Szerző Téma: Szikszai Szabolcs gondolatai  (Megtekintve 23704 alkalommal)

plus minus reset

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 12155
  • Nem: Férfi
  • Last Login:2018. Szeptember 23. - 21:06:01
Re:Szikszai Szabolcs gondolatai
« Válasz #15 Dátum: 2013. Június 10. - 15:52:15 »
Egy hatalmas lufinak az utolsó
maradványai is mostanában repülnek a
szemetesbe az életemből. Ez a lufi
pedig nem más, mint az az illuzórikus
elképzelés, hogy meg lehet spórolni a
külső és a belső harcot. Bájos és naiv.
Ha jól viselkedsz, akkor jó leszel, és ha
jó leszel, elégedett leszel magaddal,
mert jó vagy, és azért vagy jó, mert jól
viselkedsz. Így neveltek, jól van? Én így
szállok le a bicikliről, oké? Úgy
neveltek, hogy akkor vagyok „jó”, ha
úgy viselkedem, ahogyan azt elvárják
tőlem. Az más kérdés, hogy a szüleim
következetlenek voltak, és lényegében
lehetetlen volt nekik megfelelni, mert
magasról le voltam ejtve, statiszta
voltam a szánalmas alacsony-
költségvetésű szappanoperájukban,
valami szánalmas kis kerti-törpe, aki
azt hiszi, számít. Jóreggelt, nem. Na,
nem is ez a lényeg, mert nem biztos,
hogy ügyesebb leszek. Ez a múlté.
Közben én meg közel harminc lettem.
Hm, emlékszem apámra, amikor ennyi
idős volt. Tisztán emlékszem. Erős volt
és magabiztos. A világot elhúzta volna
a hátán. Félelmetesen látom
magamban őt, és félelmetes számomra
a bennem lévő apám, mert ismerem a
végkifejletet is. Mindegy, nem ez a
lényeg. Ez egy másik véget nem érő
történet, generációk benned zajló
vitája arról, hogy mi a helyes, és ebben
a vitában a te szavad számít a
legkevésbé. A lufi, ezzel kezdtem.
Tudom, azt mondod, na de hol vannak a
jó kis észosztós keresztény-teológus-
megmondom bejegyzések.
Szabadságra mentek. Most csak ilyen
önmagam tátongó szakadékába
meredő merengéseket vagyok képes
kiköhögni magamból. Apropó, három
napja nem gyújtottam rá. Nálam ez
nagyon dolog, mert vagy dohányzom,
de akkor azzal kezdődik, és azzal
végződik is a nap, most elegem lett
belőle. Szóval ez van. Ez az az időszak –
ha régi olvasó vagy, jól ismered ezt a
korszakot is – amikor számot adok
magammal szemben magamról, hogy
mivé lettem és hogy ki tudok-e egyezni
erkölcsileg azzal, amivé váltam.
Fájdalmas időszak. Általában szigorú
bírája vagyok önmagamnak.
Öö, a lufi és a belső meg a külső harc.
Úgy élni, hogy arra mások azt mondják:
ez igen. Úgy élni, hogy arra te magad is
azt mondd: ez igen. És úgy élni, hogy ez
a kettő egy életben valósuljon meg.
Azaz, hogy egyszerre légy konformista
és nonkonformista. Érted? Persze,
teljesen megvalósítható. Á, dehogy.
Szóval a lufi ez volt, és most már
teljesen világos, hogy két választásom
van: 1. szépen belesimulok az
elvárásokba, és csendesen meghalok,
de elvegetálgatok, talán még „sikeres”
is leszek, de nem sok vizet zavarok.
Légyegében nem is a saját életemet
élném, hanem sokakét. Kirakat-
valóság. 2. Elfogadom, hogy amit hiszek
és gondolok magamról és a világról, az
helyes és igaz, és igen, jól és helyesen
látom a dolgokat, és nem kellene
összepisálnom magam attól, hogy
állítólag mások idősebbek, okosabbak,
vagy bölcsebbek, bár ez utóbbi kettő
gyakran igencsak kétséges. Tudod, az
az illúzió, hogy neked kész helyed van a
világban, na az egy gyilkos illúzió, és
semmi köze a valósághoz. Üdv, világ.
SZIKSZAI SZABOLCS
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető zsotza

  • Utolsó utáni csavar Isten gépezetében.
  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1008
  • Nem: Férfi
  • Last Login:2018. Szeptember 23. - 18:32:52
  • Takarító- kistestvér
    • Zsotza személyes weboldala. Kísérleti oldal,"béta verzió"
Szikszai Szabolcs gondolatai
« Válasz #16 Dátum: 2013. Június 11. - 05:43:19 »
A  fájdalmasan  őszinte, illúzióromboló, igaz  beszédben  látom a  megújulás egyik  lehetséges útját.
Jobb  levetni  a "Kiváló  dolgozó  Élkeresztény"  érdemérmet,
és  a    szellemi  Szupermen-öltönyt,-még  akkor  is,ha  ezért egyedül  maradunk-,
mint  egy  egyházi-vallásos ideál  álomnak  mindenáron  megfelelni próbálni.

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 12155
  • Nem: Férfi
  • Last Login:2018. Szeptember 23. - 21:06:01
Re:Szikszai Szabolcs gondolatai
« Válasz #17 Dátum: 2013. Június 11. - 11:02:43 »
Szikszai Szabolcs írta:
''Apropó, három
napja nem gyújtottam rá. Nálam ez
nagyon dolog, mert vagy dohányzom,
de akkor azzal kezdődik, és azzal
végződik is a nap, most elegem lett
belőle. Szóval ez van. Ez az az időszak

ha régi olvasó vagy, jól ismered ezt a
korszakot is – amikor számot adok
magammal szemben magamról, hogy
mivé lettem és hogy ki tudok-e
egyezni
erkölcsileg azzal, amivé váltam.
Fájdalmas időszak. Általában szigorú
bírája vagyok önmagamnak.''

Egy kedves barátom nem rég arról beszélt, hogy mennyire hiteltelen, amikor egy dohányos beszél Istenről, s mennyire hálás Istennek, hogy megszabadította ettől a bűntől.
Kérdezem tőle:
-Baby miért lenne hiteltelen, ha egy dohányos beszél Istenről?!
Erre Ő:
-Mert megrontja a Szentlélek templomát.
Próbáltam neki példákat hozni a környezet szennyezés egyéb válfajaiból...
AZ AZ IGAZSÁG, HOGY ANNYIRA KIVAGYUNK ÉLEZVE EGYMÁS STÍLÚSÁRA, HOGY A HITBELI VITÁKBÓL MINDIG BESÉRTŐDÉS ÉS BESÉRŰLÉS LESZ A RÉSZÉRŐL...
EZÉRT INKÁBB HAGYTAM AZ EGÉSZET.
AZTÁN MEGTALÁLTAM AZ INTERNETEN A BIZONYSÁGÁT, AMITŐL TELJESEN MAGAM ALÁ KERÜLTEM NÉHÁNY PILLANATRA.
EGYRÉSZT MEGDÖBBENTETT AZ ÉVEK HOSSZÚ SORÁN ÁTÉLT ÖNMARCANGOLÁSA, MÁSRÉSZT AZ IRÁNTAM VALÓ BIZALMATLANSÁGA, HISZEN SOHA EGYETLEN SZÓVAL SEM EMLÍTETTE, ÉN MEG SAJNOS VAK VOLTAM HOZZÁ, HOGY MEGLÁSSAM.
AZTÁN ATTÓL IS LE LETTEM SÚLYTVA, HOGY AZ ÚJJÁSZÜLETÉSÉT ÉS MEGTÉRÉSÉT SZINTE 10 ÉVVEL KÉSŐBBRE HELYEZI, MINT AZ VALÓJÁBAN MEGTÖRTÉNT, S OLYAN KÜLSŐSÉGEKHEZ KÖTI, MINT A DOHÁNYZÁSRÓL VALÓ LESZOKÁS, AZ ALÁMERÍTKEZÉSE ÉS A GYÜLEKEZETI TAGSÁGA.
MOST VALÓBAN BOLDOGABBNAK ÉS TALÁN KIEGYENSÚLYOZOTTABBNAK TŰNIK AZ ÉLETE, KEDVESEBBNEK LÁTJA MAGÁT ISTEN ELŐTT MOST, ÉS UNDORÍTÓNAK A MÚLTBAN.
SZOMORÚSÁGGAL TÖLT EL EZ AZ ÁLLAPOTA, MERT MA SEMMIVEL SEM KEDVESEBB ISTEN ELŐTT, MINT AMIKOR SOK ÉVE MEGVALOTTA JÉZUST KRISZTUSÁNAK.
TUDOM, HOGY BELÜL MA IS AZOK A KÍNOK GYÖTRIK, AMELYEK A MÚLTBAN, TALÁN FŐKÉNT A FÉRJE MEGTÉRETLENSÉGE.
OLYASMIT VÁR EL TŐLE, AMELYRE AZ EMBER ÖNMAGÁTÓL KÉPTELEN...
SZÓVAL AGGASZT, HOGY ELTŰNT AZ A NŐ, AKI LÁTJA ÖNMAGA MÉLYSÉGES ÁLLAPOTÁT, S VAN HELYETTE VALAKI, AKI JOBBNAK ÉRZI ÖNMAGÁT.
SAJNOS EZ AZ ARMINIÁNUS IGEÉRTELMEZÉS EGYIK MELLÉK TERMÉKE.
PEDIG MEG VAN ÍRVA, HOGY ''NEM CSELEKEDETEKBŐL, HOGY SENKI NE KÉRKEDJÉK.''
ÉS HOGY:''...ÉS MEGÍTÉLTETÉNEK A HALOTTAK AZOKBÓL, AMIK A KÖNYVEKBE VOLTAK ÍRVA, AZ Ő CSELEKEDETEIK SZERINT.''
AMÍG NEM ÉRTJÜK MEG A KÉT IGEHELY KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉST, ADDIG NEM FOGTUK FEL  SEM A KEGYELEM SÚLYÁT, S NEM ÍZLELTÜK MEG ANNAK VALÓDI SZABADSÁGÁT!
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 12155
  • Nem: Férfi
  • Last Login:2018. Szeptember 23. - 21:06:01
Re:Szikszai Szabolcs gondolatai
« Válasz #18 Dátum: 2013. Június 14. - 19:05:52 »
Sok minden zavar az keresztényekben
(köztük magamban is), de talán a
legjobban az önkényes
bibliamagyarázat. A saját szám íze
szerint kiforgatott ige-konstrukció.
Persze, aki egy kicsit is jártas a Biblia
értelmezésének egyébként nem
egyszerű módszertani problémáiban,
tudja, hogy valahol minden értelmezés,
még a fordítás is, amit értelmezel.
Szóval nem annyira egyszerű ez, és
van, hogy az ember rájön, nem értette
jól, amiről azt hitte igen, és mások
tévednek. Nem erről beszélek. A
szándékos ön-alátámasztásról. Én
vagyok valaki, valamilyen, és azt
önkényesen összekapcsolt, és
kiválogatott igékből szépen
megideologizálom. Nálam elgurul a
gyógyszer ettől. Kinyílik a bicska a
zsebemben. Ilyenkor mindig azt érzem,
hogy szélhámossággá züllesztjük a
kereszténység üzenetét. És persze,
általában ez a szélhámos önkényes ön-
alátámasztás valami undorító
képmutató, rátarti, beképzelt
piperkőciséggel is társul.
Rendben, egy dolgot felfedeztem
ebben az egész működési
mechanizmusban. Hogy általában a
bibliai részek élét veszik el, és
megtöltik valami trutyival, ami lehet,
hogy nagyon kegyes, csak sehová sem
vezet, csak jól hangzik. Hetek óta egy
tipikus példa jár a fejemben. Jézus azt
mondja a tanítványainak a hegyi
beszédben, hogy „TI vagytok a föld
SÓJA”. Majd azt is mondja, hogy „TI
vagytok a világ VILÁGOSSÁGA”. A só,
ami láthatatlanul vigyáz és őriz, ízesít,
a hiányát csak akkor érzékeled, amikor
nincsen. A só, aminek alapvetően nem a
láttatás, a látszás a dolga, hanem a
hatás. A világosság, ami figyelmet hív
fel, ami Istenre mutat. Ami láttat, látást
ad, megvilágít, vezet, képbe hoz,
kitisztítja a képet. Alapvető része a
látás. Isten munkájára történő rálátás.
Eközben arra jöttem rá, hogy mi látható
sók és láthatatlan fények vagyunk.
Show-műsor. Pont az hiányzik belőle,
ami igazán hitelessé teszi az életet: az
életszerűség és eredetiség. A show
megjátszott, nem is várja senki tőle,
hogy őszinte legyen. Pont azért
szeretjük, mert megjátszott. Színjáték.
Só-biznisz. A só, ami csak látszik, de
nem tölti be a szerepét. A világosság,
ami láthatatlan. Teljesen groteszk: a
só, ami nem ízesít, és a világosság, ami
nem világít. Durva. Ennyire groteszk az
életünk is, amikor azt mondjuk, hogy
Jézus követői vagyunk, Isten fiai, és
csak a lényeget spóroljuk ki a levesből.
Fullextrás a lakás, csak nincs
bevezetve a villany. Mennyei a pörkölt,
csak nem volt itthon só. Ötszáz évesek
vagyunk, csak út közben kifelejtettük a
levesből a sót. Ötszázan járunk
templomba, csak lekapcsolták a
fejünkben a villanyt. Hiszek, csak
közben ízesítés helyett naponta
fosztom meg a többieket a
vidámságuktól, örömüktől,
lelkesedésüktől, elköteleződésüktől,
reményüktől. Annyira hiszek, hogy az
már majdnem ateizmus. Hiszek, és
követlek, Uram, csak eredményeket ne
várj tőlem. Engedd, hogy só legyek, ami
érezhetetlen, és fény legyek, ami
láthatatlan. Ja, hogy az vagyok? Akkor,
ennyi, ámen.
SZIKSZAI SZABOLCS
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 12155
  • Nem: Férfi
  • Last Login:2018. Szeptember 23. - 21:06:01
Re:Szikszai Szabolcs gondolatai
« Válasz #19 Dátum: 2013. Június 16. - 22:25:21 »
Nem vitás, hogy a hit erőt ad. Bármilyen
nehézségben vagy, nem érzed, hogy be
vagy zárva egy behatárolt,
szenvedésekkel teli világban, mert
tudhatod, hogy a világ több a
pillanatnál, és több annál, mint amit
most tapasztalsz. A láthatón túl is van
egy világ, aminek ez az általunk
fizikálisan tapasztalt világ az árnyéka
csupán. A természetfelettiben történő
hit olyan erőtartalék, amivel nem bír
az, aki csak abban hisz, ami látható. A
vallásos hit egészség-megóvó és
gyógyító. Ez egyébként nagyon logikus.
Gondolj bele, hogy kilátástalan
helyzetben vagy, és már senki nem tud
segíteni, már minden reményed
elveszett, mert mondjuk,
gyógyíthatatlan beteg vagy. Ha hitedet
veszted a gyógyulás reményét illetően,
akkor azzal fel is adod. A gyógyulásba,
és a jobbulásba vetett hit erőt ad, és
pont azért ad erőt, mert a gyógyulás
Istenhez kötődik, Isten gyógyít meg,
fordítja meg a folyamatokat, ő segít,
mert ő minden körülmény felett áll. És
persze, adott esetben a veszteséget is
könnyebben feldolgozza az, aki hiszi,
hogy a halálon túl kezdődik csak igazán
az élet, mint az, aki csak e
törpeminoritásban képes elhelyezni a
létet.
Sokat idézett, és némileg elkoptatott
mondat a Bibliából a következő:
„mindenre van erőm a Krisztusban, aki
megerősít engem.”. Amikor gyenge
vagyok, akkor vagyok erős, mert
Krisztus akkor bontakozhat ki az
életemben leginkább. Szép, jó,
szívmelengető, csak van ebben egy sor
buktató. Például mindjárt kezdjük ott,
hogy mit értünk az alatt, hogy
mindenre van erőm? Mindenre kell,
hogy legyen erőm? Szerintem nem, és
ez az ige sem erről szól. Mindenre lesz
erőd, amivel ISTEN megbíz. Ami a te
feladatod. Erőt kapsz a feladatokhoz,
amelyekkel Isten felruház. Nem
munkamániáról, mániás isten-
komplexusról van szó, nem sziszifuszi
munkáról, atlaszi küzdelemről van szó,
amiben a legnagyobb ellenséged az idő,
mert csak 24 órából áll egy nap. Nem
arról van szó, hogy ott spórolsz, ahol
éppen lehet, és ahol lehet, az a
családod. Nem a munkamániáról van
szó: amit ma megtehetsz, ne halaszd
holnapra. Egyesek MINDENT ma
akarnak megtenni, és ha tehetnék
mindent, ami csak eszükbe jut, még
aznap megtennék, aztán másnap az
értéktelenség-érzettől gyötörve
kétségbeesetten keresik, hogy mitől
kellene értékesnek érezniük magukat,
mert aki nem dolgozik, ne is egyék. A
munka is lehet bálvány. hallottál már
erről? Úgy hívják munkamánia, és a
jutalma a kiégés, a burnout szindróma.
Mindenre van erőm a Krisztusban, oké,
de mindenre szüksége van Krisztusnak
azok közül, amit teszel? Isten kérte
tőled? Kérte tőled bárki? Nem
végezhetné el a munkád nagy részét
más? Mindenre neked kell, hogy erőd
legyen? És amikor kifogysz, akkor úgy
gondolod, Isten nem ad elég erőt.
Tudjátok, lelkészeket különösen
fenyeget ez a veszély, mert a
„szolgálat” címkéje alatt a halálra
szolgálás esete forog fent: mert még
vasárnap sem pihenhetsz, pedig Isten
tudott valamit, amikor azt mondta,
hogy az éjszaka az alvásra, a hetedik
nap pedig a pihenésre, az Isten dolgain
történő elmélkedésre van. Persze-
persze, ez „csak szolgálat”… hányszor
estem én be néhány „csak szolgálatról”
úgy az ágyba, mint aki már fel sem fog
onnan kelni többet. Isten nem kéri, hogy
24 óra helyett 25 órát dolgozz. A
munka-mánia nem Isten kérése, hanem
a saját kényszered, ha úgy tetszik, a
bálványod.
KRISZTUSBAN van erőm mindenre.
Néha erős szerepzavart érzek a
keresztényeknél: mintha felcserélődne
Mester és tanítvány szerepe. Mindenre
van ereje a Krisztusnak bennem, mert
erős vagyok. Álljunk már meg egy
percre, és gondoljuk végig a
szerepeket. Tudtommal Krisztus halt
meg a Golgotán érted, és nem te haltál
meg Krisztusért. Kezdjük már ott, hogy
ki kinek tartozik hálával és köszönettel.
Ha felcseréled a sémát, abból az
következik, hogy dühös leszel Istenre,
hogy nem hálás neked azért, hogy te
mennyi mindet teszel érte. Nem
jutalmaz meg. Na, szóval, a gond az,
hogy mielőtt te bármit is tettél volna
„Krisztusért”, ő már réges-régen az
életét adta oda érted. Nem kapsz
semmilyen erőt Krisztustól, ha nem
vagy tudatában saját erőtlenségednek,
annak, hogy szükséged van Krisztus
erejére. Hogy Krisztusnak van ereje,
ami téged erőssé tesz, és nem neked
van erőd, ami szegény, törékeny
Krisztust megerősíti. A Krisztusban van
erőm. Ez azt is jelenti, hogy az erőm,
Krisztus munkájában koncentrálódik.
Erőt kapok a szolgálathoz. Az öncélú
rohanás, és mégnagyobb, mégtöbb,
mégmagasabbra célok, nem Krisztus
céljai. Isten nem kéri tőled ezeket.
Krisztus ad nekem, és nem én adok
neki. Amit én adhatok, az a hála, de
ugye, azt meg csak úgy adhatom, hogy
nem gondolom, azt, hogy neki kellene
nekem hálásnak lenni. Világos, ugye?
Megerősít engem. Szóval nekem a nagy
kérdésem ez: MIBEN? Miben erősít meg.
Gyakran úgy érzem, hogy Krisztust arra
használjuk, hogy a nyilvánvaló
hülyeségeinket takargassuk vele. Ez
kérem, istenkáromlás. Jól-nevelt
keresztényekként még a trágár
szavakat is kerüljük, és egymásra is
rászólunk, ha kell, nem hogy az
istenkáromlás… közben meg az Úr
nevét naponta hányszor is vesszük a
szánkra hiába? Amikor csak duma, amit
mondunk. Amikor hivatalos szöveg.
Sablon. Felesleges Isten-szólongatás.
Krisztus nem azért jött, és nem azért ad
erőt, hogy te vele takarózhass, és azzal
szabadkozhass, hogy „nem én, az Úr”.
Amikor azt mondom, hogy „mindenre
van erőm a Krisztusban, aki megerősít
engem”, és közben úgy érzem, hogy
valójában Isten lehetne nekem hálás,
meg úgy általában mindenki a
környezetemben, akkor az
istenkáromlás. Kvázi kamu. Jézus a
próbákban, a rád bízott feladatokban
erősít meg. Az ő ereje soha nem mások
letaposására érkezik hozzád. Légy
korrekt, és ne kamuzz a Bibliával.
A szívem fájdul bele, amikor olyan
gyönyörű és mély tanításokat járatunk
le a könnyelmű vagdalkozással meg
idézgetéssel, mint ez, hogy Isten
megerősít a szolgálatra, és arra, hogy
helyt álljunk ott, ahová helyezett. Ne
légy könnyelmű, és gondold végig, mit
mondasz, ne zülleszd közhellyé azt, ami
másnak az utolsó reménye lehet!
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 12155
  • Nem: Férfi
  • Last Login:2018. Szeptember 23. - 21:06:01
Re:Szikszai Szabolcs gondolatai
« Válasz #20 Dátum: 2013. Június 19. - 22:37:38 »
Futószalagon állnak elő a vélemények.
Amolyan kínai-ömlesztett bóvli-tenger.
Persze, ez is csak nézőpont kérdése.
Kétszer annyiért nem-kínai cipőt venni
lényegében luxus, mert ugyanannyi
ideig tart, csak derogál a kínai. Talán
szebb a megmunkálása, de jobbnak
nem jobb. Úgy érzem, a véleményekkel
is valahogy így van. Mostanában
kezdek kijózanodni, és rádöbbenni,
hogy a márka semmi. Mindegy a titulus,
vagy a kor, vagy a szakmai képzettség,
az ember véleményét nem ez teszi
figyelemre érdemessé. Lehetséges,
hogy jobban odafigyelünk arra, akiről
úgy hisszük, neve okán megérdemli, de
vajon tényleg megérdemli-e a
figyelmünket? Mi a tartalom?
Véleménye mindenkinek van. Rájöttem,
hogy általában azok nem mondják el
mégis a sajátjukat, akik a legjobb
meglátásokkal bírnak. Akik ritkán
szólnak, de mikor szólnak, az nagyot
szól. Vélemény-áradat. Márka-terror.
Kinek a véleménye számít? Mi
garantálja a minőséget?  Úgy látom,
van egy réteg, amelyik hevesen és
menetrendszerűen felháborodik
minden eredeti és csípősebb
megfogalmazás miatt, mert ők úgy
hiszik, a vélemény univerzális. Hangos
károgással párbeszédet követelnek,
miközben észre sem veszik, hogy ami a
legjobban zavarja őket, az a másik
véleményének az eltérő volta. Van egy
csendesebb réteg is, amelyik inkább
reagál, és fejet csóvál, és igyekszik
árnyaltan fogalmazni, óvatosan és
megfontoltan. Ők gyakran annyira
csendesek, hogy olykor úgy érezzük,
nem is beszélnek, csak úgy tesznek
mintha. Mert annyira magasra kerül
ebben a vélemény-iparban az
ingerküszöbünk, hogy, ami nem sértő,
kirekesztő, vagy vádaskodó, az már
nem is érdekes. Az érdektelenség
homályába vész. A selejt kultúrája. Aki
megmondja, ki használta ezt a
kifejezést, az kap egy lájkot. Az
értéktelen és elhamarkodott, naivan
magabiztos és szakbarbár vélemény az
izgalmas. Kit érdekel a józan és
megfontolt megfogalmazás? Mondd,
hogy nem így van. Elolvasol egy
bejegyzést, ami igazat mond, és azt
mondod magadban, igen, ez igaz, de kit
érdekel? Az az érdekes, ami valakit
lehúz. Csípősen megmondja a frankót.
Mert ilyenkor egy kicsit úgy érezzük,
hogy mi is bátrabbak vagyunk, és egy
kicsit úgy érezzük, hogy mi mondtuk
meg. Ez szánalmas. Egyrészt, mert
nincsen egyszerűbb, mint felszínes,
alaptalan kritikát böfögni azok
munkájáról, akik helyetted is
dolgoznak, miközben te csak vársz a
sült halra, ami csak nem repül, mert
nincsen szárnya. Másrészt gyávaság, a
bennünk lévő frusztráció projektálasa a
másik véleményalkotásába. A
vélemény, amivel egyetértek rólam is
beszél, azt mondja, hogy olyan vagyok,
mint az, aki megfogalmazta. Helyettem
is kimondta, de milyen jó, hogy nem
nekem kell tartanom a hátam ezért a
véleményért, én a háttérben
maradhatok. Tudjátok, nem fair az
ilyen hozzáállás, és nem csak az a
hülye, aki másik véleménye mögé
rejtőzik, de az is, aki önként vállalja,
hogy céltábla legyen mások gyávasága
miatt. Szóval hajlamosak vagyunk
elfelejteni, hogy a vélemény csupán
vélemény. Még akkor is, ha nem
feltételes módban van
megfogalmazva. Számomra evidens,
hogy amit leírok, az az én véleményem.
„Így vélem”: kifejező, nem? Egy
vélekedés. Szerintem mások eltérő
véleményével azoknak van
problémájuk, akik túl- dimenzionálják a
saját véleményüket. Akik úgy hiszik,
hogy az ő véleményük mérvadó
másokéval szemben. Irritálja őket az
eltérő vélemény, mert úgy vélik, aki
nem ért egyet velük, az egyszerűen
téved. Nem baj, ha nem értünk egyet,
de az szerintem baj, ha azt hisszük, ez
azért van így, mert neked nincs igazad,
de nekem igen. A megértés önmagába
foglalja a párbeszédet, a párbeszéd
pedig az a feltételezés, hogy
lehetséges, hogy mindketten tévedünk,
de az is lehet, hogy nem fejeztük ki
magunkat eléggé artikuláltan. Úgy
vélem, a vélemény csupán vélemény,
egy felhívás a táncra. Az embereknek
csak véleményük van, Istennek van
kijelentése!
SZIKSZAI SZABOLCS
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 12155
  • Nem: Férfi
  • Last Login:2018. Szeptember 23. - 21:06:01
Re:Szikszai Szabolcs gondolatai
« Válasz #21 Dátum: 2013. Június 20. - 22:21:59 »
Régi felismerésem, hogy a Biblia
értelmezése és az istenképünk egy
magunkban hordozott, az életünk
folyamán kialakult értelmezési keret
eredményei. Ebben az összefüggésben
mi sem nagyobb naivitás, sőt
esetenként gonoszság magunkkal és
másokkal szemben, ha ezt nem vesszük
bele a számításainkba. Lényegében
arról van szó, hogy az, ahogyan a
Bibliát értelmezzük és ahogyan Istenről
gondolkodunk, sokkal többet árul el
rólunk, mint arról, hogy mi a Biblia
üzenete és kicsoda Isten. Több
bejegyzésben is beszéltem erről, de
egyet külön ki is emelnék, hogy ezzel is
tágítsam a képet, és egyben
idézhessem korábbi önmagamat is ,
ez pedig a megszólító ige című
bejegyzés. Párhuzamosan több könyvet
is olvasok általában. Egy nagyon hard
teológiai vagy filozófiai könyvet, egy
könnyed keresztény irodalmat, vagy
pszichológiai/kommunikációs könyvet,
és egy regényt. Attól függően, hogy
milyen agykapacitással bírok éppen, és
mennyire vagyok nagyon lelki, vagy
nagyon pogány előveszem
valamelyiket.
Az egyik könyv, amit mostanában
olvasok, az a Szeretet választható című
könyv. Ebben a bejegyzésben, és még a
következő néhányban ebből a könyvből
merítek inspirációt, de azért eléggé
újragondolósra fazonírozva kapod meg
a végeredményt. Ebben a könyvben
olvastam erről a már általam is
felfedezett gondolatról, hogy az ember,
személyiségének és élettörténetének
megfelelően szelektál a Biblia
üzeneteiben, és csak azt engedi be a
saját világába, ami megerősíti,
alátámasztja addigi elképzeléseit a
világról. Olyan ez, mint a napszemüveg.
Viszont míg általában tudatában
vagyunk, hogy egy napszemüveg van
rajtunk, ami megszűri számunkra a
fényt, kiszűri a káros sugarakat, addig
erről a napszemüvegről nincsen
tudásunk. Azt gondoljuk, hogy a világ,
amit látunk, az maga a világ, miközben
valójában egy erősen megszűrt
valóság. A napszemüveg használata
több okból is hasznos: egyrészt
kényelmes, másrészt nem károsítja a
szemünket az erős napfény,
harmadszor nem vakít el az erős fény,
és tisztábban láthatunk vele. Pl. amikor
nappal szemben kocsit vezetünk (azt
nagyon utálom!). Használjuk, de tudjuk,
hogy az a világ, amit látunk, nem a
valós világ, hanem a napszemüveg
által „befestett” és leminimalizált,
megszűrt valóság. A „lelki”
napszemüveggel nem így van. Bele sem
gondolunk, hogy az általunk
objektívnek gondolt valóság
lényegében egy általunk öntudatlanul
megszűrt valóság. Miért ez a
napszemüveg? Azért, hogy ne érjenek
erős fények, és mert kényelmes. Egy
védekezési mechanizmus. A
napszemüvegen keresztül a világból
csak olyan információk érkeznek be
hozzánk, amelyek számunkra
könnyedén elviselhetőek, nem
terhelnek meg.
Már rég rájöttem, hogy ez tragikus,
mert Isten üzenetének a
középpontjában pont az az üzenet áll,
hogy Isten le akarja venni ezt a
szemüveget rólad. Nézz a napba, és
döbbenj rá, hogy mindeddig vak voltál,
és láss újra. Lásd a valóságot. Láss, sőt,
légy magad az fény. Lásd, hogy én
vagyok a fény. Tükrözz vissza, sőt légy
magad is másokat saját
napszemüveges voltukra ráébresztő.
Hogyan kerül le az a napszemüveg?
Első és legfontosabb lépés, hogy azt
akarod, hogy a világot olyannak lásd,
amilyen valójában. Benne magadat is
olyannak lásd, hogy ne félj a
valóságtól. A második lépés, hogy ne
fél attól, hogy valami olyasmire mutat
rá a Biblia, ami alapjaiban rendezi át a
gondolkodásmódodat. Ugyanis ez a
legjobb, ami történhet veled a Biblia
olvasásának a következtében és a
Szentlélek munkája által. A világ nem
olyan szürke, mint gondoltad, csak
vedd le a napszemüveget!
SZIKSZAI SZABOLCS
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 12155
  • Nem: Férfi
  • Last Login:2018. Szeptember 23. - 21:06:01
Re:Szikszai Szabolcs gondolatai
« Válasz #22 Dátum: 2013. Június 21. - 18:26:11 »
Nem tudom, hogy ez egy általános
jelenség-e, de én időről időre, újra és
újra felteszem magamnak a kérdést,
hogy vajon kihozom-e magamból
mindazt, ami bennem van. Oké, ez így
még rettentően individualista
szemléletre vall, az igazsághoz
hozzátartozik az is, hogy és kihozom-e
a rendelkezésemre álló lehetőségekből
azt, ami bennük van. Magyarán a
bennem rejlő potenciál által
kiaknázom-e a körülményeimben rejlő
potenciált. A kettő eredménye profitot
termel-e számomra. Például
mostanában (is) sokat töprengek azon,
hogy érdemes-e annyi időt és energiát
szentelni a blog-írásnak. Félreértés ne
essék, nem maga a bejegyzések
megírása igényel sok időt és energiát,
mert aki folyamatosan gondolkodik, és
kifejlesztette azt a készséget
magában, hogy gondolatai párlatát
megfogalmazza, annak nem esik
nehezére írni. Ebben magam számára
kétségtelenül sok pozitívum van.
Miközben írok, elmélyül az, amin
gondolkodom, és ha érkezik reakció, az
újabb perspektívákat ad a
gondolataimhoz, ami szintén segít az
ön-felülvizsgálatban és az
elmélyítésben. Kétségtelen hozadéka a
blogolásnak saját virtuális
„körülményeim” adta lehetőségeknek
a kiaknázása. A gondom mégis az, hogy
lényegében ez nem mérhető. Benne
vagyok, így nem tudom kívülről
szemlélni. A napokban egy idősebb
kolléganőmmel beszéltem, aki
elmondta, hogy rendszeresen olvassa a
blogot, és nagyon szereti. Nagyszerű
dolog ez. Kapcsolatok születnek és
mélyülnek el, épülnek ki ezáltal.
Gondolataim számára (így a magam
számára is) egy globális szintér
születik, ami néha félelmetes, de
alapvetően termékeny
viszonyrendszert teremt. Rendben, de
adódik a kérdés, amit talán, miközben
engem olvasol nagy ritkán, vagy
sűrűbben, te nem érzékelsz, hogy
mindeközben mennyiben járul hozzá az
én szakmai és személyes
előmenetelemhez a blogolás. Az
energia és az idő, amit erre használok,
nagyrészt a figyelem fenntartására
megy el.  Mert nem úgy van az, hogy
csak okosakat írsz, kiteszed fészbukra,
és viszik, mint a cukrot. Ahhoz minimum
pornográfiát kellene virtuálisan
árusítanom, hogy ne kellej promótálni,
ne kelljen energiát fektetni abba, hogy
eljusson az olvasókhoz. A folyamatos
virtuális jelenlét a megterhelő. Nem
hinnétek, hogy hányszor fordul meg a
fejemben, hogy lehet, hogy puszta idő
és energia-pazarlás ez az egész. Hogy
lehetséges, hogy józan opportunista
módon, amolyan pragmatista élet-
filozófiai látással csak olyasmivel
kellene foglalkoznom, ami kézzel
fogható eredményeket nyújt. Tudatos
karrierépítés. Hogy lehet, hogy nem itt
tartanék már. Máskor meg az, hogy
talán még itt sem tartanék. Ki tudja,
lehet, hogy szürke kis vidéki eminenciás
lennék, akinek a neve csak a templom
igehirdető-tábláján szerepel. Ki tudja?
Nem tudom. Apám nemrégiben mondta,
hogy ő mindig is Amerikába vágyott, és
most talán beszélgetéseink
eredményeként is, bár kicsit
kiöregedve, de úgy látom, elkezdett
elindulni saját álmai beteljesítésének
az útján. Mert eddig csak úgy telt az
élete. Tette a dolgát, amiről úgy érezte,
tennie kell, mert ez a feladata. Közben
meg ötven lett. Annyi minden van
bennem is, pedig én csak 29 vagyok.
Tolom magam előtt, és gyakran érzem
úgy, hogy bárcsak még mindig 22
lennék. Mert én is vágytam Amerikába
mindig, bár nem ismertem apám ez
irányú titkos vágyát. Nagy ideálom,
hogy legalább két idegen nyelvet
beszéljek, ehhez képest még egyet sem
sikerül abszolválnom. És persze a nagy
idolom, a filozófia szak. Na meg phd.
Szánalmasnak is érzem magam, mert
többnyire úgy érzem, ezekhez újra meg
kellene születnem. Röhejes, hogy
ilyenekre vágyom. Marad a blog,
amolyan pótcselekvésként? Nem
tudom eldönteni, hogy nem lehet-e,
hogy rosszul gazdálkodom az időmmel,
a kapcsolataimmal, az energiámmal,
erőmmel, tudásommal, helyzetemmel.
Hogy szimplán csak az elszántság
hiányzik belőlem, mert minden más
adott lenne. És persze közben még
számtalan más dolog is, pl., hogy a
pályaelhagyás vágya kiűzésre váró
démon-e, vagy beteljesítésre váró
vágyakozás. Nehéz eldönteni, mi
micsoda. Mi az, ami szimpla menekülés,
és mi az, ami bensőmből fakadó, józan,
racionális inspiráció. Mennyit érek? Azt
hiszem, ezt a kérdést te sem tudod
nekem megválaszolni.
SZIKSZAI SZABOLCS
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 12155
  • Nem: Férfi
  • Last Login:2018. Szeptember 23. - 21:06:01
Re:Szikszai Szabolcs gondolatai
« Válasz #23 Dátum: 2013. Június 23. - 21:01:18 »
Mint ahogyan az előző bejegyzésben
írtam, néhány gondolat erejéig A
szeretet választható című könyvből
merítek. Íme, a következő gondolat,
ami nagyon megfogott, részben azért
is, mert ezt a jelenséget már én is
felismertem korábban, de a
szerzőpáros zseniális képet használ a
leírására, azért úgy éreztem, érdemes
elidőzni ennél a témánál egy kicsit.
Idézem, úgy az igazi:
„A tőzsdén – az élet változó hatásai
miatt – a részvényárok folyamatosan
változnak, csökkennek, majd nőnek.
Elegendőek ehhez az inflációs
félelmek, vagy egy-egy elnöki
bejelentés. Ha azonban a
kapcsolatainkban történik ugyanez, ha
egymás hangulati barométere szerint
ingadozunk, ez már kevésbé
természetes helyzet. „ha fel van dobva
a másik, akkor én is”. „Ha szomorú,
akkor én is magam alatt vagyok.”. „Ha
boldogtalan, akkor én is boldogtalan
leszek.” „Akármi történik a
partneremmel, az engem is magával
sodor”. Ezt a jelenséget – egészen
egyszerűen – tőzsdeszindrómának
nevezzük.”
Mondanom sem kell: magamon
fedeztem fel ezt a jelenséget néhány
éve, majd a házasságban, és a
munkámban is felfedeztem, és
rájöttem, hogy feleslegesen végtelenül
megbonyolítja a kapcsolatokat, és
abszolút mértékben kihatással van a
saját közérzetemre, önértékelésemre.
A mechanizmus egyszerű: az vagyok,
akinek mások visszatükröznek.
Általában olyan emberek, akikre
felnézel, vagy akiket szeretsz, vagy
akiknek alá vagy vetve hatalmilag.
Lényegében a stabil énkép és
önértékelés hiánya. Az életed nem más,
mint reakció. Minden, amit teszel, és
gondolsz, mások tetteire és szavaira
reagál. Gondolkodásod jelentős részét
az terheli le, hogy azon morfondírozol,
vagy aggodalmaskodsz, hogy vajon
másoknak mi a véleményük rólad.
Illúziókba ringatod magad, és ha
kiderül, hogy rossz véleménnyel van
valaki arról, ami vagy, akkor teljesen
magadba zuhansz. Nem határozod meg,
hogy milyennek akarod látni az életed,
hogy mit gondolsz a helyes
viszonyulásokról, hanem teljesen
kiszolgáltatod magad a körülötted élők
érzelmi ingadozásainak. Engem a sárba
döngölt számtalanszor, amikor kiderült,
hogy számomra meghatározó emberek
nem úgy gondolnak rám, mint ahogyan
gondoltam, hogy gondolnak rám.
Figyelitek ezt a többszörös csavart?
Nem az zavar, hogy mások nem úgy
gondolnak rád, mint ahogyan te
gondolsz magadra, hanem az, hogy nem
úgy gondolnak rád, ahogyan gondoltad,
hogy rád gondolnak. Gyönyörűen
megrajzolja ez a mondat a lényeget: az
önértékelésed valójában nem
önértékelés, hanem mások
értékítéleteit nevezed annak. Nincs
stabil énképed: az vagyok, aminek
látom magam annak alapján,
amilyennek láttatnak azok, akik
körülvesznek. Ha nem kezdtem volna el
leépíteni ezt a viszonyulást, nem is
tudom, mi lett volna velem. Nem lehet
lét-bizonytalan helyzetben ezzel a
módszerrel túlélni az életet. Egy
viszonylagos szeretet-közegben el
lehet vegetálni vele, de ha ez nincs,
lényegében megöl az önértékelés
hiánya.
Azt gondod, hogy „Oké, de nekem csak
az számít, hogy Isten mit mond rólam”.
Ez csalóka. Becsaphat. Isten szájába is
bele lehet adni azt, amit egyébként
gondolod, hogy ő gondol rólad. Ilyen
emlékeket tudok az Istennel történő
kapcsolatomból előkotorni: „bűnt
követtem el, ezért Isten szomorú”…
tehát, Isten azért szeret, mert én azt
teszem, amit ő akar. „Isten megbüntet,
ha ezt teszem”: tegyem azért, hogy
elkerüljem a büntetést. Igaz, hogy
sokat segít a kilépésben az, hogy
Istenre hagyatkozom, de általában
Istenre is ugyanazt a módszert
használom: azt gondoltam, hogy ő is azt
gondolja rólam, amit gondoltam, hogy ő
rólam gondol. Isten közben azt
szeretné, hogy te egyesül a saját
magadról alkotott gondolataiddal. Építs
arra, ami vagy. Még a bűnbánat sem
lehet őszinte, ha azért „bűnbánok”,
mert ezzel eleget akarok tenni az
elvárásnak. Isten kegyelme nem úgy
működik, mint a tőzsde: történhet
bármi, ő akkor is szeret, és arra szólít,
hogy te erre a szeretetre építs, és
fogadd el azt, aki vagy, hogy azzá légy,
aki az ő kezében lehetsz!
SZIKSZAI SZABOLCS
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 12155
  • Nem: Férfi
  • Last Login:2018. Szeptember 23. - 21:06:01
Re:Szikszai Szabolcs gondolatai
« Válasz #24 Dátum: 2013. Június 23. - 21:03:21 »
Aki nem képes őszintén magába nézni, annak az Istenképe is homályos!
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 12155
  • Nem: Férfi
  • Last Login:2018. Szeptember 23. - 21:06:01
Re:Szikszai Szabolcs gondolatai
« Válasz #25 Dátum: 2013. Június 27. - 16:31:56 »
Amint azt már korábban is írtam, a
gyülekezetünkbe újonnan betért
fiatalok csapata egy képeslapot adott
nekem, amit mindannyian aláírtak. Ezen
a képeslapon egy Gandhitól származó
idézet áll: Te magad légy az a változás,
amit látni szeretnél a világban.
Szeretném azt hinni, hogy nem
véletlenül választották pont ezt a
képeslapot. Hogy üzenete van az
idézetnek, hogy valami olyasmit láttak
rajtam, a világhoz, a hithez, az
emberekhez való viszonyomban, amiről
ez jutott eszükbe. Tényleg hiszek
abban, hogy a változás, amire várunk,
bennünk és általunk valósul meg.
Herótom van már attól, hogy
önmagunkat és másokat is
beskatulyázva megfosztjuk egymást a
változás lehetőségétől. Én ilyen
vagyok. Ő ilyen. És itt vége is van.
Legyen vége. Keressünk mást, mert ő
ilyen, én meg olyan vagyok, és mi
ketten nem vagyunk olyanok,
amilyeneknek szerintem lennünk
kellene. Az öregecske feleségek
lecserélésének a korszakát éljük. Ha
nem megy, ne erőltessük. Persze,
tudom, hogy tényleg van ilyen, és ezért
történik meg, hogy néha munkahelyet
váltunk, lakhelyet változtatunk, új
szakmát tanulunk, mert van, ami nem
megy, és bár próbáltuk erőltetni, de
értelmetlenül. Illetve semmilyen
próbálkozás nem értelmetlen, mert
felbecsülhetetlen értékű
tapasztalatokat szerzünk minden egyes
próbálkozásunkkal, még akkor is, ha
végül nem koronázza siker őket. Mi
tapasztaltabbakká válunk általa. Úgy
érzem, hogy gyakran, miközben
kiöntjük a mosdóvizet, a gyerek is a
lefolyóban landol. Nem baj, mint a
viccben: majd csinálunk másikat. Az
egyszerűbb, nem?
Változtatni azon, ami körülvesz, az
életkörülményeimen csak azáltal lehet,
hogy én változom. Nem hiszek a
beskatulyázásban. Abban hiszek, hogy
az ember változhat. Ez keresztény
hitemből fakad. Nem is értem, hogy
hogyan nevezheti magát valaki
kereszténynek, miközben az egész
gondolkodásmódja merő gyanakvás és
előítélet. Aki másokat beskatulyáz, az
magát is beskatulyázza: én ilyen
vagyok. Én vagyok a viszonyítási pont.
Nem hogy nem tudok megváltozni, de
én nem is változhatok, én ilyennek
lettem teremtve, a gének, a szülők, a
munkahelyem, a család… ez van, oké,
fogadd el. Önts ki a mosdóvízzel akár,
de én akkor is itt csücsülök a mocskos
vízben, mert bár itt pocsék, mert a víz
koszos is meg hideg is, de legalább
megszoktam. Apropó, megszokás. Úgy
hiszem, hogy a változás legnagyobb
gátja a szokás. A megszokás. A
megszokás biztonságot nyújt. Nem kell
dönteni, és új dolgokra ösztönözni
magunkat. De a megszokás súlyosan
károsítja ön és a környezete
egészségét. A megszokás halált
okozhat.
Megszoksz, vagy megszöksz – szokás
mondani. Pont itt van az eb elhantolva.
Mintha ennyi lenne. Alkalmazkodj, vagy
menekülj el. Hódolj be, vagy légy
mártír. Fekete-fehér. Ebbe meg szépen
belekeveredik a mágikus gondolkodás:
jön a megmentő, valaki, aki majd
helyettem megoldja a gondjaimat.
Csakhogy nem jön. Szépen kialakul a
megkeseredetett élet. A vádaskodó,
önmaga és másokkal szemben elítélő,
elégedetlen, szeretet-vámpír
magatartás, ami tökéletesen alkalmas
arra, hogy alátámassza az életről
alkotott képedet: én megmondtam.
Nem hiszem, hogy csak megszokni,
vagy megszökni lehet. Abban hiszek,
hogy az életünk döntések sorozata.
Hogy az, amiben vagyunk, és ahogyan
élünk, akik vagyunk, és akik leszünk, az
saját döntésünk következménye. Lehet,
hogy sodródó életet élsz, és soha nem
döntesz. Ez is egy döntés: úgy döntök,
hogy hagyom magam kiszolgáltatni a
környezetemnek. Hidd el, döntenek
helyetted mások, de ez is a te
döntésed. Amikor semmi nem teszel. A
körülötted lévő emberek úgy látják,
hogy te életképtelen vagy, és
kénytelenek helyetted dönteni, te meg
frusztrált vagy, és úgy érzed, be vagy
zárva mások akaratának a börtönébe.
Te döntöttél így. A gyávaság és a
lustaság is egy döntés. Megszökni is
lehet. Életvitelszerűen is lehet
megszökni. Folyamatos szökésben.
Szökésben a döntések és a
felelősségvállalás elől.
Megszoksz=felelősségáthárítás.
Megszöksz=felelősségvállalás hiánya.
Tényleg ennyi lenne? És hol van az az
opció, hogy mégse? Mert én a
mégsében hiszek. Hiszem, hogy nemet
és igent mondhatok. Hiszem, hogy
embervoltom teljességét a nem és az
igen feszültségében élem meg. Hiszem,
hogy én vagyok a zárba illő kulcs, ami
ahhoz az ajtóhoz való, ami a világ
megváltozásához vezet. Én magam
vagyok a változás.
Tudjátok, a végtelenségig lehet
nyafogni. Szitkozódni, lázadozni,
gyűlölködni, és lejárató kampányba
kezdeni. Irigykedni, célozgatni,
önsajnálni, lenézni és lebecsülni. És
mindeközben álmodozni egy jobb
világról, amiben minden olyan,
amilyennek megálmodtad álmaidban
rózsákkal tövisek nélkül, oroszlánnal
fogak és karmok nélkül, emberekkel
szabad akarat nélkül. Soha nem fog
eljönni. Mert az ajtóhoz, ami egy
teljesebb és boldogabb élethez nyit
utat te magad vagy a kulcs. Nem
változik meg az életed, ha te nem
változol meg. Ez a kereszténység
alapvető üzenete az ember életére
nézve: élhetsz másként.
Gondolkodhatsz másként. Érezhetsz,
változhatsz, nem vagy betonba öntve.
Nem kell áldozatnak lenned, mert Isten
Fia már feláldozta magát. Csak el kell
kezdened élni azzal a szabadsággal,
ami alapjaiban, mintegy
földrengésszerűen megváltoztatja az
életed. A zárba illő kulcs te vagy, ami
az életed megváltozásához nyitja meg
az utat.
SZIKSZAI SZABOLCS
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 12155
  • Nem: Férfi
  • Last Login:2018. Szeptember 23. - 21:06:01
Re:Szikszai Szabolcs gondolatai
« Válasz #26 Dátum: 2013. Június 30. - 21:26:29 »
Philph Yancey Meghökkentő kegyelem
című könyvében olvastam egy nagyon
jó megfogalmazást arra, hogy mi a
különbség a törvény (törvényeskedés)
és a kegyelem között. A törvény azt
mondja: ezt KELL tenned. A kegyelem
viszont azt mondja: Ezt meg LEHET
tenned, megteheted. A törvény
fenyegetőzik: ha nem teszed meg… A
kegyelem a lelkedre beszél: kérlek,
tedd meg. A törvény szigorral és
vasököllel akar „jóvá” tenni, a
kegyelem viszont szeretettel és
önfeláldozással. Elgondolkodtam ezen.
Eszembe jutott a kifigurázott vezető
képe, aki azt mondja: fogjuk meg, oszt
vigyed. Úgy érzem, ilyen a kell. Egyszer
egy etika professzor a házastársi
hűségről tartott szemináriumi előadást.
Egyik diákja amolyan fiatalos
pimaszsággal és erkölcsi
felsőbbrendűséggel nekiszegezte a
kérdést: hogyan beszélhet professzor
úr a házastársi hűségről, miközben
tudjuk, hogy professzor úr elvált. A
professzor ezt kérdezte a diáklánytól:
látott Ön már olyan útjelző táblát,
amelyik maga is abba az irányba halad
amerre mutat? Érdekes megközelítés.
A kérdés nekem mindig az, hogy valaki
azt mondja-e: ezt így KELL, vagy pedig
azt: így is teheted, LEHET így is. A
kegyelem nem követel. A kegyelem
önmagát adja, nem ír elő, mert a
kegyelem természetétől idegen az
erkölcsi felsőbbrendűség. A kegyelem
az erkölcs bukásának a végeredménye.
Isten látta, hogy az emberek
képtelenek megütni törvényének a
mércéjét, hogy minél erkölcsösebbek,
gyakran annál kevésbé vannak közel
Istenhez. Tegnap este C. S. Lewis A
szeretet négy arca című könyvében
olvastam, hogy az ember minél
távolabb van Istentől, annál közelebb
van hozzá. Minél inkább érzem úgy,
hogy jó vagyok, és megérdemlem a
szeretetét, annál messzebb kerülök
tőle. A kegyelem emberi
erőfeszítéseink csődjének a
következménye. A kegyelem pont arról
beszél, hogy rá vagy szorulva, hogy
kegyelemből kapd meg azt, amiről úgy
gondolod, képes vagy kiérdemelni. A
szeretet kapcsán idézi Lewis, hogy a
szeretet akkor szűnik meg démon lenni,
amikor megszűnik isten lenni. És
tényleg: az állítólagos szeretet
nevében mennyi, de mennyi életrontó,
gonosz és önző dolgot képesek
vagyunk elkövetni. A kegyelem nem
előírásokban beszél. A kegyelem
szótárában az erkölcsi magatartás a
kegyelemmel történő szembesülés
következménye. Egy következmény, és
nem előfeltétel. A törvény úgy
működik, mint a kredit-rendszer: ha
nem teljesítetted az előfeltételt, nem
veheted fel a rá épülő kurzust. Ha
többször próbálkoztál, és nem sikerült,
nem kapsz diplomát. A kegyelem úgy
működik, hogy mielőtt egyetlenegy
kurzust is felvehettél volna, már
megkaptad a diplomádat. Nonszensz,
ugye? Ki tanulna egy betűt is, miután a
kezében van a diplomája? A kegyelem
iskolája viszont pont így működik: úgy
járod ki, hogy mielőtt elkezdted volna a
tanulmányaidat, már megkaptad a
diplomát. A kegyelem a végeredmény
szemszögéből néz. Amikor a Biblia Isten
szeretetéről beszél, akkor azzal érvel,
hogy azért tiszta, előítélet és elvárás-
mentes Isten szeretete, mert Jézus már
akkor meghalt értünk, mikor még
bűnösök voltunk. Mielőtt hittünk volna
benne, ő már eltörölte a bűneinket. A
kegyelem nem kompatibilis ennek a
világnak a törvényszerűségeivel. A
kegyelem Isten országának a törvénye.
Az új törvény, a szeretet törvénye.
Isten szeretetének a törvénye. Az
elvárás-mentesség és az inspiráló, a
jövőbe bele-szeretgető magatartás,
amivel hozzánk viszonyul. A törvény
azt mondja: KELL, és közben
nyilvánvaló, hogy nem lehet. A
kegyelem azt mondja: LEHET! Nem kell,
hanem lehet. Lehet, mert Jézusnak
KELLETT helyettem megtenni, amit én
képtelen lettem volna. Jézus szerzett
helyettem diplomát Isten iskolájában.
SZIKSZAI SZABOLCS
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 12155
  • Nem: Férfi
  • Last Login:2018. Szeptember 23. - 21:06:01
Re:Szikszai Szabolcs gondolatai
« Válasz #27 Dátum: 2013. Június 30. - 21:31:40 »
A napokban kezdtem el dolgozni a törvény és a hit témáján.
Bevallom picit ellustálkodtam a dolgot. irulpirul
Szabolcs megelőzött! :)
Néha már-már döbbenetes, hogy mennyire azonos témák inspirálják a gondolatainkat...
« Utoljára szerkesztve: 2013. Június 30. - 21:34:00 írta Csaba »
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 12155
  • Nem: Férfi
  • Last Login:2018. Szeptember 23. - 21:06:01
Re:Szikszai Szabolcs gondolatai
« Válasz #28 Dátum: 2013. Július 05. - 21:52:08 »
Ha olyan hitről, vagy világnézeti
alapbeállásról van szó, ahol a lényeget
az elvek és a gyakorlat közötti
összhang kell, hogy alkossa,
elengedhetetlen összetevő a
hitelesség. Minél többet hallok és
olvasok azonban a hitelességről, annál
jobban érzem, hogy nagy a katyvasz a
hitelesség fogalmát illetően a
fejekben. Eredetileg ennek a
bejegyzésnek azt a címet akartam adni,
hogy hiteles képmutatás, de aztán arra
gondoltam, hogy kell a fenének a
feszkó. Inkább egy sejtetőbb
megfogalmazást választok, aminek bár
ugyanaz a lényege, mégsem harap rá
mindenki, aki szívesen csámcsog mások
hitelességén, vagy annak hiányán.
Amikor a hitelességre terelődik a szó,
hamar kiderül, hogy amit az emberek
hitelességen értenek, az csak
professzionális szintre vitt
képmutatással megvalósítható. Az az
erkölcsi makulátlanság, társadalmi
megítélés, amit “hitelesség” címszó
alatt elvárunk,  lényegében
embertelen. Már régen
megfogalmaztam, hogy a hitelesség
nagyon kegyes és erkölcsös fogalma
mögött a hiteles emberekbe vetett hit,
az emberi jóságba és erkölcsösségbe
vetett hit áll a középpontban. Még
konkrétabban: az emberbe vetett hit.
Az ember istenítése. Úgy gondolom, a
jobbik eset az, amikor a bennem lévő
igény pl. a lelkész általam elvárt
hitelességére nem teljesül, tehát
csalódom. Ekkor még van esély rá,
hogy átértékelem az elvárásaimat. A
tragikus szerintem az, amikor ez a
hitelesség-igény látszólag teljesül,
mert a delikvens ügyesen játssza a
szerepét, jól meghatározta, hogy az
adott társadalmi közeg, amiben mozog,
mit vár el tőle, és ezt sikerül
teljesítenie. Az ilyen “hitelességhez”
általában a “nem hitelesek” feletti
ítélkezés is társul, és egy egyértelmű
feljogosítás is arra, hogy a “hiteles
vezető” követői is elítéljék a “nem
hiteles vezetőt” és vele azok követőit
is. A képlet nagyon egyszerű és
teljesen jézus-idegen: légy képmutató.
A sok bibliai fogalom közül a
képmutatás az egyik, ami megérne egy
teljes doktori disszertációt, de most ez
nem az, úgyhogy be kell érnetek
kevesebbel. A képlet nem olyan
egyszerű, mint azt elsőre gondolnád. A
képmutatásban te is benne vagy, mint
az, aki elvárja a másiktól azt, amit a
másik nem tud hitelesen képviselni.
Mert a képmutatás interakció. Senki
nem képmutató jószántából. A
képmutatáshoz legalább két ember
kell: egy, aki szerepet játszik, és egy,
aki tapsol annak, amit a másik játszik.
Ez egy viszonyrendszer, egy
értelmezési keret, egy életszemlélet.
Egy olyan egyébként nagyon
opportunista mentalitás, amiben mind a
két fél azt kapja, amit szeretne: egy
adok-kapok viszony. Én, aki a
közönséget alkotom, tapsolok annak,
amit a színpadon látok, tetszik, mert
életszerűtlen, ezért nem kell
megismételnem, a színpadon játszó
pedig megkapja azt, amiből él: a tapsot
és a siker-élményt. A képmutatás nem
jó móka, még, ha sokan úgy is
gondolják, hogy de. Képmutatónak
lenni megalázó, és kényszeres
viselkedés. Kényszeresen azt akarom
mutatni, amiről úgy látom, elfogadható,
mert akkor arra számítok, hogy
megkapom azt, amire szükségem van
ahhoz, hogy jól érezzem magam: az
elfogadás, a taps, a siker-élmény. A
képmutatásnak mélyre nyúló gyökerei
vannak. Aki a képmutatók
színjátékának tapsol, szintén
szánalomra méltó, mert amikor én az
erkölcsi piedesztált másoktól várom el,
ahelyett, hogy magam próbálkoznék
(és megízlelném a bukások keserű ízét),
másokkal játszatom el a szerepet. Nem
kell nekem “hitelesnek” lenni, van
nekem fizetett (!) hiteles lelki, vagy
bármilyen vezetőm, nekem elég, ha ő
hiteles, én meg lehetek utolsó aljas
szemétláda is, de a lényeg, hogy ő, akit
azért fizetek (akár csak a tapsommal
is!), mert helyettem szerepet játszik, ő
nem teheti meg ugyanazt, amit én. Ez
egy viszonyulás. A képmutatás lényege
a szerep és a taps. A képmutatás
viszonyrendszer, amiben az is benne
van, aki szerepet játszik, és az is, aki
ennek a színjátéknak tapsol.
Szóval, azt gondolom, hogy a lényegi
probléma itt az emberbe vetett hit.
Nem kell egy képmutató
viszonyrendszerhez semmilyen
transzcendens felsőbb hatalom, nem
kell hozzá Isten. Csak elvek kellenek és
emberek, akik úgy tesznek, mintha a
nagyon magas erkölcsi elveknek
megfelelhetnének. És persze általában
nevetségesen kiforgatott
megvalósításokról van szó, soha nem
életbe-ágyazottan, mert a képmutatás
lényege a valóság hiányához kötött. Az
életbe-ágyazottság valami alantas
dolog, inkább alkossunk egy
színdarabot, mert az élet olyan nehéz,
de a színdarab legalább megvidámít,
nem kel elgondolkodnom azon, hogy én
mit csinálok. A néző kritizál, a
színésznek pedig zokon esik, ha nem
tapsolnak neki. Szánalmas, mégis a
kereszténység és mindenféle emberi
közösség, ami erkölcsi elvekre épül,
társadalmi elvárásokat fogalmaz meg,
amelyek általában képmutatásra
kényszerítenek. A képmutatás az alap.
A képmutatás ellen tenni kell, olyan
úton járni, ami nehéz és számíthatsz rá,
hogy pellengérre leszel állítva. A nézők
(a társadalom) sérelmezi, hogy a
színjáték túl élet-szagú, felháborító,
hogy nem kapja meg a játékot, amire
befizetett. A képmutatáshoz nem kell
Isten, elég ehhez két ember, akik túl
gyávák ahhoz, hogy az emberek életét
éljék. Aki tapsol, az gyáva ahhoz, hogy
szembenézzen azzal, hogy egy gyáva
alak, és el kellene kezdenie változni,
aki szerepet játszik, szintén gyáva, és
megfelel azoknak, akik tapsolnak:
taps-prostitúció. Hol van itt hely
Istennek? Ebben a felállásban Isten
legfeljebb a súgó szerepét tölti be. Ő
az, aki felemeli a táblát: taps…
A hiteles ember nem az, aki úgy tesz,
mintha nem lenne bűne, hanem az, aki
vállalja saját bűnösségét, és nem
hajlandó eljátszani, hogy nem bűnös. A
képmutatás hiánya kényszeríti a
nézőközönséget arra, hogy
elgondolkodjon a saját életén.
SZIKSZAI  SZABOLCS
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 12155
  • Nem: Férfi
  • Last Login:2018. Szeptember 23. - 21:06:01
Re:Szikszai Szabolcs gondolatai
« Válasz #29 Dátum: 2013. Július 07. - 17:03:20 »
Kellett hozzá jó sok idő és sok
szorongás, hogy rádöbbenjek, hogy az,
amit a másik emberen látok, miközben
beszélek vele, az saját magam
visszatükröződése. Van egy
kommunikációs felszín, ami becsapós.
Azt gondolhatod, hogy amikor a másik
fél haragos, akkor az ténylegesen a
másik fél haragja, miközben nem
veszed észre, hogy saját
indulatosságod visszatükröződését
látod azon, aki kapcsolatba lépett
veled. Házasságok, rokoni és baráti
kapcsolatok, és persze munka-
kapcsolatok mennek tönkre annál az
egyszerű oknál fogva, hogy a felek nem
veszik észre, hogy az ember, amikor
kommunikál, visszatükrözi a másikat.
Különösen így van ez, ha valamilyen
oknál fogva a beszélő felek fölé-
alárendelő viszonyban állnak
egymással, vagy az egyik a felek közül
úgy érzi, hogy ő alárendelt. Ez azt
eredményezi, hogy az alárendelt, vagy
magát alárendeltnek érző fél teljesen
aláveti magát a fölérendelt, vagy
annak gondolt másik nonverbális
kommunikációjának. Ráhangolódik a
másik fél frekvenciájára. Ilyenkor
szivacsként működik az alárendelt, és
nonverbálisan dézsaként a fölérendelt.
Ha nincsen fölé-alárendelő viszony sem
valósan, sem képzelt módon, akkor is
visszatükröződik a feleken a saját
hangulatuk. Miközben zavar, hogy a
másik szomorú, nem veszem észre,
hogy a másik szomorúságának az oka
az általam nonverbálisan közvetített
szomorúság. Érdekes, hogy a vidámság
kapcsán szoktuk ezt észrevenni: ha
valaki vidám egy társaságban, vagy két
ember közül az egyik vidám, nagy
valószínűséggel a másikat is felvidítja.
A negatív hangulatok is ugyanígy
ragadnak át egyik emberről a másikra.
Labdázunk az érzelmeinkkel úgy, hogy
észre sem vesszük. Ha érzelmileg a
kommunikáló felek közül a szomorú a
dominánsabb, akkor az ő hangulata fog
átragadni a másikra. És lényegében
erről szeretnék írni. Ha van a
környezetedben olyan ember, vagy
vannak olyan emberek, akikkel nem
találod a hangot, akkor ahelyett, hogy
őket okolnád, gondolkodj el azon, hogy
mit kommunikálsz feléjük. Bár
általában nem tudatosodik bennünk, de
mindannyian érzékeljük ösztönösen a
másik velünk szemben táplált
érzelmeit, érezzük, hogyan viszonyul
hozzánk. Erre reagálunk is, és
visszaérkezik egy olyan tapasztalat,
ami engem, mint aki a játék generálója
vagyok, még jobban megerősít abban,
hogy a másik mennyire unszimpatikus.
Ráadásul a fejünkben, neveltetésünk,
vagy tapasztalataink, személyes
hagyományaink kapcsán élnek
különböző archetípusok, és mielőtt
megismernénk valakit, már
elhelyezzük az első benyomásunk
alapján abba a dobozba, amelyik
archetípusra hasonlít. Ez is érzet. Ez
védekezés és egyszerűsítés is.
Megspórolhatom a bántásokat, ha a
másikban felfedezem azt a típust,
akitől bántásokat kaptam. Igen ám, de
ez előre vetíti a közöttünk kialakuló
feszült viszonyt, mert én azt fogom
kommunikálni felé, hogy nem
kedvelem. Aztán csodálkozom, hogy
undok, vagy elutasító reakciót kapok
részéről. Nem gondolok bele abba, hogy
az, amit látok, saját viszonyulásomra
érkező reakció, és nem önmagában álló
független viszonyulás. Mivel ennek a
lényege a visszatükrözés, számolnom
kell azzal, hogy nekem is meg kell
harcolnom a másik fél fejében élő
archetípussal, amibe engem előzőleg
már besorolt. Amikor már a
tapasztalataimat megelőzően úgy
érzem, hogy valaki nem szimpatikus,
vagy kifejezetten szimpatikus, akkor
lényegében ezekre a bennem lévő
archetípusokra építek. Ez önmagában
nem baj, ez tény. A baj akkor
következik, amikor ezekre az
archetípusokra építve elkezdem a
másik felet annak megfelelően kezelni,
ahová besoroltam. Teljesen biztos,
hogy a tapasztalataim az
előfeltételezéseim miatt meg fognak
engem erősíteni abban, hogy igazam
volt, miközben nem is. Lényegében ez a
valós ismeret hiánya, az ismeret, a
megismerés illúziója, egy előre
determinált megismerési folyamat.
Mielőtt elvadult volna közöttünk a
kapcsolat, már be volt programozva a
folyamat. Hívhatjuk ezeket
előítéleteknek is. Az előítélet egy
előfeltételezésre épít: például, hogy a
másik fél engem bántani fog, és mivel
ez az előfeltételezésem, áldozatként
fogok vele szemben viselkedni, mielőtt
még áldozattá lettem volna, és ezzel ő
agresszorrá válik, pedig még semmit
nem tett ellenem. Ez az oda-vissza
pattogó kommunikációs labda-játék
azt eredményezi, hogy beigazolódik az
előfeltevésem, és tényleg sérelem ér a
másik részéről.
Amikor a Bibliát olvasom, és vizsgálat
alá veszem Jézus kommunikációját,
akkor mindig rácsodálkozom, hogy
mennyire odafigyelt a valós
motivációkra, mondhatjuk: átlátott a
szitán. Gyakran nem is a kérdésre
válaszolt, és mégis a megfelelő választ
adta. Gyakran megesik velünk is, hogy
amikor ölelni kellene, ütünk, és amikor
védekezni kellene, ölelünk. Figyelj arra,
mit közvetítesz a másik ember felé és
légy türelmes a kommunikációban,
mert ez is visszahat rád, veled is
türelmesebbek lesznek.
SZIKSZAI  SZABOLCS
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13