Kereszt vagy kínoszlop?
Jehova Tanúi azt állítják, hogy az Úr Jézus nem kereszten, hanem egy kínoszlopon halt meg. Ennek szerettem volna utánajárni, hogy hogyan lehet ezt megcáfolni.
Csaba, már sokat segített nekem ebben, de képeket is szerettem volna, és így botlottam ezekbe az anyagokba az Interneten, ami talán másokat is érdekelhet:
http://www.apologia.hu/xtianity/crucifixion.html* * *
[justify]A következő hivatkozásból ide is másolom azt a hozzászólást, amire felfigyeltem:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9189194A „kínoszlop" és Lipsius
Az ÚVF a keresztet a „kínoszlop" (torture stake) szóval helyettesíti, és ezt a 6. számú Függelékben igyekszik megindokolni (417-419. oldal). Jézus tehát az ÚVF-ban nem kereszten halt meg, Pál szavai is így hangoznak: „Sohase történjen meg, hogy dicsekszem, hacsak nem Jézus Krisztusnak, ami Urunknak a kínoszlopával, aki által a világ oszlopra feszíttetett nekem.” (Gal 6:14)
Jehova Tanúi természetesen nem „Krisztus keresztjének ellenségei" (Fii 3:18), hiszen nem Jézus halálát és annak jelentőségét tagadják, hanem a kivégzés eszközéről vélik úgy, hogy az a hagyományos elképzeléstől eltérő alakú volt. A kivégző eszköz alakjának természetesen nincs teológiai jelentősége. Nem olyan téma, amellyel érdemes lenne foglalkozni. Inkább annak van jelentősége, hogy a szervezet a „saját igaza” érdekeben manipulálja az olvasóit. Ezúttal egy képpel.
A Függelék-beli cikk a keresztet pogány szimbólumként (A népek az egyenlő szárú keresztet használták, mindig égtáj-, évszak-, napkorong-, tér és időjelképként, és soha sem jelöltek vele kivégző eszközt; vö. Jelképtár, Budapest, Helikon Kiadó, 1990 (115. oldal)) mutatja be, és négy szakkönyvet is idézve azt állítja, hogy Jézus egy függőleges oszlopra szögezve halt meg. Miért olyan fontos ez a Társulat számára? Mert „semmit sem akar hozzátenni Isten írott szavához”.
A kép említése előtt a Lewis-Short-féle latin szótárt idézi a latin crux szó jelentéséről: „A bűnözők megfeszítésére használt egyszerű oszlopot latinul crux simplexnek hívták. Egy ilyen kínzóeszközt ábrázolt Justus Lipsius (1547-1606) a De Cruce libri tres című könyvében; ezt itt be is mutatjuk (Antwerpen, 1629; 19. o.).”
El kell ismerni, hogy a Társulat nem állítja konkrétan: Lipsius ezzel a képpel Jézus megfeszítését ábrázolta. Mégis ezt sugallja több úton-módon is. Egyrészt a saját gondolatmenetébe illeszti be: a Függelék egész 6. pontja azt van hivatva bizonyítani, hogy Jézus egy ilyen oszlopon halt meg. Másrészt a kép a 418. oldalt szinte teljesen kitölti, így a Tanú és érdeklődő olvasók fejében a téma és a kép garantáltan összekapcsolódik. Harmadrészt a Társulat Lipsius könyvéből csak egy képet ragadott ki, hallgatva arról, hogy a szerző a témáról és konkrétan Jézus kínhaláláról még mit írt. Voltak, akik utánajártak ennek a könyvritkaságnak, és lefordíttatták annak latin szövegét. Amint kiderült, a Függelékben bemutatott kép valóban Lipsius könyvében van, de a 647. oldalon, és egy középkori bűnöző kivégzését mutatja be. A Társulat szerint Lipsius képe a Lewis-Short-féle latin szótárban tárgyalt ókori (Jézus-korabeli) crux simplex-t ábrázolja („Egy ilyen kínzóeszközt ábrázol..."). Másodszor ezen az oldalon Jézusnak még a neve sem fordul elő! Harmadszor Lipsius Jézus kivégzéséről is írt, és azt is ábrázolta a könyvében. A Társulat ezt azért nem említette meg, mert akkor kiderült volna, hogy a szerző nem ért egyet vele.
A 661. oldal már valóban Jézusról szól, és Jézust ábrázolja egy kereszten, illetve a korai egyházatyáknak és Lipsiusnak a keresztről szóló elmélkedését közli. íme egy részlet Lipsius kommentárjából: „Az Úr keresztiének négy fadarabja volt, a függőleges oszlop, a keresztgerenda, egy lent elhelyezett fadarab [ti. amin ülni lehetett], és a fent elhelyezett feliratos tábla. Ezt [a beszámolót] Iréneusznak is továbbadták: „Magának a keresztnek a szerkezete ötvégű: a két vízszintes, a két függőleges, és egy középen, amelyen a szögekkel rögzített személy nyugodott.” Lipsius ezután más 2-4. századi íróknak (Tertulliánusz, Augusztinusz stb.) a keresztről való elmélkedéseit is idézi, végül megjegyzi: „Amikor valaki kitárt kézzel, tiszta szívvel Istent imádja, a Keresztet formázza."
Ami magát a „kereszt" szót illeti, görög eredetije a sztaurosz. Ez a klasszikus görögben valóban egyenesen álló cölöpöt, karót és hasonlót jelentett. Mégsem tudom elképzelni Jézust, amint egy minimum három és fél méteres telefonpóznával a hátán elindul a Golgotára, és fizikai képtelenségnek tartom, hogy egy ilyen cölöpről ne szakadt volna le a teste, ha csupán két szög tartotta volna.
Két bibliai részlet is bizonyítja azonban, hogy a fa, amelyen Jézust kivégezték, T-alakú vagy latin kereszt alakú lehetett. Egyrészt a büntetést indokló háromnyelvű táblát (titulus), amely biztos nem egy kis cetli volt, Jézus feje fölé szögezték (Mt 27:37, lásd jobboldalt), és nem a keze fölé, ahogy a Társulat szokta ábrázolni. Másrészt Jézus kezeit szegekkel verték át, legalább kettővel (Jn 20:25), és nem csupán eggyel, ahogy a Társulat szokta ábrázolni. Szerinted melyik felel meg jobban a bibliai leírásnak?
Ami az oszlopra húzás ókori közel-keleti szokását illeti, a már kivégzett, azaz halott bűnözőket mutogatták így elrettentő példaként. A római crux azonban kivégző és egyben kínzó eszköz is volt, amelyen az odakötözött vagy odaszögezett ember akár napokig is kínlódhatott. A lábszárat is azért szokták eltörni egy idő után (vö. Jn 19:31-33), hogy az elítélt ne tudjon újra meg újra felegyenesedve mélyeket lélegezni. így az elítélt - ha nem vérzett el - rendszerint fulladásos halált halt. Mindezt szem előtt tartva érthető Pilátus csodálkozása is, hogy Jézus alig hat óra leforgása alatt meghalt (vö. Mk 15:45). Ennek persze más oka volt (lásd Jn 10:17-18).
A felső, vízszintes keresztgerenda létét különben a régészet is bizonyítja (Kroll, Gerhard: Jézus nyomában, Budapest, Szent István Társulat, 1993 (474-475. oldal); Kettling, Siegfried: Nem kérdezett senki, akarok-e élni, Budapest, Harmat Kiadó, 1997 (79. oldal)). A Társulatnak ugyanúgy tudnia kellett ezekről a viszonylag régi és közismert leletekről, mint az általa idézett könyvek íróinak. Pompeit és Herculanumot i. sz. 79-ben a láva és a hamu borította el. Az egyik herculanumi házban 1938-ban találtak rá arra kis házi oltárra, amelyen egy f alba süllyesztett latin fakereszt volt.
Az eddig talált legrégebbi keresztábrázolást a Pompeit és Herculanumot elpusztító vulkáni hamu alatt megőrződött épületek egyikében, a szolgaszálláson találták. Alakja latin kereszt. Mivel a fakeresztet kitépték a helyéből, így nem tudni, hogy üres volt-e vagy volt rajta corpus?
Rómában pedig, a Palatinus-dombon, a császári udvar szolgaszállásainak (paedagogium) területén ásva még 1857-ben 1-2. századi falfirkákat találtak (lásd jobbra!). Az egyik rajz olyan férfit ábrázol, aki egy szamárfejű, keresztre feszített emberalakra mutat. A kísérő szöveg ez: „Alexamenosz: Szebete Theó!", magyarul: „Alexamenosz [mondja]: Imádjátok Istent!" Természetesen nincs olyan ókori istenség, amelynek szamárfeje lett volna, aki kereszten halt volna szégyenletes kínhalált, akit bárki is imádott volna, illetve akinek az imádatán bárki is gúnyolódott volna. Csak egy keresztény hitét tekinthették a kortársak ennyire nagy szamárságnak (vö. 1Kor 1:18-25).
Graffiti szamárfejű megfeszítettel, görög feliratának (Alexamenosz: szebete theó!) jelentése: "Alexamenosz [mondja]: Imádjátok Istent!"
Egyszerű, sematikus falkarc. A keresztből csak a keresztgerendát és a lábtartót emeli ki. Egyértelműen nem keresztény ábrázolás, hanem gúnyrajz, amelynek "alkotója" egy görög ifjú, Alexamenosz hitét szamárságnak tartja, azaz ostobaságnak. Ez korántsem volt elszigetelt jelenség. Alig két évtizeddel Jézus után már Pál apostol is ezt írta egyik levelében: "…mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság" (1Korinthus 1:23). Kr.u. 112 körül pedig ifjabb Plinius, bithüniai helytartó, amikor Traianus császártól tanácsot kér, hogy mit kezdjen a helyi keresztényekkel, azt írja róluk, hogy "karban énekelnek az istenek hitt Krisztus tiszteletére", és hogy a hitükben nem talált "egyebet ostoba és határtalan babonaságoknál". (Levelek 96.) Ennél konkrétabb, keresztényellenes pletykáról tudósít kb. 200 körül Minucius Felix jogász és apologéta. Párbeszédes művében a pogány jogász vádjai között az is elhangzik, hogy "Hallom, hogy a legocsmányabb állatnak, a szamárnak a fejét tartják vallásos tiszteletben valami esztelen babonából." (Octavius 9:3). A kortárs Tertullianus a pletyka forrásáról is tud: "Nos, mint egyesek, ti is úgy képzelitek, hogy szamárfej a mi istenünk. Az efféle isten gyanúját Cornelius Tacitus hintegette." Elmeséli Tacitus verzióját az Egyiptomból kivonult zsidókról, akik a pusztában szamarak segítségével jutottak vízhez, majd "hálából ezután e jótéteményért egy hasonló állat képmását istenükké avatták." Tertullianus folytatja: "Gondolom, innét eredt később a gyanú, hogy mi is, akik a zsidó valláshoz közelállók vagyunk, hasonló bálvány tiszteletére köteleztük magunkat." (Apologeticum 16:1-3).
Végül megjegyzendő, hogy a kereszt nem kerülhetett be a kereszténységbe a pogány vallások szimbólumrendszeréből sem. Azok keresztjei ugyanis egyrészt szinte mindig egyenlő szárúak voltak (+, csak az egyiptomi ankh kivétel), másrészt mindig bonyolult, misztikus filozófia tartozott hozzájuk, harmadrészt pedig sohasem utaltak kivégző- vagy kínzóeszközre. A kereszt ugyanis kizárólag ezt a szégyenteljes kivégzési módot jeleníti meg, ezért történheti meg csak évszázadokkal később, amikor ezt a módszert már nem alkalmazták, hogy a keresztények egyik legfontosabb szimbólumává vált.[/justify]