Szerző Téma: Érdekes irások  (Megtekintve 156049 alkalommal)

0 Felhasználó és 3 vendég van a témában

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #60 Dátum: 2014. Augusztus 10. - 12:07:46



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #61 Dátum: 2014. Augusztus 17. - 20:19:53
David Murrow: Miért maradnak el a férfiak a gyülekezetekből?

Miért mennek el a férfiak a gyülekezetből? Mert már nem 1850-et írunk.

Utazz vissza velem az időben a vidéki Iowa-ba (USA egyik tagállama - ford.). 1850-et írunk. Had mutassam be Clem-et , a szegény farmert, aki a drága földből kaparja össze a megélhetését 7 mérföldre nyugatra Cedar Rapids-tól (népesség 1700 fő). Clem heti 6 napot tölt a földeken, gondozva az állatait és javítgatva mindent, ami elromlik. Napi 13 órát dolgozik az agyzsibbasztó „menetrendben”, főleg egyedül a saját gondolataival. De vasárnap megváltozik a napi rutin. Magára ölti egyetlen öltönyét, befogja a legjobb lovát a szekér elé és elviszi a családját a faluban levő templomba.

Clem imádja a gyülekezetet, mivel annyira különbözik a mindennapi életétől. Egész héten csak ilyenkor hall zenét. A magányából végre kiléphet, amire kifejezetten szüksége van, hogy találkozzon a barátaival és üdvözölhessék egymást. 30 értékes percig hallgathatja a prédikációt - az egyetlen információforrást, amit hallhat egész héten.

Ahogy Clem visszatér a farmra, átbeszéli a családjával az istentiszteleten hallottakat. Egész héten a pásztor szavain töpreng. Amikor nem ezen elmélkedik, akkor himnuszokat hümmög, hogy kicsit feldobja a mindennapi taposómalmát. És a lelke is felderül, amikor felidézi magában a vasárnapi beszélgetéseket. A gyülekezet roppantul hatalmas erő Clem életében, mivel pont azt a 3 dolgot adja neki, amire szüksége van: zene, gondolatok (eszmék) és szocializáció - dolgok, amiket sehol máshol nem kaphat meg.
Most ugorjunk 2014-be

Clem ük-ük unokája Carl Des Moines-ben (népesség 206 ezer fő), Iowában lakik. Carl életét átmossa a zene, a gondolatok (eszmék) és a szocializáció. Carl mindenhol hallja a zenét - a szobájában, a kocsiban, a boltban, ez harsog a rádiójából, a TV-jéből, még a telefonján is. Zene az élete. Mindenhol és mindig zenét hall, ráadásul szinte ingyen.

Carl minden áldott nap újabb és újabb eszmékkel, gondolatokkal bombázzák a hirdetéseken és a médián keresztül. És ha ez nem volna elég, Carl az online újságok és magazinok millióit olvashatja és nézheti a megannyi órányi ingyen videót a Youtube-on. Carl-nak mondhatjuk, hogy több százezer információs csatorna áll a rendelkezésére és ez a szám naponta bővül.

Ráadásul sosincs elválasztva a barátaitól a közösségi médiáknak, a blogoknak, a Facebooknak, az Instagramnak köszönhető üzenetek miatt. Carl egész nap emberekkel van körül véve: a munkahelyén, vagy egy kávézóban, sporteseményen vagy egy bevásárló központban.

A nagyapa, Clem egy információs sivatagban élt. 1850-ben igen nagy erőfeszítésbe tellett hozzáférni a zenéhez, az új gondolatokhoz és a közösségi élethez. Ehhez képest Carl, az unoka egy információs és szocializációs esőerdőben él. Soha az életben nem lesz képes arra, hogy akár az 1%-át feldolgozza annak a zenének, gondolatnak és szociális lehetőségnek, ami a rendelkezésére áll.

Érdekes módon a gyülekezet nem veszi észre ezeket a változásokat. Közösségek úgy viselkednek, mintha az emberek még mindig egy információs és szociális sivatagban élnének. Összerakunk hetente egy előadást egy kis zenével, kis szellemi információval és egy kis könnyed beszélgetési lehetőséggel előtte és utána, majd azt mondjuk magunknak, hogy milyen jó munkát végeztünk.

Floppy lemezeket árulunk egy olyan korban, ahol 64Gbyte-os tabletek vannak. (ford.: a tabletek tároló kapacitása kb. 45-60 ezerszer nagyobb)

Néhány gyülekezet úgy reagált erre, hogy az „előadás” minőségét növelte. Jobb zenével, kifinomultabb megvilágítással és hangzással. Divatos és releváns prédikációkkal. Közösségi csoportokkal és Biblia tanulmányozással.

Amit nem veszünk észre, hogy hiába fejlesztjük a modellünket, ha az még így is Clem nagypapa szükségleteire válaszol. 1850-ben a termékünk teljesen egyedi volt. Senki más nem kínálta azt, amit a gyülekezet adott. De 2014-ben mindenki ugyanazokat a dolgokat ajánlja, mint mi csak jobban, gyorsabban és olcsóbban.

Monológ prédikációkat adunk egy olyan világban, ami át van itatva a multimédiával. Heti egy énekelgetést ajánlunk egy olyan világban, ami mindenhol professzionális zenét nyújt. Könnyed és felületes beszélgetéseket adunk egy olyan világban, ami több millió üzenetet és posztot ( ford.: rövid szöveges bejegyzés) kínál minden héten.

Ráadásul még nehezen elérhetővé is tesszük a termékünket. Ugyanis vasárnap délelőttönként találkozunk, a férfiaknak az egész hétvégéjüket fel kell adni, hogy elmenjenek egy épületbe, hogy megkapják, amit mi ajánlunk nekik. Közben a konkurencia 24 órában kínálja a zenét, gondolatokat és a közösséget, mindezt csak pár koppintásra egy érintőképernyőn.

A férfiak nagyon praktikus teremtmények. A szükségleteinket a legegyszerűbb módon töltjük be, a legkényelmesebb módon. Ha a srácok megkaphatják úgy a zenéjüket és a többi dolgot anélkül, hogy elmenjenek egy heti alkalomra, akkor azt fogják tenni.
MÉG MINDIG SZÜKSÉG VAN A GYÜLEKEZETEKRE?

A gyülekezetnek van még valamije, amit tud ajánlani a mai világban élő férfiak számára? Igen.

A férfiaknak még mindig szükségük van Jézusra. Még mindig szükségük van szeretetre, törődésre, megbocsátásra, üdvösségre és békességre. Szükségük van rá, hogy meghallgassák és megértsék őket. Szükségük van rá, hogy elfogadják őket, hogy aztán igazi kihívásokkal kerüljenek szembe.

Még mindig nálunk van az, amiért a világ áhítozik. De az, ahogyan a Jó hírt eljuttatjuk hozzájuk változnia kell.

A kérdés az, hogyan tudják a mostani közösségek a fókuszpontjukat áttenni az információ átadásról arra, hogy szeressék az embereket? Hogyan tud a gyülekezet új, hatékonyabb módokon megnyilvánulni, hogy szeresse az embereket?

Az angol eredeti itt olvasható. Fordítás: Jóföldi Barna



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #62 Dátum: 2014. Augusztus 23. - 21:06:30



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #63 Dátum: 2014. Augusztus 26. - 18:18:34
Olvastam egy blogban, hogy a mai kor hívő emberének vallási igényei vannak.
Ha ez nem Krisztussal és a testvérekkel való közösség, a gyülekezet akár olyan egzotikus világot körüljáró utazásokat is szervezhet, amilyet a világ még nem látott. Hatalmas tömegeket fog vonzani, minden krisztusi érték nélkűl...
A médiában a zene, az utcán az emberekkel való közösség, a világi információk nem egyenlőek egy gyülekezetben elhangzókkal!
Ma 2014-ben, a gyülekezetekben nem 1850-be, s nem 2200-ba, hanem Kru. 40-es  évekbe kellene visszatérni, hogy újat, megelégítőt mutathassunk a keresztyéneknek.
Szerintem.

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #64 Dátum: 2014. Október 27. - 19:02:33
Angyali testőrök

Két igaz történet

Diane, egy amerikai egyetemista lány, nyárra hazament a kollégiumból, hogy meglátogassa szüleit, és újra találkozzon barátaival. Az egyik este átugrott, a legjobb barátnőjéhez. Az idő gyorsan elrepült, miközben megosztották egymással élményeiket. Késő estére járt, amikor Diane hazaindult. Szerencsére néhány utcával arrébb lakott, így nem félt egyedül gyalogolni.Volt egy elhagyatott utcarész, ahol rövidebbre lehet vágni a hazafelé vezető utat. Ahogy ment a mellékúton, meglátott egy férfit nem sokkal arrébb, aki egyedül volt. Diane-t félelem és nyugtalanság fogta el, ezért magában gyorsan imádkozott, hogy az Úr őrizze meg. Hirtelen megnyugodott, és ahogy elsétált a férfi mellett, látta, hogy követi a szemével, de végül biztonságban hazaért.Diane késő reggel kelt fel. Élvezte, hogy most addig aludhat ameddig csak akar. Reggelizés közben bekapcsolta a TV-t, és a hírekben döbbenten látta, hogy egy nőt megerőszakoltak azon a mellékúton, ahol tegnap járt. Méghozzá nem sokkal azután, hogy hazaért. Diane, szinte sokkos állapotba került, és elkezdett sírni, hogy vele is megtörténhetett volna. Az Úrhoz kiáltott, és hálát adott neki, hogy nem történt baja.Viszont nem hagyta nyugodni a dolog, és gyanakodott arra a gyanús alakra, akit az elhagyatott úton látott hazafelé menet. Ezért elment a helyi rendőrőrsre, hátha tud nekik segíteni. Elmesélte, hogy arra járt nem sokkal az eset előtt, és látott egy sötét ruhás férfit, aki meredten bámulta. A rendőrök több gyanúsítottat előállítottak, és kérték az egyetemista lány segítségét. Diane egyből felismerte a férfit, aki ezek után beismerő vallomást tett.A rendőrök megköszönték a lány bátorságát, és segítőkészségét. Diane viszont azt kérte a rendőröktől, hogy kérdezzék meg a férfit, őt miért nem támadta meg.A rendőrfőnök, másnap felhívta Diane-t, és azt mondta: „A férfi, azt mondta, hogy nem merte megtámadni, mert Ön nem volt egyedül, hanem két magas és izmos férfi sétált mellette, akiktől nagyon félt."

Az egyik szomszédos törzs elrabolt egy kislányt abból a törzsből ahol volt egy pünkösdi misszionárius. A lány törzsébe tartozó emberek tudták, hogy ha nem kapják vissza őt sötétedés előtt, sohasem fogják már látni. Így a misszionárius és egy bennszülött tolmács útra keltek a dzsungelen keresztül az emberrablók falujába.Mindenféle ajándéktárgyat vittek magukkal és alkudoztak a törzsfőnökkel a lány visszaadásáról, közben azonban éjszaka lett.Mivel éjszaka nem tudtak haladni a dzsungelben, kénytelenek voltak az emberrablók falujában maradni. A földön aludtak egy nádfedeles kunyhóban.Másnap dobok ébresztették őket. A tolmács azt mondta: a dobok azt jelentik, hogy meg fogják ölni őket.A törzsfőnök úgy döntött, hogy megtartja mind az ajándéktárgyakat, mind a lányt.Aztán hallották, ahogy az ellenséges bennszülöttek jönnek értük.A misszionárius és a tolmács letérdelt, imádkoztak és átadták magukat Istenek. Majd a misszionárius azt mondta: „Ne várjuk meg őket. Menjünk ki. Én megyek előre." Csukott szemmel kilépett és várt.Az eltelt pár perc örökkévalóságnak tűnt a számára.Egy suhintással le tudták volna vágni a fejét. Ehelyett azonban jajgatást és nyögéseket hallott.Amikor oda nézett a bennszülöttek valamennyien arccal a földön voltak.

„Ezek 'Isten'-nek neveznek téged" - mondta a tolmács - „Azt mondják, hogy amikor kiléptél, két óriás is kilépett veled fehér ruhában, a kezükben hatalmas kard volt.

Zsoltárok 91,11: Mert az Ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden utadon.



Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #65 Dátum: 2014. Október 27. - 19:25:40
 O0



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #66 Dátum: 2014. Október 29. - 17:55:23


"Egyik éjjel megérkeztem a megadott címre és dudáltam. Néhány perc várakozás után megint megnyomtam a dudát. Ez volt aznapra az utolsó fuvarom, úgyhogy már azon voltam, hogy inkább hazaindulok. De aztán mégis inkább kiszálltam, elsétáltam az ajtóig és becsöngettem." Egy pillanat – válaszolt egy törékeny, idős hang odabentről. Hallottam, hogy valamit vonszolnak a padlón. Kisvártatva kinyílt az ajtó. Kilencvenéves-forma, aprócska asszony állt előttem. Kartonruhát viselt és kis kalapot, kalaptűvel. Úgy nézett ki, mintha egy régi, fekete-fehér filmből lépett volna ki.     

Mellette egy kis bőrönd pihent. Ahogy benéztem a lakásba, olyan volt, mintha évek óta senki sem lakna benne. A bútorokat fehér lepedőkkel terítették le. Nem voltak órák a falakon, egyetlen kép vagy dísztárgy sem a polcokon. A sarokban egy kartondoboz árválkodott, mindenféle fotókkal és vázákkal teletömve.

- Kivinné a bőröndömet a kocsihoz? Szeretnék néhány percre egyedül maradni. Aztán, ha Ön is úgy gondolja, visszajöhetne értem, hogy lekísérjen az autójáig. Nem vagyok valami jó erőben.

Miután beraktam a bőröndöt a csomagtartóba és visszaértem, belém karolt. Lassan, nagyon lassan odasétáltunk a taximhoz. Közben végig a kedvességemért hálálkodott.

Semmiség – feleltem. Minden utasommal úgy bánok, ahogyan mástól is elvárnám, hogy az édesanyámmal bánjon.

Milyen jó fiú maga! – mondta, ahogy beült a hátsó ülésre. Odaadta a címet, aztán megkérdezte: Mehetnénk esetleg a belvároson keresztül?

- Nem az a legrövidebb út. – vágtam rá gyorsan.

- Ó, azt egyáltalán nem bánom. – mondta. Egy hospice-házba tartok.

Belenéztem a visszapillantó tükörbe. A szemeiben könnycseppek csillogtak.

- Nincs már családom. Mindenki meghalt. Nagyon csendesen beszélt. A doktor úr szerint nekem sincs túl sok hátra. Csendben a műszerfalhoz nyúltam és kikapcsoltam az órát.

- Mit szeretne, merre menjünk?

A következő két órában bebarangoltuk a várost.

Megmutatta nekem azt az épületet, ahol réges-régen liftes kisasszonyként dolgozott. Aztán elmentünk abba a városrészbe, ahová új házasként a férjével költöztek. Egy picit megálltunk egy bútorraktár előtt. Azt mondta, lány korában az még bálterem volt, és a többiekkel odajártak táncolni.

Néha megkért, hogy álljak meg egy-egy sarkon vagy egy épület előtt. Nem mondott semmit, csak maga elé révedt.

Ahogy a hajnal első sugarai megjelentek a horizonton azt monda: Most már mehetünk. Elfáradtam.

Szótlanul haladtunk a megadott címig. Alacsony épület volt, a feljáró az előtetővel fedett főbejáratig vitt.

Két egyenruhás alkalmazott jelent meg, ahogy megérkeztünk az ajtó elé. Profi udvariassággal segítettek, figyelték az asszony minden mozdulatát.

Kinyitottam a csomagtartót, és elvittem a bőröndöt az ajtóig. Az utasomat már beültették egy kerekesszékbe.

-Mennyivel tartozom? – kérdezte és benyúlt a retiküljébe a pénztárcájáért.

- Semmivel. – feleltem.

- Magának is meg kell élnie valamiből. – mondta.

- Vannak más utasaim is. – szereltem le.
Aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam és megöleltem. Meglepő erővel szorított magához.

- Nagy örömöt okozott egy kis öregasszonynak. – mondta végül: -Köszönöm.

Megszorítottam mindkét kezét és visszasétáltam a kocsihoz. Hallottam, ahogy mögöttem becsukódik a ház ajtaja.

Egy életre zárták rá az ajtót.

Aznap csak vezettem, céltalanul.

Nem vittem utasokat. Nem volt kedvem beszélni.

Egyre csak az járt az eszemben, mi lett volna, ha az asszony egy dühös sofőrt fog ki? Vagy valakit, aki türelmetlen? Vagy mi lett volna, ha én magam vagyok türelmetlen és elhajtok kopogás nélkül?
Lassan megértettem, hogy egész életemben nem tettem még fontosabb dolgot, mint előző éjszaka.

Egész életünkben a nagy dolgokra várunk.

És a nagy dolgok néha meglepő álruhában érkeznek: úgy vannak csomagolva, hogy aki nem figyel, az észre sem veszi, mennyire fontos lehetőséget mulasztott el"..



Nem elérhető Kálmán

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #67 Dátum: 2014. Október 29. - 19:17:58
 O0



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #68 Dátum: 2014. Október 29. - 20:04:02
O0

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #69 Dátum: 2014. November 01. - 09:50:55


Egy 16 éves fiú külföldre utazott. Mikor visszajött, a repülőtéren Édesanyja örömkönnyekkel várta. Átölelte a fiút olyan erősen, ahogy csak tudta, mert nagyon hiányzott neki. Erre azt mondta a fia: „Mama, tudom, hogy szeretsz, de blamálsz engem, ha ennyi ember előtt ölelgetsz, mintha kisgyerek lennék!” Nagyon megbántotta ezzel az Édesanyját, aki azt gondolta, a fia nem örül viszontlátni őt... 6 év.........vel később a fiú ismét külföldre utazott. Ekkor már 21 éves volt, de Édesanyja mégis kikísérte a repülőtérre, hogy elbúcsúzzon tőle. Ám ezúttal nem ölelte át fiát, hanem elfordult és sírva mondta neki: „Vigyázz magadra fiam!” ... Mikor a fiú visszatért, Édesanyja már nem volt a repülőtéren. Amint hazaért, egy levelet talált mamájáról egy csokor virág mellett. Kíváncsian nyitotta ki és olvasta végig. Mikor végére ért, sírva esett össze, mert élete legrosszabb pillanata volt. A levélben ez állt: „Fiam, mikor 6 évvel ezelőtt átöleltelek, az örömtől sírtam, de mikor ezeket a sorokat olvasod, én már a temetőben leszek egy koporsóban, mert meghaltam rákban... Sírtam, mikor a második utazásodnál hátat fordítottam neked, mert nem akartalak blamálni, pedig tudtam, hogy utoljára látlak téged. Nagyon szeretlek és mindig a közeledben leszek. Szeretettel, Mama.”

---- Mindenki, aki szereti Édesanyját,lájkolja ezt az írást. Nincs okom szégyellni magam az Édesanyám miatt, mert Ő az, aki ajándékozta nekem az életet. :)



Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #70 Dátum: 2014. November 01. - 11:22:21

  nem ölelte át fiát, hanem elfordult és sírva mondta neki: „Vigyázz magadra fiam!” ... Mikor a fiú visszatért, Édesanyja már nem volt a repülőtéren. Amint hazaért, egy levelet talált mamájáról egy csokor virág mellett. Kíváncsian nyitotta ki és olvasta végig. Mikor végére ért, sírva esett össze, mert élete legrosszabb pillanata volt. A levélben ez állt: „Fiam, mikor 6 évvel ezelőtt átöleltelek, az örömtől sírtam, de mikor ezeket a sorokat olvasod, én már a temetőben leszek egy koporsóban, mert meghaltam rákban... Sírtam, mikor a második utazásodnál hátat fordítottam neked, mert nem akartalak blamálni, pedig tudtam, hogy utoljára látlak téged. Nagyon szeretlek és mindig a közeledben leszek. Szeretettel, Mama.”


Szerintem ez nem volt helyes... hogy finoman fogalmazzak...  :( szerintem ez nem a szeretet cselekedete.
És az utolsó mondat....   :-\

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #71 Dátum: 2014. November 01. - 14:57:16
Lehet Kamilla, hogy te soha nem élted át amikor a lányod már szégyenkezett amiatt, mert nyilvánosan megölelted, amikor ő már nagy lány lett. Mi átmentünk ezen a stádiumon. Amikor a fiam megkért hogy ne ölelgessem őt, mert ő már nem kisbaba. Bizony nagyon fájt, de megértettem, hogy ebben a korban már másként kell kimutatni a szeretetemet. Én nem itélkeznék. Szerintem az anya megpróbált megfelelni annak, amit a fia elvárt tőle.



Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #72 Dátum: 2014. November 01. - 15:01:51
Szia Irma!   :int2:

Nem is az ölelésről írtam, hanem arról, hogy nem mondta meg neki, hogy súlyos beteg.
Hagyta elmenni és esélyt sem adott neki, hogy dönthessen, hogy mellette maradna, segítene-e neki, vagy ilyesmi.

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #73 Dátum: 2014. November 01. - 15:14:53
Ez megint csak annyira egyedi dolog, hogy igy egy történetből nem lehet itélkezni. Mivel tudom, hogy a fiamra itthon nem várna semmi jó, igyekszem én is a legkevesebbet elmondani abból amikor nem vagyok jól. Nem tud hazajönni, és akkor az mire lenne jó ha ott kint őrőlné magát?



Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #74 Dátum: 2014. November 01. - 15:24:11
Nem ítélkeztem, csak elmondtam a véleményemet.

A történetre visszatérve, szerintem önzőség, hogy nem mondta el, hogy halálos beteg.
Olvastad, hogyan reagált a fiú.
Az anyja nem fogadta a bizalmába, nem adott neki esélyt se az ápolásra, se az elköszönésre, semmire.
Kirekesztette az életéből.
Úgy viselkedett, mint egy mártír.
Szerintem ez nem helyes, nagy lelki károkat tud okozni.


Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.