Várjuk ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését.
Titushoz írt levél 2, 13.
Az evangéliommal olyan kincshez jutottunk, melynek neve nem pénz, nem vagyon, nem evilági hatalom, dicsőség és gyönyörűség, hanem reménység, még pedig élő, boldog reménység, amely testünkben-lelkünkben megelevenít és boldoggá tesz, teljességgel, örökre. E kincsre az evangéliom hívott el s erre keresztelkedtünk meg is. Azért hát mostani, ideigvaló életünket úgy használjuk, mint akik tudjuk, hogy egyszer e világ mögöttünk marad s éppen ezért szüntelenül élő reménységben várunk, "célegyenest igyekezvén Istennek a Krisztus~Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára."
De meddig várjunk e boldog reménységre? Mindörökre csak reménység marad az, amelyből sohase lesz semmi? Távol legyen! Ez a mi boldog reménységün k egyszer valósággá válik. Akkor többé nem kell reménykedve várnunk, mert reménykedő hitünk tárgya nyilvánvalóvá lesz s mi háborítatlan örököseivé lettünk annak, amire most várunk.
Addig pedig várjunk reménykedő hittel!!