Az Isten szerinti elképzelés
A házasságra vonatkozó isteni elképzelést az Efézus 5:21-28 jól összefoglalta. Gyönyörű kép tárul elénk, melyben a férj és feleség kölcsönösen kiegészíti egymást.
Kölcsönös engedelmességEngedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok úgy engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak, mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és Ő a test Üdvözítője is. De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben (Efézus 5:21-24).
Figyeld meg, hogy ez a szakasz így kezdődik: „Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében.” Ez a vers azt mondja, hogy mindenkinek engedelmeskednie kell, nem csak a feleségeknek /Jó hír!/ Mit is jelent ez?
Howard Hendricks professzor így felel erre a kérdésre:
Mint Krisztus testének tagjai, mindannyiunknak szükségünk van egymásra. Egymásnak vagyunk szánva, mert Isten családja vagyunk. A Szentlélek uralma alatt engednünk kell egymásnak, készségesen megadva az elsőbbséget azok szükségeinek, döntéseinek és elképzeléseinek, akikkel nap mint nap kapcsolatban vagyunk. Az a
természetes, ha saját jogainkat követeljük, figyelmen kívül hagyva másokét; az a
természetfeletti, ha önzetlenek vagyunk, és mások érdekei alá rendeljük a magunkéit.
A feleség mindenben kell, hogy engedelmeskedjen férjének. Megkérdeztem férjemet, hogy szerinte mi a teljes engedelmesség, és azt mondta, hogy két szóban össze tudja foglalni:
semmi ellenállás. (Jaj!) Tovább folytatta, és azt mondta, hogy az engedelmesség magába foglalja a feleség azon felelősségét, hogy pontosan mondja el férjének érzéseit közös életük minden területén, hogy félreértésnek semmi helye ne legyen. Szeretetteljesen ossza meg véleményét férjével. Általánosságban szólva valahogy így közelítse meg a kérdést: „Drágám, ez a véleményem, és kérlek, vedd figyelembe. A végső döntés azonban a tiéd, és én örömmel (ez a gyilkos szó) veled tartok, bárhogyan döntesz.” Gyakran úgy tűnik, mintha a feleség elfogadná férje döntését, pedig duzzog, vagy némán összeszorítja száját. Férjem szerint ez rosszabb bármilyen ellenvéleménynél.
Házasságunk társas kapcsolat, de Jodyé a vezető szerep. Általában megegyezünk az elképzelésekben, a célokban, a döntésekben, de nincs az a két házastárs, mely mindig mindenben egyetért. Amikor nem értek egyet vele, szeretettel elé tárom indokaimat, ráhagyva a végső döntést. Ezt értjük mi „semmi ellenállás” alatt. Isten tudja, hogy mit végez. Ha úgy alakul, hogy nekem volt igazam, és Jody tévedett, Isten majd tudatja vele.
Családunkban Jody a fegyelmező. Én szinte mindig egyetértek vele abban, ahogy kezeli a gyerekeket. Megbeszéljük, együtt olvasunk nevelési könyveket, és megosztjuk elképzeléseinket. Belül, mélyen én mégis a gyöngéd kis anyuci vagyok, és a gyerekek ezt tudják. „Anya úgyis megérti.”
Voltak idők, amikor nem értettem egyet Jodyval a gyerekek fegyelmezésében, de ő keresztül vitte akaratát. Alkalmanként rendkívül nehéz volt Jodyval tartani döntéseiben örömmel, veszekedés nélkül a gyerekek előtt. Később, amikor már kezdtek jelentkezni a szigorú nevelés jó gyümölcsei, örültem, hogy Jody nevelési módszere érvényesült.
Néhány évvel ezelőtt egy jelentős anyagi döntést kellett hoznunk. Megbeszéltük elképzeléseinket, és kiderült, hogy tökéletesen ellenkeznek. Minél többet beszélgettünk, annál jobban eltért a véleményünk!
Ezért Jody elhatározta, hogy megbeszéli a kérdést öt érett keresztyén férfivel, akik mindannyian az ő véleményét osztották. Hat férfi az egyik oldalon, és én a másikon. Sok imádság és töprengés után Jody a többség véleményét fogadta el.
Soha nem kellett annyit harcolnom, hogy ne veszítsem el örömömet. Akaratommal elfogadtam a döntést, de érzelmeimben ezt kiáltottam: „Nekem van igazam!” Gyakran könyörögtem helyes magatartásért, és úgy éreztem, változom is a jó irányba, míg egyik éjjel egy álom rá nem ébresztett a valóságra.
Egy héttel a szóban forgó pénzügyi döntés után azt álmodtam, hogy Jodyt bíróság elé állították, és mindenki azt bizonyította, hogy ő tévedett, nekem pedig igazam volt! Én győztem! Fölébredtem, forgott velem a világ. Felkiáltottam: „Óh Istenem, mindent megpróbáltam, hogy átadjam Neked ezt az ügyet, most pedig ilyen szörnyűséget álmodom. Újra átadom Neked Uram, és nagyon vágyom a helyes magatartásra. Kérlek, segíts!” Fokozatosan változott is magatartásom, amint újra meg újra hivatkoztam Isten ígéreteire.
Egy másik eset jut eszembe, ami 1977-ben történt, amikor ennek a könyvnek az első kiadását írtam, Jody pedig „Solomon on Sex” (Salamon a szexről) című könyvét. A szexuális kapcsolatról négy olyan oldalt írt, amit én túl részletesnek és szókimondónak éreztem. Úgy véltem, hogy az a négy oldal megütközést keltene a keresztyén világban, és hónapokig nem mehetnék ki az utcára, mert ujjal mutogatnának rám, mondván: „Aha, biztosan ő csinálja azokat a dolgokat!” Jody szerint az a négy oldal nagyszerű, és a keresztyén olvasóknak szükségük van rá. Nyilvánvalóan zsákutcába kerültünk. Mivel Jody szeretetteljesen azzal szokott vádolni, hogy a fejem is érzelmekkel van tele, eldöntöttem, hogy indokaimat logikusan felsorolom, és átadom neki. Imádkoztam ezért a helyzetért, és elmondtam az Úrnak, hogy szeretettel és érthetően leírom véleményemet, aztán pedig Rá bízom, hogy Ő mutassa meg férjemnek, mi a helyes. Lenyelve félelmeimet, átadtam Jodynak a listát, és megkértem, hogy még egyszer vegye fontolóra gondolataimat. Biztosítottam felőle, hogy a döntést ráhagyom, bízva Istenben, hogy Ő majd megmutatja, mit kell tennie azzal a négy oldallal. Miután Jody elolvasta „észérveimet”, rám mosolygott, szó nélkül vett egy piros tollat, és áthúzta mind a négy oldalt! Természetesen ujjongtam. Félelem nélkül kimehettem az utcára!
Szempontjaim más esetekben is megváltoztatták már Jody véleményét, miután megosztottam azokat vele. Nem az a kérdés, ki győz, hanem hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz.
Ugye, az engedelmességről szóló szakasz úgy tűnik, mintha férjeink ültek volna össze, hogy megírják? Pedig nem ők a szerzők, hanem Isten! Kérlek figyeld meg, hogy Isten nem azt mindja, férjed megérdemelte vagy megszolgálta a jogot, hogy kapcsolatotokban ő legyen a fő. Azt mondja, hogy Ő maga, Isten döntötte el, hogy ez a legjobb mód, és ezért arra kér, hogy tiszteld az Ő tervét. Isten sok egyéb lehetőség közül választhatott volna, de Ő ezt választotta. Elhiszed, vagy nem, de a te érdekedben döntött így!
Egyenlőre talán egyirányú utcának tűnik ez az egész: a feleségnek kell engedelmeskednie. De várj csak! A férj sokkal nagyobb feladatot kapott:
úgy szeresse feleségét, mint Krisztus szerette a gyülekezetet.
Linda Dillow