Örömhír Fórum

Testvéreink személyes topicjai => Irma témái => A témát indította: Irma - 2017. Szeptember 16. - 20:18:56

Cím: "... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Irma - 2017. Szeptember 16. - 20:18:56
Már nagyon régóta "szorongat" Isten Szelleme, hogy emlékezzek meg Isten cselekedeteiről, ahogy kivonta életemet a "pusztulás" verméből. Születésemtől különleges utat járt meg az életem, voltak nagy mélységek, voltak hatalmas csodák, parányi szikrák a hétköznapokban. Nem kronológikus sorrendben írom őket, hanem ahogy felhozza a Szent Szellem a bizonyságot. A végső "lökést" egy középiskolai osztálytársam adta, aki miden nap olvassa a megosztott áhítatot. Ő mondta, hogy annyi mindent olvas de nem tudja eldönteni, hogy van Isten vagy nincs Isten. Én azt mondtam neki, leírom mindazt amit tapasztaltam és döntse el ő maga, és ekkor született meg az első összefüggő bizonyság sorozat, aminek most adom közre az első darabját :

Amikor 2008-ban elfogadtam a fiam döntését, hogy külföldön folytatja az életét, Isten Szelleme a szivemre helyezte, hogy úgy engedjem el az egyetlen gyermekemet, hogy ne legyen lelkiismeret furdalása, hogy ezt az utat Ő készítette elő és áldás lesz számunkra. Hiszen Isten látta, hogy törik darabokra a szivem, hiszen emberileg egyedül maradtam. Kértem Istent, hogy erősítsen meg és tudjak támogatólag mellé állni mert valóban Isten által előkészített út volt a fiam számára.

Az történt, hogy a fiam, biztonsági őrként, egy rendezvény biztosításon volt, a Kongresszusi Központban, a vele együtt ott lévő kollegákat nem ismerte. A rendezvény pedig, amire kirendelték őt egy Hit gyülis rendezvény volt. Az ott lévő kollegái közül az egyik elkezdett beszélgetni a fiammal és pont a tized fizetését hozta fel, hogy milyen erőszakosan teszik ezt a Hit gyüliben. Erre az én fiam megjegyezte, hogy mennyivel jobb gyakorlat az, amit az Agapéban követnek, hogy mindenki annyit ad, amennyire indíttatást érez. Hogy érthető legyen az hogy milyen csodás dolog, hogy teljesen ismeretlenül beszédbe elegyedve pont egy olyan téma került szóba, amiről a fiamnak konkrét megtapasztalása volt, ez épp a tized fizetés, mert úgy nőtt fel, hogy a szüleimtől is látta, és a szüleim példáját én is követtem, hogy a jövedelmünkből egy részt Isten királyságának az építésére ajánlottuk fel. A kollegája elképedt és kérdezte, hogy netán ő is az Agapéba jár? Mondta, hogy nem de én odajárok, és  mivel közös kasszán voltunk mindig megkérdeztem tőle, hogy miután ő nem hitvalló keresztény, hozzájárul-e hogy az ő jövedelméből is odaadjam az Úr részét. És mindig hozzájárult. Igy indult a beszélgetés köztük, mert az a kolega hívő keresztény volt. Ez a rendezvény tőbb napos volt és az egyik nap bement ahhoz a kollegához látogatóba egy másik gyüli tag, aki már kinn dolgozott Angliába és nagyon hívta a fiút, hogy menjen ő is. De mivel mennyegzője előtt volt, nemet mondott. Ekkor kérte hirtelen a fiam, hogy hívjál engem, mert én megyek. Nem ismerték egymást és mégis megigérte, hogy szólni fog amikor induljon, mert lesz munkahely. Amikor a fiam elmesélte hogy milyen döntésre jutott és említette a nevet, kiderült, hogy én jobban ismerem, mint a fiam, hiszen egy gyülekezetbe jártunk, és nagyon sokszor beszélgettünk, imádkoztunk együtt. Augusztusban a gyülekezet Balatonlellén töltött egy hetet, és akkor fiam odautazott mindent megbeszéltek, és szeptember 27-én már gépen ült, október 1-én már dolgozott is. A testvér egy barátjáéknál talált kiadó szobát, és ott még főztek is neki. Kezdetben ez nagyon nagy szó volt ugyanis egy szót sem beszélt angolul.Aztán ez a testvér tovább állt, de Isten mindíg rendelt ki a fiam számára segítőket. Volt egy nehéz időszak, hiszen a 2008-as válság ott is éreztette a hatását, és el kellett dönteni, hogy megpróbálja túlélni ott ezt az időszakot. De miután én úgy vettem el, hogy Isten vezette őt ki, abban támogattam, hogy maradjon. Később ez soksorosan megtérült, mert megtalálta a helyét, vannak ott barátai. Másfél év után tudott hazajönni. Nagy öröm után mikor elment vissza Angliába én súlyos beteg lettem.
Sokáig nem is derült ki hogy mi bajom. 4 hónap alatt lefogytam majdnem 40 kg, enni szinte semmit sem bírtam, de amit megettem is, csak átszaladt rajtam. Hiába jártam az orvosokhoz, a helyzet egyre rosszabb lett. A fiam elégelte meg, pedig neki csak nagyon keveset mondtam el, nem akartam felizgatni, hiszen úgy sem tudott volna segíteni. Azt kérte tőlem, hogy keressek egy magán orvost és járjunk utána mi is ez. Találtam egy specialistát, aki főállásban a II belklinikának az adjunktusa. Befektetett 3 napra klinikára, ahol kiderült, hogy Chronn beteg lettem.Ez egy nagyon rafinált betegség, mert nem igazán lehet tudni, mitől alakul ki, illetve újul ki. És azt jelenti, hogy a teljes bél rendszer gyulladásban van, és tulajdonképpen  tápanyag felszivódási zavar. Kaptam egy nagyon erős gyógyszert, amitől szép lassan kezdett javulni a helyzet. A csoda abban is ott volt, hogy a legnagyobb krizis idején is tudtam dolgozni. Akkoriban én 24/48-as beosztásban dolgoztam. Ebben a beosztásban van engedélyezve a 4 órás pihenő. Egyik ilyen pihenő alatt kérdeztem az Urat, hogy miért van az, hogy nekem gyakorlatilag már a teljes emésztő rendszeremen végig ment a gyulladás, hiszen reflux , a gyomorsav túltengés miatt állandóan szednem kell a gyógyszert, volt gyomor, és nyombél fekélyem és most itt van a vékony és vastag bél gyulladás. Sosem felejtem az Úr kedves, szelid kérdését: Mit szoktál mondani, amikor valami rossz történik, megbántanak vagy ilyesmi? Akkor döbbentem rá::  Ezt én nem tudom megemészteni.  És akkor elkezdte az Úr Szelleme megmutatni, hogy hol vannak a megbocsájtatlanságok, fájdalmak, amik megkeserítik az életem. És azt tanította nekem az Úr, hogy ahogy elkezdek megbocsájtani, és kidobálni az életemből a keserűségeket, fájdalmakat, sérelmeket úgy fogok meggyógyulni. Óh mennyi ősrégi fájdalom jött a felszínre, de én kérve az Úr kegyelmének erejét, elhatároztam magam a meg bocsájtásra, a legnehezebb volt a lelkipásztorom személyválogatását megbocsájtani és elengedni. De végül megtettem azt is. Felszabadult a szívem, betöltött az Úr  békessége, ami tényleg minden értelmet felül halad. Hiszen földi értelemben nem változott semmi. Egyedül voltam, gyülekezetem sem volt már abban az időben. De Isten Szelleme oly sok mindenre megtanított, és mire végére értem a megbocsájtandók listáján a Chronn betegségből is kijöttem és csak több évvel később tért vissza. De az egy másik bizonyság története.Éveken keresztül minden alkalommal az történt, hogy amikor a fiam visszament Angliába a legváltozatosabb, egyre rosszabb betegségekkel támadott meg a sátán.Mindenáron be akarta nekem bizonyítani, hogy, még az Isten is elhagyott engem. Ezzel szemben én az tapasztaltam meg, hogy még a kövekből is tud támasztani Isten segítőt ha arra van szükség. Nagy félelmek amiken át kellett mennem, csak azt az igazságot írták a szivembe : Veletek vagyok a világ végezetéig mindennap! Ámen

Annak idején sok-sok évvel ezelőtt mikor a fiamért könyörögtem, Isten Szellem adott az Igéből egy rhémát:
"....
    Így szól az Úr, teremtőd és alkotód anyád méhétől fogva, aki megsegít: Ne félj, én szolgám Jákób, és te igaz nép, akit elválasztottam!
    Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre......

.......    Így szól az Úr, Izráelnek Szentje és Teremtője: Kérdezzétek meg a jövendőt tőlem, fiaimat és kezeim munkáját csak bízzátok reám!....."

Hányszor akart a sátán aggodalmaskodást csempészni az életembe, mert emberileg a fiam messze van attól, hogy hitvalló kereszténnyé váljon, de az ígéret egyik része már látszik a fiam életén, mert fizikai szinten áldás alatt van, de én nagyon várom amikor Isten Szelleme kitöltetik rá és hazatér az "Atyai házhoz" Igéretében azt mondta Isten hogy bízzam rá. És Isten szava hű és igaz, és a maga idejében teljesedni fog. Ámen.
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Csaba - 2017. Szeptember 16. - 20:57:36
:like:
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Irma - 2018. Szeptember 27. - 12:31:28
Ma mikor olvastam az Érdekes irásokban feltett cikket, felhozta bennem Isten Szelleme, hogy mondjam el a saját szomorú történetemet.

1980-ben a gyülekezetünkből a nagyon szeretett lelkipásztorunk nyugdíjba ment, és aki jött, az egy kemény, itélkező, törvényeskedő ember volt, rövid időn belül a gyülekezetnek több mint fele el is ment. Engem is nagyon megbántott, és akkor azt mondtam, hogyha ezt lehet egy gyülekezetben, akkor én nem akarok ott tag lenni. És elhagytam a gyülekezetemet. Elkezdtem a világi normák szerint élni. Eljártam szórakozni, cigarettáztam, ittam alkoholt, eleinte nem is volt semmi baj. Jól éreztem magam. Aztán megismerkedtem a későbbi férjemmel, aki masszív alkoholista volt. De abból a fajtából, akit nem kárhoztat a környezete ezért, mert amikor ittas volt, akkor volt mindenkihez nagyon kedves, akkor tudott igazán szeretetre méltóan viselkedni. Ez volt a  sátán nagy csapdája, amibe szépen  belesétáltam. Egyre többször mentünk szórakozni, főleg élő zenés helyekre, ahol nekünk muzsikált a cigány. Mindez nagyon sok pénzbe került és az egészségembe. 1984-ben házasságot kötöttünk. De igen hamar kiderült, hogy az aki jó fej akkor amikor mulatni kell, kevéssé elviselhető a hétköznapok problémáinak megoldása közben. Úgyhogy minden rám maradt. Az én "kedves" bohém férjem még büszke is volt rá, hogy lerázott magáról minden gondot. De ha valaki megindul  a lejtőn ott már nincs megállás. Pedig nekem még a fiam nevelésére is gondolni kellett. Végül úgy határoztam, hogy elválok a férjemtől, hogy legalább az anyagi bázis megmaradjon, hogy a fiam ne szenvedjen semmiben sem hiányt. Már válófélben voltunk, amikor észrevettem, hogy terhes vagyok. Abban a zűrzavaros lelkiállapotban úgy láttam, hogy én nem tudok felnevelni még egy gyereket egyedül. Férjem kereken kijelentette, hogy semmiben sem fog támogatni ha megszülöm. Meg hogy neki nem kell gyerek. És én legjobb meggyőződésem ellenére jelentkeztem abortuszra. Megtörtént az abortusz és én kaptam egy ideg összeomlást. Hiszen én pontosan tudtam mit követtem el. Amikor valaki az abortuszt választja, akkor testébe beengedi a halál szellemét, a sátán pedig azért jött, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Ez 1986 januárjában volt, azóta járok pszichiáterhez,mert ez a trauma előhozta a születésemkor magammal hozott bipoláris depressziót. A hajlam ott volt, de ez a trauma utat nyitott neki. És meg kellett látnom, milyen az amikor az ember learatja amit vetett. Mert hiába váltunk el, és a férjem költözött haza az anyjához, minden időnket együtt töltöttük. És én süllyedtem egyre mélyebbre. Ekkor már pszichiátriai gyógyszereket is szedtem, amire nem lett volna szabad alkoholt inni, de én ezt nem vettem komolyan. Igy a gyógyszer és az alkohol kettőse felörölte a szervezetemet, nagyon komoly vérképzési rendellenesség lépett fel. Lefogytam 46 kg-ra,és 1991 januárját azzal kezdtem, hogy vér átömlesztést kellett kapnom, annyira lecsökkent a vörös vérsejt számom. De nem sokat segített a dolog, még ebben a hónapban bekerültem a Pest megyei Ideggondozó osztályra, ahol 3 napig kómában voltam. A halál völgyében jártam. Később a főorvos elmondta, hogy egy lukas két fillérest sem adtak volna azért, hogy életben maradok, de hogy nem marad vissza agyi károsodás, azért még nyit se. De Isten nem engedte meg a sátánnak hogy elvegye az életem, annál a kórházi ágynál ott volt Jézus, aki hatalmas kézzel kiemelt ebből az állapotból, és elkezdte a helyreállító munkáját. Eltelt két hét, és én egyre jobban éreztem magam, igy hétvégére hazaengedtek un. adaptáiós szabadságra.Annyira le voltam fogyva hogy a fiam 12 évesen hordott farmerja volt rám jó egyedül.De rendbe hoztam magam, és úgy mentem vissza. Akkor a főorvos úr behívott és nyersen elmondta, hogy mi is is történt velem. Elmondta, hogy az alkohol megtámadta a szervezetemet, és annyira felborította a működését, hogy majdnem belehaltam és ha még egyszer pohárhoz nyúlok meg is fogok halni, mert még egyszer nem bírja ki a szervezetem ezt a megterhelést, mivel nagyon érzékeny vagyok. Amíg én benn voltam a főorvos úrnál, addig behoztak egy nénit, de mint kiderült, nem ebbe a kórházba kellett volna hozni. Leültették ott a váróba a mentősök, hogy kiderítsék, mi legyen. Mikor végeztünk mi odabenn, kiszédelegtem lesújtva és a néni meglátott engem,odahívott magához, és elolvasta a 116 Zsoltárt, és ezzel hirdette a szabadulásomat.

 Zsoltárok könyve » 116. fejezet

1
    Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát.
2
    Mert az ő fülét felém fordítja, azért segítségül hívom őt egész életemben.
3
    Körülvettek engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és ínségbe jutottam.
4
    És az Úrnak nevét segítségül hívám: Kérlek Uram, szabadítsd meg az én lelkemet!
5
    Az Úr kegyelmes és igaz, és a mi Istenünk irgalmas.
6
    Az Úr megőrzi az alázatosokat; én ügyefogyott voltam és megszabadított engem.
7
    Térj meg én lelkem a te nyugodalmadba, mert az Úr jól tett teveled.
8
    Minthogy megszabadítottad lelkemet a haláltól, szemeimet a könyhullatástól és lábamat az eséstől:
9
    Az Úr orcája előtt fogok járni az élőknek földén.
10
    Hittem, azért szóltam; noha igen megaláztatott valék.
11
    Csüggedezésemben ezt mondtam én: Minden ember hazug.
12
    Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért?
13
    A szabadulásért való poharat felemelem, és az Úrnak nevét hívom segítségül.
14
    Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt.
15
    Az Úr szemei előtt drága az ő kegyeseinek halála.
16
    Uram! én bizonyára a te szolgád vagyok; szolgád vagyok én, a te szolgáló leányodnak fia, te oldoztad ki az én köteleimet.
17
    Néked áldozom hálaadásnak áldozatával, és az Úr nevét hívom segítségül.
18
    Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt,
19
    Az Úr házának tornácaiban, te benned, oh Jeruzsálem! Dicsérjétek az Urat!

Számomra ma is döbbenetes ahogy Isten bánt velem, a lázadóval, a gyilkossal, az alkoholistával. Épp időben küldött egy angyalt, hogy hirdesse számomra a szabadulást. Ezután bementem a szobámba,, térdre borultam és hosszú idő után először imádkoztam, és ezt mondtam :Uram ha így is kellek,itt vagyok. Tedd azt velem amit jónak látsz. Gyenge, erőtlen ima volt, de Isten hallotta és megkezdte a helyre állító munkáját. Hosszú volt az út a helyreállásig, több év, de mindvégig támogatott benne az Úr. És soha többé egyetlen kortyot sem ittam, egyszerűen nem kivántam. Szabad voltam. Volt még egy lánc amin megkötözve tartott a sátán, a cigaretta. Drága édesanyám mennyit szomorkodott miatta. Aztán az történt, hogy egy nap azzal jött be, hogy megkérdezte: észrevettem-e, hogy már 3 napja ne gyújtottam rá. Akkor döbbentem rá, hogy tényleg! Szabad vagyok,most már teljesen! Azóta is csodálom, hogy Isten milyen szerető gondoskodással foglalkozott velem, és hálás vagyok azoknak, akik értem folyamatosan imádkoztak és böjtöltek. Mert édesanyámon kivül még 6 testvér hordozott így engem imádságban, és valamennyien megérték imájuk meghallgatását, megérték, hogy visszatértem az Atyai házhoz. Ma már az Úrnál vannak, de nekem jó rájuk emlékezni, mert hogy új életem van az ő közbenjárásuknak is köszönhető, hiszen imát meghallgató Istenünk van.

Dicsősség Istennek azért, hogy Ő nem téveszti az Övéit szem elől.Egyszer megkérdeztem az Urat, hogy annyi fiatal van igy kinn a világban, akik gyülekezetben nőttek fel, aztán kiábrándulva elfordultak,miért engem emelt ki, és akkor emlékeztetett az Úr, hogy én 1971. május 18-n szövetséget kötöttem Vele mikor bemerítkeztem, én lehettem hűtlen de Ő nem bontotta fel velem a szövetséget,és ahogy rám, a többiekre is gondja van. Köszönöm Istenem,légy áldott Uram!
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Gábor - 2018. Szeptember 27. - 13:00:12
Már értek mindent...azt is miért vagy annyira türelmes velem...
Bevallom ez a bizonyság nagyon meghatott és új erőt is adott nekem! Légy áldott Irmus! :)))
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: marina75fable - 2018. Szeptember 27. - 13:36:21
Itt valójában arról van szó hogy ne felejtkezzünk el arról hogy minket Isten hordozott és hordoz a karjain,nincs okunk félni mert Ő velünk van. :angel: sokszor eszembe jut az Irma hogy hányszor tapasztaltam meg azt Isten ott volt velem és nem hagyott magamra. Pedig engem meg akartak ölni azt mondták hogyha nem adok pénzt meg ölnek, de nem történt meg mert Isten angyalán keresztül vigyázott rám.
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Kamilla - 2018. Szeptember 27. - 17:14:03
[valasz author=Irma link=topic=931.msg87899#msg87899 date=1538044288]

[/valasz]

Köszönöm, Irmus    :2smitten:
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Csaba - 2018. Szeptember 27. - 19:23:32
Az egyik legemberibb, legőszíntébb bizonyság volt, amit valaha olvastam.
Köszönöm Irma!
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Virág - 2018. Szeptember 27. - 19:33:12
Gyönyörű, erőt adó! Köszönöm én is! :sziv5:
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Irma - 2018. Szeptember 27. - 20:12:00
Minden dicsősség Istené!
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Zoltan - 2018. Szeptember 28. - 13:11:47
[valasz author=Irma link=topic=931.msg87899#msg87899 date=1538044288]

[/valasz]

Jó volt olvasni.
Köszönöm.
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Kálmán - 2018. Szeptember 30. - 13:04:35
Köszönöm én is a bizonyságtételedet Irma! Áldott legyen Isten hogy hatalmasan megszabadított! Áldott legyen az Ő nagy szeretetéért irántad, irántunk! Áldott legyen hogy hűtlenségünk ellenére is Ő hű maradott hozzánk és megmentett számtalanszor!
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Irma - 2018. Szeptember 30. - 20:10:39
Örömömre szolgál,ha bizonyságom megérintette a sziveteket. Nekem mindig sok erőt ad, amikor ezekre az időkre emlékszem. Mert tényleg hatalmas kézzel vont ki engem a pusztulásgödréből. Legyen áldott az Ő Neve
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Irma - 2018. Október 18. - 17:03:59
Ma a KÖKI-ben / ez egy üzlet központ Kőbánya-Kispest találkozásánál, azoknak  akik esetleg nem tudták / voltam.t De mielőtt bementem volna az épületbe, leültem kinn a padra. Csoda szép idő volt és engem az ősz mindíg lenyűgöz. Ugyanazon a fán egyik levél igy sárgul, a másik meg esetleg narancssárga, vagy esetleg más gyönyörű szint ölt. A hogy üldögéltem egyszerre csak felhozta az Úr azokat a drága testvéreket, akik éveken keresztül hordoztak imájukban. Az a gondolatom támadt, hogy róluk is megemlékezem, hogy mit is hagytak nekem szellemi örökségül. Legelőször azt a drága Testvéremet hozta fel a Szent Szellem, aki a legtöbbet tűrte az én lázongó kirohanásaimat. Drága idős Testvéremmel egy utcában is laktunk, igy sokszor futottunk össze, és én akkor mindig ráöntötttem az összes vélt vagy valós sérelmemet.Ő nem kapott olyan ajándékot, amivel evangelizálhatott volna, vagy taníthatott volna, de volt egy tulajdonsága : szelid volt. Minden beszélgetésünket úgy zárta, hogy rám mosolygott és azt mondta : Irmus én azért imádkozom érted. Ma már tudom a legnagyobb ajándékot adta, nem kritizált, nem tartott "hegyi beszédeket" de a csendes kamrájában beszélgetett az Úrral rólam.Tőle ezt az állhatatos kitartó szeretete tanultam, és úgy őrzöm, mint drága kincset.Ma csak ültem és folytak a könnyeim, és hálával emlékszem meg a drága Guti Béla bácsira, aki már Urához költözött és nagyon hálás vagyok Istennek, hogy ilyen testvéreim /is/ voltak. Az ő élete példája újra ráirányította a figyelmemet : ... tanuljátok meg Tőlem, hogy szelíd és alzatos szívű vagyok... Nagyon szeretném. Köszönöm Istenem, hogy adtál nekem olyan testvéreket, akik szeretettel hordoztak és taníts meg, hogy én is ilyen közbenjáró legyek. Ámen.
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Irma - 2018. November 04. - 22:21:16
Gyertya helyett

Az elmúlt napokban útra kelt a fél ország, hogy hódoljon a halott kultusznak. Ilyenkor az emberek úgymond tisztelegnek a halottak emlékei előtt. Engem mindig taszított ez az egész felhajtás, mert vajon mennyi szeretetet adtak, amíg élt az illető. Én most nem gyújtok gyertyát. De szívemben hálaadással megemlékezem a szüleimről. Akik emberi mértékkel, egyszerű emberek voltak, anyukám háztartásbeli volt, apukám cipész. De megtért  hívő keresztény emberek voltak. Mivel nekik nem lehetett gyermekük, engem két és féléves koromban örökbe fogadtak. Nem voltak már fiatalok, anyu 45, apu  49 éves volt amikor felvállaltak. És nem voltam könnyű eset. Kifejezetten eleven kölyök voltam, de ők sosem szüntek meg szeretni. Gondjuk volt rá, hogy nagyon jó nevelést kapjak, még zenére is tanítattak és ehhez vettek nekem egy zongorát, ami akkori pénzben édesapámnak majdnem egyévi keresete volt. Arra is figyeltek, hogy már korán megismerjem az Igét. Esténként házi áhitat volt, ahol együtt imádkoztunk. Igy az én életem összefonódott az Ige megismerésével, és szüleim példáján megtanultam, hogyan kell megélni a hétköznapokban a megértett Igét. Aztán felnőtt fejjel sokat lázadtam Isten ellen, a nagyon bekorlátozott hívő élet ellen. De ők folyamatosan imádkoztak értem. Nagyon fájt a szívük mikor látták hova jutottam, de csak az Úr tudj mennyi könny, ima, böjt volt drága szüleim életében értem, és a fiamért is. Apukám úgy halt meg 1986-ban, hogy még kinn voltam a világban. Ez a videó most neki szól / bár tudom ő már nem hallja, de nekem jól esik meghallgatni :
 https://www.youtube.com/watch?v=ExMjsM08t84
  Mikor még én kicsiny valék oly jól emlékszem m, pajkosságommal oly sokat búsítám, jó atyám, de most hogy ő a mennyben, úgy fáj hogy elhagyott, óh mondd meg Jézus, hogy tied vagyok.....

Apukám nem, de anyukám megélte, hogy visszatértem az Úrhoz. 38 évig imádkozott értem és Isten megadta neki, hogy mielőtt elhangzott a hazahívó szó, még tudtam tőle bocsánatot kérni, tudtunk együtt imádkozni. Oly jó volt, hogy mennyei örömmel ment el két nap múlva Urához, akihez mindíg vágyott. Mosolyogva aludt el a földi életben végleg. Ilyenkor mikor ráemlékszem mindig az van a szívembe, hogy de jó, hogy ilyen kegyelmes volt az Isten, hogy megnyugvást adott a szvének, hogy már visszatértem az Atyai házhoz. Jó lenne elmondani, megköszönni mindazt ami az ő magvetésük eredményeként hozott termést az életemben. Jó lenne megköszönni, de nekik külön kérésük volt, hogy a temetői kultuszt mellőzzük. Igy hát virág és gyertya helyett hálát mondok Istennek azért a két emberért, akik ugyan nem vérségi alapon, de szivbelileg édesebbek voltak sok édes szülőnél. Ami vagyok, mivé lettem azt az ő hűséges imájuknak, áldozatuknak köszönhetem. Emlékük örökre áldott. Köszönöm Neked Mennyei Atyám a szüleimet és mindazt a mennyei kincset, amit rajtuk keresztül kaptam, áldott legyen szent Neved! Ámen!


 
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Irma - 2019. Február 10. - 17:42:33
Most az egyik téma kapcsán jutott eszembe az egyik, számomra útjelzőként müködő bizonyság.

Volt egy időszak az életünkben amikor nagyon szegények voltunk, de olyan igazi mély szegénységben éltünk. A fiam még középiskolás volt, én pedig nagyon gyenge egészségi állapotom miatt nem tudtam dolgozni, a rokkant nyugdíjamból éltünk, nagyon szűkösen. Mindig volt egy pár nap, hogy akár mennyire próbáltam beosztani, nem maradt ételre való, én elkezdtem kölcsönkérni. Ez így ment egy darabig, megkaptam a kicsike nyugdíjamat, abból megadtam, amit kölcsönkértem, és persze megint csak oda lyukadtunk ki, hogy kölcsön kellett kérni. Nagyon bántott a dolog, mert én anyukáméktól azt tanultam, hogy ne tegyek ilyet. Aztán egyik nap reggel az volt a reggeli Ige:  ...... Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel,  ... Nagyon megérintett ez az Ige és kértem Istent adjon bölcsességet, hogy hogyan tudok ebből a mókus kerékből kimászni. Megbeszéltem a fiammal, hogy lesz egy hónap amikor nagyon szűkösen fogunk élni, mert én nem kérek senkitől többet kölcsön. megegyeztünk. Úgy adódott, hogy a nyugdíj kifizetési  napunk hétfőre esett, szombatra még volt egy kis élelmünk, de vasárnap már csak dióbelünk volt azt rágcsáltuk.  Délután aztán váratlanul beállított az unoka nővérem, aki nem tudta milyen helyzetben vagyunk és elmondta, hogy már ebéd óta benne van, hogy el kell jönnie hozzánk és hozni kóstolót abból amit főzött, de nem akaródzott neki mert félt, hogy megbánt minket. És hozott egy komplett ebédet, még süteményt is. Amikor elmondtam neki, hogy mi is van valójában együtt adtunk hálát Istennek a gondviselésért, én örültem, hogy ilyen csodálatosan gondot viselt ránk Isten, ő pedig annak örült, hogy jó eszköz volt Isten kezében.
Ugyanebben az időben talán a következő héten egy testvérnő /aki a segítség nyújtásban volt kiváló eszköze Istennek 
eljött meglátogatni minket, hozott egy csomó finomságot, és letett egy borítékba 5 ezer Ft-t akkor, amikor a nyugdíjam 6.700 Ft volt, és ezt minden hónapban odaadta nekünk, addig, amíg a fiam befejezve a tanulmányait, el nem kezdett dolgozni. Tette ezt mindig úgy, hogy nem alázott meg, hanem szeretettel Istenre irányította a hálaadásomat. Igy éltünk át egy nagyon nehéz időszakot. Ma is hálás vagyok Istennek, mert megtanított elfogadni, ami sokkal nehezebb volt, mint amikor én adhattam. Dicsőség Istennek, hogy Ő valóban gondviselő Isten!
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Csaba - 2019. Február 10. - 21:18:18
:like:
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Irma - 2019. Március 17. - 17:34:33
Ez a bizonyság életem legsötétebb cselekedete nyomán indult.

Amikor eltávolodtam az Úrtól, és ott hagytam a gyülekezetet, akkor házasságot kötöttem egy világi férfivel. Nagy volt a szerelem, és igy csak később tudatosodott bennem, hogy ez a társaságban oly kedves, jópofa férfi együtt élésre teljesen alkalmatlan. Nem volt benne semmiféle felelősség vállalás, de egyszerű hétköznapi dolgokban sem lehetett rá számítani. Nekem viszont volt egy 8 éves fiam, akiről gondoskodni kellett. Hamar felmértem, hogyha a fiamat felelősség teljesen akarom tovább nevelni, akkor erről a házasságról le kell mondanom. El is indítottam a válópert, ami nem ígérkezett bonyolultnak, hiszen közösen egyeztünk meg ebben, mivel csak az együttélést és a közös kasszát szüntettük meg, a kapcsolatunk az maradt. Ebben az időben teljesen váratlanul várandós lettem. Tudván tudtam, hogy a férjemre nem számíthatok, és úgy éreztem, hogy két gyereket már nem tudok egyedül nevelni, ezért iszonyú lelki kínok között az abortusz mellett döntöttem. Soha nem felejtem el, milyen volt ismerve Isten akaratát, tudatosan szembehelyezkedve végig menni ezen az úton. 1986. januárja ezzel kezdődött. Megtörtént az abortusz, és én kaptam, egy ideg összeomlást, és azóta jelen van az életemben az úgynevezett bipoláris depresszió. Sok évvel később állapították meg, hogy ezzel a hajlammal születtem, csak ez a trauma hozta a felszínre. Azóta folyamatos pszichiáteri gondozás alatt állok. Isten nagyon kegyelmes volt, mert egy olyan pszichiátert kaptam, aki maga is hívő keresztény és immár 28 éve vagyunk kapcsolatban. Amikor visszatértem az Úrhoz felmerült a nagy kérdés, hogy lehet-e depressziós egy keresztény. Sok gyülekezet szinte kirekeszti, az ilyen betegeket. A i gyülekezetünk se volt túl toleráns ebben a kérdésben. Igy hát szinte folyamatosan jártam lelki gondozásra is. Én nagyon meg akartam gyógyulni. Minden ebben a témában írt keresztény könyvet elolvastam, nagyon sok időt töltöttem az Úrral, és sok mindent megértettem. Először komoly bűnbánatot tartottam az engedetlenségem miatt, aztán az elkövetett bűnömért, sokat sírtam  akkoriban az Úr előtt és az Úr megbocsájtott, és elkezdett tanítani. Többek között arra is, hogy amikor valaki abortuszt követ el, akkor utat nyit a legkomolyabb szellemi hatalmasságnak : a halálnak. És mivel jogosan van ott ahol van,végzi piszkos munkáját, az illető életében : öl, rabol és pusztít. Engem is eljuttatott a vádlással 3-szor is az öngyilkosság komoly megfontolásáig. De az Úr harcolt értem, a sátán el akart pusztítani, de nagyobb Az akinek visszaadtam az életem, az Úr Jézus, mint ő. Fokozatosan haladtam ebben a harcban. Később kapcsolatba kerültem egy Életvédő alapítvánnyal, és ők megtanítottak arra, hogy hogyan tudom igénybe venni azt a szabadságot, amit Jézus elvégzett értem a Golgotán.
De sokáig, nagyon sokáig nem tudtam megbocsájtani, magamnak. És ez fenn tartotta a depressziv állapotot.
Az évek során sokat szégyenkeztem, hogy hívő vagyok és mégis depressziós, míg egyszer az Úr megláttatta velem, hogy Ő nem itél el engem. De az volt az érdekes, hogy hosszú évek alatt, míg ezzel harcoltam, Isten mindíg küldött olyanokat, akik szintén nagyon mélyen sérültek voltak a lelkükben és adta nekem azt az ajándékot, hogy tudtam őket vigasztalni, és míg őket vigasztaltam, bátorítottam, addig az én lelkem is gyógyult. Sokszor mikor ebben így belegondoltam, mélyen megalázódott a lelkem, hogy engem, a törött edényt, Isten felhasznál. Sokszor jutott eszembe Pál apostol tövise, amiről nem tudjuk, hogy mi is volt valójában. De azt tudjuk, hogy Pál háromszor könyörgött, hogy vegye el az Úr, aztán elfogadta. Hát én legalább háromszászor könyörögtem, annyira meg akartam felelni a gyülekezet elvárásának, de még mindg szedek gyógyszert ha minimális adagot is. Aztán elváltak útjaink a gyülekezettől, és itt az én "pusztai" vándorlásom alatt gyógyította az ÚR a sebeket. Ma már tudok teljesen az Úrra hagyatkozva járni, jó lenne meggyógyulni teljesen, de az idők Isten kezében vannak. Azt megértettem, hogy akár gyógyszerrel, akár gyógyszer nélkül az Úr szeretetében vagyok és ez a legfontosabb.
Mostanában kapok visszajelzéseket, hogy akik mellé az Úr odarendelt, megépültek és az Úrral járnak. Nagy jutalom ez nekem, törött edénynek.
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Csaba - 2019. Március 17. - 21:06:12
Kemény próbák! :'(
:like:
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Irma - 2019. Június 04. - 11:03:48
Igértem,hogy írok azokról, akik imádkoztak értem, amikor én olyan messze voltam az Úrtól. Az Ige biztatását elfogadták, amely arról szól, hogy nagy erő van a szentek imádságában. Anyukám mellé álltak, és hordoztak engem, hosszú éveken át. És Isten meghallgatta őket.

Első : János bácsi.

Ő az Angyalföldi Baptista Gyülekezet pásztora volt több, mint 20 évig. Egy igazi pásztor lelkű lelkész. Akinek fontos volt a "nyája". Mindenkivel törődött, mindenki számon volt tartva. Minket fiatalokat úgy nevelt, hogy látogassuk az idős, gyülekezetbe járni már nem tudó tagokat és segítsük őket. Emlékszem be volt osztva, hogy ki hova megy azon a héten, és ha kell segít takarítani, bevásárolni, gyógyszert kiváltani, beszélgetni. Mert a legtöbb idős testvér erre szomjazott nagyon. Jó volt látni, hogy az irgalmasság gyakorlásában a pásztorunk példát mutatott, drága feleségével együtt. Mindíg kérte János bácsi, hogyha valaki beteg lesz, vagy kórházba kerül feltétlenül értesítse őt, mert ő szeretne bemenni érte imádkozni. Azért írom le, hogy a nem túl távoli múltban a hívők úgy gondolták, hogy ez így van rendjén. Egymás terhét hordozni. Pedig akkor nem volt még autó, mobil telefon, talán vezetékes telefonjuk sem és mégis naprakészek voltak a gyülekezet tagjainak életéből.
János bácsiék amikor meghallották, -  akkor már nyugdijban volt és átadta a gyülekezet egy másik vezetőnek, aki éppen nem volt pásztor lelkű lelkész - hogy én elhagytam a gyülekezetet, akkor elkezdtek értem imádkozni, és tették ezt mindvégig. Sokszor találkoztam velük, mert ők is Ürömre költöztek, és belőlem mindig ömlött a keserűség, a panasz, felhánytorgattam a hibákat, amiket átéltem, láttam. Soha egyetlen szóval sem utasítottak el, végighallgattak. És csak annyit mondtak: Irmuskám, mi azért imádkozunk érted. Akkor többet nem tudtak tenni, de ami rajtuk állt megtették. Odavittek, ahol a lehetetlen lehetségessé válik : Isten trónjához. Nem szüntek meg szeretni, nem tettek az életmódom miatt szemrehányást, pedig hát látták, hogy éppen hogyan is élek, sokszor dőlt rólam az italszag miközben beszélgettünk, de ők csak szerettek és imádkoztak. És végül imájuk meghallgatásra talált, mert mint a tékozló fiú, én is hazatértem az atyai házhoz. Dicsősség Istennek.

Még egy kicsit János bácsiról. Ő a mai napig nagy példaképem. Az egyszerűség, tiszta szeretet amit ő sugárzott mind életében, mind a szolgálatában egyszerűen feledhetetlen. Akkor is voltak hibák, hiszen emberek alkották azt a gyülekezetet is, de mégis ott volt az a szeretet, ami átmelegíti a szivet. János bácsi szinte a haláláig szolgált az úgynevezett szórvány gyülekezetekben, ahová, vonattal, busszal járt. Fizikailag megterhelő volt, de ő szerette Urát és szivesen ment. Egyszer már élete vége felé találkoztunk, láttam egyre törékenyebb lett, de a szeme a régi volt, az szeretettel mosolygott rám. Nagyon hiányzik. De fenn a mennyben találkozunk! És  köszönöm Istennek, hogy feleségével együtt ők is imádkoztak értem.
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Irma - 2019. Augusztus 15. - 14:39:47
A visszatérés

Mint korábbi bizonyságtételemben említettem, Isten szeretete megérintette a szívemet, de a seb amelyet keresztényektől kaptam olyan mélynek bizonyult, hogy évek kellettek hozzá, hogy újból tudjak közelíteni keresztény gyülekezethez. Az én elképzelésem az az volt, hogy keresek majd egy gyülekezetet, ahol befogadnak és otthon érezhetem magam. De Isten Szelleme más útra terelt engem. Akkoriban már nagyon kerestem az Istennel a kapcsolatot. A csodálatos szabadulásomtól már eltelt több, mint három év. Közben a fiamnak problémái lettek a középiskolájával és a 18-ik születésnapján azzal állt elém, hogy ő nagykorú lett és saját kezébe veszi sorsa irányítását, és bejelentette, hogy ott hagyja az iskolát., Számomra ez maga volt a döbbenet, hisz abban az időben még diplomás emberek is könnyen az utcára kerültek. Még döbbenetesebb volt, hogy ügynökként képzelte el az élete folytatását. Ebben az a tragikomikus, hogy a fiam egy rendkívűl szűkszavú, mondanivalóját lényegre szorítkozóan elmondó valaki. Na most az ügynökök a beszédükből élnek.  Ekkor én kaptam egy ideg összeroppanást, igy engem vittek az egyik kórházba, míg anyukámat, akik rákos beteg volt, vitték a másik kórházba. Mivel a pszichiátrián a főorvos engem csodaként kezelt, egy két ágyas szobába helyeztek el, és ott egyedül voltam. Kb. egy hétig szinte semmit sem aludtam, a legerősebb altatók is max 1-2 óránnyi alvást eredményeztek. A sátán megint újult erővel támadt rám, de én már tudatosan menekültem az Úr Jézushoz. Nagyon sokat sírtam az Úr előtt, könyörögtem a fiamért, anyukámért és a saját helyre állásomért. Aztán úgy 10 nap múlva a reggeli áhitatomban a házasságtörő  nő történetét olvastam. És akkor találkoztam az Úrral, mai napig nem tudom hogy történt, de akkor szólt hozzám Szellemén keresztül, és végül nekem mondta : Nem kárhoztatlak téged, eredj el és többé ne vétkezzél. Maga az élmény is nagyon megragadott, hát még az a felszabadult öröm, hogy bűnbocsánatot kaptam! Kimentem a szobámból, megkerestem a doktoromat, és közöltem vele, hogy én meggyógyultam és haza fogok menni. És a doki azt mondta : rendben. Ez azért nagy szó, mert pszichiátriákon nem sokat szokott számítani amit a beteg mond. Később meg is kérdeztem tőle, hogy miért egyezett bele olyan könnyen hogy elengedjen, hiszen előtte való nap még az volt a probléma, hogy nem hatnak a gyógyszerek. Erre azt mondta, úgy fénylett az arcomról az öröm, hogy tudta, valami természetfölötti dolog történt velem. Akkor elmondtam neki, hogy visszatértem az Úr Jézus kegyelméből az Atyai házhoz. Nagyon mélyen megérintette őket ez a dolog. Amikor  haza értem mindjárt elkezdtem intézni, hogy édesanyám is haza kerüljön a kórházból, minél hamarabb el akartam mondani neki a nagy hírt, hogy az imája meghallgatást talált. Átmentem a tőlünk nem messze lakó testvérekhez és mondtam, hogy most hívjatok gyülekezetbe, mert most már elmegyek. Igy szombaton a Mahanaim gyülekezetbe mentünk. Végig az volt bennem imádságban, hogy én kész vagyok Uram mindazt elfogadni amit adni szándékozol nekem, de kérlek a nyelveken szólást azt hagyjuk. Tudtam, hogy egy karizmatikus gyülekezetbe megyek. Ott imádkoztak értem, és én átéltem hogy Isten Szelleme betölti a megtisztított szivem, de a nyelveken szólás az elmaradt. Pedig hát nagyon imádkoztak a testvérek érte. Isten látta, hogy vannak még akadályok, de azokról Őmaga kivánt gondoskodni. Ő soha nem erőltet ránk semmi. A nyelveken szólás ideje 8 hónap múlva érkezett el, teljesen spontán módon és csak nagyon ritkán fakad fel, akkor is a csendes kamrámban és legtöbbször mikor valakiért imádkozom és nem ismerem túlzottan, csak valamilyen szükségért kért imát és ilyenkor kérem Szent Szellemet, hogy Ő imádkozzon én általam, hiszen Ő jobban tudja mire is van szükség. Nagyon jó volt újra testvérek között lenni. A pásztor édesanyja mindjárt következő hétfőn meglátogatott. Ez nekem végtelenül sokat jelentett, a szeretet megnyilvánulása teljesen betöltött örömmel. Még aznap elmondtam édesanyámnak, nagy volt az öröm! Tudtam kevés ideje van hátra, kedden még tudtunk együtt örvendezni. Szerdán már nem ismert meg és éjszaka hazaköltözött az Úrhoz. Nem volt olyan szomorúság a szívemben, mint a világiaknak szokott lenni, mert én tudom mi még találkozunk! És az a kegyelem, hogy megélhette a visszatérésemet az Úrhoz, mindent felülírt. Nagyon hiányzik nekem, mert nagyon árva lettem, de vigasztalódom az Úrban. Az ezt követő időben a Szent Szellem kimunkálta, hogy a visszatérés a földi gyülekezetembe is szól, elkezdtem erőért imádkozni, hogy megtudjam tenni. Telve voltam szorongással. Vajon mit fognak szólni? Aztán megláttam mit szóltak, körbe vettek szeretettel. Miután engem korábban kizártak a gyülekezetből / jogosan/ most módom volt bizonyságot tenni az élő Jézusról, aki ma is gyógyít és szabadít! Egy baptista gyülekezetbe ez elég forradalmin hangzik, de nekem senki nem mondhatott semmit, hiszen Isten munkája nyilvánvaló volt. Jó volt újra testvérek között lenni, jó volt bocsánatot kérni, akit megbántottam. Aki engem beletaszított a keserűségbe az már rég nem volt ott lelkész. Egy lelkipásztor volt. Aztán az Úr tovább vitt 1996-ban, de az már egy másik bizonyságtétel története. Itt befejezésként és összegzésként annyit : Jó az Úr! Kegyelme végtelen, irgalmasság nem fogyatkozik soha. Méltó, hogy az Ő Nevének adjak dicséretet életem minden napján. Ámen!
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Irma - 2019. Augusztus 26. - 19:40:38
Juliska néni

Ahogy már korábban írtam voltak Testvérek, akik imádkoztak értem, amikor én lázadón messze mentem Istentől. Az egyik ilyen drága Testvérnő, Juliska néni volt. Ő igazi elhívatott Isten gyermeke volt. Ha rágondolok mindig az a szivet melengető mosoly jelenik meg először, ahogy ő tudott rám nézni. Csodálatosan tudta közel hozni Isten jelenlétét ahhoz akivel éppen beszélt. Édesanyám régi barátnője volt, mert ő is Karcagon született, ahol szüleim éltek, édesapja volt a Karcagi gyülekezet egyik legnagyobb hatású lelkésze : Kolozs József testvér,  lányai tőle tanulták a szolgálatot. Ő is azok között volt, akik szüleim kérésére imában hordoztak engem. Később mikor egy gyülekezetbe kerültünk elmondta nekem, hogy sok-sok éjszaka indította őt az Úr, hogy imádkozzon értem, és visszatekintve ez volt az az út amikor az életemet is el akarta venni a sátán,. de ott voltak ők, a hűségesek akik Isten trónja elé emeltek engem és igy új esélyt kaptam. Juliska néninek komoly betegsége volt, amitől nagyon sokat szenvedett. Elmondta, hogy sok éjjel nem tudott aludni a fájdalomtól, de ő ezt az időt felajánlotta Istennek, és közben járt testvérekért. Boldog vagyok, hogy ismerhettem őt, példát vehettem róla, mert csodálatos anya volt, példaszerű feleség, és nagyszerű lelkész-feleség, nekünk fiatalabbaknak szivet melengető, tanácsoló Testvérnő. Éppen tegnap emlékeztünk születésének 100-ik évfordulójára.
Mindig hálával fogok emlékezni rá, mert imája segített, hogy vissza találjak az Atyai házhoz. Az igazak emléke áldott!
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Irma - 2019. Október 23. - 15:58:26
Anna néni

Anna néni a lelkészünk édesanyja volt. Egy törékeny, apró, kedves mosolyú drága Testvérnő. Bár a gyülekezetünk nagy volt engem valahogy megjegyzett, és amikor összefutottunk, mindíg volt egy Igevers elkészítve nekem, amivel bátorított. Sokáig fel volt írva egy kis papír lapra a nevemmel, mert sokunkat bátorított így. Nekem mindig nagyon személyre szóló volt, amit ő imádságban elvett számomra.
Később már csak mondta, de mindig hozzátette a nevemet. Ugyanis a sátán megtámadta demenciával, de az Igét és a szolgálatot nem tudta ellopni tőle. Olyan boldog voltam, hogy amikor utoljára találkoztunk is átölelt és azt mondta : Te vagy az Irma és azt üzeni az Úr : Ne félj és ne rettegj mert veled van az Úr! Fantasztikus volt mert nagy próbák között voltam és szükség volt a bátorításra. Nem tudtam, hogy legközelebb majd csak fenn Mennyben találkozunk. Drága Anna néni!  Köszönöm a sok bátorítást! Emlék áldott!.
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Irma - 2019. November 17. - 12:25:42
Bandi bácsi

Amikor őrá gondolok mindíg megtelik a szívem hálával, hogy én még ismerhettem ilyen csodálatos személyiségeket is, Mint Dr. Gyökössy Endre professzor urat, aki nekem a személyes kapcsolat alatt Bandi bácsi lett.

Mint a legtöbb örökbe fogadott gyermeknek nekem is komoly önértékelési zavaraim voltak. Hiába ruházott fel Isten alkotó kedvében sokféle tálentummal, ezek nem tudtak kibontakozni, mert én mindíg kevésnek, tehetségtelennek éreztem magam. Hamar kiderült, hogy szükségem lenne lelki tanácsadásra.Akkoriban kezdett keresztény körökben is elterjedni a lelki gondozás, amelynek az alapjait Gyökössy Endre tette le. Svájcban tanult, és ott ismerkedett meg pasztoral pszichológiával, majd haza költözése után kezdett el ezzel itthon is foglalkozni, hosszú idő telt el, amíg ez beleilleszkedett az akkori keresztény élet látással. Én minden könyvét elolvastam, és amikor a Református Teológián nyílt előadást tartott mindíg elmentem. Egyszer aztán oda merészkedtem hozzá, én a baptista lány, a református professzorhoz és vázoltam néhány perc alatt miben is kérném a segítségét. Ő nagyon kedvesen felajánlotta, hogy menjek el az otthonába és beszélgessünk. Ezek a beszélgetések, mert több éven át jártam hozzájuk, nekem nagyon sokat jelentettek. Jobban megtudtam érteni mindazt amin keresztül kellett mennem. Rávilágított, hogy egyedüli megoldás a megbocsájtás. Akkor ott nagyon sokat tanultam az elfogadó szeretetről, hogy nem nézte a különbözőségünket, hanem szeretettel támogatott, hogy jobban megismerjem Isten rám vonatkozó tervét. Magát úgy hívta : Jézus Krisztus, kis bojtárja. Felesége egy svájci hölgy volt, aki a háborús Mo-ra követte a férjét, soha nem tanult meg akcentus nélkül magyarul, de a szíve szin tiszta arany volt. Sok boldog órát töltöttem el velük. Tanultam, hogy hogyan is kell szolgálni. Bandi bácsi ebben az időszakban már elismert szaktekintély volt, még kommunista érában is taníthatott mélylélektant az egyetemen, és a szive , ajtaja nyitva volt a tanácsra várók előtt.
Emlékszem később volt egy fiatalember, akinek nagyon komoly mentális problémái voltak, én nagyon sokat beszélgettem vele, de az öngyilkosság felé hajlott, ez sokkal több volt,mint amennyit én tudtam volna hordozni így megkértem Bandi bácsit, hogy beszélgessen el vele.Meg is történt és amikor kijöttek hallottam, amint Bandi bácsi ezt mondja : Ha mégis elszánná magát az öngyilkosságra, akkor előtte feltétlenül hívjon fel engem, akár éjjel, akár nappal, és odaadta valamennyi elérhetőségét. Annyira megérintett a kedvessége, hiszen már túl volt két infarktuson és neki mégis a lélek mentés volt az első. Ez a fiatalember meg menekült, és teljesen helyreállt az Úrban. Feltettem a kérdést vajon ma vannak még ilyen szolgálók, akik válogatás nélkül készek szolgálni a szükségben lévők felé, és még az éjszakai nyugalmukat is készek feláldozni? Azt hiszem, már nincsenek.

Virág helyett legyen itt ez a megemlékezés.  Gyökössy Bandi bácsi, Jézus Krisztus kis bojtárja emléke áldott, mi akik részesültünk szolgálatban, örökre szivünkben hordozzuk, és egyszer majd odafenn a Mennyben találkozunk!
Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Irma - 2019. November 17. - 13:01:37
A szivárvány   -   amellyel az Úr üzent nekem

2008 májusában a sok negatív körülmény miatt  a fiam eldöntötte, hogy külföldön fogja folytatni az életét. Aztán ez az elhatározás szeptemberben realizálódott. Abban az időben még én is dolgoztam és Budára jártam át mikor munka kezdés volt, a Margit hídon át vezetett az utam. Akik ismerik a 4,6-os villamos útvonalát azok tudják, hogy páratlanul szép kilátás nyillik a villamosról a Budai oldalra.
De én ebben az időszakban nem sokat nézelődtem, mert a fiam döntése mélyen, alapjaiban rázta meg az életem jövő képét illetően. Hiszen nekem a fiamon kivül nincs senkim. Megrázó volt rá gondolni, hogy itt maradok teljesen egyedül. Eszembe jutottak a fizikai gyengeségeim, és tudtam, hogy nehéz időszak vár rám. De azt is tudtam, hogy úgy kell elengednem a fiamat, hogy ne legyen lelkiismeret furdalása. Abból a szempontból "könnyű" volt a helyzetem, hogy már akkor is lenn dolgozott a Balatonnál, így nem látta a vivódás könnyeit. Akkor reggel is folytak a könnyeim, amikor igyekeztem munkába és felszálltam a villamosra. Én ültem a menetiránnyal szemben lévő ülésen, velem szemben egy kb. velem egykorú hölgy ült. Amikor felértünk a hídra, megérintette a kezeim és azt mondta : Nézze milyen gyönyörű! Egy szivárvány volt. A Duna felett ragyogott. A viz felszine felett még ott volt a múló hajnal köde de felette ott ragyogott a szövetség jele : a szivárvány. Felnéztem a Budai hegyoldalra és mintha minden ablakban egy lángnyelv tükröződött volna vissza a kelő nap fényétől. Tényleg gyönyörű volt, és ha a velem szemben ülő hölgy nem hívja fel a figyelmem, akkor elmentem volna mellette. Pedig Isten Szelleme üzent így nekem,felhívta a figyelmem, hogy Isten szövetséget kötött velem, mikor elfogadtam Jézus Krisztust Megváltómnak, és ez a szövetség nem törik meg, akkor sem ha most nehéz lesz majd az utam. Néztem a szivárványt és megköszöntem Istennek, hogy gondja volt rám. Látta, hogy vigasztalásra, bátorításra szorulok és ilyen csodálatos módon irányította a figyelmemet a problémáról Önmagára. Igen, szövetséget kötöttünk az Úr és én amikor visszatértem Hozzá és akkor Ő megigérte,hogy velem lesz a világ végezetéig minden nap.Hogy nem hagy el és el sem távozik tőlem. És Isten nem változik. A körülmények változhatnak, de Ő soha. Aztán elment a fiam és az azóta eltelt 11 évben megtapasztaltam, hogy Isten megtartja az igéretét.
Aztán amikor gondolkodtam ezen a hétköznapi csodán, egy régi vers jutott eszembe, amit sokszor mondtam el annak idején gyülekezetekben :

 AZ ÚR VEZET…
29 jan

Emlékezzelek!
És mintha csak tegnap történt volna,
Halljátok meg ismét az elhívást!
És dobbanjon rá újra szívetek,
ne kívánjatok soha, soha mást!
Akármi lesz… Az Úr vezet…

Az elhívás nem sima útra szólt,
És nem vert nektek hidat a vízen,
A víz víz maradt, az élet élet.
De – járni tanított a tengeren…
A víz felett…
Az Úr vezet!
Szürke, nehéz köd borul reátok.
Sokan inganak, sokan elesnek,
– Testvéreim! De ti álljatok meg!
Mert rajta kívül bármit is kerestek,
Kudarcba fúl…
Vezet az Úr…

Higgyétek el és ma még erősebb
Legyen bennetek a drága tudat
Hogy bármi sötét köd is száll reátok,
A felhők között ott fénylik a napi
Egyszer előtör izzó sugárral,
S akit elhívott szent elhivatással,
Boldog lesz, hogy nem lett hűtelen.
Mert vezet az Úr,
Vezet…
Szüntelen…

Lukátsi Vilma

Ma hálás szívvel elevenítettem fel ezt a megtapasztalást, mert megint szükségem volt az Úr biztatására, hogy Velem van, hogy bármi történjen is Ő nem hagy el soha és jöhet bármi vezet az Úr, vezet szüntelen. Ámen.

Cím: Re:"... És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened....
Írta: Irma - 2020. Január 02. - 14:13:30
A stroke

Az 1991-es év sok mindent tartogatott számomra. Év elején volt a nagy fordulat, amikor kegyelemből visszatérhettem az életbe, szabadon az alkoholtól, gyógyszerfüggőségből. De még ott volt a nagyon súlyos vérképzési problémám,ami miatt fizikailag nagyon gyenge állapotban voltam.  felépülésig hosszú út vezetett. A vérképzési problémának nem is találták a magyarázatát. Pedig jártam a Hematológiai Intézetbe vizsgálatokra, de csak annyi eredmény volt, hogy megállapították, hogy a szervezetemben hamarabb elhalnak a vörös vérsejtek, mint normál körülmények között, de hogy mit lehet tenni nem tudták, az imát ajánlották. Hát én imádkoztam. Közben meghalt az anyósom, és nekem kellett intézni a temetést. Aki intézett már temetést az tudja, hogy sok felé kell menni. Mivel a férjem csaáldja egyáltalán nem volt vallásos, de hivatalosan reformátusunak volt bejegyezve, a Szilágyi Dezső téri templom káplánját kértem föl a szertartás elvégzésére, kiválasztottam az Ige szakaszt, de még az énekeket is, hogy a teljesen világi embereknek azért legyen benne üzenet ami a szivükben marad. Mire minden elintéztünk, én annyira elfáradtam, hogy már a temetésre nem tudtam elmenni, mikor megjöttek a férjemék akkor látták milyen rossza állapotban vagyok, így a mentő bevitt a kórházba. Sajnos az én orvosom éppen szabadságon volt, igy szinte érdemleges vizsgálatok nélkül haza küldtek. De mivel továbbra is rosszul voltam, felhívtuk a pszichiátria főorvosát és ő küldött értem mentőt. Mint kiderült elég nagy a baj, mindjárt infuzióra kötöttek, és 10 napig mindennap kaptam infuzóban gyógyszereket. A külső tünet az volt, hogy elvesztettem az egyensúy érzékemet, és nem tudtam beszélni. Az infuzó kúra megtette a hatását és szépen rendbe jöttem. Sok évvel később nagyon sokat fájt a fejem és elmentem a neurológiára, aki kért egy MRI vizsgálatot. Az akkor nagy újdonság volt. Hiszen ez a diagnosztikai eszköz lehetővé teszi az agy feltárását számitógépes eszközökkel.Akkor találták meg a 1991-ben lezajlott stroke nyomát,  5  agyi infarktus nyomát tárta fel a gép. Azóta minden orvos megkérdezi, hogy melyik oldalam volt lebénulva, mikor hallják, hogy semelyik se, akkor mindig elhangzik : ez csoda. Valóban Isten a sátán egy újabb csapását hiúsította meg. Volt még egy másik stroke, amiből szintén csoda folytán kerültem ki éppen, károsodás mentesen. Akkor is a fejfájás miatt ültem a neurológus várótermében, ahol nagyon sokan voltunk. Nagyon meleg volt és én kezdtem magam egyre rosszabbul érezni, mire bekerültem az ájulás szélén voltam. A professzor asszony rögtön látta mivel áll szemben.Lefektetett és elkezdett kezelni. Ugyanis egy beindult strokos folyamat közben voltam.  Nekem általában normális a vérnyomásom, de akkor kiugróan magas volt.Majd két órát foglalkozott velem, kaptam injekciót, infuziót, és felírt egy több gyógyszerből álló  terápiát. A mai napig ezt szedem. Elmondta nekem, hogy nagyon ritka, hogy így el lehet kapni és visszafordítani ezt a folyamatot. A csoda abban rejlett, hogy több hónappal előre egyeztetett időpontban, pont akkor történt ez meg, amikor kéznél volt a segítség. Ha otthon Úrömön ér ez, nem biztos, hogy túl élem, mivel a fiam épp akkor vidéken dolgozott.
Nagyon hálás vagyok Istennek a gondviseléséért, és tudom, hogy, ahogy ígérte velem lesz a világ végezetéig mindennap. És olyan jó a csodálkozó orvosoknak elmondani, hogy valóban csodákat élek át mert szeret az Isten.
Visszatérve a vérképzési problémára, sokáig jártam rendszeresen ellenőrzésre, de mivel nem tudtak segíteni, belefáradtam és nem mentem egy ideig, aztán a házi orvosunk mégis rábeszélt, hogy ellenőríztessem újra, és a vérképem teljesen jó lett. A háziorvos is csak azt tudta mondani : ez Isten csodája. Igy van. Dicsérem és áldom az Urat, hogy e sok baj között hordozott erős kezén és nem árthatott tartósan nekem semmiféle veszedelem.Dicsősség Istennek!