Örömhír Fórum

Testvéreink személyes topicjai => Irma témái => A témát indította: Irma - 2013. November 03. - 07:37:35

Cím: Üzenetek
Írta: Irma - 2013. November 03. - 07:37:35





Elbátortalanodás idején – David Wilkerson



Az első, amit a Szent Szellem elcsüggedés idején gyakran cselekszik, hogy emlékezetünkbe idézi Jézus drága ígéreteit. Ezt tette velem is, amikor ígéretekkel árasztotta el lelkemet Isten igéjéből. “Nincs vége az életednek” – biztosított. “Még nem tudsz róla, de legjobb még előtted áll.” A Szent Szellem munkájára van szükség, hogy megcáfolja az ellenség hazugságát és bátorítást hozzon fentről!

Keresztyének sokasága feddésre számítva lép be Isten jelenlétébe minden nap. Mennyire elszomorítja ez az Urunkat. Amikor elkezdünk imádkozni, arra kellene gondolnunk, hogy jót fogunk hallani szeretett Atyánktól. Amikor az imaszobámba mentem, éveken keresztül mindig arra számítottam, hogy feddést fogok hallani az Úrtól. Hála Isten, hogy jobb dologra tanított engem.

Vannak gyülekezetek, akik egyáltalán nem beszélnek feddésről, ami szükséges lenne a szentség érdekében . Nagyon keveset beszélnek a bűnről, mert csak pozitív, vidám üzenetet akarnak prédikálni. Szándékosan kerülnek minden Krisztus beszédével és az Újszövetség írásaival összhangban lévő szükséges megítélést és életet adó feddést. Ezek a gyülekezetek a szeretet, a könyörület és a kegyelem evangéliumának hirdetését szorgalmazzák. A bűnnel szemben engedékenységet tanúsítva sajnálatos módon éppen Isten kegyelmével élnek vissza.

Eldöntöttem, hogy most nem ezekhez az emberekhez szólok, hanem a győztes keresztyénekhez, akik kerülik a bűnt, ami az Úr iránti szeretetük megnyilvánulása. Azokhoz szólok, akik élvezik a bensőséges közösséget Krisztussal, mert állandóan Rá éheznek és szomjúhoznak. Ha ez illik rád, aki éppen lehangolt és levert vagy kérlek tudd meg, hogy ez azért van, mert támad az ellenség Jézus szeretete miatt!

Légy bizonyos, hogy mindenki, aki vár az Úrra, részesülni fog az Ő értékes ígéreteiből:

“Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, aki így cselekszik azzal, aki Őt várja.”   (Ézsaiás 64:3).

“Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek. Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.“   (1 Korintus 2:9-10).



Fordította: Abonyi Sándor
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2013. November 03. - 09:22:54
O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: ircsi - 2013. November 03. - 11:07:33
 O0

Köszönöm Irma a bátóríró írást.

Áldott, napot Urunk gazdag jelenlétében!  :int2:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2013. November 03. - 18:33:43
 :int2:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2013. November 05. - 14:24:33
Gyökössy Endre
Így szeresd gyermekedet!

    Tedd a Bibliádba ezt a levelet, szülőtestvérem, s ha gyermekedért imádkozol, ne felejtkezz el azért könyörögni,
   - hogy hited soha meg ne rendüljön a gyermek Atyjában, akié gyermeked, a teremtés és a megváltás jogán, akinek célja van vele - s veled. S hogy megértsd azt a célt, amit Ő tűz ki gyermeked elé - és nem te.
   - Hogy hosszútűrő türelmed soha el ne fogyjon gyermekeddel szemben. Hiszen Ó is eltúr téged. Hogy tudj újrakezdeni, el nem fogyó szeretettel szeretve!
    -Hogy tudj várni! Várni és újra várni: a megfelelő pillanatra a nevelésben. Olyan türelemmel, ahogy az Atya várakozott a tékozló fiúra.
    -Hogy mindig megtaláld az Ő segítségével a megfelelő szót és cselekvést minden alkalommal, s éppen akkor, amikor kell! Hogy ne mondj, cselekedj se többet, se kevesebbet, mint kell. Nem később és nem előbb, mint amikor kell.
    -Hogy soha ne ingadozz az Igében, ha szól gyermeked felől!
   - Hogy mindig megtaláld a megfelelő büntetést s elkerülhessed azt, ami nemcsak többet árt, mint használ, de amit Ő sem cselekednék!
   - Hogy tudj megbocsátani kevés szóval, vagy szó nélkül - bocsánatért esdve és bocsánatot nyerve.
   - Hogy adjon isten elég időt gyermekedhez, s te ezt az időt ne használd másra. Hogy megismerd őt legalább úgy, mint földedet, állataidat, szerszámodat.
   - Hogy a gyermek hibáit elsősorban magadban keresd, mert majd' mindig bűntársak vagyunk, hiszen tőlünk örököl, lát, hall, és les el mindent.
   - Hogy nevelés közben - te is nevelődjél. Ha kell, gyermeked által. Mert mindig az a nevelő gyermek és szülő közül, aki közelebb van Krisztushoz. S nemegyszer a gyermek áll, ér közelebb Őhozzá.
   - Hogy megismervén a gyermeket, örömmondó, evangéliumhirdető szülője legyél. Mert az evangélium örömhír Csak így emelheted át testi-lelki nehézségein. Csak így gondot majd rád szeretettel, akkor is, ha már nem leszel e testben.
   - Hogy a hosszútűrő türelem és szeretet mellé adjon megértő tapintatot, hogy megérezzed: fájdalomszerzésre nem szabad fájdalomszerzéssel, dacra dühvel, neveletlenségre gorombasággal, szívtelenségre hidegséggel válaszolnod. Mert a hasonló csak fokozza a hasonlót, míg a szeretet felold. Az öröm: gyógyít. A jóság: fölemel. Mert Jézus is így cselekednék!
   - Hogy mindig le tudd győzni magad, amikor úr akarsz lenni az Úr helyett. Hogy bálvány ne légy otthonodban. Hogy soha el ne felejtsd: Néki növekednie kell, neked pedig alábbszállanod.
   - Hogy vegye el a kaszárnyahangot és beszédet, hogy megtanulhass Jézustól röviden, világosan, melegen, szívvel beszélni gyermekeiddel.
   - Hogy gyakran legyen erőd az 1. Korintusi levél 13. fejezetében leírt szeretet himnuszának mérlegére tenni szülői szeretetedet, mert ez az Ige. Jézus azonnal megmondja az így kérdezőnek: hol a baj. De azt is - újra és újra -, hogy a mi nevelésünk elsősorban: szolgálat. Mégpedig mentőszolgálat. Odamentés az Orvoshoz, Jézushoz, aki meg is tudja menteni gyermekünket. Erre és az örök életre, velünk együtt.

Forrás: Keresztyén Nevelés 1996/1

 

 

 
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2013. November 05. - 18:41:51
O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2013. November 06. - 18:54:56

A homoszexualitás veleszületett hajlam? - Katolikus hitvédelem és megújulás (http://www.karizmatikus.hu/hitvedelem/teveszme-kritika-oesszefoglalo-irasok/441-homoszexualitas-veleszueletett-hajlam)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2013. November 11. - 16:23:32
Miért és hogyan kell imádkozunk?
  2013-03-19 09:30:34, kedd
 
     ...És Isten azt mondta: Nem

Megkértem Istent, hogy vegye el büszkeségemet, de Ő azt mondta: Nem.
Azt mondta, hogy büszkeségemet nem Ő veszi el, hanem nekem kell feladnom azt.
Kértem Istentől, hogy fogyatékos gyermekem legyen egészséges, de Ő az felelte: Nem.
Azt mondta, hogy a lelke egészséges, a teste csak átmenet.
Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet, de Ő azt felelte: Nem.
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke.
Nem kapni, megszerezni kell.
Kértem Istentől, hogy adjon nekem boldogságot, de Ő azt felelte: Nem.
Azt mondta, csak áldását adhatja - a boldogság rajtam múlik, hogy miként fogadom azt.
Kértem Istentől, hogy kíméljen meg a fájdalomtól, de Ő azt felelte: Nem.
A szenvedés eltávolít a világ hívságaitól, és közelebb visz Hozzá.
Kértem Istentől, hogy adjon lelki fejlődést, de Ő azt felelte: Nem.
Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom, de hajlandó megmetszeni, hogy egészséges
és szép legyen a gyümölcs.

Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni úgy, ahogy Ő szeret engem.

Erre azt felelte: Látom, már kezded érteni...
Kértem erőt...
És adott Isten nehézségeket, melyek erőssé tesznek.
Kértem bölcsességet...
És adott problémákat, hogy megoldjam azokat.
Kértem bátorságot...
És adott veszélyeket, hogy legyőzzem őket.
Kértem, adjon szeretetet...
És Isten adott gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.
Kértem kegyelmeket...
És adott Isten lehetőségeket, kapcsolódni a kegyelemhez.

Semmit sem kaptam, amit akartam.
Megkaptam mindent, amire szükségem volt.
És imáim meghallgatásra leltek.

...És Isten azt mondta: Igen

Megkérdeztem Istent, könnyebb volna-e velem a dolga,
ha nem akarnék mindig mindent én megoldani?
És Ő azt felelte: Igen.
Azt mondta: átengedni Neki a kezdeményezést a földi dolgokban
nem a szabad akaratom feladását jelenti, hanem a mennyei távlatok elfogadását.

Megkérdeztem Istent, jobban érteném-e, amit mondani akar,
ha többet lennék Vele kettesben, csendben?
És Ő azt felelte: Igen.
Azt mondta: ami igazán fontos, az mindig csendben születik;
gondolat, vers, zene, megharcolt döntések egyaránt.

Megkérdeztem Istent, szeret-e Ő engem a bűneimmel,
nyomorúságaimmal együtt?
És Ő azt felelte: Igen.
Azt mondta: éppen azért szeret, hogy ne a bűneimen,
nyomorúságaimon
keresztül lássam az életemet, hanem az Ő irgalmán keresztül;
így lesz ugyanis erőm harcolni bűneim ellen és megküzdenem
nyomorúságaimmal.

Megkérdeztem Istent, jöhetek-e Hozzá máskor is ilyen furcsa
kérdésekkel?
És Ő azt felelte: Igen.
Azt mondta: a kérdés már fél gyógyulás,
ha Neki teszem fel a kérdéseimet, Tőle remélhetem a válaszokat is.

Nem kaptam választ életem összes kérdésére,
de választ kaptam minden feltett kérdésemre!
A párbeszéd folytatódik...
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2013. November 14. - 16:49:17
"Egy szülő – ha érzelmileg minden rendben van vele – igenis érez bizonyos pozitív elfogultságot a gyerekével kapcsolatban, és joga van ennek hangot is adni. Ismertem olyan családokat, ahol a gyerek Down-kóros volt – és ők imádták. Miért imádták? Egyrészt azért, mert az ő gyerekük volt, másrészt, mert a Down-kórosokat valami egészen különleges gyengédség és érzelmi finomság jellemzi. Lehet, hogy a környezetük csak egy időnként nyálzó, furcsa gyereket – netán 'idiótát' – látott, ők azonban megérezték, felismerték benne a szeretetre- és csodálatraméltót, de azt, ami tényleg ott volt!" Dr. Vekerdy Tamás: Jól szeretni c. könyvéből
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2013. November 29. - 07:07:27
Mi van, ha az áldásaid esőcseppeken keresztül érkeznek?
Mi van, ha a gyógyításod könnyeken keresztül érkezik?
Mi van, ha ezer álmatlan éjszakába kerül megértenünk, hogy közel vagy?
Mi van, ha az élet megpróbáltatásai a Te kegyelmed álcázott ajándékai?...
Mikor elárulnak a barátok, mikor úgy tűnik, győz a sötétség,
a fájdalom arra emlékezteti szívünket, hogy nem ez a mi otthonunk…

/ Guti Tünde /
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2013. December 03. - 09:10:21


Dolgok, amiket Jézus soha nem mondott
2013.12.02. 16:06 Kéry Zsuzsanna

Íme néhány dolog, amiket Jézus soha nem mondott:

1. Soha nem fognak rossz dolgok történni velünk.

Oly sok ember gondolja, hogy csak azért, mert hisznek Jézusban, minden hibátlan és tökéletes lesz az életükben. Pedig ez egyáltalán nincs így. Lehet, hogy személyesen ismered az Urat, de ez nem jelenti azt, hogy az élet megállt, a rázós helyzetek megszűntek létezni, és soha nem kell többet számolnunk a nehéz időkkel. Habár Jézus soha nem mondta, hogy az élet könnyű lesz, azt viszont nagyon is, hogy ott lesz velünk a rászorultság idején. Az örömhír üzenete nem az, hogy az életünk tökéletes lesz, hanem hogy a tökéletlenségben lehet egy tökéletes és hiba nélküli Megváltónk.

2. Megérdemeljük, hogy szép és menő dolgaink legyenek.

Jézus soha nem mondta, hogy nagy házat, jó kocsit, magas fizetést és kellemes munkát érdemlünk. Sokkal inkább, az Újszövetségben minden inkább az egyszerűségre, mintsem a luxusra mutat. Ez nem azt jelenti, hogy ne lehetnének klassz dolgaink, de Jézus nem ígérte meg, hogy ezek megadatnak majd nekünk. Isten terve mindannyiunk életében más és más, és meg kell értenünk, hogy nem fogunk mindannyian ugyanannyit keresni, ugyanolyan autót vezetni, sem ugyanolyan házakban lakni. Amit meg kell értenünk, az az, hogy Jézus azt mondta: szeretnünk kell a szomszédainkat [az angol nyelvű Bibliákban szomszédnak fordítják a felebarátot/embertársat], segítenünk a rászorulókat, és hogy az özvegyeket és hajléktalanokat úgy kell szeretnünk, ahogy Jézus szerette a Gyülekezetet. Nem érdemeltük ki a gazdagságot, de megtapasztalhatjuk Krisztus szeretetét, és ez többet ér, mint bármi más, amit ez a világ kínálhat nekünk.

3. Minden imánk úgy talál meghallgatásra, ahogyan szeretnénk

Sokan imádkoznak közülünk úgy Jézushoz, hogy azt gondolják, minden, amit kérünk Tőle, a mi időzítésünk szerint hallgattatik meg. A valóság viszont az, hogy nem minden imádság teljesül, viszont Jézusnak megvan a hatalma bármilyen tőle kért dolog teljesítésére. Csak azért, mert egy imádság nem teljesült az általunk elvárt időben, az nem azt jelenti, hogy a kérésünket Isten figyelmen kívül hagyta. Ő mindent hall, mindent tud, és azt is tudja, mi egyénenként a legjobb a számunkra. Lépjünk vissza kicsit, és bízzunk Istenben, az Ő időzítéséban és akaratában.





   
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2013. December 03. - 09:30:15
 O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Gábor - 2013. December 03. - 12:59:36
 O0 :2smitten:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2013. December 06. - 20:34:44
O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2013. December 08. - 16:46:42
Arrogancia vagy elegancia

Biztos vagyok benne, hogy követtél már el olyant, amit azonnal megbántál, és szeretted volna valahogy jóvátenni.
Azonban a jóvá-tételi igyekezetedet arrogánsan visszautasították.
De az ellenkezője is megtörtént már veled, amikor nagylelkűen, szívből, kedvesen megbocsátott neked valaki.
Mikor érezted felszabadultan magadat?
Bizonyára, nem akkor, amikor földbe döngöltek!
Gondolkozz el ma azon, hogy elegáns vagy arrogáns magatartású leszel.
A választás a Tiéd.
Az eredmény pedig fantasztikus lesz!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2013. December 11. - 16:25:52

AZ IGAZI ÜNNEPRE KÉSZÜLÖK
2013.12.07



 

   Gyerekkorom egyik legfelemelőbb élménye volt, amikor kigyulladtak a karácsonyi fények a református templomban. Mennyi szépség, meghitt szeretet lengedezte körül már az adventi készülődést is! Kis iskolásként már az imahét esti igehirdetései és imaközösségei is kitörölhetetlen nyomokat hagytak bennem.

   Az egyszerű gyertyaláng látványa különös gyönyörűséggel töltött el, és végig kísérte életemet az a vágy, hogy szolgálatom az égő gyertyához hasonlítson.

   Utóbbi éveimben már árnyékok vetülete ül az eseményeken, de ez nem a felnőtt kor higgadt józanságából ered. Egész másról van szó.

Az Egyház vallásos ceremóniái igyekeznek túltenni a régi hagyományokon, káprázatos liturgiákkal, pedig az Úr Jézus, aki szegénnyé lett értünk, nem igényelte, hogy megemlékezzünk születéséről. Azt viszont elvárja, hogy engedelmeskedjünk parancsolatainak - ha azt állítjuk, hogy szeretjük Őt -, és hirdessük halálát, engesztelő áldozatát, amíg vissza nem jön.

 

   Ne kövezzetek meg – bár gondolhattok rám elmarasztalóan -, de nekem már valahogy nem olyan ünnep ez, mint régen volt!

Ha a világ feneketlen gonoszságára, a földet sújtó, pusztító katasztrófákra gondolok, beteg rokonaimra vagy a lelkileg meggyötört, a vallásos elhajlások miatti meghasonlásba beletört testvéreimre, nem tudnak felvillanyozni sem az utcai fényfüzérek, plakátok, a tele aggatott fenyőfák, sem a gyülekezetek fergeteges programajánlatai.

   Sokkal inkább vágyom a csendre, az Igére, a szívbeli elmélyülésre, hogy átitasson Krisztus jelleme, és a Szent Szellem tovább tanítson az Úr igazságaira! Szememmel egy távolabbi, igaz ünnepre fókuszálok, a Bárány menyegzőjére, ahol csak tiszta fehér gyolcsban jelenhetek meg.

   Azért, mert piros betűs ünnepek következnek a naptárban, vibrálnak a kirakatok égői, és nagy a sürgés-forgás, vásárlási láz tombol világszerte, attól még a valóságos tényeket nem lehet képmutató módon a szőnyeg alá seperni! (Hogy aztán félig elbomlott, erjedt állapotban újra foglalkozzunk velük…?!)

 

   Karácsony ide vagy oda, továbbra is kőkemény rostálásban, szétválasztásban van Isten népe, akár tudomásul vesszük, akár nem. A magam részéről úgy gondolom, hogy ezt a tisztulási folyamatot semmiféle felpörgött vallásos lázzal, fénnyel és dísszel nem akarom leállítani vagy háttérbe szorítani, hanem arra törekszem, hogy nemes egyszerűséggel a szívem és az otthonom Jézus Krisztus megszentelt lakhelye legyen.

   Erre vezet most az Úr. Ki a hangzavarból, ki a fényözönből és az emberközpontú, nyüzsgő ünneplésből, ki a táboron kívülre, hogy a kegyelmes Istennel találkozva, összeillessze széttört cserépedény-életemet.

 

2013. december 5.                                     Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Gábor - 2013. December 11. - 16:36:35
Pontosan ezt érzem én is már egy jó pár éve! Feleségem is mondogatja, ez az ünnep már nem olyan mint régen...Valahogy olyan műanyaggá vált!

Máig emléxem az egyik legjobb karácsonyomra. Szegény gyerekként ugye egyetlen örömöm a könyvek és képregények voltak. Szenteste átjött Nagyim és anyukámmal megterítették az asztalt, csináltak szendvicseket meg más finomságokat is. Miközben ment a háttérben a karácsonyi műsor beszélgettünk, én képregényeket lapozgattam majd ettünk az elkészített finomságokból. Végül anyukám meggyújtotta a karácsonyi égőket és úgy néztük a tévét!

Ezeknek megvolt a melegsége és a hangulata!

Volt egy másik karácsonyom is ami szép is volt meg nem is. Szintén szenteste átjött Nagyim és anyukámmal az színes égők fényében elfogyasztottuk a vacsorát és végre megkaptam az ajándékom:egy képes gyerekbibliát! Háttérben viszont a román forradalom eseményei zajlottak és elszomorodva néztük ahogy az emberek egymást ütik! Mindenesetre ez is meleg hangulatú ünnep volt...

Még egy karácsony nagyon bennem van, ez anyósoméknál volt. Nem csináltunk nagy dolgot, ettünk és együtt tévéztünk beszélgettünk de mégis, valahogy olyan meleg békés ünnep volt ahogy feleségemmel összebújva nézegettük az ajándékokat és beszélgettünk a szülőkkel!

Mostanság úgy az utóbbi 10 évben viszont nekem az egész ünnep egy giccsparádé lett és semmi értelme nincsen...Kivéve hogy meggyújtjuk kettesben a karácsonyi égősorokat és én az Igében elmélyedve a feleségemmel összebújva ünneplek! Manapság tényleg minden az akarom vedd meg rohanjunk hogy fogyasszunkról szól...Valahogy ennek az ünnepnek a különlegessége veszett oda...
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2013. December 20. - 17:45:15

Nem győzött a gonosz...

    Írta: Weberné Zsikai Mária

A hat éves Emilie Parker festeni, rajzolni szeretett legjobban a világon. Kedvenc időtöltése volt a reggeli séta a verőfényes napsütésben szüleivel és két húgával, a négy éves Madeline-nel és a három éves Samanthával.

Múlt év decemberében, a karácsonyi készülődés kellős közepén Emilie-nek eszébe jutott, hogy sok-sok gyerek van a világon, akik nem kapnak majd ajándékot, azért kinyitva a gardrób ajtaját egy hatalmas papírdobozt vonszolt elő és a szobájában elkezdte megtölteni a saját játékaival. Ez volt az utolsó feladata. 2012. december 14-én Emilie áldozatává vált az amerikai történelemben egyik legbrutálisabb tömegmészárlásának, melynek során huszonhat ember halt meg, köztük húsz 6-7 éves korú gyerek. Az elkövető húsz éves fiatalember a newtown-i Sandy Hook Általános Iskolában elkövetett gyilkosságok után magával is végzett.
Emilie Parker halálának egyéves évfordulójára készülve édesanyja, Alissa Parker a következőképpen emlékszik vissza az egy évvel ezelőtti eseményekre: „Emilie önzetlen volt és áldozatkész, soha nem ismertem hozzá hasonlót. Nehéz elképzelni, hogy ez az önfeláldozó kisgyerek már nincs ebben a világban. A család fájdalmát nem lehetett szavakkal kifejezni. Néhány nap múlva, váratlanul egy doboz érkezett. A rendőrség küldte Emilie ruháival, úgyhogy saját szemünkkel láthattuk, hol érték kislányunkat a golyók. Nem tudom leírni a fájdalmat, amit éreztem. Elborított az a rettenetes érzés és felismerés, hogy a gonosznak mekkora hatalma van, és ezúttal is győzött. Drawing
Ahogy múltak a hetek egyre több levelet kaptunk a világ minden tájáról. Sokszor annyit, hogy már nem volt elég a saját postaládánk. Ismeretlen emberek a részvétüket fejezték ki, volt aki szeretettel vigasztalni próbált, és volt olyan is, aki küldött valamit. Lassan változni kezdtem, fájdalommal telve, de másként kezdtem és próbáltam látni az eseményeket. A lelkem olyan volt, mintha hordozták volna és nem csak engem, hanem a családomat is. Isten szeretetét éreztem. Emberek imádkoztak értünk.
Itt volt az ideje, hogy befejezzük, amit Emilie elkezdett. Létrehoztunk egy érdek képviseleti csoportot Safe and Sound – Securing our School néven, amely azóta az amerikai iskolák biztonságosabbá tételéért küzd országszerte. Útjára bocsátottunk egy másik alapítványt is, a The Emilie Parker Art Connectiont, amely a gyerekek művészeti oktatását támogatja. Soha nem felejtem el, hogy halála előtt Emilie a rászoruló gyerekeknek akart játékokat küldeni. Valahányszor ránézek az összegyűjtött játékokra fájdalom jár át és nem tudtam magam rávenni, hogy bármit is tegyek a dobozzal. Mindig arra az önfeláldozó gyerekre emlékeztet, akihez hasonlóval még nem találkoztam. Ezért úgy döntöttünk, segítünk létrehozni Guatemalában egy orvosi központot, amely rendkívüli helyzetek esetén nyújt ellátást rászorulóknak.

Azután következett a legnehezebb kérdés. Az emberek rám néznek és megkérdezik: „Hol volt Isten, amikor mindez történt? Miért nem állította le?" Azt válaszolom: „Isten megengedte, hogy megöljék a Fiát. Megengedi, hogy magunk hozzunk döntéseket, válasszunk jó és rossz között, mert a jó csak akkor élhet bennünk, ha azt szabadon választjuk, minden más felett. „
SistersEz számomra egy nagyon mély gondolat, amivel soha nem foglalkoztam korábban. Amikor „jót teszünk", az emberek a cselekedeteinket „jónak" nevezik. De a „jó" nem bennünk van. Mert tehetjük például a jót rossz motívumokkal is. A mi Mennyei Atyánk egy olyan világot tart fenn, ahol alantas kezünkkel ünnepelhetjük az Ő Fiának születését, ahol a leprások, a prostituáltak, a papok, és a gazdag üzletemberek is Királyként dicsérhetik őt, és "aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." (Róm 10:13) Ez a mi választásunk. „

„Nem a gonosz győzött azon a napon" – fejezi be Alissa Parker. „Továbbvisszük azt a szeretetet, ami abban a kicsi lányban volt. Ez a fajta szeretet nagyon csendes, nem szerepel a hírekben, és a megtalálásához erőfeszítést kell tennünk.

De mindezeken keresztül megértettem, hogy valójában milyen erős és milyen hatalmas az Isten szeretete.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2013. December 20. - 19:04:35
 O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2013. December 20. - 20:23:10
O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2013. December 26. - 13:19:32

Mese a karácsonyról, az önfeláldozásról és a szeretetről...

Valamikor réges régen az erdőben élt két fenyőfa. együtt cseperedtek fel, együtt nőttek. Az egyik fiú volt, a másik lány. Nagyon szerették egymást. Úgy érezték minden az övék. Övék az erdő, övék a kismadár, mely rájuk szállt, s minden, minden. Jött a tavasz, minden kizöldült mellettük. Jött a nyár, jött az ősz. Majd jött a tél, s jött az ember. Sokáig bolyongott az erdőben, majd meglátta ezt a két fát, s vette a fejszéjét. Kivágta őket. Fájtak a csapások, de talán az még jobban, hogy szétszakítják őket.
A piacra kerültek, s ott eladták a két fenyőfát. A fiú egy gazdag családhoz került, s a nagy gazdagság, a sok ajándék, a rengeteg dísz hamar elfelejtette vele szerelmesét. Sok - sok díszes ajándék került alá. S, boldog volt. Hát igen. Ez az igazi élet! -gondolta.
Eközben a lány-fenyő egy szegény családnál állt. Néhány vacak kis dísz, ajándék... semmi. A lány nagyon elkeseredett. Lám, hiába éltem. Itt kell befejeznem. Mi lehet a szerelmemmel? - kesergett.
Elérkezett Karácsony, a szeretet ünnepe. Az egész föld ünnepelt, s boldog volt, hiszen gyermek született, fiú adatott nekünk. Mindenki boldog volt... Mindenki... Mindenki? Nem. Ott, ahova afiú-fenyő került veszekedés volt. A pénz. Már megint a pénz. S a férj otthagyta feleségét karácsony szent ünnepén.
Eközben a másik családnál nagy szeretetben voltak. Lehet, hogy nem volt ajándék, de sokal többet kaptak a gyerekek: szeretetet. Azt, aminél több nem adható.
Elérkezett Vízkereszt ünnepe, s a két fa a szénégetőnél találkozott. Hiába éltem - kesergett a fiú. Á, dehogy - szólt a lány- nem az a lényeg, hogy gazdag vagy, vagy éppen szegény, hanem csak annyi, hogy szeretettel vagy-e a másik iránt. Szeretettel a másik iránt.
S egymást átölelve égtek el, a szénégető kemencéjében
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2013. December 26. - 14:46:32
O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2013. December 26. - 15:09:15
 O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2013. December 31. - 18:20:43
 ÉVÉRTÉKELÉS
2013.12.31

                          ÉVÉRTÉKELÉS

 

   Nehéz évet zárok le ma. Bár örömben és felülről kapott vigasztalásban nem volt hiány, bőven kijutott a küzdelmekből is. 2013-ban, eddigi hívő életem során még nem tapasztalt csalódások, keserűségek, kiábrándulások értek.

Azt láttam meg, hogy globális megrázattatás alatt inog az Eklézsia, és mindent el kell engednem, engednünk, amikbe eddig kapaszkodtunk Jézus Krisztuson kívül!

   Sehol nem ígért nekünk a Mester könnyű, felhőtlen életet, sőt nyíltan felvázolta:

   "E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot."

Pál azt írja, hogy a nyomorúság munkálja ki az állhatatosságot. Nem elmenekülni kell tehát a támadások elől, hanem tántoríthatatlanul megállni, és bízni az Úrban, aki győzelmes jobbjával támogat.

   Jöhetnek bár hitpróbáló nehézségek, elutasítások - mint ahogy jöttek is -, testi betegségek, anyagi gondok vagy más jellegű megaláztatások - ezekben is volt részünk - , ha az Úrban maradunk, mint szőlőtőn a szőlővessző, akkor ezek mind a javunkra válnak, és a jellemünket formálják. Ez pedig azért fontos, mert hívő életünk célja, hogy Istent szolgálva, Krisztus arca és természete kiábrázolódjon bennünk, s ezzel hitelesen tudjuk bemutatni a világnak az Úr megmentő szeretetét.

   Isten adjon erőt, világosságot, bátorságot, hogy a következő évben még szilárdabban ragaszkodjunk az Igazsághoz, és teljes szívvel szeressük Őt, növekedve az istenfélelemben és a testvéreink iránti irgalmasságban! Ámen!

   Boldog új évet kívánok mindenkinek! "Az Úr közel!"

 

2013. december 31.                                                      Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2013. December 31. - 18:24:37

   O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2013. December 31. - 19:01:08
Ha valaki ismeri közületek Guti Tündét akkor szólhatna neki, hogy szeretettel várjuk közénk.

 :int
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2013. December 31. - 19:38:19
Kedves Kálmán!

Én ismerem Tündét nagyon régóta vagyunk közeli testvér-barátságba, de most nem nagyon fogékony fórumozásra. Elég nagy megrázatáson mentek ők keresztül, ahogy az irásából is lehet olvasni, de majd ha beszélünk akkor felvetem neki. Egyik olyan testvérem, akitől nagyon sokat tanultam, nagyon becsülöm őt, mint Krisztus Jézus "jó vitézét". Példa előttem az ő életük.

Cím: Re:Üzenetek
Írta: Zoltan - 2013. December 31. - 19:44:18
Ha valaki ismeri közületek Guti Tündét akkor szólhatna neki, hogy szeretettel várjuk közénk.

 :int

Én már meghívtam erre a fórumra, úgy, egy hónpja, meg köszönte, de egyenlőre nemet mondott.
Sajnos.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2013. December 31. - 20:10:22
Én már jó pár hónapja írtam Tündinek, hogy szívesen és szeretettel látjuk.
Erőltetni senkit sem szabad!
:szelid:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2013. December 31. - 20:26:24
Azt gondolom, hogy most tényleg csak várhatunk. Kemény év van a hátuk mögött. De az irásai nekem mindig nagyon sokat jelent, és azt fel szoktam rakni.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Január 07. - 11:22:23
 TERMÉSZETES KRISZTUSI ÉLET
2014.01.06

                         TERMÉSZETES KRISZTUSI ÉLET

               

   Eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha bezárnák az imaházakat, megszüntetnék a templomi összejöveteleket… Vajon hogy is élik meg hitüket pl. a belső-ázsiai tanítványok?

  Az első hívők nem programokat szerveztek, hanem természetes módon élték mindennapjaikat, miközben megnyilvánult általuk a bennük élő Jézus természete.

   Meglátogatták a betegeket és a foglyokat, gondoskodtak az özvegyekről és az árvákról, törődtek a bajba jutottakkal, segítettek a szegényeken, és hirdették a megfeszített Krisztust. Igazságban jártak.

   Ha „csupán” ennyit tennénk mi is, akkor nem lenne megkérdőjelezhető keresztyén életünk, mert soha nem a konferenciák, koncertek, vagy ilyen-olyan rendezvények, hanem a szent istenfélelemmel átitatott igaz istentisztelet gyakorlása gazdagítja és teszi hitelessé napjainkat.

   Az igaz istentisztelet pedig nem központi intézmény, nem piramis rendszerű, alá- és fölérendelt kapcsolatok függvénye, hanem az Atya Istentől elküldött szolga-király: Isten Fia bennünk élő és ható Szentlelkének természetes, lüktető élete.

 

2014. január 4.                                         Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Január 07. - 11:38:01
 O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Január 07. - 20:14:02
O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Január 12. - 18:18:29
ÉJFEKETE ÉGEN IS TÚL…

 

Éjfekete égen fényesen tündököl a csillagváros,

sziporkáznak kapui.

Fent a magasságban, már időtlen idők óta vár

egy másik világ: az igazság és béke országa.

Mondd, barátom, a te utad merre tart?

Vágyik-e szíved kilépni nyugalomra

e hamis, vallásos bazár csillogó ámításából,

elhagyva a humanista glóriával ékesített tömeget

és a vallásos érzések villogó kirakatát,

hol a repedt üveg torz képet mutat:

igazságnak hitt hazug valóság.

Éjfekete égnél is feljebb, fényesen tündököl

a mennyei város, gyöngyökből épültek kapui,

s beragyogja a Bárány dicsősége.

Örökösei mindazok, akiknek nevét beírták

Az Élet Könyvébe.

 

2014. jan. 10.                              Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Január 12. - 18:19:41
 O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Jazmin - 2014. Január 12. - 19:11:15
 :)  O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2014. Január 12. - 19:13:55

 köszi!   O0    :2smitten:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Január 12. - 20:14:30
O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Január 13. - 20:25:48
             ŐSZINTÉN SZÓLVA…

 

Ha facebookos bejegyzéseim nem többek egy „like gyűjtő” pontnál, akkor hiábavalók az ütős üzenetek, csak a hiúság virágait öntözöm.

Ha Isten csodálatos kegyelme nem indít megtérésre, őszinte istenfélelemre és Jézus iránti szenvedélyes szeretetre, ami a világiasságtól való radikális elfordulásra késztet, akkor nem értettem meg a megváltás lényegét.

Ha az átélt próbák, nehézségek során nem váltam alázatosabbá és irgalmasabbá mások iránt, akkor még nem törtem össze eléggé.

Ha mindennapjaimból hiányzik Jézus visszavárása és a szükségben levők felé irányuló érzékenység, akkor félő, hogy „tolvaj módra” lep meg AZ a nap.

Ha felismeréseim megmaradnak a rácsodálkozás szintjén, de a szívem kemény marad, és testvéreim nem kapnak tőlem bátorítást vagy segítséget, akkor elnyert világosságom egy idő után homállyá szürkül.

 

2014. január 12.                                        Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Január 13. - 20:31:40
 O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Január 13. - 21:39:49
O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Január 18. - 21:42:47
Étel a léleknek


Két napon át ételt osztunk egy másik szeretetszolgálattal. Azon dolgozunk, hogy legyen megfelelő helyszín, elég étel, elég ember, aki oszt, és tudjanak róla azok, akinek osztunk. A sokféle munka mellett azonban, tudom, egy másik szinten is zajlik a szervezkedés. Igen. Egy szinttel feljebb. Hogy mindez ne csak megvalósuljon, hanem egyetértésben történjen meg: osztatlan figyelemmel, szeretettel, empátiával.

Nehéz feladat.

Isten azt mondja: egy a lélek, és aki Istennel szövetséget köt, azzal ő egy. (1Korinthus 6:17) Ennek ellenére a politikán kívül a hitéletben zajlanak a legnagyobb viták, tapasztalhatóak meghasonlások, nem-egyezések. De miért? Ha Isten egy, és akik benne hisznek, azok Vele lesznek eggyé, hogy lehet, hogy két hívő ugyanolyan gyorsan (és aljasul) képes összeveszni, mint két bármilyen témában vitát indító ember?

Azért, mert emberek vagyunk. Bűnösök. Sokszor nem Isten szerint járók. Ha vitázunk, nem az Ő útján vagyunk. És ha hívőként nem az Ő terve szerint cselekszünk (márpedig ez gyakran előfordul), akkor hamis képet festünk a környezetünkben élő, Istent még nem ismerő emberek előtt.

Akkor hát miért nem elég, hogy „csak simán” kimegyünk egy térre, adunk ételt egy pár száz embernek, aztán meg hazamegyünk? Miért fontos, hogy egy véleményen legyünk, egyféleképpen cselekedjünk, beszéljünk, adományozzunk, dolgozzunk? Mert ebben a káoszos, meghidegült, önmaga körül pörgő világban szükség van a békére és az egyetértésre. Az emberek vágyva vágynak arra, hogy a nyugalom szavait, a béke mondatait hallják, és ne a gyűlölet és viszály szavait. Ezek ugyanis ölnek. Alattomban. Először csak megbetegítenek, de végül megölnek. A béke kedves szavai nélkül nem kell az étel sem. (Mindenki tudja ezt, aki volt már depressziós…)

A feladat adott: egyetértésben ételt adni a testnek ÉS a léleknek.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Január 19. - 17:16:57


Igazság által leszel erős – Abonyi Sándor

Igazság által leszel erős, ne gondolj a nyomorral (szorongattatásokkal), mert nincsen mitől félned, és a rettegéssel, mert nem közelít hozzád. És ha összegyűlvén összegyűlnek (ellened) , ez nem én tőlem lesz! Aki ellened összegyűl, elesik általad. Ímé, én teremtettem a kovácsot, aki a parazsat éleszti és fegyvert készít mestersége szerint: és én teremtem a pusztítót is a vesztésre! Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés, és minden nyelvet, mely ellened perbe száll, kárhoztatsz: ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, mely tőlem van, így szól az Úr.”    Ézsaiás 54:14-17

A Krisztus igazságért vívott harcomban évek óta egyik kedvenc igeszakaszomat szeretném most megosztani veletek, amit ma reggel ismét emlékezetembe idézett az Úr.  Hiszem, hogy sokan vannak nehéz harcokban  a Blog-olvasók között is, az Úr ügyén munkálkodva. Ez az igeszakasz mindig megerősített engem, minden aggódást és félelmet elvett tőlem és bátorságot adott mindig a legkeményebb harcokban.

Az Igazságban való járás mindig megerősít, a megalkuvás, a kompromisszum viszont lenyom és erőtlenné tesz.

A világ a kompromisszum-keresésre, a konfrontáció kerülésére tanít bennünket, de e mögött az ördög – a világ fejedelme – áll, aki el akarja rabolja az igazság erejét a megalkuvás által. Jézus sosem kereste a kompromisszumot, nem kerülte a konfrontációkat és nem alkudott meg az igazsággal.

Az Úr adjon bölcsességet mindenkinek, hogy “ne menjen fejjel a falnak”, hanem bölcsen tudja képviselni az IGAZSÁGOT: Jézus Krisztust. 

Ez az Ő szolgáinak az öröksége.

Én az igazság választását javaslom, mert akkor az Úr teljes erejével hadakozik értünk, ha viszont megalkuszunk, akkor az Úr eltávozik tőlünk és magunkra maradunk a harcunkban – mert Jézus az Igazság!

Legyen ez bátorítás mindenki számára, aki olvassa, hogy az Úr diadalra tudja vinni az Ő ügyét mindenki által.

Abonyi Sándor
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Január 20. - 21:51:07


      JÉZUS KRISZTUS: A JUHOK NAGY PÁSZTORA

 

   „Jézus nem pásztorolta, nem lelkigondozta az embereket, nem ment azok után a tanítványok után – visszatartva őket - , akik kemény beszédéért elhagyták, sem a gazdag ifjúnak sem könyörgött” – mondta valaki egyik nap, beszélgetés közben.

   Micsoda képtelenség ez az állítás! Nagy hirtelen, a teljesség igénye nélkül felsorakoztattam magamban néhány igét, ami a fenti gondolatokat cáfolja.

Jézus maga mondta magáról: „Én vagyok a jó pásztor.” János 10:11.

Másik helyen pedig ezt: „Nem küldettem, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.”

Máté 15:24.

Ennek ellenére

-         étlen, szomjan elbeszélgetett a samáriai asszonnyal,

-         meggyógyította a római százados szolgáját,

-         meggyógyította a vérfolyásos kánaáni asszonyt.

 

Jó pásztorként legeltette nyáját, Izraelt:

     

      - gyalog bejárta értük az egész országot, sokezres tömegnek hirdette Isten országát,                          kenyérrel és hallal etette őket, gondoskodott róluk

-         átkelt a viharos tengeren, hogy megszabadítsa a gadarai megszállott férfit,

-         éjszakázott, hogy megértesse Nikodémussal az újjászületés szükségességét,

-         elment Zákeus házába, hogy beszélgessen a bűnös, lenézett, számkivetett emberekkel, és megmentse őket,

-         mindig, mindenhol hirdette Isten igazságát, gyógyított, irgalmasságot gyakorolt, szabadon bocsátotta a lesújtottakat, intette és útba igazította a tévelygőket.

 

Mi ez, ha nem pásztorlás?

 

„Én vagyok a juhok ajtaja… ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és … legelőt talál.” János 10:7./b, 9./b

 

Dávid prófétai módon énekelte meg kedves zsoltárában:

„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” Zsoltárok 23:1.

 

Hol tartana életünk, ha az Úr Jézus nem gondozta, ápolta volna lelkünket, szellemünket? Ha nem szólta volna nekünk az Élet örökkévaló igéit, hogy ebben a folyamatosságban megismerjük, és az eltévelyítő zajáradatban is megtanuljuk felismerni egyedülálló hangját?

A következő ige szintén ezt igazolja:

   „ Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem.”

János 10:27.

 

Jézus tehát egész életével példát mutatott a tökéletes pásztorlásra, ezért üzeni a következőket Péter apostolon keresztül az övéinek, a presbitereknek, a saját vérén megváltott nyáj – a gyülekezet, ami Krisztus Teste – érdekében:

 

   „Legeltessétek az Istennek köztetek levő nyáját, gondot viselve arra…”

I.Péter 5:2.

 

Ismerjük szavait, miszerint „Én és az Atya egy vagyunk.” Tehát amikor ezt a csodálatos ígéretet olvassuk, ez Jézusra is vonatkozik:

„Én magam keresem meg juhaimat, és viselem gondjukat...” Ezékiel 34:11.

 

Végül nézzük meg a Jó Pásztor újszövetségi definícióját, ami a legcsodálatosabb megfogalmazása pásztori (megváltói) küldetésének:

 

   „A jó pásztor életét adja a juhokért.” János 10:11.

 

Ámen! Áldott az Úr örökké!

 

 

 „A békesség Istene pedig, aki kihozta a halálból a juhok nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat, Jézust, tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az Õ akaratát…”

Zsidók 13:20.

 

 

2014. január 13.                                                     Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Január 20. - 22:00:49
Ámen! O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Jazmin - 2014. Január 22. - 17:52:47
Amen!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Január 22. - 19:52:44


           KEZEDBE A LÁMPÁST!

 

   Mi az, ami körülvesz, testvérem? Nyomorúság, betegség, bántás? Ezek észrevétlenül eláltatnak, becsapnak, hogy tekintetedet levedd az örök üdvösség szerzőjéről, Jézusról!

Mi az, ami lenyom, béklyót tenne rád? Nézz a hit fejedelmére, aki „az átélt szenvedésekből megtanulta az engedelmességet”!

   Ő volt a kőszikla a pusztában, aki vizet adott a szomjas népnek, Ő volt a kőszikla, akire ráállította Mózest Isten, míg elvonult előtte dicsőségével, és Ő a kősziklánk ma is, aki erős alapunk, lelkünk erős horgonya, rejtek a szél ellen, védelem a viharban.

 

   Ne az elsöprő, támadó áradatra nézzünk tehát, hanem üresítsük meg a szívünket minden tehertől, rosszalló, nehéz érzésektől, mert:

   „Ideje már, hogy az álomból felserkennünk, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk!” Róma 13:11.

 

   Amíg Jézusra nézünk, nem foghat rajtunk sem rágalmazás, sem semmilyen hamis vád!

Amíg Jézusra szegezzük tekintetünket, nem törhet be a szívünkbe keserűség, önsajnálat vagy bosszúvágy. Őbenne elrejtőzve csak egyetlen ellenségünk van: a Sátán. Ő pedig – talán épp most is – kikér minket, hogy megrostáljon, mint a búzát. De Jézus – aki főpapunk lett – közbenjár értünk az Atya jobbján, hogy el ne fogyjon a hitünk.

   Tartsunk ki tehát, testvéreim! Szeressük egymást, járjunk igazságban és szentségben, felvállalva a keskeny út – olykori - magányosságát is, és ne engedjük meg a szívünknek, hogy nehezteléseket vagy megfélemlítéseket őrizzen!

Járjunk az Isten által előre elkészített jó cselekedetekben, gyakoroljuk az igaz istentiszteletet, és az Ésaiás 58-ban bemutatott, Istennek kedves böjtöt! Ne csüggedjünk, mert Jézus hamarosan visszajön! Menyasszonya felkészítésén épp az utolsó simításokat végzi, ezért tesz meg mindent az ördög, hogy lehúzzon, kigáncsoljon, eltántorítson vagy becsapjon. De jól ismerjük gonosz szándékát!

 

Ezért tehát:

   Vegyük kezünkbe a lámpást, hogy el ne tévedjünk az egyre növekvő szellemi sötétben!

 

   „Lábam előtt mécses a Te igéd, és ösvényem világossága.”

    Zsoltárok 119:105.

 

2014. január 19.                                     Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Február 02. - 15:05:20
'Hajléktalan' óvoda - tájékoztatás az intézményt fenntartó egyház elnökétől, Iványi Gábortól


Örvendetes, hogy a szegény sorsú gyerekek helyzete sokak érdeklődését felkeltette. Hálásan köszönök minden támogatást és jó szándékú figyelmet. Ugyanakkor kénytelen vagyok néhány pontosítással élni. A szóban forgó óvodát - mely a Wesley János Lelkészképző Főiskola néhány tantermében és szociális helyiségében kezdte működését 2005-ben - az a szükség hívta életre, hogy a külső Józsefvárosban élő szegény családok nem minden esetben tudták gyermekeiket megfelelő oktatási intézménybe bejuttatni. Az érintettek státusza különféle. Vannak olyanok, akik itt kaptak szükséglakás minőségű otthont, mások albérletben élnek, szívességi lakáshasználók, vagy egyszerűen csak találtak olyan, lakhatásra még éppen alkalmas gazdátlan helyiséget, melyben legalább átmenetileg meghúzhatták magukat. Vannak, akiknek még ennyi sem jutott. Élt például fél évig az Oltalom menhely előtt egy Lada kombiban egy, a vidéki nyomorúság elől elmenekült héttagú család, akik intézményünkbe jártak be étkezési, mosási, mosakodási és egyéb egészségügyi célokból. Szociális munkásaink minden gondjukat körüljárva arra jutottak, hogy előző, vidéki lakhelyük lakhatatlan és az élhetetlen körülmények közé bűn lenne visszaszorítani őket. Így, amikor őszre fordult az idő, a kicsiket óvodába, a nagyobbakat pedig a X. kerületben lévő esélyteremtő iskolánkba vittük.

Az óvodában (mint egyéb, vidéken is fenntartott óvodáinkban, iskoláinkban) valóban találkoztunk megrendítő jelenségekkel. A gyerekek majdnem mindenhol alultápláltak (nem tudjuk, ki találta ki, hogy "csak a krumplit ismerték, a káposztát nem"), de az biztos, hogy többen közülük nemigen ettek korábban húst, és hétvégéken is gyakran nélkülöztek. Ha az önerőből létrehozott óvodába készek voltunk is mindenféle, a kerületi jogosultsághoz alapvetően szükséges, itt mégis hiányzó szempontokat nélkülöző gyermeket befogadni, semmiképpen nem állíthatunk olyat, hogy a napot fürdetéssel kell kezdeni, vagy a szülők ne tennének meg mindent azért, hogy - minden nyomorúságuk ellenére - megpróbálják gyermekeiket megfelelően öltöztetni. A hiányokat (olykor ruha, de főleg cipő) természetesen segítünk pótolni, és minden ilyenfajta adományt csakúgy, mint a tartós élelmiszert vagy a játékot és bármi egyebet, külső támogatóinknak hálásan köszönünk.

A Budapest VIII. kerület, Dankó utca 11. szám alatti kis intézmény (melybe ez időben negyven gyermek jár), a normatívából nem fenntartható. A szülők képtelenek anyagi áldozatot vállalni, sokakat közülük mi magunk vagyunk kénytelenek támogatni. Az is ide kívánkozik, hogy ami ruhát és játékot a felfokozott érdeklődés és segítőkészség következtében helyben nem tudunk szétosztani, azt vidéki (abaújkéri, szegedi, orosházi és több szabolcsi településen lévő, hasonló sorsú gyermekeket fogadó) intézményeinknek továbbítjuk, azok óvodásainak juttatjuk.

Kérjük az érdeklődők megértését abban, hogy (az érintettekre tekintettel is) nem szeretnénk hajléktalan óvodaként megjelölni intézményünket, még ha ez az elnevezés (egy kiváló újságíró nagyszerű felismerésének köszönhetően) alkalmas is arra, hogy a segítőkész emberek érdeklődését és jóindulatát felkeltse.

Iványi Gábor

Adományozással kapcsolatos információk:

Adományszervező Csoport, vezető koordinátor:
Borsányi Aranka, ari@wjlf.hu, (+36-1) 577-0515, (+36-70) 459-3681

Adományok átvételének helyszíne és ideje:
1086 Budapest, Dankó utca 11. (WJLF épülete), munkanapokon 8.00-16.00
(Amennyiben ez az időpont nem megoldható, a főiskolai portaszolgálat átveszi a felajánlásokat munkaidőn kívül, szabad- és munkaszüneti napokon is.)

Ezúton is köszönjük minden kedves adakozni szándékozónak, hogy segítik munkánkat!
 
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Február 04. - 22:27:25
:like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Február 07. - 18:36:17


2014.02.07

                            KEMENCETŰZ

 

   Az elmúlt napokban többször eszembe jutott Lót története. Az angyaloknak nógatni kellett, megragadták a kezét és szinte kirángatták a városból, hogy megmentsék, pedig ismerte a lakosság lezüllött, kritikán aluli erkölcsét, és gyötrődött annak mérhetetlen gonoszsága miatt. Hallotta a kimondott ítéletet, mégis tétovázott, hogy megszokott kényelmét elhagyja.

   Manapság elszoktunk a dörgedelmes igehirdetésektől, az ifjabb generáció nem szívesen hallgat a figyelmeztetésre, és rögtön „törvényeskedést” kiált védekezésként, visszavonulva, féltve őrzött világába. Pedig de nagy szükség van az őszinte szóra, Istentől érkező eligazításra! Legalább annyira, mint vigasztalni a bánkódókat, kötözgetni a sérülteket, de bölcs józansággal különbséget kell tenni: mikor melyikkel szolgáljunk. "Mint aranyalma ezüst tányéron, olyan a helyén mondott ige." Péld. 25:11.             

 

   Az emberek boldogan, küzdelmek nélkül, gondtalanul akarnak élni, s ez irányú vágyaikat megerősítik napjaink siker prédikációi, a „jogod van rá” és a „szeresd önmagad” üzenetek.

   Lassan feledésbe merülnek Pál tanácsai, melyek szerint gondolkodásunk radikális megváltoztatásával, az útnak célegyenest nekidőlve, szabályszerűen küzdve érünk célba, szívünket és testünket szent áldozatként odaszánva Istennek.

   Ahol nem beszélnek az Úr napjáról, Krisztus ítélőszékéről és a tíz szűz példázatáról, ott senki sem érzi szükségét a fegyelmezett, folyamatos készenlétnek, és nem látja meg Jézus szavaiban a „Figyeljetek, vigyázzatok, imádkozzatok!” aktualitását.

   Bátorítsuk tehát a lankadókat, de ne engedjük elaltatni lelkünket a humoros anekdotákkal vagy a vállveregető dicséretekkel! Isten ítélete, az Úr napja a küszöbön áll!

Szakadjunk el minden világiasságtól, a laodiceai, önelégült nyugalomtól, és ne nézzünk vissza!

   „A hegyre menekülj, hogy el ne vessz!” – figyelmeztette Lótot az Angyal. (I. Mózes 19:17.)

 

   Aki igazán bölcs, az hallgat az intésre, enged az őt formáló isteni beavatkozásnak, mert „A nyomorúság munkálja ki az állhatatosságot”. (Róma 5:3.) Ne essünk tehát kétségbe a nehézségektől! Sidrákot, Misákot és Abednégót hétszeresen befűtött kemencébe dobták, de ott állt mellettük egy negyedik személy, akinek olyannak látta arcát a király, mint „valami Isten fiáé”.

   Természetesen, nem kívánatos senki előtt a támadások kemencetüze, de a végidők embert próbáló éveiben csak azok képesek megállni tántoríthatatlanul Jézus mellett, így másokat is kitartásra biztatni, akik az adott időszakban megedződtek, átmentek a rostáláson, és hitben megerősödve, a további helytállásra készen jöttek ki belőle.

   A „mindig jól akarom érezni magam” sikerkeresztyéneknek rémisztő lesz szembesülni azzal, hogy igaz voltuk próbája bizony olyan, mint az ötvös tüze:

   „Tűzzel tisztítja meg Lévi fiait.” Malakiás  3 :3.

 

   Legyen vigasztalás a következő ige mindnyájunknak, akik személyes vagy közösségi életükben megpróbáltatások terhe alatt görnyednek:

   „Átmenvén a Siralom völgyén, forrássá teszik azt, bizony áldással borítja el korai eső. Erőről erőre jutnak, míg megjelennek Isten előtt a Sionon.”

Zsoltárok 84:7-8.

 

2014. február 5.                                           Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2014. Február 07. - 18:58:57

   O0   O0   O0   O0   O0  O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Február 07. - 21:24:06
O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Február 07. - 21:53:06
 O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Február 08. - 15:02:23
Keresztények a világ legkeményebb diktatúrájában

„Egyszer csak hallottam, hogy eszelősen üvöltök. Más foglyok is kiáltottak, amint a 8 keresztény meghalt. Ránéztem a holttestekre. Mit hittek ezek az emberek?! Mi lehetett nekik fontosabb az életüknél?! Azokban az években ott a táborban sok keresztényt láttam meghalni. Egyikük sem tagadta meg azt az Istent, aki a Mennyben van. Pedig csak annyit kellett volna mondaniuk, hogy már nem hisznek Istenben, és akkor szabadon engedték volna őket. Miért nem féltek ezek az emberek a haláltól? Az ő hihetetlen hitük egy nagy kérdést hozott fel a szívembe: Mit láttak ezek az emberek? Mi volt nekik – ami nekem nem volt?!”  (Részlet Soon Ok Lee, egy Észak-Koreából menekült nő könyvéből)                   

Észak-Korea az az ország, ahol a keresztényeket a legsúlyosabban üldözik. Ez a keresztények iránti gyűlölet olyan pontra hágott, hogy itt hivatalosan nincs karácsony, Jézus Krisztust egy az egyben kiirtották az időszámításukból. Egyedül az uralkodót, Kim Jong Il-t, illetve apját megengedett, sőt kötelező imádni. Az országban 30 munkatáborban szenved több, mint 200.000 ember, kegyetlen kínzások, nemi erőszak, kényszerített abortuszok, gyermekrabszolgaság és embertelen munka közepette. Köztük 70.000 embert a kereszténységük miatt ítéltek el. Őket és családjaikat szabadon meggyilkolhatják Biblia birtoklásáért, vagy akár Jézus Krisztus nevének segítségül hívásáért. Árulónak és ellenségnek vannak nyilvánítva, mert nem imádják a vezért. Többek közt 2009-ben egy fiatal anya került nyilvános kivégzésre, mivel több Bibliát osztott szét. Szüleit, férjét és három gyermekét bezárták, akik két éven belül a fogság és a kegyetlen kínzások következtében meghaltak. Egy 90-es években Észak-Koreából megszökött misszionáriusra szintén halálbüntetés várt, amikor több Bibliával visszatért az országba.

A nyilvános kivégzések mindennaposak, ráadásul a „vezér” 10.000 emberre ráerőltetheti, hogy végignézzék a borzalmat, ezzel példát statuálva.Az iskolákban a gyerekeket kikérdezik arról, hogy van-e a családban Biblia. Egyszer egy gyerek bevallotta, hogy a nagymamájának van egy rejtegetett Bibliája, aminek következtében az egész családot munkatáborba hurcolták.

Mindezek ellenére több mint 200.000 keresztény él az országban. Ők földalatti, rejtett gyülekezetekben, suttogott imákkal élik meg hitüket.  Igeszakaszokkal erősítik egymást, s kitartanak a hitük mellett, akár mindhalálig is.

Ráadásul a média mindezekről a dolgokról leginkább mélyen hallgat. A zsidóüldözések idejéről sokan nyilatkoztak úgy, hogy nem sokat vettek észre belőlük. Ezt hallva feltehetjük magukban a kérdést: hogy lehet ezt a borzalmat nem észrevenni? Azonban most is ugyanez történik Észak-Koreában. A legtöbb ember csak töredékéről hallott, egyesek egyáltalán nem tudnak semmit mindazokról a dolgokról, amik ott folynak.

De mi ne legyünk tétlenek! Hívjuk fel az emberek figyelmét minderre és cselekedjünk! Közvetlenül nem sokat tudunk tenni, de imádkozzuk értük, mint közbenjárók, és bízzunk Istenben, hogy cselekedni fog.

Forrás: Új Remény Baptista Gyülekezet (http://www.ujremeny.hu/) Erdővidéki Baptista Gyülekezet


Észak-koreai Kim,   keresztény hölgy bizonysága.mpg - YouTube (http://www.youtube.com/watch?v=R_iW8b2hdh8)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Február 11. - 21:14:57

2014.02.11

       A SZÍVÜNKBE ÍRT TÖRVÉNY

 

   Miért kiáltanak sokan felháborodva „törvénykezést”, amikor az Istennek kedves, odaszánt, Neki elkülönített szent életre és gondolkodásmódra figyelmeztet valaki? Miért címkézik fel „farizeus” jelzővel azokat, akik radikálisan hirdetik, hogy tisztítsa meg magát az Eklézsia?

   Szóljunk néhány szót előzetesen napjaink gyülekezeteinek emberi parancsolatairól!

Legtöbbek keserűsége és ellenállása nem kifejezetten Isten parancsolatai ellen rugódozik, hanem a maguk esendősége zavarja őket. Akik képtelenek a Biblia zsinórmértéke szerint élni, az ismétlődő kudarcélmény elkerülése érdekében kialakítottak egy védelmi mechanizmust, amit elneveztek „Kegyelem tannak”. Ebből aztán már annyi vadhajtás nőtt ki, hogy ezek miatt kerülnek összeütközésbe az IGAZI KEGYELEM és az ettől elválaszthatatlan KRISZTUSI TÖRVÉNY hirdetői.

 

   Tizenévesként tértem meg, és még jól emlékszem az országokon átsöprő „Jézus forradalomra”, ami a 70-es években ezrek újjászületését eredményezte, köztük az enyémet is. Jézus volt mindennek a középpontjában, Jézusról beszéltünk és énekeltünk úton-útfélen, bizonyságtételünk kiapadhatatlan forrásként fakadt fel lelkünkből.

   Nagyon hálás vagyok az Úrnak református neveltetésemért, de amit a kihűlt, megcsontosodott egyház nem tudott elérni, azt Jézus viszont igen: teljes, szívbeli átformálódást adott.

Ujjongtunk Isten kegyelmében és örömmel hallgattuk – sőt kifejezetten ezeket kerestük – a legkeményebb, legfelrázóbb prédikációkat, mert Jézus iránti szenvedélyes szeretetünk meggyűlöltette velünk a bűnt.

   Ragaszkodásunk Jézushoz és az Ő igéjéhez határtalan volt! Ennek hajtóereje nem egy tan, nem egy mozgalom volt, hanem egy élő személy: Jézus Krisztus az Ő Szent Lelke által! A bennünk munkálkodó új élet törvénye felülírta a régit, mert Isten fiaivá és lányaivá lettünk az Ő Lelke által. Ez az új törvény nem a „fogcsikorgatva jobb akarok lenni” elérhetetlen vágya, hanem a legbelül megfogant szent Mag, ami isteni gyümölcstermésben nyilvánult meg.

   Ezt az első szeretetet elhagyva válhatnak a keresztyének meglangyosodott, önelégült Laodiceává, még ha karizmatikus körökhöz tartoznak is. (Jelenések 3:14.) Laodicea gyártja, mintegy lelkesítő pótszerként a karizmatikus szokásokat – lásd a Pásztorló Mozgalmat -, egyre jobban eltávolodva mindattól, ami tiszta. (Lásd Gayle Erwin: A JÉZUS STÍLUS c. könyvet!!!)

 

   A hívők másik rétege a hatalmaskodó, tekintélytiszteletet és engedelmességet elváró vallási vezetők általi leuralás, manipuláció ellen fordult. A Szentlélek általi személyes vezetés és egyéni igei meggyőződés elnyomása, ellehetetlenítése ellen.

   Nem csak a történelmi egyházakban, hanem sajnos az evangéliumi gyülekezetekben is kialakult egyfajta hierarchikus rend, ami kiskorúsítja a keresztyéneket, akikben ennek nyomán, az „egyházasdi” elleni feszengés kivetítődik mindenre, ami őket megnyomorító, kárhoztató, élettelen előírásnak tűnik.

   De hát miért vált ki olyan heves tiltakozást, szájukban keserű ízzel forgatva ezt a szót: „törvény”? Hiszen mi, újszövetségi hívők nagyon jól tudjuk, megértettük és megtapasztaltuk, amiről Pál ír:

   „Az ember nem a törvény cselekedeteiből igazulunk meg, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által!” (Gal. 2:16.)

 

   Egyikünk sem tudná megtartani a törvényt, de Jézus önmagában betöltötte azt.

„A törvény mint tudjuk, Krisztusra vezérlő mesterünkké lett.” (Gal. 3:6.) Aki megtért és szívébe fogadta Jézust az Ő kegyelméből, annak Isten a szíve hústábláira írta be törvényét Szentlelke által, azaz maga Krisztus lett életének a törvénye.

   Nézzük meg, mit mondott az Úr, amikor a törvényről faggatták!

 

 

   „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat! E KETTŐBEN TELJESEDIK BE A TÖRVÉNY ÉS A PRÓFÉTÁK.”

   Ez a királyi törvény, amiről Pál ír. Azokat az igéket, amiket Isten lángoló betűkkel felírt Mózes jelenlétében Izraelnek a kőtáblákra, azokat mindet betöltötte Krisztus, és bevéste szívünkbe az újjászületéskor. Amikor megismertük Őt, eggyé váltunk Vele, így az Őbenne betöltést nyert törvénnyel: örökkévaló igékkel, amik Isten szájából származtak.

   Elpecsételte az övéit Szentlelkével, aki belülről fakadó igényt ébreszt, és szüntelenül késztet a szent és tiszta, istenfélő életre: így hit által töltjük be a királyi törvényt, ami a cselekedeteinkben is megmutatkozik.

   Ezért nem érezheti senki taszítónak, utálatosnak a „törvény” szót, aki újjászületett, csupán HELYESEN KELL ÉRTELMEZNI! Pál megerősíti ezt:

   „Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.” (Róma 7:12.)

   Olvassuk el, mit ígért Isten Jeremiás próféciájában:

   „Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be…” (Jer. 31:33.)

   Láthatjuk, így lehet Jézus bennünk az Örökkévaló Ige! Egyébként maguk a farizeusok is elismerően nyilatkoztak a Mester felé: „Az Isten útját igazán tanítod.” (igazul, igaz módon)

 (Máté 22:16.)

 

   Isten a szeretet. Jézus az út, az igazság és az élet. A szeretet és az igazság elválaszthatatlanok! Aki Krisztusban marad, csak az tud Isten igéje (tanácsa, eligazítása) szerint élni.

   „És ez a szeretet, hogy járjunk az Ő parancsolatai szerint.” (II. János 1:6.) Jézus így imádkozott a főpapi imájában:

   „Szenteld meg őket a Te igazságoddal: a Te igéd igazság.” (János 17:17.)

Így érthetjük meg, hogy aki Krisztusban marad, egyszerre marad meg Isten kegyelmében és az Ő általa a szívbe írt törvényben. 

 

   Valakitől hallottam nemrég, hogy aki kegyelemben és kegyelem által él, az kinyílik a szeretetre. Mennyire igaza van! Bár megértenénk, hogy pont Isten csodálatos kegyelme nevel minket arra, hogy a belénk oltott igei igazságban és szentségben éljünk! (Lásd Titus 2:11.)

   „Aki Őbenne marad, egy sem esik bűnbe…” – írja János az első levelében. (I. János 3:6.)

Ki tud Krisztusban maradni? Az, aki alázatosan aláveti magát IRÁNTA VALÓ TELJES SZERETETTEL és ODASZÁNÁSSAL, szívből hit által, megragadva a kegyelmet Isten örökkévaló igéje és Szentlelke által.

 

   Vannak olyan vélemények is, hogy a bennem élő Jézus teszi a jót és Szentlelke termi meg gyümölcsét, így nem nekem kell erőlködni. Természetesen, nem is emberi erőlködésről van szó! Azonban nehogy felmenteni akarják a hívőt felelőssége alól, hogy megtegye a saját részét, ezzel a szabadosság csapdájába csalva! A megváltás nem ölbe tett kézzel üldögélést jelent!

   A mi részünk az önmagunk alávetése (az óember halála), és a „neki dőlve futás” a célig. (Fil. 3:14.) Ha vágyainknak engedve kilépünk Krisztusból, önerőből képtelenek leszünk hit által élni!

   Nem a törvény cselekedeteiből igazulunk meg tehát, hanem hit által, hogy senki ne kérkedjen, de ugyanezzel a szeretet által munkálkodó hittel tartjuk meg a befogadott szent Magot: Krisztust, azaz a szívbe írt törvényt. Ha valaki az élő törvényt kiszakítja magából, azzal Krisztustól, a szeretet és élet forrásától szakad el. 

   Ha valamitől el kell szakítanunk magunkat szív szerint, az a szentségtelenség, irgalmatlanság, büszkeség, e világ és a lezüllött egyház szellemisége!

   „Annakokáért menjetek ki közülük, szakadjatok el, és tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket!” (II. Kor. 6:17.)

 

Ismerjük az igét: „A bűn pedig a törvénytelenség.” (I. János 3:4.) Ahol nem fontos Isten tanácsaihoz igazodni, ott felüti fejét és elburjánzik a romlottság. Nem véletlenül írja ezt a zsoltáros:

   „Szívembe rejtettem beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” (Zsolt. 119:11.)

   Nos, hogy is vélekedjünk? Figyeljünk Pálra:

   „…meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, aki a halálból feltámasztatott, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek.” (Róma 7:4.)

   Értsük meg, hogy nem a test kénytelen-kelletlen cselekedeteinek, sem a törvény holt betűinek, hanem a szívbe írt törvény „Krisztus teste által” eredménye a megszentelt élet és a gyümölcstermés! Az újjászületett emberben lakó Szentlélek megtermi ezeket. A Galata 5:23-ban olvashatjuk, hogy „Az ilyenek ellen nincs törvény.” Korábban pedig ezt:

   „Akik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek.” (Gal. 5:4.)

 

   Nem a holt cselekedetek által, hanem a szívbeli megtérés által, Krisztus ÉLŐ TÖRVÉNYÉT betöltve lesz hiteles keresztyén életünk, mert az újjászületésben a Szentlélek elpecsételt, így Isten szeretete és igazsága áradásának lehetünk csatornái! Isten igazsága által élni úgy lehet, ha betöltjük a királyi törvényt, ami nem emberközpontú, humanista érzelgősség, hanem maga a valóság:

   „Új parancsot adok néktek, hogy egymást szeressétek!” (János 13:34.) – mondta Jézus a tanítványoknak. Ezt Pál apostol is megerősíti, hogy el ne felejtsük:

   „A törvény betöltése a szeretet.” (Róma 13:10.)

   Nem az emberi rendeletek tehát azok, amelyek terelgetnek a keskeny úton, hanem Jézus Krisztus igéje és a Szentlélek kinyilatkoztatásai, mert ezek sarkallnak szüntelenül az Úr és a testvéreink iránti teljes szeretetre, alázatos, krisztusi lelkülettel szolgáló szent életre.

   Ha a Szentlélek vezetését átveszi a pásztorok, lelkigondozók vagy házicsoport vezetők irányítása, könnyen a Galáciabeliek hibájába eshetünk!

   „Amit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?” (Gal. 3:3.)

 

   Jakab levelében is igazolódik, mennyire fontos rendszeresen magunk elé tartani Isten útmutatásait, amik tükörként szolgálnak, hogy szembesüljünk valódi önmagunkkal, elősegítve a mielőbbi korrigálást:

   „De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad amellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, boldog lesz az ő cselekedeteiben.”

(Jakab 1:25.)

 

   Pál részletes felvilágosítást ad egyik levelében arról, hogy az antikrisztusi szellemiség már átitatta a földi társadalmakat, alattomosan beszivárogva a liberális felfogással a hívők közé is, sőt eljön az idő – ami napjainkban bontakozik ki szemeink előtt - , amikor a törvényszegés élére áll a TÖRVÉNYTIPRÓ, aki maga „a veszedelem fia”, és általános közerkölcsi szintre emeli a bálványimádást és a bűnözést.

   Figyeljünk és vigyázzunk! Ha a szószékekről a színtiszta, elegyítetlen ige hangzik               – erőteljes felhívás valóságos megtérésre, igazi, törődő szeretetre és bűn gyűlölő, istenfélő életre - , és Jézust felemelő, hiteles példákat láthatunk magunk előtt, akkor kevesebben hagyják majd el csalódottan a gyülekezeteket, mert az őszinte emberek éhezik a show műsortól és művészies színpadiasságtól mentes együttlétet! Gondoljuk át, hogy a szívekbe írt törvény és a Szentlélek kenete által meghirdetett ige mindig összhangban van.

   Ez akkor valósulhat meg, ha igazán megismertük Jézust és az Atyát:

   „Mi pedig láttuk az Ő dicsőségét, amely az Atya Egyszülöttének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.” (János 1:16.)

 

   Befejezésül pedig szívleljük meg a következő tanácsot:

   „Annakokáért annál is inkább szükséges nekünk a hallottakra figyelmeznünk, hogy valaha el ne sodortassunk!” (Zsidók 2:1.)

 

 

204. január 26- febr. 11.                                            Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kecskés István - 2014. Február 11. - 21:19:30
 O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Február 17. - 16:47:29
 MINT MAGÁNYOS FA...
2014.02.17

MINT MAGÁNYOS FA…

 

Mint magányos fa a pusztában,

űzött madár kopár hegytetőn,

fogyó hold halvány sugara,

útfélen megtaposott kavics,

lehulló, száraz falevél,

aszott mező tikkadt sóhaja…

 

Hűs szél lebben a puszták felett.

 

Leszel zöld vetés, repedezett földből,

szikkadt barázdák közt pacsirtadal,

fáradt vándor szomját oltó forrás.

 

Van tovább, testvér!

Nézd, keskeny ösvény vezet az ég felé!

 

2014. február 14.              Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Február 17. - 17:03:42
O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Február 17. - 17:30:16
 O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: laszlo - 2014. Február 17. - 19:21:29
A szivunkbe veset torveny alatt a kotablakon levo torvenyeket kell erteni? :)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kecskés István - 2014. Február 17. - 20:34:43
 Szerintem,  nem  :)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Február 24. - 16:10:08

2014.02.24

                    CSERÉPEDÉNY ÉLETEM

 

   Az utóbbi évek történései és a saját életemben lezajlott kemény küzdelmek, majd isteni beavatkozások egy mindenre kiható változást, szív szerinti átformálódást eredményeztek bennem.

   Isten Igéje és a Szent Szellem mélyen szántott a lelkemben, feltörve a megkeményedett rögöket, és ahogy egyre közelebb jött Jézus, úgy tettem le bűnbánattal mindazt a terhet és rossz elgondolást, ami akadály volt abban, hogy Isten akaratában járjak.

   Olyan volt ez, mint amikor a szőlőtőkéről és annak ágairól leszedi a vincellér a megkérgesedett háncsot. Sorozatos csalódáson, összetörettetésen mentem keresztül, amiben része volt a körülöttem zajló gyülekezeti eseményeknek is.

 

   Mindig is szerettem Isten szavát, de mostanában, megújult erővel és figyelemmel kezdtem kutatni, belső vágy hajt, hogy megismerjem Krisztus titkait és a Szent Szellem kinyilatkoztatásait, aminek eredményeként még inkább fókuszba került az evangélium lényege, Jézus váltságműve és az istenfélő, szent élet fontossága.

   A korábban és a jelenben megtapasztalt Isten általi vezetés, Jézus lényének túláradó gazdagsága és a letisztult igei meggyőződés visszafordított a vallásos „pörgésből” az eredeti irányba. Arra az útra, amint újjászületésemkor elindultam.

   Ezért nem tudok ráhangolódni arra az „Apostoli –Prófétai –Tanítványsági - mozgalomra”, ami világszerte ismertté vált, és sok gyülekezet – köztük a miénk is – erre a struktúrára építi fel közösségi életét.

Számomra ez idegenül hat, és annak ellenére, hogy hiszek a Szent Szellem csodálatos munkájában és az Egyházat építő ajándékainak dinamikus működésében, nem tudok azonosulni napjaink prófétai irányzatával, sem a Kegyelem-tan vadhajtásaival.

   Hiszem, hogy Jézus ma is munkálkodik, és Menyasszonyát felkészíti visszajövetelére. Krisztus Testének helyre kell állni, de ezt nem mozgalmak végzik el, hanem az őszinte bűnbánat, megalázkodás és Isten szenvedélyes keresése – önmagunk igazságának elengedésével. Adja az Úr, hogy mindnyájan felfrissülhessünk Jézus szeretete által!

   Ez a folyamat gyakran nem úgy kezdődik, ahogy azt mi elképzeljük.

Mostanában sokat sírok az Úr előtt. Amikor azt hiszem, hogy végre eljutottam valahova – és tényleg lenyűgöző igazságokat érthetek meg az Úr kegyelméből - , akkor döbbenek rá, milyen keveset is tudok még!

   Amikor úgy érzem, hogy stabilan állok, akkor szembesít a Szent Szellem – belenézve a szabadság tökéletes törvényébe - , hogy mennyire nyomorult vagyok. Minél jobban megismerem Jézust, annál kisebbnek és szegényebbnek látom magam.

 

   Most is itt vagyok a Szentírás felett elmélyedve, és azért imádkozom, hogy könyörüljön rajtam az Úr megszámlálhatatlan mulasztásom vagy tévedésem miatt, és segítsen, hogy ne megégetésre kerülő fát, szénát és pozdorját építsek a krisztusi alapra, hanem Őszerinte való maradandót.

   Hasznos az átvilágítás. Jó ebben a tűzpróbában semmivé válni és mindent elengedni. Jó odaborulni az Atya elé, hogy feltegyen korongjára, és átgyúrja törékeny agyagedény életemet!

 

Fontos:

IGAZ kontra HAMIS ÉBREDÉS – Andrew Strom | keskeny út – narrow way (http://keskenyut.wordpress.com/2013/03/26/igaz-kontra-hamis-ebredes-andrew-strom/?relatedposts_exclude=3204)

 

 

2014. február 14.                                        Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Március 06. - 12:28:44

Isten azokat használja, akiket a világ elvet


„Testvéreim, amikor Isten elhívott benneteket, nem sokan voltak közöttetek — emberi megítélés szerint — bölcsek, hatalmasok, vagy előkelő származásúak. Gondolkozzatok el ezen!" (1 Korinthus 1:26, EF)

Lehet, hogy azt gondolod, a világ szerint vesztes vagy. Ezzel szemben Isten Igéje azt mondja, hogy ha emberi megítélés szerint nem vagy bölcs, hatalmas, vagy előkelő, akkor te vagy a tökéletes jelölt Isten elhívására! Ha Ő munkálkodik rajtad keresztül, láthatod jóindulatát, erejét, hatalmát az életedben.

Az ókori világban Mózes Egyiptom csillagának számított, akinek pályája felfelé ívelt. A Biblia azt mondja róla: „Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és kiváló volt mind szavaiban, mind tetteiben" (Apcsel 7:22). Azonban, Isten nem tudta használni, mert túl okos és túl erős volt, valamint teljesen telve volt önmagával.

Csak 40 évvel később küldte el őt Isten, hogy a fáraó hatalmát megrengesse – a sivatagban eltöltött idő után, amikor már nem volt telve önmagával, sőt le is írta magát.

A világ lehet, hogy elmegy a gyengék, a kicsik, az elfelejtettek és a vesztesek mellett, azonban Isten őket választja, hogy megingassa a világ szemében hatalmasokat.

Tapasztalatból tudom, hogy ez így igaz. Úgy nőttem fel, hogy elutasítottak és nevetségessé tettek indiai-kínai származásom miatt. Tinédzserként pedig, én voltam a gúnyolódás célpontja, dadogásom miatt.

Tizenéves koromban így imádkoztam Istenhez: „Nem tudom, mit tehetnék Érted, vagy mit adhatnék Neked, de a tiéd vagyok – testem, lelkem, szellemem a tiéd." Nem tudom, hányszor imádkoztam ezt az imát. De tudtam, hogy Isten meghallgat, mert Ő hívott el engem. Csak Istennek volt bátorsága engem választani, egy dadogó embert, hogy egy gyülekezetet pásztoroljak, ami ma már több, mint 18000 főt számlál.

Tudom, hogy mi voltam, és honnan jöttem. Tudom, hogy nem tettem semmit és nem tudok tenni semmit az ő kegyelme és kenete nélkül.

Kedves barátom, amikor azt gondolod, hogy gyenge vagy, és kevés vagy másokhoz képest, akkor pont ez a pillanat az, amikor Isten használni tud, hogy hatalmas és csodálatos dolgokat tehess Neki, az Ő kegyelme és kenete által!

Joseph Prince
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Március 06. - 14:53:29
 O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Jazmin - 2014. Március 06. - 18:38:45
 :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Március 09. - 07:18:53
Ezt a verset most nekem adta az Úr vigasztaló üzenetül :


Kis Rea: Hazaviszel Uram

Hazaviszel Uram

Uram, mindhiába keresnélek
már nem tudlak
elfáradt bennem a lélek
összekuszálódtak előttem az utak
sárba tiporva kínlódnak az érzések.

Szövevényes ösvényeken
bolyongtam és eltévedtem
pofonütöttek, megaláztak
csendben szíven szúrtak
az igazak velem így bántak,
leütötték csillagaim
vígaszt-adó
kis hunyorgó
apró lámpásaim.

S én ma sötét eged alatt
összetörten ülök és várlak
talán meghallod imámat
talán ma megtalálsz
felemelsz
és hazaviszel Uram.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Március 09. - 07:25:40
:like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Március 23. - 14:57:43
                     KIÁBRÁNDULÁS

 

         Életünk sok területén érkezhetünk el olyan pontra, amikor csalódunk valamiben vagy valakiben. Elveszítjük hozzá fűzött reményünket, összedől egy elmélet, netán hitelüket vesztik azok a személyek, akikben megbíztunk. Tragikus, ha gondosan felépített teóriák romjai alatt keresztyének vajúdnak!

     Előfordult már ilyen az évszázadok során. De nem kell túl messzire tekintenünk, elég, ha a közelmúltat és napjainkat vizsgáljuk.

     Nagy megújulások, nagy lánggal fellobbanó tüzek izzottak, sokezres tömegeket megmozgatva Jézus nevében. Megtért emberek fordultak el őszintén a bűntől, és átadták szívüket az Úrnak. Megváltozott életek, megváltozott célok, letisztult gondolkodás és Istenbe vetett hit alapozta meg mindennapjaikat.

     Aztán lassan, észrevétlenül hajlottak el az üzenetek attól az egyetlen abszolút igazságtól, ami maga Krisztus. A tanítások széles körben elsekélyesedtek, központba került a szellemi ajándékok témája és azok használata, miközben olyan viselkedési megnyilvánulások váltak természetessé, amelyek egyre inkább távolodtak Jézus jellemétől.

    Nem akarom felsorolni a visszásságok okát, nem is ismerem mindet pontosan, de szeretném hangsúlyozni - senkit nem kárhoztatva -, hogy globális jelenség tapasztalható az Egyházban, leginkább a magukat karizmatikusnak tartó körökben. Begyűrűzött az Apostoli-Prófétai-Tanítványsági mozgalom a maga utóhatásaival együtt, ami sajnos kemény súrlódásokat és keserű szétszóródást is eredményezett.

    Jól indult gyülekezetek távolodtak el a krisztusi normáktól és a szeretetben gyümölcsöző élettől. Oly annyira, hogy felismerések, vágyak, célok és vélemények ütköztek, aminek testvérek megbotránkozása és egymástól való eltávolodása lett a következménye. Sokan hagyták el a közösségeket.

    Fájdalomban vergődtem én is, látva, átérezve az események súlyát, veszélyét, görnyedve a káros és egyáltalán nem krisztusi megoldások miatt.

    Eljutottam a kiábrándulásig. Nem Istenből, nem Jézusból, nem a keresztyénségből, hanem mindabból, amit a hívők Jézus neve alatt tesznek. Mindabból, ami mű, ami utánzat, csak vallásos máz, Krisztust helyettesítve  az embert emeli, mindabból, ami fanyar gyümölcsöket hozott.

   A kiábrándulás legdrámaibb mélypontja azonban mégis az, amikor az ember szembesül esendő önmagával. Azzal az énképpel, ami ha Isten szívének tüzes, szent tégelyébe kerül, megolvad. Tüzes kemencébe vezetett engem is az Úr, hogy az Eklézsia romlásán érzett vajúdás mellett meglássam saját szegénységemet is.

   Istenfélelem szállt rám, és gyakran töprengek, vajon milyen szakaszhoz érkeztem keresztyén életemben.

 

   Jézust keresem. Megváltómat, aki elindított a keskeny úton, és meg is tart mindvégig. Lecsupaszított előttem minden emberi cicomát, hiúságot, pozíciót. Nincs szükség világias külsőségekre, értéktelen kellékekre, sem magam vagy mások gyártotta elképzelésekhez szabott ötletekre!

   Krisztus és az evangélium, akire építenünk kell, de nem fát, szénát, pozdorját! Nem humanista, egocentrikus, s mégis vallásos mázzal bevont rendszereket! Nem emberi bölcselettel torzított teológiához szabott intézményeket!

A Szent Szellem szentségben és szabadságban munkálkodik. „A szél fúj, ahonnan akar, és nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van mindenki, aki Szellemtől született” – mondta Jézus Nikodémusnak.

Ha Rá figyelünk, megtermi bennünk gyümölcsét és elvezet minden igazságra. Útjelző táblánk az Ige.

   Hiszek a dinamikusan szolgáló keresztyénségben! Hiszek egy egészségesen élő organikus gyülekezetben és abban, hogy a Szentlélek ajándékai az Egyház épülésére adattak, és Ő AZ, AKI EZEKET OSZTJA ÉS MŰKÖDTETI.

Reménykedve várom azt az időt, amikor a keresztyének alázatosan, megszentelődve, Krisztus képére átformálódva és Hozzá szenvedélyesen ragaszkodva járnak szeretetben, irgalmas szívvel támogatva egymást, elfordulva tévtanításoktól, büszke rangoktól és istentelen szennytől, bizonysággá válva az Isten nélkül élő embereknek.

   Köztük akarok lenni, ezért várom az Úr érintését, hogy kiábrándult szívem új élettel teljen, kegyelmében meggyógyuljon, s lángra lobbanjon bennem az első szeretet tüze, hogy megteremjem annak gyümölcseit!

Nagyon megdöbbentett, amikor felismertem, hogy az első szeretet nem csupán érzés, hanem CSELEKEDET:

   „De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért honnan estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.”

Jelenések 2:4-5.

 

   Többet kellene csendben maradni és figyelni! Isten ezt kéri:

 

  „Hallgass, én népem, hadd szóljak!” Zsoltárok 50:7.

 

 

 

2014. március 3.                                                Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Április 05. - 21:29:22
    MEGOSZTOTTSÁG

 

   Sajnálattal látom, hogy a Sátán alattomos, megosztó taktikája idén is bevált a keresztyének között!

Az Ige „szétdobáló” névvel is illeti őt, a hazugság atyját, aki minden korban és minden társadalomban sikerre vitte pusztítását ott, ahol nem leplezték le időben.

Észrevétlenül szivárogtatja be előbb a bomlasztó gondolatokat, és ha megfelelő táptalajra talál, azonnal kifejti mérgező hatását.

   Sajnos, a választások idején a hívők nagy részét ugyanúgy elragadja a hév, és az általuk kedvelt párt mellett buzgólkodva fejtik ki tevékenykedésüket, természetesen a számukra ellenszenveseket vég nélkül lehúzva, megalázva, pont úgy, mint az Istentől távol élő világiak.

   Az ördög egymásnak ugrasztja a keresztyéneket is, megkeményítve szívüket testvéreik felé. A szenvedélyes politizálással komoly rombolásra képes, épp úgy, mint a botránkoztatásokkal. 

Fontos, hogy legyen véleményünk! De jaj nekünk, ha hiányzik életünkből az egyenesség, a másokkal törődő szeretet, alázatos önfegyelem és Isten Igéjéhez való tántoríthatatlan ragaszkodás!

   Ne hagyjuk szétzilálódni Krisztus Testét, mert az ellenség belopakodva, szétzavarja a nyájat! Elsőrendű küldetésünk az, hogy a világosság fiaiként sóként hassunk e világban, hirdetve Jézus igazságát, evangéliumát és visszajövetelét!

 

 

2014. március 29.                                    Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Április 12. - 18:27:37
MEDDIG?

 

Meddig mondogatjátok még

pénzszagú prédikációitokat?

Meddig száll még a dicséret

öntömjénező füstje?

Meddig gyűjtitek még lelki

guillutin alá a lehajtott fejeket,

összekulcsolt kezeiket bilincsbe szorítva,

s meddig építitek még

az önigazságból összerakott trónt?

Meddig szélesítitek még

bíbor valláspalástotok szegélyét,

behódoltatva kicsiket-nagyokat,

birodalmatok határait

egyre messzebb terjesztve,

és meddig vonakodnak még

meghajolni büszke térdeitek?!

 

Az elűzött nyáj bégetése

az egekig hat, miközben

ordasok vicsorgó fogai

csattognak lesoványodott húsukon.

 

Ó, meddig még,

hogy Jézus dicső neve alatt

háborúk tombolnak,

megterheltek nyögnek,

magányosok sírnak,

félrevezetettek kétségbeesnek?

 

Mondjátok, hát meddig még,

hogy Krisztus Teste

darabokra szaggatja magát,

s fennen hirdeti

a siker és jólét evangéliumát?!

 

Szalmaillatú jászolban feküdt Isten Fia,

szamárcsikón vonult be városába,

megmosta tanítványai poros lábát,

megalázva, elgyötörten, összetörve

és elhagyatva függött a kereszten

érted és értem a Szolga-Király.

Az Alfa és Omega.

Gyertek, térjünk vissza az Úrhoz!

 

2014. április 10.                 Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Április 12. - 19:39:34
O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Április 12. - 20:18:55
 :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: pacific - 2014. Április 13. - 11:38:14
 O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Jazmin - 2014. Április 14. - 19:56:28
MEDDIG?

 

Meddig mondogatjátok még

pénzszagú prédikációitokat?

Meddig száll még a dicséret

öntömjénező füstje?

Meddig gyűjtitek még lelki

guillutin alá a lehajtott fejeket,

összekulcsolt kezeiket bilincsbe szorítva,

s meddig építitek még

az önigazságból összerakott trónt?

Meddig szélesítitek még

bíbor valláspalástotok szegélyét,

behódoltatva kicsiket-nagyokat,

birodalmatok határait

egyre messzebb terjesztve,

és meddig vonakodnak még

meghajolni büszke térdeitek?!

 

Az elűzött nyáj bégetése

az egekig hat, miközben

ordasok vicsorgó fogai

csattognak lesoványodott húsukon.

 

Ó, meddig még,

hogy Jézus dicső neve alatt

háborúk tombolnak,

megterheltek nyögnek,

magányosok sírnak,

félrevezetettek kétségbeesnek?

 

Mondjátok, hát meddig még,

hogy Krisztus Teste

darabokra szaggatja magát,

s fennen hirdeti

a siker és jólét evangéliumát?!

 

Szalmaillatú jászolban feküdt Isten Fia,

szamárcsikón vonult be városába,

megmosta tanítványai poros lábát,

megalázva, elgyötörten, összetörve

és elhagyatva függött a kereszten

érted és értem a Szolga-Király.

Az Alfa és Omega.

Gyertek, térjünk vissza az Úrhoz!

 

2014. április 10.                 Guti Tünde

Ez nagyon jo..
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Április 16. - 15:36:49


A KERESZTEN MINDEN ELVÉGEZTETETT

 

Kudarcok, bánat, térdre hullás,

küzdelem, viharok, kétségek hullámverései,

indulatok vadul tornyosuló fellegei...

pásztor nélkül kóborló juhok...

 

Gecsemánéban, értem megszakadt hajszálerek

gyöngyöző vércseppjei hullottak a földre,

ég és föld, menny és pokol háborúja dőlt el

leroskadó, engedelmes imádságodban,

Isten Báránya!

Soha nem tudom megszokni ezt a gondolatot!

 

Hogy nekem ne kelljen kárhozatra mennem,

megtöretett a tested, s kínzók szántottak hátadon!

Hogy ne adassam csúfolódó, kegyetlen démonok kezébe,

megtépték szakálladat, leköpték szent arcodat,

és szúrós töviskoronát nyomtak megalázott homlokodra!

Hogy ne ragadjon magával zsoldként a halál,

Te bűnhődtél helyettem, viselted gyalázatomat,

hordoztad betegségemet, lelkem nyomorát, szennyét,

megtört kenyérré osztva tested, hogy részesedjek az életben,

mert a Te tested bizony étel, és a Te véred bizony ital!

Uram és Istenem! Hiszem, hogy a Te napodra

elvégzed bennem, hogy én is Krisztus természetűvé váljak,

szemlélve törvényednek csodálatos voltát!

Gyökerestül szaggatom ki szívemből

a gonoszság és gyarlóság élősködő hajtásait,

amivel annyiszor megszomorítottam áldott Lelkedet,

mert ismertél s megismertelek, Jézus,

nincs hozzád hasonló senki,

és nincs földi érték, mi felérne Veled!

Te vagy életem célja, értelme és vágya,

feladni érted akaratomat, bármit megér!

A kereszten minden elvégeztetett.

Felveszem hát én is keresztem, és úgy követlek.

 

2014. április 14.                                  Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Április 16. - 17:56:39
 :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Április 17. - 19:04:16
O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Április 22. - 15:36:02
AMI A KERESZTRŐL SUGÁRZIK

 

Roskadó ünnepi asztalnál dőzsöl a tömeg,

ajkukon még virágszirmos hozsánna,

kezükben már borospoharat méricskélnek

mohó szemek.

A kapun kívül, hamuban térdelve

rendezgetem viharvert szívem,

tisztogatom harcban szaggatott ruhám,

megmosva arcomat abban

a keskeny fénynyalábban,

mely a golgotai keresztről sugárzik

megtépett lelkemre…

Üres kézzel, könnyezve hullok elé,

tekintetemben az üres sír szikrája.

Elvégeztetett, az ÚT elkészítve!

Királyi pálca hirdet kegyelmet felettem.

 

2014. április 20.                  Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Április 22. - 16:37:44
 :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Április 22. - 19:01:08
O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: pacific - 2014. Április 23. - 06:58:02
 O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Április 28. - 15:12:16


                            A PUSZTA ÁLDÁSAI

 

   Az átlagember nem szereti a pusztát. Az óceánok mélyétől a kozmosz titkáig kutat, a tengerfenék rejtett élővilágától a hófedte hegycsúcsokig mindent megfigyel, felfedez, tényeket tár fel vagy megcáfol.

De a „pusztát” nem kedveli. Ott nem számíthat senkire, nincs társaság, tréfa vagy ünnep. Csak ő egyedül. A lemeztelenített valóság, csontig lecsupaszított gondolatok. Fonákjára kifordított szív és büszke térdek meghajlása.

   A hívő ember sem vágyik a kietlenbe. Mégis elengedhetetlen, hogy elérkezzen arra a helyre, ahol számot kell vetnie. Ahol már nincs takargatnivaló, nincs szükség dobogóra, díszletekre vagy más kellékre. Mélységes csend emeli ki szívdobbanásának ritmusát. Megtanulja letenni ambícióit és önző magánszféráját. Leteszi életét, felveszi a keresztet és követi Mesterét.

   Olykor ki kell lépni a pusztába! A zsúfolt szorításból, a nyüzsgő tömegből, dicsérgető zajból, vitákból, félreértésekből, ki az éljenezés gyűrűjéből, a rakásra halmozott féligazságok nyomása alól, vagy a megbántottság fájdalmaiból.

   Bár a puszta kétségbeejtő azoknak, akik mindenáron menekülni akarnak, mégis az a hely, ahol Isten az ember szívére beszél. Ahol a makacs én megadja magát. Az Úr hangja szól és az óember szava elakad. Nincs más, csak felismerés, megtérés majd vigasztaló öröm. Megalázkodás és megbékélés, fegyverletétel és felfegyverzés: az önigazság porba hull és az igazság napja felragyog. Gyógyulás a Mindenható szárnyai alatt.

   Lehet nagy elbizonytalanodások és helyreállítások közege, ahol összedőlnek tervek, vágyak és álmok, viszont sziklaszilárd alapokon felépülhet valami egészen más, ami olyan, mint a kohóban megtisztított ezüst. Értékek átrendeződése. Megállások, Istenre várakozások és újra elindulások startvonala ez. Esetleg barátoktól elhagyatva, mégis társakra találva.

   A lelki puszta a szembesülésnek, a megtisztulásnak is a helye. Élet vagy halál választható. Pusztulás, vagy az élő víz elfogadásával kivirágzás. Új szív, új cél, új vágy. Értelmét veszti sok külsőség, míg a belső teljesen átformálódik, és Jézus Krisztus lesz a gyönyörűség forrása.

 

   Megtapasztaltam többször, hogy különösen fontos leckéket tanulhatok meg itt: magamat feladva imádkozni, esedezni, örülni a kegyelemnek. Semmi felesleges maszlag nem veszi el a figyelmemet az Élő Igéről. Kiég szívemből a salak, aszottan hull le a hiúság. Isten jelenlétében nem kell és nem is lehet magyarázkodni, jól ismeri a legelrejtettebb zugokat is a lelkemben. Nem kell szégyenkeznem senki fia előtt: kiálthatok, zokoghatok, jajgathatok, de örvendezhetek is a kisgyermek felszabadultságával. Lényegtelen a kényelem, de az őszinte kitárulkozás annál inkább.

A puszta magányos csendjében meghal az én, és nincs más, csak Krisztus.

 

   Természetesen, a pusztában nem életvitelszerűen töltünk időt. Lehet ez rövidebb-hosszabb lelki krízis, betegség, üldöztetés vagy elhagyatottság - mind csak átmeneti útszakasz. Küldetésünk a gyümölcstermés, világítás a sötétben, sóként hatni az elközömbösödött világban, felemelni és követni az igazságot még a környező hamissággal szemben is, irgalmasságot gyakorolni az elesettekkel, és alázatosan, szentségben járni Istennel a mindennapokban.

 

   Épp a pusztában járok… Sok minden fáj… De szerető Atyám keze tökéletes pontossággal dolgozik szívem rücskös kiszögellésein, és a puszta végül áldássá válik.

 

2014. április 22.                                                   Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Április 30. - 15:24:14
PUSZTÁK MAGÁNYOS VÁNDORA...

 

Puszták magányos vándora,

ki dacolsz az elsöprő széllel,

harcolsz tomboló fergeteggel,

megvetve lábad

szíved rendíthetetlen kőszikláján,

megacélozva akaratodat

a végsőkig kitartásra,

odatartva mindkét arcodat

az oldalról kapott ütéseknek,

mindig legyen tarsolyodban olaj és bor,

kimosni sebét a melletted elesőknek,

megtört kenyér az éhezőknek,

friss forrásvíz szomjazóknak,

szádból sose fogyjon ki a vigasztalás,

az intés és a helyén mondott Ige,

járd az igazság ösvényét lankadatlan,

nem törődve a kiszögellő éles kövekkel,

sem a fejedre tűző gyilkos hőséggel,

a lépteid mellé tekeredő kígyókkal,

vagy a távlatokat elsötétítő viharral!

A tiszta szívűek célba érnek mind!

 

2014. április 28.                       Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Április 30. - 15:25:43


URAM, SZERETNÉK...

 

Kevesebbet írni,

kevesebbet szólni,

talán többet sírni,

és mind bepótolni,

amit mulasztottam,

vagy elszalasztottam,

csúnyán tönkretettem,

vagy el sem vetettem,

amit letakartam,

pedig nem akartam,

hogy akadály legyek,

hanem inkább vegyek

tüzet, áldást és Szót,

hogy érezzék bennem a sót,

amivel megízesíted e világot.

 

2014. április 28.                 Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Május 11. - 17:25:41
Ezt most találtam. De, bár elmúlt virágvasárnap az úzenet nagyon aktuális maradt.

JÉZUS ÉS A VIRÁGVASÁRNAPI TÖMEG

 

   Sokakat meggyógyított. Démonizáltak szabadultak meg láncaiktól. Vakok láttak, süketek hallottak, leprások megtisztultak, feltámadtak a halottak és a szegényeknek evangélium hirdettetett. Beteltek az Úr ígéretei, amit Ésaiás által mondott!

   A nép szerette, éltette, királlyá akarták tenni. Egyedülálló tanításán elálmélkodtak, mert kedves bölcsességével meggyógyította a lelküket is, és a megszaporított kenyérrel, hallal éhes tömegeket laktatott jól.

   Jézus Krisztus, akin megnyugodott az Úr Lelke, a próféciát beteljesítve szamárháton vonult be Jeruzsálembe. Pálmaágakkal éljenezték, a gyermekek hozsannát kiáltva ünnepelték Dávid fiát, Izrael alázatos Messiását. Sokan felsőruháikat terítették szőnyegként léptei elé… Vajon tudták, ki ez a Názáreti Jézus, és miért jött valójában?

   Legtöbben megálltak gondosan szőtt felsőruháiknál, holott a szívükig kellett volna levetkőzniük, és a hirtelen fellobbanó, ám később gyorsan tovatűnő lelkesedés helyett az egész életüket kellett volna a Szolga-Király elé helyezni, áldozatként.

   Pálmaágak, tarka köntösök, mosolygós üdvrivalgás és izgatott lárma. Jézus jól ismerte őket, nem bízta magát rájuk. Szánta ezt a zajos sokaságot, mert tudta, hogy visszaveszik az út porától beszennyeződött ruháikat, és hamarosan „Feszítsd meg-et” fognak kiáltani.

 

   Ma is ezrek és ezrek énekelnek Jézusnak. Átszellemülten, olykor dübörgő hangerővel – sőt, Isten megjelenő dicsőségét utánzó füstfelhőbe burkolózva -, jó a zene, a hangulat, felszabadult a gyülekezet, nagy a tolongás, csakúgy, mint 2000 évvel ezelőtt, rakásra halmozzák a „felsőruhákat” az Úr előtt…

   De vajon hányan hoznak radikális döntést és metszik le megkérgesedett szívük „előbőrét”, hogy fájdalmas, valóságos vérszerződést kössenek Urukkal, kilépve a táncoló tömegből, követve Őt egészen a keresztig?!

   Vajon kik azok, akik nem engedik el a Fájdalmak Férfiát, és Vele együtt feszíttetik meg testi óemberüket, mert megfizették a Krisztus követés árát: Érte meghaltak a világnak és önmaguknak.

   Azok, akik szemtől szembe álltak – megrendülve – Isten Fiával és megismerték Őt, azok nem elégszenek meg a külső ruha lecserélésével. Mindent levetkőznek, letesznek, mindent elhagynak, feladva még a saját lelküket is. Számukra valósággá vált, amit Pál apostol így írt le:

   „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.”

Galata 2:20.

   Megfeszíttettem? Él bennem Krisztus? Vagy… még ott tülekszem a zajongó sokaságban sodródva, érzelmesen lengetve a zöld ágat, azt gondolva, hogy Jézushoz tartozom, mert nevét viselem, közben pedig észre sem veszem, hogy a szívem mennyire távol van Tőle?

 

   „Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.”

Máté 7:14.

 

2014. április 9.                                               Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Május 12. - 19:44:28
:like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Június 11. - 17:20:44
                    AZ IGAZSÁG MÉRLEGÉN

 

Minden kimondott vagy leírt szavam, véleményem, elsősorban a saját magam ítélete.

Amiben mások felelősségét keresem, nem voltam-e benne én is?

Amiben mások mulasztásait feltárom, nincsenek-e nekem is hasonló hiányosságaim?

Nem lehet az igazság mérlegén úgy megmérni másokat, hogy közben én érintetlen maradjak!

Testvéreim hibái engem is önvizsgálatra indítanak. Ha nem is vettem részt bennük, vajon odaálltam-e felelősségteljes szeretettel figyelmeztetni  és irányt mutatni?

Az igazság ösvényén járás sohasem jelentheti a társak elmarasztalásából táplálkozó önfényezést, de kevesebbet sem, mint a színtiszta valósághoz való ragaszkodást!

Feddésem csak akkor gyümölcsöző, ha alázatosan különbnek tartok másokat magamnál, és mindig, mindenben Jézus Krisztusra mutat az életem.

Hivatásom: hegyen épített város. Legyen így!

 

2014. május 6.                                                  Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Június 18. - 11:34:51


TALÁN, MÉG ALIG TUDUNK VALAMIT A SZERETETRŐL…

 

Amikor kínzó fájdalomtól meggörnyedve,

lelkünk porba hullva, titkolt bosszút liheg,

s könny marta szemünkben idegen tűz gyullad,

hogy szavakból vert kopját ragadjunk

szélsebesen visszaverni bántalmazóink hadát,

talán, még alig tudunk valamit a Szeretetről…

 

Amikor rágalmak bakancstalpától sárba tiporva,

aszottan sóhajt sebzett szívünk, s mégis, dobásra készen,

egykor imádságra összetett kezünk éles köveket markol,

szorítva a keménységbe zárt elfelejthetetlent,

s terhünk súlyától lehúzva, sasokkal nem szárnyalhatunk…

talán, még alig tudunk valamit a Szeretetről…

 

Amikor lángoló hajnalok harapják a békesség perceit,

és indigó naplementék káprázatos színjátékában,

pokróc alatt vajúdó múlt fojtó füstje imbolyog,

csak felhő és sűrű homály ölel keserűn,

nem látszik a vakítóan tiszta ég…

Ó, jaj, és mi azt hittük, hogy tudunk valamit a Szeretetről…

 

Amikor viharvert háborús zóna kormos falai tövében,

üdezöld hajtás sarjad a poros törmelék alatt:

életteli virágszál egy kopár gyökérből,

szárba szökkenve magasba emelkedik az Igazság.

Nézzétek, megbékélést hirdet Istennel és emberrel,

ha megragadjuk, elszakít sötétségtől és hazugságtól!

Gyertek, a  keresztnél mindent megtanulunk a Szeretettől,

és mindnyájan meggyógyulunk!

 

2014. június 16.                                         Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Június 18. - 12:09:10
 O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Június 21. - 07:57:00
 UTÓIRAT AZOKNAK, AKIK FÉLREÉRTETTEK
2014.06.20


                  UTÓIRAT AZOKNAK, AKIK FÉLREÉRTETTEK

               (További gondolatok a karizmatikus mozgalom hatásairól.)

 

   Nem védekezésképpen ragadtam ismét tollat, hanem azért, hogy néhány félreértést tisztázzak. Egyes kósza hírek szerint „megváltoztunk”, s van, aki egyenesen rossz szellemiségűnek tartja írásaimat, bár mit sem tud az elmúlt másfél év velünk kapcsolatos eseményeiről.

   Szeretném hangsúlyozni, hogy amit az Apostoli-prófétai-tanítványsági mozgalommal kapcsolatban írtam (
            Guti Tünde - Egyéb írásaim - KIÁBRÁNDULÁS
         (http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/egyeb-irasaim/kiabrandulas.html)), az elsősorban a saját tapasztalatom, illetve elismert tanítók felismeréseinek elolvasása nyomán formálódott véleményem. (Igazi és hamis ébredés – Andrew Strom | keskeny út – narrow way (http://keskenyut.wordpress.com/2013/08/01/igazi-es-hamis-ebredes-andrew-strom/))

   Némely gondolatfuttatásom talán valóban szenvedélyes volt, elismerem: (
            Guti Tünde - Verseim - JAJKIÁLTÁS A KALITKA AJTÓBAN
         (http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/verseim/jajkialtas-a-kalitka-ajtoban.html)) De ez nem a szeretetlen kritika hangja volt, hanem a visszásságok és szellemi elcsúszások miatti féltő aggodalom. A baljós folyamatok miatt felszólalók szolgálattól való eltiltása, félreállítása, sőt kizárása és hátuk mögötti hiteltelenítésük feletti fájdalom.

   De tettem ezt úgy, mint aki szintén Isten jóságára vagyok utalva – egyedül az Úr kegyelméből élek -, és bízom abban, hogy Aki maga az Igazság, világosságot gyújt a szívekben.

Mielőtt még vád érne – nem tanítok, nem bujtogatok, csak egyszerű „mezei hívőként” megosztom látásomat az Ige alapján.

 

   Hiszem és vallom, hogy Isten ajándékai, melyeket a Szentlélek által Ő szabadon kioszt, csodálatos módon építik az Egyházat, ha annak élő kövei a helyükön vannak, alázatban, igazságban, szeretetben és szentségben töltik be papi hivatásukat. Mert mi mindnyájan királyi papság vagyunk Jézus Krisztusban való újjászületésünk által. (I. Péter 2:9.)

   Azt is tudom, hogy minden hívőnek előre elkészített jócselekedetekben kell járnia (Ef. 2:10.), irgalmasságot gyakorolva az igaz istentisztelet megélésében (Jakab 1:27.), és minden ajándékával az Ajándékozóra kell mutatnia. Ez úgy lehetséges, hogy bűneinkből Jézus vére által megtisztulva, Krisztust hagyjuk kiábrázolódni folyamatosan fejlődő jellemünkben.

Sátán az első, édenkerti csábítás óta állandóan mesterkedik, hogy megtévesztéseivel elhitesse az embereket. Fortélyai a legmélyebb gonoszság és az Isten ellen lázadó gyűlölet forrásából táplálkoznak. Ezért nem lehetnek jó gyümölcsei annak, amiben munkálkodik, még ha a világosság angyalaként lép is fel.

   Nincs semmi problémám azzal az igazi prófétai vonallal, ahol a hitélet természetességében, a kapott ajándékokkal hatékonyan szolgálnak testvéreik és a még meg nem tértek felé. Ám erre szerintem a „mozgalom” szó valahogy nem a legmegfelelőbb.

 

   Hiszek abban, hogy az Úrtól kapott próféciák igazak, pontosak és beteljesednek! Vallom, hogy aki elkötelezett Krisztus-követő tanítvány, az az életpéldájával és bölcs tanácsaival, az Igéhez ragaszkodva másokat is tanítvánnyá tesz. (Ez lehet olykor a szűkebb-tágabb családi körünk is.)

   Tudom, hogy vannak ténylegesen odaszánt emberek, akik lemondva e földi értékekről – esetenként az életüket is kockáztatva – ismeretlen helyeken gyülekezeteket plántálnak és gondoznak apostoli munkával. Ők nem a saját nevüknek szereznek dicsőséget, hanem az Úrnak. Nekik valódi gyümölcseik vannak, hiszen Jézus Krisztusban gyökereznek.

   Azonban napjaink karizmatikus mozgalmát vizsgálva szerte a világon és környezetünkben, sajnos sok rossz eredményt is láthatunk, melyek szellemiségével nem tudok közösséget vállalni. Nem ritkán botránkozásokat, szeretetlenséget, leuralást is eredményez, más felől emberek dicsérgetésében (személyi kultusz), az egyházi struktúra önkényes leszabályozásában, s az államtól való pénzügyi függésben is megnyilvánul.

   Elsősorban nem a bűnök és a szentségtelenség, hanem e mozgalom vezetői iránt engedetlenkedők felé irányul a felelősségrevonás, akik ellen az a legfőbb panasz, hogy szóvá teszik és leleplezik az elcsúszásokat s a nem igei módon működő területeket, ezért lázadóknak bélyegezve őket. (Kirekesztés, elidegenítés!) Igen nagy hiány mutatkozik a lelkek megítélése ajándékának tekintetében!

 

   Tehát nem általában a prófétai megnyilvánulások ellen írtam (Az Úrtól érkező, tiszta próféciákra égetően szükség van!), hanem az „össze-vissza” prófétálgatásokról, és az elmúlt években széles körben gyakorolt karizmatikus szokásokról, melyeknek sok drága testvérünk lett áldozata.

   Sír a lelkem a keresztyén barátságok szétszakadásai miatt, összeszorul a szívem a korábban jól működő házi csoportok szétzilálódásáért, elkeserít az egyre több tönkrement házasság, ami ráadásul válással végződik, nem beszélve az innen-onnan kiszivárogtatott pásztori visszaélésekről!

   Az Egyháznak bűnbánatra kell jutnia és feladni a glóriakészítő, állami elismerésekért áhítozó vallásoskodást, feladni minden olyan emberi ambíciót, ami Jézus Krisztus helyett az embert dicsőíti (Vigyázat: humanizmus!), viszont legyen cél: az alázat, szeretet, igazság és szentség útján járva felépülni, mely út maga az Úr Jézus! (
            BIBLIAI TANÍTÁSOK - Nyitóoldal - Amikor iszunk Krisztus poharából
         (http://www.vadaszrepulok.eoldal.hu/cikkek/nyitooldal/amikor-iszunk-krisztus-poharabol.html)

 

   Vannak olyan hangok is, hogy visszasírjuk baptista múltunkat. Szó sincs erről! Semmit nem sírunk vissza (bár rengeteget bánkódunk az elhajlások miatt), hanem az a belső vágy hajt és késztet hangunk felemelésére, hogy a Gyülekezet visszatérjen arra az ALAPKŐRE, amin évezredekkel ezelőtt az apostolok és próféták építkeztek. Ahol a szegletkő maga Isten Fia.

   Olyan értelemben valóban felemlegetjük múltbeli átéléseinket, hogy a régebbi ébredésekben mindig jelen volt az igazi bűnbánat, a világiasságtól való gyökeres elfordulás és az egymás iránti könyörület. Ezek az ébredések dinamikusan IMÁDSÁG -, IGE -, és KRISZTUSKÖZPONTÚAK VOLTAK: Jézus Krisztus szolgált bennünk és általunk.

   Erre van szükség ma is! Ha ezt nem teszi lehetővé a bűnnel kovászolt Egyház, akkor Isten Szentlelke a „falakon” kívül tevékenykedik szent szabadságban, vezetve és megszentelve az elhívottakat.

   Hamarosan, az elhívottakból kihívottak lesznek, mert a rendszer egyre jobban visszacsúszik az emberi ötletek és szabályok körülmetéletlen szívű és fülű állapotába.

   Jézus mondja:

„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz, mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen.”

János 15:1-2.

   Tekintete olyan, mint a tűzláng (Jelenések 1:14.), megemészt mindent, ami nem méltó Hozzá, ami sérti szentségét, igazságát vagy szeretetét, legyen az bármilyen érzésünk, gondolatunk, tervünk vagy akár mások általi elismerés. Hogyan egyeztethető ez össze irgalmával és kegyelmével?

Azoktól, akik az Ő nevéről neveztetnek, elvárja, hogy Hozzá méltóan éljenek!

„Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes!”

Máté 5:48.

   Törekedjünk tehát tökéletességre a szeretetben, az igazságban és a szentségben! Sok szeretettel ajánlom újra figyelmetekbe az egyik legnagyszerűbb könyvet, ami segít helyesen értelmezni az Úr napjáig folyton épülő Egyház küldetését, és megtalálni az isteni egyensúlyt a karizmák és az életvitelszerű szolgálat között!

   Gayle D. Erwin: A JÉZUS-STÍLUS

   Távol álljon tőlem az ítélkezés! Szívem kiöntése csak akkor éri el célját, ha az olvasókban új gondolatokat ébreszt, és ösztönöz a további vizsgálódásra, hova tűntek a szószékekről a Krisztusról és a keresztről szóló prédikációk! (I. Kor. 1:18. !!!)

Jézus Krisztus az ÚT, az IGAZSÁG és az ÉLET! Ámen!

 

Legyetek áldottak!

 

2014. május 18.                                                        Guti Tünd
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Jazmin - 2014. Július 03. - 08:55:45
 :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Augusztus 08. - 16:09:31
David Wilkerson: Más Jézus, más szellem, más evangélium

A súlyos, kemény igehirdetések terhe nyomaszthat téged, ami nehéz igának látszik. Bosszankodhatsz e miatt és mondhatod: "Nem szeretem ezt!" De ne légy megtévesztve: Ez az igazi dolog, ami elhozza a szabadságot, a békét és az örömöt számodra. Te belül mégis felkiáltasz: "Én nem tudom ilyen módon szolgálni Istent. Én szabadságot akarok!"
Van egy tanítás ma, amely körbejár a karizmatikus mozgalomban egy újfajta szabadságról. Ez azt mondja: "Jöjj! Énekelj, ujjongj és beszélj nyelveken, azután menj el és élj úgy, mint a világ, az ördög!" Ez nem szabadság. Ezt a Sátán mondja: "Nem fogsz meghalni. Isten nem olyan kegyetlen. Ő nagyon szeret és nagyon nagy a kegyelme." Sátán talált egy evangéliumot, amit az "Évák” hústesti vágyaihoz igazított és találni fog valakit, hogy azt a nyugtalan keresztyének viszkető füléhez eljuttassa!
Hallottam Istenfélő, megtört szívű fiatal pásztorokat, akik kiégtek a gyülekezetükbenvagy otthagyták azt. Szentséget és Isten-félelmet hirdettek a fiataloknak, de a pásztorok és a szülők panaszkodtak, hogy rabszolgaságba hajtják a fiatalságot: "Mi nem akarjuk, hogy ezt a dolgot prédikáld a srácainknak." Ezek a fiatalok (néhányan közülük prédikátorok) teljes lázadásban élnek. Tiszteletlenek, kigúnyolják a szüleiket, a világ után vágyakoznak. A szentségről és az Isten-félelemről szóló üzenetek felrázzák ezeket a fiatalokat, mert korábban sosem hallottak róla.
Felneveltünk egy egész generációt, amely teljes egészében híjával van Isten félelmének. Sohasem ismertek meg semmit az ítéletről. Mindig mindent megkaptak, amit akartak. Azt mondják: "Rock-and-rollt akarunk" és a szüleik azt mondják "ne akadályozd őket. És ők behozzák a rock-and-rollt a gyülekezetbe és írnak hozzá keresztyén szöveget." Vagy: "valami módon szexelni akarnak, ezért megengedik nekik a védekezést."
Ez a fiatalság sosem ismerte meg az Isten-félelmet, mert a pásztorok és a szülők olyannak mutatták be Istent, mint egy nagy békéltetőt a mennyben. Csak keresztyén fiatalok szűk csoportja jár ma valódi szentségben. Miért? Mert a pásztorok túl gyengék voltak ahhoz, hogy az igazi evangéliumot hirdessék a pulpitusról és a szülők pedig kettős életet éltek és a gyerekeik ezt a példát látták!
Néhány keresztyén a következőt írta nekem: "David testvér! Te olyan szigorúan prédikálsz. Állandóan így prédikálsz a gyülekezetedben? Az emberek eltűrik ezt?"
A válaszom a következő volt: „Mi arra vagyunk elhívva, hogy hirdessük az Igét olyan erővel és hatalommal, ami minden hallgatóban állandó Isten-félelmet kelt. Azok, akik nem fognak felhagyni a kedvenc bűneikkel, nem fognak megmaradni, mert meg fognak sértődni. Ők el fogják fordítani a fülüket az igazságtól és keresni fognak olyan tanítókat, akik kiszolgálják az ő vágyaikat (lásd 2. Timótheus 4:1-4).”

Isten Igéje azt mondja: "az Úrnak félelme által távozhatunk el a gonosztól." (Példabeszédek 16:6). Itt van az, amit hiszek, hogy az igazi evangélium üzenete, ami gyümölcsöt fog teremni bennünk:
1) A bűn gyűlölete, ami lehetővé teszi, hogy ne mentegetőzz, és ne keress kifogásokat.
2) Minden szellemi lustaság és megalkuvás elutasítása.
3) Egy belső meggyőződés, hogy Isten nem vállal cinkosságot a bűneinkkel.
4) Meggyőződés, hogy azt fogjuk learatni, amit vetettünk.
5) Egy igazságos és szent Isten félelme.
6) Bizalom, hogy Ő megszabadít minden bűntől, ha gyűlöljük a bűnt és ellene állunk.
Bizonytalanok vagytok vagy nem győződtetek meg az Isten félelmében való járás szükségességéről? Végül - egyszer és mindenkorra - nézzük meg az Ézsaiás 11:1-3-t. Ez az igeszakasz prófétál valakiről, akin az Úr Szelleme megnyugszik, valakiről, aki "gyönyörködik az Úr félelmében”. Ez az igeszakasz Jézusról beszél! És ha Jézus az Atya félelmében járt és gyönyörködött abban, akkor nekünk sokkal inkább kellene!
Óvakodj bármilyen üzenettől, amely lerombolja a bűn felett érzett bűntudatodat. Az ilyen üzenet nem az éberség szellemét támogatja, hanem ellágyít és elhallgattat téged: "Minden rendben van." Minden ilyenfajta megnyugtatás hamis evangélium!
Óvakodj az olyan evangéliumtól, amely eltérít téged a Jézus Krisztusról való egyszerű, egyenes gondolkodástól!

Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Augusztus 08. - 16:23:09
 O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Zoltan - 2014. Augusztus 08. - 17:25:02
 O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2014. Augusztus 08. - 17:30:36
Nagyon ütős üzenet!   :2smitten:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Jazmin - 2014. Augusztus 08. - 17:36:00
Minel tobb ilyen utos uzenet  kellene !
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Augusztus 09. - 14:48:00
 NE CSÜGGEDJ!
2014.08.09

                             NE CSÜGGEDJ!

 

 

   Furcsa csend, az ég kékje csontszínűbe hajlik. Talán megint vihar közeledik? Kinézek az ablakon, s értetlenül figyelem a váratlan jelenséget. Elszürkül a házak közti, bemérhető látóhatár…

Sűrű köd ereszkedik a fákra… Sejtelmes, tejszerű pára… Alig látszik a lomb… Hogy jobban szemügyre vegyem, kilépek az erkélyre.

Mintha őszi füst szállna a levegőben – nem volt semmilyen illata -, mint gyenge szitálás borul ránk ez a puha permet. Biztos egy felhő terült ránk…

   Egészen különös ma ez az augusztusi reggel… Lehet, hogy csak nekem? Megerősíti bennem az előbb, lelkemből feltörő igét:

   „Örömmel meritek vizet a szabadító kútfejéből." Ésaiás 12:3.

 

   Milyen lenyűgöző  lehetett, amikor a teremtés után „pára szállt fel a földről” és  milyen csodálatos, amikor Isten dicsősége felhőként ereszkedett le a hegyre, vagy ahogy betöltötte a templomot?

   Szavak nélküli üzenet, hangtalan benyomás a bensőmben, fenséges nyugalom. Az Úr vigasztalása harcaimban, mert néha úgy érzem, a véget érni nem akaró küzdelmek kimerítenek. De Ő itt van. Mindent felügyel.  Jelenléte, igazsága, szeretete és hűsége: tény!

   „Ne félj, mert én veled VAGYOK, ne csüggedj, mert én VAGYOK  Istened!” – mondja. Személyes üzenet. Talán, épp most neked is erre van szükséged.

   „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai.” V. Mózes 33:27.

 

2014. augusztus 10.                                                     Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Augusztus 09. - 15:17:23
Ámen!  O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Augusztus 10. - 10:03:25
O0 x O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Augusztus 23. - 10:49:27
Dr. Kováts György

Annyian kíméletlenek, annyian nem törődnek a másik ember életével, annyian teszik azt, ami nekik tetszik - miközben a másik szenved mellettük. Mennyire áldott, aki NEM TUD ÍGY ÉLNI. Akinek fáj, ami fáj a másiknak, aki leteszi a saját életét másokért. Aki odafordul Istenhez, és tud sírni is a másik emberért. Áldott vagy, ha az Úr Jézus Krisztust követed az Ő szeretetében - hiszen Ő mondta: nincsen annál nagyobb szeretet, mint amikor valaki életét adja barátaiért.

Légy áldott, és soha ne hagyd, hogy az önzés, a csalódás, a verseny, a mások megvetése vagy hűtlensége megkeményítsen. Szeress, ahogy az Úr Jézus Krisztus szeret téged. Szeress, és szolgálj szeretettel. Légy áldott ebben. Minden nap. Ámen.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Augusztus 23. - 11:31:33
Ámen. Köszönöm, hogy megosztottad velünk. Áldott szavak ezek. Áldott biztatás.

 virag19
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Augusztus 26. - 17:57:06
Ámen!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Szeptember 02. - 21:42:32


„… mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.” (23.)

Egy komor őszi napon történt, hogy az érsek a templomban Istent kereste. Jól tudta, hogy nem lakik ott, de jobb ötlete nem volt, s remélte, hogy a komor falak, a tömjén illata vagy a gyertyák fénye majd elhozza neki a várva-várt találkozást. Sokáig térdepelt az oltár előtt, míg egyszer, hirtelen felindulásában elkezdte verni a mellét, a következőt kiabálva: - Vétkeztem és bűnös vagyok! – Vétkeztem és bűnös vagyok! A kiáltozásra a püspök atya is beszaladt a templomba, s megindulva elöljárója igen nagy bánatán, ő is a mellét verve az oltár elé rogyott, s fennhangon kiáltozta:- Bűnös vagyok, vétkeztem, vétkeztem és bűnös vagyok! Kettőjük kiáltozására már bejött a templomba a harangozó is. Aki, amikor meglátta, hogy két ilyen magas rangú papi személy a mellét verve, egyszerű bűnösként megindulva önmaga nyomorúsága felett fohászkodik az Istenhez, a harangozó is az oltár elé rogyott. Könnyein keresztül tört fel belőle is a panasz: - Vétkeztem Uram, bűnös vagyok, bocsáss meg! Ahogy a harangozó befejezte fohászát, az érsek és a püspök megdöbbenve összenéztek, majd az érsek megjegyezte: - Kinek képzeli ő magát! Szegény ördög, még hogy ő bűnös. Hová fajul ez a világ…

A világ odáig fajult, hogy mindenki vétkezett és mindenki vágyik vissza az Isten közelébe. De mindenki híjával van az Isten dicsőségének. Éppen ezért, mindenkinek szüksége van a Megváltásra. Képzeld magad nyugodtan ebben az elfajult világban egyszerű bűnösnek, az egy nagyon jó kis kiindulópont a Megváltás felé!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Szeptember 05. - 07:56:11
O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Szeptember 05. - 09:57:54
Dr-Kováts György

Úr Jézus Krisztus. Köszönöm, hogy minden egyes tanítványodra, Te Magad viselsz gondot. Annyian élnek olyan körülmények között, amikre emberileg nincs reménység. Annyian kerülnek olyan helyzetbe, amiben nincs senki, aki mellettük legyen. Sokan élik át a halállal való találkozást, amikor szeretteiket hirtelen elveszítik. Mások olyan emberek között élnek, akiknek foguk dárda, beszédük nyíl, fájdalmakat és méltatlan bánásmódot élnek át. Köszönöm, Úr Jézus, hogy Te, személyesen vagy ott velük, mindegyikükkel, és Te vagy az, Aki tudsz megoldást mutatni minden helyzetben. Köszönöm, Uram, hogy nemcsak Mindenható, Hatalmas Isten vagy, hanem Örökkévaló, aki szüntelen szereted a Tiéidet. Uram, ez a bizalmam, ahányszor Hozzád fordulok. Tudom, hogy Nálad ott a természetfeletti megoldás. Ott a bíztatás, a megerősítés, a reménység, és a hirtelen feltámadó hit. Nálad ott a megváltoztatás, még a megváltoztathatatlannak tűnő körülményekre nézve is. Köszönöm, hogy Benned ÉLET van, és ez az ÉLET az, amivel bennünket is megajándékoztál. Köszönöm, hogy ez az ÉLET kiáradó élet, továbbfolyó élet, megerősítő élet, betöltő élet. Lakozó élet, ami ott lakik, és a Te jelenlétedből árad mindig, újra és újra a mi életünkbe. Köszönöm, hogy a Te életed mindig ott van. Ámen.

Zsolt 119,167. "Az én lelkem megtartja a te bizonyságaidat, és azokat igen szeretem."
Zsolt 93,4. "A nagy vizek zúgásainál, a tengernek felséges morajlásánál felségesebb az Úr a magasságban."
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Szeptember 05. - 10:02:54
Ámen!  O0

 virag19
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Szeptember 05. - 20:20:14
Ámen! :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Szeptember 06. - 19:01:09
                  KIK A BOLDOGOK?

     (Avagy mi is a boldogság definíciója?)

 

   Az igazat megvallva, utóbbi időkben igencsak boldogtalannak ÉREZTEM magam. Átgondolva életemet, átértékelve nehézségeimet és a tapasztalt támadásokat, mérlegelve a dolgokhoz való hozzáállásomat, beláttam, hogy egy-egy elbizonytalanodás oka sokszor csupán az érzelmek játéka. Boldogságom stabil az Úr Jézusban.

   Ezt a felismerést erősítette meg bennem egy minap olvasott cikk, melyben a boldogság, illetve a boldogtalanság fogalmát elemzi az író.

   Ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy összegyűjtöm azokat az Igéket, amik hirtelen eszembe jutnak, MI AZ ÚR VÉLEMÉNYE ERRŐL.

   Akik pedig próbák alatt nyögnek, vigasztalódjanak velem együtt, ugyanis boldogságunk forrása nem az érzelmek és a folyton változó körülmények összessége, hanem az az ÁLLANDÓ, aki a KŐSZIKLA-KRISZTUS! Akik szeretjük és hűségesen követjük az Urat, boldogságunk Krisztus-függő. Ez pont ellentmond a ma emberének elképzeléseitől, de ez így van jól, mert nem e világból valók vagyunk, hanem Isten Szent Igéje által újjászületettek.

   Eddig jutottam, váljon épülésetekre! A kutatást lehet folytatni! J

 

„Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa. Boldogok, a kik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet. Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok, a kiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják. Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak. Boldogok, a kik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa. Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. „ Máté 5:3-11.

 

„Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül,  hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.” Zsoltárok 1:1-2.

 

„Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke…” I. Péter 4:14.

 

„Boldog, a ki olvassa, és a kik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, a melyek megírattak abban; mert az idő közel van.” Jelenések 1:3.

 

„Boldog, aki a nyomorultra gondol, a veszedelem napján megmenti azt az Úr.” Zsoltárok 41:2.

 

„Boldogok, akik nem látnak, és hisznek.”  János 20:29.

 

„Boldogok, akiknek útjuk feddhetetlen, akik az Úr törvényében járnak. Boldogok, akik megőrzik az Ő bizonyságait, és teljes szívből keresik Őt.” Zsoltárok 119:1-2.

 

„De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, még hallgat, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az Úr, boldogok mindazok, akik benne reménykednek.” Ésaiás 30:18.

 

„Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen.” Zsoltárok 32:1-2.

 

„Boldog ember, aki hallgat engem, az én ajtóm előtt virrasztván minden nap, az én ajtóim félfáját őrizvén.” Példabeszédek 8:34.

 

„Boldog nép az, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott magának.” Zsoltárok 32:12.

 

„Boldogok azok a szolgák, kiket az úr, mikor haza megy, vigyázva talál.” Lukács 12:37.

 

„Boldog ember az, akinek Te vagy erőssége, s a Te ösvényeid vannak szívében. Seregeknek Ura! Boldog ember az, aki bízik benned.” Zsoltárok 84:6,13.

 

„Boldog ember az, aki a kísértésben kitart, mert miután megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját…” Jakab 1:12.

 

„Íme, boldognak mondjuk a tűrni tudókat, Jóbnak tűrését hallottátok…” Jakab 5:11.

 

„Boldogok, akik megtartják az Ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.” Jelenések 22:14.

Boldog vagyok!

 

2014. szeptember 1.                                               Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Szeptember 06. - 19:07:00
Dr. Kováts György

Áldás.
Szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség – a Szent Szellem kedves gyümölcse töltse be életed. Légy bátorító, megerősítő és segítő, környeztedben. Az élet áradjon ki rajtad keresztül, a mennyei élet, amit kaptál, és végezze a te Megmentő Urad, az Ő munkáját általad, ma is. Legyen az Ő öröme rajtad, miközben a jót teszed, amiért a földön vagy, és miközben az Ő beszédét szólod, amivel Őhozzá segítesz másokat. Legyen nyitott a szemed a lehetőségekre, a nyitott kapukra, amiket kedves Urad készít el számodra. Légy hűséges, és bátor, légy áldott, ahogy Vele jársz ma. Ámen.

Neh 8,10. „…szent e nap a mi Urunknak, és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségetek
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Szeptember 06. - 19:42:33
Ámen!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Szeptember 07. - 10:28:57
Ámen!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Jazmin - 2014. Szeptember 18. - 08:25:10
Dr. Kováts György

Áldás.
Szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség – a Szent Szellem kedves gyümölcse töltse be életed. Légy bátorító, megerősítő és segítő, környeztedben. Az élet áradjon ki rajtad keresztül, a mennyei élet, amit kaptál, és végezze a te Megmentő Urad, az Ő munkáját általad, ma is. Legyen az Ő öröme rajtad, miközben a jót teszed, amiért a földön vagy, és miközben az Ő beszédét szólod, amivel Őhozzá segítesz másokat. Legyen nyitott a szemed a lehetőségekre, a nyitott kapukra, amiket kedves Urad készít el számodra. Légy hűséges, és bátor, légy áldott, ahogy Vele jársz ma. Ámen.

Neh 8,10. „…szent e nap a mi Urunknak, és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségetek

Amen! Ugy legyen minden nap!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Szeptember 29. - 18:53:49
                     SZABADSÁG VAGY SZABADOSSÁG?

      "Álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja!" II. Tim. 2:19.

 

   Nem lehet keresztyén életet élni egyértelmű, világos határok nélkül!

 Farizeusnak, ítélkezőnek, kritizálónak és képmutatónak tarthatnak és tartanak is némelyek ezekért a gondolatokért, tudom. Ám, mivel a bűnbánó összetörettetésben más ember lettem, meghaltam a réginek, tudom, kinek hittem, és tudom, mit végzett el bennem. Kegyelmet kaptam, szeretem Jézust, mert megváltotta és megváltoztatta a gondolkodásomat, egész életemet! Kihívott a sötétségből a világosságra, megtanít az új életben járni és tisztelni Isten Igéjét, ami megszentelő igazság.

   A kegyelem nem könnyelműségre, szabadosságra szabadít fel, hanem az új szívben a krisztusi jellem kiformálódására. A keresztről való beszéd Isten ereje az üdvözülőknek azért, hogy új teremtésként ellenálljunk a bűnöknek, kísértéseknek, és az Úr dicsőségére éljünk.

   „Mert ti szabadságra hívattatok, atyámfiai, csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek!”

Gal. 5:13.

Igen, Krisztus elvégezte a helyettes áldozatot: benne és általa, vére által megigazultunk, ha töredelmes szívvel megtértünk Hozzá! Vége a rabságnak, s EZ a tökéletes szabadság! A megigazultak gyűlölik a bűnt mind a maguk, mind a mások életében.

Mindaz, aki újjászületett a romolhatatlan, isteni szent Magból, hatalmat kap arra, hogy ellenálljon a bűnnek, tehát érti és éli, mire tanít a kegyelem:

   „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen,  igazán és szentül éljünk e jelenvaló világon, várva ama boldog reménységet, és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését.” Titusz 2:11-13.

   Az Úr elvárja, hogy Gyülekezete éljen a kereszt erejével! Ha szívünkben Jézus ül a trónon, odaszánt, imádságos lelkülettel le kell, sőt le is tudjuk győzni a bűnt a mindennapokban! Ezért szólítja fel Pál a hívőket, és bár egyikünk sem tökéletes, mégis figyelmeztetnünk kell nekünk is egymást féltő szeretettel:

   „Ne uralkodjon tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban!” Róma 6:12.

   Hogyan lehetséges ez? A régi énünk halála által! Meg kell halnunk önmagunknak, a bűnnek és a világnak, ez a kereszthordozás, és így lesz számunkra valóság a kereszt ereje:

   „Mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól.” Róma 6:7.

   „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” Gal. 2:20.

NINCS SZABADSÁG HALÁL NÉLKÜL! A kereszt nélküli szabadság, szabadossággá silányul.

Szívleljük meg Péter apostol szavait!

   „Mint engedelmes gyermekek, ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek, hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben! Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok! És ha Atyának hívjátok Őt, aki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységetek idejét.” I. Péter 1:14-17.

 

Mert mi a Krisztus-követés?

Önző ambícióink, terveink és vágyaink feladása Őérte, régi énünk halála a tanítványságunk ára.

   
„Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jönni  akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem!” Máté 16:24.

   Ez csakis az Úr iránti, tűzben égő, elkötelezett szeretettel lehetséges.

 

2014. szeptember 8.                                               Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Szeptember 29. - 19:17:18
 O0 Ámen!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Szeptember 30. - 08:27:11
Vannak akiknek első 3 sorát olvasva ''kisugárzik'', hogy kitől származnak a gondolatok.
A keresztyénség világos határairól mindenkinek megvan a saját véleménye, s ez így helyes!
A probléma akkor kezdődik, amikor a saját vélt határaimmal építek a mennyország köré mások számára áthatolhatatlan kerítést...
 
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Október 06. - 15:35:48
El Shaddai mit jelent?
"Mindenható Isten"

Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős volt, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: ÉN A MINDENHATÓ ISTEN VAGYOK, járj énelőttem, és légy tökéletes. — 1Mózes 17,1.
A héber eredeti szerint ebben az ószövetségi versben Isten azt mondta: „Én El Shaddai vagyok.”
Isten hét szövetségi néven nyilatkoztatta ki magát Izraelnek, ezek egyike volt az El Shaddai — szószerinti jelentése: ‘az Isten, aki több, mint elegendő’ vagy ‘az, aki teljességgel elegendő’.
Növeli a hitedet, ha úgy gondolsz Istenre, mint „aki több, mint elegendő!” Isten az ó szövetség egésze alatt megjelenítette és kinyilatkoztatta magát, mint El Shaddai — az Isten, aki több, mint elegendő. Amikor például kihozta Izrael gyermekeit az egyiptomi rabszolgaságból, a fáraó katonái utánuk mentek, hogy elfogják, és újra rabszolgákká tegyék őket. Izrael gyermekeinek egyik oldalán a pusztaság volt, másik oldalon a hegyek, előttük meg a Vörös-tenger. Látszólag reménytelen helyzet, de ők Istenre tekintettek — az Istenre, aki több, mint elegendő — és Ő kettéválasztotta a tengert! Megmerevítette a mélységes vizeket a tenger szívében! (2Móz. 15,8) Befagyasztotta a vizeket! A vizek fal módjára álltak mindkét oldalon, és Izrael gyalog kelt át a túlpartra. A mi Istenünk több, mint elegendő!

Ámen
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Október 07. - 20:49:01
Ámen! O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2014. Október 07. - 20:58:50
Nem is tudtam, hogy befagyott ott a víz... ezt honnan lehet tudni?
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Október 07. - 21:28:55
Hát ezt nem lehet tudni, de falakként álltak. A mi ismereteink szerint a cseppfolyós anyag csak fagyott állapotában szilárd. Talán ezért írták így, de Isten felette áll a természet törvényeinek. :szelid:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2014. Október 07. - 21:40:06
Igaz.
Mondjuk keleti szél fújt, nem északi, hogy fagyasztott volna.
Szerintem egyszerűen olyan erősen fújt a szél, hogy nem bírt a víz átfolyni, ezért állt falként, kifeszült a vízfelszín. Hasonló lehez ez ahhoz, amikor a szörfösök, vagy vizisízők 'kemény" vízfelületen csúsznak, de nem lesz jég a vízből, nem? Ahhoz is szél kell.

       :2smitten:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Jazmin - 2014. Október 08. - 08:41:45
A csodakat nem lehet megmagyarazni,azert csodak . :)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Október 09. - 09:28:06
O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Október 10. - 10:28:57
Dr-Kováts György
2 órája ·

PRÓFÉTAI BÍZTATÁS ÉS ÁLDÁS. (A)
Aki a felségesnek rejtekében lakozik, a mindenható árnyékában nyugszik az. Vonulj az Ő rejtekébe, lakozzál Őnála, ami azt jelenti, hogy gondolkodj az Ő törvényéről éjjel és nappal. Legyenek kérdéseid. Fogadd el az Ő útmutatását és formálását. Minden nap tud rajtad formálni valamit. Engedd, hogy változtasson. Változásra vagy rendelve. Isten ki akar hozni az ótermészetedből, változások útján. Ne mondd azt, hogy ez nehéz. Ne mondd azt, hogy ezt nem lehet. Mondd azt, hogy sikerül. Mondd azt, hogy menni fog. Mondd azt, hogy képes vagyok rá. És mindig a nehezebb feladatokat vállald el, mert neked van egy Istened, Aki képessé tesz rá. Mert te vagy az, aki kiválasztott vagy. Te vagy az, aki megsegített vagy. Ki más fordítaná meg a világ sorsát, ha nem azok, akik Istenhez tartoznak? Rajtad megfordul az emberek sorsa. Rajtad megfordul a környezeted helyzete. Te vagy az, aki tudsz változtatni, mert te meg vagy változtatva. Légy áldott, a bátorságodban, a kihívásokkal szembeni fellépésedben, és a győzelmeidben. Szeress (agapé) és harcolj! Isteni szeretettel szeress, és harcolj. Ámen.

Mt 10,34. „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.”
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Október 10. - 19:16:34
 :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Október 12. - 10:47:11
O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Október 13. - 15:18:47
                  EZT MONDOM A LELKEMNEK:

 

   Sajnálom, de nem adhatom lejjebb annál, mint amit mennyei Atyám elvár tőlem! Ezt pedig a tökéletesség. Még ha emberileg lehetetlennek tűnik is, teljes akaratommal és teljes erőmmel erre kell törekednem, mert Ő parancsolta:

   „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!” I. Péter 1:16.

Teljes igyekezettel kell futni pályámon – úgy küzdeni, mint aki nem levegőt vagdos -, a mennyei elhívás jutalmára!

Ez csak radikális elhatározással, Isten iránti szenvedélyes szeretettel lehetséges: tökéletes engedelmességben, tökéletes odaszánásban, hogy tiszta és az Úr számára elkülönített maradhasson a szívem.

   Az Úr Jézus Krisztus példát hagyott mindenben, betöltve a törvényt, és engedelmeskedve a kereszthalálig. Ezt mondta az övéinek:

   „Legyetek azért ti tökéletesek, amiként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” Máté 5:48.

   Fellebbezésnek helye nincs! Jézus megmentett, s elköteleztem magam az Ő követésére. Szeretem Őt, ezért nem engedhetem alacsonyabbra a mércét az Ő szavainál:

   „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok!” János 14:15.

   Életem végéig tartó program ez, miközben várom Jézus visszajövetelét: tökéletességre jutni az igazságban, a szeretetben, szentségben, hűségben és alázatban. Saját erőmből lehetetlen, de nem érhetem be kevesebbel, és még kudarcaim sem tarthatnak vissza a folytatástól! Ugyanis Jézus nem szűnik meg esedezni értem az Atya jobbján, irgalmas és szent Főpapként közbenjárva, kegyelméből minden segítséget megadva a győzelemhez.

   Érte, meg akarok tenni minden tőlem telhetőt, mert szabadítóm lett és Istenem! Ismeri a szívemet, elszántságomat, de gyengeségeimet és megfáradásaimat is.

 

   Ezt mondom azért a lelkemnek:

Felveszem a keresztet, és leteszem a saját érdekeimet. Felveszem a keresztet, és leteszem a saját vágyaimat. Felveszem a keresztet, és leteszem az akaratomat. Krisztust kell követnem!

 

2014. október 4.                                     Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Október 13. - 17:07:13
 :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Október 15. - 21:31:07
Olyan jónak tűnő írás, amihez Tündétől egy idő után hozzászokik az ember.
Csak számomra ott a kétely, hogy mit ért valójában a szavak alatt, amikor Antal és Ferenc tanításait méltatja... :(
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Október 16. - 17:44:14
Az a helyzet, hogy mikor nálam voltak / Tünde és a férje / én rákérdeztem, hogy egyetértenek-e azokkal a dolgokkal, amiket Ferencék tanítanak, és sajnos azt mondták, hogy jónak találják, de majd az intésemre figyelve, jobban megvizsgálják. Én reménykedem benne, hogy Isten ad nekik világosságot hogy meglássák a tévtanításokat.Ók most egy nagyon kemény idószakon mennek át, és lehet, hogy ezért nem leplezódött még le elóttük az amit Anti és Ferenc tanít.

De én Tünde irásait nagyon szeretem, és számomra mindig tartalmaz üzenetet.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2014. Október 16. - 20:36:05

Hacsak nem Tünde a prófétájuk... így van pásztor, tanító, próféta a "csapatban".
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Október 17. - 15:15:26
Kedves Kamilla!

Tünde nem szolgált rá erre a rosszizú megjegyzésre. Nem ismered őt, ő soha nem lépne át olyan határt, amit nem az Úrtól vett át. Lehet, hogy most befolyásolják őt, de miután teljes szivvel Isten tetszását keresi, előbb utóbb le fognak előtte lepleződni a tévtanítások.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Október 19. - 14:18:49
LEGYÜNK FÉNY!

 

   Korán kelő vagyok. Szeretem a hajnal csendjét, amikor még nem nyomaszt a napi teendők súlya, és nem zaklatnak a rohanó események. Ilyenkor a legjobb imádkozni, elmélkedni az Úr Igéjén.

   Ma is ezt tettem, és a sötétben különös érzéseket keltett bennem, ahogy az ablakon kinézve láttam, hogy itt-ott, egymástól távol, felkapcsoltak egy-egy lámpát. A még éppen csak derengő hajnal homályában azt jelezték, hogy ott is felébredt valaki.

(Ha néhány órára teljesen megszűnne az elektromosság a földön, mekkora értéke lenne a fellobbanó lángoknak!)

   Elgondolkodtam, milyen bátorító, amikor napjaink bűnnel és tévelygéssel terhelt világában meglátunk – vagy meghallunk – egy "világító" testvért, aki útjelző, sőt hangosan kiáltó, ébresztő szó az éjszakában, de bátorítás is azoknak, akik gyötrődnek a szellemi elhajlások miatt, hogy nincsenek egyedül küzdelmeikben.

   „Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem hogy fényljék mindazoknak, akik a házban vannak.”

Máté 5:15.

 

2014. október 18.                                  Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2014. Október 19. - 17:07:19
 :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Október 19. - 18:39:22
 TE ÉS ISTEN

Hatalmad van elereszteni Istent,
de arra nincs, hogy ő is eleresszen.
Hatalmadban van gyűlölni az Istent,
de nem tilthatod meg, hogy Ő szeressen.

Jézus Krisztus ellen szabadon dönthetsz.
Ő a Golgotán döntött temelletted.
Igét, egyházat messze elkerülhetsz:
ige, egyház mindig téged keresnek.

Magad választhatod az utat, célt is,
vezetésének mégse vethetsz gátat.
Tagadhatod hatalmát is, létét is:
nem vethetsz gátat Isten uralmának.

Elfriede Mörlin után németből fordította Túrmezei Erzsébet


"Fény vagy te is, lobogj hát,
Melegíts és égess,
Hinned kell, hogy a világ
Teveled is ékes."
(Tóth Árpád)

"Az élet nem azzal mérhető, milyen sokáig lélegzünk, hanem a pillanatokkal, amiktől elakad a lélegzetünk."
(Hozleiter Fanny)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Október 20. - 21:24:43
Irma írta:
Kedves Kamilla!
Tünde nem szolgált rá erre a rosszizú
megjegyzésre. Nem ismered őt, ő soha
nem lépne át olyan határt, amit nem
az Úrtól vett át. Lehet, hogy most
befolyásolják őt, de miután teljes
szivvel Isten tetszását keresi, előbb
utóbb le fognak előtte lepleződni a
tévtanítások.
Tünde Guti:
"Aki igaznak mondja a bűnöst, és
kárhoztatja az igazat, utálatos az
Úrnak egyaránt mind a kettő."
Példabeszédek 17:15.
Csaba:
Én nem gondolom, hogy Tünde az Alfa-
Omegán prófétai szerepet szeretne
betölteni.
Azonban őrállói elhívására már
többször tett utalást, nem az én
dolgom elítélni, saját maga használja
reá Isten igéjét. Viszont megítélni
kötelező, hogy mit ért a szavai alatt.
:szelid:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2014. Október 20. - 22:15:54

Teljesen egyetért az ottani tanításokkal.... ez azért jelent valamit...
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Október 20. - 22:40:58
Guti Tünde írta Ferenc utolsó
tanítására:
Hálás vagyok az Úrnak
ezért a tanításért!
Naplózva
„Vezéreld utamat Igéd
szerint, és ne engedd, hogy
valami hamisság uralkodjon
rajtam!
Gyönyörködöm
beszédedben, mint aki nagy
nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Hát ha ez a tanítás Istentől volt, akkor én az ördögtől...
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Október 21. - 06:56:20
Megigérem Csaba, hogy nem teszek fel többet Tünde irásaiból, mert nem szeretném ha ennek apropóján most őt kezdjük ki. Én magam sem értem, hogy miért nincs ebben világossága, de mivel ismerem őket, tudom, hogy Isten nem hagyja őket ebben benne.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Október 21. - 08:31:36
Szia Irma! :int
Nem akarom én kikezdeni Tündét, Antival sem volt ilyen célom!
Mindkettőjükről tudom, hogy valaha nem értékelték le a kegyelmet, s nem zsidóskodtak.
Volt biblikus alapokon nyugvó gyülekezeti gyökerük, most viszont nagyon rossz írányt vettek, s Tünde írásaiból is olvasom, hogy ez a mindennapi életükben is kiséri őket.
Tévedhet az ember theológiai kérdésekben, mint az eleve elrendelés, de üdvösségi kérdésben, amilyen Krisztus mindenre elégséges engesztelő áldozata, csak ideig-óráig.
Ebből az ismeretből pedig egy mély sötétségbe esni, nekem semmi jóról nem tanúskodik.
Szóval nem Tündét akarom bántani, s próbáltam nem szólni az írásai kapcsán, de képtelen vagyok hallgatni, ''lájkolni'' meg végkép.
Hiába biblikus, amit ír, ha mást ért alatta, mint amit a szavak jelentenek.
Őszíntén mondom, hogy megköszönöm, ha nem kell itt véleményt írnom róla.
:szelid: szivetadja
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2014. Október 21. - 17:22:15
Értem én, és nem is értek velük egyet nagyon sok mindenben. Csak én tudom, hogy éppen min mennek át. Épp kifele jönnek abból a gyülekezetból, amiért 25 éven át dolgoztak, szolgáltak ők is és a családjuk majd minden tagja. Nagyon könnyű prédává válik ilyenkor az ember. De azért nem esne jól ha épp az általam feltett irások alapján kerülnének olyan helyzetbe, hogy kemény kritikát kapnának. Érted ugye? Azt tudom, hogy komolyan keresik az Urat, remélem, hogy az a sötétség is lelepleződik előttük, amit Antiék képviselnek. Hiszem, hogy az Úr az őszintén keresőket, nem hagyja sokáig tévelyegni. Aki tud azt kérem, hogy imádkozzon értük, mert egy nagyon komolyan elkötelezett, szolgáló családról van szó.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2014. Október 21. - 19:04:28
:like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Január 23. - 19:09:15
Kedves Testvérem, kedves Barátom, kedves "Palánta-Olvasóm"!

Ha megkérdeznéd, miért imádkozom, mi az, ami most nagyon a szívemen van...

Szeretném, ha minden, magyarországi kisgyermek mellé egy evangélista kerülhetne, hogy a neki érthető, kedves módon, napról-napra bíztassa őt, hogy az Úr Jézus szereti, és hogy hallgasson Rá, és fogadja be Őt az életébe.

Lehet, hogy ez nem tűnik lehetségesnek Számodra, de MÉGIS VAN valami, amit MOST, ebben az időszakban MEG TUDUNK TENNI ennek érdekében.

Úgy tűnik, hogy van valami tervetek erre? ? kérdezheted (joggal).
Igen, van!

Lehet, hogy élő személyt nem tudunk küldeni ? a szülők sok helyen nem ismerik az Úr Jézust, a Megváltót, és sokan nem is mutatnak jó példát, s nem imádkoznak gyermekeikért ? de van egy nagyszerű LEHETŐSÉG ELŐTTÜNK!

Ez pedig a "TAVASZI KIRÁNDULÁS" c. CD és hozzá készült vidám, fejlesztő, kifestő, és foglalkoztató füzet, amit MINDEN beiratkozó elsős kisgyermek kezébe szeretnénk odaadni az általános iskolai beiratkozás idején. Ez egy gyönyörű AJÁNDÉK, és az a tapasztalat, hogy a szülők, gyerekek, pedagógusok, jól fogadják. (Tapasztalataink 1996 óta vannak, hiszen 19 éve adjuk oda a beiratkozó kicsi elsősöknek, annyi példányban, amennyire támogatást tudtunk találni egy-egy évben. Több, mint 400 ezer családban ott van már ez az ajándék, Magyarországon!)

Ha sikerül mindenhol odaadni, a 14 év alatti gyerekek majdnem tíz százalékát elérhetjük az Evangéliummal. Odaáll melléjük egy "igazi gyermek-misszionárius", és beszélget velük. Annyira szeretik a CD hanganyagát ? mese, történetek, dalok ? hogy újra és újra meghallgatják, bemegy a szívükbe, s tudni fogják még fejből is... hidd el, hogy a legcsodálatosabb lehetőség!

Itt eszembe jut egy tapasztalat, amivel most decemberben találkoztam ? de inkább majd egy következő levélben írom le, hogy ne legyek túl hosszú  ? pénteken, vagy szombaton, munkatársam, a palanta@palantamisszio.hu ?ról, elküldi majd Neked.

Szóval, ezzel az ajándékozási akciónkkal, amit 19 év óta töretlenül meghirdetünk, szeretném, ha idén minden eddiginél több helyen tudnánk megajándékozni a kisgyermekeket! (A tényekhez hozzátartozik, Neked, bátran elárulhatom, hogy 2012 óta, mióta az egyházi törvény rendelkezése kapcsán kikerültünk az egyházi státusból, ezt a "Tavaszi kirándulás akciót" csak nagyon korlátozott mértékben tudtuk kivitelezni, mivel a források annyira lecsökkentek. De idén határozottan azt az indítást kaptam, hogy tovább kell lépnünk, és a lehető legtöbb kisgyermeket el kell, érjük ezzel a csodálatos ajándékkal!)

Min múlik ez?

a./ Hát, az iskolák fogadókészségét leveleinkkel, emailes és telefonos megkereséssel segítjük, s a háttérben zajló imádsággal. Jó szervezési munkánk csaknem húsz év tapasztalatán, és nagyszerű munkatársaimon múlik. Természetesen ezért is imádkozunk ? és nagyon megköszönöm az imádságokat. De a kulcskérdés, most, ebben az időszakban: a forrásteremtés.

b./ Források! Hozzávetőlegesen 3,7 millió forint, és természetbeni segítség a postázásban. Ez az ára annak, amit minimálisan szeretnénk elérni! Persze, ehhez az ajándékozó akcióhoz hit kell, és testvéri adakozás, készség, bátorság, és tudatos odaszánás. Nekünk, egy kis gyülekezetnek, és a Palánta missziónak, nincs meg a fedezetünk erre, csak bátor, odaszánt, önzetlen támogatói segítséggel, Veled EGYÜTT, kedves Palánta Olvasóm, meg fogjuk tudni tenni azt, ami olyan nagy lehetőség, és olyan nagyon fontos szükség az országban!

c./ A CD és a foglalkoztató füzet anyaga készen áll, csak nyomtatni, sokszorosítani és kiküldeni kell. Ehhez pedig csak forrás kell.

A határidő szorít, január végével tudnom kell, milyen példányszámra ad lehetőséget az adakozások összege.

Mit jelent ez?

Azt, hogy köszönettel minden segítségedért, arra kell, kérjelek, hogy a felajánlást, amit kedves döntéseddel elhatároztál, mielőbb küldd el a Palánta Sorsfordító Alapítvány számlaszámára (ld. honlapunkon) ? "TAV KIR" közleménnyel - átutalással, ill. sárgacsekken, amit szívesen elküldünk postán, ha írsz nekünk (1071.Bp.Damjanich u 35).
(Ha tudod, hogy csak egy kicsit később tudod küldeni pénzbeli segítségedet, de eldöntötted, mennyi felajánlással fogod segíteni közös célunk megvalósulását, írd meg nekünk, és azt is, hogy mikor tudod feladni, hogy erre is építve, biztonsággal rendelhessük meg a lehetséges példányszámot.)

Nagyon köszönöm a közösséget, ami összekapcsol bennünket.

Nagyon köszönöm segítségedet, amit a felajánlásban, és a háttér-imádságban, s e célnak, másokkal való megosztásában mutatsz! Ebben, a mostani időszakban, ez a kedves EGYÜTTMŰKÖDÉS kikerülhetetlenül SZÜKSÉGES, enélkül lehetetlen lenne megvalósítani ezt a fontos célt.

Csak EGYÜTT lehetséges! De EGYÜTT, közösen, Veled, kedves "Palánta-Olvasóm", (Segítőnk!), MEG FOGJUK LÁTNI A CSODÁT! 2015-ben is!

Köszönöm, hogy írhattam, és megoszthattam azt, ami a szívemen van.

Istennek, minden elképzelést felülhaladó, és minden szükségletet betöltő áldását kívánom kedves életedre, és Szeretteid életére. Légy áldott, és legyen örvendezés, kedves életedben. Ámen. (150121. dr. Kováts György.)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Március 04. - 17:41:53
Dr-Kováts György

ÁLDÁS.
Vigyázzon rád az Úr, és áldjon meg téged, hogy akár emelnek, akár taszítanak, alázatos tudj maradni, akár megértenek, akár elvetnek, mindig az Övé tudj maradni, és úgy is viselkedj. Csak úgy dönts, ahogy az Neki kedves, és ha bármi rosszat tettek is veled, te ne kövesd példájukat, ne add vissza, ne légy bosszúálló, és ne légy keserű. Jézus nevében, te adj, szeress, áldj, maradj meg abban, amit az Úrtól, a te Istenedtől kaptál, hogy milyennek kell lenned, járd az irgalmasság és tisztaság útjait, légy elrejtettségben a te Megváltóddal, és legyen az Ő kegyelme mindenkor veled. Ámen.

(Áldás – elvetettség, igazságtalanság idején. Áldás, hogy megőrizd szívedet, megőrizzen téged az Úr, ott, ahol a legfontosabb, a bensődben, és megőrizzen a viselkedésedben.)

Péld 4,20-27.
20 Fiam, az én szavaimra figyelmezz, az én beszédeimre hajtsad füledet.
21 Ne távozzanak el a te szemeidtől, tartsd meg ezeket a te elmédben.
22 Mert életük ezek azoknak, akik megnyerik, és egész testüknek egészség.
23 Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki [minden] élet.
24 Vesd el tőled a száj hamisságát, és az ajkak álnokságát távoztasd el magadtól.
25 A te szemeid előre nézzenek, és szemöldökeid egyenest magad elé irányuljanak.
26 Egyengesd el lábaid ösvényit, s minden te utaid állhatatosak legyenek.
27 Ne térj jobbra, se balra, fordítsd el a te lábadat a gonosztól.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2015. Március 04. - 18:07:26
Ámen!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2015. Március 04. - 18:25:39
Ámen! :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Március 12. - 18:38:44
Dr-Kováts György
11 órája ·

ÁLDÁS.
Légy áldott, kedves templom-testvérem, akiben lakozást vett Isten Szent Szelleme. Légy áldott, bátor mindenkor a jót választani, ellene mondani a gonosznak. Légy áldott, erős, és határozott az igazság mellett, a tisztaság mellett, hogy nyilvánvalóvá lehessen életedben, hogy KIÉ vagy. Légy áldott, és ragyogjon benned a menny világossága, és légy útmutatója, kedves életeddel, mindazoknak, akik körülötted élnek.
Legyen az Úr dicsősége benned, és rajtad, ahogy döntesz, a mai napon is, ahogy beszélsz, ahogy viselkedsz a te Megváltóddal, és az Ő kedves Szent Szellemével. Ragyogjon benned az Isten világossága, és a menny dicsősége.
Légy áldott, és legyenek áldottak, akik között élsz, és akik látják benned a Világ Világosságát. Ismerjék meg az Urat. Ámen.

1Kor 6,19-20. „Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek (Szellemnek) temploma, Akit Istentől nyertetek, és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben (szellemetekben), amelyek az Istenéi.

Dr. Kováts György
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2015. Március 12. - 19:29:17
Ámen! :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2015. Március 12. - 20:53:19
 :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Március 13. - 17:59:57
Dr-Kováts György

ÁLDÁS.
Légy áldott, bátor, imádkozó testvérem, aki megbízol a te Uradban, hogy számon tartja kéréseidet.
Légy áldott, hűséges te is mindahhoz, amit kértél Tőle.
Légy áldott, és ne add fel, mert aki kér, az mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőknek megnyittatik.
Légy áldott, és légy békességben, míg meglátod az imádságaid meghallgatását.
Légy áldott, és légy nyitott, hogy a te Urad meg tudja neked mutatni, amit még neked kell tenned, addig az időig. Légy áldott, és értsd, amit az Úr mond neked. Ámen.

1Jn 5,14-15. "És ez az a bizodalom, amellyel Őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket. És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk Őtőle."
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2015. Március 13. - 19:31:28
 :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2015. Március 13. - 20:04:05
O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Március 15. - 17:18:11
Dr-Kováts György

ÁLDÁS.
Légy áldott, hűséges tanítvány testvérem. Kérj, és kapsz. Keress, és találsz. Zörgess, és megnyittatik neked. Az Úr megígérte. Légy az, aki meglátja, meghallja, és megkapja mindazt, amit az Úr megígért. Nyerd meg mindazokat, akikért imádkozol. Nyerd meg azokat, akiket az Úr akar, hogy megmeneküljenek. Nyerd meg őket, és legyen az Úr munkája jó szerencsés kedves életedben. Ámen.

Acs 27,24. „…Íme AZ ISTEN AJÁNDÉKBA ADTA NEKED MINDAZOKAT, kik te veled hajóznak.”
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2015. Március 15. - 17:50:11
:like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: b urian jozsef - 2015. Március 15. - 20:04:51
Szép estét!Ma délután volt a gyülekezetben "Az Isten szerinti házasság "cimű előadás sorozat 3-ik része.Egyre népszerűbb,telt ház volt.Igen jól sikerült.A szerepekről volt szó.Kinek mi a szerepe a házasságban? Meghallgatható a facebokon.Gávai református gyülekezet mp-3 feltöltésén.Ugyanitt minden vasárnap az aznapi Istentisztelet is meghallgatható! :)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2015. Március 15. - 20:09:45
Dr-Kováts György

ÁLDÁS.
Légy áldott, hűséges tanítvány testvérem. Kérj, és kapsz. Keress, és találsz. Zörgess, és megnyittatik neked. Az Úr megígérte. Légy az, aki meglátja, meghallja, és megkapja mindazt, amit az Úr megígért. Nyerd meg mindazokat, akikért imádkozol. Nyerd meg azokat, akiket az Úr akar, hogy megmeneküljenek. Nyerd meg őket, és legyen az Úr munkája jó szerencsés kedves életedben. Ámen.

Acs 27,24. „…Íme AZ ISTEN AJÁNDÉKBA ADTA NEKED MINDAZOKAT, kik te veled hajóznak.”

Ámen.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Március 25. - 21:32:20
Katalin Kőpataki

Egy „rossz” gyerek levele a tanárokhoz

„Kedves Tanáraim!
Lassan 14 vagyok, tele intőkkel és figyelmeztetésekkel. Rossz jegyekkel és romló magatartással. Meg kell felelnem a sulinak, meg kell felelnem a koromnak, meg kell felelnem a szüleimnek és meg kell felelnem a barátaimnak.
Tanulnom kell nyolctól háromig, háromtól ötig, majd még este lecke és kis készülés. Ez 10 óra naponta. Te hány órát dolgozol?

Azt várják tőlem, hogy figyeljek és jól teljesitsek, de ehhez fejlesztenem kell az agyam olyan területeit, amit csak mozgással és játékkal lehet. Mikor tegyem ezt? Ha a testem már öntudatlanul is mozog, alig tudom fékezni, akkor szidást kapok.

Anyáék válnak. Anyu és Apu nem igazán tudja kezelni a feszültségeit, sokat kiabálnak velem is, ettől én még rosszabbul érzem magam és félek. Amikor te váltál / szakitottál, tudtál a munkádra koncentrálni?

Nekem is vannak rossz napjaim, de én még nem tudom, hogy kezeljem azokat. Neked vannak eszközeid a feszültség levezetésére? Tanitsd meg, kérlek.

Próbálok egész nap figyelni az iskolában, több kevesebb sikerrel. Te egész nap tudsz figyelni ránk?

Ha rossz kedvem van, nincs kedvem tanulni és nem tudok figyelni. Ha rossz kedved van, van kedved dolgozni és tudsz igazán koncentrálni?

14 lettem és érdekelnek a lányok. Valahogy elvonja a figyelmem a tanulásról ez az izgi dolog. Szerinted ez normális? Azt mondják, igen.

Van, hogy csúfolnak, mert kicsit kövér vagyok. Fogalmam sincs, hogy kell lefogyni és hogy kell szeretni a testem. Te együtt tudsz működni a testeddel? Ha a főnököd megaláz, meg tudod magad védeni? Tanitsd meg nekem, hogyan kell!

A barátaim sokszor hülyeségekbe vonnak bele, s belemegyek, mert barátokat nem hagyok cserben. Ti is az ilyen csintalanságokat mesélitek egymásnak 20 év elteltével? Mi is ezeket fogjuk.

Nekem úgy tűnik, egy hajóban evezünk. Mégis olyan, mintha a tanárok már ellenségei lennének a diákoknak. Más generáció vagyunk, mi már máshogy fogunk felnőni: minket a technika világa vonz. Ettől még nem vagyunk kevesebbek, mint a régebbi generáció. Az alapértékeink, mint a szeretet, törődés, figyelem, tisztelet, megbecsülés, vidámság,játék... megmaradtak.

Tanitsd meg nekem, hogy kell szeretetet adni, s fogok tudni szeretetet adni. Kérlek, én is hadd mutassam meg, hogy kell szeretetet adni.

Tanitsd meg, hogy kell tisztelni, s én is tisztelni fogok másokat. Kérlek, én is hadd tanitsam meg, hogy kell tisztelni.

Tanitsd meg, hogy kell önmagamhoz hitelesnek maradni, hogy ne hazudjak többet. Kérlek, hadd mutassam meg én is intők nélkül is, milyen hitelesnek lenni önmagadhoz.

És kérlek, juttass vissza vágyaimhoz, gyermekkori álmaimhoz, tápláld bennem, hogy képes vagyok rá, mert akkor képes leszek rá. S engedd, hogy én is visszajuttassalak gyermekkori álmaidhoz.

Mindegy, hogy megélünk-e belőle, mert ugye neked is csak az számit már, hogy boldog legyél?
Ebben segits, ez a tiszta érték.
Roland”


 

 
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2015. Március 27. - 13:46:36
"Az alapértékeink, mint a szeretet, törődés, figyelem, tisztelet,
megbecsülés, vidámság,játék... megmaradtak."

Miként rendelkezhet egy gyermek ilyen értékekkel, ha nem találkozik velük?!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Április 03. - 17:21:22
Ez a kedvenc versem, és aikor még lehetett sokszor szenteltem meg az ünnepet ennek a versnek a megosztásával a gyülekezet előtt :

Aki helyett a Krisztus vérezett

szerzõ: Túrmezei Erzsébet

Emlékszem: Kemény bilincsbe verten,
bénultan ültem a hideg kövön.
Sötétség, bűn és vád töltötte el lelkem,
ijesztő csend kietlen börtönöm.

Halál: Oly mindegy. Csak nagynéha lázadt
valami bennem. Életvágy talán.
S akkor... szerettem volna összetörni
bűnt és bilincset börtönöm falán...

Neki az ajtó rozsdamart vasának
sámsonkarokkal! Ki a fényre! ki,
ahol szabad mezők ujjongva várnak,
s ahol az élet szent magvát veti!

Néha. És máskor rémek. Megremegtem:
a szívemen kemény, hideg marok.
Egy síron túli hang titkos hívása:
'Jöjj! Jöjj Barabás!' - Nem! Nem akarok!

'Barabás!' Hah, már nem a rém hívása.
Ezer torokból tör ki: Ó, elég!
Ez a halál! Jön értem. Sírom ássa
és nem kiálthatok felé: Ne még!

Most! Súlyos léptek... fegyver csörrenése...
csikordul a zár... szoborrá meredt
minden tagom... egy érdes hang: 'Barabás,
szabad lettél. Le a bilincseket!'

Először mint egy álom. De lehullnak
mégis. Tántorgó lábaim előtt
kitárt kapu áll. Ott kinn vár az élet.
Rám vár. Előre! Hadd köszöntsem őt!

Merre? Hová? Nagy céltalan örömmel
rohantam, mígnem bősz tömegbe vitt,
zúgó tömegben torpant meg a lábam.
Pilátust láttam, népem véneit...

S ott állt egy ember: nagy, szúró tövissel
megkoronázott, véres, tört alak.
Vállán vörös palást, kezébe nádszál.
Hogy le nem roskad annyi kin alatt!

Gyönge, törékeny. Vad lelkemmel érzem:
szelíd, egészen más, mint én vagyok.
Arcán csend, nyugalom. Megtört szemében
valami földöntúli fény ragyog.

Ki ez az ember? Megkövülten állok.
Énrám tekint. Ki Ő? Mit véthetett?

Valaki szól: 'A Názáreti Jézus.
Őt feszítik meg Barabás helyett.'

Oly hosszú út vezet a Golgotára...
Én végigjártam. Két lázas szemem
odatapadt vonagló alakjára,
ott égett minden gyilkoló szegen.

És nem tudtam többé levenni róla.
A szemek fénye... az a szent ajak...
a hulló vér... Múlott a perc, az óra.
Felejthetetlen percek és szavak.

A szívemen gigászi nagyra nőttek
láttán kemény, hideg gránithegyek:
Helyettem! Énhelyettem! Énhelyettem!
Hogy én éljek, hogy én szabad legyek!

Mikor utolsót vonaglott a teste,
mikor már minden elvégeztetett,
mentem alá a gyász hegyéről én is.
- S ölbe vettem egy síró gyermeket...

Megsimogattam... lázadó kezemmel,
mely azelőtt csak gyilkolt és rabolt.
S akkor tudtam meg, hogy Barabás meghalt.
Az ő testét fedi a sziklabolt.

Már csak szeretni, simogatni vágytam,
haladni csendesen, mint Ő haladt,
aki helyettem roskadt le a porba
Golgota utján a kereszt alatt.

Helyettem. Énhelyettem! Énhelyettem!
Ez a szó zengi át életem.
- Napfény gyanánt ez tündököl felettem,
s ez nyitja meg a mennyet is nekem.

'Ki az? Ki zörget?' - kérdik majd. 'Barabás,
aki helyett a Krisztus vérezett.'
S kitárják akkor ujjongó örömmel
a gyöngykaput fehér angyalkezek.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2015. Április 03. - 18:34:34
 :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2015. Április 04. - 21:55:39
:like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Jazmin - 2015. Április 07. - 17:01:06
Ez a kedvenc versem, és aikor még lehetett sokszor szenteltem meg az ünnepet ennek a versnek a megosztásával a gyülekezet előtt :

Aki helyett a Krisztus vérezett

szerzõ: Túrmezei Erzsébet

Emlékszem: Kemény bilincsbe verten,
bénultan ültem a hideg kövön.
Sötétség, bűn és vád töltötte el lelkem,
ijesztő csend kietlen börtönöm.

Halál: Oly mindegy. Csak nagynéha lázadt
valami bennem. Életvágy talán.
S akkor... szerettem volna összetörni
bűnt és bilincset börtönöm falán...

Neki az ajtó rozsdamart vasának
sámsonkarokkal! Ki a fényre! ki,
ahol szabad mezők ujjongva várnak,
s ahol az élet szent magvát veti!

Néha. És máskor rémek. Megremegtem:
a szívemen kemény, hideg marok.
Egy síron túli hang titkos hívása:
'Jöjj! Jöjj Barabás!' - Nem! Nem akarok!

'Barabás!' Hah, már nem a rém hívása.
Ezer torokból tör ki: Ó, elég!
Ez a halál! Jön értem. Sírom ássa
és nem kiálthatok felé: Ne még!

Most! Súlyos léptek... fegyver csörrenése...
csikordul a zár... szoborrá meredt
minden tagom... egy érdes hang: 'Barabás,
szabad lettél. Le a bilincseket!'

Először mint egy álom. De lehullnak
mégis. Tántorgó lábaim előtt
kitárt kapu áll. Ott kinn vár az élet.
Rám vár. Előre! Hadd köszöntsem őt!

Merre? Hová? Nagy céltalan örömmel
rohantam, mígnem bősz tömegbe vitt,
zúgó tömegben torpant meg a lábam.
Pilátust láttam, népem véneit...

S ott állt egy ember: nagy, szúró tövissel
megkoronázott, véres, tört alak.
Vállán vörös palást, kezébe nádszál.
Hogy le nem roskad annyi kin alatt!

Gyönge, törékeny. Vad lelkemmel érzem:
szelíd, egészen más, mint én vagyok.
Arcán csend, nyugalom. Megtört szemében
valami földöntúli fény ragyog.

Ki ez az ember? Megkövülten állok.
Énrám tekint. Ki Ő? Mit véthetett?

Valaki szól: 'A Názáreti Jézus.
Őt feszítik meg Barabás helyett.'

Oly hosszú út vezet a Golgotára...
Én végigjártam. Két lázas szemem
odatapadt vonagló alakjára,
ott égett minden gyilkoló szegen.

És nem tudtam többé levenni róla.
A szemek fénye... az a szent ajak...
a hulló vér... Múlott a perc, az óra.
Felejthetetlen percek és szavak.

A szívemen gigászi nagyra nőttek
láttán kemény, hideg gránithegyek:
Helyettem! Énhelyettem! Énhelyettem!
Hogy én éljek, hogy én szabad legyek!

Mikor utolsót vonaglott a teste,
mikor már minden elvégeztetett,
mentem alá a gyász hegyéről én is.
- S ölbe vettem egy síró gyermeket...

Megsimogattam... lázadó kezemmel,
mely azelőtt csak gyilkolt és rabolt.
S akkor tudtam meg, hogy Barabás meghalt.
Az ő testét fedi a sziklabolt.

Már csak szeretni, simogatni vágytam,
haladni csendesen, mint Ő haladt,
aki helyettem roskadt le a porba
Golgota utján a kereszt alatt.

Helyettem. Énhelyettem! Énhelyettem!
Ez a szó zengi át életem.
- Napfény gyanánt ez tündököl felettem,
s ez nyitja meg a mennyet is nekem.

'Ki az? Ki zörget?' - kérdik majd. 'Barabás,
aki helyett a Krisztus vérezett.'
S kitárják akkor ujjongó örömmel
a gyöngykaput fehér angyalkezek.


Szep. :szelid:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Április 27. - 10:46:03
Dr-Kováts György

Uram, azt akarom, hogy mindennel meg tudj szólítani, amivel szólni akarsz. Nem akarok válogatós szívű lenni, fanyalogni, hanem akarom, hogy mindaz, amit akarsz mondani, nyitott fülre, nyitott szívre, nyitott életre találjon nálam. Uram, formálj, ne hagyj megkeményedni, tedd életemet mindenkor nyitottá Előtted. Én erre adom magam.
És most elfordulok, tudatosan, az önzéstől, az önféltéstől, a kényelem-szeretettől, attól, ami engem szolgál csupán – nem. Uram, azt akarom, ami Neked szerez dicsőséget, és ami a Te tervedet valósítja meg. Az én életemben is. Szólj, Uram, mert hallja a Te szolgád. Ámen.

Péld 27,7. „A jóllakott ember még a lépesmézet is megtapodja; de az éhes embernek minden keserű édes.”
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2015. Április 27. - 19:05:17
Ámen! :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Április 29. - 19:37:14
A KERESZT NÉPÉNEK LEVELE AZ ISZLÁM ÁLLAMHOZ
A világ most rátok figyel. Apokaliptikus álmotok és látványos bűneitek csatatérré teszik a Közel-Keletet. Szent háborútok helyett gyertek a szent földre. Jöjjetek, Ábrahám fiai, jöjjetek! A kereszt népe a kapuitoknál gyülekezik egy üzenettel.
A szeretet utánatok megy. Mint az Atlanti-óceán felől fújó zúgó szél, az Olajfák hegyének dombjairól fúj Jordánia sivatagja felé; Libanon cédrusaitól Kelet selyemútjai felé. Egy hadsereg jön, nem tankokkal és katonákkal, hanem a mártírok seregével, akik hűségesek mindhalálig. Az élet üzenetét hozzák.
A kereszt népe jön, hogy meghaljon kapuidnál.
Ha nem hallgatjátok szavainkat, megmutatjuk azt letett életünkkel: minden átvágott torokkal; minden megerőszakolt asszonyunkkal; minden élve megégetett férfival, és minden elevenen elásott gyermekkel.
Vér tapad a kezetekhez, testvérem! Mégis jöjjetek, testvéreink, jöjjetek, vértől mocskos kezetekkel! Jöjjetek a kereszt népe elleni gyilkos tekintetetekkel! Jöjjetek, és tegyétek le fegyvereteket és késeteket a kereszt tövénél!
Az oly régóta várt és elsöprő erejű szeretet lágyan fúj a városaitokon keresztül. Bár bűneitek skarlátvörösek, olyanok lesznek, mint a fehér hó! Bár magatokat szolgáknak nevezitek, Ő fiakká tesz titeket! Hova tudnátok futni szeretete elől? A sötétség sem rejt el benneteket.
Jöjjetek, testvéreink, jöjjetek!
Már érezni az eső közeledtét, ami elmos minden bűnt, és bekötöz minden sebet. Ti meghaltok az istenetekért, a mi Istenünk meghalt értünk! A Királyok Királya áldozati Bárányként jött el, hogy levágják az oltáron, ahol nekünk kellett volna meghalnunk.
Jézus Krisztus, Isa Al Masih most is a Közel-Keleten jár.
A bűnbocsánat napja ez a mai, ó testvér! Van gyógyulás a bűneidre, testvérem! Mi sem vagyunk mások.Vére nélkül éppoly gonosz bűnösök vagyunk, mint a leggonoszabb jihadista.
Krisztust megfeszítették. Egyszer és mindenkiért, hogy az olyan bűnösöket, mint te és én testvérekké tegye. Még téged is. Még most is.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Április 30. - 16:54:16
Ki az közületek, akinek van egy barátja, és elmegy hozzá éjfélkor, és ezt mondja neki: Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret, mert útról érkezett egy barátom, és nincs mit elébe tegyek; – és az így válaszolna belülről: Ne zaklass engem, az ajtó már be van zárva, és velem együtt gyermekeim is ágyban vannak; nem kelhetek fel, hogy adjak neked! Mondom nektek, ha nem is kelne fel, és nem is adna neki azért, mert barátja, tolakodása miatt fel fog kelni, és megadja neki, amire szüksége van.” (Lukács 11:5-8). Miért válaszol Isten az imára? Hogy védje hírnevét, hiszen ő az, aki szövetséget köt, és szövetségéhez hűséges marad. 2) „Az egyik városban volt egy bíró, aki az Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül. Azután így szólt az Úr: Halljátok, mit mond a hamis bíró! Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan.” (Lukács 18:2-8).

Összegzésül: Isten, akit szolgálsz igazságos, együtt érző, képes és hajlandó betölteni szükségeidet, tehát tarts ki az imádságban és a hitben!

Mai Ige | Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány - Mai Ige | Mai Ige (http://maiige.hu/mai_ige/20150426)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Május 31. - 12:45:44
Dr-Kováts György

ÁLDÁS.
Áldott vagy, kedves gyermeke, és örököse az Örökkévaló és Jóságos Istennek. Légy hűséges, legyen az Ő Szent Szelleme mindenkor benned, és kiáltsa benned: „Abba, Atya”.
Legyen a te kedves életed Isten után vágyakozó, Vele beteljesedni kívánó, az Ő közösségét éhező élet. Ismerd meg gondolatait, terveit, vágyait, és töltsd be azokat, napról-napra, ezen a mai napon is.
Légy áldott, aki jársz az Ő láthatatlan örökségében. Legyen mindaz láthatóvá, amit Ő végez életedben, és kedves életed által.
Légy áldott, és valósuljon meg minden, amit Ő elgondolt felőled. A te életedben, és általad. Ámen.

Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratának jó kedve szerint… (Ef 1,5.)

Gal 4,5-7. „Hogy a törvény alatt levőket MEGVÁLTSA, hogy ELNYERJÜK a fiúságot. Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét (Szellemét) a ti szíveitekbe, ki ezt KIÁLTJA: Abba, Atya! Azért nem vagy többé szolga, hanem FIÚ; ha pedig fiú, Istennek ÖRÖKÖSE is Krisztus által.”

Zsolt 34,9. "Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki Őbenne bízik."
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2015. Május 31. - 12:56:41
Ámen!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2015. Május 31. - 19:19:34
 :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: pacific - 2015. Június 02. - 09:44:47
Békesség!


Nem tudom szoktátok-e olvasni a végidőkkel kapcsolatos idokjelei.hu weboldalt.

Az apologia portál most kiadott tanulmánya alapján vigyázni kell velük.

http://site-44438.mozfiles.com/files/44438/Idok_jelei_a_weboldal_hattere.pdf


Pacific
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Virág - 2015. Június 02. - 14:36:19
Köszönjük!  :like: df1
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2015. Június 02. - 21:19:33
Nekem időnként felhozza a facebbok mások megosztásában. Párszor kiakadtam már tőle. :P
Cím: Re:Üzenetek
Írta: szati62 - 2015. Június 30. - 08:20:27
A Bibliában ott van ,én hiszem ,hogy az Ur gondoskodik rólunk mert Ő szava az igaz.
Annyi mindenki írt már,sőt vitázott  sajnos durván. Bár én egy olyan vagyok ,hogy nem szeretem azt ha más rám akarja erőszakkal erőltetni akaratát.
Én hiszek benne,hogy nem kell nekünk vitába szállni senkivel,mert az Ur gondoskodik rólunk.
szati62
Cím: Re:Üzenetek
Írta: szati62 - 2015. Július 06. - 12:57:51
Ámen vint
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Július 10. - 03:50:35
Molnár Róbert
2 órája · szerkesztve ·

Tegnap délelőtt erre az igére bukkantam. Talán véletlenül, talán nem, mindenesetre engem megdöbbentett, pedig olvastam már! Egész nap, mind e pillanatig ezt próbálom emésztgetni... Megosztom, hogy legyen nektek is részetek benne!

Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2015. Július 10. - 11:46:20
Melyik igéről van szó?   :szelid:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Július 10. - 16:23:43
Bocsánat, nem figyeltem eléggé.

Tegnap délelőtt erre az igére bukkantam. Talán véletlenül, talán nem, mindenesetre engem megdöbbentett, pedig olvastam már! Egész nap, mind e pillanatig ezt próbálom emésztgetni... Megosztom, hogy legyen nektek is részetek benne!

Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2015. Július 10. - 18:42:35
Köszi Irmus, de megint csak lemaradt az Ige.. egyre kiváncsibb vagyok, melyik lehet az   vmosoly12
Nem lehet, hogy valamiért nem másolódik be?
Talán írd be Te az Igét, úgí biztosan megjelenik. :)

       :2smitten:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Virág - 2015. Július 10. - 22:12:10
Az én oldalamat is fúrja már a kíváncsiság.   roll
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Július 11. - 07:01:05
Hát remélem most sikerül!

"Mert e nép vezérei hitetőkké lettek, és a kiket vezetének, elvesztek. Ezért ifjaiban sem gyönyörködik az Úr, s árváin és özvegyein sem könyörül; mert mindnyájan istentelenek és gonosztevők, és minden száj bolondságot beszél. Mindezekkel haragja el nem múlt, és keze még felemelve van. Mert a gonoszság felgerjedt, mint a tűz, s tövist és gazt emészt, és meggyújtja a sűrű erdőt, és felgomolyg az füst oszlopában. A seregek Urának haragja miatt kiégett a föld, és a nép a tűznek eledele lőn: Senki atyjafián nem könyörül, Jobbkézre vág és megéhezik, eszik balkézre és nem elégszik meg; mindnyájan karjoknak húsát eszik, Manassé Efraimot és Efraim Manassét; s mindketten Júda ellen kelnek. Mindezekkel haragja el nem múlt, és keze még felemelve van. " (ÉZS 9, 16-21)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2015. Július 11. - 10:32:53
Izgalmas felvezetés, erős ige! :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2015. Július 11. - 12:59:18
Igen! Érdekelne a levezetése is. :)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: szati62 - 2015. Július 11. - 13:40:25
Igen  erős ,kemény Ige, ezt sajnos a mi időszakunkra is lehet érteni, Sajnos nagyon sok úgy mond hitettő jött,és jön.
Mennyi fiatal nem ott van ahol kellene.  A sátán nagy munkába van,és nekünk készen kell,hogy legyünk.
2Tim 3,1-5; 10-17

Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek; szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent.

Te azonban követőjévé lettél az én tanításomnak, életmódomnak, szándékomnak, hitemnek, türelmemnek, szeretetemnek, állhatatosságomnak, üldöztetéseimnek, szenvedéseimnek, amelyek Antiókhiában, Ikóniumban, Lisztrában értek. Milyen üldöztetéseket viseltem el, és mindegyikből megszabadított az Úr! De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják. A gonosz emberek és ámítók pedig még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve. De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által. A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.

Tudjátok  engem meghívtak egy xy gyülekezetbe,de azt se tudtam,hogy menjek onnan ki,és ,hogy boruljak az Ur lábaihoz bűnbocsánatért.
Nekem mondta már kórházba is egy illető,hogy energiát add gyógyítót,és közöltem vele :Az én energiám a Megváltó Jézus Krisztus.
Az Édesanyjának 300 km-ről küldte az energiát,de nem jött hozzá segíteni.
Borzalmas dolgok vannak,és lesznek.
2 Ján. 1,7-8
Mert sok hitető jött e világra, a kik nem vallják a Jézust testben megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus. Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsük, a mit munkáltunk, hanem teljes jutalmat nyerjünk.
szati62


Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2015. Július 11. - 13:51:26
Érdekes, kedves Szati, hogy a Timotheusi igéket hoztad, mert éppen ez jutott eszembe a homoszexuélis topikot olvasva, és abban is a Róma 1-es igéket, mennyire összefüggenek!
Érdemes összevetni őket, sok magyarázat kijöhet belőle!


(Jó nagy betűkkel írsz :)  )
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Július 20. - 21:08:49
Dr-Kováts György

ÁLDÁS.
Legyen az Úr áldása rajtad, kedves testvérem, és ne engedd, hogy bárki is elvonjon téged a szentség útjától.
"Szentség az Úrnak..." - legyen ez a te életed jellemzője. Szentség az Úrnak - hasson át, és vezessen. Szentség az Úrnak, az Úr Jézus Krisztus megváltása, megváltoztatása miatt. Szentség az Úrnak - légy áldott, és járjon át minden nap az Ő szentsége. Ma is. Ámen.

1Pét 1,14-15. "Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek, hanem amiképpen szent az, Aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben."
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2015. Július 20. - 22:40:09
Ámen.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2015. Július 20. - 22:42:04
Mit jelent a "szentség az Úrnak"?
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Július 21. - 07:29:06
Kamilla ezt kérdezd meg Zoltán vagy Pacific tesóktól, én értem, csak éppen elmagyarázni nem tudom, de ők biztos tudják.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2015. Július 21. - 12:19:13
Jó! Várok, hátha írnak :)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2015. Július 22. - 22:20:53
hát... ez nem jött össze...  :szelid:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Július 23. - 16:37:04
még összejöhet, de meg is kérdezheted tölük.

De itt utánna olvashatsz ?

 Wim Malgo / Szentség az Úrnak vagy 666  G7/7  nincs - Sorsfordító Keresztyén Könyvesbolt - addel.hu piactér (http://sorsfordito.addel.hu/36484-wim-malgo/44391-wim-malgo-szentseg-az-urnak-vagy-666g7-7nincs)



 Szentség az Úrnak

 

"Szólj Izráel fiainak egész gyülekezetéhez, és mondd nékik: Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok!… Ne orozzatok, se ne hazudjatok, és senki meg ne csalja az ő felebarátját!"

(III. Móz. 19,2. 11.)

 „Nem őszinte az a bűnbánat, amely nem eredményez teljes megújulást. Krisztus igazságossága nem olyan köpeny, amely alatt el lehet rejteni a meg nem vallott és el nem hagyott bűnöket.
A kereszténynek az üzleti életében azt az eljárást kell képviselnie, amelyet a mi Urunk is követne e vállalkozásokban. »Szentség az Úrnak« (II. Móz. 28,36.) – ez legyen odaírva a naplókra, főkönyvekre, okmányokra, nyugtákra, váltókra. Akik Krisztus követőinek vallják magukat, de nem járnak el becsületesen, azok hamis bizonyságot tesznek a szent, igaz és kegyelmes Isten jelleméről. Minden megtért lélek – Zákeushoz hasonlóan (Lk. 19,1–10.) – a korábbi életére jellemző igazságtalan eljárások elhagyásával tesz bizonyságot arról, hogy Krisztus van a szívében. Az Úr így szól: »Zálogot visszaad… rablottat megtérít, az életnek parancsolataiban jár, többé nem cselekedvén gonoszságot…« (Ezék. 33,15.)
Ha igazságtalan üzleti eljárásainkkal megkárosítottunk másokat, ha kijátszottunk valakit a kereskedelemben, vagy bárkit is becsaptunk – még ha a törvényesség látszatának megőrzésével történt is – meg kell vallanunk a bűneinket és amennyire csak erőnkből telik, kárpótolnunk kell a megkárosítottakat. Kötelességünk nemcsak azt visszatéríteni, amit elvettünk, hanem azt is, amit kamatozott volna, ha helyesen használják föl, miközben az a mi tulajdonunkban volt.” (JÉ, Zákeus c. fejezetből)

 


Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2015. Július 23. - 18:22:12
még összejöhet, de meg is kérdezheted tölük.


Azt gondolom, ha lett volna kedvük, idejük, akkor már írtak volna.
sebaj!  :)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: szati62 - 2015. Július 24. - 11:25:58
Azért írok nagy betűkkel :2smitten:,hogy jobban lássalak Aranyoskám :D
Egyébként valóba jobb így nékem.
A megszentelődésre látom kaptál választ.
 
Legyen Áldott napod!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: szati62 - 2015. Július 24. - 11:45:58
Csak írok a Megszentelődésről,esetleg aki másképpen látja szóljon hozzá.
A megszentelődés
Elfogadtad az Urat személyes Megváltódnak?
Akkor Te is Szent vagy nem csak az akit a Pápa kiválaszt,mert az Urban Megszentelődtél.
A megszentelődés
Valljuk, hogy a „megszentelt" bibliai fogalom jelentése: elkülönített. A hívő ember helyzetét tekintve egyrészt elkü¬lönített a világtól, bűntől, mert attól tartózko¬dik,  másrészt Isten számára elkülönített személy, neki él, ezért szent Hisszük, hogy a megszentelődés a Szentlé¬lek munkája a hívőben, mely által Jézus Krisztus jelleme egyre jobban kiformálódik az életében. Ez tehát nem egyszeri, egyetlen meg¬határozott esemény, hanem folyamat, amely az újjá¬szüle¬téskor kezdődik, és a földi életpálya végéig tart A gyakorlati életszentségre való tö-rek¬vés, az Úrhoz méltó életvitel minden hívő¬nek feladata.
 Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és az Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a szent életet, amelynek vége az örök élet (Róm 6,22).
Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett (Ef 4,22-24).
 A Krisztus Jézusban megszentelteknek, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett (1Kor 1,2).
 Az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre: Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen (1Pt 1,2).
 Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között (Róm 8,29).
Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre (2Kor 3,18).
 Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára (Fil 1,6).
 Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat (Zsid 12,14).
Hanem - mivel ő, a Szent hívott el titeket - magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok." (1Pt 1,15-16)
 Hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében (Kol 1,10).

Róma 8:28 így szól: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál. Azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlóak legyenek fia képéhez, hogy Ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Akikről ezt elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.” Szeretném, ha megnéznénk a kulcsszavakat. A 28. vers azt mondja: „Akiket elhatározása szerint elhívott”. Ízlelgessük! Ki határozta el? Isten határozta el. Tehát Isten elhatározta valamikor, hogy elhív bennünket, és utána ezt az elhatározását meg is valósította. Hogyan valósította meg? Így: „Akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlóak legyenek fia képéhez”. Tehát történt egy kiválasztás, és a kiválasztás után történt egy elrendelés. A görög eredeti azt mondja: körberajzolta. Utána pedig azt mondja: „azért, hogy hasonlóak legyünk Jézus Krisztushoz”. Erre rendelt bennünket Isten!
szati62

Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2015. Július 24. - 14:55:14
Azért írok nagy betűkkel :2smitten:,hogy jobban lássalak Aranyoskám :D
Egyébként valóba jobb így nékem.
A megszentelődésre látom kaptál választ.
 
Legyen Áldott napod!

Hát... a "szentség az Úrnak" jelentése volt a kérdés....  roll

Áldott napot neked is!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Július 24. - 17:56:18
Kamilla, arra meg feltettem egy magyarázatot.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2015. Július 24. - 18:36:43
Igen, Irmus, de az mintha nem egészen arról szólna.
Nem magyarázza el, mi is a "szentség az Úrnak".
Cím: Re:Üzenetek
Írta: szati62 - 2015. Július 24. - 21:04:42
Kedves Kamilla!
Én nagyon gondolkodtam rajta ma, először az Úr vacsora jutott eszembe.
Elkezdtem keresgélni a netten,egy honlapot találtam, én ebből remélhetőleg megértettem a kérdésed.

Isten tulajdonságai - Szentség | Velünk az Isten!  (http://velunkazisten.hu/book/Isten_tulajdons%C3%A1gai_-_Szents%C3%A9g)

Legyen Áldott éjszakád.
Szeretettel:
szati62
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2015. Július 24. - 21:22:45
Köszönöm, Szati, áldjon az Úr!

De szeritnem nem ezt jelenti.  :szelid:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Zoltan - 2015. Július 24. - 21:27:36
Mit jelent a "szentség az Úrnak"?

Ma nem nagyon volt időm, így el is kerülte a figyelmemet  kérdés.
A "Szentség az Úrnak" - vagy az "Úrnak Szentelt"

2Móz 28:36 [ H Ujford Syn]
Készíttess homlokdíszt színaranyból, és vésesd rá úgy, ahogyan a pecsétgyűrűbe szoktak vésni: Az Úrnak szentelt!

Az író azt akarja kifelyezni, hogy minden és mindenünk ahogy mi is legyünk az Úrnak szentelve, - félretéve -  - neki szánva -

Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2015. Július 24. - 22:10:30
Igen, az Úrnak szentelt, és ahhoz nem volt szabad nyúlni másnak, se visszavenni.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. Július 25. - 08:03:21
[valasz author=Zoltan link=topic=370.msg67325#msg67325 date=1437766056]

[/valasz]

Köszönöm!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: pacific - 2015. Július 25. - 21:34:25
Békesség!

Gyülekezeti táborban voltam ezért nem válaszoltam.

A Szentség az Úrnak a különleges célú és feladatú tárgyak dolgok, személyek elnevezése volt. Pl. A főpap személye, illatáldozati oltár (ez 2x is szent), ételáldozat, hálaáldozat, otthonunk, vásárolt szántóföld, tized.
Ezek jellemzője, hogy sem eladni, sem visszavásárolni nem lehetett. A kifejezés lényege, hogy amit Istennek szenteltek az Isten tulajdonába, gondviselésébe került.
Az újszövetségben ha megnézzük akkor ezeket az ige olyan áldozatoknak nevezi amelyekkel a megszentelődésünket támogatja. Pl. Jótékonyság, adakozás, dicséret..stb. Tehát pénzünk, időnk szolgálatunk...stb Isten kezébe kell helyezni, odaszánni egy életen át.


Pacific
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2015. Július 25. - 21:48:11
Köszönöm Pacific :)

Nekem a "szentség az Úrnak" kifejezésről Ákán története jutott eszembe:

Józs 7:11  Vétkezett Izráel, és áthágták szövetségemet is, amelyet parancsoltam nekik, mert elvettek a teljesen nekem szentelt dolgokból, és edényeik közé dugdosták azokat; loptak és hazudtak is.
Józs 7:12  Ezért nem bírtak megállni Izráel fiai az ellenségeik előtt. Meghátráltak előttük, mert átkozottá lettek. Nem leszek többé veletek, ha el nem távolítjátok magatok közül azt a nekem szentelt dolgot.
......
Józs 7:15  Aki az Istennek szentelt dologban bűnösnek bizonyul, azt mindenével együtt meg kell égetni, mivel megszegte az ÚR szövetségét, és mivel alávaló dolgot cselekedett Izráelben.
.....

Ehhez hasonló Saul király története is: 1Sám 15.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: szati62 - 2015. Július 26. - 09:08:56
Így láttam én is mit ahogyan Pacific leírta.
Köszönöm,hogy megerősítettél ebben.
Áldjon az Ur Jézus!
szati62 vint
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. November 21. - 16:53:20
Képes vagy megtenni azt, amire Isten elhívott
4,13 Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem. (Filippi)
A minap láttam a következő feliratot egy gyülekezetben: „Bízz Istenben, higgy magadban, és mindent meg tudsz tenni.” Ez így nem helyes.
Volt olyan időszak az életemben, amikor ezt a feliratot látva egy nagy „Ámen”-t mondtam volna. De már nem! Te és én nem tudunk mindent megtenni, amit akarunk. És nem tudunk mindent megtenni, amit mások megtesznek. Viszont, mindenre képesek vagyunk, amire Isten hívott el minket. És képesek vagyunk mindazzá válni, aminek Isten mond minket.
Ezen a területen is az egyensúlyra kell törekednünk. Mindenféle motivációs tréningen mondhatják nekünk érzelmektől túlfűtött előadók, hogy: „Bármit képes vagy megtenni. Képzeld el, hogy meg tudod tenni, hidd el, hogy meg tudod tenni, mondd azt, hogy meg tudod tenni – és képes leszel megcsinálni!” Ez csak részben igaz, és így önmagában humanizmus, Isten nélkül. Azt kell magunkról mondanunk, amit Isten mond rólunk Igéjében.
Arra vagyunk képesek, amire Isten hívott el minket, amihez ellátott tálentumokkal és ajándékaival.
Joyce Meyer
Magyar fordítás: ahitatok.hu

Szép napot és hétvégét kívánok mindenkinek
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2015. December 09. - 11:47:59
„Kedveled a karácsonyt?” - szokták tőlem ilyentájt kérdezni. Hogy kedvelem-e? Isten e miatt teremtette a világot! Ez a nap az emberi történelem kulcsa, amely az összes napot érthetővé teszi. Ha nem lett volna az a betlehemi este, a világ értelmetlen lenne... Krisztus testet öltése Isten leghatalmasabb munkája volt. Karácsony! Ez a nap RÓLA szól, nem a karácsonyfáról. Teljesen felesleges azon rágódni, hogy december 25-e eredetileg egy pogány ünnepség volt, mert ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy a termőföldbe csak azért nem vethetünk gabonát, mert abban előtte gyomnövények nőttek. „Valóban nagy a kegyesség titka: Isten megjelent testben...” (1 Tim 3,16). Áldott karácsonyi készülődést!
REINHARD BONNKE

Legyen szép napod
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kálmán - 2015. December 10. - 07:15:11
 O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2015. December 15. - 17:35:52
:like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2016. Január 08. - 08:09:49
Szegezd a tekinteted Isten változhatatlan Igéjére

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban.” (Filippi 4:19)

Az emberek tanácstalannak, tehetetlennek érzik magukat az állandóan változó világban.

Bekapcsoljuk a tévét és ezt halljuk: „Ez a háború az egész világot válságba fogja taszítani.” Kinyitjuk az újságot és ezt olvassuk: „A munkanélküliek aránya elérte az eddigi legmagasabb számot.”

Kedvesem, Isten nem akarja, hogy gyámoltalannak érezd magad, mert te nem a világból való vagy (János 17:16). Te Istenhez tartozol, ezért nem kell a világi sémák szerint élned. Bármit is mutat a világ helyzete, ne félj, mert „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban.”

Figyeljük csak meg, hogy ez az ige azt mondja, hogy „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket”. Nem azt mondja, lehet, hogy betölti némelyszükségeteket. Azt is mondja, hogy Isten „az ő gazdagsága szerint” teszi ezt, nem pedigaz Ő gazdagságából. Ha egy milliomos száz dollárt ad neked, akkor a gazdagságából ad. Azonban, ha a gazdagsága szerint ad, az milliókat is jelenthet.

Végül, ez a bibliavers azt is mondja, „az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban”. Tehát nem a céged gazdagsága szerint, vagy aszerint, hogy a gazdaság milyen jól teljesít. Nem, Isten gazdagsága szerint dicsőséggel, a Krisztus Jézusban!

Tehát, hogyan tudod megtenni, hogy ne érezd magad tehetetlennek és kiszolgáltatottnak ezekben a bizonytalan időkben? Úgy, ahogy én meg tudtam tenni, hogy ne legyek tengeri beteg, amikor hajóval utaztam. Azt tanácsolták nekem, hogy ne a körülöttünk lévő hullámokat nézzem, hanem a távoli horizontot. Amikor tekintetemet a mozdíthatatlan horizontra szegeztem, már nem éreztem a tengeri betegséget, noha a hajó ide-oda hánykolódott a hullámzó tengeren.

Barátom, ne a körülményeidre nézz, vagy a világban lévő rossz dolgokra, mert belebetegszel. Inkább tekints Isten változhatatlan, mozdíthatatlan, örökkévaló Igéjére. A szíved így szilárd helyet talál és meg fogod látni, ahogy Isten be fogja tölteni minden szükségedet az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban!

Olvass tovább: Szegezd a tekinteted Isten változhatatlan Igéjére :: Van remény (http://van-remeny.webnode.hu/products/szegezd-a-tekinteted-isten-valtozhatatlan-igejere/)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2016. November 01. - 17:38:00
Van egy álmom ...

John Stott, az All Souls templom 150 éves évfordulóján elhangzott beszédéből:

Olyan gyülekezetről álmodom, amely biblikus gyülekezet:

    amely minden tekintetben hűséges Isten Szentírásban adott kijelentéséhez
    amelynek lelkipásztorai hitelesen és tisztelettel magyarázzák a Szentírást, és így igyekeznek minden tagot éretten Krisztus elé állítani
    amelynek népe szereti Isten igéjét és engedelmes, krisztusi élettel ékesíti,
    amelyet minden nem biblikus tartalomtól óvnak
    akiknek az egész élete a biblikus egyensúly egészségét és szépségét tárja a világ elé.

Álmom a biblikus gyülekezet. Olyan gyülekezetről álmodom, amely Istent tiszteli:

    amelynek népe azért gyűlik össze, hogy Istennel találkozzon és az Urat imádja,
    amely tudja, hogy Isten mindig közöttük van, és amely nagy alázattal borul le előtte,
    amely rendszeresen az Úr Jézus asztalához járul, hogy megünnepelje hatalmas művét, a megváltást a kereszten,
    amely zenei tudásával széppé teszi istentiszteletét,
    amely hisz az imádságban, és Istent keresi imádságban
    amelynek istentisztelete nemcsak a vasárnapi istentiszteletben és az imaórákon nyilvánul meg, hanem az otthonokban, hétköznapi munkában és az élet mindennapi dolgaiban.

Istent imádó gyülekezetről álmodom. Olyan gyülekezetről álmodom, amely gondoskodó gyülekezet:

    a gyülekezet sok fajból, népből, életkorból és társadalmi háttérből gyűl össze és Isten
    családjának egységét és különbözőségét képviseli az emberek előtt
    amelynek közössége meleg és befogadó, és sohasem torzítja el a harag, az önzés, a féltékenység vagy a gőg,
    amelynek tagjai tiszta szívvel, buzgón szeretik egymást,elszenvedik egymást, megbocsátanak egymásnak és egymás terhét hordozzák
    amely barátságot kínál a magányosnak, támogatja a szegényt, és befogadja azokat, akiket a társadalom lenéz és kitaszít,
    amelynek szeretete túlcsordul a világba, vonzó, fertőző, ellenállhatatlan, maga Isten szeretete.

Álmom a gondoskodó gyülekezet. Olyan gyülekezetről álmodom, amely szolgáló gyülekezet:

    amely Krisztust szolgaként látta, és meghallotta elhívását, hogy maga is legyen szolga,
    amely megszabadult az önzéstől, a maga körül forgásból, és önzetlenül mások szolgálatára szánta el magát,
    amelynek tagjai engedelmeskednek Krisztus parancsának, hogy a világban éljenek, hassák át a világi társadalmat, legyenek a föld sója és a világ világossága
    amelynek népe egyszerűen, természetesen és és lelkesen adja tovább Jézus evangéliumát a barátainak
    amely szorgalmasan szolgálja saját környezetét és közösségét, a munkásokat, a családokat és az egyedülállókat, az itt születetteket és a bevándorlókat, az időseket és a kisgyerekeket,
    amely éberen figyeli a társadalom változó szükségleteit, érzékenyen és rugalmasan alakítja programját, hogy hasznosabban szolgáljon
    amelynek világot átfogó látása van, és felszólítja fiataljait, hogy életüket szánják a szolgálatra, és kiküldi népét a szolgálatba.

Álmom a szolgáló gyülekezet. Olyan gyülekezetről álmodom, amely várakozó gyülekezet:

    amelynek tagjai sohasem állapodnak meg az anyagi bőségben vagy kényelemben, mert nem felejtik el, hogy a földön jövevények és zarándokok,
    amely egyre hűségesebb és aktívabb, hiszen Urának visszatérését várja és reméli,
    amely őrzi a keresztyén reménység lángját, hogy az lobogva égjen a sötét, kétségbeesett világban,
    amely Krisztus napján nem riad vissza tőle szégyenében, hanem örömmel kel fel üdvözlésére.

Álmom a várakozó gyülekezet. [idézet John Stott: Az élő gyülekezet c. könyvéből]


Én is erről álmodom.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2016. November 01. - 18:35:27
Én is álmodoztam egy darabig.
John Stott, ha meg nem hal, még ma is ébren álmodna.

Most már csak elképzelésem van egy olyan gyülekezetről, ahol legalább annyira bűnös és tökéletlen hülye mindenki, mint én magam...
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Zoltan - 2016. November 02. - 05:53:06
Egy ideális, tökéletes gyülekezet? Utópisztikus állom.
Ez a gyülekezeti leírás, sajnos még az Apostolok idelyében sem tudott megvalósulni.

DE álmodni, és vágyakozni szabad.  Viszont ilyenkor a valóság fájdalmasabb.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2016. November 02. - 08:06:23
Hiszen az címe:  Van egy álmom! Szerintem jó ha vágyunk rá, és teszünk érte. De valóban a tökéletes gyülekezet itt a földön nem jön létre, nem jöhet. Hiszen emberek alkotják.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2016. November 02. - 08:26:03

Szerintem az ősgyülekezet ilyen volt, egészen addig, míg be nem lopózkodtak a hamis atyafiak, a hamis gondolataikkal, beszédükkel, életükkel és szépen megtűrték őket.

Apcs 2:41-47 
Akik azért örömmel fogadták szavát, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.
És állhatatosan kitartottak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.
Mindenkiben félelem támadt, ahogy az apostolok sok csodát és jelet tettek.
Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt.
Vagyonukat és birtokaikat eladogatták, és szétosztogatták mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége volt.
Mindennap kitartóan, egy szívvel-lélekkel összegyűltek a templomban, és házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesedve az eledelben,
Istent dicsőítve és az egész nép előtt kedvességet találva.
Az Úr pedig naponta szaporította a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2016. November 05. - 19:08:00
Ezt most találtam a facebook oldalamon, még vizsgálom a tartalmát. Ti mit gondoltok erről ?

Bocsánatkérés a nemzetektől!

"Testvérek, az egész világon! Az amerikai egyház szinte teljesen hitehagyottá vált. Itt élek és látom minden nap. Van azonban egy imádkozó, istenfélő maradék, akik távol tarják magukat a karizmatikus boszorkányságtól és a próféták haszonszerzésétől. Szomorú, de ez jellemzi az amerikai egyházat ma. Azonban sokan felfedeztük az istenfélelmet, a Bibliát, az imát és a szent életet. Sokan vannak olyanok, akik nem szennyezték be a ruhájukat vagy nem hajtottak térdet a Baálnak, de mindannyian láthatjátok, hogy Isten helyett egy – minden hatékony eszközt felhasználó – pénzsóvárgás került továbbadásra a nemzetekhez a tanítványság nevében.

Bocsássatok meg nekünk! Imádkozzatok értünk! Ne akarjatok ránk hasonlítani! Az amerikai prófétai mozgalom és a bővölködés evangéliuma egy kétfejű farkas, ami elcsábít titeket az egyszerűségtől és a szent tisztaságtól a Krisztusban! A rettenetes érzékiség, a tévtanítások és az amerikai egyház hajótörése nyilvánvaló. Ez a farkas megnyomorít és felzabál mindenkit, aki az útjába esik.

Szellememben látom lassan felemelkedni az előrevetülő halál árnyékát az egész országunkban, amiről Ézsaiás írt:

„Ki féli közületek az Urat? Ki hallgat az ő szolgája szavára? Ő, aki sötétségben jár és nincs fényesség néki, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez! Íme, ti mind, akik tüzet gyújtotok, felövezvén magatokat tüzes nyilakkal, vettessetek tüzeteknek lángjába és a tüzes nyilakba, amelyeket meggyújtottatok! Kezemből jő ez rátok; fájdalomban fogtok feküdni!” (Ézsaiás 50.10-11)

Gyertek ki közülünk és tisztátalant ne érintsetek! Ne higgyetek a hazudozóinknak és ne engedjétek, hogy a „keresztyén marketing” szakemberek kihasználjanak titeket. A bővölködésről szóló ígéreteik nálunk nem működnek, és nem fognak működni nálatok sem. Keressétek az Urat és élni fogtok.

“De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok.” (Gal. 1.8)

Mély bocsánatkéréssel

Bryan Hupperts

Egy amerikai keresztyén
Cím: Re:Üzenetek
Írta: b urian jozsef - 2016. November 05. - 19:33:00
Sajnos ez valószinüleg igy is van.De a le írtak igazak,de nincs jogom kétségbe vonni akkor egy pici remény még van. :)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2016. November 05. - 20:01:47
[valasz author=b urian jozsef link=topic=370.msg80608#msg80608 date=1478370780]

[/valasz]

 :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2016. November 08. - 21:18:20
Én ezzel a fogalommal, hogy "amerikai egyház" nem sokat tudok kezdeni.
Amerikában is számtalan felekezet létezik, s valóban vannak olyanok közöttük, amilyennek a fenti poszt leírja.

Na de az ilyen torz dolgok itthon is fellelhetőek...

Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2016. November 09. - 16:29:10
[valasz author=Csaba link=topic=370.msg80632#msg80632 date=1478636300]

[/valasz]

Miután tényleg fellelhető nálunk is, és nem is kis körökben, azért tartottam érdekesnek ezt a posztot.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2016. November 09. - 16:47:56
Tényleg vannak ilyen felekezetek.
Mondjuk én a püspökök milliós fizetését sem tartom tisztességesebbnek.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2016. November 10. - 10:15:24
[valasz author=Irma link=topic=370.msg80643#msg80643 date=1478705350]

[/valasz]

Igen, fellelhető, sőt, onnan indult, onnan tanultak/nak az itteni gyülik vezetői, sőt, állítólag ott kenték fel őket szolgálatra, mármint az itteni alapítókat, szóval, bizony van helye ennek az írásnak. Kérdés, vajon csatlakoznak-e valakik ehhez az emberhez, és lesz-e változás.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2016. November 10. - 20:32:31
Szerintem már azzal elindult a változás, hogy felkerült a netre és sokan olvassák azok közül, akik annak idején ilyen gyülekezetekbe jártak, és ott komoly töréseket éltek át. Ezt az írást egy olyan testvérnő osztotta meg, aki korábban teljes szívvel elkötelezett volt a karizmatikus mozgalom irányában. De ma már sokan vagyunk akik felfedeztük, hogy mennyire eltér az Igei tanításoktól, és keressük a helyünket. Kellenek az ilyen íráspk.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2017. Június 05. - 22:16:00
“Nálunk a nemzetet gyilkolják meg. Pár százezer ember kisajátítva tartja a országot. A nép milliói jogtalan rabszolgák. Az ország koldus és leigázott. A parlament urai pedig liferálják a népet, a nép jogait, a hazát. Ilyen nemzetveszejtő ocsmányságot nem mutat föl a világhistória. Orgiája ez az összegyülemlett bűnöknek. Beteljesülése a kérlelhetlen fátumnak. Fölfakadt seb vagyunk most Európa testén. Lesz-e balzsam erre a sebre, vagy egyszerűen ki fogják égetni?… Rettenetes, rettenetes történet ez…”

/  Panama és Anarchia , Nagyváradi Napló 1903. július 30 /

Mennyire igaz ma, több mint 100 évvel később is
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2017. Szeptember 15. - 11:20:26


Összetörte a szívem.

Még egy gyülekezet bezárt. Ennek a gyülekezetnek hihetetlen potenciálja volt. Csakugyan megvolt a “virágkora”, de csak egy pillanatig tartott. 10 éve még kevesen gondolták volna, hogy be fog zárni. Ma már csak egy újabb statisztika az egyházi temetőben. .

Tudom. Nem változtatjuk meg a doktrinákat. Tudom. Nem szabad megváltoztatnunk Isten Ígéjét.

De a gyülekezeteink közül soknak meg kell változniuk. Meg kell változniuk, különben meghalnak.

Ezeket a gyülekezeteket “sürgetendő gyülekezeteknek” hívom. Az idő a lényeg. Ha a változások nem történnek meg minél hamarabb, ezek a gyülekezetek meghalnak, és egyre gyorsabban.

Melyek azok a fontos változtatások amelyeket a gyülekezetek meg kell hogy hozzanak? Engedd meg, hogy tisztességesen figyelmeztesselek. Ezek közül egyik sem könnyű. Valóban csak Isten ereje által lehetségesek. Itt van kilenc közülük:

    Abba kell hagynunk a kúlturális kereszténység halálának a gyászolását. Ilyen siránkozások nem vezetnek sehova. Könnyű növekedés egyszerűen nem realisztikus sok gyülekezet számára. Az emberek már nem járnak azért templomba, mert azt kell tegyék ahhoz, hogy a társadalom elfogadja őket. A következő alkalommal, amikor egy gyülekezeti tag azt mondja, hogy “tudják, hogy hol vagyunk, majd jönnek ők, ha szeretnének”, dorgáld meg. A keresztyénség küldetése  arról szól, hogy megyünk, nem arról, hogy “majd jönnek”.
    Abba kell hagyjuk azt a gondolkodást, mi szerint a gyülekezet a kényelem és stabilitás helye a gyors változások közepette. Bizonyára Isten igazsága soha nem változik, tehát ilyen szempontból tényleg kényelmet és stabilitást kapunk. De ne várd el a gyülekezetedtől azt, hogy ne változtassa meg a módszereit, elveit és ember-alkotta hagyományait. Valóban meg kell tanulnunk kényelmetlenül érezni magunkat a világban, ha hatással szeretnénk lenni rá. A “soha nem így csináltuk” vagy “mi mindig így csináltuk” mondatok halálnyilatkozatok.
    Fel kell hagynunk a feljogosult mentalitással. A gyülekezet nem egy country klub, ahol díjakat fizetsz juttatásokért és kiváltságokért. A gyülekezet evangéliumi előőrs, ahol te az utolsónak kell lenned. Ne azt keresd, hogy úgy legyen a zene, a hőmérséklet, a prédikációk hossza, ahogy te szeretnéd. Itt egy egyszerű irányelv: légy kész meghalni az evangéliumért. Ez az ellentéte a feljogosultsági mentalitásnak.
    El kell kezdjünk cselekedni. Legtöbbnek közülünk sokkal jobban tetszik az evangélizálás gondolata, mint tenni azt. Próbálj meg egy egyszerű imát, és kérd Istent, hogy adjon neked lehetőséget az örömhír terjesztésére. Talán meglepődsz majd azon, hogy hogyan tud téged felhasználni.
    Abba kell hagynunk a bibliai kifejezések nem biblikus használatát. A “tanítványság” nem gondozást jelent, a “közösség” nem szórakoztatást jelent.
    Abba kell hagynunk a kis dolgokra való fókuszálást. A Sátán valószínűleg nagyon el van ragadtatva, amikor egy gyülekezet hat hónapon keresztül vitatkozik valamilyen belső szabályzat változtatásán. Az a hat hónap az evangélium hanyagolása.
    Abba kell hagynunk a belső ellenségeskedést. Ez a tragédia kapcsolódik a feljogosultsági mentalitáshoz. Ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy mi elvárjuk, akkor ellene megyünk a lelkipásztornak, munkatársaknak vagy más gyülekezeti tagnak akinek más meglátásai vannak. Talán még a családtagjai ellen is megyünk. Ne hagyjuk, hogy az ellenségeskedők vagy az örökös kritizálók kontrolállják a gyülekezetet. Ne támadjuk a saját testvéreinket. Ez nem barátságos tűz.
    Abba kell hagynunk az időpocsékolást különböző haszontalan gyűléseken, meetingeken, bizottsági gyűléseken.  Nem lenne-e szép, ha minden gyülekezeti tag annyi kérdést tehet fel, vagy annyi kommentárt fűzhet hozzá, ahányszor megosztotta valakivel a hitét az elmúlt héten?
    Imaházakká kell válnunk. Egyszerűen fogalmazva, túl sokat teszünk a saját erőnkből. Túl elfoglaltak vagyunk, de nem az Isten dolgait végezzük.

Körülbelül 200 gyülekezet fog bezárni ezen a héten, talán több is. A tempója fel fog gyorsulni, hacsak a mi gyülekezetünk nem iktat be súlyos változásokat. Az igény sürgős.

Jól figyeljetek gyülekezeti vezetők és tagok. Legtöbb gyülekezetnek a választás egyszerű: változz, vagy halj meg.

Az idő fogy, kérlek hát, az evangélium kedvéért, mondj le önmagad kényelméről és változtass az Isten ereje által.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2017. Szeptember 17. - 19:38:33
Ma olvastam az egyik testvérem oldalán, és megfogott az üzenete:

"...Az ördög legkönnyebb prédája: megsértődött ember. Így lopja vissza magának a Pokol azokat, akiket az Isten Fia már egyszer szabaddá tette. Ha nehezen megy a szabadulás a sértődött állapotból, menjünk gondolatban a vérbe áztatott golgotai kereszthez. És maradjunk ott egészen addig, amíg az utolsó neheztelést nem kaparja le a szívünkről a Szentlélek. Az a szabadság magas foka, amikor meg tudjuk köszönni a mennyei Atyánknak azokat az embereket, akik megbántottak, megalázták minket, vagy csak nem hallgattak végig - hiszen valójában ők azok a "szépítő szerek, balzsamok", amelyekkel a "Szentlélek Szépségszalon"-jában készül a földi Menyasszony a mennyei vőlegény számára. Krisztus szelídségének finom illata nem vegyülhet a sértődöttség csúnya szagával!...."
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2017. Szeptember 18. - 11:44:09
Napi remény

 Az álomtól a szabadulásig

    „Isten … képes megtenni sokkal többet, mint amit valaha is kérnénk tőle vagy amiről álmodnánk – a legfőbb imádságainkat, vágyainkat, gondolatainkat és reményeinket is túlszárnyalva.” (Efézus, 3:20b, TLB fordítás)

Ha szeretnéd, hogy növekedjen a hited és teljesüljön az életedben, amit Isten a Márk 9:23-ban megígért – „Akinek van hite, annak minden lehetséges.” (GNT fordítás) –, akkor először meg kell értened, hogy Isten a hit hat szakaszán vezet végig.

1. szakasz: az álom

Milyen álmot adott neked Isten? Ha nincs olyan álom, amely felé haladsz, akkor éppen hogy csak létezel. El kell kezdened így imádkozni: „Istenem, add nekem a te álmodat!” Céllal vagy itt a földön, és amint felfedezed ezt a célt, egyúttal felismered az álmot is, amely felé Isten szeretné, hogy haladj.

„Isten … képes megtenni sokkal többet, mint amit valaha is kérnénk tőle vagy amiről álmodnánk – a legfőbb imádságainkat, vágyainkat, gondolatainkat és reményeinket is túlszárnyalva.” (Efézus, 3:20b, TLB fordítás)

2. szakasz: a döntés

Lehet, hogy van Istentől egy álmod, de még nem döntötted el, hogy tényleg meg fogsz-e tenni mindent, hogy elérd. A második szakaszban Isten arra buzdít, hogy ragadd meg az álmodat! Lehet, hogy azt kell eldöntened, hogy Krisztusnak adod az életed vagy hogy bemerítkezel, csatlakozol egy gyülekezethez vagy részt veszel valamilyen szolgálatban.

„Ha ilyenek vagytok, képtelenek dönteni és mindenben bizonytalanok, akkor ne gondoljátok, hogy bármit is kaptok majd az Úrtól.” (Jakab, 1:7-8)

3. szakasz: várakozás

Amikor nem a mi menetrendünk szerint történnek a dolgok, akkor hajlamosak vagyunk Isten elé szaladni és kerülőutat keresni, hogy végre megtörténjen, amire várunk. De ne keress kerülőutat, mert lehet, hogy rossz döntést fogsz hozni! Isten várótermében vagy. Várj az Úrra, hogy cselekedjen!

Isten a Habakuk 2:3-ban így szól: „De ezek a dolgok, amiket tervezek, nem fognak azonnal megtörténni. Lassan, egyenletesen és biztosan közeleg az idő, amikor a látomás beteljesedik.” (TLB fordítás)

4. szakasz: nehézségek

Az álmod beteljesülésére várva, eddig milyen nehézségekkel találtad magad szemben? Az életben sok próbán fogsz átmenni, de Isten mindig tudja, mi történik. Ő figyel és nem feledkezik meg rólad.

„Habár most átmenetileg különféle próbák és kísértések terhelnek meg benneteket, mindez nem véletlen. Azért történik így, hogy a hiteteket kipróbálja, amely sokkal értékesebb az aranynál." (1 Péter 1:6-7, Phillips fordítás)

5. szakasz: zsákutca

Lehet, hogy zsákutcába jutottál és kész vagy feladni – de hidd el, hogy éppen ott vagy, ahol Isten szeretne látni! Most készít fel a szabadulásra, és így szól hozzád: „Tarts ki! Ne add fel!”

„Abban az időben igen nagy megpróbáltatásokat kellett kiállnunk, és a nyomás elviselhetetlen volt. Valójában már lemondtunk arról, hogy életben maradunk. De most már hisszük, hogy azért éltük át, milyen a saját erőnk végére érni, hogy megtanuljunk bízni – nem magunkban –, hanem Istenben, aki még a halottakat is feltámasztja." (2 Korintus 1:8b-9, Phillips fordítás)

6. szakasz: szabadulás

Van benned pozitív várakozás, hogy Isten meg fog szabadítani? Bízol benne? Mert így lesz! Habár nem egyik napról a másikra. Végig kell menned mind a hat szakaszon, mielőtt Isten elhozza a szabadulást.

„Tudom, hogy meglátom az Örökkévaló jóságát, még ebben az életemben!” (27. Zsoltár 13, GNT fordítás)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Kamilla - 2017. Szeptember 19. - 20:35:15

David Wilkerson: Fátyolként veszem magam körül Veled


https://www.youtube.com/watch?v=iS2vNpXYZrU
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2017. Október 12. - 11:52:53
MINDENNAPI... (5) - HARC A TOLVAJ ELLEN... :)
Ne hagyd, hogy elvegye... ne hagyd, hogy az ördög elvegye... se a jelenedet, se a múltadat, se a jövődet. Az Úr Jézus ezt mondta róla: "tolvaj". Nem egyébért jön, hanem, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Pedig a menny akarata az élet, és az, hogy kiterjedő, szélesedő, gyümölcsöző, bővölködő legyen az az élet, amit élsz. Itt a földön, és mennyben is. Ő EZÉRT adta oda az életét. (Olvasd csak el a Jn 10,1-14-et. Nagyon világos.)
Szóval.
Az ellenség arra tör, hogy megfosszon. A jelenedtől is. A mai naptól is.
Hogyan?
Hát, pl. rossz gondolatokkal. Betegség támasztásával. Félelemmel. Haraggal. Azzal, hogy másodlagos dolgokra figyelsz, és lemaradsz arról, amit Ő készített el. A hajszával. Hogy az igazán lényeges dolgok kimaradnak (pedig, tudod, ami igazán megmarad, a hit, a reménység, és a szeretet... ez a három... ezek közül pedig legnagyobb, a szeretet). Ha nem ügyelsz, az ördög kifoszt.
És a jövődet, azt hogy tudja elvenni?
Tudod, hogy a jövő a mai napon épül fel. Amit ma megteszel, abból fog formálódni a jövő. Ha ma nem találkozol azzal, akivel a jövőben együtt fogsz dolgozni, a jövőd más lesz. A mai napon keresztül az ördög a jövődtől is meg akar fosztani. Lop. Ellopja ma a jó szavakat, a helyes hozzáállást, a jó gondolatokat, a terveket, a ma megteendő dolgokat, és akkor a jövődtől fosztott meg. Ma megbántottál valakit, és eltűnik az életedből - a jövőd más lesz, ezen a ponton nem tudsz építkezni. Ma nem értetted meg, ami a holnap tervéhez tartozott, és a holnap nem tud úgy kibontakozni, mint a menny tervezné... tehát a mai napnak még nagyobb a tétje.
És a múltat, a múltat hogyan lopja el az ördög?
Úgy, hogy átszínezi. Igen. Voltak rossz tapasztalataid. Ki ne ment volna át fájdalmas tapasztalatokon. De, ha ezt tudja kiterjeszteni az egész múltadra, mint egy árnyékot, és így fogod megítélni, visszatekintve az egészet, akkor elvette tőled... elvette, mert megfosztott attól, ami ténylegesen volt. Gondolsz rá, hogy a múltadat te építed fel magadban? Azt, hogy MIT LÁTSZ és mit tartasz szemed előtt, MAGAD VÁLASZTOD. Ha a sötétlő árnyakat nézed, ha engeded, hogy ezek vetüljenek rá az EGÉSZ múltadra, akkor magad fested sötétre azt, amit éltél. És szíved szerint el sem mész oda, ahol nevelkedtél, vagy ahol a "rossz dolgok" történtek veled.
Érdekes, amikor a legrosszabbak történnek, akkor is van valami jó... valami picike, még akkor is lehet... és, ha ezt kezded észrevenni, akkor az EGÉSZ átszíneződik. Lehet, hogy akik rosszul bántak veled, is másként fognak egy idő után feltűnni... és lehet, hogy észreveszed, hogy nem is bántak veled "annyira" rosszul, vagy "nem tudatosan tették", vagy "nem akarták", és elkezded másként látni az egészet... és tudod mi történik? MEGGAZDAGODSZ. A múltaddal. Azzal, amit keserűségből, sötéten látásból, az ördög eddig el tudott venni tőled. Éveket. Embereket. Helyzeteket... ne engedd. Lop. Mindig lopott és lopni is fog. Kapcsolatokat is. Emlékeket is. Múltat is, jelent is, jövőt is... Mindent, amit csak engedsz neki.

Hát, mit tegyél?
Mondd ki, amit kimondasz, ha betegség próbálna rád törni, akkor is. Mondd ki: Jézus Krisztus nevében, semmi közöm hozzád. Takarodj. Tűnj el, tolvaj. Én el vagyok rejtve Jézus Krisztussal együtt, az Istenben. A múltam, a jelenem és a jövőm, egyedül Jézus Krisztushoz tartozik. És ÉN FOGOM FELDOLGOZNI a múltamat, én fogom átélni a jelenemet, és én hódítom meg a jövőmet, Jézus Krisztussal együtt, az én Megváltómmal együtt, aki szeretett engem, és szeret, és szeretni is fog. És az elmém, a szívem, a gondolataim, az Övé. És nem másé. És nem is fogom másnak adni. Jézus nevében. Ámen.

Ez munka. Elhiszed? Tudatos hozzáállás. Őrzés. A jelened őrzése. Ha jönnek a rossz gondolatok, amik napjaid hetven százalékát is képesek lennének felemészteni - önértékelési válság, értéktelenségi érzés, kisebbségi érzés, alkalmatlansági érzés, önvád, és ami ebből fakad, mások vádolása - NEM ENGEDSZ ezeknek. Azonnal kimondod: "Jézus nevében!" - és elparancsolod őket. És utána rögtön kimondod ezt is: "Uram, itt vagyok, hogy a Te akaratodat cselekedjem. Engedek Neked, és azt akarom, amit Te akarsz. Köszönöm, hogy megtanítasz arra, hogy mit hogyan győzzek le, és mit hogyan tegyek, helyesen. Köszönöm. Köszönöm, hogy győztessé tettél, és győztessé teszel, nem engedsz magamra maradni, és ezért nem félek, nem aggódom, a Tiéd vagyok, és boldog vagyok Veled. Ámen."

"A tolvaj nem egyébért jön, hanem, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek (bőségben éljék életüket.)." Jn 10,10.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2017. Október 15. - 14:45:22
Ez a dicséret az Úrtól kapott rhémám zenei feldolgozása :

https://www.youtube.com/watch?v=IjeQRJfX0w8

Ésaiás 43:

"....    És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!
2
    Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged.
3
    Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Égyiptomot, Kúst és Sebát helyetted.
4
    Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy és én szeretlek....
5
    Ne félj, mert én veled vagyok, ...."

Köszönöm Istenem, Ámen!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2017. November 03. - 12:22:46
Halottak napi vádlottak padján

 

Hát miféle elkóborolt kálvinista szerzet ez,

hogy így csépeli, boronálja, üti-vágja kortársait,

mintha nem kapott volna rendes neveltetést,

elfelejtette volna az ősöktől tanult kiváló illemet,

misztikus ünnepeket és az életre vonatkozó szabályokat,

a felmenők és egyéb embertársak szabad akaratának jogát,

döntéseik, felfogásuk, liberalizmusuk tiszteletét?!?

 

Ó, nem vagyok én sem kálvinista, sem karizmatikus,

csak egy szélfútta, szegény vándor, aki a keskeny úton

lépked előre, bűnbatyuját a szoros kapun kívül hagyva,

a sötétségben lábam előtt égő mécses az Úr Igéje,

lelkemben is tűz, kezemben fáklya, szememben láng,

és számból sem jöhet ki más, mint amivel teljes a szív:

Isten a bensőmbe helyezte törvényét, szívembe írta Szavát.

Nem vagyok elvakult, hacsak nem arra, hogy bűnben járjak,

a Mammont mohón ölelők látványától is iszonyodom,

de még az élet természetes boldogsága is kevés nekem,

bár lelkemet melengeti a szeretetteljes családi fészek,

sőt emlékezem azokra is, akik előttem hitben jártak,

de ehhez nincs szükségem temetőszagú gyertyákra,

áldozva a halál oltárán, mert az Életet hirdetem,

Aki megtalált halálomban, hogy égve-élve szolgáljak,

mert Őelőtte minden leplezetlen, álarcok lehullanak.

 

Hát miféle hitehagyott, önelégült, törvénykező fattyú ez,

elfeledve, elhagyva az évszázados, vallásos nyomokat,

sutba vágva elődei szokásait, egyházi ereklyéit, ősei örökét,

nem kellene inkább fej-lehajtva, ájtatosan beilleszkedni,

építeni a társadalmat, és nem repkedni angyalszárnyakon?!?

 

Nem vagyok én sem önelégült, sem törvénykező,

főleg nem hitehagyott, bár angyalszárnyaim sincsenek,

de bukásaimban alázatot tanultam, próbáimban erőt kaptam,

s bizony, nem hiú hazugságokkal hizlalom önnön lelkemet,

mert az Úr parancsolatai éjszakát bevilágító tűzoszlopok,

melyek e délibábos lázálomban vajúdó bolygónk

összes népét eligazítanák, ha megtérve, hajlanának rá,

de még a Krisztus nevét viselők is tapossák a Szent tanácsait,

fülüket kellemes mesékre és hízelgő tanításokra fordítva,

nem törődve e siralomvölgyben  azzal, mi az igazi örökség,

cirkusz a féktelenül tomboló világ e poros planéta porondján,

s közben már a fejsze a fák gyökerére vettetett.

 

2017. november 2.                                         Guti Tünde
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2017. November 24. - 16:11:37
Ez ma nekem konkrét üzenetet tartalmazott, és különleges módon jutott el hozzám, amikor elolvastam olyan sírás fogott el, olyan mélyről felszakadó sírás az Úr előtt, amilyet még nem éltem át. Az a fantasztikus érzés, hogy Isten szemmel tart, és nem rőja fel nekem a gyengeségeimet, bukdácsolásaimat és kegyelmesen rám tekint. Kérlek titeket ezt most úgy nézzétek, hogy ez nekem szóló üzenet :

Sokan lépnek be most a nagy megjutalmazás időszakába


Írta: Lana Vawser

Az Úr az utóbbi időben sokat beszélt nekem arról, hogy sokan most lépnek be a “MEGJUTALMAZÁS IDŐSZAKÁBA”.

A Zsidó levél 11:6 ég egy ideje a szívemben:

“Hit nélkül ugyanis nem lehet Isten tetszését elnyerni. Aki Istenhez közeledni akar, annak hinnie kell, hogy Isten létezik, és abban is, hogy Isten megjutalmazza az őt keresőket.” (EFO)

Az Úr SOKAKAT mutatott nekem Krisztus testében, akik az életük legsötétebb, legnehezebb, legégetőbb időszakait élték meg az elmúlt évben. Sokakat láttam igen mély völgyekben. Sokakat láttam az életük legnehezebb csatáit vívni, arcra borulva, sokakat elkeseredve, sokakat megtörve, sokakat elcsüggedve, de ezalatt a folyamat és megtett út alatt MINDVÉGIG azt láttam, hogy egy HANGOS IGEN VISSZHANGZOTT a szívükből a menny felé. Bármin is mentek keresztül, bármilyen tűzzel kellett szembenézniük, NEM VÁLTOZTATTÁK MEG A JÉZUSNAK MONDOTT IGENÜKET!!!!

Akkor is, amikor a csalódás, a csüggedés, a nehézség és az a kísértés érte őket, hogy feladják, MEGMARADTAK a HIT helyén, még ha csak egy ELSUTTOGOTT IGENNEL is!

Mindezeken áthaladva ezek valóban keresték Őt. Elszántan kutatták Őt és az Ő szívét, a nehézség ellenére is. Rátaláltak a negyedik férfiúra a tűzben, de SOKAKRA most az vár, hogy egy tejesen új szinten találkoznak Jézussal és Isten szívével. Készüljetek fel a MÉG TÖBBRE! Készüljetek fel, hogy még mélyebben meg fogjátok ismerni Őt és az Ő szívét, mint ahogy valaha álmodtatok erről.

Hallottam, ahogy az Úr azt mondta, hogy az életetekért folytatott harc időszaka véget ért, és ELKEZDŐDÖTT A MEGJUTALMAZÁS IDŐSZAKA!!!!

ARATÁS IDŐ

Az Úr szólt hozzám, hogy azok, akik ezeken a hihetetlenül nehéz időkön mentek át ebben az évben, és belépnek a megjutalmazásuk időszakába, és nem adták fel, azok a Galata 6:9-be mennek be:

“Ne fáradjatok bele, hogy jót tegyetek! Ha kitartóan végezzük a munkánkat, akkor majd a maga idején aratni is fogunk!” (EFO)

Ezt hallottam az Úrtól…

“Sokan a nehéz és fárasztó időkben folyamatosan jó magokat ültettek, MOST PEDIG elközelgett számukra a LEARATÁS időszaka. Itt az ideje a CSODÁLATOS ARATÁSNAK!”

Láttam, ahogy az összes IGEN felment az Úrhoz Isten népének a szívéből és szájából, azáltal, amiken keresztülmentek, és most az Isten IGEN válaszának a MEGNYILVÁNULÁSA esett rájuk NAGY SEBESSÉGGEL ebben az időszakban. (2 Korinthus 1:20)

Sokan meg fogják LÁTNI a fizikai szemeikkel azoknak a magoknak a JUTALMÁT, amiket ők ültettek. Egyszer csak HIRTELEN észreveszitek az aratást. Már el is jött hozzátok! Már el is jött hozzátok! Már el is jött hozzátok!

SÁFÁRSÁG

Az Úr azt mutatta nekem, hogy ebben az időszakban Ő figyelte a népe sáfárkodását mindazokkal a dolgokkal, amiket Tőle kaptak SOKFÉLE területen. Azt éreztem Isten szívéből, hogy Ő nagy hangsúlyt helyez ebben az időszakban, minden eddiginél nagyobb hangsúlyt arra, hogy azzal, amit a kezünkbe adott, tisztességesen, tisztasággal és jellemesen sáfárkodjunk. Nem perfekcionizmussal, hanem kiválósággal, az Őfelé irányuló imádattal.

Azt mutatta, hogy SOKAN fognak többet kapni, mint amiről álmodtak, mert amit Tőle kaptak, azzal tisztességesen, hittel, tisztasággal, alázattal és jellemességgel sáfárkodtak.

Még annál is, amit sokan úgy éreznek, hogy csak egy “kicsiny” dolgot hordoztak, az Úr abban is gyönyörködik, most pedig egy nagyobb növekedést hoz.

“Ura pedig azt mondta neki: Jól van, jó és hű szolga, kevesen hű voltál, sokat fogok rád bízni; menj be Urad örömébe.” — Máté 25:21 (EFO)

Közületek sokan lépnek be most egy olyan időszakba, amikor egy nagyobb növekedést fogtok tapasztalni abban, amit az Úr rátok fog bízni. Isten mosolya van rajtatok!!!

Növekedés, jóindulat és sokasodás van nektek adva. Az a jóindulat, amit az Úr rátok bocsát most, az a növekedés, amit Ő ad nektek, nem csak azokon a területeken lesz, ahol jól sáfárkodtatok, hanem készüljetek fel az ÚJ TERÜLETEKRE is.

A nagy megjutalmazás időszaka elérkezett!!!!

Megkönnyebbülés, öröm, békesség és növekedés legyen rajtatok!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Január 23. - 10:59:02
Én szeretem, hogy az én Megváltóm akkor is a dicsőségben járt, amikor ez "nem látszott rajta" - pl. amikor aludt a hajó aljában, a viharzó tengeren, vagy amikor azt mondta a tanítványoknak: "Adjatok nekik TI enni!" 5000 embernek...
Szeretem, hogy a leghétköznapibb helyzetekben is ott volt Vele Isten dicsősége, a menny közelsége, s ez meglátszott, amikor HITTEL találkozott. A vérfolyásos asszony így érintette meg. A menny dicsősége átáradt rajta. Ruhája bojtján, a kéz érintése nyomán, tovább áradt, s az asszony testében gyógyító erőként dolgozott. Egyetlen pillanat alatt elvégezte: az asszony meggyógyult. Hogyan beszélt, amikor az Úr kereste a tömegben, s látta, nem rejtőzhet el? Elmondott mindent, ahogy történt: "azonnal megérezte, hogy vérének forrása kiszáradt" - vagyis, meggyógyult. Amit 12 év óta nem érzett. Most az övé lett. S az Úr mit mondott erre, mi is történt vele: "A te HITED megtartott téged!" A hit, ami megragadta Isten jelenlétét, Isten dicsőségét, Isten gyógyító erejét, és átvette. A hit által mindez "átjött".

Köszönöm, hogy ilyen vagy. Ma is.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Január 25. - 10:21:30
Dr. Kováts György:

ISTEN MÁSKÉNT LÁT... :)
5Móz 7,7-8. "Nem azért szeret az ÚR, és nem azért választott ki titeket, mintha minden népnél többen volnátok, hiszen minden népnél kevesebben vagytok, 8 hanem azért hozott ki titeket az ÚR hatalmas kézzel, és azért szabadított meg a szolgaság házából, az egyiptomi fáraó kezéből, MERT SZERET titeket az ÚR, és MEGTARTJA az esküt, amellyel megesküdött atyáitoknak." :)
Az emberek hajlamosak azokat szeretni - megbecsülni - akik "felmutatnak valamit", akik "nagyok" az emberek szemében, "híresek", "népszerűek". De Istennél NEM ez a mérték. Ő a szövetségre tekint, és arra, hogy "kicsi" vagy, és szükséged van Őreá. És megkönyörül rajtad, szeret, és hűséges marad hozzád. Gyönyörű...
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Január 27. - 10:34:12
Aki lelkigondoz, látja, mennyiszer az "FOGJA VISSZA AZ URAT" a szabadításban, a helyreállításban, hogy az emberek "nem akarnak"... :)
S ilyenkor mit tehetsz? Vársz. Imádkozol. Amennyire lehet, szólsz, mondod az Igét, veted a magot, de, ha a másik "nem akar", (van benne egy visszatartás, valami terület, amit nem akar Jézusnak adni, ahol nem akarja, hogy Jézus "beleszóljon"), akkor megállsz... Jézussal együtt.
Jézus sokszor, nagyon sokszor VÁRAKOZIK, mert "nem tud" tovább lépni. Nem fog "betörni hozzád"... de az életed folyik, megy tovább abban a mederben, amire elindultál, a viselkedésed, gondolkodásod, szavaid következményeinek megfelelően, s ez A TE ÉLETED, ezt NEM élheti senki más tehelyetted, (Jézus sem), s ameddig "nem engedsz Neki", addig AZ nem tud megvalósulni, amit Ő szeretne... vagy csak részben. S a napok pedig múlnak... Ő nem akarja, hogy kimaradjanak jó dolgok az életedből, amiket Ő elgondolt... (vagy bejöjjenek rosszak, amiket egyáltalán NEM gondolt el..

Dr. Kováts György
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Január 28. - 11:41:41
I

Dr-Kováts György


KÉT FONTOS ALAP... :)
Beszélgettem valakivel - nagyon összetörte az életét, nagyon kilátástalannak tűnt minden. Jézus mindig jövővel állít be. Mindig jövőt hoz Magával. Soha nem fog magadra hagyni, életed legnehezebb helyzeteiben sem. Ez így van. Ő szeret, és megváltott, Neki fontos vagy, 18 évesen is, 28 és 38 évesen is, de 68 évesen is, és 98 évesen is. Mindig. Mert szeret. És mindig készen áll arra, hogy újat hozzon be az életedbe. Mindig készen áll az új kezdésre. Ezért halt meg. Azt mondta: "Íme mindent újjá teszek..." - és ez nem "csak majd" lesz, hanem most is ez az érvényes, ebben az új kezdésben élünk. Vele. Aki hozza a jövőt! Aki mindig hoz jövőt. :)

Szóval, ebben a beszélgetésben, az Úr két dologra hívta fel a figyelmemet, s ezt el is mondtam. Ha én lennék ebben a teljesen széttört élet-helyzetben, ugyanennek örülnék, erre lenne szükségem. Elmondtam KÉT olyan alapot az életemből, amire MINDIG építhetek, amire MINDEN felépül.
1./ Ő 100%-ot adott, és én nem tudok mást tenni, és nem is akarok mást tenni, én is 100%-ot akarok adni. Az életem legfontosabb alapja ez: az ÖVÉ vagyok. Teljesen. Visszavonás nélkül. Egyszer, s mindenkorra. Ez szabadságot jelent, és boldogságot, és azt, hogy TUDOM, Őhozzá tartozom. És ami van - összetört élet, lerombolódott tervek, csalódás, kudarc, vagy éppen az, hogy saját magam tettem tönkre valamit - mindezek között, nem tudok mást tenni, csak JÖNNI Őhozzá, mert Őhozzá tartozom, az Övé vagyok, így, "összetört életemmel" együtt, elrontott dolgaimmal együtt, még a rosszul felhasznált lehetőségekkel együtt is... az Övé vagyok. (Ha eddig nem voltál - most megragadhatod: így, ahogy vagy, kellesz Neki, így, ahogy vagy, hív téged, és a szomjazónak AD az élet vizének forrásából - ingyen. Nem tudsz érte semmit tenni, nem tudsz fizetni - de nem is kell. Egy kell, hogy szomjazz. Hogy kimondd: szükségem van rá.)
Szóval, ez az egyik hatalmas bizonyosság. Alap az életemben. Az Övé vagyok. Mindent odaadott értem - erre a válaszom: minden. Én is mindent átadtam Neki, és Vele élek, Neki élek, életem minden napján.
2./ A másik az, hogy NEKI KELLEK. Neki szüksége van rám. Nem mondja, hogy "állj be a sorba", hogy "majd meglátom" - nem! Neki szüksége van rám. Vannak dolgok, amiket úgy tud megtenni, hogy én vagyok, hogy én odaadtam magam Neki, és akarom azt, amit Ő akar. Összetört élettel, elrontott dolgokkal, kudarcokkal együtt, úgy, ahogy vagyok, mégis, szüksége van rám. Fontosnak tartja, hogy az Övé vagyok, és Velem rendelkezhet. Mondhat nekem dolgokat, indíthat dolgokra, és ha engedek Neki, ha Vele járok, akkor a világ más lesz, mint amúgy lenne. Az Ő jó, megmentő terveinek megfelelően... lehet, hogy "csak kicsit", mások "észre sem veszik"... lehet. De akkor is, az én életem benne van az Ő terveiben, és ez hatalmas dolog.

Ha ez a kettő ott van az életedben, akkor ez már a boldogság útja. Ez már a jövőd útja. Ez már alap arra, hogy életed teljesen elrejtett, boldog legyen Őbenne. És ezen az alapon ELKEZD KIBONTAKOZNI a megoldás. Minden területre. Elkezd tovább bontakozni, elkezd gyönyörűen összeállni, amit Ő szeretne, és amire neked szükséged van. Minden. Társkérdés, lakáskérdés, hitelkérdés, munkahelykérdés, magánykérdés, minden. Minden. Minden. A gyógyulás az Ő "szárnyai alatt van"... és gyógyulásod "gyorsan kivirágzik". Hidd el, ha ez a kettő ott van, ha ezekben jársz, ezeken nyugszik az életed, akkor KIBONTAKOZÁS LESZ. Lehet, hogy kell hozzá idő - de MEG LESZ. Mert Ő szólhat, mert Ő indíthat, mert Ő vezethet, és fog is... és meglátod, az Ő tervében ott van minden, ami fontos, ami jövőt épít, ami jóra formál, ami megerősít és felépít. Mert Ő ilyen Isten. A megváltás Istene. A helyreállítás Istene. A jövő Istene. :)

(Ha itt vagy, és olvasod, és visszaemlékeztél, hogy erről beszélgettünk - most is ezt mondom. Ez az alap. Így az Úr mindent rendbe tehet. Ha ezek ott vannak.) :)

Jel 21,6. „És mondta nekem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2018. Január 28. - 19:34:24
 O0[valasz author=Irma link=topic=370.msg85754#msg85754 date=1517136101]

[/valasz]
 O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Január 30. - 09:14:09
Nem tudom hogy hol lenne a helye ennek az írásnak amit most közzé teszek, de meg kell osztanom, mert az irásban szereplő hölgy nekem nagyon kedves, értem imádkozó testvér volt, és most haza költözött Urához, és nekem most nagyon sok erőt adott a fia útmutatása a veszteségek elhordozáshoz, hátha másnak is szüksége van erre

Dr-Kováts György
1 ·

ELÁRULOK VALAMIT... :)
Valaki egyszer azt mondta: Gyuri, te soha nem teszel ki semmit, ami a személyes életedről szól, az ember nem is tudja, hogyan gondolkodjon rólad. Azt válaszoltam neki, hogy ennek az oldalnak, és az én "fészbukozásomnak" egészen más célja van. Én asztalnak látom a FB-t, ahová kiteszem az üzenetet, hogy mindenki, aki szeretné, elvehesse, megehesse, s ez megerősíthesse őt, és továbblendíthesse. Ez a hely a győztesek megerősítésének helye. Akik győztesek és akik győztesek lesznek.
De most elárulok valamit... valamit, ami kicsit személyesebb:

A feleségem most írt egy sms-t: "Hol vagy... most megy angolul, majd németül és a betét..."
Így válaszoltam: "Hallelúja! Itthon írok és sírok. Meg hálát adok." :)
A rejtjeles üzenet megfejtése: most zajlik az új bábfilmek felvétele. Magyarul, angolul, németül, majd franciául, és minden nyelven - idővel - ahogy meglesznek a bábdarabok. Magyarul mindenképpen, és angolul is vagy nyolc darab, de már kettő németül, egy franciául... persze a hit által, nagy befektetéssel, nagy odaszánással... Igen. Ő ott van, bent a felvételen... tegnap egymást öleltük, és sírtunk, most én itthon vagyok, írok, és sírok... ezt írtam neki... És: hálát adok.

Hadd mondjak el valamit: amikor tegnap bebizonyosodott, hogy már nem lesz más a helyzet, édesanyám elment az Úrhoz, óra múlva, kb., egy utcán sétáltam fel s alá a hidegben. Énekeltem: "Fenségednél nincs vonzóbb a földön, se dal, se szó, se kép, és nem találnék Nálad szebbet, bármerre is indulnék, Benned van a szeretetet fénye, csak Te vagy az egyetlen út - Benned ott találok minden választ, nagy Király és győztes Úr... Most csak nézlek, és csodállak, és tiszta szívből áldlak, minden tisztelet csak Hozzád száll, imádlak, hű Atyám..." És sírtam. És mondtam az Úrnak: "Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Jó vagy, Uram, jó... nagyon jó vagy, köszönöm."
Nem tudtam mást mondani Neki, csak ezt: "köszönöm". Mert olyan csodálatos, hogy nekem 58 évig lehetett édesanyám, méghozzá olyan, aki beimádkozott engem az Isten országába, megnyert az Úrnak, és utána 38 éven át testvérem volt, és harcostársam, imatársam és barátom, s imaharcosom, aki a hátam mögött állt... emelte karjaimat. Ez gyönyörű.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm Uram. Ámen.

Még egy valamit mondok: annyira gyönyörű, hogy VAN ÖRÖKKÉVALÓSÁG... hogy VAN menny, és van örök élet, és hogy ott vár ránk az Úr, és várnak ránk azok, akik előttünk költöztek el. Várnak, és találkozunk velük, és együtt leszünk, örökké, és megismerjük az Urat, még sokkal inkább, mint eddig.

És még valami: oda nem jön be semmi rossz, ami ellen itt annyira küzdesz. Nem lesz ott, csak az Úr tisztasága. Eltűnik a fájdalom, a sóhaj, az Úr letörli a könnyet az arcodról, és Vele leszel, s azokkal, akik szerették Őt. Akiket szeretett Ő, és megváltott, akiket megnyert, és akik engedtek Neki. Gyönyörű.

Ma a Palántában három értékes munkatársi megbeszélésünk volt.
Az egyik előtt elmeséltem, miért vettem fel ma világoskék inget, ezüst nyakkendővel. (Én általában egyszerűen öltözöm, csak a "jeles napokon" veszek fel nyakkendőt, zakót... de ma nyakkendőben, világoskék ingben mentem be a Palántába.)
Azért, mert ez a szín számomra a tisztaságot jelképezi, mint amilyen az ég. És azt, hogy az én édesanyám a mennyben van azzal a Megváltóval, Aki őt megmentette, megtisztította, győztessé tette, és most befogadta. Oda, a mennybe, a tisztaság megy be. Beszélgetni fog velünk az Úr Jézus, biztos vagyok benne, hogy beszélgetni fog mindarról, ahogy éltünk, életünk minden részletéről is - de ott nem lesz kárhoztatás. A bűn kint marad. Lesz formálódás, lesz megértés, értékelés. Igen, lesz. S mindez Jézus jelenlétében. A tisztaság helyén. Ahol most az én édesanyám van. Ezért vettem fel ezt az inget.
Nem feketét. Nem gyászolok. Én a "jövő Istenét" dicsőítem. Azt, Akinek van terve, Aki megment, és Aki megtisztít és befogad.
Gyönyörű az örökkévalóság, gyönyörű a menny, és a leggyönyörűbb a menny Ura. Jézus Krisztus. Ámen.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Január 31. - 08:39:43
VESSZŐ ÉS BOT? VIGASZTAL? :)
Zsolt 23,4. „Még, ha a halál árnyékának völgyében járok is, NEM félek a gonosztól, mert Te VELEM vagy. A Te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.”

Hogyan vigasztal a vessző és a bot?
A pásztori életből vett kép.
A jó pásztor vezette a nyájat, és őrizte azt. Amikor átmentek a veszélyes helyen, a pásztor nem engedte, hogy az éhes fenevadak megtizedeljék a jószágot. Botjával VÉDTE őket. Ez a bot, védelmet jelent, és támogatást, vezetést és oltalmazást.
A szakadék szélén is JELEZTE, hogy eddig, és ne tovább.

A pálcáról is olvastam, J.Keller: "A 23. Zsoltár egy juhpásztor tolmácsolásában" c. könyvében. A juhok gondozásánál, illetve, amikor jelezni kellett, hogy helyes-e az irány, vagy sem, volt szerepe. Már nem emlékszem pontosan, de nem a juhok ütlegelésére használták.

A jó pásztor nem ütlegekkel "kényszerítette" a nyáját, hogy kövesse őt. Egyáltalán nem.
Alapvetően, a pásztor a nyáj előtt ment, a nyáj pedig követte a pásztort. A pásztor ismerte a juhait, és a juhok hallgattak a pásztor hangjára. Ha más nyájjal keveredtek, bárhol, itatásnál, vagy egyéb esetben, akolban, vagy bárhol, a pásztor megállt egy helyen, szólította az övéit, kiadta azt a hangot, amit a saját juhai ismertek, és hozzá mentek. Így választották külön a pásztorok saját juhaikat a mások juhaitól.
Így van ez ma is. Jézus szól, s te meghallod a szavát, és hallgatsz Rá, és Hozzá szegődsz, és nem követsz idegen pásztort.
Nem ütlegekkel "kényszerít", hogy kövesd Őt. Szeretetével, hangjával - Igéjével - nyer meg, és te vágysz arra, hogy Vele menj.

S Ő ma is védelmez, fejedelmi botjával, az ellenséget távol tartja, hatalma botját kinyújtja az Úr, és nem enged kiszolgáltatottnak lenni az ellenségedtől.
Ezen felül, fegyelmez, int, vigyázza a jövődet is, ilyen értelemben a pálcával is megérint, hogy ne menj rossz irányba. És te hálás vagy, hogy nem vagy magadra hagyva, hanem gondoskodnak rólad.
Ő szeret, és oltalmaz, nem pedig fenyeget és ütlegel. Ha inteni kell, azt is úgy teszi, hogy építsen vele. Megteszi, de javadra teszi.

Legyen az életed áldott, minden nap, a mai napon is, úgy, hogy tudod, a te Jó Pásztorod javadat munkálja, vezet egy olyan úton, amin menned kell, és megőriz az ellenségtől, átvisz téged a halál árnyékának völgyén, s nem vagy magadban SOHA. Ő mindig VELED van. Ámen.

Zsolt 23,4. „Még, ha a halál árnyékának völgyében járok is, NEM félek a gonosztól, mert Te VELEM vagy. A Te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.”
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Február 01. - 16:42:32
FEGYVER...

A Róma 8,28 egy élet-alap. Ezt mondja: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az Ő végzése szerint hivatalosak (elhívottak).”
Tudod mi az érdekes? Az, hogy amikor a „rossz” (a "baj") bekövetkezik, ezt azonnal tudod – de, hogy milyen „jó” lesz belőle, azonnal nem látod meg, sokszor.
Ez a hit időszaka. Az, hogy tudatosan azt mondod: "ebből valami jó lesz"... "az Úr ezt valamiképpen jóra fogja fordítani" - ez HIT. S ameddig nem látod meg, hogyan történik ez, és "mi lesz a jó", addig a HIT időszakában jársz. S amikor előre tekintesz, amikor a jövőre gondolsz, a REMÉNYSÉGET működteted. A Róma 8,28 a reménység sisakjához is hozzá tartozik az életedben. Fegyverzeted.  Jó, ugye? Gyönyörű...
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Február 05. - 11:19:59
"Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat."
Hóseás 2: 21-22, (Károli)

Az Úr jegyesének lenni: micsoda tisztesség és öröm ez! Testvérem, valóban tiéd Krisztus úgy, hogy kegyelmével téged is eljegyzett? Ha igen, vésd a szívedbe, hogy ez örök érvényű eljegyzés volt. Ő soha nem bontja fel a jegyességet azzal, akit egyszer ezzel a kötelékkel magához kötött.

Az Úr háromszor ismétli: „Eljegyezlek", és súlyos szavakkal erősíti meg ezt az eljegyzést. „Igazsággal", tehát ez a szövetség teljesen jogos, törvényes, senki sem teheti érvénytelenné. „Itélettel", tehát bírói végzés szentesíti ezt a szövetséget: senki nem tekintheti elhamarkodott lépésnek, vagy tévedésnek. „Szeretettel", tehát a szövetség alapja a szeretet, mert anélkül az eljegyzés rabszolgaságot jelentene, nem boldogságot. „Irgalommal", amely megsokszorozódik, és beragyogja ezt a drága, szent kapcsolatot.

Végül a „hit ajándékával", hűséggel, ami ezt az eljegyzést egyáltalán lehetővé teszi. A Szent Szellem mondja minderre az „ámen"-t, amikor megígéri, hogy megtanítja az eljegyzettet a magasztos elhíváshoz szükséges szent ismeretre. Milyen drága ígéret ez!

C.H. Spurgeon
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Február 07. - 18:52:43
A LEGFONTOSABB NÉGY SEGÍTŐTÁRSUNK
A LELKIGONDOZÁSBAN, illetve bármilyen emberi kapcsolatban, ha valaki életében szeretnénk elérni valamit :)

Mit tehetünk, ha szeretnénk, hogy a ránk bízott ember például egy fontos /számára/ új igazságot felismerjen, vagy, hogy valamit megtegyen, stb.
Kire, mire támaszkodhatunk, kik a segítőtársaink?
Mire, kire támaszkodhatsz, ha feleséged, férjed, gyermeked, főnököd vagy szomszédod valami olyat tesz, ami nem válik javára, vagy mást veszélyeztet, s úgy tűnik, nem nagyon akar rád hallgatni? Kik a segítőtársaid?

4 ilyen segítőtársad van:

1. A SZERETET: ami elfedezi az eddigieket.
Megbocsát, elfelejt, az új kezdés lehetőségét adja a másiknak.
Nem kárhoztat, hanem jelenlétével bíztat. Ilyen a mi Istenünk is, aki szerelmével bíztat – Róma 5, 8 – és Aki szerelmesének álmában ád eleget…
Nem erőszakos, hanem megnyer a jóra.

2. A BÖLCSESSÉG: a mércét olyan ötletességgel és ügyességgel állítja a másik elé, hogy az semmit sem kíván jobban, mint azt, hogy ezt a mércét (igazságot stb.) betöltse.
A bölcsesség nem lehengerel, hanem megnyer.
Célja nem az érvekkel való legyőzés, nem a megsemmisítés, hanem a jóra való megnyerés.

Híjával vagy? Kérjed Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja, és megadatik néked is! Jak 1, 5-6. Ő ad bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét (Szellemét) az Ő megismerésében, hogy tudjuk Őt képviselni minden élethelyzetben! (Ef 1,14...)

3. A HIT az IMÁDSÁG ÁLTAL: kimunkálja, hogy a másik megtegye, ill. megértse, amit szeretnénk. Harcol! A másikért (nem a másik ellen).

Lelkigondozásunk mindig az Úrra tekintettel történik.
a./ Amit elmondunk, imádságban mérjük le előtte, illetve, amikor imádkozunk a ránk bízottért, az Úr hangsúlyossá teszi, hogy miről kell mindenképpen beszélnünk vele, vagy mit kell elmondanunk.
b./ Miután elmondtuk, amit el kellett mondani, imádkozunk, és várjuk, hogy az Úr elmélyíti az igazságot a ránk bízott szívében.

4. A TÜRELEM: kivárja!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Február 11. - 12:16:27
SZENVEDÉLY ISTEN ORSZÁGÁBAN... :)
Ezt írtam ki egy perccel ez előtt:
Ha megragad valami az Isten országában, és szenvedélyeddé válik - meg is lesz. Ha az Úr adta a szívedbe... és megmaradsz benne. :)
...
Ha a szenvedélyeddé lesz Isten országában - és NEM ADOD FEL... akkor valósul meg (persze, ha az Úr mondta). :)

Szóval, három összetevő az előzőekből: :
1./ Isten országában (az Úré vagy, Vele jársz, szereted Őt, hallgatsz Rá, és korrigálhat is téged).
2./ Megragad, szenvedélyeddé lesz - odaadod magad rá, és átjárhat, a Szent Szellem által, Isten megelevenített Igéje által, ami hitet jelent benned, és szenvedélyt.
3./ Ha nem adod fel - és ez nem egyszerű. Mert sok akadály lesz előtted, ha valóban az Úrtól vettél látást, útmutatást, és az Úrtól ragadott meg egy szenvedély - rengeteg akadállyal kell majd megküzdened. Ha nem adod fel, győzöl.

És még valami: ne légy merev. Isten mindig mutat valami újat. És mindig kell valamit váltani, változtatni, mert Ő nem egy "dogma", nem egy "rendszer", nem egy "vallás", amihez odaszegődtél és mindig ki tudod számítani, mi lesz a következő percben - NEM. Ő egy Személy, és mindig figyel, és lát, és vezet, és mutatja az utat. Néha egyetlen lépésre tudod előre, és ha távlati látást ad is, akkor is kell a naponkénti vezetés, amihez RUGALMASSÁG és KÉSZSÉG kell a részedről, és ENGEDELMESSÉG, az Úr SZERETETE. Ha ebben megmaradsz, szereted az Urat, az Igét, és jársz Vele a mindennapokban, akár "látod" a megvalósulást, akár "nem", akkor győzni fogsz. És megismered Jézust. És boldog ember leszel. Minden küzdelem, harc, minden akadályozás ellenére...
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Február 13. - 09:59:52

 
Dr-Kováts György
Tegnap, 6:39 ·

ŐRIZD A SZÍVED... ŐRIZD A LÁTÁSODAT... :)
Az imádkozóknak Isten sokszor megmutat olyasmit, ami mélyen, a háttérben van. Vigyázz, ne légy se okoskodó, se kritikus! Inkább irgalmas! Őrizd meg magad. Őrizd a szíved az ítélkezéstől. Aki ítélkezik, elveszít mindent. Az Úr közelségében a szelídek maradnak meg. Akik MEGTANULTÁK Jézustól, hogy Ő szelíd és alázatos szívű. (Mt 11,28-30.)
A Szentlélek az információkat - ha egyáltalán Tőle jönnek (!) - NEM azért adja, hogy a "másik fölébe" kerülj, és ítélgesd őt. NEM! Ha Ő ad - és tényleg Ő adja - akkor AZÉRT adja neked, hogy láss, hogy cselekedj, hogy legyőzd a gonoszt, a gonosz folyamatokat, hogy, ha szükséges, inthess, megerősíthess a jóban, és jóra vezesd a rád bízott - imádságban rád tett - személyt, aki Istennek ANNYIRA fontos!
Óriási csapda az imádkozók életében, hogy belemenjenek a kritizálásba, az ítélkezésbe...
Ha teljesen a másik helyzetében lennél, akiért most imádkozol, te sem biztos, hogy jobban tudnád csinálni... az, hogy imádkozhatsz őérte, KIVÁLTSÁG, Istentől egy ajándék-lehetőség, és egy BEVONÁS az Ő megmentő munkájába. Nem arra való, hogy elítéld azt, akiért imádkozol.
Gondoltál rá, hogy egy KINCS, hogy az Úrral az IRGALMASSÁG lelkületében járhatsz? Gondolsz rá, hogy az Úr megmutatja, ahogy Ő LÁTJA ezt a személyt, ahogy Ő GONDOLKODIK erről a helyzetről... de NEM tudja megmutatni, ha okoskodás, felülről kezelés, ítélkezés támad benned. Akkor Ő nem tud megszólalni...
Nyiss ajtót Isten szava előtt az alázatossággal és szelídséggel. :)
Az imádkozók, Isten országában, alázatosak és szelídek. (Ez nem vesz el abból, hogy határozottak a gonosszal, a gonosz munkáival szemben, s az Igét, a mennyei szót, határozottan fordítják az ördöggel szembe.)

a./ Ő MÁST LÁT... Márk 2,14. "És amikor tovább ment, meglátta Lévit, az Alfeus fiát, aki a vámszedő helyen ült, és mondta neki: Kövess engem. És felkelvén, követte Őt. "
b./ VIGYÁZZ, MIT LÁTSZ... Máté 21,38. "De a munkások, meglátván a fiút, mondták maguk közt: Ez az örökös; gyertek, öljük meg őt, és foglaljuk el az ő örökségét."
c./ ŐRIZD SZÍVED... Máté 5,8. "Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják."
d./ NE CSÚFOLJ... NE NÉZZ LE OLYAT, AMIT ISTEN LÁT, ÉS SZERET... Zak 4,10. "Mert akik csúfolták a kicsiny kezdetet, örülni fognak, ha meglátják Zorobábel kezében az ónkövet..."
e./ LÁSS az ÚR látásával, és ÖRÜLJ az Ő örömével, JÁRJON ÁT téged az Ő látása, és így imádkozz: Ézs 66,14. "Meglátjátok és örül szívetek, csontjaitok, mint a zöld fű, virágoznak, és megismerik az Úr kezét az Ő szolgáin, és haragját ellenségei fölött..." Ézs 62,2."És meglátják a népek igazságodat, és minden királyok dicsőségedet, és új nevet adnak neked, amelyet az Úr szája határoz meg." Ézs 60,5. "Akkor meglátod és ragyogsz [örömtől], és remeg és kiterjed szíved, mivel hozzád fordul a tenger kincsözöne, [és] hozzád jön a népeknek gazdagsága."

Köszönöm a szívet, ami a Te látásoddal lát. Köszönöm a szívet, amit a Te irgalmasságod tölt meg. Köszönöm a szívet, ami a Te szelídségedben jár, és határozott a gonosz minden indítékával szemben. Köszönöm a szívet, ami nem fuvalkodik fel és nem válik ítélkezővé. Köszönöm a szívet, amit megőrzöl a Te irgalmasságodban. Mindenkor. Ámen
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Február 19. - 07:29:18
NE ADD FEL... (3) :)
Ez a "ne add fel" ott van a tanítványképzésben is. Hányszor láttam, hogy elindul valaki Isten útján. Megérti annak a nagyszerűségét, amit Isten tett vele. Amire az Úr hívja. Átéli, mit jelent a szabadság - húúú, mennyi mindentől meg tudja szabadítani az embereket Jézus - és mit jelent az Ő örömében járni. Mit jelent "nem félni", felszabadulni a gonosz stressz, a rettegés, a nyomások, a megfelelési kényszerek és a verseny-nyomása alól. Micsoda hatalmas dolog az Isten szeretete, és ezt bármikor érezheted, mert körülvesz, betölt vele. Elkezded meglátni, ahogy a kapcsolatok helyreállnak, felépülnek körülötted, ahogy a jövőd egyre inkább kitárul, nekiindulsz, meghódítasz korábban elképzelhetetlennek tartott területeket (pl. munkában, tanulásban, családban, képességekben, stb.).

Azután egy idővel később - én nem tudom miért, talán a "megszokás" miatt, mert már "annyira magától értetődő" pl. az üdvösség bizonyossága, vagy az a tény, hogy Isten szeret téged - valahogy "megfakul" ez a sok szépség, és olyan dolgok válnak kívánatossá, amik elfordítanak a Jézus Krisztusban átélt gyönyörűségektől. Talán éppen imameghallgatások útján jutsz a közelébe ezeknek? Megszépülsz, meggyógyulsz, kifizetted adósságaidat, munkahelyet kaptál, lehetőségek nyíltak ki előtted... köztük olyanok is, amik, ha beengeded őket, ha ezeknek adod magad, elfordítanak az Úr Jézus közelségétől? S ahogy ezeket választja az ember, elkezd süllyedezni... hullámvölgyek jönnek a hullámhegyek után, s jön a kísértés arra is, hogy megvessed azokat, akik az életüket tették le érted... brrr... olyan viselkedések, szavak, amikkel megbántod azokat, akik imádkoznak érted, akiknek fontos vagy. És még az is előfordul, hogy egy-egy "potenciális tanítvány", akiért az Úr Jézus teljes életét odaadta, már "tehernek érzi" hogy "időt kell adnia" az istentiszteletre, vagy a bibliatanulmányozásra... És jön egy olyan eltávolodás, aminek ki tudja, mi tud véget vetni...

S te ott vagy, mint aki végignézed ezt. Mit teszel? Legyintesz? Bánkódsz néhány óráig, vagy néhány napig? Vagy újrakezdesz. Nekimész a lehetetlen konok falainak, a hegyeknek, és elparancsolod őket, imádkozol, és szólsz. Az Igét adod, és keresed a lehetőséget, hogy "Aki elkezdte a jó munkát", elvégezhesse a Krisztus napjáig. Nem adod fel. Újra nekimész. Lehet, hogy most már nehezebb helyzetben, de újra nekimész, veszed az akadályokat, és imatársakkal együtt is, imádkozol, böjtölsz... és megteszel mindent, amit lehetséges. Nem adod fel. És mindig tovább lépsz, az új ugart is mindig felszántod, mert tudod, hogy ez az Isten országa. (Mt 28,18-20. Mk 16,15-18. Jn 4,36-38.) :)

Zsolt 119,63. "Társuk vagyok mindazoknak, akik félnek Téged, és a Te határozataidat megtartják."
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Február 22. - 13:09:28
Napi Remény

 Úgy szeress másokat, ahogyan Isten szeret téged


    “ A szeretet türelmes, mindent hisz, mindent remél, és mindenben kitart. “ ( 1 Korintus 13:7, GNT fordítás)

Isten azt szeretné, ha éppen olyan szeretettel viszonyulnál  másokhoz, mint amely szeretettel Ő viseltet irántad. Ez nem választás kérdése, nem is javaslat Jézustól, hanem egy parancs: “ Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást! Ahogyan én szerettelek titeket, nektek is úgy kell szeretnetek egymást!” ( János 13:34)

Ha Krisztus követője vagy, akkor – ha tetszik, ha nem ­– szeretned kell másokat. Ráadásul ugyanúgy, ahogyan Krisztus szeret téged. Ez annyit jelent, hogy mindenkit teljes valójában el kell fogadnod olyannak, amilyen, és feltétel nélkül szeretned.  Ezen felül, szívből megbocsájtani embertársaidnak, és szerfelett értékesnek tekinteni őket.

Az eféle igaz szeretet átformálja majd kapcsolataidat!

A Biblia ezt mondja az 1 Korintus 13:7-ben: “ A szeretet türelmes, mindent hisz, mindent remél, mindenben kitart. “

Isten így szeret téged. Isten soha nem szűnik meg türelmesnek lenni veled. Isten nem szűnik meg hinni benned. Isten nem szűnik meg remélni a legjobbat az életedre. Isten soha nem adja fel veled kapcsolatban. És Isten azt szeretné, hogy te is így tégy másokkal.

“A szeretet nem szűnik meg türelmesnek lenni.” Ez azt jelenti, hogy a szeretet kiterjeszti a kegyelmet. Kegyelemmel kell lennünk egymás felé.

“A szeretet nem szűnik meg hinni.” Ez azt jelenti, hogy a szeretet a hitnek a kifejeződése. Mint amikor, ezt mondod valakinek: “ Nem számít, hogy most kemény időket élünk, én soha nem szűnök meg hinni benned.”

“A szeretet nem szűnik meg remélni.” Ez azt jelenti, hogy a szeretet a legjobbat várja. A legjobbat várod a házasságodtól, vagy a legjobbnál kevesbbre szerződtél?

“A szeretet soha nem adja fel.” Ez azt jelenti, hogy a szeretet a legrosszabbat is kibírja. Továbbá, hogy ránézel egy emberre és ezt mondod: “ Nekem dobálhasz mindent, de bármit is teszel, továbbra is szeretni foglak.

Imádság

Ha szeretnéd kapcsolataid javulását, kérlek, imádkozz eképpen a jóistenhez:

”Drága Istenem! Elismerem, hogy hibáztam a kapcsolataimban, amelyek bonyolúltak és megtörtek, és amelyeket gyakran alábecsültem. Teljes változásra van szükségük! Szeretném, ha velem kezdenénk. Szabadíts meg a félelmeimtől, mert látom, hogy azok eltávolítanak Tőled. Tudom, hogyan kényszerítenek engem védekező pozicióba, sőt, azt is tudom, hogy követelőzővé tesznek. Mától kezdve minden egyes nap szeretném átadni neked a szívem. Vágyom rá, hogy a Te szeretetetedben éljem hátralévő életem, s hogy e szeretet betöltsön engem.

Segíts, hogy elfogadjak másokat, ahogyan te is elfogadtál engem. Segíts, hogy feltétel nélkül szeressem az embereket, hisz te is így szeretsz engem. Tégy képessé rá, hogy őszíntén meg tudjak bocsájtani másoknak, ahogyan te is megbocsátottál nekem. És segíts, hogy lássam az értéket a körülöttem lévőkben, ahogy Te is értékesnek tartasz engem. Add, hogy kiterjesszem kegyelmedet és kifejezzem hitemet azokra az emberekre, akik körülvesznek. Segíts, hogy a legjobbat várjam másoktól, és segíts, hogy kitartsak ebben, amikor a legrosszabb történik. Jézus nevében kérem mindezeket. Ámen.”
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Február 27. - 14:14:11
Dr-Kováts György
 ·

"TÚL NAGY" GONDOK IDEJÉN... :)
Vannak helyzetek, amikben nem látod a jó megoldásokat. Vagy amikkel kapcsolatban rossz híreket kaptál. Vagy, amikben egyszerűen úgy tűnik, jelenleg, hogy "nincs" megoldás.
De nem így az Úrnál.
Nála VANNAK jó megoldások.
És minden jó megoldással KÉSZ, hogy melletted álljon.

1./ Sokszor a hit szükséges hozzá, az, hogy RÁBÍZD magadat, a jövődet, azt, amit tenned kellene, vagy amiben a megoldásnak meg kellene születnie.
2./ Sokszor a HELYES BESZÉD, a mennyei, a hithez kapcsolt szó szükséges, hogy ne beszéld ki magad az áldásokból, vagy egy-egy rossz hír hallatán (ilyenek jöhetnek, de nem ezeké az utolsó szót) ne mondj ki rosszat. Ne rögzítsd le a rosszat, ne nyiss rossz szavaiddal ajtót az ellenség előtt.
3./ Sokszor egyszerűen az kell, hogy "kibírd" ezt az időt, amikor jön a rossz hír, és te nem mondasz ki rosszat, sőt, kimondod a jót, (azonnal, a hit által - milyen jó, amikor az Igék dalolnak benned, és azonnal megszólalnak, egy-egy rossz hír hallatán), lerögzíted, és hozzá kötöd magad. Csak "bírd ki", majd jön a jó hír is... este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm... Azoknak, akik az Istent szeretik, minden, de minden a javukra van... összedolgozik a javukra. Csak szeresd az Urat.
4./ Néha pont ez kell, hogy SZERESD az Urat, teljes szívedből, TELJES lelkedből, teljes ELMÉDBŐL, és teljes erődből... legyen Ő az első helyen. Ott van? Akkor "maradjon is ott", a nehézségek idején is. Maradjon is ott, tudatosan TARTSD OTT Őt, illetve, ismét rendeld alá Neki az életedet, az egészet, minden élethelyzeteddel együtt.

Figyelj!
Lehet, hogy olyan gondjaid vannak, vagy olyanok törtek rád, amit mások meg sem tudnak nagyon érteni. A kulcskérdés, hogy EZEK ott vannak-e benned:
a./ az, hogy TUDOD, hogy az Úrnak VANNAK jó megoldásai, még, ha most nem is látszanak, ebben a pillanatban,
b./ és tudatosan RÁBÍZOD magad, ezekkel a mostani konkrét dolgaiddal együtt is,
c./ és tudatosan HELYESEN SZÓLSZ, azt mondod ki, ami jó, lerögzítve ezzel azt, amit az Úr akar kivitelezni, és helyet adsz ezzel annak, amit az Úr végez, és fog végezni,
d./ és megőrzöd magad a HELYTELEN beszédtől, és így NEM ADSZ teret az ellenség betörésének, hogy kiszélesítse a réseket, és behozhassa a gonosz munkáját...
e./ s így egyszerűen "KIBÍROD" ezt a "gonosz időt", átvészeled ezeket a perceket (néha órákat... lehet, hogy napokat?) - ÁTVÉSZELED, és győzöl, mert megőrzöd a szívedet, a gondolataidat Krisztus Jézusban (Fil 4,6-7)...
f./ és közben TUDATOSAN ott tartod az Urat az ELSŐ helyen, szereted Őt, TELJES szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. Megteszed, és odaszabod magad, és kimondod: "AKAROM, Uram, akarom, hogy az első helyen legyél, és maradj is mindenkor, akarom, hogy a Te országod és a Te igazságod legyen az első, és ezt keresem mindenek előtt. Ez így van, és AKAROM, hogy így is legyen - végezd, Uram, végezd el bennem, munkáld ki bennem. Ámen."

Figyelj, ha ez így van, győzni fogsz. Most is. Ezekben a gondokban is. Csak engedj az Úrnak. Ő szól. Utat fog mutatni. Ne félj.

Még annyi, hogy "hála, hála, hála - hála legyen az Úrnak, köszönöm, köszönöm, köszönöm... ha nem értem is, köszönöm, mert szeretsz, mert a Tiéd vagyok, és ebben nincs változás, mert Te hűséges vagy, és vannak olyan dolgok, amiket én nem értek, de Nálad meg van rá a válasz és a megoldás... köszönöm, köszönöm, köszönöm..." Érted ezt? Ez gyönyörű, és ha engedsz ennek - ott van a szívedben, ha újjászülettél, ott van, mert a Szentlélek erre vezet - akkor minden a tiéd lesz. Győzelemmel... Erről beszél a Fil 4,6-7. "Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságaitokban és könyörgéseitekben, MINDEN ALKALOMMAL hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat Isten előtt, és az Istennek békessége, ami minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." Meddig? Végig... ameddig meglátod a jó megoldásokat, ameddig a helyzet megoldódik, ameddig meglátod, hogy a menny áttör, javadra elvégzi, és megtörténik, amit az Úr szeretne. Mindvégig... a mennyig. :)

Akivel együtt imádkozol, imádkozzatok bátran.
Egyeztetett hittel:
"Köszönöm, Uram, hogy jó megoldásaid vannak. Nem vagyunk kiszolgáltatva az ellenségnek. Az ellenség próbál lenyomni, tiporni, de Te győztes Isten vagy. És mi a Te oldaladon vagyunk. A jó oldalon. És angyalaid tábort járnak körülöttünk. Így bízom Benned, Uram, és bízunk együtt is Benned, a Te harcosaiddal, az imatámogatókkal, mindenkivel, aki egy akaraton imádkozik, mindazzal kapcsolatban, amit ma, most, eszünkbe juttattál. Amiben várjuk szabadításodat. Legyen, Uram, a Te szentjeid kérése szerint, kérlek, legyen meg a megoldás, a teljesen jó, a VÁRATLAN megoldás, amit Te adsz, a teljes megnyugvásra és győzelemre. Ámen." :)

Bízzál Izrael az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és bőséges nála a szabadítás! (Zsolt 130,7.)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Március 04. - 11:01:01
Ne félj!
A félelemmel le kell számolnod. Ne hagyd, hogy uralmat vegyen rajtad. Ha szükséges, beszélj valakivel, aki Jézussal jár, s bölcs, aki már megharcolt ezzel a problémával, és az Úr közelsége veszi körül. Beszéljetek, és imádkozzatok együtt.

Ez az Ige mindenkié, aki Jézussal jár: "Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz." (Józs 1,9).

Persze lehetnek olyan élethelyzetek, amik teljesen megoldhatatlannak tűnnek. De "vesztenivalód" nincs, ha életed 100%-ig az Úré. Ez az alapkiindulás, mert Ővele az élet teljessége jár, és ha itt a földön, most, veszteség következne is be, de a menny teljes védelemmel vesz körül, nem tudhatod, melyik pillanatban, milyen új és gazdag megoldás, szabadítás következik be. Angyalai ott állnak melletted, és, ha VELE JÁRSZ, Neki adtad az életedet, MINDEN NAP új lehetőségekkel teljes, és megoldásokkal közeledik feléd.

Gyere, imádkozzunk: "Úr Jézus Krisztus, köszönöm, hogy megígérted, hogy velem vagy, minden nap. Uram, az életem a Tiéd, és legyen is a Tiéd, teljességgel. Formálj, minden nap, úgy, ahogy szeretnél, és vezess, hogy a Te akaratod megvalósulhasson bennem, és általam is. A Tiéd az életem, minden helyzetével együtt, és köszönöm, hogy RÁD BÍZHATOM most, Uram, teljességgel. Mindazt, ami nyomaszt (... itt sorold fel bátran, teljesen konkrétan, ami nyomaszt, bármilyen nehézség legyen is az... és közben, mindig mondd: "ezt is Rád bízom, Uram, Rád vetem ezt a terhet is"). Köszönöm, Uram, hogy velem vagy, és tudhatom, hogy Nálad ott a megoldás, mindezekre. Kérlek, mutasd meg, mit tehetek meg én, mit tegyek és hogyan döntsek. A Tiéd az életem, és megbízom Benned. Ámen."

Uram, köszönöm, hogy meghallgattad, amit most elmondtunk Előtted, és hozod a megoldást, a megoldásokat, hozod a felszabadítást, és meg fogjuk látni, Veled együtt, életünkben, a JÓT. Amit Te elkészítesz. Ámen.

Józs 1,9. "Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz."
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Március 05. - 07:50:26
ÉPÍTSD FEL ÉLETED VÉDŐFALAIT... (6) :)
De sok embert húznak vissza emlékei. De sok ember nem tudja feldolgozni, ami történt vele. Mindannyiunkat kísért ez. De a mi Istenünk a JÖVŐ Istene. Olyan Úr, Aki újat teremt. Az ÚJ van előtte. Mindent megtesz azért, hogy újjá tegyen. A régiek elmúljanak és íme, újjá legyen minden. Nem abban gyönyörködik, hogy felsorolja neked, mindazt, amit elrontottál. Nem a kárhoztatás Istene. Amikor ítéletet tesz, igazságosan cselekszik - de nem gyönyörködik a meghaló halálában... azt akarja, hogy jöjjön a megtérés, hogy lehessen újat kezdeni. Nem a régiekről akar beszélni - amit Ő mond: "Új ég és új föld"... "Íme, mindent újjá tesz". Mert itt találhatod meg életed biztonságát, azt az elrejtettséget, ami nélkül nem lehetsz boldog. A múltad nem segít hozzá - Ő a múltadat lerendezte. A jövő abból fakad az életedben, hogy múltadat a keresztre vitte fel...
Itt van életed következő védőfala:

5./ Te TUDOD, hogy nem "múltad" van, hanem JÖVŐD.
Jel 21,1,7. „Ezután láttam új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt; és a tenger többé nem volt. 2 És én János láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szállt alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. 3 És hallottam nagy szózatot, amely ezt mondta az égből: Íme az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az Ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük. 4 És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. 5 És mondta az, aki a királyi széken üt: Íme mindent újjá teszek. És mondta nekem: Írd meg, mert e beszédek hűek és igazak. 6 És mondta nekem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. 7 Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nekem.”

2Kor 5,17. „Azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak, íme újjá lett minden. Mindez pedig Istentől van, Aki minket, Magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és Aki reánk bízta a békéltetésnek szolgálatát. Minthogy Isten volt az, Aki Krisztusban megbékéltetette magával a világot, nem tulajdonítván nekik az Ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek Igéjét.”

a./ A rossz múltadat Őreá bíztad. Ő „intézte el”, egyszer s mindenkorra. Hol van? A kereszten!
b./ Ő a JÖVŐ Ura. Jövőt munkál. Mindig. (Jel 21,5-6.)
c./ A jövődről beszél az Ige, szól az Úr. Ragadd meg. Ahogy József is megragadta, az Ószövetségben.
d./ Ne kárhoztasd magad.
-- Bocsánatot kértél, őszintén (ha újabb részleteket mutat meg az Úr, megteszed).
--Megbocsátott (már előre – de te amikor bocsánatot kértél, átvetted Tőle).
--Ami kimaradt, elmaradt az életedből – az elmaradt. Az Úrnál van. (Nem véletlenül ilyen radikális a tékozló fiú példázata.)
--Amit az Úr visszaad, azt vissza is fogod kapni – kipótolja az elveszett éveket. Ő meg tudja tenni. Meg is ígérte. Képes rá, és meg is teszi.
Joel 2,25-27. „És kipótlom nektek az esztendőket, amelyeket tönkre tett a szöcske, a cserebogár és a hernyó és a sáska; az én nagy seregem, amelyet reátok küldöttem. 26 És esztek bőven és megelégedtek, és magasztaljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek nevét, Aki csodálatosan cselekedett veletek, és soha többé nem pironkodik az én népem. 27 És megtudjátok, hogy az Izrael között vagyok én, és hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek és nincs más! És soha többé nem pironkodik az én népem.”
e./ Ne félj! Ne félj a jövőtől, ne féltsd a jövődet! (Joel 2,25-27.)

Légy áldott, legyen benned erős bizalom, és tudatosság, TUDD, hogy az Úr, a te Istened, aki személyesen ismer téged, a jövődet építi. Akárhány éves vagy. Akármi volt a múltban. Ő a te jövőd Istene. Ezt a jó jövőt építi a mai napon is. Legyen áldás ezen az építkezésen, s tudjon az Úr megnyerni téged arra, hogy Vele együtt építs. Mindent elvégezz, ami rajtad áll. Jézus nevében. Ámen.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Március 06. - 06:37:49
AKI VET A LÉLEKNEK


"Aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet." Galata 6,8b

 

Melyik szántóföldet ápolod, műveled, félted? A tested vagy a lelked? A lelked felszántatlan parlagföld? Ha te nem munkálod, majd szántja az Isten. Éles az ekéje! Ne várd meg, hogy Ő szántson. Vannak emberek, akik úgy érzik, hogy a lelkük csupa seb, mint egy felszántott föld. Az aratás titka, hogy felszántott földbe jó magot vessünk. Isten vetése csodálatos vetés. Vet a gondolataiból. Az Ő gondolatai magasabbak a mi gondolatainknál (Ézs 55,9). Békességnek és nem háborúságnak gondolata (Jer 29,11). Az Ő beszéde az Ige. "Az Istennek beszéde élő és ható" (Zsid 4,12). Isten beszéde a legnagyobb erő ezen a földön. "Elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait". A harmadik zsák, ahonnan Isten vet, az Ő csodálatos cselekedete. Isten adta Jézust! Ő nem csak gondol, nem csak beszél, Ő cselekszik. A mennyben belenyúlt a zsákba, és levetette a földre a legdrágább magot. Mert így szerette Isten e világot! A te földedbe csak te vethetsz, ez Isten csodálatos kegyelme. Ő szabadságot adott arra, hogy beengedd a magot vagy visszautasítsd. Bevetetted már a lelkedbe ezt az egyetlen, csodálatos magot, Jézus Krisztust? Akik befogadták Őt, azoknak Isten hatalmat adott, hogy fiaivá legyenek. Aki vet az ő lelkének, a lélekből arat örök életet. A legszebb szó ezen a világon ez, hogy "élet"! Ugye tudod, hogy a tied nem élet? De halld meg most, hogy neked is lehet életed. Isten akarja neked adni, mert tudja, hogy életre vágyik a szíved. Ne keresd az életet máshol, csak Istennél. Vess a léleknek, hogy arathass örök életet.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Március 07. - 06:45:42

Érdemes helyreállítani a kapcsolatokat
2018. március 07. 03:00 - gabormel

    „Ha bármit is kaptál Krisztus követésétől, ha szeretete bárhogyan is változást hozott az életedbe, ha a lelki közösség jelent számodra valamit… Értsetek egyet egymással, szeressétek egymást, és egy lélekként ugyanarra törekedjetek” (Filippieknek írt levél 2:1-2, The Message fordítás)



A kapcsolatokat mindig érdemes helyreállítani.

Az élet arról szól, hogy megtanuljuk, hogyan kell szeretni. Isten azt akarja, hogy értékeljük a kapcsolatainkat, és ahelyett, hogy eldobnánk, tegyünk meg mindent azok fennmaradásáért, ha bármi konfliktus, fájdalom, vagy szakadék is állna közénk.

Valójában a Biblia azt mondja el nekünk, hogy Isten a kapcsolatok helyreállításának szolgálatát adta meg számunkra. Emiatt az Új Testamentum jelentős része is a jó kapcsolatok kialakításával foglalkozik.

Pál apostol tanítása szerint a másokkal való együttműködés képessége a lelki érettség jele. Mivel Krisztus azt akarja, hogy az egymás iránt érzett szeretetről ismerjék fel azokat, akik a családjába tartoznak, a megromlott kapcsolatokat a hitetlenek csúfos bizonyítékának tekinti. Ezért nyugtalanította annyira Pál apostolt az, hogy a korintusi egyház tagjai egymással harcban álló pártokra szakadtak, és vitás ügyeikkel bírósághoz fordultak.

Emiatt írta ezt: „Szégyenkezzetek! Biztosan van közöttetek legalább egy bölcs ember, aki vitát rendezhet keresztény testvérei ügyében” (Korintusiaknak írt I. levél 6:5, GNT fordítás). Teljesen megdöbbentette, hogy senki sem volt elég érett ahhoz, aki elősegítette volna a konfliktus békés lezárását. Ugyanebben a levélben mondja: „Ezzel a kéréssel fordulok hozzátok: Mindnyájan egyetértésben kell élnetek!” (Korintusiaknak írt I. levél 1:10, The Message fordítás).

Ha azt szeretnénk, hogy Isten gyermekeként az Ő áldásával éljük az életünket, akkor a béke megteremtésére kell törekednünk. Jézus így tanít: „Áldottak, akik békességben élnek, mivel Isten gyermekeinek fogják hívni őket.” (Máté evangéliuma 5:9, NLT fordítás).

Figyeld meg, Jézus nem azt mondja, hogy „Boldogok, akik a békét szeretik”, mivel a békét mindenki szereti. És azt sem mondta, hogy „Boldogok a békés emberek”, akiket látszólag sosem zavar semmi. Hanem azt mondja: „Boldogok, akik a békéért harcolnak” – akik aktívan a konfliktus feloldására törekednek.

A következő néhány napban a konfliktusok megoldásához szükséges lépéseket fogjuk megvizsgálni. A béketeremtés nagyon kemény munka, ezért is van oly kevés a béke fenntartására elhivatott emberekből. De mivel Isten családjának a tagja vagy, a béketeremtés az egyik legfontosabb készség, amelyet fejleszteni tudsz!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

    Milyen béketeremtő embereket ismersz? Hogyan jellemeznéd őket?
    Mi az az egyetlen dolog, amit ma megtehetnél a kapcsolataidban, illetve a közösségedben lévő békéért?
    Miért olyan kemény munka a béketeremtés?



 
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Március 08. - 07:23:37

Kapcsolatok helyreállítása: Istennel beszélj először


    "Mi okoz harcokat és viszályokat köztetek?...Vágyakoztok valamire, de az nincs... Azért nincs, mert nem kéritek Istentől." (Jakab 4:1-2 NIV fordítás)




Az első biblikus lépés egy kapcsolat helyreállításakor az, hogy Istennel beszélj, mielőtt még az adott személlyel beszélnél.

Beszéld meg a problémát Istennel. Ha először imádkozol ahelyett, hogy a problémádat egy barátodnak meséled el, gyakran megtapasztalhatod, hogy Isten megváltoztatja a szívedet, vagy megváltoztatja a másik embert anélkül, hogy te bármit tennél.

Minden kapcsolatod jobb lenne, ha többet imádkoznál azokért. Használd az imát arra, hogy függőleges irányban engedd ki magadból a dolgokat - ahogy Dávid is tette a zsoltárokban. Mondd el Istennek a csalódásaidat. Kiálts Hozzá. Őt nem lepődik meg és nem lesz ideges, amikor úgy mész Hozzá, hogy harag,  fájdalom, bizonytalanság vagy bármely más érzés van benned. Mondd el Neki, hogy pontosan mit érzel.

A legtöbb konfliktus betöltetlen szükségben gyökerezik, és vannak olyan szükségletek, amelyeket csak Isten tud betölteni. Ha azt várod bárkitől - egy baráttól, társtól, pásztortól vagy családtagtól - hogy töltsön be olyan szükségletedet, amit csak Isten képes betölteni, akkor annak csalódás és keserűség lesz az eredménye. Az embernek sok olyan dologra van szüksége, amit csak egyedül Isten képes betölteni.

Jakab apostol azt írja, hogy sok konfliktusunk abból fakad, hogy nem imádkozunk: "Mi okoz harcokat és viszályokat köztetek?...Vágyakoztok valamire, de az nincs... Azért nincs, mert nem kéritek Istentől." (Jakab 4:1-2 NIV fordítás)

Ahelyett, hogy Istenre néznénk, másoktól várjuk, hogy boldoggá tegyenek, és dühösek leszünk, ha ez nem sikerül. Isten ezt mondja: "Miért nem hozzám jössz először?"

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

    Általában mit teszel először, amikor konfliktusod van valakivel?
    Mit gondolsz, miért hajlunk arra, hogy konfliktus esetén először másoknak beszéljünk arról?
    Az imaéleted tükrözi, hogy csak Isten tudja betölteni minden szükségletedet? Miért, vagy miért nem?

 

Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Március 08. - 09:06:49
Dr-Kováts György


NŐNAPRA, FÉRFIAKNAK... 2018. :)
Micsoda kincs, ha ismered annak az értékes hölgynek a gondolkodását, akivel megosztod az életedet, kedves férfi testvérem. Micsoda kincs, ha a helyén tudod kezelni, amiket mond, vagy amit tesz a feleséged.
Szeretné, hogy a növények felett világítson a lámpa, hiszen a lakásotok félsötét állapotban van. Te a gazdaságossági szempontot tartod szemed előtt. És a környezetvédelmet. És a világ problémáinak megoldását. Ő pedig otthont szeretne, és jó érzést, ha otthon van. A kettőnek EGYÜTT kell megvalósulnia, mert ti, ketten, EGYÜTT vagytok egy házaspár. Néha nehéz - néha ki is van zárva... de, ha mindig a vitatkozás útját választod, s újra és újra előhozol valamit - ahogy az Ige mondja: "elszakítod egymástól a barátokat is"... konfliktus lesz.
Mi lenne, ha arra gondolnál, hogy OTT ÉL veled, NEM beteg, NINCS kórházban, SZERET téged, és egyáltalán, MEG VAN a társad, s közösen nevelitek gyermekeiteket... s szeretnéd, hogy BOLDOG legyen... amennyire rajtad áll: ez kincs. Érték.
Nem éri-e meg, ha engedsz olyan apró dolgokban, amikben nem tudtok megegyezésre jutni, s amik NEKI olyan fontosak? Miért ne lehetne? Mi tart vissza? Kényelmed? Büszkeséged? Vagy, mert "másként szoktad"?
Ha ilyen MÁSODLAGOS szempontok, akkor miért ne lehetne "szeretettel szolgálni", ahogy az Ige mondja, és "elszenvedni szeretetben" azt, ami a "másikkal együtt jár". Mellesleg, lehet igaza is, lehet, hogy miközben engedsz, megértesz valamit, vagy "új szokásokat" vezetsz be... és ez áldásotokra lesz. Miért ne lehetne?
Ismered a bölcs hadvezérek harci stratégiáját? Néha a lényegtelenben engedünk, hogy a lényegeset megnyerjük... Ugye nem vagy annyira "férfi", hogy a büszkeséged, a kényelmed vagy az, hogy "neked legyen igazad" annyira sokat ér, hogy mindent áldozatul dobsz ennek?
Boldog, aki nem kritizálja a feleségét, amikor hazaér a lakásba.
Boldog, aki a gyerekeknek JÓT MOND a feleségéről (az édesanyáról), s így teremti meg a mennyei, jó légkört a családban.
Boldog, aki a dicséretet tekinti általánosnak, és KERESI, kit, miért dicsérhetne meg a családban.
Boldog, aki felméri, mi az, amit CSAK ő tud megcsinálni, és nem hagyja, hogy tízszer kérjék meg rá... talán még ötször sem.
Boldog vagy, ha, amikor mond valamit a feleséged, megérted, MIÉRT mondja, és nem akadsz fenn a "hogyan"-on. Micsoda kincs. Érték. És boldoggá teszi a társadat.
S ha nem sikerült, nem legyintesz, hanem bocsánatot kérsz, és újra nekifutsz...

Áldott Nőnapot, kedves férfitársaim - ez feleségetek, családotok számára is áldás lesz.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Március 09. - 06:15:52
Dr. Kováts György
március 7., 9:15 ·

SZEMPONTOK konfliktusok feloldásához, illetve ahhoz, hogy ne növeljük még nagyobbra őket:
a./ Ha már nem tudsz jót tenni, legalább rosszat ne tegyél.
b./ Vizsgáld meg, mit szeretnél: „csak elmondani“ (kiadni magadból), vagy azt szeretnéd, hogy megértsék, amit el akarsz mondani. Ez a kettő nem ugyanaz!
c./ Mit szeretnél: azt, hogy változzon a másik fél, (amennyire lehet), vagy csak azt, hogy legalább értse meg, neked miért olyan nehéz? Ez a kettő sem ugyanaz.
d./ Ha elrontottál valamit – beolvastál, helytelenül fogalmaztál, megsértettél valaki mást – nézd meg, mit tehetsz: legalábbis próbálj meg önmagad megalázásával, bocsánatkéréssel elhárítani valamit abból, amit elrontottál.
e./ Ha nehéz, gondold végig, mit mond az Ige: „akik Istent szeretik, minden a javukra van“ – vagyis, Isten, még „ebből is“ tud „valami“ jót kihozni... ha SZERETED Őt. És, ha SZERETED Őt, akkor a másik Ige is dolgozik: „ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok!“. Oké, szeretnéd, hogy minden javadra legyen, akkor szeresd az Urat. És ha szereted Őt, akkor megtartod a parancsait. Márpedig Ő mondta, hogy ha a testvéred a bíró elé citál, igyekezz megbékélni vele, még mielőtt odaérnétek a bíró elé. És azt is Ő mondta, hogy ha „áldozatot“ akarsz bemutatni az Úr előtt (mondjuk dicsőíteni szeretnéd Őt, vagy éppen egyszerűen csak imádkozni kezdenél neki), és eszedbe jut, hogy testvérednek bármiféle panasza van ellened, akkor ELŐBB menj el, félbehagyva az áldozatot, hagyd ott az oltár előtt, amit az Úrnak akartál adni (tenni), és gyorsan szaladj, és békülj meg a te testvéreddel. Csak utána jöjj vissza az áldozatodhoz. Nos, ha szereted az Urat, elrendezed a dolgaidat, és nem leszel képmutatóvá. Ugye?
f./ Jó – mondod – de én nem szeretnék álságos lenni, nem akarom aláírni a gonosz indulatokat, amiket kedélyeskedéssel, szívélyeskedéssel fednek el. Ezért inkább beolvasok...
Oké, kérdezem én, de valójában KIT akarsz követni? Kinek a mintáját? Mert, ha Te Jézushoz tartozol, és az Ő útján akarsz járni, akkor nem „olvashatsz be“ úton-útfélen, hiszen az Úr Jézus sem tette.
Nézd csak meg, amikor a tetten ért asszonnyal kapcsolatban kérdezték őt – kísértve, és hibát keresve benne – hogy mit mond, a törvénnyel szemben, mit kell tenni, megkövezni, vagy felszabadítani a büntetés alól. Mit tett az Úr? Írt a földre. Néma csöndben. Nem olvasott be nekik, nem mondta, hogy micsoda képmutatók, foglalkozzanak csak a saját bűneikkel. Semmi hasonlót nem mondott. Hanem várt. Néma csöndben. S amikor szorgalmazták, hogy végre válaszoljon már, akkor nézett fel, és mondta: „aki közületek nem bűnös, az vesse rá az első követ“. S mindenki elódalgott. Leléptek, mert mindenki sáros volt.
De ehhez nem kellett sem aa./ kiabálni, bb./ sem beolvasni, cc./ sem megbotránkoztatni másokat.
Elég volt a menny bölcsessége.
Ugyanígy, amikor Simon farizeus házánál volt az Úr, jól tudta, milyen kritikával van felé Simon, és tudta, hogy mennyire nem gondolja, hogy Ő próféta lenne – de semmi beolvasó szót nem olvasunk itt. Hanem? A legnagyobb bölcsességgel, a legnagyobb szelídséggel, úgy fogalmazott, hogy senki nem sértődhetett meg, az igazság a legnagyobb gondossággal lett beültetve mindenki szívébe, és mindenki világosan elvihette magával még a példát is, amit az Úr bemutatott.
Hát, én Jézust szeretném követni. És az Ő példája alapján akarok eljárni.
g./ Ha már elrontottál valamit, vagy elrontottak veled szemben valamit, IMÁDKOZZ, mert aki imádkozik, az győz. Kérd az Urat a feloldásért, a helyreállításért.
h./ És legközelebb előre imádkozz. Ha csak sejted, hogy nehezebb szituba kerülsz, imádkozz ELŐRE, készülj fel alázatból, gyakorold közben folyamatosan a türelmet, az alkalmazkodást, és a nyelv feletti önuralmat, s meríts a menny szeretetéből. Tudatosan.

Legyen az Úr áldása rajtad, munkahelyi, gyülekezeti, családi, rokoni és szomszédsági helyzetekben, hogy ne eszkalálódjanak a konfliktushelyzetek és a megrontott kapcsolatok ne sodorják magukkal az emberek őszinte vágyakozását a békesség után, hanem ehelyett legyen inkább békesség, megbékélés, harmónia és ezzel együtt áldás Istentől. Minden kapcsolatodon, és minden élethelyzetedben. Életed minden időszakában. Jézus nevében. Ámen.

Róma 12,18. „Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.“
Cím: Re:Üzenetek
Írta: zsotza - 2018. Március 10. - 11:23:23
.
b./ Vizsgáld meg, mit szeretnél: „csak elmondani“ (kiadni magadból), vagy azt szeretnéd,
hogy megértsék, amit el akarsz mondani. Ez a kettő nem ugyanaz!


Istenünk  irgalmazzon, hogy  ne  legyek  a  fenti  példa,
hallgatóm  pedig  ne  legyen  préda!  :-X

Sajnos, tapasztaltam, hogy  a  Megmondó nem  a  megoldást  kereste,
nem  is  véleményemre  volt  kíváncsi,
hanem  csak  a  mérgező  monológjához  akart  tapsoló, bólogató  közönséget.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Március 13. - 19:30:46
Ne félj. Az Úr, a te Istened, megvilágosítja a te sötétségedet.
Ne félj. Ő a világ Világossága, ott van veled, s ha Ő ott van, te átfutsz még az ellenséges táboron is, teljes győzelemmel, sértetlenül, és átugrasz Ővele, Őáltala, még a kőfalon is.
A "lehetetlen" is LEHETSÉGESSÉ VÁLIK, Ővele - Aki ott van veled, melletted, harcaidban, és győztessé tesz téged. Meg fogod látni.

Te csak szeress, szolgálj, ne adj fel abból, amire a te Urad elhívott téged, ne engedd, hogy az ellenség megfosszon attól, amit Jézus munkált ki benned, amire Ő már elvezetett.
Légy irgalmas, támogass másokat, ügyelj a feddhetetlenre, nézd a béke emberét - lásd magad előtt azt, amit az Úr tesz, ahogyan Ő cselekszik.

Tanuld meg Őtőle, hogy Ő szelíd és alázatos szívű, és a./ nyugalmat találsz a te lelkednek, b./ feltámad a világosság a sötétségben, megjelenik a megoldás, minden reménytelenség ellenében, c./ még ellenségeid is meglátják, felismerik az Urat, és dicsőíteni fogják a te mennyei Atyádat, ha látják a te jó cselekedeteidet, épp a "sötétség" idején.

Tehát: ne add fel, folytasd, amit elkezdtél, és meg fogod látni, az Úr győztessé tesz téged. Ámen. Ámen. Ámen.

"Mert Te gyújtod meg az én szövétnekemet; az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet. Mert Általad táboron is átfutok, és az én Istenem által kőfalon is átugrom. Az Istennek útja tökéletes; az Úrnak beszéde tiszta; pajzsa Ő mindazoknak, akik bíznak Benne." (Zsolt 18,29-31).
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Március 14. - 09:49:37
Dr. Kováts György

ERŐS LÁNCSZEM... (BÁRMI - 3.)
Amióta az Úré vagyok, tapasztalom, hogy amikor az Úr Jézus elkezd valami nagyszabásút, a "gyenge láncszemeken" keresztül támadás is érkezik.
1./ Van, hogy közvetlenül az ördög cselekszik - gonosz, és lesi, hol csaphatna le (de az Úr Győztes, és te az Ő oldalán állsz, úgyhogy NEM KELL FÉLNED az ördögtől, soha, neki kell félnie az Úrtól és tőled, hiszen a lábad rajta van, taposol az erején) - és van, hogy embereket használ fel.

2./ Amikor embereket keres magának, az ördög sokszor olyanokat talál meg, akiknek semmi közük Istenhez, és így simán befolyása alatt tarthatja őket. Filozófiáival, pénzimádat útján, paráznaság, félelem sikerhajszolás, vagy az irigység, versengés eszközeivel. És még számtalan mással, ami a bűn helyzetéből fakad az Istent nem ismerő emberek életében.
Indítékaik rejtve, s amit tesznek, sokszor egyáltalán nem kapcsolják össze, a következményekkel. Pillanatnyi döntések, amik közben kizárják gondolataikból lelkiismeretük hangját, vagy Isten szavát. Eszközök az ellenség kezében. Általuk is a gonosz akarja lerombolni Isten munkáját.

3./ Ami nagyon izgalmas, amikor az ördög embereket keres magának, sokszor talál, "Isten országából"..., "gyenge láncszemeket", akiket szintén tud befolyásolni.
Ők már elvileg az Úréi, Istenről beszélnek, és próbálják is több területen Istennel összhangban meghozni döntéseiket, így beszélni, és gondolkodni - de nem százszázalékosan átadott életű tanítványok. Hiányzik a gyönyörködés abban, hogy az Úrral járjanak, és azt tegyék, (és CSAK azt), ami kedves az Úrnak. Hiányzik az, hogy figyeljenek a Szentlélekre, és becsaphatók.
Mit csinál az ellenség, amikor lerombolni akarja Isten munkáját, vagy akadályozni, vagy megzavarni téged, aki végzed azt?
Vagy megfélemlíti őket, vagy megkísérti és ígéreteket tesz nekik, hogy otthagyjanak téged, vagy olyannak tünteti fel a helyzetet, amiből "menekülni kell". És a "gyenge láncszemnél" szakad a lánc. S te ott maradsz - mert te hűséges vagy, és azt teszed, amit Isten mond, és nem vagy hajlandó feladni, és "benne" maradsz, és "alatta" maradsz a tehernek, s néha úgy tűnik, mintha "kilátástalan" lenne. De nem az! NEM!

Ha a "gyenge láncszemek" kihullanak, mit tesz az Úr?

Ahogy én láttam, a következőket:
a./ Az "erős láncszemekre" épít, rájuk bízza a kiesők feladatait, vagy amit általuk végzett volna el.
Van, hogy módosulnak a feladat-megosztások, van, hogy időlegesen nagyobb teher kerül egy-egy vállra, van, hogy új "erős láncszemeket" tud bevonni, és újraépíti, ami "összedőlt"...

b./ Megerősít téged, ha eddig mások szemében "gyenge láncszem" lettél volna.
Néha a "bajokban" nem csak megkeresi, és megtalálja az amúgy "erőseket", hanem csodát tesz, és MEGERŐSÍTI, kiképzi az amúgy "gyenge láncszemeknek" kinézőket, akikről mások úgy gondolják, hogy nem lehet túl sokat rájuk bízni. Átformálja őket, és "erősekké" teszi, immár mások szemében is. Kibontakoztatja belőlük azt, amit CSAK Ő látott eddig, és előhozza a legcsodálatosabb tulajdonságokat, képességeket, ügyességeket. ALKALMASSÁ LESZNEK.
Ez a legcsodálatosabb gyümölcse annak, amikor átmész a bajokon, és hűséges maradsz. Átformálás lesz belőle.
Elhiszed?

Láttam, tudom, és az Ige is leírja.
Nagyon sokan nem úgy indultak, mint "erősek", és ha a szívükben ott volt, vagy megjelent az odaszánás, a 100%, Isten felé, akkor KI TUDTA FORMÁLNI belőlük a legerősebbeket.

A 100%-on múlik minden.
Lehet, hogy a "kívülről látható alkalmasság" híjával van nálad, de ha a szív 100%-os, akkor kibontakozik a mennyei, amitől "erős láncszemmé" leszel Isten országában.
Gondolj csak Péterre... mennyi baklövése volt, még olyan is történt, hogy az Úr Jézus felé az ördög akarta felhasználni, úgyhogy le kellett állítani, (Mt 16,23.), nyílt színen, mindenki előtt... még meg is tagadta az Urat, egy időben... és mégis. Kő lett, Kősziklára épülve, és szolgálata nyomán százmilliók nyertek áldást, épülést, és nyernek ma is (Ld.: Péter 1., és 2.levele). "Erős láncszemmé" lett, akit többé nem tudott rosszra használni az ördög, nem tudta megfosztani általa Isten országát, az Úr munkáját semmitől! Velem is megteszi, veled is megteszi, és mindannyian meglátjuk az Ő csodáját, saját életünkben. És általunk, mások is. Csak a 100% legyen meg.
(Uram, a Tiéd, a Tiéd az életem, és legyen is, maradjon is, semmivel ne tudjon elvinni Tőled az ellenség. Semmi kísértés, semmi megfélemlítés, semmilyen rossz érzés, gondolat, ne tudjon odavinni, hogy feladjam, hogy kihátráljak abból, amit Te bíztál rám. Ámen.)

c./ És, amikor az "erős láncszemek" sem bírják, vagy kevesen vannak? Akkor Ő MAGA, személyesen áll be, és segít meg. (Amúgy, ha "erős láncszem" vagy, TUDOD, hogy folyamatosan Ő segít, erősít meg, és tesz képessé arra, amit el kell végezned. Ő MINDIG ott van veled, és EZÉRT vagy "erős" láncszem.)

Uram, köszönöm, hogy az imádság, amire indítottál bennünket, amit mondtál, hogy megmaradjunk benne, az imádság, minden napi kiáltásunk Előtted! Igen, Uram, "Szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod. Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy, itt, a földön is." Igen, Uram, ez történjen meg. Legyen meg, ma, holnap, és minden napon. Általam, általunk, a Tiéid által, minden körülmények között. Mert akarjuk, hogy a Te megváltásod, a szabadítás, menjen tovább, bontakozzon ki, legyen teljesség, mindenkiben, mindenhol, akik csak körülöttünk vannak, akiket csak ránk bízol. Ámen.

"Mert Te gyújtod meg az én szövétnekemet; az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet. Mert Általad táboron is átfutok, és az én Istenem által kőfalon is átugrom. Az Istennek útja tökéletes; az Úrnak beszéde tiszta; pajzsa Ő mindazoknak, akik bíznak Benne." (Zsolt 18,29-31).
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Március 15. - 08:30:31
 A frusztráció kezelésének öt lépese

    „Akinek szilárd a jelleme, azt megőrzöd teljes békében, mert benned bízik.”  (Ézs 26:3)

Az alábbi öt egyszerű lépésben kezelheted frusztrációd, csalódottságod.

Kérdezd magadtól: Én okoztam-e?. A Bibliában a Gálatákhoz írott levél 6:7 versében olvassuk „amit vet az ember, azt fogja aratni is”. Gyakran, azért okoznak dolgok csalódottságot, mert magunkra vesszük őket.

Kérdezd magadtól:Milyen tanulságul szolgál? A Rómaiakhoz írt levél 8:28 verse szerint “tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál”. Nagyok sok rossz van a világban, de minden összefügg. Istenre bízhatjuk a rosszat, Ő a negatívumot is jóra, pozitívra tudja fordítani. A zavarra, irritációra tekints, mint egy lehetőségre, amely által jobban fogsz Krisztusra hasonlítani.

Áldjad Istent minden helyzetben! A Thesszalonikaiakhoz írt első levélben olvassuk, az 5:18 versben “mindenért hálát adjatok.” Nem a nehéz helyzetért kell, hogy hálát adj, hanem a nehéz helyzetben is adj hálát. A frusztráció lehet áldás álruhában.

Facsard ki frusztrációd, egy fanyar humorlé biztos kijön belőle: Nevess a helyzeten! A Bibliában a Példabeszédek könyve 17:22 verse szerint “A vidám szív a legjobb orvosság”. A humorérzék Isten ellenszere a haragra és frusztrációra.

Kérd Istent, hogy töltse be szívedet az Ő szeretetével. Miért? Az első Korinthusi levél 13:5-ben olvassuk a szeretet “nem gerjed haragra”. A szeretetben önmagad adod, de nem önmagadért. Nehezen viseljük, ha nem minden és mindenki körülöttünk forog. A szeretet a másik emberre összpontosít.

Annyira el vagyunk foglalva dolgainkkal, hogy elfelejtjük, hogy az emberek előbbre valók mindennél. Jézus is folyamatos frusztrációban élt, de mégis mindig volt ideje az emberekre.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

Gondolj bármilyen frusztrációdra, amivel éppen szembesülsz és alkalmazd az alábbi lépéseket.

Én okoztam?

“amit vet az ember, azt fogja aratni is” (Gal 6:7)

Milyen tanulságul szolgál?

“akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál” (Róm 8:28)

Áldjad Istent minden helyzetben!

“mindenért hálát adjatok.” (1Thessz 5:18)

Nevess a helyzeten!

“A vidám szív a legjobb orvosság” (Péld 17:22)

Kérd Istent, hogy töltse be szívedet az ő szeretetével.

a szeretet “nem gerjed haragra” (1Kor 13:5)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Március 16. - 07:12:44
 Mit jelent valójában a megbocsátás

    „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek." (Lukács 23:24, NIV fordítás)

A megbocsátás a kultúránk talán legtévesebben alkalmazott és legfélreértettebb jelensége. Azt hisszük, hogy tudjuk, pontosan mit is jelent, de ez valójában nem igaz. Mielőtt továbbolvasnál, kérlek, szánj rá egy percet, hogy kitöltsd ezt a rövid tesztet. Döntsd el, hogy a következő állítások igazak vagy hamisak!

    Addig nem kell megbocsátanom annak, aki megbántott, amíg nem kér bocsánatot.
    Azzal, hogy megbocsájtok, semmiségnek állítom be a sértés és az okozott fájdalom nagyságát.
    A megbocsájtásba beleértjük a bizalom és a kapcsolat helyreállítását is.
    Addig nem igazán bocsátottál meg valakinek, amíg nem felejtetted el, hogy mivel bántott meg.
    Amikor látod, hogy valakit megbántottak, meg kell bocsátanod annak, aki a sérelmet okozta.

Amikor a Bibliát olvasod és felfedezed, hogy mit mond Isten a megbocsátással kapcsolatban, akkor rájössz, hogy mind az öt fenti állítás hamis. Neked hogy ment ez a teszt?

A következő pár napban azzal foglalkozunk, mi is a megbocsátás valójában, mivel a legtöbb ember egyszerűen nem érti.

Először is: az igazi megbocsátás nincs feltételhez kötve, nem jár elvárásokkal és nem dolgozol meg érte. Nem érdemled meg és nem tudod kialkudni. Nem köthető ahhoz, hogy az illető megígéri-e, hogy soha többé nem tesz ilyet. Attól függetlenül ajánlod fel, hogy a másik kéri vagy sem.

Amikor Jézus széttárta a karjait a kereszten és azt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.” (Lukács 23:24), akkor ezt senki sem kérte tőle. Senki sem mondott olyasmit, hogy „Bocsáss meg nekem Jézus, azért amit veled tesznek!” Ő ajánlotta fel és Ő kezdeményezett.

A megbocsátás nem azt jelenti, hogy nem vesszük komolyan a sérelmet. Amikor valaki bocsánatot kér tőled, de te azt mondod: „Nem nagy ügy, nem történt semmi.”, azzal leértékeled a kezdeményezését. Mert ha tényleg nem volt nagy ügy, akkor nincs szükség a megbocsátásra és felajánlani sem kell azt.

Megbocsátásra akkor van szükség, amikor nagyobb horderejű dolog történt – ezért ne használd el apróságokra vagy apró-cseprő ügyekre. Ezzel szemben, ha tényleg szükséges, akkor nem szabad legyintened, amikor bocsánatot kérnek tőled. Ne mondd, hogy nem volt vészes, ha egyszer az volt! Ha tényleg nem történt semmi, akkor mondd meg a másiknak, hogy nem szükséges bocsánatot kérnie. Ha viszont komoly dologról volt szó, akkor ezt neked is el kell ismerned.

Észrevetted, hogy az életben elég sok minden nagy ügynek számít? Mégis különbség van aközött, hogy valaki érzelmileg sérült meg vagy pedig helytelenül bántak vele. Amikor valaki érzelmileg sérült, ott türelemre és elfogadásra vagy szükség, nem pedig megbocsájtásra – ugyanis nem szándékosan bántak vele így. Amikor viszont valakivel helytelenül bánnak, ott tényleg szükség van a megbocsájtásra.   

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

    Melyek azok a sebek, amelyekkel kapcsolatban még mindig arra vársz, hogy a másik bocsánatot kérjen (de végső soron el kellene fogadnod, ha ez nem történik meg)?
    Miért olyan nehéz megbocsátani valakinek, aki ezt nem kéri? Hogyan tudsz túllépni ezen?
    Hogyan változik meg a megbocsátással kapcsolatban a hozzáállásod, amikor arra gondolsz, hogy Krisztus is megbocsátott neked?
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Március 17. - 08:11:37
 A helyreállt kapcsolat követelményei
2018. március 17. 03:00 - Anika Enikő

    “Keresse a békességet és őrizze meg!” (1 Péter 3:11)

A megbocsátás nem jelenti a kapcsolat változások nélküli folytatását. Tulajdonképpen a megbocsátás és a kapcsolat újrakezdése az két különböző dolog. A megbocsátás az, amit te mint sértett gyakorolsz. A kapcsolat újrakezdése pedig az, amit a másik tesz, azért hogy a újra a kegyeidbe férkőzzön. Annyit mondani, hogy: “Sajnálom” nem elég. A Biblia három olyan dologról tanít, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy megtört kapcsolat újrakezdődjön  - a támadónak mind a három dolgot meg kell tennie.

    A kapcsolat helyreállításához bűnbánatra van szükség. Más szóval ez annyit tesz, hogy valóságosan megbánod és elszomorít az, amit tettél.Ez nem azt jelenti, hogy azt mondod: “Sajnálom.” Hanem azt, hogy azt mondod: “Tévedtem. Kérlek bocsáss meg.” Sajnálkozni lehet azért, amiért elromlott az időjárás  vagy ehhez hasonló miatt, ám a megbánás azt jelenti, hogy beismerjük, hogy tévedtünk és őszintén megbánjuk azt.
    A kapcsolat helyreállításához jóvátétel szükséges. Néha van, hogy fizikai, illetve valami mentális jóvátételt kell tenni. Még, ha meg is bocsátottak neked, az nem jelenti azt, hogy már nem vagy szorult helyzetben. Ki kell fizetned a tartozást a társadalomnak, vagy az illetőnek, akit kár ért miattad.
    A kapcsolat helyreállításához a bizalomnak az újraépítésére van szükség. Nos, ez barátaim meglehetősen hosszú időbe kerül. Amikor valaki megbánt téged, akkor azonnal meg kell neki bocsátani. Ám nem kell azonnal megbíznod benne. A megbocsátás a kegyelemre épül és feltétel nélküli; míg a bizalmat újraépíteni időbe kerül.

A mi kultúránkban a legtöbb ember nem érti a különbséget a megbocsátás, és a bizalom újraépítése között egy kapcsolatban. Amikor egy politikai vagy vallási vezetőt tetten érnek egy botrányban, mindig lesznek olyan emberek, akik ezt mondják: “Mindannyian tökéletlenek vagyunk; és emberek vagyunk. Meg kell bocsátanunk ennek az embernek és folytatni a dolgokat.”

Nem! Azonnal meg kell bocsátani ennek az embernek, de nem kell megbízni benne. A Biblia azt mondja, hogy a bizalom idővel épül föl. A hitelesség az, amivel egy vezető vezet. Minden vezető felé kellene hogy bizalmunk legyen; a bizalom a valutájuk. Ha elveszítetted a bizalmadat, akkor abban a percben a jogot is elveszítetted ahhoz, hogy vezess. Lehet hogy megvan a címed/ rangod, ám nem vagy vezető mindaddig míg újra fel nem építed a bizalmat; és nem fog azonnal megtörténni.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2018. Március 17. - 09:14:02
O0
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Március 19. - 07:43:10
„Emlékezz, ahogyan az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak!” (Kolosszebelieknek írt levél 3:13, NLT fordítás).

A Biblia három okot említ a múltban történt események elengedésére, illetve azon embereknek történő megbocsátásra, akik megbántottak minket, függetlenül attól, hogy az illető megérdemli-e vagy sem.

1. Meg kell bocsátanod mindazoknak, akik megbántottak téged, hiszen Isten is megbocsátott neked. „Emlékezz, ahogyan az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak!” (Kolosszebelieknek írt levél 3:13, NLT fordítás). A megbocsátás feltétele a bűnbocsánat elfogadása, melyet Isten nyújt Jézus Krisztus által. A Biblia szerint Isten emberi alakot öltve, Jézusként érkezett a földre, hogy megbocsátást nyerjünk minden bűnünkért. Mivel Jézus már elviselte a gonoszságainkért járó büntetést, így nekünk már nem kell. Ez az Örömhír!

2. Meg kell bocsátanod mindazoknak, akik megbántottak téged, hiszen a harag felemészti az életedet. „Csak az ostoba ember gerjed gyorsan haragra és neheztel sokáig” (Prédikátorok könyve 7:9, CEV fordítás).

A harag boldogtalanná tesz, és a múlthoz láncol. Amikor a múltban ragadsz, a múlt irányít, és valahányszor a neheztelés súlya nyomja a szíved, az veszi át az irányítást az életed felett. Lehet, a mai napig hagyod, hogy fájdalmat okozzanak azok az emberek, akik öt, tíz vagy akár húsz évvel ezelőtt megbántottak. Nem szabad ennek megtörténnie! Soha többé nem bánthatnak, mivel a múltat hátrahagytad, és tovább kell lépned!

3. Meg kell bocsátanod mindazoknak, akik megbántottak téged, mivel a jövőben még több megbocsátásra lesz szükséged. Jézus a Máté evangéliumában így tanított: „Ha megbocsátasz másoknak, akik vétkeztek ellened, úgy Mennyei Atyád is meg fog bocsátani neked. De ha nem bocsátod meg mások bűneit, az Atya sem fogja megbocsátani a te bűneidet” (Máté evangéliuma 6:14-15, NIV fordítás). A megbocsátás kétirányú utca: nem kaphatod meg, ha te magad is vonakodsz megadni.

Valaki egyszer azt mondta John Wesley-nek, a 18. században élt anglikán lelkésznek: „Soha nem bocsátok meg annak az embernek!” Wesley így válaszolt: „Akkor szívből remélem, hogy soha nem vétkezel” Te sem akarod felégetni a Mennyországba vezető hidat.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Mariann - 2018. Március 19. - 19:24:00
Kedves Irma !

Nagyon szívemhez szólt ez az üzenet. Személyes tapasztalatból tudom mondani, hogy mikor letettem egy-két ilyen terhet , és elengedtem az életemben , Isten a harag helyett a szívembe helyezte ezek iránt az emberek iránt az irgalmat. Van még csiszolni való e téren az életemben , és ss ahogy most is olvastam a fenti írásban , és így is van , nincs jogom haragudni másra , ha én meg elvárom, hogy Isten minden bűnömet megbocsássa. Örülök, hogy John W.-től is  van benne idézet. :) Jelenleg a Metodista Egyház tagja vagyok, és John Wesley tanításai nagy alapot adnak  a a gyülekezet tanításainak , persze a Biblián kívül  ! :)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Március 23. - 07:49:22

Van biztonsági hálód?
2018. március 23. 03:00 - FAmelita

    „Végezetül, mindnyájan legyetek egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, alázatosak és könyörületesek." (1Péter 3:8 NIV fordítás)

hands-2847508_1280.jpg

Pásztorként nap, mint nap látok olyan helyzeteket, amin senkinek nem lenne szabad keresztülmennie egyedül. Senkinek nem lenne szabad egyedül várni a kórházban, míg egy szerette élet-halál harcot vív a műtőben. Egy nőnek sem lenne szabad egyedül várnia a labor eredményre, ami megmondja, hogy problémás lesz-e a terhessége vagy sem. Senkinek nem lenne szabad egyedül várnia a hírekre a csatatérről. Senkinek nem lenne szabad egyedül állnia a még nyitott sírnál. Senkinek nem lenne szabad egyedül maradnia az első olyan éjszakán, ami éppen azután van, hogy a házastársa otthagyta.

Az életben elkerülhetetlenek a nehéz időszakok és a tragédiák. Mindannyiunknak szembe kell nézni velük a saját oldalunkról is. De nem kell egyedül keresztülmennünk rajtuk! Szükségünk van Isten biztonsági hálójára, hogy megfogjon és fenntartson a nehéz időkben.

De mégis mi Isten biztonsági hálója? Hívők egy csoportja, egy maréknyi ember, akik igazán elkötelezettek irántad. Az ilyen kis csoportokat nevezzük közösségnek. Ez Isten terve a közösséggel: „Ha egy rész szenved, a többi is vele együtt szenved." (1Korintus 12:26, NIV fordítás). A közösség Isten válasza a kétségbeesésre.

A Róma 12:15 egy hasonló gondolatot fejez ki: „Örüljetek az örvendőkkel, és gyászoljatok a gyászolókkal." (NIV fordítás).

Az első része ennek a versnek egyszerű: amikor valami jó történik valakivel, gyakran már-már természetes beszállni az ünneplésbe.

De amikor valaki egy nehéz időszakot él meg, a helyzet sokkal bonyolultabbnak tűnik. Ám igazából ez is egyszerű. Amikor egy krízisen mész keresztül, nem tanácsokat akarsz, hanem azt szeretnéd, ha valaki ott ülne veled, fogná a kezed, átölelne, vagy veled együtt sírna.

Ahogy Pál mondja: „Bátorítsátok egyik a másikat, és építsétek egymást." (NIV fordítás). Bátorítani valakit nem csak azt jelenti, hogy buzdító beszédet tartasz, vagy nagy bölcsességet mondasz. Gyakran a legjobb bátorítás csöndben ülni, és várni, és sírni egy baráttal.

Van biztonsági hálód – olyan keresztény társak, akikre számíthatsz az élet legnehezebb időszakaiban is? Ha nem, még ma menj el, és kezdd el építeni ezeket a barátságokat! A nehéz időszakok elkerülhetetlenek, és botorság felkészületlenül belemenni.

Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Március 29. - 13:13:19
sten azt mondja, megbocsátott neked
2018. március 29. 03:00 - Anika Enikő

    “Én vagyok az Isten, aki megbocsátom bűneidet önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.” ( Ézsaiás 43:25)

Néhányan, annak ellenére, hogy hívők vagyunk, amikor problémáink vannak, azt gondoljuk, hogy Isten elégtételt akar venni vagy vissza akar fizetni nekünk valamit.

Úgy, mint abban a történetben, amikor egy férfi el akar jutni kocsival egy hegyi tóhoz. Út közben havazni kezd, így a férfi kiszáll és felteszi a kerekekre a hóláncot. Épp ekkor jön egy másik autó, ami belecsapódik az övébe, és a férfi rémülten nézi, ahogy az autója leesik a szikláról.

Gyalog folytatja az útját fel a hegyre a hóban és esőben, és a hidegtől megfázik. Aztán ahogy befordul az utolsó sarkon, látja, hogy a háza leégett. Mérgesen az égbe emeli a kezeit és ezt kérdezi: “ Miért történik ez velem, Isten?”  Megnyílik a menny és egy hang hallatszik: “ Mert vannak emberek, akikre dühös vagyok.”

Lehet, hogy te is azt gondolod, Isten így érez irántad. Vagy azt, hogy amikor problémád van, akkor az biztos azért van, mert Isten haragszik rád. De Isten nem ilyen. Isten melletted van, és nem ellened. Ha nehéz helyzetben is vagy, mint az a férfi a havas hegyen, az nem azért van, mert Isten mérges rád. Nem azt mutatja, hogy mit érez Isten irántad. Sőt, a Biblia épp azt mondja, hogy: “bízhatunk abban a szeretetben, amivel Isten szeret bennünket. Isten szeretet." ( 1Ján 4:16, NIV fordítás).

 Isten nem neheztel ránk, mert a harag távol áll az Ő természetétől.  Ő ezt mondja: “Én, vagyok az Isten, aki megbocsátom bűneidet, önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.” (Ézsaiás 43:25)

Ha már elfogadtad Jézust Megváltódnak, akkor nincs semmi kárhoztatásod, mert Krisztusban vagy (lásd Róma 8:1). Ragadjuk meg ezt az igazságot, és számoljunk le a régi hazugságokkal.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Március 29. - 13:15:42
    

NEM... NEM


"A szeretet... nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt." 1Korinthus 13,5b

 

Gondolj arra, akit a világon a legjobban szeretsz. Nem szoktál vele szemben haragra gerjedni? Nem úgy van, hogy olyan hirtelen kemény szavakat tudsz mondani? Talán kegyetlen szavakat, ami fáj. Nincsenek-e indulatkitöréseid? Akkor ami benned van, az nem szeretet. "A szeretet nem rója fel a gonoszt." Az egyik fajta ember úgy haragszik, hogy hirtelen kitör, aztán elmúlik. Lehet, az a fajta vagy, aki nem mutat semmit, de nem tud megbocsátani. Felróvod! Tudjuk, mit jelent ez, hogy sok van a rováson. Valahol a szívünkben mindent felróvunk. Évtizedekre visszaemlékszünk. Tudod, mit imádkozol a Miatyánkban? Átkot magadra. Úgy bocsásson meg nekem Isten, ahogy én is az ellenem vétkezőknek. Mi lenne, ha Isten is azt mondaná: megbocsátok, de nem felejtek? Hány ember van, aki semmit nem mond, de belül morog, kedvetlen, megkeseredett. Úgy járkál, mint egy sértett királynő. Vegyék észre, velem nem lehet így bánni. A szeretet nem csak megbocsát, hanem el is felejt. Az nem szeretet, amikor úgy jársz otthon, hogy engesztelhetetlen vagy. A szeretet nem tesz ilyet. A szeretet megbocsát, mégpedig úgy, hogy "nem rója fel a gonoszt, nem gerjed haragra". Nem emlegeti, nem tör ki, szeret. Amikor beteszed a bögréket, mindig úgy teszed, hogy a szép oldalát fordítod kívül. Miért nem teszed ezt az emberekkel? Miért mindig a csorba oldalát fordítod kívül? Nézd a szép oldalát - van neki az is. Ne úgy állítsd magad elé, hogy azt lásd benne, ami rossz. A szeretet azt nézi, ami szép, ami jó, ami szeretnivaló. Azt látja meg újra és újra, és azért hálás Istennek.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Április 01. - 11:30:36
 Isten ismer téged, és tisztában van a szükségleteiddel


    „Ezért ne fáradjunk bele jót tenni, mert a megfelelő időben aratni fogunk, ha nem adjuk fel.” Gal. 6:9. (HCSB-fordítás)



Isten mindenható, ami azt jelenti, hogy tud mindenről, beleértve a Te életedet is. Ismeri a hibáidat, a kudarcaidat, az érzéseidet, illetve  frusztrálcióid – és ismeri a jövődet is.

Isten tisztában van a félelmeiddel. Ő tud azokról az akadályokról, amelyekről úgy érzed, hogy képtelen vagy megoldani őket, vagy felülkerekedni rajtuk. Napjainkban például, sokan a gazdasági körülmények miatt aggódnak, és anyagi  helyzetükkel kapcsolatban vannak félelmeik.

És emiatt úgy viselkedünk, mintha Istennek nem lenne tudomása kifizetendő számláinkról. "Nem látod, Uram? Vége mindennek! Én erre képtelen vagyok!" Megpróbálunk kitartani, és végig csinálni. Feszültek, idegesek vagyunk, és aggodalmaskodunk. Ám félelmünk azt jelzi, hogy nem vagyunk tisztában Isten végtelen tudásával.

Az igazság az, hogy Isten tisztában van az összes szükségleteddel. Az ima nem Isten tájékoztatása mindarról, amire érzésed szerint szükséged van. Ő régen tudja már, hogy éppen milyen helyzetben vagy. A Biblia azt mondja, "Atyád tudja, hogy mire van szükséged, mielőtt kérnél tőle" Máté 6:8 (NIV-fordítás). Minden egyes szükségletedet ismeri, legyen az akár pénzügyi, lelki, fizikai, szociális vagy érzelmi igény.

Végül, Isten tudja, hogy hűséges vagy. Látja mindazt a jó és helyén való dolgot, amit cselekszel. Minden alkalommal, amikor nem a bűn mellett döntesz, minden alkalommal, amikor ellenállsz a kísértésnek, minden alkalommal, amikor állást foglalsz Isten igazsága mellett, Ő tanúja lesz annak, hogy hűséges vagy hozzá.

A Biblia azt tanítja, hogy minden jócselekedet elnyeri méltó jutalmát, függetlenül attól, hogy mennyire jelentéktelen, illetve, hogy bárki más látta-e azt. Minden alkalommal, amikor bátorítasz valakit, minden alkalommal, amikor az irodában elvégzel valamit, ami nem is a te dolgod lenne, amikor a gyülekezetben elrendezed a székeket, ülőhelyeket, minden alkalommal, amikor visszautasítod, hogy pletykálkodj másokról – Isten látja mindezt, és nem számít Neki, hogy milyen jelentéktelen dolog is ez. Ahogy a Máté 10:40-42. versei is mondják. („Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem. Aki befogad egy prófétát azért, mert az próféta, prófétának járó jutalmat kap; aki pedig egy igaz embert fogad be azért, mert az igaz, igaz embernek járó jutalmat kap. Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet ad inni egynek e kicsinyek közül, mert az tanítvány: bizony, mondom néktek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát.”)

Lehet hogy most így szólsz: „Megpróbáltam a házasságomban helyesen cselekedni, mégis semmi eredményét nem láttam ennek.” „ Megpróbáltam igaz emberként élni, és megfelelően viszonyulni a gyerekeimhez (vagy a szüleimhez). Megpróbáltam rendesen elvégezni a feladataimat a munkahelyemen (vagy az iskolában), és nem tudom, hogy mindez megéri-e. Nem látom, hogy ez bárki életében akármilyen különbséget eredményezne.

Isten azt mondja: "Én látom ezeket, és nem számít, hogy ki más látja még." A jó, amit cselekszel, sohasem hiábavaló: „Ezért ne fáradjunk bele jót tenni, mert a megfelelő időben aratni fogunk, ha nem adjuk fel.” Gal. 6:9. (HCSB-fordítás)

Ne csüggedj el! Cselekedj továbbra is helyesen, és bízz a jóisten gondviselésében.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: nagy lajos - 2018. Április 01. - 17:54:32
kedves Irma ... és persze bárki is, aki olvassa !

egy kegyelemteljes Húsvétot ...., mert Jézus feltámadt !!!

ha elobb Irmának, azt azért, mert külön levélben érdeklodött irántam ...
na az történt az utóbbi hetekben, hogy más dologgal, dolgokkal voltam
inkább elfoglalva ... és az utóbbi hónapokban azon témakörök, amelyek
engem inkább érdekelnek ..., valahogy nem muködnek. Ezt lehet Csaba
hiánya okozza itt. Na nem engem, hanem ot kellene visszahívjad Irmám
...
szeretettel, Lajos
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Április 01. - 18:11:34
Kedves Lajos!

Én hívlak mind a kettőtöket!  vmosoly11
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Április 02. - 09:22:27

Istent semmi nem lepi meg

Még   teljes formát nem öltött testemet már látták szemeid; könyvedben meg voltak írva a nekem szánt napok már az előtt, hogy egy is eljött volna." (Zsoltárok 139:16, NIV fordítás)


Isten mindent tud a hibáidról, kudarcaidról, az érzéseidről, a csalódásaidról, és azt is tudja, mit tartogat számodra a holnap. Ő ismeri a jövődet.

A Biblia elmondja, hogy még mielőtt megszülettél, Isten már ismerte a jövődet: "Még teljes formát nem öltött testemet már látták szemeid; könyvedben meg voltak írva a nekem szánt napok már az előtt, hogy egy is eljött volna." (Zsoltárok 139:16 NIV fordítás)

Isten az Ő látószögéből egyszerre képes látni a múltat, a jelent és a jövőt. Ez nagy bizalmat kellene, hogy ébresszen bennünk Őiránta. Számomra vigasztaló, hogy Ő mindent tud, ami történni fog az életemben. De Ő nemcsak ismeri a jövőt, hanem ott is van velünk a jövőben. Nem csak naponta van velünk. Ő a jövőben is velünk jár.

Isten már felkészült mindenre, amivel szembe fogsz nézni holnap, a következő héten vagy a következő hónapban. Azt, hogy mit tartogat a jövő, te nem tudod, de Isten tudja. Soha semmi nem éri Őt meglepetésként, és nem mondja: "Ó, tényleg?"

A következő hónapban vagy a következő évben lehet, hogy egy válsághelyzettel kell szembenézned, és talán felteszed majd a kérdést, hogy "Mi történik? Hol van Isten?" De Isten ott van veled végig. Ő ott lesz veled a jövőben is, és Ő fel van készülve mindenre.

Ha Isten ismeri a jövőmet, akkor hozzá kellene fordulnom tanácsért is. Ő tudja, mi fog történni: "Kiáltsatok hozzám és én válaszolok. Csodálatos és rendkívüli dolgokat mondok el, amire sosem jönnél rá magadtól" (Jeremiás 33:3, MSG ford.)

Isten elmondhat olyan dolgokat, amelyekről nem tudsz. Nem fogja az egész életedet kiteríteni előtted, elmondva mindent, ami történni fog. Ha ezt tenné, akkor valószínűleg nagyon elcsüggednél vagy hatalmába kerítene a büszkeség, vagy esetleg mindkettő. Ehelyett Ő apránként hozza a tudomásodra - mindig csak egy keveset.

A következőt tanácsolnám neked: amikor reggel felébredsz, menj végig a napi teendőiden az Úrral, és imádkozz így: "Atyám, te már látod ezt a napot, ami ma előttem áll. Te már előre tudsz minden zavaró tényezőről, amivel szembe kell nézzek, és tudsz minden válságról. Tudod, ha esetleg defektet kapok a kocsival, ha esetleg lekésem a repülőt... Te tudsz minden fájdalomról, ami ér, és még arról is, hogy esetleg kiöntöm a kávémat. Te már látod mindezeket. Kérlek, add meg nekem a mai naphoz szükséges erőt!"

Isten pontosan tudja, mire van szükséged, mert ő már látja, hogy mivel kell majd szembenézned. És Ő megadja neked, amire szükséged van.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Április 04. - 08:17:56
    

NEM FORDULT HÁTRA


"Az Úr Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam." Ézsaiás 50,5

 

Jézusnak sok oka lett volna hátrafordulni, amikor az Úr elküldte Őt erre a földre. Mindjárt a születésénél. Lejött az irtózatos körülmények közé, otthagyva Isten szeretetét, amit a menny jelentett számára. Végig, egész életén át annyi fájdalom és csalódás érte, ami bennünk azt ébresztette volna fel, hogy megfordulunk. Mennyi szolgálatnak fordítottál már hátat, mert nem ment, és kijelentetted: nem csinálom tovább! Jézus útja, Aki irántunk való szeretetből jött, tele volt csapdákkal. A farizeusok, az írástudók állították neki. Az a nő, akinek hét férje volt, kié lesz a feltámadás után? Szabad-e a császárnak adót fizetni? Meg kell-e kövezni a házasságtörő nőt? Amikor a néma ördögöt kiűzi, azt mondják: Belzebub van benne! Amikor a gutaütöttnek azt mondja: Bízzál, fiam! - istenkáromlónak nevezik. Bennünk megfordult volna, hogy érdemes-e ilyen emberekért élni. De Jézus csodálatos biztonsággal lépi át ezeket a csapdákat. Az Úr Jézuson a legmélyebb sebeket az övéi ejtették. Az ellenségeire nem fakadt ki. De amikor lemegy a megdicsőülés hegyéről, és látja, hogy tanítványai nem tudnak a holdkóros fiún segíteni, azt mondja: Hitetlen nemzetség, meddig tűrlek még titeket? Át kellett élnie, milyen lélek van tanítványaiban, akik azt akarták, hogy tűz szálljon alá arra a falura, amelyik nem fogadta be Jézust. Nem azért jöttem, hogy elveszítsem az emberek lelkét, hanem hogy megtartsam. Nem azoktól az emberektől szenved Jézus, akik azt mondják, hogy nem Isten Fia. Azoktól a sebektől szenved, amiket az övéi ütöttek rajta. Nem fordul hátra veled és velem kapcsolatban sem. Júdástól sem, aki mellette lopott, mellette lett áruló. Jézus ennek ellenére szerette övéit, és mindvégig szerette őket.

 
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Április 07. - 09:51:09
MEGBOCSÁTÁS... (2) :)
Ma szemtanúja voltam, ahogy valaki meghozta a jó döntést. Legalábbis, hogy megadta a lehetőséget Istennek, hogy a megbocsátást el tudja végezni őbenne.
Este tizenegy óra felé járt. A kórház folyosóján kérlelték lányai az édesanyát, hogy menjen be volt férjéhez a szobába. A férj állapota hosszabb, súlyos betegség után, hirtelen rosszabbra fordult. Emberileg nézve nem sok volt neki már hátra. S ez a férfi néhány perccel korábban megnyitotta a szívét, és sok-sok évnyi ellenállás után, befogadta a Megváltót az életébe. Kimondta Neki, hogy szüksége van a megbocsátásra, szüksége van az új életre. S érezhető volt, hogy az Úr Jézus odajött, megadta, amit CSAK Ő, és csak így tud megadni, amikor kérik Tőle a bűnök bocsánatát, amikor várják, hogy jöjjön Ő, és tegyen rendet, adjon békességet és adja meg az új kezdést. S ez a férfi megtette. S az Úr jött, és megadta.
S most itt volt a vágya, hogy korábbi feleségének elmondhassa, hogy elrontotta a dolgokat, és hogy bánja, nagyon bánja, és kéri, bocsásson meg neki. Lehet, hogy "visszacsinálni" már nem lehet dolgokat, de várja a megbocsátást, mert szeretné, hogy a család ismét eggyé legyen, legalább úgy, hogy az ünnepeken együtt tudjanak lenni.
Te bemennél? Te kimondanád, hogy megbocsátasz, Te megtennéd?
Tudom, sok-sok fájdalom el van rejtve az emberek elől. Van, amiről tudnak mások is, de van, amit csak te éltél át, megaláztatások, sértések, visszaélés a bizalommal, sok-sok fájdalom, amiről senki más nem tud, csak te, és esetleg az, aki okozta a fájdalmat. És Isten. Aki elszenvedte mindezek büntetését, és még rengeteg másét is - azért is, amit esetleg te okoztál másoknak.
Sok-sok fájdalom él az emberi szívben, és sokszor ezek azt mondják: "nem akarom látni... nem akarok odamenni... nem akarom, hogy beszéljen hozzám... nem, nem, nem... nem akarok megbocsátani". De a megbocsátás NAGY HATALOM. Valami olyan indul el, ami enélkül soha sem történne meg. A megbocsátásban Isten ereje nyilatkozik meg. És az Ő szeretete. És a csodák így indulnak el.
Te bemennél? Te kimondanád, hogy megbocsátasz, hogy adsz új kezdést, tiszta lapot? Te megtennéd?

Ennek a drága, volt feleségnek, nagyon nehéz volt. Egyszerűen NEM akarta megtenni. Nem akart megbocsátani, és nem akarta meghallgatni sem a másik embert, nem akart szembesülni ezzel a helyzettel.
De vannak percek - és ezek ott vannak a te életedben is - amik NEM TÉRNEK VISSZA. Amikben hozhatsz jó döntést, és az viszont elkísér egész életedben. Ott lesz veled mindig.

A megbocsátás jó döntés. Ha meghozod ezt a döntést, ELKÍSÉR egész életedben. Ha viszont kihagyod ezt a percet, nem teszed meg, amit most megtehetsz, lehet, hogy soha többé nem lesz rá módod.
Ezt elmondtam ennek a drága édesanyának, volt feleségnek. Nem tudhatja, hogy korábbi férje kikel-e még ebből a kórházi ágyból. Nem tudhatja, megéri-e még a holnap reggelt. Ez a férfi most átvette Jézus Krisztustól a megbocsátást - de szeretne bocsánatot kérni most a volt feleségétől. Szüksége van rá, hogy megkapja, hogy átélje a megbocsátást, a békességet, ami ebből fakad. S ezt NEM TUDJA megkapni mástól, csak attól, akit megbántott, akitől most szeretne bocsánatot kérni.

Te bemennél? Te kiszolgáltatnád magad annak, hogy felszakadjanak ismét a sebek, és a másik kimondja, hogy mennyire, de mennyire bánja, amit tett, ahogy veled bánt? Bemennél, és engednéd, hogy ezt kimondja? Készen állnál arra, hogy megbocsáss, hogy elengedj mindent? Ugye érzed, hogy ez ISTENHEZ MÉLTÓ cselekedet. Olyan, amit az Úr tesz velünk! Gyönyörű. És borzasztó nehéz... a győztesek születési helye. Ilyenkor születnek a jövő győztesei. A hősök, akikkel Isten új módon tud beszélgetni.

És ez az édesanya, volt feleség, megtette. Bement. Nem volt neki könnyű. Lányai bekísérték. Mi, ketten, kint, a folyosón letérdeltünk, és a következő perceket végigimádkoztuk. Hálát adtunk az Úr csodájáért, hogy Ő ott van, most, ebben a percben, és hogy cselekszik, hogy most hozza elő a menny békességét. És könyörögtünk, hogy végbe menjen, sikerüljön elmondani is, és megbocsátani is... vagy legalább végighallgatni, ami már fél rendezést is jelent. Tudod, amikor valaki még nincs újjászületve, egy ilyen döntést meghozni, hogy "kiszolgáltatja magát" annak, amit a másik mondani akar neki, már egy olyan lépés, amit az Úr közelsége követ. És megszületett ez a döntés. Uram, köszönöm. Köszönjük. Köszönöm, hogy megláttuk a Te csodádat, ebben is, ma este. Ámen.

Akarod, hogy Isten végezhessen benned hatalmas dolgokat? Engedj Neki a "kicsi" lépésekben. Azokban, amik esetleg fájnak. Amikkel esetleg lemondasz korábban annyira védett gondolatokról, értékítéletekről - pl. arról, hogy "mindenben neked volt igazad", és hasonlókról. Ha engedsz Istennek, elkezd veled másként beszélni. Olyan dolgokat kezdesz el megérteni, amiket korábban nem is gondoltál volna. Új emberré tesz... felfrissíti benned az Ő jóságos látásmódját... ha már eddig megismerted volna. Most még inkább megismered.

Megéri?
Megéri. Csodálatosan megéri... Legyen áldás rajtad, ahogy megteszed. Legyen az Úr csodálatos megmentő szeretete a tiéd, olyan mélyen, olyan teljesen, ahogy eddig nem is gondoltad volna. Ámen. :)

Ef 4,32. "Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett nektek."
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Április 15. - 09:56:40

Mondjál igent azelőtt, hogy Isten szólna hozzád


    „A jó földbe esett mag: ezek pedig azok, akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.“ (Lukács 8:15)

Isten azokhoz az emberekhez beszél, akik eldöntötték, hogy megcselekszik azokat amit mond, mielőtt Isten szólna hozzájuk. E szerint: „Istenem, ha azt szeretnéd, hogy cselekedjek, cselekszem. Amennyiben az a szándékod, hogy házasodjam, házasodom. Ha azt szeretnéd, hogy kilépjek a munkahelyemről, kilépek. Mielőtt kimondanád, az a válaszom rá igen. Bármit amit szeretnél, hogy tegyek, megteszem.”

Lukács 8:15 verse szerint:„A jó földbe esett mag: ezek pedig azok, akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.“

Jézusnak ezt a példázatát tanulmányozva, arra jutottam, hogy négy féle emberről beszél: azokról, akik ellenállnak, azokról akik felszínesek, azokról akik mindig elfoglaltak, és azokról akik jók.

Egyben négy féle magatartásról is szólnak. Ezek a magatartások akár egy napba besűrítve is megjelenhetnek. Egyik pillanatban ezt mondod: ”Istenem, hallani szeretnélek, mert tudom, mit akarsz mondani.” Következő pillanatban azt mondod: „Uram, mondjad gyorsan!” Aztán meghallod és azt mondod jó, de azután elfoglalod magad a munkáddal, vagy az iskolával, gyerekekkel és aztán a hullámok összecsapnak a fejed felett. Máskor azt mondod: „Istenem, tegyél belátásod szerint, én nyitott vagyok rá.”

Isten egy engedelmes hozzáállást, magatartást szeret, arra nevel, hogy gyümölcsöt teremjél – ez a bibliai meghatározás arra, hogy eredményes, boldog legyél. Isten azt szeretné, hogy gyümölcsöt teremjél a munkád során, a családban, a barátokkal, Istennel való kapcsolatodban, más emberekkel való viszonyodban, az egészségeddel kapcsolatban.

Hogyan teremhetsz gyümölcsöt, ha Isten mond neked valamit? Úgy, hogy átadod másnak. Amikor Isten mond neked valamit, úgy terem benned hamar gyümölcsöt, ha megosztod másokkal, amit tanultál.

Lukács 8:15 másik fordítása így hangzik: „Isten szavára hallgattak és belekapaszkodtak és folyamatosan hirdették másoknak, akik aztán hamarosan hívőkké váltak.”(TLB) Isten azt szeretné, ha amit tanultok átadnátok másoknak is.


Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Április 16. - 07:44:42

Dr-Kováts György
32 perce ·

Egy példa. Kaptál az Úrtól egy látást, hív valamire, amit meg kell tenned, vagy egyszerűen, miközben Vele élsz, és teszed mindennapi dolgaidat, beleütközöl abba, hogy vannak "ellenlábasaid". Más szóval, vannak, akik akadályozzák azt, amit tenned kell, vagy amit tenni szeretnél. Az Úrral. És amikor ilyen helyzettel találja magát szemben az ember, hajlamos:
a./ Hadakozni.
b./ Keseregni.
c./ Feladni.
d./ Végigcsinálni, de rezignáltan, öröm nélkül.
e./ Panaszkodni és zúgolódni, másokat szidni és másokra neheztelni.
De te, ha megkapod az Úr ígéretét, ezek közül egyiket sem teszed. Mondjuk ezt az ígéretet: "Mikor jóakarattal van az Úr valakinek utaihoz, még annak ellenségeit is jóakaróivá teszi." (Péld 16,7.)
Lehet, hogy támadnak, lehet, hogy akadályoznak, lehet, hogy övön aluli módon viselkednek veled, lehet... de az ígéret felette van mindezeknek. Fölé emel téged is, mert az Úr a hit által mindazoknak a "körülményeknek" (így az emberi rosszindulatnak, félreértésnek és előítéletnek, s az ezekből fakadó cselekedeteknek, akadályozásoknak), amelyek körülvesznek téged. Ezt látod az Igéből, akár Ábrahámra, akár Izsákra, vagy Jákóbra, akár Józsefre, Mózesre és Józsuéra, vagy bárki másra tekintesz. Győztesek voltak, mert Isten Igéje ott volt szívükben, az ígéretekben jártak, a hit által, és így nem kellett megadniuk magukat azoknak a körülményeknek, amelyekkel az ellenség - s itt az ördögre gondolok - próbálta őket akadályozni.
Az emberek sokszor csak "eszközök", és sokszor egyáltalán nem tudják mit tesznek. Ne ellenük hadakozz (a), hiszen "nem test és vér ellen van neked tusakodásod"
Ne is keseregj (b), hiszen még NINCS VÉGE, és nem az embereké, nem is az ördögé, hanem ISTENÉ AZ UTOLSÓ SZÓ.
Ha ígéretben jársz, az Úrtól kapott szó vesz körül, örvendeztet meg és tart az Ő útján, akkor nem fogod feladni (c), hanem VÉGIGCSINÁLOD a hit által. És győzni fogsz. Mert a mi Istenünk győztes Isten, a mi Megváltónk győzött, és megajándékozott téged is, az Ő személyes győzelmével. A tied, neked adta, hogy MOST, itt, a te élethelyzetedben győzz.
Végig csinálod, a hit által, és közben nem válsz "rezignálttá", nem veszíted el az örömöt az életedből (d), mert a hit, a reménység, a szeretet, ez a három, megmarad, és az Isten országa igazság, békesség, és Szent Szellem által való öröm, s ez is megmarad, ott lesz veled, életed minden helyzetében. Gyönyörűségesen. Gyönyörűen. Meg fogod látni. Tapasztalod. Az Ige fölé emel a "helyzeteknek", és ÖRÖMMEL visz át rajtuk, Jézus Krisztus nevében.
S mivel az Ige ott van benned - "benned marad Annak a magva" - nem fogsz zúgolódni, panaszkodni, neheztelni másokra, nem fogsz szidni másokat, mert ez a Szellem, a mennyei Szó, az Élet, ami a mennyből jött, és amiben az Ige megerősített téged, NEM ENGED téged zúgolódásra, panaszra, háborgásra és mások szidalmazására. Egyszerűen FÖLÉ EMEL ezeknek, és megerősít a jóban, a helyesben, és mindig ELÉD TESZI az Úr megoldását.

Az Ige, amit kaptál, ezekre a helyzetekre, kincs. Azt mondja: "Mikor jóakarattal van az Úr valakinek utaihoz, még annak ellenségeit is jóakaróivá teszi." (Péld 16,7.) Vagyis, amikor ránézel "ellenségeidre", azokra, akik rossz akarattal vagy félreértéssel vannak veled, akiket az ördög arra akar használni, hogy akadályozzanak téged abban, amit tenned kell, vagy amit tenni szeretnél Jézussal, akkor egyszerre az Úr eszedbe juttatja az ígéretet: "Mikor jóakarattal van az Úr valakinek utaihoz, még annak ellenségeit is jóakaróivá teszi.". Mi is fog történni? "Jóakaróiddá" lesznek. A javadat fogják munkálni. Még ezzel a mostani dologgal is előre fognak téged vinni. A dolgaidat, amiket Istentől kaptál, vagy amire Istentől kaptad a megbízatást, amit az Úrért, az Úrral végzel, NEM FOGJÁK TUDNI megakadályozni, sőt... még inkább előre segítik. És téged magadat sem tudnak megfosztani - nem. Ehelyett építeni fognak. Ha másként nem, azzal, hogy MÉG INKÁBB a hitben kell járnod, és gyakorolnod naponként a hálaadást. Többször is. Mindig. S ez jó. Jó az egész... az Úrral.

Uram, köszönöm az ígéretet. Köszönöm a Te Igédet. Köszönöm az ígéreteket, amikkel megajándékozol, hogy győztes legyek, hogy győzelemben járjak. Ámen. Ámen. Ámen. Tudom, hogy meg fogom látni a Te munkádat, ahogy Te hozod a megoldásokat, ahogy Te fölé emelsz mindannak, amivel az ellenség elvágni akarja az utamat. Köszönöm, hogy nem vagyok magamra hagyva, köszönöm, hogy mindezek között építesz, győztessé teszel, és felemelsz, hogy megismerjelek Téged, még sokkalta inkább, mint eddig. Köszönöm, köszönöm, köszönöm Neked. Ámen. :)

Péld 16,7. "Mikor jóakarattal van az Úr valakinek utaihoz, még annak ellenségeit is jóakaróivá teszi
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Április 19. - 08:56:22
    

MEGREPEDT NÁD


"Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg." Ézsaiás 42,3

 

Olyan csodálatos kép ez Jézusról. Nekünk az a bajunk, hogy a megrepedt nádat eltörjük. Számunkra értéktelen szemét. Ézsaiás 41,14-ben olvassuk: "Ne félj, férgecske Jákób!" A férgeket nem szoktuk becézni. Nulla, egy féreg senkinek nem érték, csak az Úrnak. Egyszer végignéztem a Bibliában, mennyi megrepedt nád élet van. Gondoljunk Péterre, mennyire repedt nád volt - és Kőszikla lett. Amikor a házasságtörő nőt Jézushoz vitték, mindenki eltöri, mindenki kövezni akarja. Jézus egy szóval se mondja: mit tettél, hova jutottál, hogy lehet így élni? Csak annyit kérdez: "Asszony, hol vannak azok a te vádolóid? Senki nem kárhoztat-é téged… Én sem kárhoztatlak: eredj, el és többé ne vétkezzél" (Jn 8,1011). A másik dolog vele együtt jár, hogy "a pislogó gyertyabelet nem oltja ki". Vannak olyanok, akik már pislognak. Kezdődik bennük a hit. Van olyan is, aki még pislog. A már pislogókat is a hívő ember hamar kioltja. Milyen kemény és kegyetlen tud lenni az ember egy pislogó gyertyabéllel. Valahogy másként mond valaki valamit, mint ahogy megszoktuk, és rögtön ott a gúnyos mosoly. Az illető soha többet nem fog megszólalni. Eloltották, ahelyett, hogy a két kezükkel védenék. Ha ott volnának mellette a teljes védő, megértő szeretetükkel, nem aludna ki. Jó volna körülnézni, nincs-e körülöttem pislogó gyertyabél, nem voltam-e úgy, hogy egy mondatommal eltapostam? Nincs-e olyan, hogy az Úré volt, és most elalvóban van? Már nem lángol, de egy kis élet még van benne. A lármás énemtől nem veszem észre, hogy egy ember elsőt pislog, vagy már utolsót. Jézus egészen más volt, mint mi.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Április 28. - 09:58:47

Dr-Kováts György
35 perce ·

SZERELMESÉNEK ÁLMÁBAN AD ELEGET... :)
Vetünk... vetünk... hit által. (Zsolt 126,5-6.)
Sokszor "könyhullatással" - mert nem mindig egyszerű... és egyszer csak JÖN az aratás: "Szerelmesének álmában ad eleget." (Zsolt 127,2.) S ez gyönyörű.
Ez az "aratás" nem "összefüggéstelen" a vetéssel.
Van vetés. Volt vetés. "Vetőmagunkat sírva emelve vittük tova." Mert nem adtuk fel. Mert tettük, amit a mi Urunk ránk bízott. Szóval, imádsággal, böjttel, adakozással, idővel, türelemmel, szeretettel: vetettünk - mert ez mind, mind magvetés.
Néha heteken át, néha hónapokon át. És jöttek, akik mondták: "miért teszed", és: "mikor veszed már észre, hogy 'hiábavaló', nem látod"? És mi néha nem tudtunk mit mondani rá, néha azt, hogy "az Úr is teszi", vagy "az Úr mondta", vagy azt, hogy "az Úr még nem mondta, hogy hagyjam abba"... és Joás nyilai (2Kir 13.) jutottak eszünkbe. És tettük, és tesszük most is, ami ránk van bízva.
"Könnyhullatással is", amikor "nem látszik" az eredménye, vagy mások kritikája nagyon fáj, vagy amikor nem tudunk mit mondani... de TESSZÜK. Vetjük. Vetjük a magot. Az Igét. A hit által. És a tiszta életet. A mennyhez kapcsolódót. Az anyagiakat, amikhez a forrásokat is mindig kérnünk kell. Nagyon. Tudatosan. Akkor is, amikor nem is látjuk, hogyan lesz, de tesszük, tesszük, tesszük. A hit által. Vetünk.
És akkor, egyszer csak...
Egyszer csak, amikor nem várjuk...

Egyszer csak, váratlanul, teljesen csöndesen, egy pillanat alatt... meglátjuk, hogy az ÚR OTT VAN, és cselekszik. Ő ad valamit, amit akkor talán nem is vártunk volna. Valamit, ami meglep, amivel meglep bennünket, és csak sírunk, de ezek már más könnyek, sírunk, mert SZERET, mert meglátjuk (ismét), hogy Ő OTT MARADT, Ő hűséges, és állja szavát. És benne vagyunk, az Ő KÖZVETLEN CSODÁJÁBAN. Benne, és Ő is ott van, és ... nem tudunk mit mondani. Csak egyet: "szerelmesének álmában ad eleget".

"Szerelmesének álmában ad eleget..." (Zsolt 127,2.)
Persze, hogy nem lustaságról szól.
Persze, hogy nem hárítod át Rá azt a felelősséget, amit rád bízott Ő, a mennyből.
Persze, hogy nem engeded ki a gyeplőt a kezedből, és nem veted a lovak közé.
Persze, hogy ami rajtad áll, megtetted, megteszed... mindig megteszed, mert szereted az Urat, és ez a szeretet hat át a "könnyű" és a "nehéz" napokon is. És Vele vagy, és boldog, hogy ott lehetsz, a "nehéz" napokban is, Vele, mert Ő van ott veled.
Mint József (az Ószövetségben).
Hűséges volt.
A gúnyolódás idején, amikor testvérei kiközösítették. Az elvettetés idején, amikor bezárták a "kútba", és amikor nem volt "kilátás", nem volt "kiút", mert eladták, üzleteltek rajta, felette... és apjának gonoszt mondtak. Amikor EGY SZÓT SEM tudott szólni ellene, csak a szíve fájt, hogy édesének, édes apukájának most mennyire fog ez fájni, és mit fog gondolni, és el van szakítva, nem ölelheti meg, nem segítheti... semmit.
De amikor ott volt a rabszolgák között, amikor eladták, amikor új helyén első éjszakáját töltötte, és a többit, hosszú, hosszú éveken át: VETETT... Mindig vetett. Ha kellett, könnyhullatással, de vetett. Adta, amije volt. A kicsi korától benne levő képességeket, jó adottságokat, adta, adta, nem méricskélve, hogy most a "rabszolgatartó urát segíti", őt "gazdagítja", őt "védi meg a kártól". Nem törődött azzal, hogy az emberek mit mondtak, gondoltak, ő ez volt, egy MAGVETŐ ember, aki tudatosan adott, adott és adott. "Magáról megfeledkezve", mert ebben a helyzetben CSAK ezt lehetett tenni. Mert szerette az Urat, és szerette azokat, akik ott voltak körülötte.
És hűséges volt akkor is, amikor mindezért nem "jutalmat" kapott, hanem méltánytalan megvetést és elvetést. Megint. Lent a börtönben is ezt tette.
Vetett. Vetett. Vetett. Könnyhullatással is.
Egészen addig, míg egy nap, HIRTELEN érte küldtek: "készülj, a fáraó elé fogsz állni". Eljött a pillanat, teljesen váratlanul... de ŐT NEM ÉRTE VÁRATLANUL, mert az Úrral járt addig is. A vetés élete az Úrhoz kapcsol. Amikor adod, amid van, és nem magaddal foglalkozol, hanem teszed, ami rád van bízva, és rábízod magad az Úrra, akkor ODA VAGY KAPCSOLVA Hozzá. És amikor eljön az "álmában ad eleget" ideje, amikor eljön az élet új fordulata, amit emberileg elképzelni sem lehetne, KÉSZEN TALÁL téged. Mert a magvetés élete FELKÉSZÍTETT TÉGED.

Uram, gyönyörű, ahogy végzed munkádat. Csak Te tudod az időket. Csak Te tudod a fordulatokat. Csak Te vagy, Aki a megfelelő időben hozol elő mindent, mindent, mindent. Te adod meg a megoldásokat, Te adod meg mindazt, amire mi nem is számítunk, nem is számíthatunk, nem méricskélhetjük... sok mindent várunk, de amikor TE BEJÖSSZ, akkor hirtelen minden elgondolást meghalad, amit Te teszel. Szerelmesednek álmában adsz eleget... gyönyörű. Köszönöm, köszönjük, Urunk. Köszönjük, és bízunk Benned. Ámen. Ámen. Ámen. :)

Zsolt 126,5-6. "Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd. Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve."

Zsolt 127,2. "Hiába nektek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ad eleget."

Persze, hogy nem a lustaságról szól. És persze, hogy nem arról, hogy "hiábavaló volt a vetés". Persze, hogy nem arról, hogy sodortass a körülményekkel... nem. Amit te tehetsz, tedd meg - ami az Úré, bízd rá, és rejtsd el magadat az Ő közelségében, elrejtő védelme alatt. És bízd magad Őreá, mert ebből jó származik néked.

Uram, milyen bölcs, amikor TE szólsz, és mondod, mit kell megtenni, és mikor van itt az ideje a "szerelmesek várakozásának". Mikor kell azt mondani: "hiába nektek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek... szerelmesének álmában ad eleget." Amikor elengedjük az emberi erőlködést. Amikor letesszük, amit mások amúgy elvárnának, vagy amin megbotránkoznak, ha mi nem tesszük meg... Egyszerűen adjuk magunkat arra, hogy TE CSELEKEDJ.
Uram, drága Úr Jézus, milyen csodálatos az az élet, amit Veled élhetünk. Hogy vezetsz. Igen, Uram, sokszor elhibázom, de Te szólsz, és akarom meghallani, és köszönöm, hogy tanítasz, hogy meg is halljam, hogy mikor kell elengedni, mikor kell megtenni, mikor kell rajta lenni, és semmit, egy jottányit sem engedni belőle, mikor kell akár éjjel is, vagy bármikor erőfeszítést tenni, és mikor kell beletenni mindent a TE kezedbe, elengedve mindent, és Rád bízva magamat, magunkat, a rám bízottakat, a jövőt, a Te munkádat... köszönöm, hogy Te vagy az első, az utolsó, a kezdet és a vég... Te vagy az Alfa és az Ómega, Benned indul el minden, és érkezik végcéljához. Köszönöm, hogy szólsz, és Veled élhetek. Ámen
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Május 05. - 10:44:40
Dr-Kováts György
5 órája ·

AMIT Ő ELDÖNTÖTT... :)
Köszönöm Úr Jézus, hogy nem felejtettél és nem felejtesz el. Soha. Minden hibát, mindent, amit elrontottam, odahozhatok Hozzád, és nem mondod, hogy "nincs jövő", hanem azt mondod: "eredj el, és többé ne vétkezzél". Te a helyreállítás Istene vagy. Köszönöm Neked, Uram.

Köszönöm, hogy a megrepedt nádat nem töröd el, a pislogó gyertyabelet nem oltod ki, köszönöm, hogy felemeled és megerősíted azokat, akik Utánad vágynak. Te vagy a jövőnk, Te készítesz el mindent, erre a mai napra is. Azt akarod, hogy a szabadítás, a Te megváltásod ott legyen a mi életünkben, akarod, hogy tovább áradjon rólunk, tőlünk, általunk is, mindaz, amit elvégeztél fenn a golgotai kereszten. Köszönöm Neked, Uram, és mondom: "itt vagyok, Uram, küldj el engem". Ámen.

1Thess 5,9-10. "Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. 10 Aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt éljünk Ővele."

1./ Nem haragra... nem ítéletre... nem elvesztésre.
2./ Akarja, hogy győzz, akarja, hogy megmenekülj, akarja, hogy ne "csak éppen" légy túl a nehézségeken, hanem kiáradó legyen az áldás, az élet, a kibontakozás a te életedben - Őtőle. Akarja: erre "rendelt" téged. (EZT is jelenti "szódzó" - az üdvösség, a megmenekülés...)
3./ A "tithémi" (rendel) azt jelenti, hogy "odatesz", ad, átad, meghatároz, tesz valamilyenné, valamivé - és még sok minden mást. De mindegyik arról szól, hogy egy HATÁROZOTT AKARAT áll a háttérben. (Nyilván nem fog a te akaratod ellenére működni - de, ha átadod magad arra, amit Ő akar, akkor AZ LESZ A GYŐZTES, amit Ő gondolt, tervezett és döntött.)
4./ Üdvösséget "szerezni" egy "tulajdonszerzést" is jelent, abban az értelemben, hogy NEKED akarja adni. Azt akarja, hogy a tiéd legyen...
5./ Az üdvösség - "szótéria" - nagyon gazdag jelentésű. Az örök életet jelenti és azt mind, ami az örök életből fakad. Ez egy Istennel közösségben levő, Vele élő, működő, csodálatos élet, ami ott van ma, most is az életedben, és dolgozik, működik, és végzi munkáját. És jelenti a gyógyulást, a szabadítást, az elrejtettséget, a biztonságot, a kibontakozást... az áldást. Ez az, amire az Úr "rendelt téged".
Persze sok minden mond ellene - de te TUDOD, hogy ez az AKARAT a mennyből, és odaadod magad az Úr tervére, vezetésére, engeded, hogy intsen, vezessen, irányba állítson, és AZ FOG MEGVALÓSULNI, amit Ő gondolt, amit Ő akar, és amire Ő állított be téged. Amire "rendelt".
6./ Ez a "rendelés" nem akármikor és nem akárhol, nem is akárhogyan történt... a GOLGOTA is a része. Ott, fenn, a kereszten, ahol kifizetett érted mindent az Úr Jézus Krisztus, ahol kimondta "ELVÉGEZTETETT", ott dőlt el, hogy ez az élet lesz a tiéd, a megmentés, a kiszabadítás és a jövő élete. Az elrejtettség élete.

Köszönöm Neked, Úr Jézus. Köszönöm, hogy VAN jövő, van helyreállítás, van élet, van szabadítás. Erre állítottál be, erre rendeltél, hogy ebben járjak, és ezt adjam tovább, ezt képviseljem, és végezzem, minden pillanatban, életem minden helyzetében. Ámen. Ámen. Ámen.

Legyen, Uram, a Te akaratod jó szerencsés. Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy, itt a földön is. Ámen. Ámen. Ámen
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Május 11. - 12:37:03
Dr-Kováts György
1 órája ·

HOL VAN? :) HÉTBŐL-ÖT... MÁR... ÉS A TÖBBI IS... TELJESSÉGGEL. :)
Tegnap rövid néhány perc leforgása alatt kb. 7 nehéz hír ért el - fizetendők, megoldandók, "nehezen megoldhatók".
Még jó, hogy előtte erősített meg az Úr a 2Kir 2,14-ből: "Hol van az Úr, az Illés Istene?" - s a válasszal: OTT, ahol a problémák vannak. A megoldandók. PONTOSAN OTT. (Itt, a 2Kir 2-ben, a Jordán partján volt, ahol a víznek ketté kellett válnia. S ketté is vált.) Az én életemben OTT, ahol éppen a problémák felmerülnek.
Ma örömmel számolok be róla, hogy a hét közül öt már aznap megoldódott. És a másik kettőnek sincs sok lehetősége... Pontosabban: az én Istenemmel szemben, SEMMI lehetősége nincs.
Közben persze még eszembe jutott vagy három másik - de nem baj. Megtanulok gyönyörködni a nehézségekben. A problémákban. Mert AHOL a probléma, OTT az én Szabadító Istenem, és OTT látom meg Őt, OTT - pontosan ott - ismerem meg Őt még sokkalta inkább. Ámen.

Köszönöm, Uram, köszönöm, drága Úr Jézus Krisztus, ahogy Te jártál ezen a földön, a problémák tengerén, a hit által, teljes győzelemmel, arra tanítottál, hogy amikor nem látom a megoldást, amikor nincs saját hatalmamban a következő lépés, (bár mindig eldönthetem, a hit által, és el is döntöm, sőt, odaadom magam arra, hogy ki is mondom), akkor vagyok a LEGERŐSEBB, mert a Te erőddel járok. A Te szabadításoddal. És megismerlek Téged, az én Szabadításom Istenét. Köszönöm Neked, Uram. Ámen.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2018. Május 11. - 13:10:24
:like:
Ámen!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Mariann - 2018. Május 12. - 17:35:32
Dr-Kováts György
1 órája ·

HOL VAN? :) HÉTBŐL-ÖT... MÁR... ÉS A TÖBBI IS... TELJESSÉGGEL. :)
Tegnap rövid néhány perc leforgása alatt kb. 7 nehéz hír ért el - fizetendők, megoldandók, "nehezen megoldhatók".
Még jó, hogy előtte erősített meg az Úr a 2Kir 2,14-ből: "Hol van az Úr, az Illés Istene?" - s a válasszal: OTT, ahol a problémák vannak. A megoldandók. PONTOSAN OTT. (Itt, a 2Kir 2-ben, a Jordán partján volt, ahol a víznek ketté kellett válnia. S ketté is vált.) Az én életemben OTT, ahol éppen a problémák felmerülnek.
Ma örömmel számolok be róla, hogy a hét közül öt már aznap megoldódott. És a másik kettőnek sincs sok lehetősége... Pontosabban: az én Istenemmel szemben, SEMMI lehetősége nincs.
Közben persze még eszembe jutott vagy három másik - de nem baj. Megtanulok gyönyörködni a nehézségekben. A problémákban. Mert AHOL a probléma, OTT az én Szabadító Istenem, és OTT látom meg Őt, OTT - pontosan ott - ismerem meg Őt még sokkalta inkább. Ámen.

Köszönöm, Uram, köszönöm, drága Úr Jézus Krisztus, ahogy Te jártál ezen a földön, a problémák tengerén, a hit által, teljes győzelemmel, arra tanítottál, hogy amikor nem látom a megoldást, amikor nincs saját hatalmamban a következő lépés, (bár mindig eldönthetem, a hit által, és el is döntöm, sőt, odaadom magam arra, hogy ki is mondom), akkor vagyok a LEGERŐSEBB, mert a Te erőddel járok. A Te szabadításoddal. És megismerlek Téged, az én Szabadításom Istenét. Köszönöm Neked, Uram. Ámen.

Ámen ! !
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Május 17. - 11:39:34
 Miközben várakozol, Isten munkálkodik


    “Tele vagyok örömteli várakozással, és bízom Istenben, hogy segíteni fog, mert megígérte.” (Zsoltárok 130: 5, TLB fordítás)
       
Isten azt akarja, hogy türelmesen várj, amíg megválaszolja az imáidat; ám azt is akarja, hogy egy pozitív várakozással várj. Legyen hited, és bízz Istenben, hogy meghallgat és válaszol. Amikor így vársz, akkor azt nyilvánítod ki, hogy hiszel Isten ígéreteiben. Hiszed azt, hogy megtartja a szavát.

Daniel Boone-tól, a híres határvadász-felfedezőtől egyszer megkérdezték: “Eltévedt valaha a vadonban?" Ezt válaszolta: “Nem, soha. Volt, hogy néha egy pár hétig úgy éreztem, hogy nem tudom, hol vagyok, de nem tévedtem el soha.”

Lehet, hogy most te is úgy érzed, összezavarodtak a dolgok az életedben. Esetleg valami zavar van a házasságodban, és bár imádkozol, hogy jobb legyen, mégsem javul a helyzet. Vagy esetleg a karriereddel, a munkáddal van gond, és nem tudod, milyen irányban kellene tovább lépned, vagy hogy esetleg fel kellene-e mondanod. Lehet, hogy egy emberi kapcsolatoddal van gond. Erőtlennek és reményvesztettnek érzed magad, és úgy érzed, a saját magad erejéből nem tudsz változtatni a helyzeten. Össze vagy zavarodva és nem tudod, merre menj tovább.

De ne bátortalanodj el és ne add fel! Nézz felfelé. Kezdj el imádkozni. Én már sok olyan kéréssel fordultam Istenhez imában, amiket soha nem válaszolt meg. Emlékszem, volt egy imakérésem, amit évekig majdnem minden nap elmondtam Istennek, de Ő nem válaszolta meg. Nem tudom, hogy Isten miért döntött úgy, hogy nem válaszolja meg, és nem is értem. Viszont eldöntöttem a következőt: Isten akár megválaszolja ezt az imát, akár nem, én földi életem végéig hinni fogok az ígéreteiben. Mert Isten jó Isten, és Ő tudja mi a legjobb nekem, még akkor is, amikor nem értem.

Amikor Isten nem válaszolja meg az imáinkat, akkor emlékeznünk kell két fontos igazságra. Az első, hogy Isten kezében van az irányítás, és nem nálunk. Ő jobban tudja, hogy mire van szükségünk, mint mi magunk.
Nincs olyan magas hegy, amit ne tudna elmozdítani. Nincs olyan nagy probléma, amit ne tudna megoldani. Nincs olyan nagy szomorúság, amit ne tudna enyhíteni. Isten kezében van a vezetés, és neki van terve.

A második, amire emlékezned kell, hogy akár érkezik válasz az imáidra, akár nem, Isten elismeri a türelmedet – ha nem ebben a világban, akkor az örökkévalóságban.

“Tele vagyok örömteli várakozással, és bízom Istenben, hogy segíteni fog, mert megígérte.” (Zsoltárok 130: 5, TLB fordítás)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Május 20. - 18:44:41

Négy ok, hogy miért ne aggódj
2018. május 20. 03:00 - Erika1832

    „Ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit egyetek vagy mit igyatok; vagy a testetek miatt, hogy mibe öltözzetek. Nem több-e az élet, mit az ennivaló és a test nem több-e, mint az öltözet?” Máté 6:25. (NIV-fordítás)

Azért aggódunk sokszor, mert úgy gondoljuk, hogy az irányítás nem a mi kezünkben van, és az irányíthatatlan irányításával próbálkozunk. Nem tudjuk irányítani a gazdaságot, ezért aggódunk miatta. Nem tudjuk irányítani a gyermekeinket, ezért aggódunk értük. Nem tudjuk irányítani a jövőt, ezért aggódunk a jövő miatt. De aggódás soha semmit nem old meg! Csak a lángja nagy, de meleget nem ad.

Hegyi beszédében Jézus négy okot is felsorol, hogy miért szükségtelen az aggódás.

1. Az aggódás ésszerűtlen.

A Máté 6:25 ezt mondja: „Ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit egyetek vagy mit igyatok; vagy a testetek miatt, hogy mibe öltözzetek. Az élet nem több-e, mit az ennivaló és a test nem több-e, mint az öltözet?” (NIV-fordítás)

Jézus azt mondja, hogy ha valami nem működik, ne aggód miatta. Olyan dolog miatt aggódni, amin tudsz változtatni butaság. Olyan dolog miatt aggódni, amin nem tudsz változtatni fölösleges. Akár melyik változatot nézzük is, az aggódásnak nincs semmi értelme.

2. Az aggódás természetellenes.

Jézus az élővilágból állít elénk egy példát a Máté 6:26-ban: "Figyeljétek meg az ég madarait; nem vetnek, nem is aratnak és csűrbe sem gyűjtenek, és Mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?” (NIV-fordítás)

Isten összes teremtményei közül csak egyetlen egy van, aki aggódik: mi, emberek. Teremtményei közül, mi vagyunk az egyetlenek, akik nem bízunk benne és Isten azt mondja erről, hogy ez természet ellenes.

3. Az aggódás nem segít semmit.

Nem változtat semmin. A Máté 6:27 azt mondja, "Bárki is közületek aggódásával csak egy órával is meg tudja hosszabbítani az életét?" (NIV-fordítás). Azzal, hogy egy probléma miatt aggódsz, egy arasszal sem jutsz közelebb annak megoldásához. Olyan ez, mintha egy hintaszékben ülnél – egy csomó aktivitás, energia, lendület, de nincs előrelépés. Az aggódás nem változtat semmin, téged kivéve, mivel boldogtalanná tesz.

4. Szükségtelen aggódni.

Máté 6:30 azt mondja, "Ha Isten olyan csodálatosan törődik a virágokkal, amik ma vannak, de holnap elszáradnak, nem sokkal inkább törödik veled, kicsinyhitű ember?” (TBL-fordítás) Ha bízol, Istenben nem kell, hogy aggódj. Miért? Mert ő megígérte, hogy gondot visel mindarra, amire szükséged van: "Isten befogja tölteni minden szükségedet az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban.” Filippi 4:19. (NIV-fordítás)

Ebbe beletartoznak a kifizetendő számlák? Igen. Ez magában foglalja a kapcsolati konfliktusokat? Igen. Tartalmazza az álmainkat, célkitűzéseinket, vágyainkat? Igen. Beleértendők az egészségügyi problémák, még azok is, amiket nem tudnak kezelni? Igen. Isten minden szükségedet betölti Krisztusban.

Ne aggódj!

Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2018. Május 21. - 10:39:02
[valasz author=Irma link=topic=370.msg86546#msg86546 date=1526549974]

[/valasz]

Senkit sem szeretnék elkeseríteni, de az egészséges aggodalom az emberi természet része, amellyel együtt is lehetséges Istenre bizalommal támaszkodni.
Isten pedig a szűkségleteink betöltésére tett ígéretet, s nem a vágyaink, vagy az álmaink megvalósítására.
:szelid:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Május 24. - 09:44:04
 Isten örömét leli benned
2018. május 24. 03:00 - Lilla:)

    "Igazi csőd vagyok. Semmi vagyok és semmim sincs; tégy velem valamit. Te [Isten] képes vagy rá; neked meg van mindened, ami ehhez szükséges." (Zsoltárok 40:17, The Message fordítás)

Sok ember fél rábízni az életét Jézusra, mert azt hiszi, ez azt jelenti, hogy ő fogja azt irányítani. Korlátozza a stílusukat és beszűkíti az életterüket a sok szabállyal és előírással.

Amikor Jézus az életedbe jön, pont ennek az ellentettje következik be. Ahelyett, hogy még vallásosabbá tenné az életed, sokkal inkább élettelivé teszi. Egy még teljesebb emberré válsz, aki képes megtapasztalni azt, amire hivatott. Kibővíti a látótered és képessé tesz olyan dolgok észrevételére, amiket korábban még csak nem is láttál. Lehet, hogy jó életed van, viszont Isten egy még jobbat kínál neked.

A Biblia azt mondja: "Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem." (Zsoltárok 18:20., Új fordítás) Isten kibővíti a lehetőségeidet, mert gyönyörködik benned. Nem csak szeret téged; örömét leli benned!

Legjobban ezt úgy tudom elmagyarázni, ha visszagondolok arra az időre, amikor a gyermekeim még kicsik voltak. Nem kellett semmi különlegeset tenniük azért, hogy szeressem őket. Szerettem őket és örömömet leltem bármiben, amit csak csináltak, mert a gyermekeim voltak, én pedig az édesapjuk.

Isten a te mennyei atyád; ő alkotott téged, ő szeret téged és ő örömét leli benned. Meg akar menteni téged és egy jobb, teljesebb életet kínál neked. Olyat, amilyen számodra el lett rendelve.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Május 25. - 10:13:59
Dr-Kováts György
21 órája ·

NEM TUDOM, ELJUTOTT-E HOZZÁD? EZ HOLNAPI NAP LESZ... :)
Imakérés Írországból
Tisztelt keresztény vezetők, testvérek!
Életvédő, ír keresztény testvéreink kérését (2018. 05. 11.) szeretném továbbítani felétek.
Talán a legtöbben tudjátok, hogy 2018. május 25-én Írországban népszavazás lesz arról, hogy az Alkotmányukban szereplő, abortuszt tiltó 8-as cikkelyt eltöröljék vagy sem. Ennek eltörlése esetén a magzatkorú gyermek 12 hetes koráig elpusztítható lenne legálisan, feltétel nélkül.
Ír életvédő keresztény testvéreink kérik, hogy imában álljunk oda melléjük, ne lehessen pici gyerekeket törvényi támogatással kiiktatni az élők sorából.
Köszönöm támogatásotokat! Hegedűs László
Tájékoztató adatok
Írország lakossága jelenleg kb. 4.8 millió. Azon kevés európai országok közé tartoznak, amelynek népessége növekszik. A lakosság nincs elöregedve, sok a fiatal.
Az abortusz miatt külföldre utazó nők száma évente 3000-3500 között van. (Többnyire Nagy- Britanniában végeztetik el a művi terhességmegszakítást.) Ha a 8-as cikkelyt eltörölnék, annak következtében idővel évi 20 ezer körüli abortusz lenne, elkezdődne a népesség elöregedése.
Szinte a teljes média abortusz-párti. A kormányzat abortusz-párti. A miniszterelnök (Leo Varadkar) hatalomba kerülése előtt életvédőnek tüntette fel magát, majd hatalomba kerülve „felismerte a nők problémáját”, és abortusz-párti lett. A Facebook sok életvédő posztot töröl, cenzúráz.
A lakosság több mint 80%-a katolikus. A püspöki kar és a papság életpárti.
(Azok a nők, akik eredetileg abortuszt terveztek, de végül megtartották gyermeküket, több mint 90%-ban vallják azt, hogy örülnek, hogy megtartották, még ha nehéz körülmények közt is élnek.)
Saját (HL) megjegyzések
Az Atya végtelen szeretetében adja az élet-átadás lehetőségét az embernek.
Az Úr nem azért adja az Élet ajándékát, hogy emberáldozatként végezzék.
Az ÓSz idején Izraelnek leginkább azért kellett fogságra mennie, mert emberáldozati oltárok működtek az országban. Ne kísértsük az Úr Szeretetét, Kegyelmét!
Imádkozzunk azért, hogy ne dőljön le Európa egyik utolsó bástyája, ahol még nincs felállítva véráldozati oltárok rendszere! Nem kell, hogy ártatlan emberek tízezrei vesszenek el évente Írországban.
Egy emberi élet kezdete hasonlít a hithez. A nem-láthatóból (az anyaméhből) jön elő a láthatóba, a világba. Az abortusz-hitetés egyik, materialista gyökere: az induló élet szemmel nem látható, így nincs is, nem gond az elpusztítása. A hitetés korában élünk.
Rajtunk, keresztényeken nem kell, hogy fogjon a hitetés varázslása. Az Élet Királysága erősebb, mint a Halál Királysága! Az Élet Királya legyőzte a halált! Kezünkben vannak a kulcsok, az Úr győztes fegyverei. Írország megmenekülése a mi kezünkben is van, mi, az Egyház vagyunk az Úr keze és szája itt a földön. Dicsőítsük meg az Ő nevét!
Jön az ellenség, megszólalt a magyar és az európai őrállók kürtje.
(Prazsák Laci: Kr.u. 550-ben kezdődött a bangori ébredés, ami több mint 150 évig tartott. 2-3000 szerzetes szünet nélkül, felváltva volt az Úr jelenlétében. Ebben az írországi ébredésben napi 24 órában folyt az imádat és a dicsőítés. Nagyon sok misszionárius jött Európába onnan a kereszténységet terjeszteni. Európa sokat köszönhet Írországnak, tartozunk nekik.)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Június 05. - 14:58:21
    

ELFORDULTÁL


"Így szól az Úr: Ha elfordulnak, nem fordulhatnak-é vissza?" Jeremiás 8,4b

 

Úgy érzem, hogy az elfordulás a gondolatban történik meg. Az elesés már a gyakorlatban, cselekedetben történt. Amikor jön egy szeretetlen gondolat, elfordít Isten útjától, a szeretet útjától. A törvény betöltése a szeretet. Nem tudsz úgy vétkezni, hogy ne vétkeznél a szeretet törvénye ellen. Még nem estél el, de az elfordulásnak már a következménye szokott lenni az elesés. Annyi ember gondolja, hogy megengedhet magának egy kritikus, ítélkező, kemény gondolatot. Se neki, se nekem nem árt. Dehogynem árt! A gondolatban kezdődik a gyűlölet, aztán jön a második, a harmadik. Amikor az Ördög el akar fordítani Isten útjától, mondd ki határozottan, hogy nem akarok elfordulni. Állj meg a gondolatnál mert út lesz belőle rövidesen! Ha megállsz a gondolatnál, nem fogsz elesni. Olyan kérlelőn mondja az Úr: "Térjetek meg gonosz utaitokról! Hiszen miért halnátok meg, óh Izráel háza!?" (Ez 33,11b). Az Istentől elvezető útról nem egyszerre fordul el az ember 180°-ban, csak szép lassan. "Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út" (Péld 14,12). Fordulj vissza, amíg lehet. Lásd meg, mennyire jutottál attól a boldog, szabad élettől, amiben talán elindultál már egyszer. Isten elküldte erre a világra az Ő Egyszülött Fiát. Ha most úgy érzed, hogy elestél, és nem tudsz fölkelni, mondd ki ezt az egyszerű nevet: Jézus! Ő azért járt itt a földön, hogy az elesetteket felemelje, és az elfordultakat visszafordítsa. Ne álltasd magad, hogy egyedül is föl tudsz kelni, hogy újra az Úr útján járj.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Június 07. - 11:44:26
    

NEM IGAZÁN


"Figyeltem és hallottam: nem igazán beszélnek, senki nincs, aki megbánja az ő gonoszságát." Jeremiás 8,6a

 

Az Ige azt mondja: "Figyeltem és hallottam…" Amit hallott, azt is elmondja azonnal. Az Úr őszinte hozzánk. Mennyire nem viszonozzuk mi ezt az őszinteséget. Mivel érdemli meg az őszinte Úr, hogy képmutató légy előtte?! Mást mondasz, mint amit gondolsz. Megdöbbentő a megállapítás, hogy "nem igazán beszélnek". Talán átadtad az életedet szóval, mondtad, hogy mindenem a Tiéd, és rövidesen rájöttél, hogy nem igaz az egész. Bár megmutathatná Isten, hogy az életedben mi az, ami nem igaz. Lehet, hogy az örömöd, a békességed, a szereteted sem igaz. Igazán szeretted a férjedet, gyermekeidet, a gyülekezetben lévőket? Vagy ez mind csak egy máz, amire Istennek azt kell mondania: "Nem igazán be-szélnek." Felszínesen mondogatjuk a bűneinket, de a lényeget soha nem mondjuk. "Szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz" (Jóel 2,12). Folyik a ruhaszaggatás, de a szíved mélyét, ahol igazán fájna, nem szaggatod meg. Valaki azért nem mondta el a bűneit, hogy ne sírjon. Baj az, ha mások is látják, hogy sírsz? Mindig meg kell játszanod a tökéletes hívőt? Olyan nagy ajándék, ha valaki a szívét szaggatja meg, és folynak a könnyei! A könnyek ajándéka jó dolog, mert akkor megtörik a szív. "Figyeltem és hallottam: nem igazán beszélnek." Úgy szeretem az őszinte Istent, hogy szembe mondja meg, és nem hát mögött. Azt mondja az Ige: "Hűséges Isten és nem csalárd; igaz és egyenes Ő!" (5Móz 32,4b) A bűnbánat annyit jelent, hogy igazat adsz az Istennek. Beismered: Így van, Uram, ez vagyok.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2018. Június 07. - 20:41:12
[valasz author=Irma link=topic=370.msg86633#msg86633 date=1528364666]

[/valasz]

:like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Június 18. - 06:57:34
 Mi a te legnagyszerűbb adottságod?


    „Felelősséged teljes tudatában éld az életed; ne úgy, mint azok az emberek, akik nem ismerik az élet értelmét és célját, hanem, úgy, mint akik ismerik.” (Ef 5:15, Phillips fordítás)

szeretet.jpg

Te és én sokféle nagyszerű adottsággal rendelkezünk. Néhányan közülünk a matematikához értenek, másoknak a számítógépek javításához van tehetsége, és vannak olyanok, akik varrni tudnak. Mindannyiunk rendelkezik valamilyen képességgel – mégha időnként másokra van szükségünk ahhoz, hogy ezekre rávilágítson.

De te tudod-e vajon, hogy neked mi a legnagyszerűbb képességed?

A felelősség.

A felelősség az életre való válaszadás képessége. Ez tesz emberré – és ez Isten ajándéka. Az életed nagy részét nem te irányítod, hiszen nem választhatod meg a szüleidet, és azt sem, hogyan neveljenek fel. Ahogy azt sem, hogy milyen kivételes ajándékokkal és tehetségekkel jöttél a világra.

A felelősség az, hogy hogyan kezelsz minden más dolgot. Isten szabad akaratot adott számodra az életedben felmerülő döntések meghozatalára. Hogyan válaszolsz azokra a dolgokra, amelyek az életedre leginkább hatást gyakorolnak.

Igazából az élet sok szempontból is egy próba a felelősség kezelésére. Örökkévaló életünknek csak egy kis töredékét éljük le itt a földön. Isten nem azzal törődik, hogy milyen eredményeket értünk el földi létünk alatt, Őt csak a jellemünk érdekli.

Jelen életünk csupán bemelegítés az eljövendő idők számára. Isten a később bekövetkező történések miatt teszi próbára a felelősségünket, és ezt abból a két okból kifolyólag helyezte elsősorban a földi életünkbe, hogy személyesen megismerjük Istent, és kialakuljon a személyiségünk.

Az elmúlt három-négy évtizedben rendkívüli visszaesés tapasztalható a kultúránkban a felelősség kérdésével kapcsolatban. Ebben a világban sokan e szerint a mottó szerint élik az életüket: „Semmiért nem vagyok felelős. Ez nem az én hibám.”

Ez a nézet azonban éles ellentétben áll azzal, amit a Biblia tanít: „Felelősséged teljes tudatában éld az életed; ne úgy, mint azok az emberek, akik nem ismerik az élet értelmét és célját, hanem, úgy, mint akik ismerik.” (Ef 5:15, Phillips fordítás)

Ha Jézus követője vagy, akkor tudod, hogy Ő az egyedüli, aki értelmet adhat az életednek. Felelősségteljesen élheted az életed, mivel te gondoskodsz arról az életről, amelyet kaptál, és ebből az életből csak azok az emberek tudják a legtöbbet kihozni, akik felelősségtudóan élnek.

Te hogyan fogod használni azt az életet, amit kaptál?
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Június 19. - 08:54:35
    

A GAZDAG LÁT


"És a pokolban felemelé az ő szemeit, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében." Lukács 16,23

 

Az Ige helyszerűen beszél a két állapotról, az egyik Ábrahám kebele, ahová a koldus jutott. A másik pedig a gyötrelem helye, a pokol. Ábrahám kebele a hit állapota. Lázár már földi életében is ebben volt. A halállal nem sok változik, csak az az élet, amiben addig volt az ember, kiteljesedik, tartóssá lesz. A másik állapotra azt mondja az Ige: gyötrettetik. Hányan mondják, hogy az életem egy kis pokol. Két terület van, két állapot, ez a világ és Isten világa. Ábrahám kebele a hitbeli állapot. Lázár már előbb is ebben volt, most végleg odakerült. A gazdag és Lázár amikor meghaltak, becsukták a szemüket, és ott nyitották fel. Valóság lett, ami eddig is volt, csak most már változhatatlan valóság. Sok ember azt hiszi, hogy egy marék gyógyszerrel kijuthat a pokolból, és örökre belemenekül. A halál nem kiút, hanem beút valahová. Az Ördög hazugsága az, ha eldobod az életed, minden jó lesz. A kettő között nincs hely, csak egy nagy közbevetés. Olyan nincs, hogy egyik lábammal itt vagyok, a másikkal ott. Amikor az életből átkerültél a halál állapotába, akkor már nincs átjutás. Azt mondja az Ige a gazdagnak: "Akik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek." Földi életünk az az időszak, amikor át lehet menni egyikből a másikba. A kegyelemnek ez az időszaka a halállal lejár. "És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vettetik" (Jel 20,15). A nagy közbevetésen egyetlen híd visz át a sötétség hatalmából Isten országába: a kereszt. Menj hát át Jézus haláláért az örök életre.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Június 19. - 22:35:44
KŐ AZ ÚTON

Gondolod, kerül életed útjába
egyetlen gátoló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged,
se, hogy lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
hogy te megállj mellette,
nézd meg a követ, aztán kezdj el
beszélni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
küld azzal az akadállyal neked.
S ha lelked Istennel találkozott,
utadban minden kő áldást hozott.

M. Feesche után németből
ford. Túrmezei Erzsébet
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Június 29. - 11:46:02
FÉLTÉKENY ASSZONYOK


"Volt egy ember... az ő neve Elkána volt... És két felesége volt néki: az egyiket Annának, a másikat pedig Peninnának hívták. Peninnának gyermekei voltak, de Annának nem voltak gyermekei." 1Sámuel 1,12

 

Két egyforma jogú és lehetőségű féltékeny asszony között látunk egy férfit. Peninnának azért volt jobb a sorsa, mert Isten gyermekekkel áldotta meg. Izráelben minden asszonynak az volt a reménysége, hogy az ő méhéből születhetik a Messiás. Ezért volt szégyen a gyermektelenség. Ezért sírt Anna; és ezért volt fölényes Peninna. Egyiknek az volt az előnye, hogy sok gyermeke volt, a másiknak, hogy férje őt szerette jobban. Milyen családi helyzet lehetett ez! Nézzünk a saját helyzetünkre, mennyi feszültség, ellenkezés, szeretetlenség van kis családunkban. Sok száz évvel ezelőtt is ez volt a helyzet - kérdezhetnénk. Az ember, a szív, a bűn minden korban ugyanaz, akárhogyan változik is a világ. Az is rettenetes ebben a két asszonyban, hogy elmennek együtt az ünnepre, és még ott is feszültség van közöttük. Lehet, hogy ti is elmentek a templomba, és nem old meg semmit, visszajöttök irigykedve, veszekedve. Elkána minden évben felment családjával az Úrnak templomába, és minden gyermekéért és feleségéért áldozatot mutatott be. Egy megdöbbentő mondat: Elkána mindeniküknek áldozati részt adott, Annának pedig kétakkora részt, mivel férje nagyon szerette őt. Elkána kivételezett. Vigyázzunk, mert gyerekek és felnőttek egyformán nagyon érzékenyek a kivételezésre. Kérjük az Urat, tanítson meg bennünket arra, hogy egyformán tudjunk bánni és viselkedni minden emberrel.

 
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2018. Június 29. - 12:09:17
Nem kötekedés, de Izraelben miért reménykedhetett minden asszony abban, hogy a Messiás anyja lesz?
Aztán nem tudom, mit szólna Virág, ha minden nőt úgy próbálnék szeretni, mint őt...
Aktuális továbbra is a kérdés: ''Vajjon érted-é amit olvasol?''
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Június 29. - 17:58:05
Szerintem azért mert minden időben várták a Messiás megszületését, gondolj csak arra, hogy Simeon és Anna konkrétan tudták, hogy a várakozásuk nem hiába való, mert meg fogják látni az emberré lett Isten Fiát.

Ami meg az egyforma szeretést illeti, én úgy gondolom, hogy itt a testvérek közötti szeretetre gondol, hogy abban ne tegyünk kivételt, nem házastársi/jegyességi szerelemre.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2018. Június 29. - 18:18:09
Izraelben a próféciák előre beszéltek a Messiás származási vonaláról.
Minden nő nem reménykedhetett ebben.
:szelid:
A ''szégyennek'' szimplán társadalmi oka volt, s ha egy nő ''csupán'' lányt szűlt a férjének, az olyan szégyen volt, mintha meddő lett volna.
Jézus sosem tanított arról, hogy minden testvért egyformán kell szeretni. János a kedvence volt, s kivételezett is vele. (vö. Jn.21:20)
Ez a tanítás enyhén neoliberális keresztyén, s elrúgaszkodik a bibliai tényektől.
:szelid:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Június 29. - 22:10:34
[valasz author=Csaba link=topic=370.msg86811#msg86811 date=1530289126]

[/valasz]

Szerinted.

Nekem tartalmazott üzenetet. Talán másnak is.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2018. Június 29. - 22:40:31
[valasz author=Irma link=topic=370.msg86824#msg86824 date=1530303034]

[/valasz]

Üzenete tényleg volt, csak nem volt köze sem Krisztus tanításaihoz, sem a valósághoz.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Június 29. - 22:55:34
Volt,  Csaba, csak te azért nem érzékelted, mert talán neked sosem volt problémád a személyválogatással. Én ezen a téren nagyok sok sebet kaptam amikor gyülekezetbe jártam és nekem több gondolatot is elindított a feldolgozás felé, az utolsó két mondat nekem üzenet volt :

"...Vigyázzunk, mert gyerekek és felnőttek egyformán nagyon érzékenyek a kivételezésre. Kérjük az Urat, tanítson meg bennünket arra, hogy egyformán tudjunk bánni és viselkedni minden emberrel. ..."

Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2018. Június 30. - 08:08:12
[valasz author=Irma link=topic=370.msg86830#msg86830 date=1530305734]

[/valasz]

Irma pont erről beszélek!
A személyválogatás nem az, amikor nem bánunk egyformán minden emberrel.

Nem tudunk egyformán bánni mindenkivel (testvérrel sem), lehetőségünk sincs reá, képességünk meg végkép nincs.

Éppen a ''Érted-é....?''-topicban vetettem fel Dávid esetét. Nyilván durva kivételezés Isten részéről, ahogy vele és Bethsabéval bánt a törvénnyel ellenben.
Mit akarunk mi emberek, amikor Jézusnak is volt kedvelt tanítványa?
:szelid:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2018. Június 30. - 09:12:40
Valószínűleg a ''személyválogatás''-fogalmát próbálom legközelebb a Bibliában kutatni, mert úgy érzem ezt a témát is hagyományosan félreértjük.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Június 30. - 10:35:48
Hát azért az Igében az van, hogy nem személy válogató az Isten.
Amiről én  beszélek az emberi személyválogatás és az nagyon fájó tud lenni, amikor folyton azt látod, hogy van egy kaszta gyülekezetedben, akiket körül ajnároznak, és van egy másik, aki elfelejtődik. A mi gyülekezetünkben nagy volt személyválogatás, a pásztor a főleg tehetős tagoknak nyújtott minden lelki segítséget, míg az egyszerűbb embereket észre se vette.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Csaba - 2018. Június 30. - 13:00:52
[valasz author=Irma link=topic=370.msg86837#msg86837 date=1530347748]

[/valasz]

Na látod ez fontos, amit írsz!
A személyválogatás egyik ismérve, amikor valakit a rossz anyagi helyzete miatt hátrányosan különböztetnek meg.
Jakab apostol is ír ez ellen.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Július 22. - 13:11:47

Hat tanács, hogyan legyünk tisztességesek és becsületesek

    "Nem vagyunk hajlandóak álarcot viselni vagy játékokat játszani. Nem befolyásolunk és nem manipulálunk a háttérből senkit. És nem hamisítjuk meg Isten Igéjét úgy, hogy az számunkra kedvező legyen. Inkább mindent, amit teszünk vagy mondunk, nyíltan tesszük." (2 Korintus 4:2, MSG fordítás)

pier-1467984_1280.jpg

A tisztesség és becsületesség azt kívánja, hogy életed minden területét ugyanazzal az elkötelezettséggel éld meg. Elkötelezed magad, hogy megteszed a lehető legtöbbet a házasságodban, vagy hogy kiválóan végzed a munkádat. És ugyanazzal a kiválóság iránti elköteleződéssel viszonyulsz a szolgálatodhoz, mint szülőként a gyermekneveléshez.

Hadd adjak most hat olyan tanácsot, ami segíthet, hogy még becsületesebb és tisztességesebb légy ezen a héten:

1. Tartsd meg az ígéreteidet.

A tisztességes emberek megtartják a szavukat. Ha azt mondják, hogy megcsinálnak valamit, akkor azt meg is teszik. Ha azt mondják, hogy valahol ott lesznek, akkor ott tényleg meg is jelennek. A Példabeszédek 25:14-ben ezt olvashatjuk: "Az ígéretét nem teljesítő ember olyan, mint a felhők és a szél, melyek nem hoznak esőt." (GNT ford.).

2. Fizesd be a számláidat.

Talán nem is gondolnád, hogy ez olyan fontos dolog, pedig Istennek az. Többet költesz, mint amennyit keresel? Ez nem egyeztethető össze a tisztességgel.  Adósságba vered magad bizonyos dolgok miatt, és nem tudod a pénzt visszafizetni? Ez sem egyeztethető össze a tisztességgel.  A 73. Zsoltár 21. verse szerint "a gonosz kölcsönvesz,  és soha nem fizeti vissza." (GNT ford.).

3. Ne pletykálj.

Isten olyan tisztességes férfiakat és nőket szeretne látni, akik tudnak titkot tartani és a bizalmas információt nem küldik szét a közösségi médiában. Ne beszéljünk senkiről a háta mögött, és ne hallgassuk meg a pletykákat! "A pletykás emberre nem lehet titkot bízni, de a tisztességes ember nem él vissza mások bizalmával." (Példabeszédek 11:13, MSG fordítás).

4. Fizesd hűségesen a tizedet.

Ahová először teszed a pénzed, az a terület a számodra a legfontosabb. A Malakiás 3:8-10 ezt mondja: "Helyes-e megcsalni Istent? Természetesen nem, de ti mégis megcsaltok engem. 'Mivel?', kérdezitek. A tizeddel és az adakozással. ... Hozzátok be az egész tizedet a templomba... Tegyetek próbára, és látni fogjátok, hogy megnyitom az ég ablakait és bőségesen öntök rátok mindenféle jó dolgot!" (GNT ford.).

5. Adj bele a munkádba apait-anyait.

A Biblia ezt írja a Kolossé 3:23-ban: "Bármit tesztek, szívből akarva tegyétek, úgy, mintha az Úrnak dolgoznátok, nem embereknek." (NLT ford.) Ha hívő vagy, akkor Isten az igazi főnököd, és akár lát valaki, akár nem, Isten látja, amikor dolgozol.

6. Légy nyílt, ne képmutató.

A tisztességes ember nem viselkedik másképp az istentiszteleten, a munkahelyén vagy mondjuk a golfpályán. "Nem vagyunk hajlandóak álarcot viselni vagy játékokat játszani. Nem befolyásolunk és nem manipulálunk a háttérből senkit. És nem hamisítjuk meg Isten Igéjét úgy, hogy az számunkra kedvező legyen. Inkább mindent, amit teszünk vagy mondunk, nyíltan tesszük." (2 Korintus 4:2, MSG fordítás).

Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Július 23. - 10:17:25
    

EGY FÉRFI KÖNYÖRÖG


"Ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk." Márk 9,22b

 

Amint a fiú Jézust meglátta, azonnal jött a roham. A tömeg figyelt: mi lesz most? A tanítványok már levizsgáztak. A farizeusok vártak. Milyen megdöbbentő! Jézus nem csinál semmit, csak az apával beszélget. "Mennyi ideje, hogy ez esett rajta?" Hát fontos ez most?! "Gyermeksége óta. És gyakorta vetette őt tűzbe is, vízbe is." Válaszolt ugyan az apa, de érezte, hogy Jézus sem tud semmit tenni, csak beszélgetni. Csodálatos Jézus mérhetetlen türelme! Őt nem lehet cselekvésre kényszeríteni. Teljes nyugalommal áll a tajtékot túró gyermek mellett, és beszélget az apával, akinek hite nemsokára utolsót lobban. "Ha valamit tehetsz..." Az apának szüksége volt erre az utolsó csődre. Amikor ez bekövetkezett, akkor kezdett el igazán imádkozni: "Légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk." Ez már a végső összetörettetés. Jézus erre a pillanatra várt. Visszafordítja a felelősséget az apára. Nem az a kérdés, hogy Ő tud-e tenni valamit. "Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek." Annyit mond Jézus: nem rajtam múlik itt semmi, hanem a te hiteden! "Hiszek, Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek!" Megszületett a legnagyobb dolog: a hit! Az az újjászületés, amikor valakiben megszületik a Jézus iránti teljes hit, könnyhullatás és kiáltás közben. Minden úgy történik, mint a szülésnél. A gyermek is fájdalmak, görcsök közepette, könnyhullatás és sírás között jön a világra. Az apa kimondta: "Hiszek, Uram!" És Jézus cselekedett. Megtörtént a szabadítás. A könyörgés élet-halál kérdés
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Szeptember 05. - 17:34:20
Homokba írjad!

A panaszodat, a bánatodat homokba írjad!
Ha fáj valami, úgy akárkinek
Azt el ne sírjad!
Homokba írjad, a porba írjad!
A szíved búja, ha akármilyen nagy
Az embereknek azt el ne mondjad!
A terhedet mindig csak csendben hordjad!

Mások bűnét és gyarlóságát
Homokba írjad!
Meg nem értést és támadásokat,
Oh, fel ne rójad!
A Mester is csak így csinálta ezt,
Ámbár várta Őt a nehéz kereszt.
Az asszony bűnét a homokba írta,
Ő elfeledte, s a szél elfújta.

Legyen az szép, szent igazság,
Mind eltapossák.
S ha vérzik is szíved érte,
Megmosolyogják.
Azért, ha égig ér a bánatod,
S ha könnyeidet el se sírhatod,
Hordoznod kell, mert el kell, hogy bírjad!
Ha nem látják, hát homokba írjad!

Emlékeid, mik idekötnek,
Homokba írjad!
Mit kölcsön adtál: pénzt, időt, bizalmat-
A porba írjad!
Így barátod lesz a fél világ,
Bár inségben éhen halni hágy.
De bizton számíthatsz az Úrra!
Ezt márványba vésd!- Ezt ne írd a porba!!!

(Ezen vers szerzője is nevét a homokba írta.)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Szeptember 17. - 09:49:36
A megbocsátottak bocsássanak meg
2018. szeptember 17. 03:00 - FAmelita

    „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is." (Kolossé 3:13)

Mutatsz az emberek felé kegyelmet? Ez az amit Isten elvár tőlünk, de nem mindig egyszerű megtenni, mert oly sokszor önmagunkra fókuszálunk.

Egyszerűbb néha önzőnek lenni, mint irgalmasnak. A lassú kasszást a boltban a napod 5 perces megszakításának látod, ahelyett, hogy azt az embert látnád, aki lehet, hogy a munkájáért küzd, vagy lehet, hogy pár perce kapta élete legrosszabb hírét.

A küszködő családtagodról azt gondolod, hogy leszív, ahelyett, hogy meglátnád a helyzete reménytelenségét. Az embert, aki beorrolt eléd az autópályán, a Sátán megtestesülésének látod, ahelyett, hogy meglátnád azt a bunkót, akinek Isten szeretetére van szüksége.

Mi mindannyian bunkók vagyunk, akiknek Isten szeretetére van szüksége. Ezért jött Jézus Krisztus erre a világra. És hogy kegyelmet gyakorolni azért kell, hogy emlékezzünk arra, amit Isten tett értünk. Isten alapvetően abban mutatta meg kegyelmét, hogy megbocsátott nekünk. És alapvetően megbocsátásban szeretné ha gyakorolnánk  a kegyelmet.

A Kolossé 3:13 azt mondja: „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is."

Gyakran kérdeznek engem: „Hogyan találhatom meg a megbocsátáshoz szükséges erőt? Bennem ez nincs meg.” Bennem sincs meg! Az egyetlen mód, ahol ezt megtalálom, ha visszaemlékszem, hogy Jézus megbocsátott. Amikor emlékszem erre, akkor az erőt és kegyelmet ad, hogy meg tudjak bocsátani másoknak.

Clara Barton-t, az Amerikai Vörös Kereszt alapítóját egyszer egyik barátja egy kifejezetten kegyetlen dologra emlékeztette, amit valaki elkövetett ellene évekkel azelőtt. Mivel nem emlékezett rá, a barátja rákérdezett: „Nem emlékszel?”. És az ő híres válasza az volt: „Nem, világosan emlékszem arra, hogy elfelejtettem."

Neked mit kell elfelejtened? Ha nem bocsátasz meg, akkor nem fogod élvezni Isten vízióját az életedre, mert a meg nem bocsátás miatt a múltban fogsz ragadni. A saját érdekedben meg kell bocsátanod, és utána tovább kell lépned az életedben. A megbocsátás nem azt mondja, hogy amit valaki elkövetett az jó. Egyszerűen azt jelenti, hogy elengeded a dühöt és a fájdalmat és odaadod Istennek, hogy az Ő terveit tudd megvalósítani.

Amikor ez lehetetlennek tűnik és úgy érzed, hogy valakivel nem tudsz kegyelmes lenni, akkor csak emlékezz egy dologra: Jézus megbocsátott neked. Az Isten kegyelmére való emlékezés ad erőt ahhoz, hogy irgalmasak legyünk és másoknak megbocsássunk.

Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Szeptember 29. - 11:19:43
 
Az egyházat Isten azért hozta létre, hogy család legyen

    „Krisztus tesz minket egy testé és mi valamennyien egymáshoz is kapcsolódunk.”  (Róm. 12:5, GW fordítás)

Az egyház nem csak abban segít, hogy Isten központi helyen legyen az életedben, hanem abban is, hogy Istenben hívő emberekkel is kapcsolatba kerülj.

Isten nem magányos életre hívott el téged, hanem arra, hogy már itt a Földön megtanulj szeretni másokat, és azt is szeretné, hogy ezt a szeretetet az ő családjában lévők felé is kifejezd. A Biblia azt mondja, "Krisztus tesz minket egy testé, és valamennyien egymáshoz is kapcsolódunk." (Róma 12:5, GW fordítás). Azzal, hogy Istenhez, mint az ő gyermeke kapcsolódsz, ez azt is jelenti, hogy az ő családtagjainak a testvére vagy.

Mit jelent ez a test?

"A  test, amiről beszélünk Krisztus  választott népének a teste. Mindenkinek meg van a jelentősége és feladata ebben a testben, mint annak része. De ahogy egy levágott kézujj, vagy egy levágott lábujj önmagában nem számít sokat, mi sem számítunk ugyanígy önmagunkban sokat." (Róma 12:5, The Message fordítás).

A szellemi életed nem számít semmit, ha nincs kapcsolatod Isten családjával. Ha levágom  az ujjam, az nem csak nem fog növekedni tovább, hanem élni sem fog azután. Arra van szüksége, hogy a testhez kapcsolódjon, hogy élet legyen benne, és növekedhessen. Ugyanígy nekünk is szükségünk van egymásra Krisztus testében, ahhoz, hogy szellemben növekedjünk, és hogy betölthessük Isten elhívását az életünkben.

Egyszer a Mentális Egészségért nevű szervezet kaliforniai részlege készített egy tanulmányt, melyben kimutatták, hogy ha elzárkózol mások társaságától és nem ápolod, a baráti kapcsolataidat, megháromszorozódik a korai elhalálozásnak a lehetősége. Megállapították továbbá, hogy az ilyen személy esetében négyszeresére nő az érzelmi kiégés valószínűsége, valamint hogy a klinikai depresszióra való hajlam is ötszörösére növekedhet. Kimutatták, hogy az ilyen embernél tízszeresére nő az esélye annak, hogy kórházba kerülhet különböző érzelmi és mentális rendellenességek miatt. Tehát a saját mentális egészséged érdekében csatlakozz egy testvéri, baráti közösséghez! Válj részévé Isten családjának. Legyenek testvéri kapcsolataid.

"Isten tulajdon családjának a tagjai vagytok... és az ő háznépéhez tartoztok minden más kereszténnyel együtt" (Efézus 2:19, TLB fordítás).
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Október 11. - 10:52:56
Hogyan visz tovább Isten kegyelme?

    "Írásommal az a célom, hogy bátorítsalak titeket, és biztosítsalak arról, hogy amit megtapasztaltok az valóban Isten kegyelmének része. Álljatok szilárdan ebben a kegyelemben!” (1Péter 5:12 – NLT fordítás)

Életünk maratonjában sok csapdával kerülünk szembe. De függetlenül attól, hogy min mégy keresztül számolhatsz Isten megtartó kegyelmével.

A Biblia azt mondja 1 Péter 5:12-ben: „Írásommal az a célom, hogy bátorítsalak titeket, és biztosítsalak arról, hogy amit megtapasztaltok az valóban Isten kegyelmének része. Álljatok szilárdan ebben a kegyelemben!”

Három dolog van az életben, melyek azt eredményezhetik, hogy elbotlasz, kiesel a versenyből és nem jól fejezed be az életed. Azonban mindezeken a helyzeteken átvisz Isten megtartó kegyelme.

1. Isten megtartó kegyelme segít megállni a kísértésben

A kísértés az első dolog, ami az elesésed okozhatja. A Biblia azt mondja: „Isten hűséges. Nem enged nagyobb kísértést, mint amiben meg tudsz állni. Amikor kísértést szenvedsz, megmutatja, hogyan tudsz kitartani.” (1 Korinthus 10:13 – NLT fordítás)

Isten azt mondja, „megtartó kegyelmemmel támogatlak, mindig megadom a menekülés útját.” Ez jelentheti, hogy csatornát kell váltanod. Jelentheti, hogy el kell futnod az ajtó elől. Jelentheti, hogy más módon kell gondolkodnod. De Isten meg fogja mutatni a kísértésből való szabadulás útját.

2. Isten megtartó kegyelme segít, hogy állva maradj, mikor elfáradsz

Van, amikor nem ér kísértés, egyszerűen csak elfáradsz. Az élet gyakran kimerítő. Rengeteg energiát igényel, különösen akkor, ha a könnyű dolgok helyett a helyes dolgokat akarod tenni. De honnan nyerhetsz energiát helyesen cselekedni, mikor halálosan fáradt vagy? „Isten tesz képessé minket veletek együtt, hogy erősen álljunk Krisztusért. Isten hatalmazott fel, ő pecsételt el magáénak azáltal, hogy Szent Lelkét a szívünkbe helyezte.”
(2 Korinthus 1:21-22). A kulcs az, hogy a szívedben levő Szent Léleknek van energiája megtenni a dolgokat, melyekhez nincs saját erőd.

3. Isten megtartó kegyelme erőt ad tovább menni a nehézségeken.

Vannak sebek, melyek a világ minden kincséért sem kerülnek el. Vannak dolgok az életben, melyeket nem terveztél, mégis kérlelhetetlenül jönnek, pedig nem érdemelted meg - és ezek bántanak leginkább.

Mit tehetsz ilyen helyzetekben? Az első lépés, hogy hagyd abba a „bárcsak” játékot, inkább fókuszálj Krisztusra és az Ő megtartó kegyelmére. Ézsaiás 41:10 azt mondja: „Ne aggodalmaskodj, mert én veled vagyok. Ne félj, mert én vagyok a te Istened. Erőssé teszlek és megsegítelek. Jobb kezemmel támogatlak és megmentelek.”
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Október 12. - 11:37:00
Dr-Kováts György

Uram, drága Úr Jézus, én Téged ragadlak meg. Megragadlak, mint Jákób, és nem engedlek el. Te vagy az én Győztes Megváltóm, aki a rosszat jóvá tetted, és a jót még jobbá teszed, sőt, a legjobbá. Te ilyen vagy. Kiemelsz, megtisztítasz, és akarod, hogy a szájam is mindig tiszta legyen. Én is ezt akarom. Adom magam rá. A Te Igédre. A menny beszédére. A Te kedvességedre. A jóságra, a tágas térre, amit Te nyitsz ki előttem. Ma is. Most is. Minden helyzetben. A legrosszabbnak kinéző helyzetekben is. Az időhiányban is. Az emberek méltatlankodásai, vagy elégedetlenkedései közepette is. A szűkösségben is. Te tág teret nyitsz ki előttem, mert Veled járok, és a Te Igéddel. Gyönyörködöm Benned, és a Te beszédedben. És meg fogom látni a megoldást. Mert Nálad ott van. Teljes gazdagsággal. Köszönöm Neked, Uram. Ámen. Ámen. Ámen. :)

"Isten által dicsekedem az Ő Igéjével - az Istenben bízom, nem félek, ember mit árthatna nékem?" (Zsolt 56,5.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Október 19. - 08:55:19
Böjte Csaba: a csendes tragédia, ami a gyerekeinket érinti


Annak idején Kopp Mária, magyar orvos, pszichológus, a „Mentális Egészségtudományok” társult kutatócsoportjának vezetője, egy magán beszélgetésben azt mondta, hogy Európát nem a harmadik világháborútól, s nem is az atombombától, hanem a semmittevésben felnövő, saját kontrollálatlan vágyainak odavetett generációktól félti!

Böjte Csaba írását idézzük:

Sajnos felnőtt egy olyan generáció melynek egy részét nem lehet feladatokkal terhelni, mert ő azt unja, s mindjárt tovább áll! Ezek a fiatalok mivel kitartó munkát se az iskolában, se az életben nem végeztek ezért nem is tudnak maguknak parancsolni, más véleményét még kevésbé elfogadni, így a házasságban, családi életben, de a munkahelyen is nagyon sok kudarccal találkozva megkeserednek.

Érdemes az alábbi írást ilyen szempontból elolvasni! Ne okozzunk szeretetből, könnyelműségből maradandó kárt gyermekeinknek!!

A csendes tragédia amiről senki sem beszél, pedig mi gyerekeinket érinti

A mostani kor otthonaiban van jelen ez a csendes, de annál szomorúbb tragédia, mely a szemünk láttára ragadja el a nekünk legkedvesebbet: a gyermekeinket.

Gyermekeink ugyanis szörnyű mentális állapotban vannak!

A legutóbbi 15 év statisztikájából egyértelműen kiviláglik, hogy a gyermekek pszichológiai rendellenességei egészen elképesztő mértéket öltenek:

    minden ötödik gyerek mentális rendellenességben szenved,
    a figyelemhiányos rendellenességek száma 43%-kal nőtt,
    a serdülőkori depressziós betegségek száma 37%-kal nőtt,
    a 10-14 évesek gyermekek körében az öngyilkossági arány 200%-kal nőtt.

Mit tehetünk, hogy szembenézzünk az igazsággal?

    Rossz válasz, hogy javítsuk a diagnosztikai lehetőségeket.
    Rossz válasz, hogy hát, így születtek.
    Szintén rossz válasz, hogy az iskolarendszer a hibás.

Igen, az a valóság, hogy, bár fáj ezt saját magunknak is bevallani, mi, egyedül MI szülők vagyunk a hibásak, nekünk kell segíteni a gyermekünknek.
De miben is áll ez a probléma?

A modern kor gyermekei sokszor nem élik meg az egészséges gyermekkor élményét, amihez tartozik például:

    érzelmileg elérhető, megközelíthető szülők,
    egyértelműen meghatározott határok és erkölcsi minta,
    felelősség,
    kiegyensúlyozott étrend és megfelelő mennyiségű és minőségű alvás,
    megfelelő mennyiségű szabadban eltöltött aktív mozgás,
    kreatív játékok, a közös, önfeledt szabadidő eltöltése.

Ehelyett a gyerekek ezt látják:

    örökké elfoglalt szülők,
    a végletekig kényeztető szülők, akik mindent megengednek a gyermeküknek,
    az érzés, hogy „nem kellesz senkinek”,
    kiegyensúlyozatlan étrend és hiányos alvás,
    „otthonülős” életmód.

Végtelen stimuláció, technológiára alapuló szórakoztató eszközök hada, az igények azonnali kielégítése. Hogyan lenne lehetséges, hogy ilyen körülmények között egy mentálisan egészséges gyerek nőjön fel? Természetesen sehogy…

Az emberi természetet nem lehet megvezetni, becsapni: a szülői nevelést nem lehet megkerülni sehogy sem. Ahogy látjuk, ennek hiánya egyszerűen szörnyűségekhez vezet. Az igazi gyermekkor elvesztéséért, vagy meg nem éléséért később hatalmas árat fizet maga az áldozat: az érzelmi jóléte kerül veszélybe.

Mit lehet tenni?

Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünknek valóban egészséges és önfeledt gyermekkora legyen, akkor vissza kell térnünk egészen az alapokig. Még nem késő!
Íme, ezeket kell a szülőknek megtenni

Állítsunk fel korlátokat, közben ne feledjük: mi a gyermekeink szülei és nem barátai vagyunk.

Azt biztosítsuk a gyermekünknek, amire szüksége van, és ne azt, amit szeretne. Nem kell félni nemet mondani az igényeire, ha azok ellentétben állnak a szükségessel.

Biztosítsunk számára egészséges ételeket és korlátozzuk a nassolást.

Naponta legalább egy órát töltsünk a természetben.

A családi, közös vacsora alatt felejtsük el az elektronikai eszközök nyomogatását.

Rendes, asztali játékokkal játsszon a gyerek.

Minden napra kapjon a gyerkőc valamilyen feladatot, például: beágyazás, a játékok összeszedése játék után, kiteregetés, táskák elrendezése, megterítés stb.

Minden nap ugyanabban az időben feküdjön le a gyermek, és tiltsuk meg neki, hogy az ágyba vigye a különböző eszközöket, tárgyakat.

Tanítsuk meg a gyermekünknek a felelősségtudatot és az önállóságot. A kis sikertelenségektől ne védjük meg őket. Ezzel megtanítjuk megbirkózni a nehézségekkel, leküzdeni az akadályokat.

Ne csomagoljuk össze, illetve hozzuk a gyermek helyett az iskolatáskát. Ne vigyük neki az iskolába az otthon hagyott ételt, házi feladatot stb. Ha elmúlt 5 éves, ne tisztítsuk meg neki a banánt se. Tanítsuk önállóságra. Tanulja meg, mi az a türelem, és adjunk neki esélyt, hogy a szabad idejét valóban szabadon töltse el. Ezalatt kissé unatkozhat, mely arra sarkallja majd, hogy alkotó tevékenységet végezzen.

Az élet ne csak szórakozásból álljon.

Ne vegyük körül gyermekünket állandóan technikával, hogy addig se unatkozzon.

Semmilyen oda nem való tárgy se legyen az asztalon, amikor étkezésről van szó. Akkor sem, ha autóban vagy étteremben ül, vagy akár az üzletben vagyunk vele. Ezzel arra ösztönözzük a gyermek agyát, hogy gondolkozzon és kitaláljon valami unaloműzőt.

Legyünk ne csak fizikálisan, de emocionálisan is elérhetőek gyermekünk számára. Tanítsuk meg gyermekünknek, mik is azok a szociális készségek.

Ne a telefonon lógjunk, gyermekünkkel beszélgessünk.

Tanítsuk meg gyermekünknek, hogyan birkózzon meg a haraggal és az ingerültséggel.

Tanítsuk meg gyermekünket kezet fogni, helyet átadni, megosztani valamit, együttérezni, illetve megfelelően viselkedni az asztalnál, vagy beszélgetés közben.

Tartsuk vele az érzelmi kapcsolatot: nevessünk rá, pusziljuk meg, csiklandozzuk meg, olvassunk neki, táncoljunk vele, ugráljunk vele, kússzunk-másszunk együtt.

Változtatni kell eddigi szemléletünkön, különben az egész utánunk következő generáció pirulákon fog élni. Még nem késő, de az idő egyre csak fogy és fogy…

    Négy magyar iskolásból egy túlsúlyos A jó szülői példa és a közös főzés javíthat az…
    A gyerek a család tükre.A gyerek a család tükre Ha szófogadatlan, folyton rosszalkodik, akkor a családban van a gond.…
     –… „Egyedülálló szülőnek lenni nem tragédia, hanem állapot. Ezt dobta a…
    Teher alatt nő a pálmaTeher alatt nő a pálma Minél nagyobb a pálmafa terhe, annál dúsabb a koronája is.…

    Tanítsunk meg a gyerekeinket gondolkozni!
    A logikus gondolkozás alapja a programozás Tetszik vagy nem, a számítógép, a programozás és a robotika napi része életünknek. Számos előnyével...

Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Október 27. - 12:21:24
 Ismerned kell Istent ahhoz, hogy tudd, hogyan beszélj vele

    „Mert jó az ÚR. Mindig szerető és kedves, hűsége meg marad nemzedékről nemzedékre." (Zsoltárok 100:5 TLB fordítás)

Nem utálod azt, amikor valaki felhív telefonon, és nem mutatkozik be? Azon nyomban belekezd, amint felvetted, azt feltételezve, hogy tudod ki is ő. Amikor nem tudod kivel is beszélsz, talán a pápával vagy a pizzafutárral, akkor az sok tekintetben befolyásolja a beszélgetést. Nem tudod milyen hanglejtéssel beszélj. Valljuk be, óvatosabbak vagyunk.

Amikor valakivel élőben beszélsz, de nem tudsz róla túl sok mindent, akkor formálisabban viselkedsz vele. Ha találkozok valakivel a városban, aki a Saddleback Gyülekezethez tartozik, azt egyből megtudom, mert így szólnak hozzám: 'Szia, Rick pásztor! Hogy mennek a dolgok?'. Ám ha valaki így köszönt 'Üdvözlöm Warren tiszteletes!', akkor egyértelmű, hogy tudja ugyan ki vagyok, de nem ismer igazán.

A közelség és a kapcsolat meghatározza azt, hogy hogyan beszélsz valakivel. Az határozza meg a társalgást, amit tudsz róla.

Ugyanez a helyzet Istennel is. A felfogásod arról, hogy ki is Ő, meghatároz mindent az életedben, beleértve az imaéleted is.

Sok embernek van félreértése azzal kapcsolatban, hogy ki is Isten. Sokan azt gondolják, hogy Ő egy zsémbes Isten, aki mindig házsártos és dühös, és hogy soha nem fogják tudni kiengesztelni. Mások úgy vélik, Ő a 'prédára leső tigris', aki csak arra vár, hogy valami rossz lépésért lesújthasson. Megint mások azt hiszik, hogy egy szeszélyes apaszerű isten, akit a hangulata vezérel, és folyamatosan változtatja róluk a véleményét.

Szintén mások úgy látják Őt, mint a galaktikus zsarut, akinek az a célja, hogy betartsd a szabályokat, vagy mint diktátort, akinek soha semmi nem elég, és ezért folyton többet és többet igényel. Vagy vannak még, akik egy gyurma istenre gondolnak, és olyan formába teszik, amihez csak kedvük tartja.

Hallottál már valaha valakit így beszélni 'Szeretek Istenre úgy gondolni, mint...'. Nos, sajnálom, de nem igazán számít, hogy te mit gondolsz. Az egyetlen dolog, ami számít, hogy a Biblia mit mond Róla!

W. Tozer így mondta: „Az, hogy mi jut az eszedbe, amikor Istenre gondolsz, a legfontosabb dolog a világon, mert ez határoz meg minden mást az életedben."

Fontos, hogy ismerd az igazi Istent. Ha téves elképzeléseid vannak Róla, akkor az ima büntetés és robotolás lesz. Isten nem akarja, hogy bűntudatból imádkozz! Azt akarja, hogy azért beszélj vele, mert szereted. Ahogy jobban megismered az Ő Igéjén keresztül, úgy fogod Őt jobban szeretni.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Virág - 2018. Október 28. - 07:33:43
[valasz author=Irma link=topic=370.msg88099#msg88099 date=1539932119]

[/valasz]

Hasznos írás! Valóban ideje felébredni a gyerekek érdekében. Nagyon tetszik az a gondolat, hogy nem kell mindig eszközt, főleg elektronikus kütyüt adni a kezükbe. Az unatkozás ráveszi őket, hogy kitaláljanak valami elfoglaltságot.

df1
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Virág - 2018. Október 28. - 07:34:54

W. Tozer így mondta: „Az, hogy mi jut az eszedbe, amikor Istenre gondolsz, a legfontosabb dolog a világon, mert ez határoz meg minden mást az életedben."

 :like:
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. Október 31. - 10:55:32

Isten megbocsát neked, ezért bocsáss meg te is magadnak!

    „Nem a bűneink szerint bánik velünk; nem bánik velünk keményen, ahogy megérdemelnénk. Olyan messze vetette el a bűneinket, amilyen messze van kelet nyugattól." (103. Zsoltár 10,12 NLT fordítás)

Related image
Isten mindig azt adja, amire szükségünk van, nem pedig, amit megérdemelnénk. A 103. Zsoltár 10. és 12. verse szerint: „nem büntet bennünket a bűneinkért, nem bánik velünk keményen, ahogyan megérdemelnénk. Olyan messze vetette el a bűneinket, amilyen messze van kelet nyugattól." (NLT fordítás)
Ahelyett, hogy megkapnánk a büntetést, amit megérdemlünk, Jézus Krisztus minden bűnünkért és tévedésünkért kifizette az árat. Tetszik, hogy ez szerepel a Bibliában: „olyan messzire, amilyen távol van kelet nyugattól", mert keletnek és nyugatnak nincs vége. Létezik északi és déli sark, de keletről nyugatra haladva nincs ilyen végpont. Isten egyszerűen fogta a bűneinket és eltörölte azokat!
Ha tehát Isten megbocsátott neked, akkor neked is meg kell bocsátanod magadnak! Ott ez a férfi, Dávid király a Bibliában, aki házasságtörést követett el, majd hogy ezt eltitkolja, meggyilkoltatta a nő férjét. Gyilkosság és házasságtörés - ezek elég nagy bűnök. Megérdemelte vajon Dávid a megbocsátást? Nem. És azt, hogy kegyelmet kapjon? Nem! Dávid viszont tudta, hogy Isten jó, ezért kegyelmet kért tőle. Így imádkozott: „Könyörülj rajtam Istenem, hűséges szereteted szerint! Mivel nagy a te irgalmad, töröld el bűneimet! Moss tisztára a bűntudattól, tisztíts meg minden vétkemtől! (51. Zsoltár 1-2, NLT fordítás)
Ha valamilyen nagy bűnnel küszködsz éppen, akkor végig kell olvasnod az 51. zsoltárt. Az egész zsoltár arról szól, hogy kicsoda Isten, és nem arról, hogy te ki vagy.
Hadd fogalmazzak nagyon egyértelműen: Isten nem azért bocsát meg neked, mert te jó vagy, hanem azért mert Ő jó. Ő egy jó Isten, és jó terve van a számodra - még akkor is, ha nagyon elszúrsz valamit. Semmi sem választhat el a szeretetétől!
Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

    Mit érdemelnél Istentől?
    Miért olyan nehéz néha megbocsátanunk magunknak? Hogyan tudja Isten kegyelme és megbocsátása befolyásolni azt, ahogyan látod önmagad?
    Miért kell elhinned azt, hogy miután Isten megbocsát, el is fogad Téged tisztának?



Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. November 08. - 11:07:07
 Mit jelent az, hogy Isten van az életedben az első helyen?

    "Úgy kellene élned, hogy az azt bizonyítsa, hogy Istenhez tartozol, aki az Ő királyságába és dicsőségébe hív." (1Thesszalonika 2:12, GW fordítás)

Isten királysága a jelen valósága. Ez az, amit itt a Földön teszünk. Isten ereje ma is a forrásod. Az az energia, amit Isten ad neked, hogy meg tudd tenni azt, amit Ő akar, hogy megtegyél, ha egyszer átadod és alárendeled magad az Ő akaratának.

A Róma 11:36 azt mondja, "Minden Tőle van, az Ő erejéből létezik és a kegyelméért van." (NLT ford.)

Sok emberrel beszélek, akik ilyeneket mondanak: 'Olyan sok mindenem van, mégis üresnek érzem magam. Jó családom van, remek munkám, nagyszerű gyerekeim, jó gyülekezetem, akkor mégis miért érzem magam üresnek?' Azért, mert ennél többre lettél teremtve, többre, mint csak túlélni. Soha nem leszel tele, nem leszel teljes, míg el nem kezdesz Isten királyságában élni, az Ő erejéből, az Ő dicsőségéért.

Hogyan tudsz teletöltött életet élni, olyan életet, amilyet Isten tervezett neked?

A Biblia azt mondja, "Úgy kellene élned, hogy az azt bizonyítsa, hogy Istenhez tartozol, aki az Ő királyságába és dicsőségébe hív."(1Thesszalonika 2:12 GW fordítás)

Hogyan tudsz Isten királyságában élni? Úgy, hogy Isten napirendét teszed a sajátodévá. Isten akaratát a sajátodévá. Azzal törődsz, amivel Isten is törődik. Bármit is szeretnél, hogy Isten áldja meg azt számodra, először neked kell Őt azon a területen az első helyre tenned.

Mit jelent Istent az első helyre tenni az életedben? Hoztam neked 5 területet, ahol szükséged van rá, hogy Isten legyen az első helyen.

Pénzügyek. Ha azt akarod, hogy Isten megáldja a pénzügyeidet, még a nehéz időkben is, akkor tizedet kell adnod. Sajnálom! De nincsen másik alternatíva.

Érdeklődések. Tedd Őt a hobbid, a karriered, és a pihenésed elé. Add neki az első megfontolást minden döntéshelyzetben.

Kapcsolatok. Tedd Őt az első helyre a családodban, a házasságodban, a barátságaidban.

Időbeosztás. Add Istennek a napod első részét. Ülj az ágyad szélére minden reggel, és mondd ezt 'Istenem, ha semmi mással nem készülök ma el, akkor is azt akarom, hogy ma még egy kicsit jobban szerethesselek, hogy még egy kicsit többet tudhassak meg Rólad.'

Problémák. Elsőként Istenhez kell fordulnod ezekben a helyzetekben. Az imának sosem az utolsó mentsváradnak kellene lennie, ha nem az első választásodnak.

Remélem, hogy ezek segítenek Istent tenni az ELSŐ HELYRE
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. December 15. - 18:54:49
 Túrmezei Erzsébet: Fületlen bögre

Ma este elmosogattam éppen nyolcra.
Rakosgattam a bögréket fel a polcra.
Kettő van fületlen, de elölről szépek,
Egészen olyanok, mint a többi épek.
Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,
S nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni.

Most eszembe jutott sok felebarátom,
Hogyha képletesen fületlennek látom,
Úgy teszem-e őket életem polcára,
Hogy ne lássunk mindig arra a hibára?
Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra,
Mert (csak ha így térek egyszer nyugovóra)
Akkor tesz el az igazságos Isten
Ahogy a bögréket rakosgattam itt lenn
A mennyei polcra nagy irgalmú szemmel
Hátrafelé az én letörött fülemmel.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. December 23. - 08:25:46
 Ír áldás:

Adjon neked Isten
minden viharhoz egy szivárványt,
Minden könnyhöz egy mosolyt,
Minden szükséghez egy ígéretet,
és minden megpróbáltatásban egy áldást.
Minden gondhoz, mit az élet hoz
egy hű barátot, akivel megoszthatod.
Minden sóhajhoz egy édes dalt,
és minden imára választ.

ámen
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2018. December 31. - 12:35:35
    
     Beszélgetés egy bétheli fenyővel

De megnőttél, te kis ezüstfenyő!
Az idő milyen gyorsan elszaladt!
Számolgatom: huszonkét éve már,
hogy téged itt először láttalak.
Azóta nőttél, nőttél szüntelen.
S csendesen kérdezed:
Növekedtél-e te is énvelem?

Milyen sudár a törzsed! Koronád
a háztetőn is túlemelkedett,
kedves Sionunk piros tetején.
Susogva őrzöl szép emlékeket.
Ó, mennyi év és mennyi kegyelem!
Kérd számon az időt:
Növekedtél-e te is énvelem?

Akkor még fentről néztem rád alá,
s egy hernyóvészes esztendő nyarán
szedegettem csúf pusztítóidat
hajtásaidról. Emlékszel talán.
Most... szemem csúcsodra felemelem,
s pirulva hallgatom:
Növekedtél-e te is énvelem?

Hűs záporok és édes napmeleg
növeltek téged esztendők során.
Ó, hányszor éledt tikkadt lelkem is
Béthelben itt az ige záporán.
Áldott záporként hullt a kegyelem!
S most számadásra hívsz:
Növekedtél-e te is énvelem?

Mennyi friss hajtás, mennyi új erő!
Hát még, amit én nem is láthatok,
hány gyökered van lenn a föld alatt,
erőgyűjtő titkos hálózatod.
Tart a viharban, táplál rejtve lenn.
Kutatva kérdezed:
Növekedtél-e te is énvelem?

Van-e új hajtás: szeretet, öröm,
hűség... Van-e elrejtett életed?
Növel-e lelked az évek során
Krisztust átfonó új gyökereket,
hogy mindenekben minden Ő legyen?
Felelj, felelj, felelj:
növekedtél-e te is énvelem?

Ezüstfenyő, jobb, ha most hallgatok.
Sötéten elborít az alkonyat.
Lehajtott fejemet nem láthatod,
se szégyenkező, könnyes arcomat.
"Növekedtél-e te is énvelem?"
Megmérettem. Igen.
És nem menthet föl... csak a kegyelem.

Túrmezei Erzsébet
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Január 05. - 10:26:33
 Ne stresszelj! Bízd Istenre a rólad való gondoskodást!

    „Amint saját Fiát nem kímélte értünk, hanem mindannyiunkért odaadta, nem fog-e nekünk adni biztosan minden mást is?" (Róma 8:32 TLB fordítás)

A stressz legfőbb kiváltó oka az életedben az aggódás. Aggódsz, mert azon tűnődsz, vajon meglesz-e amire szükséged van akkor, amikor kell. De ha Isten helyett emberektől várod, hogy megelégítsék a szükségleteidet, akkor frusztrált és csalódott leszel – ugyanis senki ezen a Földön nem képes betölteni minden szükségletedet. Csak Isten képes erre.

Ha szeretnél egy gyógymódot a stresszre, tanulj meg Istenre nézni, tőle várni azt, hogy gondoskodjon.

Néhány ember a munkájában találja meg a biztonságát, és mikor elveszítik az állásukat, a lelki békéjük is elvész.

Mások a házasságba fektetik a bizalmukat. Aztán meghal a társuk, vagy végigmennek egy váláson, és megkérdezik: „Ki vagyok én? Mi az identitásom?"

Az is lehet, hogy a bizalmadat a pénzedbe fekteted. De a pénzt nagyon sok módon el lehet veszíteni.

Azt javaslom, soha ne fektesd a biztonságodat bármi olyan dologba, amit elvehetnek tőled. Elveszítheted a munkádat, az egészségedet, a jó híredet, a társadat és az eszedet. De nem veszítheted el a Krisztussal való kapcsolatodat.

Ha a bizalmadat erre az ígéretre alapozod, bízhatsz abban, hogy Isten minden szükségedet megelégíti.

A Róma 8:32 ezt mondja: „Amint saját Fiát nem kímélte értünk, hanem mindannyiunkért odaadta, nem fog-e nekünk adni biztosan minden mást is?" (TLB fordítás)

Ha Isten eléggé szeretett ahhoz, hogy elküldje Jézus Krisztust, hogy meghaljon a kereszten, nem gondolod, hogy eléggé szeret ahhoz, hogy az életed minden más szükségletéről is gondoskodjon? Hát persze, hogy ennyire szeret!

Amikor elkezdesz aggódni, állj meg, és mondd ezt: „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm." (Zsoltárok 23:1 ESV fordítás)

Isten gondoskodni fog. Ki fogja rendelni, amire szükséged van. Ahelyett, hogy aggódj, nézz rá, hogy betölthesse minden szükségletedet!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Január 14. - 10:46:04
 Tápláld az elméd Isten Igéjével!
2019. január 14. 03:00 - managercoach.hu

    „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik”. (Máté 4:4, NLT fordítás)

_c23c1b80-0608-11e7-87c7-5947ba54d240.jpg

Ha azt szeretnéd, hogy egészséges legyen az elméd, akkor az igazsággal kell táplálnod.

Mindannyian tisztában vagyunk a táplálkozás fontosságával. A jó ételek és a megfelelő kalóriák erősebbé, egészségesebbé tesznek és több energiát adnak. A nem megfelelő kalóriabevitel és az egészségtelen ételek ártanak a testednek. Hasonló alapelven működik a gondolati világod is: nem szeméttel vagy méreggel kell táplálnod az elméd, hanem az igazsággal.

Egyszer abban a kiváltságban részesültem, hogy előadást tarthattam az Oxford Egyetemen, és az ottlétem alatt meghívást kaptam egy találkozóra az Oxford Analytica-hoz - egy csoporthoz, amelyről még sosem hallottál, de hatalmas befolyással bír a földön. Mindennap reggel 6 óra tájban, az Oxford vezető ösztöndíjasai összegyűlnek egy szobában, hogy tudósítást kapjanak arról, mi történt az előző 24 órában a világ különböző országaiban – a Kínában bekövetkező gabonaár emelkedésétől kezdve a Közel-Keleti zavargásokig. Azután döntést hoznak, hogy mit szükséges ezekről közzétenni. 11 órára egy riportot küldenek bizonyos csoportoknak – mint például a CIA és vezető vállalatok –, akik súlyos dollárokat fizetnek ezért az információért.

Az Oxford Analytica-t arra az ötletre alapozták, hogy a legjobb vezetők akkor tudják a legjobb döntéseket meghozni, ha a legjobb információk birtokában vannak. Még akkor is, ha jó vezető vagy, de nincs meg a legmegfelelőbb információd, nagy eséllyel hozol rossz döntést.

A legjobb élethez, melyet Isten neked szán a legjobb információra van szükséged. Ezt pedig Isten igéjében találod.

A Biblia a Máté 4:4-ben ezt mondja: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik.” (NLT fordítás).

Isten azt akarja, hogy meglegyen a legjobb információd és így, a legjobb döntéseket tudd meghozni, megkapva  Istennek életedre vonatozó legjobb információit. Ezt teszed, ha minden nap Isten Igéjével táplálkozol, a napközben mindenkor.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Január 21. - 09:36:42
 Négy lépés, hogy legyőzd az óriásokat


    „Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a mindenható Isten nevében jövök ellened... Ezen a napon az ÚR a kezembe fog adni téged... és az egész világ meg fogja tudni, hogy van Isten Izraelben." (1Sámuel 17:45-46, NIV fordítás)

Hogyan győzöd le azokat az óriásokat, amik visszatartanak attól, hogy az a férfi legyél, akinek Isten elgondolt? Hogyan győzöd le azokat az óriásokat, amik vissza tartanak attól, hogy az a nő legyél, akinek Isten elgondolt?

„Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a mindenható Isten nevében jövök ellened... Ezen a napon az ÚR a kezembe fog adni téged... és az egész világ meg fogja tudni, hogy van Isten Izraelben." (1Sámuel 17:45-46, NIV fordítás)

Ha a nagyszerű hit embere akarsz lenni nagyszerű álmokkal és nagyszerű életművel, neked is azokat a dolgokat kell tenned, amiket Dávid tett, hogy legyőzze a halogatás, az elcsüggedés, a visszautasítás és a kétség óriásait.

1. Emlékezz arra, hogyan segített meg Isten a múltban.

Dávid azt mondja az 1Sámuel 17:37-ben: „Az az ÚR, aki megmentett az oroszlán és a medve karmától, meg fog szabadítani ettől a Filiszteustól!" (NLT fordítás).

Amikor arra gondolsz, hogy Isten hogyan segített meg a múltban, az bizalmat ad Felé a jövőre nézve.

2. Használd azokat az eszközöket, amelyeket Isten most biztosít a számodra.

Dávid használta azokat az eszközöket, amiket Isten biztosított neki, hogy kihasználja az erősségeit: „Azután Saul a saját fegyverzetét adta neki... 'Nem mehetek ebben' tiltakozott Dávid. 'Sose használtam még ilyeneket'. Szóval újra levette azokat. Vett öt sima követ a patakból és beletette a tarisznyájába.(1Sámuel 17:38-40, NIV fordítás).

Ne olyasmire várj, amid nincs, mint például pénz, kapcsolatok, képzettség. Használd azt, amit Isten már neked adott, hogy magabiztosan le tudd győzni az óriásaidat.

3. Ignoráld az álomrobolókat.

Élete későbbi szakaszában, amikor mások ellene beszéltek, Dávidnak Istennél kellet bátorítást keresni: „Dávid komolyan aggódott a nép keserű bánata miatt, és mert arról kezdtek beszélni, hogy megölik őt. De Dávid erőt merített az ÚRtól." (1Sámul 30:6, TLB fordítás).

Amikor Istennel bátorítod magad, az nem csak egy pozitív mentális hozzáállás. Az egy megingathatatlan bizalom Isten kegyelmében, ellátásában, biztonságában és erejében.

4. Várd, hogy Isten segítsen az Ő dicsőségéért.

Dávid megrohamozta a csatateret és így kiáltott: „Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a mindenható Isten nevében jövök ellened... Ezen a napon az ÚR a kezembe fog adni téged... és az egész világ meg fogja tudni, hogy van Isten Izraelben." (1Sámuel 17:45-46, NIV fordítás).

Ezt a döntést fiatalember koromban hoztam meg. Egy éjjel az Észak-Karolinai hegyekben térdre estem, és ezt mondtam: „Istenem, nem vagyok a legokosabb, a legiskolázottabb, de még a legtehetségesebb sem. Viszont bízom benned, és hitből bármit megteszek, bármikor és bárhol neked, bármilyen értelmetlennek is tűnjön számomra." És micsoda kaland lett az életem!

Hetente kiállok, és egy akkora tömegnek beszélek, mely ötször nagyobb, mint a város, ahol felnőttem. Egy vidéki fiú vagyok egy csúzlival.

Isten bárkit tud használni, aki bízik benne, és várja is, hogy Isten használja. Nem azért, aki te vagy, hanem azért, hogy megmutassa rajtad keresztül az Ő dicsőségét!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Január 29. - 11:25:25
 Ha meg akarsz változni, szembe kell nézned az igazsággal!

    „Hallottatok Jézusról és megtudtátok az igazságot, ami tőle származik.” (Efézus 4:21, NLT fordítás)

A személyes változás titka nem az akaraterőben rejlik. A titok az, hogy tudd az igazságot és nézz szembe vele! Ismerned kell és szembe kell nézned az igazsággal saját magaddal, az emberi kapcsolataiddal és a természeteddel kapcsolatban, ha változni akarsz.

Addig semmi nem változik az életedben, amíg meg nem ismered az igazságot a gyengeségeiddel, a kapcsolataiddal, a sikereiddel, a bukásaiddal, a múltaddal és a jövőddel kapcsolatban, és amíg szembe nem nézel azzal.

Semmi sem változik, amíg ezt nem teszed meg. Az igazságot pedig Jézus Krisztusban találod.

Miért van szükség arra, hogy először megtudjuk az igazságot, hogy aztán megváltozhasson az életünk? Azért, mert minden önpusztító szokás mögött egy hazugság áll, amit elhiszünk. Ha adósságba kerültél, valószínűleg azért van, mert elhittél néhány hazugságot, például hogy 'nyugodtan költekezhetek, nem lesz semmi baj' vagy hogy 'bármikor vissza tudom fizetni'. Lehetséges, hogy túlbecsülted, hogy mennyit fogsz keresni, vagy esetleg elhitted azt a hazugságot, hogy nagyobb házra van szükséged.

De tényleg így van? Biztos vagy benne, hogy ez az igazság? Be is tudod bizonyítani? Teljesen biztos vagy benne, hogy amit az anyagi helyzetedről állítasz, az igaz?

Mi a helyzet a kapcsolataiddal? Mi a helyzet azokkal a dolgokkal, amiket saját magadról állítasz? Igaz, amit a múltadról vagy néhány eseményről gondolsz? Ugyanezt mondja róla Isten is?

A Biblia azt tanítja, hogy a személyes változás az igazsággal kezdődik. Mert az igazság az, ami megszabadít. Pál apostol ezt mondja: „Hallottatok Jézusról és megtudtátok az igazságot, ami tőle származik." (Efézus 4:21, NLT fordítás). Ki az igazság? Jézus. És mivel ő maga az igazság, ezért ő mindig az igazat mondja neked. Az ő szava igaz. A Biblia az ő Szava, ez pedig azt jelenti, hogy a Biblia az igazság (2Tim 3:16-17).

Amit a tévében látsz vagy a könyvekben olvasol, nem mindig segít, mert azokban nem mindig az igazságot mutatják. Ezt már tapasztaltad? Amit viszont Isten mond neked, az mindig igaz lesz. Isten Szava megmutatja neked, hogyan térj vissza ahhoz az élethez, amit ő rendelt el számodra, és megmutatja azt is, hogyan maradj ezen az úton.

Ezért olyan fontos, hogy naponta tarts csendességet, amikor Isten Igéjét olvasod. Semmi sem változik, amíg nem jut el az igazság a szívedbe. Amíg hazugságokra, téves elképzelésekre és féligazságokra alapozod az életed, nem fogsz megváltozni. De amikor szembenézel az igazsággal és annak megfelelően cselekszel, elkezdesz majd változásokat látni az életedben.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Január 30. - 09:08:00
 A véletlenek nem hoznak változást
l
    „Dobd el régi bűnös természetedet és korábbi életmódodat, melyet a vágy és a megtévesztés romlásba döntött.” (Efezusiaknak írt levél 4:22, NLT)

A változáshoz döntésekre van szükség. Nem elég csak álmodozni a változásról és vágyni a változásra. Ehhez mindenképp döntéshozatal szükséges. Azt kell választanod, hogy megváltozol.

A változás tudatos: lesz valami változás benned hat hónap múlva? Egy év múlva jobb leszel? Egészségesebb, erősebb és még érettebb? Boldogabb leszel? Kevesebb lesz az adósságod? Jobban szeretnél arra hasonlítani, mint amilyennek Isten akar látni téged?

Már most megmondom a választ: csakis akkor fognak ezek bekövetkezni, ha a változást választod, mert véletlenül egyik sem fog megtörténni. Már előre el kell gondolkodnod azon, hogy hol kell lenned ez év végén, három, hat vagy akár tíz év múlva. Azt akarom, hogy tíz év múlva jobban legyél, azonban ezt nem érheted el, hacsak nem úgy döntesz.

A változáshoz döntés kell.

Sokszor vagyunk abban a tévedésben, hogy Istenre kell várni, hogy megváltoztasson bennünket. De nem Istenre kell várnod, hanem Ő vár rád! Arra vár, hogy azt mondd: „Igen, Uram, hajlandó vagyok megváltozni.”

Ahhoz, hogy növekedni tudjunk, tudatos döntéseket kell hoznunk. Változás nélkül nincs fejlődés, veszteség nélkül nincs változás, és fájdalom nélkül nincs veszteség. Ha növekedni szeretnél, változnod kell, ami azt jelenti, hogy néhány régi dolgot el kell hagyni ahhoz, hogy újakat szerezhess meg.

Ez ahhoz hasonlít, mintha egy trapézon hintáznál: a légtornásznak úgy kell lendülnie, hogy elengedve az egyik rudat, elérje, és megragadja a másikat. Van egy pont, ahol el kell engednie az egyiket, hogy meg tudja fogni a másikat, különben nem jutna át a másik oldalra. Ha azt hiszi, hogy mindkettőt egyszerre tudja tartani, mi történik? Középen ragad és leesik.

Talán te középen ragadtál, és lefele zuhansz, mivel nem hagytál fel a régi mintákkal, a régi szokásokkal, és a régi gondolkodásmódoddal. El kell engedni a régi útjaidat.

A Biblia azt mondja: „Dobd el régi bűnös természetedet és korábbi életmódodat…” (Efezusiaknak írt levél 4:22, NLT) Más szóval, hadd menjen! Azok a régi szokások, régi fájdalmak, régi minták, azok a régi bűnök az életedben – engedd el őket! A Biblia azt mondja, hogy dobd el magadtól, és bízz Istenben, aki azon dolgozik, hogy „felébressze benned a szándékot, a cselekvést, ahogy tetszésének megfelel.” (Filippieknek írt levél 2:13, NIV
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Február 05. - 10:59:44
 A változáshoz szükség van a közösségre

    „Ahogyan a testünknek is megvannak a maga részei és minden résznek megvan a maga feladata, úgy van ez Krisztus testével is. Egy testnek vagyunk a részei, és mindannyian összetartozunk.” (Róma 12:4-5, NLT fordítás, második kiadás)

Egyedül nem fogod tudni véghezvinni azokat a változásokat, amikre szükséged van, amiket meg akarsz tenni, amiket meg szeretnél tenni, amiket tervezel megtenni vagy amikre vágysz, hogy megtörténjenek. Ha megtudnád, akkor megtennéd. De nem tudod, ezért nem fogod megtenni.

A Bibliában, Róma 12:4-5-ben azt olvassuk, hogy „Ahogyan a testünknek is megvannak a maga részei és minden résznek megvan a maga feladata, úgy van ez Krisztus testével is. Egy testnek vagyunk a részei, és mindannyian összetartozunk.” (NLT fordítás, második kiadás)

Isten úgy szerkesztette össze az univerzumot, hogy szükségünk van egymásra. Nekem szükségem van rád, neked pedig rám. Az „egymás” kifejezést 58 alkalommal használja az Újszövetség: szeressétek egymást, gondoskodjatok egymásról, bátorítsátok egymást, támogassátok egymást, imádkozzatok egymásért, üdvözöljétek egymást, osszátok meg egymás között. Isten sosem akarta, hogy egy magányos lovasként utazd át az életedet. Még a magányos lovasnak is ott volt Tonto! (Tonto a Magányos lovas című film egy kitalált bennszülött indián alakja – a fordító.) Nem arra lettél teremtve, hogy egyedül éld végig az életedet. Ha házas vagy, ha nem, ez nem számít – szükséged van egy lelki családra, egy kis közösség részese kell, hogy legyél.

Neked szükséged van rám, nekem szükséged van rád. Szükséged van a körülötted lévő emberekre, és nekik is rád. Mind összetartozunk.

Számos olyan önsegítő könyv van, ami megmondja neked, hogy mit tegyél, azonban ezek nem látnak el két olyan dologgal, amikre a Biblia szerint szükséged van: Isten hatalma és a közösség. Ezek azok, amikre valóban szükséged van a változáshoz. A változáshoz szükség van a közösségre.

A Saddleback gyülekezetben sokféleféle háttérrel rendelkező ember megfordul. 65 nyelven beszélünk a gyülekezetünkben, nagyon sokféle vallási és etnikai hovatartozású, nemzetiségű tagunk van.

Ami közös bennünk, az az Isten iránt érzett szeretetünk. Ez egyesít minket és segít abban, hogy kisegítsük egymást.

A Galata 3:28-ben azt olvassuk, hogy „Krisztusban nincs különbség zsidó és görög között, rabszolga és szabad között, férfi és nő között. Mindannyian ugyanazok vagytok Krisztus Jézusban!” (NIV fordítás)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Február 11. - 09:37:20
 Hét módja annak, hogy irgalmas legyél

    “ Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” ( Máté 5:7)
                   
A tegnapi áhítatban a kegyelem hét jellemzőjéről beszéltünk. Ma szeretném, ha átgondolnánk néhány olyan személyes alkamalzását, ami a kegyelem  minden egyes jellemzőjére vonatkozik. Azt a kihívást intézem feléd, hogy ezen a héten mindegyik kategóriában, szándékosan  vigyél véghez egy  irgalmas cselekedetet.

Várj csak! Nincs feszültség a kegyelem és a személyes felelősség között? Dehogynem; van. Ám én tudatosan eldöntöttem, hogy ha hibázom, akkor úgy tévedek, hogy túl kegyes, túl irgalmas és túl megbocsátó leszek. Inkább túllövök a célon a kegyelemmel, hisz nézd csak meg, Jézus mit tett a kereszten.

Nos, hogyan leszel kegyelmes és irgalmas?

    Viseld türelemmel az emberek csípős megjegyzéseit. Ki az az ember az életedben, akinek idegesítőek a megjegyzései? Hogyan gyakorolhatnád a türelmet vele kapcsolatban ezen a héten?
    Segíts bárkinek a közeledben, akinek fájdalma van, vagy bánkódik. Nézz körül, hogy ki az körülötted, aki nyilvánvalóan nincs jól és találd meg a módját, hogyan segíts neki ezen a héten. Ha nincs körülötted ilyen ember, akkor nem figyelsz eléggé. Nézz egy picit jobban körül!
    Adj második esélyt az embereknek. Kinek lenne erre szüksége a saját életedben? Hogyan lehetnél vele kegyelmes és irgalmas ezen a héten?
    Tégy jót azokkal, akik bántanak téged. Lehet, hogy egy régi sebet hordozol, amit még nem tudtál feldolgozni, vagy elengedni. Dönts úgy, hogy megbocsátasz és fordítsd azt jóra. Ki ez az ember az életedben? Felhívod, vagy ellátogatsz hozzá ezen a héten?
    Légy kedves azokkal, akik támadnak téged. Ki támad téged? Lehet, hogy egy politikus vagy egy humorista, akiért imádkozhatnál. Vagy lehet, hogy egy ismerősöd a facebookon, aki más nézeteket vall és meglehetősen támadó dolgokat mond. Hogyan tudnál szándékosan kedves lenni ehhez a személyhez ezen a héten?
    Nyiss szeretettel a népszerűtlen felé. Milyen ember jut elsőre eszedbe, amikor egy kiközösített valakire gondolsz? Ki az, aki egyedül ebédel vagy úgy tűnik, hogy nincsenek barátai a focimeccsen? Milyen szeretettel teli, célzott dolgot fogsz tenni ezen a héten, hogy áthidald ezt az űrt közted és az illető között?

Értékeld a kapcsolatokat a szabályok felett. Ki az a nem hívő ember, akit meghívhatnál vacsorára az elkövetkező néhány héten? Kilépnél és elhívnád ezt a személyt a gyülekezetbe? Ez a te kegyelemmel teli szolgálatod.

Elmondod ezt az imát ma? “Mennyei Atyám; a te Igéd elítél engem. Szeretném az áldásaidat az életemre és szeretnék irgalmas emberré válni. Ahogy átgondoltam ezt a hét dolgot, eszembe jutnak a saját életemből vett hibáim és a gyengeségeim. Imádkozom, hogy ne csupán hallgatója, hanem cselekvője legyek Igédnek. Adj nekem bátorságot ahhoz, hogy irgalmas legyek. Adj erőt nekem ezen a héten, hogy kilépjek hitben és hogy valami mélyreható dolgot tegyek, a kegyelemnek egyik eltökélt  cselekedetét, mely rád mutat. Jézus nevében. Ámen.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Február 18. - 12:16:32
 Isten mindig jelen van, függetlenül attól, hogy hogyan érzel.

„Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, és meztelenül is térek oda vissza. Az Úr adta, és az Úr elvette. Legyen áldott az Úr neve!” (Jób 1:21, NIV fordítás)

Keresztény kisgyermekként Isten sok általa megerősített érzelmet ad neked, és gyakran válaszol a legéretlenebb énközpontú imáinkra azért, hogy tudassa veled létezését. Ahogy azonban hitben növekedsz, úgy fog elválasztani téged ezektől a függőségektől.

Isten mindenhatósága és jelenlétének kinyilvánítása két különböző dolog. Az egyik tény, a másik gyakran egy érzés. Isten mindig jelen van, még akkor is, ha nem tudsz róla, és jelenléte túl mélységes ahhoz, hogy azt pusztán érzésekkel mérni lehetne.

Igen, azt akarja, hogy érzékeld a jelenlétét, de jobban érdekli az, hogy bízz benne, mint az, hogy érezd Őt.  Hit által élünk, nem pedig a látással vagy az érzéseinkkel.

Azok a helyzetek, amelyek a hitedet megpróbálják, leginkább azok az idők lesznek, amikor úgy érzed, hogy az életed darabjaira hullik, és Istent sehol sem találod. Ez történt Jóbbal is. Egyetlen nap alatt mindent elvesztett – a családját, az üzletét, az egészségét és minden vagyonát  és ezt követően 37 fejezeten keresztül Isten semmit sem szólt.

Hogyan dicsérd Istent, ha nem érted, hogy mi történik az életedben és Ő csendben van? Hogyan maradsz Vele kapcsolatban kommunikáció nélkül válság idején? Hogyan tartsd szemed Jézuson, ha könnyekkel van tele? Azt teszed, amit Jób tett: „Azután földre borult, imádkozott, és így szólt: Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, és meztelenül is térek oda vissza. Az Úr adta, és az Úr elvette. Legyen áldott az Úr neve!” (Jób 1:20-21, NIV fordítás)

Mondd el pontosan Istennek, hogyan érzel! Öntsd ki Neki szívedet! Adj ki magadból minden érzést, ami benned van! Jób is ezt tette, mikor ezt mondta: „Nem tudok csendben maradni! Dühös vagyok és keserű. Beszélnem kell!" (Jób 7:11, GNT fordítás)

Kiáltott, mikor úgy tűnt, hogy Isten távol van: „Ó ifjú korom napjai, mikor Isten bensőséges barátsága megáldotta házamat” (Jób 29:4 NIV fordítás)

Isten kezelni tudja a kétségedet, a dühödet, a félelmedet, a fájdalmadat, az összezavarodottságodat és kérdéseidet.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Február 24. - 12:10:05
 Kudarcból diadal

    „Aki nem ismeri el saját hibáit, sohasem lehet sikeres.”(Péld 28:13, TLB ford.)

Hajlamosak vagyunk a kudarcra mint valami rossz dologra gondolni. De az okos ember tudja, hogyan a kudarc lehet hasznos is. Lehet tanulni belőle. A kudarc alakít minket, és ez Isten egyik fontos eszköze arra, hogy olyanra formálja az életünket, amilyenre Ő szeretné.

Mire lehet jó a kudarc? Isten arra használja, hogy tanítson bennünket. A hiba vagy a kudarc nem más, mint lehetőség arra, hogy tanuljunk. Mert bizonyos dolgokat csak kudarcok, tévedések árán lehet megtanulni. A Biblia azt mondja, „Aki nem ismeri el saját hibáit, az sohasem lehet sikeres.”(Péld 28:13, TLB).

Aki sohasem hibázik, az nem növekszik és nem tanul. Ha nem vállalsz kockázatot, nem növekszel. Akkor tudsz fejlődni és növekedni, ha nem félsz a kudarctól.

Isten sokszor a kudarcainkon keresztül motivál bennünket. „Néha csak egy fájdalmas tapasztalat tud rábírni arra, hogy változtassunk az életünkön.” (Péld 20:30, GNT ford.). Gyakran csak akkor változunk vagy változtatunk, amikor már ég a lábunk alatt a talaj, és nem akkor, amikor belátjuk, hogy jó lenne. Amikor kudarc ér, Isten csak rá akar ébreszteni, hogy változtass és más irányba haladj.

Isten a jellemed formálására is használja a kudarcokat: “Akkor is örülhetünk, ha problémákba és próbákba futunk bele, mert tudjuk, hogy ezek hasznosak számunkra -- segítenek megtanulni, hogy türelmesek legyünk, a türelem pedig erős jellemet fejleszt bennünk.” (Róm 5:3-4, TLB ford.).

Ezen kívül, a tévedéseink és a kudarcaink lágyabbá teszik a szívünket is. Segítenek növekedni és érettebbé válni. Érzékenyebbek leszünk mások iránt, kevésbé leszünk ítélkezők, és jobban együtt tudunk érezni azokkal, akiket problémák nyomasztanak.

A kudarc viszont nem automatikusan jobbítja a jellemet, és sok embert  csak még elkeseredettebbé tesz. Akkor tudja fejleszteni a jellemed, ha helyesen reagálsz a kudarcra és tanulsz belőle.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Március 07. - 10:31:45
 Öt érv amiért értelmetlen az aggodalmaskodás

    „Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál?” (Máté 6:26)

Mielőtt  elkezdenél pánikolni, aggodalmaskodni, jobb ha imádkozol. Az imának ereje van! Az ima meg tudja változtatni, ahogyan látod a dolgokat. A szíved mélyén változtat meg. Képes arra is, hogy az életedet megváltoztassa. Az aggodalmaskodásnak viszont nincs megváltó ereje. Tulajdonképpen haszontalan. Íme miért:

    Az aggodalmaskodás értelmetlen. Irracionális. Sőt mi több, mi általában felesleges dolgokon aggódunk: hogy nézünk ki, mit mondunk azoknak, akikkel beszélgetünk, mit tartunk be vagy mit nem tartunk be, olyan dolgokon, ami öt év múlva már semmit sem fog jelenteni. Nem logikus olyasmin tipródni, amit nem tudsz megváltoztatni. Ha pedig nem tudod megváltoztatni, minek aggódnál felőle.

Minden másodperc, amit aggódással töltesz, az életedből pillanatokat vesz el. „Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is?” (Máté 6:27)

    Az aggodalmaskodás természetellenes. Nem azért lettél teremtve, hogy aggódjál. A természet nem aggódik. Csak az emberi lények aggódnak. A Máté 6:26 szerint: „Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál?”

Láttál már madarat lépegetni az udvarban aggódva, hogy nem talál egy kukacot vagy férget? Ha a madár nem aggódik afelől, hogy Isten gondját viseli, akkor te miért tennéd?

    Az aggodalmaskodás nem segít semmin. Nem változtat meg semmit. Az aggodalom nem tesz kisebbé vagy nagyobbá, soványabbá vagy kövérebbé. Az aggályoskodás a problémák felől nem mozdít egyetlen lépéssel sem közelebb a megoldás felé. Csak fáradtabbá és terheltebbé lesz. “Aki aggódik szívében, az levertté lesz.” (Példabeszédek 12:25)
    Az aggodalmaskodás felesleges. Az aggódás olyan felelősséget feltételez, amit Isten sosem várt el tőled. Valahányszor aggódsz, rosszul értelmezed Isten jóságát. Minden aggódással egy jelet kapsz arról, hogy elfelejtetted, milyen jó az Isten.

Amikor Isten meghalt érted a kereszten, akkor ő megoldotta a legnagyobb problémád. Egyik problémád sem nagyobb az örök szabadításnál. Amennyiben Istenben megbízol, mint a Szabadítódban, akkor minden másban számíthatsz rá.

    Aggodalmaskodás hitetlenség. Isten megígérte, hogy mindenről gondot visel. Amikor ebben kételkedsz, akkor, abban a pillanatban egy hitetlen leszel. Úgy teszel, mintha nem lenne Isten és nem lennének ígéretek a Szentírásban. Az aggodalmaskodás tulajdonképpen ateizmus.

A Filippiekhez írt levél 4:19 versében olvassuk: “Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket”. Mi az, ami nincs benne a mindenben? Semmi. Isten ismeri a testi szükségleteidet, társas kapcsolatokra való igényedet, a karriereddel kapcsolatos várakozásodat, de még a családi és szexuális igényeidet is. Semmi olyat nem tudsz kérni, amiről ne tudná, hogy szükséged van rá.

Elhiszed-e?
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Március 14. - 10:33:24
 Nem kell bebizonyítanod, hogy értékes vagy


    „Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! Lásd, a tenyerembe véstelek." (Ézsaiás 49:15-16 TLB fordítás)

Amikor azon kapod magad, hogy túlhajszolod magad, emlékezned kell, hogy milyen értékes vagy Istennek.

Ez pontosan az ellentéte annak, ahogyan a munkádban vagy karriered terén értékelnek téged. A kultúránk nem így gondolkodik. Így lehet szükséged lesz egy jelentős változásra a gondolkodásodban, különösen ha folyton azt a hangot hallod a fejedben, hogy: „Be kell bizonyítanod, hogy mennyit is érsz!"

Nem kell bebizonyítanod, hogy értékes vagy. Isten azt mondta hogy te már alapból rendkívül értékes vagy. Sosem leszel értékesebb Istennek mint amilyen most vagy. Sosem fogsz kevesebbet jelenteni neki, mint amennyit jelentesz most ebben a pillanatban.

Mennyire vagy értékes számára? A te mennyei Atyád megalkotott téged. Jézus meghalt érted. Ha követője vagy Krisztusnak, a Szent Szellem lakik benned.

Isten semmit nem teremtett cél vagy értelem nélkül. Az a tény hogy te élsz, azt jelenti, hogy Isten szeret téged, és azt akarta, hogy élj. Megfizethetetlen vagy. Egy mestermű vagy!

Nem a tetteid tesznek értékessé, hanem az, hogy kihez tartozol.

Isten alkotott meg és szeret téged. Olyanná formált, akivé pontosan lenned kellett. Nem kell azzal próbálkoznod, hogy más legyél!

Tudtad, hogy Isten a kezébe véste a nevedet?  Az Ézsaiás 49:15-16 mondja, „Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! Lásd, a tenyerembe véstelek."

Tökéletes vagy? Abszolút nem. Megtört vagy? Igen. Bűnös vagy? Igen. De végtelenül értékes vagy? Igen. És mélységesen szeretve vagy Isten által.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Március 20. - 11:00:50
 Meg kell engedned magadnak a gyászt!

    “Közel van a megtört szívűekhez az Úr, és megmenti a reményvesztett lelkűeket.” (Zsoltárok 34:18)

Életünkben minden változás veszteséggel jár. Azért hagyjuk el a régit, hogy valami új jöjjön létre. Ám nem létezik veszteség fájdalom nélkül, ahogy fájdalom sincs gyász nélkül.

A gyász nem rossz dolog. Része az életben bekövetkező változásoknak. Ami rossz, az a feldolgozatlan veszteség, a feldolgozatlan gyász. Ha nem gyászolsz el valamit, akkor érzelmileg megrekedsz, és valami olyannal töltöd az életidődet, ami már régen megtörtént. Ez káros az egészségre!

Néha az egyedüli megfelelő és logikus válasz az életre, a gyász - veszteségek, csalódások, bűnök, és a világban történő szenvedések esetén. Isten nem várja el tőlünk, hogy mindig és folyamatosan boldogok legyünk, hanem azt szeretné, hogy tudatosan gyászoljunk. A gyász választás, döntés kérdése. Nem mindentől érezzük jól magunkat, ami egészséges és segítség. Meg kell, hogy sirasd a veszteségeket, hogy el tudd fogadni Isten áldását.

Nincs olyan számodra is megtapasztalható sérelem, amit Jézus ne értene meg. Jézus átélte a magányt, a kirekesztettséget, és mindenféle olyan elutasítást, ami minket valaha is érhet. A Jóhír az, hogy Ő azért jött, hogy meggyógyítsa a szívünket.

Amikor szomorú vagy, Isten magához von. A Zsoltárok 34:18.-ban ez áll: “Közel van a megtört szívűekhez az Úr, és megmenti a reményvesztett lelkűeket.”

Amikor gyászolsz, amikor siratsz valakit, úgy érezheted, hogy Isten fényévekre van tőled. Ám, amit érzel az nem mindig a valóság. Isten nincs távol tőled; sőt mit több, ilyenkor van a legközelebb hozzád. “Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.” (Zsoltárok 147:3)

Hagyd, hogy az Úr helyreállítsa lelked azáltal, hogy megteszed ezt a három dolgot:

Bízol a Jó Pásztorban, hogy megbocsátja vétkeidet. A Róma 3:23-24 ezt mondja: “Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Isten azonban kegyelemből teszi a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez Isten ajándéka, amelyet Jézus Krisztus által elvégzett megváltásában kaphatunk meg.” (Róma 3:23-24)

Feloldozod a téged támadókat és a jövőre összpontosítasz. “Tisztítsátok ki magatokból a keserűséget, haragot, indulatosságot és mindenféle egyéb gonoszságot! Bocsássatok meg egymásnak, amiként Isten is megbocsátott nektek Krisztusban!” (Efézus 4:31-32)

Csatlakozol Jézushoz, hogy közösen vigyétek terheidet. Amikor Jézussal vagy egy igában, akkor nem kell egyedül cipelni terheidet, “Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos vagyok, s meg fogtok nyugodni. Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.” (Máté 11:28-30)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Március 29. - 15:20:38
 Bízd Istenre a védelmedet!

    "Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára." (Zsoltárok 23:5., Újfordítás)

Dávid Király tudta, hogy milyen érzelmi, szóbeli vagy fizikai támadás alatt lenni. Fiatalemberként őt kente fel Sámuel próféta Izrael következő királyává úgy, hogy Saul még uralkodott. Annak ellenére, hogy Dávid hűségesen szolgálta őt, Saul féltékeny volt az eljövendő királyra és úgy döntött, hogy megöli. Dávidnak barlangokban kellett bújkálnia Saul elől, miközben mindenféle hazugságok terjengtek róla a királyságban. Ennek ellenére Dávid száját sosem hagyta el bántó szó Saul királyról. Sosem viszonozta a rosszat, hiszen Isten arra készítette fel Dávidot, hogy olyan király legyen, aki Isten szíve szerint él.

Dávid azt mondta: "Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára." (Zsoltárok 23:5., Újfordítás)

Úgy hangzik mintha túl lett volna terhelve Dávid? Nem! Nem használta fel minden energiáját arra, hogy vigyázzon magára, mivel bízott abban, hogy Isten megőrzi.

Óriási hitet és nagy alázatot követel nyugodtnak lenni és Istenben bízni, amikor támadás ér minket; amikor nem értenek meg és pletykákat terjesztenek rólad. Amikor ilyen dolog történik, minden sejted azt súgja, hogy kelj fel és tegyél valamit ellene. Hogyan kezeled azokat az embereket, akik bántanak téged? Sehogy. Engeded, hogy Isten foglalkozzon velük.

Bízz Istenben, hadd legyen ő a védelmeződ.

Isten viszont nem csak megvédeni akar, szeretne veled kapcsolatot kialakítani: "Tárt karokkal fogadsz majd bennünket, amikor oltalomért hozzád futunk. Mulassunk egész este! Állíts őrt ünnepségünk idejére" (Zsoltárok 5:11., The Message fordítás).

Ez egy ünnepély vagy egy buli, alkalmatlannak tűnő időben - nem csak akkor, amikor jó dolgok történnek, akkor is, amikor támadás ér.

Isten azt mondja: "Tudom, hogy most éppen csatában állsz. Harcolsz a munkádért. Küzdesz az egészségedért. Harcolsz a józanságodért, a méltóságodért. Míg a küzdelem folyik, szeretnék egy kis ünnepélyt tartani számodra bátorítás gyanánt." Ez egy buli a csatatéren.

Ha Isten gyermeke vagy, a mennyei Atyád büszke rád. A kritikák lehet, hogy megbántanak, rágalmaznak, figyelmen kívül hagynak vagy gúnyolódnak rajtad, azonban Isten áldásának az útjába nem állhatnak.

"Elhozott ünnepségének helyszínére és a szeretet zászlaját emelte fölém" (Énekek éneke 2:4., TEV fordítás).
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Április 02. - 10:49:40
Krisztus testének szüksége van rád

    "Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai."(1 Kor.12:27)

Azért is kell egy gyülekezethez kapcsolódnod, hogy beteljesítsd az elhívásodat, hogy gyakorlati módon szolgálj más hívők felé. A Biblia  azt mondja „Mindannyian együtt Krisztus teste vagytok, és mindegyikőtök egy különálló és nélkülözhetetlen tagja a testnek.” (1 Korinthus 12:27 – NLT fordítás)

A te szolgálatod is elhagyhatatlan része a Krisztus testének. Mindannyiunknak van egy szerepe, és minden szerep fontos. Isten felé nincsen kis szolgálat, neki minden számít.

A gyülekezetben nincsenek jelentéktelen szolgálatok. Néhány látható, míg néhány rejtve marad a színfalak mögött, de mind értékes. Sokszor a kisebb és rejtettebb szolgálatok hozzák a legnagyobb változást.  Az otthonomban például a legfontosabb lámpák nem a nagy kandeláberek az étkezőben, hanem a kicsi éjjeli fények, melyek megvédenek attól, hogy beverjem a lábujjaimat, amikor leszökök éjjel nassolni.

Nincsen összefüggés a méret és a fontosság között. Minden szolgálat fontos, mert egymástól függünk, hogy aztán be tudjuk tölteni a feladatunkat.

Amikor a tested egyik része nem funkcionál beteg leszel. A tested többi része pedig szenved. Képzeld csak el mi történne ha a májad egyszer csak elkezdene magáért élni: "Fáradt vagyok! Nem akarom kiszolgálni a testet többé! Ki akarok venni egy évet és csak táplálékot akarok kapni, semmi mást. Azt akarom tenni, ami nekem jól esik. A többiek vegyék át a részem."

Mi történne szerinted ebben az esetben? A tested meghalna.

Ma is több ezer gyülekezet haldoklik olyan keresztények miatt, akik nem akarnak szolgálni. Csak ott ülnek az oldalvonalnál nézőként, miközben Krisztus teste szenved.

Isten arra hív téged, hogy szolgálj, méghozzá messzemenően túl azon amit valaha is elképzeltél. Jó cselekedetekre teremtett téged, amiket már előre elkészített neked (lásd Efezus. 2:10). Amikor mások felé szolgálsz, azt Istennek teszed.

Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Április 10. - 10:08:02
 Az ima ereje az emberi kapcsolatokban

    "(Isten) hallja, amikor kérjük Őt; és mivel tudjuk, hogy ez igaz, azt is tudjuk, hogy Ő megadja nekünk, amit tőle kérünk." (1János 5:15, GNT fordítás)

Gondolkodtál már azon, hogy az ima valóban működik-e? Imádkozol valamiért, és a Sátán ezt suttogja neked: Mit gondolsz, ki vagy te?... Mit csinálsz?... Isten úgyse figyel rád... Ne vesztegesd az időd... Felejtsd el az egészet...

Az ima azért működik, mert Isten az, aki mindent irányít. Minden csoda alapja Isten saját szuverenitása, önálló hatalma. Miért tesz meg egy csodát és egy másikat nem? Azért, mert Övé az irányítás. Nekünk csak bíznunk kell az Ő bölcsességében és jóságában.

Pál ezt mondja az Efézusi levél 3:20-ban: "(Isten)...képes megtenni sokkal többet annál, mint amit kérni merünk vagy mint amiről álmodunk – messze többet a legbuzgóbb imáinkban kért dolgoknál, a vágyainknál, a gondolatainknál vagy a reményeinknél."  (TLB fordítás).

Az ima arra képes, amire Isten képes. Az Ő erőforrásai számodra is elérhetőek. Az Újtestamentum hússzor mondja, hogy kérj. Nagyon ösztönző és bátorító tudni azt, hogy amire én nem tudok hatással lenni vagy amit nem tudok befolyásolni, azt Isten tudja. Lehet, hogy én nem tudok megváltoztatni egy helyzetet, de tudok imádkozni, és Isten meg tudja változtatni.

Isten egy rossz emberi kapcsolatot is jóra tud változtatni. Ennek a változásnak a leggyorsabb módja az, hogy elkezdjük megköszönni Istennek azt az embert, akivel nehezen jövünk ki.

Az érte való imádkozás meg fogja változtatni a hozzáállásodat, és ő is változni fog. A pozitív ima sokkal erősebb, mint a pozitív gondolkodás. Az emberek lehet, hogy visszautasítják a segítségünket, nem veszik figyelembe a kéréseinket vagy nem fogadják meg a tanácsainkat, de az imáinkkal szemben erőtlenek.

Hogyan imádkozz? Minél pontosabban fogalmazod meg a kérésed az imában, annál egyértelműbb választ fogsz kapni.

A Filippi 1:9-11-ben Pál apostol pontosan leírja, hogy ő hogyan imádkozik az emberekért: "És imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjon bennetek ismerettel és igazi megértéssel, hogy meg tudjátok ítélni, mi a legjobb, hogy tiszták és feddhetetlenek legyetek Krisztus napjára, és hogy tele legyetek a megigazultság gyümölcseivel, amelyek Jézus Krisztus által jelennek meg – hogy ez Isten dicsőségére és dicséretére legyen."
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Április 13. - 09:46:55
 Isten szabadságot akar neked adni.
2019. április 13. 03:00 - Lilla:)

    „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (János 8:36., Újfordítás)

A világ a szabadság fogalmát a fegyelmezetlenül élésben határozza meg: „Azt teszek, amit akarok és mindenkinek azt mondok, amit akarok, nem veszek tudomást róla, hogy mit mondanak mások.” Valószínűleg ezzel mindenkit megégetsz magad körül, de legalább úgy viselkedsz, ahogyan te akarod. A világ azt mondja, megkapod a szabadságod, de csak úgy, ha teljes mértékben önzővé válsz.

A Biblia azonban azt mondja, hogy az egyetlen út az igazi szabadsághoz Jézuson keresztül vezet: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok vagytok.” (János 8:36., Újfordítás).

Az igazi szabadság a félelemtől való szabadság, amikor lelkiismeretfurdalás, aggodalmak, keserűség és halálfélelem nélkül élsz. Nem kell szerepeket játszanod, mert szabadon lehetsz önmagad.

Hogyan szabadulhatsz meg ezektől a félelmektől? Úgy, hogy engeded, hogy Isten szeressen! János apostol azt tanítja, hogy „a szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet.” (1. János 4:18./a, Újfordítás).

Amikor rádöbbensz arra, hogy Isten mennyire szeret téged, attól kezdve teljes szabadságban élhetsz. Valójában dicsőíted Istent, amikor világossá válik számodra, hogy „maga Isten a szeretet.” A dicsőítés egyik megnyilvánulása, ha egyetértesz azzal, hogy Ő egy szerető, gondoskodó Isten és támaszunkat leljük „az ő szeretetében, amit számunkra tartogat”. (1. János 4:16./a, Újfordítás).
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Április 26. - 08:46:16
 Megszabadulni a meg nem bocsátásból


    „Az egyik meghal ereje teljében, minden gondtól mentesen és nyugodtan.... A másik pedig meghal keserű lélekkel, mert sosem élvezett semmi jót." (Jób 21:23 NIV fordítás)

Isten lehetőségeket fog eléd helyezni, ajtókat, melyeket csak te tudsz kinyitni. Viszont nem fogsz tudni átmenni rajtuk, ha a meg nem bocsátás kikötőjében vagy. A meg nem bocsátás egy börtön.

Hadd osszak meg egy történetet, ami élénken bemutatja ezt.

1979 karácsony estéjén, amikor Danny Duchene tinédzser volt, megtudta, hogy szüleit letartóztatták kokain csempészésért és egy mexikói börtönbe kerültek. Ez a hír félelemmel és haraggal töltötte el őt. Kocsijával behajtott egy üres parkolóba és keményen bedrogozott. Amikor rájött, hogy a drogok ideiglenes megkönnyebbülést adnak a fájdalomtól, elszántan fogyasztott drogokat minden nap.

Ahogy nőtt a függősége, úgy nőtt a haragja és a keserűsége is, és egyre veszélyesebb döntéseket hozott, míg egy nap belekerült egy bűncselekménybe, ahol két ember haláláért volt felelős.

Álmában sem gondolta volna Danny, hogy a börtön lesz a szabadulásának a helye. Mielőtt kétszeres életfogytiglanra ítélték volna, Danny átadta az életét Krisztusnak. Végül, a Celebrate Recovery függőket segítő program által, Danny megtanult bocsánatot kérni és megbocsátani – saját magának és a szüleinek.

2014 karácsony estéjén, 35 évvel a szülei börtönbe kerülése után, Danny kiszabadult a börtönből, és lelkipásztor lett a Saddleback gyülekezetben. Ma, – több mint három évtizeddel azután, hogy azt hitte, hogy egész hátralévő életét börtönben kell töltenie –, elítélteknek segít országszerte reményt és gyógyulást találni Jézus Krisztusban.

Mielőtt be tudott volna lépni a lehetőségek ajtaján, Danny ki kellett jöjjön a keserűség börtönéből.

A Biblia ezt írja: „Az egyik meghal ereje teljében, minden gondtól mentesen és nyugodtan... A másik pedig meghal keserű lélekkel, mert sosem élvezett semmi jót." (Jób 21:23 NIV fordítás).

Te választasz: kitarthatsz a meg nem bocsátás és a keserűség mellett, vagy megtapasztalhatod az az életet, amire Isten hívott el téged! Mindkettőt nem lehet!

Lehet, hogy azt gondolod, hogy aki téged megbántott, nem érdemli meg a bocsánatodat. Igazad van – de te sem érdemelsz megbocsátást!

Az Efézus 4:32 ezt írja: „Legyetek kedvesek és jószívűek egymás iránt, bocsássatok meg egymásnak, amiként Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban." (NIV fordítás).

A megbocsátás nem könnyű. De ez az egyetlen útja annak, hogy belépj abba az életbe, amit Isten szán neked!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Május 29. - 09:06:25
Dr. Kováts György
18 perce ·

BELEMEGYÜNK VAGY NEM MEGYÜNK? :)
Van egy áldott osztályfőnököm. Hálás vagyok Istennek, hogy még él, és még mindig, kétévente összegyűjti az osztályunkat osztálytalálkozóra.
Amikor megismertem az Úr Jézust, 20 éves voltam. Tehát a második osztálytalálkozónkon már bizonyságot tehettem arról, amit Jézus tett velem. Megleptem vele a többieket, akik nem ilyennek ismertek azelőtt. Azután két év múlva megint beszélhettem egy kicsit az Úr Jézusról. S ez még 1981-ben történt. Majd, megint. És megint. Amióta elvettem Annát feleségül, elhoztam őt is magammal. Szinte az osztály részévé lett. És ez a kétévenkénti osztálytalálkozó, ahol mindenki, névsorban - áldott osztályfőnökünk "napló-olvasása" mellett - beszámol arról, ami történt vele az elmúlt két évben, nekem a barátságok ápolása mellett arra is lehetőséget adott, mindig, hogy egy icipicit az Úr Jézusról is bizonyságot tudjak tenni.
Egészen a legutóbbi osztálytalálkozóig. Ekkor is tettem, de a légkört valami megbolydította. Ami eddig még soha nem történt meg. Az osztálytársak - és áldott osztályfőnökünk is - belementek a politikába. És sajnos ez annyira mély elválasztó szakadékokat hozott elő, a./ amikre nem is gondoltam eddig, b./ és amik akadályként merültek fel az őszinte beszélgetések előtt. Vehemens vitatkozások, információ-bombák, amiket egymásra "szórtak" az emberek, korábbi barátok szembefordulása... brrr. Nagyon elszomorodtam. Még az is felmerült, hogy idén nem is jön el osztályfőnökünk az osztálytalálkozóra. (Telefonon próbáltam megnyerni, s mostanra úgy tűnik, mégis ott lesz.)

Mi marad meg? Mi múlik el? Mi éri meg? Mibe megyünk bele, és mit kerülünk el?
A pénz-kérdés, a stílusok kérdése, az ízlések és gondolkodásmódok kérdése - mind, mind, olyan terület, ahol, ha nem pusztán meghallgató módon állok hozzá, hanem elkezdek vitázni, elveszíthetem a készséget a másik oldaláról arra, hogy a MARADANDÓ dolgokkal kapcsolatban megoszthassam, ami az ÉLETÉT mentheti meg.
A halálos ágy mellett rendszerint NEM politikai pártok neve, közszereplők viselkedése a téma... mert EZEKET NEM viszi el az ember magával. Valahogy ilyenkor az IGAZÁN FONTOS dolgok kerülnek elő, és a pénznek is MÁS jelentősége lesz, mint korábban - a bűn, amit az ember elkövetett, és az Istennel való kapcsolat, ahová az ember készül, MÁS hangsúlyt fog kapni.

"Memento mori" - mondták a régi szerzetesek, pontosabban, két tenyerük feltartásával, a két "M" betűvel, tenyerükön, erre emlékeztettek: "emlékezz a halálra".
Ez NEM depressziós, NEM lenyomó gondolkodásmód, hanem JÓZANSÁGRA int, és a VALÓDI ÉRTÉKEKRE figyelmeztet: MI MARAD MEG?
Mi az, amiért megéri? Mibe érdemes belemenni? Mit tarts a szemed előtt?

Tehát:
a./ Vannak stílusok, gondolkodásmódok, viselkedések, amikkel lehetne vitázni, ki is lehetne mosolyogni őket - de nem érdemes. Ha ezt teszed, elvész a lehetőség, hogy megoszd az evangéliumot.
b./ Sokszor ezek a dolgok, amik felháborítják az embereket, vagy kinevetésre ösztönöznék, "másodlagosak". Olyanok, amik elmúlnak, tíz év múlva nem emlékszik rájuk senki. De ha most ezen bosszankodunk, vagy ezt vitatjuk - feleslegesen, mert sok ember érvekkel nem győzhető meg, pl. az előítéleteket érvekkel nagyon nehéz ellensúlyozni - akkor ELVESZÍTJÜK a lehetőséget a MARADANDÓ átadására.
c./ Persze ez nem jelenti azt, hogy ne legyenek gondolataid, ne értékelj és ne gondolkodj. Csak nem kell mindenbe beleszólni, és nem kell mindenről hangosan értékítéletet alkotni.
d./ Ez a mennyei bölcsesség helye: mikor KELL, mikor elkerülhetetlen, és mikor felesleges. Van, amikor lenne véleményed, de TUDATOSAN nem mondod, mert NEM AKAROD, hogy elválasszon a másik embertől - egy másodlagos dolog miatt elvesszen a lehetőség, hogy a LÉNYEGRŐL szólhass.
Pl. zenei stílusok, politikai gondolkodásmód, vélekedések, egy-egy közszereplő megítélése, stb. Annyi, de annyi ember beszél ezekről.
(Persze van, ahol FEL KELL EMELNED a szavadat, de itt is bölcsességgel, szem előtt tartva, hogy MI lesz a meghallgatásra ösztönző MÓD, és hely, és idő, és lehetőség, pl. amikor előítéletekkel, gyilkos gondolkodással, vagy erkölcsi ferdüléssel kapcsolatos területekről van szó... de itt is mindig BÖLCSESSÉGGEL, arra ügyelve, hogy befogadják, amit mondasz, ne "csak elmondd", hanem be is juthasson a szívbe, az igazán lényeges dolog, amit Isten is mond, ott, abban a helyzetben... húúú, de mennyire szükséges a mennyei bölcsesség.) :)
e./ Sokszor hallgatok, és figyelek, "tanulok" - információt mindig kaphat az ember (bár az is igaz, hogy mindig szűrni kell, és viszonyítani, megvizsgálni a forrást, a célkitűzést és a lehetséges gyümölcsöt, s ennek alapján megítélni, befogadhatod-e vagy sem) - mert:
aa./ nem is tudok mindenki számára mérvadó véleményt mondani,
bb./ talán nem is kell, mert vannak ott nálam sokkal tájékozottabbak, akik lehet, hogy meg tudják tenni, és abból még tanulhatok is,
cc./ de nem is szükséges, mert ha ezek másodlagos dolgok, amikről ott szó van, akkor egyszerűen NEM fogok belemenni és elveszíteni értékes bizalmat, kapcsolatot, figyelmet, amikor pedig ezeken múlik, hogy a MARADANDÓ bejuthasson a szívükbe.

"Az eszes ember, ha vetekedik a bolonddal, akár felháborodik, akár nevet, nincs nyugodalom." (Péld 29,9.) :)

1./ Van, amikor SEMMI mást nem tudsz tenni, ha helyesen akarsz eljárni, mint MEGALÁZNI MAGADAT, és HALLGATNI.
2./ Persze hallgatni sem mindegy, hogyan hallgatsz... lehet "ítélkezve" hallgatni, (magadban felháborodva, dühöngve, vagy lenézve a másikat), és lehet a másikat "kinevetve" hallgatni is. Ha hallgatsz, válaszd az Úr szemét, az Ő gondolkodásmódját, a mennyei lelkületet. Maradj készenlétben, hogy AMIKOR kell, vagy amikor lehetséges, a megfelelő módon és tartalommal, megszólalhass.
3./ Van, amikor emberek közvetlen közeledben sértő vagy bántó módon viselkednek. Ha másokkal teszik, szelíden, a megnyerés vágyával megpróbálhatsz segíteni, ha lehet - bár itt is ügyelsz a "kóbor ebre", hogy azt ne ragadd fülön, mert téged fog megmarni, ahogy a Példabeszédek mondja - de, ha téged ér, nézd meg, MEGÉRI-E belemenni, szóvá tenni, vagy inkább hallgass, és alázd meg magad... MI ÉRI MEG? :)
4./ Van, amikor az "igazadat" kiharcolhatod, de ELVESZÍTED közben a másik ember készségét a meghallgatásra, megértésre, arra, hogy az igazán FONTOSAT át tudd neki adni. NEM ÉRI MEG! :)
5./ Néha a HALLGATÁSODDAL nyered meg a csatát a bizalomért és a meghallgatás készségéért.
a./ Van, hogy tizenévesed nevelésénél is így van ez.
b./ Családi viták idején is.
c./ Házassági kapcsolatban is. Mindig nézd meg: "megéri-e"... megéri-e "megmondani" a magadét (általában nem), vagy "kikérni magadnak" (ez sem) - még vitatni sem éri meg, sokszor, mert az igazán érzékeny dolgok NEM logikusan elintézhetők, hanem sokkal inkább érzelmi alapon nyugszanak, amihez inkább a bizalomra, a szeretet lelkületére, és arra van szükség, hogy a másik ember biztonságban érezze magát melletted... :)

"Az eszes ember, ha vetekedik a bolonddal, akár felháborodik, akár nevet, nincs nyugodalom." (Péld 29,9.) :)

6./ Légy eszes, Isten országának mértéke szerint.
a./ Bölcs, aki Istentől nyert megítélést, meglátást, gondolkodásmódot, mennyei értékelés alapján, a jövőt tartva szeme előtt.
b./ Légy olyan ember, aki uralom alatt tartja a pillanatnyi hangulatokat, érzéseket, mert tudja, hogy a hosszú távú szempontok fontosabbak.
c./ Pillanatnyi sértéseken, butaságokon át lehet lépni, de hosszú távra kell megnyerni a csatákat - az embereket, Istennek...

Uram, a Te bölcsességed, a Te vezetésed, a Te személyes közelséged, ez ad útmutatást, és bölcsességet a hétköznapjaimban - és annyira, de annyira szükségem van rá. Köszönöm, hogy segítesz. Minél kevesebbszer szúrjam el. Ámen. :)

"Az eszes ember, ha vetekedik a bolonddal, akár felháborodik, akár nevet, nincs nyugodalom." (Péld 29,9.)
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Május 31. - 10:01:44

Mi történik akkor, amikor megteszed azt, amiről tudod, hogy helytelen?
2019. május 31. 03:03 - Erika1832

 

    Biztos úton jár, aki becsületes, de aki görbe útra tér, azt rajtakapják” (Példabeszédek 10:9. NIV-fordítás).

A Biblia azt mondja a Példabeszédek 10:9-ben, hogy "Biztos úton jár, aki becsületes, de aki görbe útra tér, azt rajtakapják” (NIV-fordítás). Azaz mindenképpen ki fog derülni. Ezért, amikor döntés előtt állsz, arra van szükséged, hogy egy becsületesség-tesztet csinálj.

A becsületesség-teszt azt jelenti, hogy a külső, nyilvános életed és a belső, magán életed teljes összhangban van, — ami a szívedben van, és ami a nyilvános életedben zajlik, az egy és ugyanaz. Felteheted magadnak a kérdést: "Szeretném-e, hogy mindenki tudjon erről a döntésemről, amit most készülök megtenni?” Az igazság az, hogy amikor becsületességről van szó, még ha mindenkit be is tudnál csapni, magadat nem csaphatod be. És ha figyelmen kívül hagyod a lelkiismeretedet, akkor ennek az árát ki kell fizetned.

Előfordul, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy amit teszünk az rossz. Tudjuk, hogy nem kellene így tennünk, de eszünkbe jut a gondolat, hogy: "Tudom, hogy rosszat csinálok, de megyek tovább, mert tudom, hogy Isten megbocsátó Isten."

Gondolod, hogy véghez viheted azt, amit Isten rossznak mond, és ennek nem lesz következménye az életedben? Pontosan a következmények miatt nem akarja Isten, hogy így dönts, — mert szeret téged, nem azért, mert távol akar tartani téged egy klassz dologtól. Isten tudja, hogy minden döntésnek következményei vannak. Tudja, hogy minden rossz döntésed sebeket hagy az életedben. És Ő jobbat akar neked.

Ez azt jelenti, hogy Isten nem bocsátja meg nekünk a rossz dolgokat, amiket cselekszünk? Persze, hogy megbocsátja. Ő megbocsátó és kegyelmes Isten. De a megbocsátás nem szabadit meg minket a fájdalomtól és a rossz döntéseink következményeitől. Lehet, hogy megbocsájtottak neked, de a sajnálat érzése ott van azért, amit tettél. Lehet, hogy megbocsájtottak neked, ugyanakkor még mindig fájdalmat okoz a tetted. Lehet, hogy megbocsájtottak neked, de a kapcsolatod megromlott.

A Róm 14:14 azt mondja, "ha valaki úgy véli, hogy valami helytelen, akkor neki nem kellene megtennie azt, mert számára az valóban rossz" (TLB-fordítás). Ez a vers egyszerűen azt mondja, hogy ha kétségeid vannak, ne tedd meg, ez a becsületesség-teszt megsértését jelenti. Akármi, ami az életünkben nem hitből van, az bűn.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Június 01. - 09:50:38
 Válaszd a legjobbat, ne csak a jót!
2019. június 01. 03:00 - FodorImi

    „Bármit szabad megtennem, de nem minden hasznos. Bármit szabad megtennem, de nem minden épít.” (1 Korinthus 10:23 – NIV fordítás)

Bizonyos dolgok nem szükségszerűen rosszak, egyszerűen csak nem szükségesek. Életed legtöbb döntésében nem a jó és a rossz között kell választanod. Sokkal inkább az számít, hogy mi a legjobb számodra.

Az 1 Korinthus 10:23-ban azt mondja a Biblia: „Bármit szabad megtennem, de nem minden hasznos. Bármit szabad megtennem, de nem minden épít.”

Sok dolog erkölcsileg semleges. Ahhoz, hogy jó döntéseket hozz, magasabb mércére van szükséged. Meg kell kérdezned: Jobb emberré válok, ha megteszem ezt? Ezt nevezik úgy hogy „fejlődés teszt”.

Emlékszem, sok évvel ezelőtt, amikor Kay szoptatta a kisbabánkat, aki dél körül mindig éhes volt, le kellett ülnie, hogy megetesse a babát, és bekapcsolta a tv-t. Mik mennek a tv-ben nap közben? Szappanoperák. Így hát elkezdte nézni a szappanoperákat, miközben szoptatta a babát. És természetesen a szappanoperák mentek, egyik a másik után. Az egyik felvezette a következőt. Hamarosan Kay már két műsort is megnézett, aztán hármat. Ez hosszú idő egy babának az étkezéshez.

Egy idő után felismerte, hogy már nem a baba ellátása miatt teszi. Éppenséggel azért rendezte át a napirendjét, hogy megnézhesse ezeket a műsorokat. Elkezdett gondolkodni. „Inkább most fogok kivasalni,” vagy „Most teszem rendbe a konyhát”, és megoldotta, hogy a tv közelében lehessen.

Hamarosan hozzákötötte magát ezeknek a képzeletbeli személyeknek az életéhez. Egész bensőségesen érdeklődővé vált ezeknek az embereknek az élete iránt, akik nem is léteztek. Egy nap aztán szíven ütötte a felismerés: „Elvesztegetem az életem! Ettől nem leszek jobb ember, jobb anya vagy jobb feleség. Ennek nincs megváltó értéke. Azokkal az emberekkel kellene törődnöm, akik valóban léteznek.”

Jobban érdekelnek a képzelt személyek a tv-ben, mint Pál és Péter és a tanítványok, vagy az, hogy mit tesz Isten az életedben? A celeb magazinokat megtöltő emberek sekélyes életébe fekteted az idődet? Péntek délutántól hétfő reggelig a tv sportcsatornájára tapadsz?

Ezek a dolgok gonoszak? Nem. Rosszak? Nem. A kérdés nem az, hogy „Valami baj van vele?” A kérdés az, hogy „Hasonlóbbá tesz-e engem Jézushoz?”
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Június 01. - 13:54:30
Dr. Kováts György

FIGYELJ!
ISTENNEK VAN ÚTJA... :)
Tudom, vannak nehéz dolgok... pl. adósság... lakáshiány... munkahelyi problémák... konfliktusok... szeretteink csúnya viselkedése... más emberek rossz viselkedése... gyülekezeti "csalódások"... Igen, vannak nehéz dologok... :)
De sokszor ott kezdődik a megoldás, hogy MEGKERESSÜK, hogy HOL rontottuk el, oda visszamegyünk, elrendezzük, amit nekünk kell... pl. a bűnt, a helytelen döntést, a rossz kapcsolatot, stb.
--A neheztelést letesszük, megbánjuk és újat kezdünk az Úrral - megbocsátunk, és elengedünk... (ez nehéz, de meg kell tegyük, mert AKADÁLY az Úr további lépései előtt, a szabadítás előtt).
--És KÉRJÜK az Urat, és segítségül hívjuk, és a gyülekezet tagjaihoz is odafordulunk, és kérjük, imádkozhassunk együtt, kérjük, hogy legyenek háttér-imádságaikkal segítségünkre.
--A pásztorral is beszélgetünk, vagy a gyülekezet valamelyik felelős vezetőjével, elöljárójával, hogy tanácsoljanak, segítsenek tovább lépni.
--Ha nem jutunk előre, kérjük az Urat, és FOG tanácsost adni, akin keresztül rálátást ad nekünk.
És NEM ADJUK FEL.

--Nem választjuk sem az öngyilkosság, sem az önbetegítés, sem az önkárhoztatás, sem a keserűség semmilyen más útját, mert ezek az ördög útjai.
--És semmit, ami lezárja a jövőt, ami megfoszt a jövőtől, semmit, ami a sötétségből jön, sem okkult, sem varázsló utat, sem vádolást, sem kárhoztatást... nem.
--Ezeket kizárjuk, és az Urat hívjuk segítségül.

Ez az egyedül járható ÚT.
Ő maga az Út, az igazság és az élet...
Ő fog vezetni. És hív is:
"Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk alkalmas időben való segítségül." (Zsid 4,16.)
--Ez, hogy odajárulunk, azt is jelenti, hogy KIZÁRJUK az ördög eszközeit, lelkületét, indítékát és útjait.
--Ettől elhatároljuk magunkat, bocsánatot is kérünk ezek miatt, ha belementünk, és LEZÁRJUK az életünkben ezeket.
--MARAD csak az Úr, és az Úr útja... az irgalmasság, a könyörgés, a hit, a hűség, a tisztaság, az igazság útja.
--És ebben a gyülekezet, a gyülekezeti testvérek, segítségül lesznek... mi pedig ALÁZATBAN járunk, és nem ítélkezünk felettük, nem vetjük meg őket, és nem vetjük el őket, még, ha hibáik vannak is, mi megragadjuk az Úr kegyelmét, és ennek megfelelően járunk.
--Nem ítélkezünk, nem hagyunk el másokat, nem választjuk a kritika és elzárkózás útját... ez pedig jóra fog vinni... ... a megoldások így születnek meg.
--A "segítség", amit az Ige ígér az előbbiekben (Zsid 4,16) így fog odajönni az életünkhöz.
--Lehet, hogy nem egyszerre, de odajön.
--Ami rossz volt, vagy ami rossz még ott van az életünkben, ami NEM Istentől van, azt LEZÁRJUK, azt kizárjuk az életünkből, megvalljuk, és elhagyjuk... és a mennyei EZ UTÁN tud bejönni... :)

Uram, add a világosságot, add a győzelmet, add a naponkénti harci győzelmet, a reménység harcában, és az új kezdés harcában, és abban, hogy testvérem LEZÁRJA az ördög felé vezető utat, és KIZÁRJA az ördög indíttatásait. Ámen. Ámen. Ámen.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Június 12. - 15:08:12
 Az engedelmesség túloldalán rátalálni az Isten által készített legjobbra.
2019. június 12. 03:00 - Erika1832

    „Mester – válaszolt Simon - egész éjjel keményen dolgoztunk, és nem fogtunk semmit. De ha te azt mondod, újra kivetem a hálókat." (Lukács 5:5. NLT-fordítás)

 
Munkánk során időről-időre hátráltatásba ütközünk. De a lemaradásból a nekilendüléshez a legegyszerűbb lépés csak két szó: engedelmeskedni Istennek.

Isten mondott neked valamit, ami teljesen logikátlan és zagyvaságnak tűnik. Se anyagilag, se semmilyen viszonylatban, se érzelmileg nem látod semmi értelmét. És ami még ennél is rosszabb, hogy teljesen megijedtél ettől.

De Isten azt mondja, hogy tedd meg mindenképpen.

Az elmúlt pár nap során olyan történeteket kerestünk a Bibliában, amelyek az üzleti kudarcról szólnak. A Lukács 5. részében Simon Péter és András egész éjjel halásztak, és semmit sem fogtak. Ez egy elképesztő kudarcot jelentett az akkori, első századi halászoknak.

De Jézus arra járt és a hajójukat prédikálásra használta. Majd ezt követően Jézus így szólt hozzájuk: "Most a mélyebb vizekre menjetek ki, és vessétek ki a hálótokat fogásra.” (Lukács 5:4 NLT-fordítás)

Teljesen logikátlan és értelmetlen látszott, amit kért.

De Jézus azt mondta nekik, hogy evezzenek beljebb, és ott vessék ki a hálókat.

Jézus miért küldte őket a mélyebb vizekre? Mert ott nagyobb halakat lehet fogni, ami egyúttal nagyobb kockázattal és veszéllyel is jár. A hit nem jár kockázat nélkül.

„Mester – válaszolt Simon - egész éjjel keményen dolgoztunk, és nem fogtunk semmit. De ha te azt mondod, újra kivetem a hálókat." (Lukács 5:5. NLT-fordítás)

Simon Péter úgy cselekedett, ahogy Jézus mondta neki. Nem azért tett így, mert ez egy okos vagy közkedvelt ötlet volt. Ő azért tette meg, mert Isten mondta neki, hogy így tegyen. Nem vitatkozott vagy habozott.

És Isten Simon Péternek és Andrásnak egy olyan sikeres fogást adott, amit még elképzelni sem tudtak.

A Biblia azt mondja, hogy Isten annyi halat adott a fivéreknek, hogy a hálóik szakadoztak tőle, és a többi halász segítségét kellett kérniük.

De mindez addig nem történ meg, amíg Simon Peter Jézusnak nem engedelmeskedett — annak ellenére is, hogy ez teljesen észerűtlennek látszott..

Mit mond neked Isten, amit te nem teszel meg?

Lehetetlennek tűnik? Anyagilag alig van értelme? Azt mondja neked, hogy evezz a mélyebb vizekre?

Nem számít.ha Isten azt akarja, hogy vállald a kockázatot, és engedelmeskedj neki.

Akár maradhatsz a biztonságos sekély vízben, vagy a mélyebb vizekre mész, ahol a nagy hal van. A választás a tiéd.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Június 13. - 11:28:31
 Isten az őszinteségedet tudja használni


    „Kelj fel éjjel és kiálts! Öntsd ki a szíved az ÚRnak!” (Jeremiás Siralmai 2:19 – NLT fordítás)

Éppen most ért egy rettenetes csapás. Elvesztetted a munkádat. Véget ért egy kapcsolatod. Hibáztál valamiben.

Mi a következő lépésed? Mit teszel most?

Csak mosolyogsz rajta és eltűröd? Azt mondod Istennek, amiről azt gondolod, hogy ő hallani akarja?

Nem. Az első dolog, amit elmondasz Istennek, hogy mit érzel. Kiöntöd a fájdalmadat. Amikor őszinte vagy Istennel az érzelmeid felől, ez éppenséggel az imádat egyik cselekedete.

Jób nagy példáját adja ennek. Elvesztette mindenét – a családját, a nyájait, az otthonát, minden vagyonát.

A Biblia azonban nem vonja be cukormázzal a válaszát: „Jób felállt, megszaggatta felső ruháját fájdalmában. Aztán leborotválta fejét, és földre esve imádkozott.” (Jób 1:20 – NLT fordítás)

Jób úgy fejezte ki a fájdalmát, ahogy abban az időben Közép-Keleten szokás volt. Elszakította a ruháját, leborotválta a fejét. Azután azonban Istenhez imádkozott.

Bármikor, ha az életedben veszteség ér, négy érzelemmel fogsz szembenézni:

    Haraggal: Miért történt ez velem?
    Fájdalommal: Mit vesztettem el?
    Ijedtséggel: Mi folyik itt?
    Félelemmel: Mi jön még ezután?

Amikor átélsz egy sorscsapást, ki kell fejezned mindezeket az érzelmeket. Isten képes kezelni ezeket, mert ő az, aki adta ezeket neked.

Az egyedüli oka, hogy vannak érzelmeid, az, hogy Isten képére lettél teremtve. Ez teszi az embereket egyedülállóvá Isten teremtményei között. Isten egy érzelmes Isten. Vannak érzelmei. Ő tudja kezelni a haragodat, fájdalmadat, ijedelmedet és félelmedet.

Jób brutálisan őszinte volt Istennel, és te is az lehetsz. Jób azt mondta: „Nem tudom visszatartani magam, hogy ne beszélnék. Ki kell mondanom a gyötrődésemet. Lelkem keserűségét el kell panaszolnom. (Jób 7:11 – NLT fordítás)

A helyes válasz a csapásokra, veszteségekre nem egy hamisított szép válasz. Isten sosem akarja, hogy meghamisítsd az érzelmeidet.

Az egész Bibliában, egyik legsúlyosabb csapás után, miután Jeruzsálemet kifosztották, lerombolták, az izraelitákat megölték, rabszolgává tették és száműzetésbe vitték, Jeremiás próféta ezt írta: „Kelj fel éjjel és kiálts! Öntsd ki a szíved az ÚRnak!” (Jeremiás Siralmai 2:19 – NLT fordítás)

Istennel szemben a legjobb álláspont az őszinteség.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Június 14. - 08:50:14
 Ne keseredj el, amikor sorscsapás ér, inkább az összképre figyelj!

    "Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen megyek is el. Az ÚR adta, az ÚR elvette. Áldott legyen az ÚR neve!" (Jób 1:21)

Amikor csalódás ér, akkor teljesen rendben van, ha elmondod Istennek, hogy mérges, vagy szomorú, vagy éppen lehangolt vagy. Nincs kivetni való abban, ha kifejezed az érzelmeidet Istennek.

Csak ne keseredj meg!

Amikor sűrűsödnek a problémák, akkor az elkeseredettség azt mondja: ne bízz Istenben! Ez olyan fertőzés, ami darabokra tépi az életed, - ha hagyod.

Jób mindenféle nehézséget elviselt. Elveszítette családját, vagyonát, és egészségét. De ahelyett, hogy megkeseredett volna, inkább az összképet nézte.

Jób azt mondta "Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen megyek is el. Az ÚR adta, az ÚR elvette. Áldott legyen az ÚR neve!" (Jób 1:21) Jób megértette, hogy Isten kézben tartja a dolgokat, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy minden teljesen szétesőben van.

Én ott voltam mindhárom gyerekem születésénél. Láttam, hogy semmijük sincs, mikor megérkeztek erre a világra. Nem voltak játékaik, portfóliójuk, gardróbjuk, vagy éppen aktatáskájuk. És pont eleget prédikáltam temetéseken ahhoz, hogy tudjam, senki nem visz semmit magával a túlvilágra.

Üres kézzel jöttél és azzal is fogsz távozni.

Amikor a sorscsapások, csalódások jönnek - márpedig jönni fognak -, arra kell koncentrálj, hogy Isten a te életedben az összképet nézi. Sok minden meg fog még változni életedben. A hited is kipróbálódik.

Sem Jóbnak, sem neked nem ígértek tökéletes életet. Valószínűleg te sem kapsz magyarázatot, hogy miért jönnek a nehézségek. De mindig dönthetsz úgy, hogy bízol Istenben. Nem számít, hogy milyen csapás ér, akkor is bízhatsz abban, hogy:

    Isten szeretete irántad soha nem múlik el.
    Istennek terve van az életeddel.
    Isten gondot visel életed minden részletére.
    Isten, akkor is uralja a helyzeteket, amikor te ezt éppen nem látod.
    Isten megvéd téged.

Függetlenül a sorscsapásoktól, ez az összkép életedre. Akkor is erre az öt igazságra alapozhatod az életedet, amikor minden szétesőben van körülötted.

Nem fogsz megkeseredni, ha ezt az összképet nézed.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Június 18. - 07:32:49
 Támaszkodj Isten ígéreteire, amikor gondok sújtanak

    „Egyetlen egy jó ígéret sem maradt betöltetlenül, melyet az ÚR tett Izrael családjának; minden, amit ő mondott, valóra vált” (Józs 21,45 - NLT fordítás).

Amikor csalódás ér bennünket, hajlamosak vagyunk a rossz dolgokra fókuszálni: figyeljük a bankszámlánkat, másokon tartjuk a szemünket, és olyan dolgokra figyelünk, amikben kapaszkodókat látunk.

Isten azt mondja, hogy amikor az életünkben minden darabokra hullik, akkor eszünkbe kell jutnia, hogy az ő ígéretei valóra válnak.

A Biblia azt mondja, „Egyetlen egy jó ígéret sem maradt betöltetlenül, melyet az ÚR tett Izrael családjának; minden, amit ő mondott, valóra vált” (Józs 21,45 - NLT fordítás).

Amikor semmi másra nem számíthatsz, Isten ígéreteiben akkor is bízhatsz.

Ez az, amit Pál mondott a hajó többi utasának, amikor a vihar lecsapott rájuk az Apostolok Cselekedetei 27. fejezetében. Úgy látszott, mindannyian elvesznek. Isten azonban azt mondta, mindannyian meg fognak menekülni. Pál bízott Istenben, és azt mondta a többieknek: „Legyetek bátrak, férfiak, mert én hiszek Istennek, hogy úgy lesz, ahogy megmondta nekem” (ApCsel 27,25 CSB fordítás).

Pál nem a hajóba és nem a kapitányba vetette hitét. Pál Istenben bízott.

Az a csónak nem fog megmaradni örökké. Pál megértette ezt, de tudta, hogy Isten ígéretei megmaradnak.

Egy kicsi mentőcsónakban akarsz bízni? Lehet, hogy ez a mentőcsónak a ragyogó személyiséged. Lehet, hogy biztos vagy benne, hogy bármin keresztül tudsz jutni a csodás személyiségednek köszönhetően.

Lehet, hogy a kinézeted. Előfordulhat, hogy mindig ez volt a sikered kulcsa. Arra gondolsz, hogy ha felüti a fejét a baj, akkor is támaszkodhatsz még a külsődre.

Talán a pénzed az. Úgy tervezed, hogy bármilyen problémából kivásárolhatod magad.

Ezek azonban mind csak kicsi mentőcsónakok, amik egyszer megsemmisülnek. Az egyetlen biztonságos pont a vihar közepette, ha pontosan Isten akaratának középpontjában állsz.

Csak kérdezd Pált.

Az Apostolok Cselekedete 27. fejezete egy hihetetlen visszaemlékezéssel zárul. A Biblia azt mondja: „mindannyian sértetlenül kimenekültek a partra” (ApCsel 27,44 - NLT fordítás)

Ahogy mindig, Isten ígéretei valóra váltak – mindenki megmenekült.

Amikor Isten ígéreteibe kapaszkodsz a vihar idején, nem te leszel az egyetlen, akit megsegít.

Lehet, hogy Isten az egész hajódat megmenti.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Június 20. - 09:01:27

10 jel ami arra mutat, hogy érzelmileg kimerültél

    Illés megijedt, és és elmenekült, hogy mentse az életét. Beérsebába, Júda városába ment, és ott hagyta a szolgáját. Ezután elment a pusztába egy napi járóföldre. Leült egy rekettyebokor alá, és imádkozott, hogy meghalhasson. „Elegem van, Uram!” – mondta. „Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél, akik már meghaltak” (1Kir 19:3-4, NLT fordítás).

    how-trauma-can-lead-to-depression-722x406.jpg


Mindenki keresztülmegy olyan időszakokon, ahol az érzelmi tartályai kimerülnek - még a Biblia hősei is.
Figyeld meg Illés tapasztalatát, aki Izrael történelmének egyik legfontosabb prófétája volt. Szolgálata csúcspontját követően - szembeszállt a pogány prófétákkal, és győzött - halálos fenyegetést kap a királynétól, és ezzel bekerül az érzelmi kimerülés lefelé húzó spiráljába.

A Királyok első könyvének 19:3-4 szakasza leírja, mit tett Illés ezután.

Illés megijedt, és és elmenekült, hogy mentse az életét. Beérsebába, Júda városába ment, és ott hagyta a szolgáját. Ezután elment a pusztába egy napi járóföldre. Leült egy rekettyebokor alá, és imádkozott, hogy meghalhasson. „Elegem van, Uram!” – mondta. „Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél, akik már meghaltak” (NLT fordítás).

Illés tapasztalata 10 jelét mutatja az érzelmi kimerülésnek. Legyen nyitva a szemed ezekre a saját, és a körülötted lévők életében!

Íme az érzelmi kimerültség 10 jele Illés életének ezen szakaszából:

- Beférkőzik az életedbe a félelem
- Azon kapod magad, hogy menekülsz dolgoktól
- Kihátrálsz a kapcsolataidból
- Ostoba döntéseket hozol megfontolás nélkül
- Nem veszed figyelembe a fizikai korlátokat
- A munkád értelmetlennek tűnik
- Panaszkodsz, hogy ki akarsz lépni, és fel akarod adni
- Azt érzed, hogy egyedül vagy, és támadnak
- Másokhoz hasonlítod és rosszul érzed magad
- Azt gondolod, a halál megnyugvást hozhat

Ha látsz ezek közül néhányat az életedben, valószínű, hogy kiégést tapasztalsz, vagy érzelmileg kimerültél. Lehet, hogy depressziós vagy.

De van remény - és holnap megosztom veled, mit mond a Biblia arról, hogy mit tehetsz, ha kimerült az érzelmi tankod.

Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Június 20. - 09:08:32

Isten orvossága az érzelmi kimerültségre
2019. június 20. 03:00 - Besther

    Füves legelőkön terelget. (Zsoltárok 23:2a)

Tegnap az érzelmi kimerültség 10 jelét osztottam meg veled. Ezek mind Illés tapasztalataiból erednek, az egyik legnagyobb prófétától az Ótestamentumban.

Tehát, mit teszel, mikor rájössz, hogy érzelmileg kimerültél?

Amikor Illés szembesült ezzel, akkor Isten arra vezette rá, hogy három dolgot tegyen meg gyógyulásáért. Ezek a dolgok segíteni tudnak neked is a felépülésben, amikor már elvesztetted a fonalat.

1. Pihentesd a tested. A világ leghíresebb zsoltárjában Isten azt mondja, „Füves legelőkön terelget” (Zsolt. 23:2a). Néha Istennek kell lefektetnie téged, mert te magad vonakodsz ezt megtenni. Nem lehetsz lelkileg és érzelmileg erős, miközben fizikailag kimerült vagy. Ez történt Illéssel, de Isten nem szidta le ezért őt. Nem mondta, „Gyerünk ember! Csak sajnáltatod magad.” Csak hagyta Illést aludni. A Biblia ezt mondja Illésről az 1Királyok 19:5a-ban: „Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt.”

Néha a legnagyobb lelki dolog, amit tehetsz, ha érzelmileg el vagy fáradva, hogy pihensz egyet.

2. Engedd el a frusztrációidat! Az érzések megismerése, felfedezése már a gyógyulás kezdete. Az 1Királyok 19:10-ben azt mondja Illés Istennek: „Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni.”

Illés nem tartott vissza semmit sem. Nem fogta vissza érzéseit. Minden frusztrációját elmondta Istennek.

Ez az a pont, amit nem hagyhatsz ki. Istent nem döbbenti meg, mikor panaszkodsz neki. Meg fog hallgatni, míg csak ki nem fogysz a szavakból. Engedd ki őket! Isten kezelni tud bármit, amit felé vetsz.

3. Emlékezz és fókuszálj újra Istenre! Mikor érzelmileg kimerültél, és közel állsz a kiégéshez, akkor emlékezz, hogy mit mondott Isten, és hogy ki is Ő! Mikor ezt megtesszük, akkor elmozdul szemünk a problémáról, és Jézus felé fordul. Isten erejéből, jelenlétéből és személyéből friss éberségre, tudatosságra teszel szert. Messzebb kell tekintenünk, mint a problémáink. Az 1Királyok 19:11-13-ban Isten első kézből mutatja meg erejét Illésnek. Az Úr megmutatta neki, hogy ki irányít. Mikor a kiégés harcán mész keresztül, az sokszor azért van, mert istent próbálsz játszani, és mindent irányítani akarsz. Ha újra Istenre összpontosítasz, akkor felismered, hogy Ő irányít. Leállhatsz a saját irányításod alkalmazásával.

Amikor kiégettnek és érzelmileg kimerültnek érzed magad, akkor sem felejtett el téged Isten. Ahogy Illéssel tette, kész arra, hogy segítsen neked is.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

    Ha visszagondolsz azokra az időkre az életedben, amikor érzelmileg megfáradtál, mit gondolsz, hogyan vészelted át őket?
    Miért olyan nehéz megpihenni, amikor az érzelmi kimerültséggel harcolsz?
    Amikor érzelmi kimerültséggel foglalkozol, akkor azt nem csak Istennek kell kimutatnod. Más embereknek is ki kell mutatnod. A te életedben ki az, akinek biztonsággal elmondhatod érzéseidet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.06.13.)

   
Facebook
Tweet
Tetszik
0
Szólj hozzá!
Címkék: pihenés kimerültség
10 jel ami arra mutat, hogy érzelmileg kimerültél
2019. június 19. 03:00 - daniella_89

    Illés megijedt, és és elmenekült, hogy mentse az életét. Beérsebába, Júda városába ment, és ott hagyta a szolgáját. Ezután elment a pusztába egy napi járóföldre. Leült egy rekettyebokor alá, és imádkozott, hogy meghalhasson. „Elegem van, Uram!” – mondta. „Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél, akik már meghaltak” (1Kir 19:3-4, NLT fordítás).

Mindenki keresztülmegy olyan időszakokon, ahol az érzelmi tartályai kimerülnek - még a Biblia hősei is.
Figyeld meg Illés tapasztalatát, aki Izrael történelmének egyik legfontosabb prófétája volt. Szolgálata csúcspontját követően - szembeszállt a pogány prófétákkal, és győzött - halálos fenyegetést kap a királynétól, és ezzel bekerül az érzelmi kimerülés lefelé húzó spiráljába.

A Királyok első könyvének 19:3-4 szakasza leírja, mit tett Illés ezután.

Illés megijedt, és és elmenekült, hogy mentse az életét. Beérsebába, Júda városába ment, és ott hagyta a szolgáját. Ezután elment a pusztába egy napi járóföldre. Leült egy rekettyebokor alá, és imádkozott, hogy meghalhasson. „Elegem van, Uram!” – mondta. „Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél, akik már meghaltak” (NLT fordítás).

Illés tapasztalata 10 jelét mutatja az érzelmi kimerülésnek. Legyen nyitva a szemed ezekre a saját, és a körülötted lévők életében!

Íme az érzelmi kimerültség 10 jele Illés életének ezen szakaszából:

- Beférkőzik az életedbe a félelem
- Azon kapod magad, hogy menekülsz dolgoktól
- Kihátrálsz a kapcsolataidból
- Ostoba döntéseket hozol megfontolás nélkül
- Nem veszed figyelembe a fizikai korlátokat
- A munkád értelmetlennek tűnik
- Panaszkodsz, hogy ki akarsz lépni, és fel akarod adni
- Azt érzed, hogy egyedül vagy, és támadnak
- Másokhoz hasonlítod és rosszul érzed magad
- Azt gondolod, a halál megnyugvást hozhat

Ha látsz ezek közül néhányat az életedben, valószínű, hogy kiégést tapasztalsz, vagy érzelmileg kimerültél. Lehet, hogy depressziós vagy.

De van remény - és holnap megosztom veled, mit mond a Biblia arról, hogy mit tehetsz, ha kimerült az érzelmi tankod.


Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Június 22. - 07:46:10

Jézus a megtört szívűekért jött el

    „Elküldött, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket” (Lk 4,18 NKJV fordítás).

Gondolkoztál már azon, hogy az „összetört szív” kifejezés honnan ered?

A Bibliából származik, és több ezer éves. Dávid a Zsolt 69,20-ban ezt mondja: „A megvetés megtörte szívemet, és tehetetlenségben hagyott engem.” (NIV fordítás)

Dávid évszázadokkal ezelőtt írt erről, de az orvosok azt mondják, ez egy egészségügyi helyzet. Amikor traumatikus, megrázó dolgok történnek veled, az agyad olyan vegyi anyagokat bocsát ki, amik átsegítenek téged a traumán. Ugyanakkor ezekből a vegyi anyagokból néhány a szív szöveteit gyengíti. Ezt nevezik úgy, hogy megtört szív szindróma.

Mitől törhet meg egy szív? Íme, a leggyakoribb esetek, amikor a szívünk összetörik:

    Csalódunk, mert a dolgok nem úgy alakultak, ahogy mi elképzeltük.
    Valaki, akit szeretünk, vagy azt gondoljuk, hogy szeret minket, visszautasított.
    Neheztelünk másokra az által, hogy ragaszkodunk múltbeli fájdalmakhoz.

De van itt néhány csodálatos hír. Nem számít, hogy mit nevezel megtört szívnek, vagy, hogy hogyan lett ilyenné a szíved: Jézus segíteni tud! Jézus rögtön az első prédikációjában elmondja, hogy valójában ez az egyik oka, amiért ő eljött.

Függetlenül attól, hogy csalódtál, visszautasítottak vagy neheztelsz, Jézus azért jött, hogy meggyógyítsa a szíved.

Jézus ezt mondja az Atyáról: „Ő küldött engem, hogy gyógyítsam a megtört szívűeket” (Lk 4,18 NKJV fordítás).

Ha fájdalom ért, Isten segíteni akar. A Biblia azt mondja a Zsolt 147,3-ban: „[Isten] gyógyítja meg a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket” (The Message fordítás).

Soha nem vagy közelebb Istenhez, mint amikor fájdalom ér. Ő itt van, hogy segítsen.

Megengeded neki?



Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Június 23. - 09:56:08
 Amikor a Fiú szabaddá tesz…
    „Ha a Fiú megszabadít titeket, teljesen szabadok lesztek” (János 8:36 The Message fordítás)

Isten törődik azokkal az emberekkel, akik fizikailag börtönbe vannak zárva szerte a világon. Ezért teszünk nagy erőfeszítéseket a Saddleback Gyülekezetben az „Ünnepeljük a gyógyulást” program keretében, amelyet Krisztus központú helyreállító szolgálatként kezdtünk a börtönökben a világ sok pontján. Az elmúlt 15 évben láttuk Istennek a rabok szívében végzett hihetetlen munkáját.

Isten törődik a börtönlakókkal, ezért nekünk is kell.

Amikor azonban a Lukács 4:18-ban Jézus azt mondja, hogy azért jött, hogy „szabadulást hirdessen a foglyoknak”, akkor ő nem csak a fizikai börtönökre gondolt. Beszélt mind arról, ami megakadályoz minket, hogy azzá váljunk, amivé ő akarja, hogy legyünk.

Melyek ezek a börtönök?

Függőségek és kényszerek: Amikor azt mondod, „Úgy érzem, hogy csapdába kerültem”, akkor az életed egy börtönéről beszélsz. Lehetséges, hogy egy tárgy, egy személy, egy esemény vagy épp a pornográfia börtönében vagy. Szabadulni, változtatni akarsz, de nem tudsz.

Titkok: Akár családi vagy személyes titkok, melyekről senkivel nem beszélhetsz, a saját magad által emelt börtönbe zárnak. Magadban tartod ezeket.

Tudatlanság: A világ fele nem tud írni, olvasni. Megfelelő oktatás nélkül megragadnak a szegénységben. Még ha az egész világot is behálózza az internet, a műveltség nélkül el lesznek akadva.

Félelem: Ez egy nagy dolog. A félelem visszatart attól, hogy a lehetőségeink szerint éljünk. Amikor félünk kipróbálni valamit, amit még sosem tettünk, azzal korlátoljuk Istent és magunkat.

Jézus azért jött, hogy kiszabadítson ezekből a börtöneinkből – nem számít, miért, vagy hol vagyunk bezárva. Tudnod kell teljes bizonyossággal: Jézusnak gondja van rád! Szabaddá akar tenni!

És van egy csodálatos jó híre számodra. Jézus maga mondja: „Ha a Fiú megszabadít titeket, teljesen szabadok lesztek.” (János 8:36).

Ez a szabadság most elérhető számodra.

Életed minden napján növekedsz vagy a szabadságban vagy a megkötözöttségben. Sosem fogsz megállni. Életed vagy egyre inkább kiszélesedik vagy egyre jobban beszűkül.

Ma hallani fogod a törvénykezőket, a perfekcionistákat, az alkalmazkodókat, akik el akarják venni a szabadságodat. Vagy figyelhetsz Jézusra, aki a „teljes szabadságot” kínálja neked.

Kinek az üzenetére hallgatsz ma?
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Augusztus 02. - 08:59:00
 Ragadd meg a lehetőséget, hogy szolgálj!

    „Soha ne menj el amellett, aki segítségre szorul, mert kezed, Isten keze a számára! Soha ne mondd szomszédodnak, hogy várjon holnapig, ha mindjárt segíthetnél neki!” (Péld 3,27–28 The Message és GNT fordítás).

A szeretet tett. A szeretet nem csak azt mondja: „Sajnálom, ami azzal a fickóval történt. Hát nem szégyen?! Nem borzasztó?!” A szeretet megragadja a pillanatot.

Például – Jézus egyik legismertebb példabeszédében – az irgalmas samaritánus számos dolgot tett a pillanat megragadása érdekében. Néhány fordítás szerint még „meg is hajolt”. Más szavakkal kifejezve, az ember szintjére lépett. Nem úgy tett, mint aki feljebbvaló lenne, és nem beszélt lekezelően vele (Lk 10,34).

Másodszor az irgalmas samaritánus azt használta, amije volt. Az ember sebeit olajjal és borral ápolta. Miért? Mert ezeket vitte szamarán. A bor használt, mivel alkohol, fertőtlenítő hatású. Az olaj szintén jó az ember sebeire, mivel enyhíti a fájdalmat.

A Biblia ezután azt mondja, hogy az irgalmas samaritánus kötszerrel bekötözte. De honnan szerezte a kötszereket, mikor a fickó nem is orvos? Nem volt elsősegély doboza. És a sérült embert megfosztották a ruháitól is. A kötszerek a samaritánus saját ruháiból készültek.

Az irgalmas samaritánus mindent megtett, amit abban az adott pillanatban megtehetett.

A világ tele van sérült emberekkel. Gondolkoztál-e már azon, hogy mennyi sérült ember mellett sétálsz el nap mint nap? Lehet, hogy nem fizikailag, hanem lelkileg sérültek. Lelki sebesültek, vagy éppen a pénzügyeiket tekintve sérültek. És szükségük van a szeretetedre. Szükségük van a kedvességedre.

Ne várj jobb lehetőségekre, ne várj a megfelelő pillanatra! Ne halogasd, ha tudod, hogy ma megteheted valakiért! Isten veled lesz, amint megragadod a pillanatot.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Augusztus 06. - 09:28:29
 Tanulj meg elégedett lenni!


    „Nem minden, amid van, és minden, ami vagy, puszta ajándék Istentől? Így mi értelme mindennek az összehasonlításnak és versenyzésnek? Már mindennel rendelkezel, amire szükséged van.” (1Kor 4,7–8)

Ahelyett, hogy arra összpontosítanál, amid nincs, és ami nem történt meg, dönthetsz úgy, hogy hálát adsz azért, amid megvan, és ami megtörtént. Ez nem jön természetesen még Pál apostolnak sem, aki ezt mondta: „Megtanultam elégedett lenni”. Elégedettnek lenni: ez egy tanulási folyamat.

Nehéz beismernünk, hogy harcolunk az irigységgel, mert ez csúnya érzelem. Mikor irigy vagy másokra, azt szeretnéd igazán, hogy hibázzanak, mert jobban érzed magad, ha nincs többjük, mint neked. Ez elég őrült dolog, nem? Ha megtanulhatnánk hálásnak lenni azért, amink van, elkezdhetnénk megszabadulni az irigység érzésétől.

Fontos megérteni azt, hogy az irigység nem arról szól, hogy van egy vágyunk, egy álmunk vagy egy célunk. Ezek jó dolgok. Az irigység nem egy várakozás valami iránt, vagy egy remény, hogy valami megtörténhet az életedben, vagy akár kíváncsiság, vajon meg lesz-e valamid. Ehelyett az irigység neheztel arra, aki már hozzájutott ahhoz, amire vágysz, vagy már elérte a célt, amit neked még meg kell valósítanod. Az irigység azt mondja, nem lehetsz boldog, amíg meg nem kapod azt a vágyadat, vagy nem éred el azt a célodat. Az irigység nem hálás azért, amid már van.

A Biblia elmondja nekünk, hogy már többünk van, mint amire szükségünk van, és sokkal többünk, mint amit megérdemlünk. Minden jó dolog az életünkben Istentől származó ajándék, és rajta múlik, hogy eldöntse: mikor és hogyan áld meg minket. Az pedig rajtunk múlik, hogy a hálát válasszuk, és a legtöbbet hozzuk ki abból, amit kaptunk.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Augusztus 07. - 08:28:42
 Hogyan lehet örülni Isten másokhoz való jóságának?


    „Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal!” (Róm 12,15 ESV).


Amikor látod, hogy Isten gondoskodik másokról, választhatsz, hogy örömmel vagy nehezteléssel reagálsz.

Bizonyos szempontból a mai igevers második részét sokkal könnyebb megtenni, mint az elsőt. Könnyebb sírni azokkal, akik sírnak.

Sokkal nehezebb örülni, amikor valaki sikert ér el. Sőt, néha fenyegetve érezzük magunkat ettől, és neheztelünk. Ez azért van, mert azt gondoljuk, hogy a világ egy hatalmas pite, amely szeletekre van felosztva. Ha valaki egy picivel nagyobb szeletet kap, mint az enyém, akkor annak azt kell jelentenie, hogy az én szeletem kisebb lesz.

Ez a fajta gondolkodás rossz. Isten rendelkezik a világ minden piteszeletével. Ő sosem fogy ki az áldásokból. Ő sosem fogy ki a kegyelemből. Ez több, mint elég ahhoz, hogy mindenkinek jusson, és csak mert Isten megáld valaki mást, nem jelenti azt, hogy nincs számodra is elég áldása. Ő meg akar áldani téged, de lehet, hogy másképp.

Az irigység megakadályoz abban, hogy osztozz más emberek örömében. Ennek eredményeképpen sok mindent nem élvezel, ami a világban folyik. Az irigység elég boldogtalan emberré fog tenni.

Ez történt a Máté evangéliumának 20. fejezetében található szőlőskerti munkásokról szóló példázatban. A tulajdonos felvett néhány embert a nap elején, majd másokat később, de mindannyiuknak ugyanannyit fizetett. Az először felvett munkások azt gondolták, hogy becsapta őket. Ahelyett, hogy örültek volna a fizetésüknek, nehezteltek miatta.

De ha azt választod, hogy örülsz Isten másokhoz való jóságának, akkor mindig örömteli lehetsz: mert valami jó mindig történik valakivel.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Augusztus 12. - 08:42:58
 Ha veszteség ér, engedd ki a fájdalmad!l

    „Öntsétek ki neki a szíveteket, mert Isten a mi menedékünk!” (Zsolt 62,9 NLT fordítás).

A tragikus események mindig erős érzelmeket szülnek: haragot, félelmet, levertséget, aggódást és olykor bűntudatot. Ezek az érzelmek megrémiszthetnek minket, és mi sokszor nem tudjuk, mihez kezdjünk velük. Amikor nagy veszteség ér bennünket, ezek a roppant erős érzelmek törnek fel belőlünk. Ha nem foglalkozunk velük azonnal, akkor sokkal tovább tartana a gyógyulás.

Néhány ember soha nem foglalkozik közvetlenül a fájdalommal. Ők elfojtják. Elnyomják. Színlelik, hogy nincs nekik. Úgy tesznek, mintha is nem létezne. Ez az, amiért még mindig kínlódnak a 20 vagy 30 évvel korábban történt veszteség érzelmi nehézségeivel.

Van egy tévhit, miszerint Isten azt akarja, hogy állandóan mosollyal az arcodon járkálj mondogatva: „Dicsérd az Urat!” A Biblia ezt sehol nem írja.

Valójában Jézus ennek pont az ellenkezőjét tanította. A Máté szerinti evangélium 5. fejezetének 4. versében ezt mondja: „Isten megáldja azokat, akik gyászolnak, mert őket megvigasztalják” (NLT fordítás). A gyászolás rendben van. Keresztény emberként tudjuk, hogy amikor meghalunk, továbbmegyünk a Mennybe, ezért nem kell úgy gyászolnunk, ahogy ezt a világ teszi. Veszteség után a mi fájdalmunk másmilyen. Szomorkodunk, mert hiányoznak, de békességgel is lehetünk, mert tudjuk, hogy ők már Istennel vannak.

Mit teszel az érzéseiddel? Ne nyomd le, és ne fojtsd őket mélyen magadba! Engedd ki őket: add át őket Istennek! Kiálts: „Istenem, ez fáj! Gyászolok! Ezt nehéz elviselni!” Ha szeretnél jó példát erre, olvasd végig A zsoltárok könyvét, ahol Dávid sokszor bevallja: „Istenem, éppen most nehéz helyzetben vagyok. Tényleg nagyon fáj.” Kiálts Istenhez, ahogy Dávid tette!

Ha éppen most vesztettél el valakit, kérlek, értsd meg: ha nem adod ki fájdalmadat, akkor előbb vagy utóbb kiborulsz. Azok az érzelmek, amiket lenyomnak, elgennyesednek, és végül sokkal rosszabb helyzetet okozva robbannak ki.

Engedd ki fájdalmadat azért, hogy Isten elkezdhesse gyógyítani a szíved!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Szeptember 01. - 11:48:00
 Találd meg az egyedi értéked Krisztus testének tagjaként!
2019. szeptember 01. 03:00 - Erika1832

    „Épp úgy, mint a testünk sok részből áll, így van Krisztus testével. Mi mind részei vagyunk, és mindannyiunkra szüksége van, hogy teljessé tegyük, mert mindannyiunknak különböző feladatunk van. Tehát egymáshoz tartozunk, és mindenkinek szüksége van mindenki másra” (Róm 12,4–5 TLB fordítás).

Csak Krisztus testében találod meg az egyedi értéked. A Biblia azt mondja, valamennyien különbözőek vagyunk, de együtt meg tudjuk valósítani azt, amit soha nem tudnánk megtenni önmagunkban.

Amikor Krisztus testének része vagyunk, fel fogjuk fedezni a munkájában a szakterületünket, amiben lényegesek vagyunk.

Ezt a gyülekezeten kívül sehol máshol nem fogod megtalálni. Nem fogod felfedezni a munkában, sem az edzőteremben, sem egy atlétikai csapatban.

A Biblia azt mondja: „Épp úgy, mint a testünk sok részből áll, így van Krisztus testével. Mi mind részei vagyunk, és mindannyiunkra szüksége van, hogy teljessé tegyük, mert mindannyiunknak különböző feladatunk van. Tehát egymáshoz tartozunk, és mindenkinek szüksége van mindenki másra” (Róm 12,4–5 TLB fordítás).

Ez az igerész négy dolgot említ meg arról, hogy hogyan illeszkedünk egymáshoz Krisztus testén belül.

Krisztus teste sok különböző részből áll. Csak nézz körül! Elmondhatod, hogy mindannyian különbözőek vagyunk. Senki sem néz ki úgy, mint te, senkinek sem olyan a hangja, mint a tiéd. Isten tervezett így bennünket, mivel szereti a változatosságot.

Mindannyiunkra szükség van, ahhoz, hogy a testet teljessé tegyük. Senki sem mondhatja: „Nem vagyok fontos.” Az egyháznak mindannyiunkra szüksége van.

Mindannyiunknak van feladata. Mindannyiunknak különböző szerepe és szolgálata van. Ha a fizikai testünk összes része mind ugyanazt tenné, akkor rendetlenség lenne. Ugyanez igaz a gyülekezetre is.

Egymáshoz tartozunk. Nem csak Istenhez tartozunk, hanem Krisztus testében egymáshoz is. Mindannyiunknak szüksége van a többiekre.

Krisztus testén kívül ezt nem kaphatod meg. Hogy tényleg megismerhesse a világ az egyedi adottságodat, szükséges, hogy az egyház aktív része légy.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Szeptember 02. - 08:37:10
 Ahhoz, hogy eredményes legyél, csatlakoznod kell!

    „A szőlővessző nem terem gyümölcsöt, ha lemetszik a szőlőtőről, és ti sem hozhattok gyümölcsöket, ha nem maradtok meg bennem. Igen, én vagyok a szőlőtő, és ti vagytok a szőlővesszők. Azok, akik bennem maradnak, és én őbennük, sok gyümölcsöt teremnek majd. Nélkülem pedig semmit sem tudtok tenni”  (Jn 15,4–5 NLT fordítás).

A Bibliában a szőlőbirtok a gyülekezet képét festi. Ez egy metafora, ami leírja, hogyan segít a gyülekezet, hogy úgy növekedhess, mint gyümölcs a fán, vagy mint szőlő a szőlőtőkén.

A gyümölcstermés a Szentírásban egyet jelent az eredményességgel. Senki sem akarja, hogy úgy érjen véget az élete, hogy nem volt produktív. Azt akarjuk, hogy számítson az életünk. Ahhoz, hogy eredményesek lehessünk, kapcsolódnunk kell.

Isten kertjében, az ő szőlőbirtokán, az életünk gyümölcsözővé válhat, ha csatlakozunk hozzá.

Isten minden olyan gyümölccsel rendelkezik, amit neked akar adni az életed során. Az elhívásod azonban addig nem történhet meg, amíg nem csatlakozol az ő családjához, a gyülekezethez.

Ha valóban azt az életet szeretnéd élni, amit Isten számodra eltervezett, akkor szükséged lesz hozzá a megfelelő erőre, emberekre, szabályokra, tervre és életcélra.

Isten azért alkotta a gyülekezetet, hogy mindezeket a szükségeket betöltse. A gyülekezeten kívül nem találhatod meg ezeket.

A Biblia azt mondja: „A szőlővessző nem terem gyümölcsöt, ha lemetszik a szőlőtőről, és ti sem hozhattok gyümölcsöket, ha nem maradtok meg bennem. Igen, én vagyok a szőlőtő, és ti vagytok a szőlővesszők. Azok, akik bennem maradnak, és én őbennük, sok gyümölcsöt teremnek majd. Nélkülem pedig semmit sem tudtok tenni”  (Jn 15,4–5 NLT fordítás).

Néha a csatlakozás azt jelenti, hogy teszel egy lépést (vagy kettőt) hitben, amitől lehet, hogy kényelmetlenül érzed majd magad. Nem mindig ez a legkönnyebb, azonban ez a legfontosabb dolog, amit megtehetsz az életedben.

Ideje tehát bekapcsolódnod. Ideje csatlakoznod. Tegyél ma egy lépést efelé!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Szeptember 07. - 10:54:49
KAPCSOLAT...
Az ördög mindent megtesz, hogy lerombolja a kapcsolatot Istennel. Személyes érdeksérelmekre hívja fel a figyelmet, bizalmatlanságot támaszt, reménytelenséget olt be a szívedbe, sötétbe borítja előtted a jövőt, s közben vádolja Istent. Olyan gondolatokat ültet be, hogy mindezt Istenre vezesd vissza. Betegséget, anyagi kiszolgáltatottságot, bajt, bánatot, mindent. Az emberek hűtlenségét is, és minden lehetetlenséget, környezeti nehézséget is. Mindent.

Jóbbal is ezt tette.
Amikor ráhozta a betegséget, ráhozta a szorított helyzetet is - ráhozta a vádolás helyzetét. Azt, amiben nagyon sokan szenvednek, és sokan elbuknak.

Ez volt benne:
"Bőrt bőrért, de mindent amije van, odaad az ember az életéért. 5 Azért bocsásd ki csak a Te kezedet, és verd meg őt csontjában és testében: avagy nem átkoz-e meg szemtől-szembe Téged?" (Jób 2,4-5.)

5./ A célja az volt, hogy lerombolja az Istennel való kapcsolatot. Bármi áron, de semmisüljön meg ez a kapcsolat.

6./ Miért? Miért akarta ezt az ördög - és miért akarja ma is? A DICSŐSÉG miatt.
a./ Gondolsz rá, hogy az ISTEN DICSŐSÉGE az, amikor itt, ezen a földön, ezek között a NEHÉZ körülmények között, sok baj, bánat, kilátástalanság között, MÉGIS az Úrral való jó kapcsolatban élnek emberek?
--Mégis szeretik Őt, bíznak Benne, vágynak Őutána, Őhozzá hozzák oda nehézségeiket, Tőle várják a szabadítást és a jövőt? Mégis, CSAK-AZÉRT-IS... ez az ISTEN DICSŐSÉGE.
--Ebből nyilvánvalóvá lesz mindenképpen, mindenki előtt, az emberek előtt is, de a mennyben is, és a gonosz előtt is, minden serege előtt is, mindenképpen, mindenhol, hogy AZ ÚR JÓ, és HŰSÉGES, és LEHET Benne bízni még a legnehezebb élethelyzetekben is. Ő az, Aki reménységet ad, és megoldást, és szabadítást munkál, s fel fogja hozni a világosságot, még, ha most "sötét van" is... :)
b./ Ezt utálja, ez az, amit a legjobban utál az ördög. Ezt a KAPCSOLATOT, ezt az elrejtettséget, bizalmat, és bensőséges KÖZÖSSÉGET Isten és ember között. Amikor MEGMARADSZ hűségben Ővele... :)
c./ Én EZT választom.
--Köszönöm Uram, hogy ebben élhetek. Ez lehet az életem. Ezt akarom, ebből nem engedek, akarom, hogy a TE dicsőséged jöjjön ki az életemből, akár "jóban", akár "rosszban" van is, akármilyennek néz is ki éppen. A Te dicsőséged.
--És köszönöm, hogy ez a KÖZÖSSÉG a Te ajándékod, ott lehet, és ott is van, és ott is lesz, a Te Szentlelked által, és marad is, mindenkor, minden helyzetben, mert TE JÓ VAGY, és hűséges, és megváltottál, és ebben NINCS változás, és nem is lesz. Köszönöm Neked, Uram. Ámen.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Szeptember 23. - 12:22:13
 ÁLDÁS::
Legyen áldott eddigi utad, és áldott legyen egész életed.
Legyen áldott benned a fény, hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara, és melegítse fel szívedet,
Hogy lehess meleget adó forrás a szeretetedre szomjazóknak,
És legyen áldott támasz karod a segítségre szorulóknak.
Legyen áldott gyógyír szavad minden hozzád fordulónak.
Legyen áldást hozó kezed azoknak, kik érte nyúlnak.
Áldott legyen a mosolyod, légy vigasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás minden téged keresőnek.
Bocsássák meg minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen aki megbocsátja, végtelenül szeret téged.
Őrizzen hát ez az áldás boldogságban, szenvedésben.
Örömödben, bánatodban, bűnök közti kísértésben.
Őrizze meg tisztaságod, őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg önmagadnak, és a téged szeretőknek
Ámen!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Szeptember 24. - 09:42:38
Steve Jobs, a világ egyik leggazdagabb embere 4 éve halt meg. Utolsó szavai azóta bejárták a világot:

"Az üzleti világban elértem a siker csúcsát. Mások szemében az életem maga siker megtestesítője.

Ugyanakkor, a munkától eltekintve, kevés örömöm van. A legvégén a vagyon csak egy olyan tény, amihez ugyanúgy hozzászokunk.

Ebben a pillanatban, a betegágyon fekve és visszaemlékezve az életemre, felismerem, hogy mindaz a gazdagság és elismerés, amire annyira büszke voltam, elhalványul és jelentéktelenné válik, ahogy egyre közeledik a halál.

A sötétségben látom az életben tartó gépek zöld fényeit és hallom a búgó hangjukat, egyre közelebb érzem a halált.

Most már tudom, amikor elegendő vagyont halmoztunk fel, mely élethosszig kitart, más dolgokat kellene keresnünk, amelyeknek nincs köze a vagyonhoz.

Valami sokkal fontosabbat:

Talán kapcsolatokat, talán művészetet, talán fiatalabb korunk álmait...

A vagyon folyamatos üldözése csak egy önmagából kifordult személyt hoz létre belőlünk, amilyen én is vagyok.

Isten adta képességünk érezni mindenki szívében a szeretetet, nem pedig a vagyon által előidézett illúziókat.

Az életem során megszerzett vagyont nem vihetem magammal.

Amit magammal vihetek, az csak a szeretet által kiváltott emlékek.

Ez az igazi gazdagság, mely követni fog, elkísér, erőt és fényt ad.

A szeretet ezer mérföldeket képes utazni. Az életben nincsenek határok. Menj, ahova akarsz. Érd el a magasságot, amit el akarsz érni. Minden ott van a szívedben és a kezeidben.

Melyik a világ legdrágább ágya? - A beteg ágya.
Alkalmazhatsz valakit, hogy vezessen helyetted, csináljon neked pénzt, de nem vehetsz rá senkit, hogy viselje el a betegségedet helyetted.

Az anyagi dolgokat megtalálhatjuk, ha elvesznek. Egyetlen dolog van, amit nem találhatunk meg, ha elvesztettük - az Életet.

Amikor valaki bemegy a műtőszobába, észreveszi, hogy van egy könyv, aminek az olvasását még nem fejezte be - "Az egészséges élet könyve".

Bármely szakaszában is vagyunk pillanatnyilag az életünknek, egyszer majd szembesülünk azzal a nappal, amikor behúzzák a függönyt.

Gondosan őrizd a szeretetet a családodért, a szeretetet a házastársadért, a szeretetet a barátaidért...

Bánj jól magaddal. Törődj másokkal!"

Köszönet a fordításért Borsos Bencének!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Szeptember 27. - 12:30:56
 Nézz szembe az érzelmeiddel, így szabad lehetsz

    „Istenhez kiáltottam segítségért; Istenhez kiáltottam, hogy meghallgasson engem. Amikor nyomorúságban voltam, az Urat kerestem” (Zsolt 77,2–3 NIV fordítás).

Megtörtént már veled, hogy egy szódavizes palackot elejtettél, és rögtön utána kinyitottad? Rendszerint mi történik ilyenkor? Nagy felfordulást okoz.

Életed titkolt sérüléseire a legrosszabb válasz, ha lezárod őket. Olyan ez, mint a felrázott szódavizes palack. Egy napon csak úgy fel fogsz robbanni.

Ha rejtett sebeidet palackba zárod, az meg fog viselni. A Biblia azt mondja: „Amikor magamban tartottam a dolgokat, mélyen belül gyengének éreztem magam. Egész nap csak jajgattam” (Zsolt 32,3 NCV fordítás).

Soha nem fogsz felülkerekedni a rejtett sebeiden, míg szemtől szembe nem nézel az érzéseiddel megvallva azokat Istennek, magadnak és egy másik személynek.

Sokan megpróbálnak túljutni a múltbeli fájdalmaikon úgy, hogy megvallják Istennek és saját maguknak, de átugorják az egyenlet harmadik részét. Ez soha nem fog működni. A gyógyuláshoz abszolút elengedhetetlen, hogy megvalld a fájdalmaidat másnak. Hogy jobban megértsd: „Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, így lehet, hogy meggyógyultok” (Jak 5,16 NIV fordítás).

Ahhoz, hogy a Jakab levele 5. részének 16. versében írtaknak engedelmeskedj, nem szükséges lelkipásztornak, papnak vagy terapeutának megvallást tenned (bár megteheted). Csupán egy barátra van szükséged, akiben megbízhatsz.

Ha minden érzelmi energiádat arra használod fel, hogy megpróbáld elfedni a múltad, akkor a mára csak kicsi marad. Tárd fel rejtett fájdalmaidat valakinek! Mondd el annak a személynek, hogy mi bánt. Azáltal, hogy megvallod rejtett fájdalmaid Istennek, magadnak és egy másik személynek, egészen bizonyosan megtalálod azt az energiát, ami nélkül olyan sokáig éltél.

Az érzések feltárása a gyógyulás kezdete.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Október 04. - 10:14:19
 Add a figyelmed ajándékát!

    „Ne csak a saját életetek érdekeljen, érdeklődjetek mások élete iránt is!” (Fil 2,4 NCV fordítás).

Amikor besétálsz egy találkozóra, hány ember ül a szobában a telefonját és az üzeneteit nézegetve? Úgy tűnik, mostanában folyton lefelé nézünk, elmélyedve egy videóban vagy játékban, a fülhallgatóink pedig teljesen elszigetelnek a körülöttünk lévőktől. Olyan egyszerű lenne beülni egy étterembe a barátainkkal, mégis jobban érdekel minket, hogy mi történik a Facebook, Twitter vagy Instagram „barátainkkal”.

Olyan világban élünk, ahol az eszközeink és a technológiánk folyton lekötnek minket, így pedig már oda sem figyelünk a körülöttünk élő emberekre.

Ha boldogabb kapcsolatokat szeretnél, meg kell tanulnod az odafigyelés elveszett művészetét!

A Biblia azt mondja: „Ne csak a saját életetek érdekeljen, érdeklődjetek mások élete iránt is!” (Fil 2,4 NCV fordítás).

Ez nem jön természetesen, igaz? Természetem alapján lehet, hogy nem törődöm azzal, hogy téged mi érdekel. Természetem alapján lehet, hogy azt akarom, rám figyeljenek, ne rád.

Azonban a legnagyobb ajándék, amit adhatsz valakinek, az a figyelmed, mert a figyelmed a te időd, az időd pedig a te életed. Sosem fogod visszakapni, ezért olyan értékes, amikor valakinek odaadod a figyelmed.

Ez egy nagyon egyszerű, de annál erősebb eszköz a kapcsolatok elmélyítéséhez. Érdeklődsz azon dolgok iránt, amikkel a gyermekeid foglalkoznak? Meghallgatod a házastársad, amikor mondanivalója van a számodra? Odafigyelsz a kollégáidra, amikor beszélnek hozzád? Észreveszed a szomszédokat, ahogy reggel elsétálsz a házuk mellet?

Tanuld meg az odafigyelés elveszett művészetét, mert ez a szeretet cselekedete! Ez át fogja alakítani a kapcsolataidat, és segíteni fog, hogy boldogan élhess.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. Október 09. - 10:57:17
 Hálás imák ereje
2019. október 09. 03:00 - Erika1832

    „Semmiért ne aggódjatok, inkább imádkozzatok mindenért! Mondjátok el Istennek, hogy mire van szükségetek, és köszönjétek meg mindazt, amit tett! Ha ezt teszitek, meg fogjátok tapasztalni Isten békéjét” (Fil 4,6-7 NLT fordítás).


Itt van az egész Biblia egyik legnehezebben teljesíthető tanítása: „Semmiért ne aggódjatok, inkább imádkozzatok mindenért! Mondjátok el Istennek, hogy mire van szükségetek, és köszönjétek meg mindazt, amit tett! Ha ezt teszitek, meg fogjátok tapasztalni Isten békéjét” (Fil 4,6-7 NLT fordítás).

Nem könnyű abbahagyni az aggódást életünk mindennapos, gyakran ijesztő eseményei miatt. De Isten elmondja, hogy hogyan csináljuk: „...imádkozzatok mindenért! ...és köszönjétek meg mindazt, amit tett!” A hálás ima békességet eredményez. Isten azt mondja, hogy imádkozzunk, amikor valami miatt aggódni kezdünk.

A szülők megértik a hálás imák erejét. A legtöbben nem értékelnék, ha a gyermekeik állandóan kérésekkel állnának elő anélkül, hogy megköszönnék azt, amit már kaptak. Ezzel Isten is így van. Azt akarja, hogy kérjük tőle mindazt, amit szeretnénk, és amire szükségünk van. Az Újszövetségben több mint hússzor fordul elő, hogy „kérjük” őt. De, ő azt is szeretné, hogy hálával kérjük.

A Biblia arra biztat, hogy kéréseink és hálaadásaink konkrétak legyenek. Egy egyszerű „köszönet mindenért” helyett, mondjuk el neki, hogy miért vagyunk hálásak. Amikor azt mondom feleségemnek, hogy „nagyon hálás vagyok érted”, ő azt kéri, hogy legyek konkrét. Szereti hallani, hogy mit értékelek benne, és miért vagyok neki hálás. Isten is. Tehát, amikor imádkozol, mondd el Istennek, hogy miért vagy hálás!

A hit nagy lépése, amikor előre megköszönünk valamit Istennek. Amikor van arra hitünk, hogy idő előtt megköszönjük Istennek, csodák történnek. Minél hálásabbak vagyunk, Isten annál inkább munkálkodik az életünkben. A Biblia azt mondja, hogy Isten az emberei hálaadásában tartózkodik. Ő a hálaadásunkat hatalmi eszközként használja az életünkben.

Nos, miért vagy hálás?
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. November 04. - 09:04:52

Amikor magányos vagy, Isten veled van
2019. november 04. 03:00 - Molyhoslepke

maganyos_hajo.jpg

    „Az első alkalommal, mikor bíróság elé vittek, senki sem jött velem. Mindenki elhagyott, de ezt ne róják fel nekik! Az Úr azonban velem állt, és erőt adott, hogy a jó hírt egészében hirdethessem, hogy minden pogány meghallja. És megmentett a biztos haláltól” (2Tim 4,16–17 NLT fordítás).

Hol van Isten, amikor magányos vagy? Ott van, ahol addig is volt: melletted. Akkor is veled van, ha ezt nem érzed. A Biblia többször is említi, hogy ha kapcsolatod van Krisztussal, Isten mindig veled lesz. Így szól hozzánk: „Veletek vagyok mindig e kor legvégéig” (Mt 28,20 NIV fordítás). Ő mindig veled van. Sosem vagy tényleg teljesen egyedül.

Néhány évvel ezelőtt Kay-jel Hongkongba repültünk, hogy szemináriumot tartsunk néhány misszionáriusunknak. A tizenhét órás repülőút felénél óriási égiháborúba kerültünk. A gép csak úgy rázott, és dobált minket. Megdőlt a gép, az emberek kezdtek idegesek lenni. Nyilvánvalóan zavarták őket a körülmények. A személyzet a hangosbemondón megkérdezte, hogy van-e az utasok között lelkipásztor. Felemeltem a kezem. Odajöttek hozzám, és mondták, hogy mindenki elég ideges a repülés miatt. Megkérdezték, tudnék-e valamit szellemit tenni. Így áldozatot mutattam be.

Nem, nem egészen. Az utasoknak azonban hallaniuk kellett, hogy Isten velünk van. A hívők számára ez egy olyan ígéret, amelybe kapaszkodhatunk a félelem és a magány perceiben. Ez nem csupán egy vigasz, hanem lehetőséget is ad arra, hogy Istent jobban megismerjük.

Az elhagyatottság segít Isten mélyebben megismerni. Magányosságod időszakában szükséges felismerned az ő jelenlétét.

Amy Grant egyik dala így szólna magyarul: „Szeretem a magányos napot, mert elvezetnek hozzád”. Az ima az elhagyatottság leghathatósabb ellenszere, és Isten 24 órában elérhető. Bárhol és bármikor megkeresheted. Ő érti, amikor így szólsz hozzá: „Uram, fáj a magány. Meghasad a szívem. Nyomorult vagyok. Üresnek érzem magam. Segíts, Istenem!” Bármikor fohászkodhatsz hozzá.

Dávid egyik zsoltárában így fogalmazott: „Hová menekülhetnék színed elől?” Sehová. Egyszerűen nem tudsz olyan helyre menni, ahol Isten nincs jelen. Ha Krisztusba helyezted bizalmad, ő veled van a szívedben. Ha egyedül érzed magad, gondolj erre!

Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. November 05. - 10:16:40
 A magány vágyakozik az Istennel való kapcsolatra

    „Nem jó az embernek egyedül lenni” (1Móz 2,18).

Amit gyakran magánynak hívsz, az valójában Isten utáni honvágy, csak még soha nem ismerted fel.

Úgy teremtettek, hogy személyes, bensőséges kapcsolatod legyen Jézus Krisztussal. Isten arra vágyik, hogy ilyen kapcsolata legyen veled. A Fia tényleg meghalt, ezért a tiéd lehet ez a kapcsolat. Ezt soha semmi sem fogja pótolni: sem személy, sem tapasztalat, sem drog, sem siker, sem tárgy, sem javak. Semmi sem tölti ki azt az égő lyukat a szívedben, amit Isten a maga számára alkotott. Azt akarja, hogy ismerd őt.

Hogyan ismerheted meg Istent?

1. Nyisd meg az életed Jézus Krisztus előtt. Mondd: „Jézus Krisztus, meg akarlak ismerni. Meg akarom tanulni, hogy úgy szeresselek téged, ahogy te szerettél engem, mielőtt még tudtam volna. Kapcsolatban akarok lenni veled.” Arra teremtettek, hogy kapcsolatban légy Istennel. Nem a félelem vallására, nem szabályok és rendeletek betartására, nem rituálékra, hanem olyan kapcsolatra, melyben mindig beszélhetsz Istennel, és ő munkálkodik benned és általad. Ez a legmélyebb magányod ellenszere.

2. Csatlakozz egy gyülekezethez! Nem magányos keresztényeknek gondolt minket. Találj egy helyet, ahová csatlakozhatsz! Csatlakozz egy kis csoporthoz, ahol mások megismerhetnek, és támogatni tudnak, amikor nehéz időszakon mész keresztül. Próbáld meg! Kockáztass! Csatlakozz egy kiscsoporthoz!

Az igazi oka annak, hogy sok keresztény magányos, mert csak ülnek, amikor szolgálniuk kellene. A körülöttünk lévő világ tele van olyan emberekkel, akik magányosak, és arra várnak, hogy valaki gondoskodjon róluk. Például az az idős ember, akit már két éve nem látogattak meg. Az a tinédzser, aki mindent összezavart, és azon gondolkodik, hogy mit fog csinálni az életével. Az az egyedülálló felnőtt, aki minden nap az üres lakásába megy haza. Az az özvegy, aki épp csak eltemette a férjét. Az a dolgozó, aki munka után minden nap a bárba megy, mert nincs más, amit tehetne.

A világ tele van olyan emberekkel, akik arra vágynak, hogy szeressék őket. Ne mondd, hogy nincs egy barátod se, kezdd el azt kérdezni, hogy „Istenem, kinek a számára használhatsz, hogy segítsek? Kinek mutathatnám meg szereteted?” Ha csak annyit teszel, hogy elkötelezed magad magányos emberek barátjaként, akkor jelentőségteljes lesz az életed. Ez igaz és értékes életcél lehet. Vegyél részt a szolgálatban!

Az életben még át fogsz menni magányos időszakokon, de sosem leszel egyedül, ha bensőséges kapcsolatod van Jézus Krisztussal.

    Ha nincs meg az a kapcsolatod Krisztussal, akkor kérlek, hogy imádkozz így: „Drága Jézus Krisztus, nem egészen értem, de szívemben van egy űr, melyet csak te tölthetsz be. Rájöttem, hogy arra teremtettél, hogy szeress, és kapcsolatban legyek veled. Ma át akarom lépni a vonalat, és ki akarom alakítani ezt a kapcsolatot. Kérlek, jöjj az életembe és a szívembe. A magányosságom és a fájdalmam cseréld fel a te szereteteddel. A családod, az egyház része akarok lenni. Át akarom adni az életem, hogy másokat segítsek, akiknek annyira kétségbeesetten szükségük van a te szeretetedre és a te segítségedre.” Ha ezt az imát elmondtad, Isten hallotta, te pedig megtetted az első lépést a keresztény életben.
    Mindegy, hogy hol tartasz lelki utadon, imádkozhatsz így: „Atyám, köszönjük, hogy te betöltöd a legmélyebb szükségeinket. Köszönjük, hogy elküldted Fiadat, Jézus Krisztust, s így kapcsolatunk lehet veled, melyet senki nem vehet el, és sosem leszünk teljesen egyedül, mert te az életünkben vagy. Köszönjük Jézus nevében. Ámen!”
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. November 06. - 09:40:54
Aki tud segítsen !   

Ez ez a közösség, melytől az un. keresztény demokrata kormány megvonta a segítséget, és a még nekik nemzetközi Birúság által megitélt krátérítést sem fizették ki. Ők nem hagyták abba a hajléktalanok felé a munkát, de segítségre van szükségük.

Talán sokan nem tudják, de Budapesten működik egy óvoda, ahova nagyon mélyszegénységben élő vagy rászoruló gyermekek járnak! Sokan csak “hajléktalan ovinak” nevezik, de fontos megjegyeznünk, hogy NEM hajléktalanok.
A kicsik minden nap tiszta ruhát és élelmet kapnak, és fürdetik is őket amennyiben szükséges.
Az óvodának, a gyermekeknek nagy szüksége lenne: 98-146-os méretű ruhákra és 24-35-ös cipőkre, játékokra, fejlesztő eszközökre (Pl.: festèk, rajzlapok, kifestők, ceruzák stb.), tartós élelmiszerre. Az ovi szükségből nyílt.
A szakemberek szerint a fedél nélküli gyermekek száma Magyarországon közel ezer fő, ők lakásnak nem minősülő helyiségekben, például pincékben húzzák meg magukat.
A pesti “hajléktalanóvodába” egész Budapestről viszik a gyerekeket. Az ovi reggel hétkor nyit, a gyerekeket először megfürdetik, aztán tiszta ruhába öltöztetik, és enni kapnak, mert sajnos nagy részük délután négytől másnap reggelig nem eszik. Nincs mit.
Az óvodavezető szerint az ő kis óvodásainak az a legnagyobb örömük, ha van mit enni. Minden ételt megmutatnak nekik, ha lereszelnek egy káposztát, azt is, mert volt olyan kicsi például, aki úgy érkezett hozzájuk, hogy kizárólag a krumplit ismerte.

Az óvoda alapításának éve: 2003
Az óvoda címe (a teljes intézmény székhelye): 1086 Budapest, Dankó utca 11.
OM azonosító: 200483
Fenntartó: Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

Aki tud ruhákat és cipőket, tartós élelmiszert és egyéb hasznos dolgokat küldeni, az alábbi címre juttassa el:
Adományszervező Csoport, vezető koordinátor:
Borsányi Aranka, ari@wjlf.hu, (+36-1) 577-0515, (+36-70) 459-3681
Adományok átvételének helyszíne és ideje:
1086 Budapest, Dankó utca 11. (WJLF épülete), munkanapokon 8.00-16.00
(Amennyiben ez az időpont nem megoldható, a főiskolai portaszolgálat átveszi a felajánlásokat munkaidőn kívül, szabad- és munkaszüneti napokon is.)

Ezen felül: Az ovi mellett lévő épület hajléktalan szálló, oda felnőtt ruhákat, cipőket is várnak.
Külön csomagba pakolják az adományokat, ne a gyerekholmival legyen együtt!

Továbbá pénzbeli adománynak is örülnek! Erről külön érdemes egyeztetni a megadott elérhetőségeken!

Még egy kis információ:
“A Wesley János Lelkészképző Főiskola néhány tantermében és szociális helyiségében alakították ki a főiskola udvarán az óvodát, amely 40-45 gyermek befogadására alkalmas.”
“Az intézmény működtetőjének, Iványi Gábornak az ötlete volt. A fővároson kívül még további tíz hasonló óvodájuk létezik vidéki városokban. Mert a szükség sok helyen ott van. A közoktatásban összesen 3000 gyermek ellátásáról gondoskodnak. A szociális háló, amelyet a rászorulók alá feszítenek, nem szakad el az óvoda után sem, hiszen több általános és középiskolát is működtetnek, melyekből az igazán tehetséges és szorgalmas, jó képességű diákok bejuthatnak a Wesley János Lelkészképző Főiskolára is, ahol például szociális munkás diplomát szerezhetnek.”

AZ ADOMÁNY JÓ KEZEKBE KERÜL!
Segítsünk!
Oszd meg, hiszen ez nem reklám. Segítség bárhonnan érkezhet.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. November 24. - 11:39:30

Isten befejezi azt, amit elkezdett benned
2019. november 24. 03:00 - Tomes Lívia

20191124.jpg

    „Biztos vagyok abban, hogy ő, aki elkezdte a jó munkát bennetek, be fogja fejezni azt a Krisztus Jézus napján” (Fil 1,6 ESV fordítás).

Isten mindig befejezi azt, amit elkezd, és ebbe beletartozik a jellemed formálása is. Isten olyanná formálja a jellemedet, mint amilyen az ő Fiáé.

Azért teremtett, hogy olyan légy, mint Krisztus.

De itt a legjobb rész: Isten be fogja fejezni azt, ami ebben az életben nem fejeződik be. Be fogja fejezni a jellemed formálását, és tökéletessé tesz majd a mennyben.

A Biblia azt mondja: „Biztos vagyok abban, hogy ő, aki elkezdte a jó munkát bennetek, be fogja fejezni azt a Krisztus Jézus napján” (Fil 1,6 ESV fordítás).

Ez egy csodálatos nap lesz! Azon a napon szemtől szembe látod majd Jézust. Az agyad minden idegsejtje túlterhelésre kerül. És átalakulsz, hogy olyan legyél, mint ő.

Minden gyengeséged elmúlik.

Minden erőtlenséged elmúlik.

Minden kudarcod és gyarlóságod elmúlik.

Minden bizonytalanságod elmúlik.

Azon a napon tökéletessé válsz. Tökéletesen tükrözöd majd Isten dicsőségét.

Jelenleg nem az vagy, akinek lenned kellene. Csupán töredéke vagy annak, ami leszel. De Isten azt mondja: „Rendben van. Nem sietem el. Minden szakaszban szurkolok neked. Csak minden lépést céltudatosan tegyél meg, mert egy napon befejezem azt, amit elkezdtem. És azonnal az én hasonlatosságomra változol majd.”

Olyan lesz ez a nap, mint ami semmi máshoz nem hasonlítható.

A Biblia így írja le, hogy milyen lesz az a nap: „Kedves barátaim, már Isten gyermekei vagyunk, de ő még nem mutatta meg nekünk, hogy milyenek leszünk, amikor Krisztus megjelenik. De azt tudjuk, hogy hozzá hasonlóvá leszünk, mert olyannak fogjuk látni őt, mint amilyen valójában” (1Jn 3,2 NLT fordítás).

Mindannyian megbotlottunk már az élet versenyében. Mindnyájan küzdöttünk. De a versenyünk még nem ért véget.

Egy nap szemtől szembe látjuk majd Jézust. És soha többé nem leszünk ugyanazok.


Számomra ez olyan reménység ami minden harcban erőt ad : egyszer meglátom az én Uramat szinről szinre és nem lesz több fájdalom, sem könny Nagyon várom ezt a napot. Jövel Uram Jézus! Ámen!
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. December 11. - 10:11:10
 A hűséges emberek kitartó emberek
2019. december 11. 03:00 - ReveSz

20191211.jpg

    „A jó cselekvésébe pedig ne fáradjunk bele, mert a megfelelő időben aratunk majd, ha nem adjuk fel” (Gal 6,9 NIV fordítás).

A hit emberei egyszerűen csak nem tudják, hogyan hagyják abba. Sosem adják fel. Folyamatosan folytatják. Tudják, hogy a hit kitartással jár együtt.

Ha a hit embere akarsz lenni, akkor választhatsz: amikor nem látod Istennek a válaszát egy imádra rövid időn belül, akkor csak várhatsz, vagy lehetsz kitartó is. Az egyik választás passzív, míg a másik aktív. Amikor várakozol, akkor folytatod a munkát. Nem adod fel, még akkor sem amikor nem látod a választ. Továbbra is dolgozol a házasságodon, továbbra is dolgozol a munkahelyeden, és továbbra is hiszed azt, hogy lesz majd egy áttörés. Nem adod fel!

Nóé a hit csodálatos embere volt. Isten azt mondta neki, hogy építsen egy bárkát mert özönvíz lesz. Nehéz lehetett elhordoznia a gúnyt azért, mert egy hajót épített a sivatag közepén anélkül, hogy bármi fogalma lett volna arról, Isten hogyan fog vizet szerezni hozzá. Nóénak 120 évig tartott megépítenie a bárkát. Ez hosszú várakozási idő! A bizalom hosszú ideje, különösen akkor, amikor mindenki azt hiszi, őrült vagy.

De Nóé kitartott. Állhatatos volt, és hűséges maradt a feladathoz, amit Isten adott neki.

Pál a galatákhoz szóló levele 6. fejezetének 9. versében írja: „A jó cselekvésébe pedig ne fáradjunk bele, mert a megfelelő időben aratunk majd, ha nem adjuk fel” (NIV fordítás).

Ne add fel! Légy kitartó a céljaidban! Válj hűséges emberré, így Isten képes lesz arra használni téged, hogy olyan dolgokat tegyen, ami mindenki másnak lehetetlennek tűnik.
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2019. December 19. - 17:44:43
     

Hagytunk felnőni egy életképtelen generációt?

Kovácsi Sándor küldte be 2019. 12. 08., v - 12:41 időpontban
A mostani cikkem nem az én írásom, nem is az MTI közlönye... az interneten találtam, viszont szeretném megosztani mindenkivel, mert rengeteg igazság van benne. Az íráson nem változtattam semmit, olvassátok el és gondolkodjatok el rajta, érdemes…

 

    Felnőtt egy generáció, ami nem terhelhető. Nem tudja elvinni a tetteinek súlyát, nem érzi a következményeket, mert azonnal összeroppan. Tudom, sokan azt gondolják, hogy bántó általánosítás ez, mert vannak jófej kamaszok, igyekvő fiatalok, de ami nagyot változott az utóbbi években, az az arány. Mindig is voltak válások, megesett lányok, drogozó fiatalok, volt abortusz, és még ezer minden, hiszen nincs új a nap alatt, csak az arányok fordultak meg. A változás mértéke azért drasztikus, mert bár minden dolog előfordult már egy társadalom vagy egy korszak idején, nem ekkora százalékban. Felneveltünk vagy inkább hagytunk felnőni egy életképtelen generációt. Nagyon kevesen motiválhatók. A legtöbb fiatal céltalanul tengeti az életét és semmi, de semmi nem ösztönzi arra, hogy változtasson a jelenlegi állapotán. Nem akar többet, nem akarja a világot megváltani, nem vár semmi különlegeset az élettől. Kiveszett belőlük a hit. Annak hite, hogy a világot mi formáljuk, alakítjuk és változtathatjuk is meg, ha úgy adódik.
    A mai fiatalok igen nagy része nem akar tanulni, mert feleslegesnek látja. Bármiféle információra van szüksége, az okostelefonjához nyúl. Bár nem az információszerzés a fő célja a legtöbbnek. Nem akarnak dolgozni, mert a pénz sem elég motiváló erő. Ahhoz is lusták vagy életuntak, hogy vágyaik legyenek. Elfelejtettek örülni, vágyakozni valami után. -Ennyi pénzért én nem dolgozom… - hangzik el nem egyszer. Persze, hogy nem, amíg a szülők gondosan eltartják, sajnálgatják őket, mert szegényeknek nagyon nehéz az életük a mai világban. Sajnálják azért, mert túl sokat kell nekik teljesíteni, mert az elvárások emberfelettiek. Pedig nem azok, csak a puhány generáció, ami most kezd kibontakozni. Nem bírja el a kihívásokat.
    Elvárja, hogy minden körülötte forogjon, hogy a munkahelyen, az iskolákban hozzá alkalmazkodjon mindenki. Azt várja, hogy mindenki legyen elájulva attól, hogy ő van, hogy ő esetleg dolgozna. De ezt a munkát csak ideális körülmények és ideális fizetés mellett képzeli el. Semmit nem tett le az asztalra, nem adott még hozzá a világhoz, de maga a léte az feljogosítás arra, hogy követelései legyenek. És követel is.
    Alig vannak olyanok, akik ehhez nem asszisztálnak. Itt felnőttekre gondolok. Inkább működik a mamahotel, mert hát a szeretet jele az, ha kiszolgáljuk a csemeténket? Sokan erre vadul bólogatnak. A mai fiatalok kineveltek egy szolgasereget, amely igyekszik a kedvükben járni, félve attól, hogy majd egy idő után nem lesz, aki adózzon vagy nyugdíjat fizessen. Még azt sem mondhatjuk, hogy csak a fizikai munka büdös. Minden munka az a számukra. Tulajdonképpen a legtöbben azt várják, hogy az égből hulljon rájuk a pénz. Némelyik még lehajolni is lusta lenne. Semmiféle késztetést nem éreznek arra, hogy egyedül elboldoguljanak. Mert mi, mostani szülők ezt hagytuk. Azért, mert kíméltük őket, hiszen nincs más dolguk, csak a tanulás. Pedig biztosan nem haltak volna bele, ha felelősséggel tették volna a szennyestartóba a ruháikat, vagy ha néhanapján elmosogattak volna. Esetleg észrevették volna, hogy a szüleik fáradtak, elkeseredettek. Nem, nemcsak a tanulás a feladatuk, hanem az is, hogy ezt a világot jobbá tegyék. Hogy törődjenek másokkal, hogy tiszteljék azt, aki értük dolgozik. De mi valami félremagyarázott szeretetből elvettük tőlük ezt a lehetőséget és nem tanítottuk meg arra, hogy mi a gyerek, a kamasz, a felnőttkorba lévő fiatal feladata. És most jajgathatunk, mert piszkosul elrontottuk.
    Amikor az iskola körül dolgozó munkásoknak az elsős gyerekek minősíthetetlen dolgokat kiabálnak, amikor g…i munkásnak nevezik azt, aki szépíti a környezetüket kétkezi munkával, akkor felmérhetjük azt, hogy mi szülők, pedagógusok, felnőttek, mennyire félreneveltük őket. Tudom, hogy sokan azt gondolják, hogy nem, nem lehetnek ilyenek a gyerekek, mert a gyerek aranyos, cuki és csillog a szeme. De ilyenek is…Egyre többen. A burok, amelyben vannak, nagyon gyorsan kipukkad. Addig hihetjük ezt, amíg a gyerek közösségbe nem kerül. Akinek óvodás, iskolás a gyereke, biztosan rengeteg hasonló „élménnyel” gazdagodik. Bár ezzel nem szeretünk szembenézni, inkább tagadjuk.
    Felnőtt egy olyan generáció, ami lelkileg sem erős. Összeomlik, ha kudarc éri, nem leküzdeni akarja, hanem szenvedi. Olyan gyengék belül, hogy az ember fél kritikát mondani, mert ezek a fiatalok már nem tudnak védekezni sem. Nem akarnak küzdeni az igazukért, vagy bizonyítani, hogy igenis többre képesek.
    Ez a generáció nem látja a többi embert. A társait sem, csak a virtuális világot. Lassan elfelejt beszélni, mert jelekkel fejezi ki magát a telefonján. Nem akar helyesen írni, nem akar beszélgetni, nem őriz emlékeket, mert neki csak a pillanat számít. Még azt sem állítom, hogy a mában él. Talán csak az adott pillanatban. Amit persze azonnal megörökít, pedig szánalmasan lényegtelen, hogy hogyan néz ki egy mosdó tükrében vagy, hogy szép-e műkörme. Ha nem kap elég lájkot, könyörög érte. Még jó, hogy Dunának nem megy. Félelmetes belegondolni abba, hogy hol és mikor hibáztunk. Abba is, hogy mivé lesznek ezek a fiatalok. Vajon hogyan alakul az életük, ha társadalom nem tolerálja majd egy bizonyos szint után a hozzáállásukat? Vajon tudnak-e a virtuális világ nélkül létezni úgy, hogy majdan a saját gyerekeiknek valódi szülői legyenek? Nem vagyok túl optimista e téren. Ne legyen igazam! Tévedjek óriásit…Ezt kívánom…
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2020. Január 10. - 20:02:26
"Tégy mindent Isten kezébe!
Ne kérdezd Tőle, mit ad cserébe,
Hisz Tőle kaptad földi életed,
És megváltásod elvégeztetett.
Csak szent kezébe tedd le mindened:
A fájó múltat, súlyos terheket,
lelkedet gyötrő átkos bűnöket
Jelen idődet, minden percedet,
Kezébe tedd le, amíg teheted.
S mit hoz a jövő? Nem is sejtheted,
Nem kell, hogy tudjad: tudja Istened.
Most arra kérlek a Jézus nevében:
Tégy mindent Isten kezébe!
Hagyj mindent Isten kezében!
Mit Neki adtál, bízd rá egészen,
"Az Úrra hagyjad minden útadat"
Ó add át Neki teljes önmagad!
Ő számon tartja minden dolgodat,
Ne vedd kezedbe ismét sorsodat!
Hadd tartson kézben mindent hű Urad..."
Cím: Re:Üzenetek
Írta: Irma - 2020. Március 12. - 10:54:49
 Ha megbántottak, válaszd a megbocsátást a kesergés helyett!

    „Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban” (Ef 4,31–32 RÚF).

Az embert életében többször elkerülhetetlenül megbántják. Van, hogy valaki szándékosan, mások akaratuk ellenére bántanak meg téged. A fájdalomra adott válaszod határozza meg, hogyan hat rád az, hogy megbántanak.

Ha megbocsátasz, képes vagy továbblépni, és boldog lenni. Ha a kesergést választod, tulajdonképpen megengeded valakinek, hogy egész életedet tönkre tegye. Ráébredsz, hogy a keserűség olyan, mint a bumeráng. Mindig visszatér hozzád, és jobban bánt téged, mint bárki mást.

Pál apostol, az egyik korai keresztény arról beszél, hogy mennyire romboló a keserűség. Az efezusiakhoz írt levelében azt mondja: „Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban” (Ef 4,31–32 RÚF).

Mi a keserűség ellenszere? A megbocsátás. Pál apostol azt mondja, kövesd Isten példáját, aki megbocsát neked Krisztusban.

Van valaki, aki iránt keserűség tölt el? Egy régi barát vagy barátnő? Egy munkáltató? Egy volt házastárs? Egy szülő vagy egy gyermek? Esetleg tanár, szomszéd vagy barát? Engedd meg, hogy Jézus kiürítse ezt a keserűséget a lelkedből. Válaszd azt az utat, hogy megbocsátasz annak az embernek, ahogy Isten megbocsát neked. Engedd, hogy Isten megszabadítson a keserűségtől, és szívedben helyet szabadítson fel a kedvességnek és az együttérzésnek.

Amikor Jézus imádkozni tanította követőit, mondta nekik, hogy így szóljanak: „És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” (Mt 6,12 RÚF).

Lényegében erről van szó: „Uram, bocsáss meg nekem úgy, ahogy én is mindenki másnak”. Ez egy hatalmas elvárás! Ha azonban betartod, és ugyanúgy megbocsátasz másoknak, ahogyan te is elvárod, hogy neked megbocsássanak, ez segít abban, hogy távol tartsd a keserűséget.

Lehet, hogy már mélyen megbántottak téged. Valószínű úgy érzed, lehetetlen megbocsátanod, és ezzel együtt azt is kétségbe vonod, hogy egyedül meg tudsz-e bocsátani. Ezért van szükséged Jézus Krisztusra.

Csak Isten ereje képes arra, hogy a gyűlöletet szeretettel váltsa fel, és megszabadítson téged attól a keserűségtől, amely a mély fájdalmakból táplálkozik.