Örömhír Fórum

Testvéreink személyes topicjai => Csaba témái => A témát indította: Csaba - 2015. Augusztus 02. - 22:01:00

Cím: Amiért fontos számomra az üdvösség témája.
Írta: Csaba - 2015. Augusztus 02. - 22:01:00

Rengeteg téma van a Bibliában amiről lehet elmélkedni és vitatkozni.
A keresztyének között ezek a témák hozznak létre általában választóvonalakat, nézeteltéréseket. A keresztyénséget akár belülről, akár kívüről vizsgálva úgy tűnik, hogy talán a legegységtelenebb, legellentmondásosabb és széthúzóbb vallás.
Sokszor gondolkodtam rajta, hogy miként jutott el idáig az apostoli egyház.
Az ősegyházban talán még kellő helyén kezelték a másodlagos kérdéseket, előtérben volt az végcél, amiért Krisztus az életét adta az ővéiért. Váltságáldozatának végcélja az ember üdvösségre juttatása.
Az ősegyház elsődlegesen azt hírdette, hogy a Megváltást Isten elvégezte, az ember üdvösségéért drága árat fizetett.
A keresztyénségen kívülállók talán azért nem látják meg a keresztyénség lényegi egységét, mert ma az üdvösség ugyan az egyház reménységének témája, de sokszor válik
egy-egy  másodlagos kérdés annak feltételévé, így Jézus halálának végcélja és értéke homályossá lesz:
" Jézus az életét adta üdvösségemért , DE CSAK AKKOR, HA MÉG ezt és ezt teszem, vagy vallom."
Ha az üdvösség témája nem érdekel akkor gyakorlatilag nem érdekel Krisztus halálának a végcélja. Lássuk be, hogy ez egy durván morbid dolog egy olyan ember részéről, aki keresztyénnek vallja magát.
Nemcsak azért tartom fontosnak az üdvösség témáját, mert ennek valós volta nélkül teljesen értelmetlenné válik a keresztyénség, s valami "humán szeretetszolgálat" lép a helyébe, mely nem fogja magában foglalni Krisztus Váltságáldozatának lélekmentő végcélját, hanem mert a földi lét kérdéséhez való viszony is megváltozik.
Ha nem az üdvösség vágya áll az ember életének a középpontjában, akkor ez hajlamos rányomni az igéhez való viszonyára és az igeértelmezésére is a bélyegét.
Ha úgy gondolok az üdvösségét fontosnak tartó emberre, mint egy kutyára, aki farkát csóválva várja a jutalomfalat elnyerésének pillanatát, nem biztos hogy igeien gondolkodom.
"Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért; elég minden
napnak a maga baja ." Máté 6:34
Lehet ezt az igét ÖNMAGÁBA úgy érteni, hogy ne foglalkozzunk más napok problémáival, az üdvösség eljővetelének időpontjával, koncentráljunk a pillanatnyi gondunk megoldására.
Azonban, ha megvizsgáljuk Mt.6.fejezetének előző verseit, azok pont arról beszélnek, hogy ne rendeljük alá a gondolatainkat a világi gondoknak, hanem Isten országára viseljünk gondot.
Mt.6:33. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind
megadatnak néktek.
Az üdvösséget megnyerni valóban jutalom, hiszen önmagunkban elnyerni képtelenek lennénk.
Arra viszont bibliai parancsa van a hívő embernek, hogy tevékennyen vegyenek is részt benne.
"...Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket:
Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből."
Fil.2:12-13
Ezek szerint az embernek az üdvösségére nemcsak, mint jutalomra, hanem mint Istentől megadott célra is kell teki tennie.
Az üdvösség témájánál most szeretnék kitérni a számomra egy másik fontos tényezőre, a keresztyénség kirekesztő hatására.
A magukat keresztyénnek vallók közül sokan úgy gondolják, hogy az üdvösség csak a keresztyéneké.
Dehogy!!!
Az Újszövetségben az anyaszentegyház fogalma a keresztyénséggel azonosúlt. Az egyház már az első században kapott különleges ígéreteket, s egyedi feladatokat.
Az egyháznak elkülönülési parancsa van, a világtól, de ez nem a belőle való kivonulási parancs. Krisztusnak lesz hatalma arra, hogy a tényleges egyházat ( Krisztusban újjászületettek közössége / valóságos egyház ) el-; és kiragadja a világból.
Azok az emberek, akik benső indítatásból segítő kezet nyújtanak másoknak, akkor sem kapnak bűntetést a krisztusi tetteikért, ha éppenséggel nem keresztyének. Mt.25:31-46 az utolsó ítéletről beszél ilyen megközelítéssel.
Ha röviden össze akarom foglalni, az üdvösség ténye nélkül, a keresztyén hit teljesen értelmetlenné válik...
Éppen ezért nem hiszem, hogy a Bibliának lehetne fontosabb üzenete az ember üdvösségének mikéntjénél.
Cím: Re:Amiért fontos számomra az üdvösség témája.
Írta: Virág - 2015. Augusztus 02. - 22:22:50
Idézet
Ezek szerint az embernek az üdvösségére nemcsak, mint jutalomra, hanem mint Istentől megadott célra is kell teki tennie.
Ez fontos gondolat. A kálvinizmusban vagy számomra talán inkább az üdvösség ajándék (jutalom) volta hangsúlyozódik jobban, azonban a cél voltával is fontos foglalkozni.

df1
Cím: Re:Amiért fontos számomra az üdvösség témája.
Írta: Kálmán - 2015. Augusztus 03. - 11:15:02
 :like:
Cím: Re:Amiért fontos számomra az üdvösség témája.
Írta: clio - 2015. Augusztus 03. - 15:00:15
Én már sokszor gondolkodtam ezen, mivel az én szívügyem és témám a teremtés. De van hogy mégis félre kell állnom amikor egy teista evolúcióban hívő barátommal ismerősömmel beszélek.

Akkor inkább szeretném megtudni, hogy neki mit jelent Krisztus .
Mert számomra a kettő összeegyeztethetetlen de van aki még nem tart Isten megismerésének ezen a szintén...
ezek sokszor szoktam gondolkodni.. hogy mikor hallgassak és mikor beszéljek.. :merlegelo: :pc1:
Cím: Re:Amiért fontos számomra az üdvösség témája.
Írta: Csaba - 2015. Augusztus 03. - 17:50:46
Eme rövidke írás eredetileg egy olyan ember számára készült, aki keresztyénnek vallja magát, de az üdvösség témája nem igazán érdekli. :szelid:
Cím: Re:Amiért fontos számomra az üdvösség témája.
Írta: Zoltan - 2015. Augusztus 03. - 18:58:11
Eme rövidke írás eredetileg egy olyan ember számára készült, aki keresztyénnek vallja magát, de az üdvösség témája nem igazán érdekli. :szelid:

Ez érdekes, mert ahogy mondod ez az egésznek a lényege.
A Szentírás egészen máskép vélekedik erről:

1Pét 1:8-12
Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek,
mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét.
Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak,
kutatva, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést a Krisztus bennük levő Lelke, amikor előre bizonyságot tett a Krisztusra váró szenvedésekről, és az ezeket követő dicsőségről.
Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni.