Szerző Téma: Mindennapi kenyerünk  (Megtekintve 356287 alkalommal)

0 Felhasználó és 26 vendég van a témában

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1365 Dátum: 2017. Augusztus 01. - 08:02:18

2017. augusztus 1. kedd

Ezt mondja az ÚR: Majd ha eltelik a babiloni hetven esztendő, akkor gondom lesz rátok, és valóra váltom azt a jó szót, hogy visszahozlak benneteket erre a helyre. Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. Megtaláltok engem - így szól az ÚR -, jóra fordítom sorsotokat, összegyűjtlek benneteket minden nép közül és minden helyről, ahová szétszórtalak - így szól az ÚR -, és visszahozlak erre a helyre, ahonnan fogságba vitettelek benneteket.

Jer 29,10-14.

ISTEN SZERETETÉNEK CSODÁJA

Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr -: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. (Jer 29,11)

Mostanában sok nehézséggel kell megbirkóznom, de bízom Isten segítségében. Mégis, néha kételkedem, és elveszettnek érzem magam. Miután megnéztem egy kedvenc tévés műsoromat, ahol egy csapat képregényhősnek öltözött, intelligens fickó megmenti a világot, arra gondoltam, miért nem lehetek én is szuperhős. Miért nem lehet nekem is szupererőm, amivel életek millióit menthetném meg, jóvátenném a rosszat, és igazságot hoznék a Földre? A kérdés felvetésekor már tudtam is a választ. Mi mindannyian szuperhősök vagyunk! A hit a fegyverünk, egyedi adottságainkban hatalom van, és Isten az erőnk!
Isten mindennap lehetőséget kínál, hogy helyrehozzuk a rosszat Krisztus szeretetének továbbadásával, hogy életeket mentsünk kedvességünkkel és együttérzésünkkel, és hirdessük Isten igéjének igazságát. Lehet, hogy tetteink nem tűnnek nagynak és bátornak, mint a szuperhősöké. Talán sohasem tudjuk meg, hogy tettünk megerősítette-e valaki hitét, hogy a részvétünk reményt ébresztett-e valakiben. De Istennek terve van velünk. A mások megsegítésére adódó lehetőségek megragadása része lehet ennek a tervnek.

Imádság: Drága Istenünk, add, hogy mindig tudjunk bízni benned és soha nem múló szeretetedben. Ámen.

Milyen "szupererőt" kaptam Istentől, amivel segítségére lehetek a világnak?

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ÉRTÉKTELENNEK ÉRZIK MAGUKAT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1366 Dátum: 2017. Augusztus 03. - 15:57:15

2017. augusztus 3. csütörtök

Zarándokének. Mikor jóra fordította Sion sorsát az ÚR, olyanok voltunk, mint az álmodók.
Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az ÚR!
Hatalmas dolgot tett velünk az ÚR, ezért örvendezünk.
Fordítsd jóra sorsunkat, URam, a délvidéki kiszáradt patakmedrekhez hasonlóan!
Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak!
Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!

Zsolt 126.

10.000 INDOK

Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! (Zsolt 103,1-2)

Egyik reggel hallottam egy dalt, amiben az áll, hogy 10.000 okunk van, hogy áldjuk az Urat. Miközben hallgattam, feltettem magamnak a kérdést: "Nekem van 10.000 okom, amiért hálás lehetek?" Elkezdtem számba venni az áldásaimat: új napra ébredés, a gyerekeim, a feleségem, szüleim, testvéreim, feleségem családja és a gyülekezetet. Felidéztem a házakat, ahol eddig éltem, a ruhákat, melyeket hordhattam, és sok minden mást, amivel Isten gondoskodott rólam. Elgondolkodtam azon, hogy minden napra jut legalább egy ezekből az áldásokból. Az is egy áldás volt, hogy tegnap felébredtem, és a mai nap is egy ajándék Istentől.
Kiszámoltam, ez pontosan hány ok a hálaadásra. Harminckilenc évem alatt 39×365-ször ébredhettem új napra. Ez már 14.235 ok! Ha hozzáadok még 16 év házasságot, hogy egész életemben mellettem voltak a szüleim, továbbá minden napot, amikor nem ért baleset, valamint a gyermekeimmel, szüleimmel, testvéreimmel, rokonaimmal töltött napokat is, sokkal több, mint 10.000 okot találok, hogy áldjam az Úr szent nevét. Isten minden nap új módon mutatja meg kegyelmét és irgalmát.

Imádság: Add, Istenünk, hogy minden napot áldásnak tekintsünk, és hálaadás legyen az életünk! Ámen.

Milyen új áldásért lehetek ma hálás?


IMÁDKOZZUNK, HOGY MINDEN NAP MEGLÁSSUK ISTEN JÓSÁGÁT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1367 Dátum: 2017. Augusztus 04. - 23:07:55
2017. augusztus 4. péntek

Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR.
Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.
Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek,
ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.
Bizony, örömmel jöttök ki, és békességben vezetnek benneteket. A hegyek és a halmok vígan ujjonganak előttetek, és a mező fái mind tapsolnak.
A tövis helyén ciprus nő, a csalán helyén mirtusz nő. Az ÚR dicsőségére lesz ez, örök jelül, amely nem pusztul el.

Ézs 55,8-13.

MEGOSZTANI ISTEN IGÉJÉT

Ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok. (Ézs 55,11)

Robin barátnőm nagyon el volt keseredve, mert csak 13 gyerek jött el a szokásos nyári bibliatáborba. "Sok pénzt belefektettünk," - mondta, "szereztem segítséget, szabadságot vettem ki a hétre, és csak tizenhárman voltak."
Meséltem neki az én első nyári gyerektáboromról. Egy kis gyülekezet szervezte, és csak pár környékbeli gyerek vett részt rajta. Én voltam az egyik. "Itt kaptam az első Bibliámat"- mondtam neki. "Itt tanultam meg az első bibliai verset, és énekeltem először a "Engem szeret Jézusom..." éneket. Tizenhárom évvel később, amikor egy barátom elmondta nekem az evangéliumot, és a Jn 3,16-ot idézte, már ismertem az igét, mert sok évvel azelőtt megtanultam."
Azon a nyáron, ott, a gyerektáborban nem hoztam meg a döntést, hogy követem Jézust, és azok a kedves emberek, akik ott voltak, nem is tudták meg, hogy tizenhárom évvel később hitre jutottam. De Isten azt az igét használta, hogy megnyissa a szívemet, amit ők ott tanítottak nekem, és már több mint harminc éve hűségesen szolgálom az Urat. Még ha nem is láthatjuk rögtön, bízhatunk benne, hogy Isten igéje mindig véghezviszi az ő akaratát.

Imádság: Drága Jézusunk, segíts, hogy hűségesen megosszuk másokkal a te igédet, és bízzunk abban, hogy véghezviszed akaratodat a körülöttünk élő emberekben is. Ámen.

Az evangélium továbbadása soha sem eltékozolt idő.



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #1368 Dátum: 2017. Augusztus 04. - 23:28:27
:like:

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1369 Dátum: 2017. Augusztus 05. - 07:02:23

2017. augusztus 5. szombat

Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: "Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?" Ő pedig így felelt: "Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!" Jézus ezt mondta neki: "Legeltesd az én bárányaimat!" Másodszor is megszólította: "Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?" Ő ismét így válaszolt: "Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged." Jézus erre ezt mondta neki: "Őrizd az én juhaimat!" Harmadszor is szólt hozzá: "Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?" Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: "Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged." Jézus ezt mondta neki: "Legeltesd az én juhaimat! Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod." Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: "Kövess engem!"
Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán ráhajolt a keblére, és megkérdezte: "Uram, ki az, aki elárul téged?" Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: "Uram, hát vele mi lesz?" Jézus pedig így szólt hozzá: "Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!" Elterjedt tehát az atyafiak között az a mondás, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: "Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?"

Jn 21,15-23.

"KÖVESS ENGEM!"

Jézus így szólt Péterhez: Kövess engem! (Jn 21,19)

Az olvasásra kijelölt igében Jézus Péterrel beszélget, miután Péter megtagadta őt. Mikor Jézus próbálja rávezetni, hogy a saját életére figyeljen, Péter rögtön arról faggatja, hogy mi lesz egy másik tanítvánnyal.
Én is sokszor úgy viselkedem, mint Péter. Mások életére figyelek, és összehasonlítgatom a sajátommal. Ők miért olyan szerencsések, és én miért nem vagyok az? Nekem miért nincs férjem, gyerekem, szép házam, jó állásom? És amikor elkezdek hasonlítgatni, csalódottnak érzem magam, és elégedetlen vagyok az életemmel.
Jézus viszont ugyanazt mondja nekem, mint Péternek: "Mit tartozik rád? Te kövess engem!" Jézus tudja, hogy csak összezavar, ha mások életére figyelek. Ő azt kívánja tőlem, hogy csak arra koncentráljak, amire engem hívott el.
Mindannyian személyre szabott képességeket kaptunk, melyeket Isten használni szeretne. Nincs két tökéletesen egyforma ember. Még ha Isten nem is adja meg, amire vágyunk, bízhatunk abban, hogy az ő terve mindig jó. Ha elfogadjuk azt az életet, amit Isten nekünk szán, és neki tetszően éljük, megelégedettek lehetünk.

Imádság: Drága Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy szeretsz minket. A tieid vagyunk. Segíts az életünket úgy élni, hogy az téged dicsőítsen! Ámen.

Isten mindig a legjobbat akarja nekem.


IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ELÉGEDETTSÉGRE VÁGYNAK!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1370 Dátum: 2017. Augusztus 06. - 11:25:27
2017. augusztus 6. vasárnap

Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, meg Egyiptomban, és az URat szolgáljátok! De ha nem tetszik nektek, hogy az URat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok. De én és az én házam népe az URat szolgáljuk! Erre válaszolt a nép, és ezt mondta: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az URat, és más isteneket szolgáljunk! A mi Istenünk az ÚR! Ő hozott ki bennünket és atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, és azokat a nagy jeleket tette szemünk láttára. Megőrzött bennünket minden úton, amelyen jártunk, és minden nép között, ahol átvonultunk.

Józs 24,14-17.

AZ ÖREG KARÓRA

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. (1Pt 5,7)

Lelkészként nemrégiben kaptam kinevezést egy új gyülekezet vezetésére. Pakoltam, és vártam a nagy fordulatot az életemben, amikor nagymamám régi karórájára pillantottam, amelyet még az édesapjától kapott. Több mint hatvan éves volt a karóra, és még mindig működött.
Azon az estén, mielőtt még végleg elhagytam az otthonom, az életemre gondoltam, és felidéztem nagymamám életét is. Az öreg óra végigkísérte az ő és édesapja életét ebben a világban, és számlálja az én életem idejét is, melyet Isten ajándékaként örömmel élek. Elgondolkodtam, milyen lesz majd a szolgálatom, milyen példát hagyok hátra? A Zsolt 90,12 jutott eszembe: "Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!"
Nincs sok időnk ebben a világban. Nem tudjuk, életünk órájának mutatói mikor állnak meg. De azt viszont tudjuk, hogy a mi szerető Istenünk adta életünket és a képességet, hogy eldöntsük, hogyan éljük azt. Legyen életünk hittel, reménnyel és szeretettel teli mindenért, amit Isten teremtett!

Imádság: Urunk, vezess minket utadon. Adj nekünk bölcs szívet, hogy hűek maradhassunk hozzád, szerető Teremtőnk. Ámen.

Hogyan fejezem ki hálám az életért, melyet Istentől kaptam?


IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NAGY VÁLTOZÁS ELÉ NÉZNEK!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1371 Dátum: 2017. Augusztus 07. - 08:07:52
2017. augusztus 7. hétfő

Volt egy Rámátaim-Cófimból, az Efraim hegyvidékéről való ember, akinek Elkána volt a neve; efrátai volt, Jeróhámnak a fia, aki Elihú fia, aki Tóhú fia, aki Cúf fia volt. Két felesége volt; egyiknek a neve Anna, másiknak a neve Peninná volt. Peninnának voltak gyermekei, de Annának nem voltak gyermekei. Ez az ember évenként fölment városából Silóba, hogy imádkozzék és áldozzék a Seregek URának. Ott pedig Éli két fia, Hofni és Fineás volt az ÚR papja. Amikor eljött az a nap, amelyen Elkána áldozni szokott, egy-egy részt adott feleségének, Peninnának, meg mindegyik fiának és lányának. Annának is csak egy részt adott, pedig Annát nagyon szerette, de az ÚR bezárta a méhét. Vetélytársa is sokat bosszantotta őt, hogy felingerelje, mivel az ÚR bezárta a méhét. Így történt ez évről évre, valahányszor fölment az ÚR házába, így bosszantotta őt. Ő meg csak sírt, és nem evett semmit. Akkor ezt mondta neki a férje, Elkána: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál? Egyszer Anna fölkelt, miután ettek és ittak Silóban. Éli pap meg ott ült egy széken az ÚR templomának az ajtófélfájánál. Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az ÚRhoz, és keservesen sírt. Azután erős fogadalmat tett, és ezt mondta: Seregek URa! Ha részvéttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az ÚRnak adom, és nem éri borotva a fejét! Mivel hosszasan imádkozott az ÚR színe előtt, Éli figyelte az asszony száját. Anna magában beszélt, csak ajka mozgott, de hangja nem hallatszott. Ezért Éli azt gondolta, hogy részeg, és ezt mondta neki: Meddig tart még a részegséged? Józanodj ki mámorodból! Anna azonban így válaszolt: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy szeszes italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az ÚR előtt. Ne tartsd szolgálólányodat elvetemült asszonynak, mert nagy bánatom és szomorúságom miatt beszéltem ilyen sokáig. Éli így válaszolt: Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle! Ő pedig ezt mondta: Nézz jóindulattal szolgálólányodra! Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca.

1Sám 1,1-18.

A NAGY VÁLTÁS

Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége meg fogja őrizni szíveteket. (Fil 4,6-7)

Mérföldekre voltunk a legközelebbi várostól. Az alacsony üzemanyagszintet jelző lámpa felvillant gépkocsimban, amikor még két hegyet kellett átszelnünk. Imádkoztam: "Itt nincs térerő a mobilhoz, két fiatal nő vagyunk, nem akarunk a sötétben gyalogolni. Kérlek, segíts, hogy biztonságban megérkezzünk!" Mégis tovább aggódtam, amíg meg nem érkeztünk.
Később, Anna imádságát olvasva, visszagondoltam az utazásunkra és az imámra. Anna imádsága megmutatta, hogy én valami nagyon fontosat kihagytam. Anna elmondta kérését az Úrnak, és "azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca" (1Sám 1,18). Anna aggodalmát az Úr elé tárta, és nyugalomra talált az Úr válasza előtt. Ezzel szemben én nem tudtam addig teljesen megnyugodni, amíg imámra az Úr válaszát meg nem kaptam, és meg nem érkeztünk. Ahelyett, hogy megköszöntem volna Istennek, hogy meghallgatta imámat és bíztam volna benne, tovább szorongtam, amíg meg nem tapasztaltam imám eredményét.
Anna megtanított az imádkozás egyik ajándékára: Isten felel, ha nem is tudjuk, mikor és hogyan. Imádkozáskor előre megköszönhetjük Istennek a választ. Így megszabadulhatunk az aggodalmaktól és elfogadhatjuk Istentől a békességet.

Imádság: Urunk, köszönjük, hogy felelsz imáinkra, és hálásak vagyunk az imádság békességéért. Ámen.

Az imádság által Isten elveszi az aggódást, és békét ad.


IMÁDKOZZUNK HÁLAADÁSSAL!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1372 Dátum: 2017. Augusztus 09. - 16:57:05

2017. augusztus 9. szerda

De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által. A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.

2Tim 3,14-17.

TISZTÁNLÁTÁS

A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen. (2Tim 3,16-17)

Találtam egy cseles, figyelemre méltó vállkendő-mintát. A fonal változatossága a naplemente meleg árnyalatait hordozta. Ahogy átfutottam a leírást, ezt gondoltam: "Micsoda? Ebben semmi logika! Lehetetlenség!" Tudtam, hogy kell a szükséges szemeket kivitelezni, de nem tudtam elképzelni, hogyan fog létrejönni a képen látható darab. Azon töprengtem, belekezdjek-e ebbe a drága, nehéznek tűnő projektbe.
A keresztény tisztánlátás hasonló az én horgolási feladatomhoz. Úgy érezzük, sürgősen tennünk kell valami újat Istenért, és találunk egy érdekes szolgálati lehetőséget, de az kivihetetlennek tűnik. Talán tudjuk, hogyan kell a szükséges részfeladatokat megoldani, de nem tudjuk elképzelni, hogyan fogjunk hozzá. A különleges lehetőség meghaladja képességeinket. Vajon szánjunk-e rá időt és energiát?
Végül, bíztam az útmutatásban. Megvettem a fonalat, egyszerre egy sort olvasva a leírásban követtem a mintát. A kendő minden várakozásomat betöltötte. Ugyanígy, ha minden nap egy kicsit olvasunk a Bibliából, és annak útmutatása szerint élünk, tapasztalataink minden reményünket felülmúlják majd.

Imádság: Urunk, segíts meglátni és megtenni az előttünk álló követendő lépést. Ámen.

A Biblia eszközöket ad ahhoz, hogy tisztán lássak.


IMÁDKOZZUNK AZÉRT, HOGY MEGÉRTSÜK ISTEN AKARATÁT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1373 Dátum: 2017. Augusztus 10. - 07:56:18

2017. augusztus 10. csütörtök

Fiam, ne felejtsd el tanításomat, és parancsaimat őrizze meg szíved,
mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked!
A szeretet és hűség ne hagyjon el téged: kösd azokat a nyakadba, írd fel a szíved táblájára!
Így találsz kedvességre és jóindulatra Istennél és embereknél.
Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!
Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.
Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az URat, és kerüld a rosszat!
Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak.

Péld 3,1-8.

HELYET KÉSZÍTENI

Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni - talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok. (Ézs 43,18-19)

42 évesen egy olyan betegséget kaptam, ami befolyásolta a mozgásom. Egyenetlen lett a járásom, a fejem jobbra dőlt, és az egyéb izomproblémák gyengévé és elkeseredetté tettek. Négy éven át féltem a jövőtől, és gyógyulásért imádkoztam. Ézs 43,18-19-ben reményt találtam, bízva Isten segítségében.
A félelem évei után megbékéltem a helyzetemmel. Tudtam, hogy Isten akkor is velem lesz, ha kerekesszékbe kényszerülök, vagy még rosszabb állapotba kerülök. Egy tapasztalt neurológushoz irányítottak. Egy ritka genetikai rendellenességet állapított meg, amely miatt szervezetemben nem elegendő a dopamin vegyület, ami szükséges a megfelelő idegi-agyi működéshez. Jövőmet Istenre bízva, elkezdtem gyógyszert szedni, és azonnal gyógyulni kezdtem. Egy éven belül újra tudtam állni, járni és rendesen mozogni.
Ma napi három adag gyógyszerre van szükségem, de hálát adok Istennek a testemért. Gyengeségem nélkül sohasem tapasztaltam volna meg Isten erejének, bölcsességének és feltétel nélküli szeretetének mélységét. Csak miután nem magam akartam megoldani a problémáimat, kezdtem Isten szavára várni.

Imádság: Urunk, segíts, hogy ne a saját értelmünkre támaszkodjunk, és terheinket átadjuk neked. Ámen.

Hogyan adok teret Istennek, hogy segíthessen nekem?



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1374 Dátum: 2017. Augusztus 11. - 22:36:00

2017. augusztus 11. péntek

Nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok. De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik, hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.
Amikor az Isten Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött, és így szólt: "Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak." És így, miután türelemmel várt, beteljesült az ígéret. Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és náluk minden ellenvetésnek véget vet, és mindent megerősít az eskü. Ezért tehát az Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet. Így e két változhatatlan tény által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe. Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerint főpap lett örökké.

Zsid 6,10-20.

MEGTARTOTT ÍGÉRETEK

Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya. (Zsid 6,19)

Egy barátomtól egyszer kaptam egy csiszolt üveggömbökből álló kinti díszt, amely a szélben forog. Fel is akasztottam. Amikor másnap ragyogó napfényre ébredtem, örömmel fedeztem fel a házfalon cikázó kis villogó szivárványokat. Isten Noénak tett ígérete jutott eszembe, hogy soha többé nem pusztítja el a földet árvíz által. Valójában valahányszor nehéz időket élek meg, Isten sok-sok ígéretére gondolok, amiket be is tartott: Isten megígérte Ábrahámnak, hogy leszármazottai annyian lesznek, mint a csillagok, és úgy is van; megígérte Mózesnek, hogy kivezeti Izráel népét Egyiptomból, és úgy lett; megígérte Izráel népének, hogy visszatérnek a fogságból, és úgy történt. Minden ígéret hitből jövő választ igényelt.
Jézus azt mondta, "Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek (Mt 6,33). 35 éve ez alapján járom az Isten útját, és nem csalódtam benne.
A Biblia azt mondja, hogy akik Jézus Krisztus által Istenhez tartoznak, a mennyben örökre vele lesznek. Az életemet ennek az ígéretnek igazságára is ráépítem. És Isten hűsége alapján bízom benne, hogy nem fogok csalódni.

Imádság: Istenünk, köszönjük, hogy hűségesen gondoskodsz rólunk, bármi történjék. Ámen.

Ha szivárványt látok, Isten megtartott ígéreteire gondolok.


IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIKET KÉTSÉGEK GYÖTÖRNEK!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1375 Dátum: 2017. Augusztus 12. - 13:18:21
2017. augusztus 12. szombat

Dicsekednem kell, habár nem használ; rátérek azért az Úr megjelenéseire és kinyilatkoztatásaira. Ismerek egy embert a Krisztusban: tizennégy évvel ezelőtt - hogy testben-e, vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -, elragadtatott a harmadik égig. Én tudom, hogy az az ember - hogy testben-e vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -, elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket nem szabad embernek elmondania. Ezzel az emberrel dicsekszem, nem pedig önmagammal; ha csak az erőtlenségeimmel nem. Pedig ha dicsekedni akarnék, nem lennék esztelen, mert igazságot mondanék, de mérséklem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit tőlem hall; még a kinyilatkoztatások különleges nagysága miatt sem. Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.

2Kor 12,1-10.

MENJ TOVÁBB!

Állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére. (Zsid 12,1-2)

16 évesen csatlakoztam egy kerékpártúrához, mely Hollandián, Anglián és Franciaországon át vezetett. Hollandiát teljesíthető terepnek találtam, de az angliai hegyek nagyon megterhelőek voltak. Igazából nem készültem fel eléggé a napi 50-80 kilométeres távokra. Gyakran egyedül lemaradva tekertem, különösen a meredek emelkedőkön. Amikor az útitársaim megálltak egy-egy gyors pihenőre, figyelték a közeledésemet, és azt kiáltották "Gyerünk, Jane! Ne állj meg!"
Ma, ha lemaradásaim vannak, vagy kimerítenek a kihívások, Isten az, aki bátorít. De Isten több mint lelkesítő. Ő az én erőm és gondviselőm. Amikor Istenhez imádkozom, hogy segítsen tovább menni, ami pillanatnyilag bizonytalannak tűnik, az egyszerűvé és lehetségessé válik.
Bátorítást jelent számomra, amit a Zsid 11-ben olvasok mások hitéről. Pál apostolnak szóló szavak is bátorítanak: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." (2Kor 12,9) Minden megpróbáltatás lehetőség az igyekezet és odaszánás gyakorlására. A folytatáshoz mindig erőt meríthetünk, ha Jézus szenvedéseiben való kitartására gondolunk.

Imádság: Istenünk, köszönjük a lehetőségeket, amikor a kitartást gyakorolhatjuk. Segíts nekünk még kitartóbbnak lenni, hogy hitünk erősödhessen. Ámen.

Képes vagyok megtenni a távot, ha Isten az erősségem.



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #1376 Dátum: 2017. Augusztus 12. - 19:28:52
:like: Ámen!

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1377 Dátum: 2017. Augusztus 13. - 11:30:51
2017. augusztus 13. vasárnap

Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint, Timóteusnak, szeretett fiának: Kegyelem, irgalom, békesség Istentől, a mi Atyánktól és a Krisztus Jézustól, a mi Urunktól.
Hálát adok az Istennek, akinek őseimhez hasonlóan tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor szüntelenül, éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgéseimben, és könnyeidre emlékezve látni kívánlak, hogy öröm töltsön el. Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan. Ezért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely kezeim rád tétele által van benned. Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.

2Tim 1,1-7.

KÖZÖS TÁNYÉRBÓL

Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan. (2Tim 1,5)

Amikor a kisfiam kezdett szilárd ételt enni, kihívást jelentett, hogy rávegyem a zöldségevésre. A puha kis brokkoli, répa és tök katonák hamar a földön landoltak, még mielőtt a tányérján tudtam volna tartani őket. Egy nap rájöttem, hogy bár a kisfiamat nem érdekelte a saját tányérján lévő zöldség, az enyémen lévők felé igencsak nagy érdeklődést mutatott. Igyekezett engem utánozni, és a tányéromról bármit megevett. Óriási halom zöldséget raktam hát a saját tányéromra. Idővel megkedvelte a zöldségeket, és már a saját tányérjáról is élvezettel eszegette.
Lóisz és Eunike hatását vizsgálva világos számomra, hogy Timóteus valami hasonlót élt át. Ez a nagymama és édesanya megosztotta Timóteussal a krisztusi hitét. A hit idővel megerősödött Timóteusban, majd az élet és szolgálat fakadt belőle.
A szülők és nagyszülők igyekeznek a legjobb otthont, oktatást és lehetőségeket biztosítani gyermekeiknek és unokáiknak. Lóisz és Eunike emlékeztet bennünket, milyen fontos megosztanunk a következő generációval a hit alapjait, és táplálni azt bennük, amíg maguk is igazi hitre jutnak.

Imádság: Urunk, segíts, hogy életünk a te szeretetedet tükrözze, és Jézus Krisztusban való őszinte hitünket átadhassuk az utánunk jövő generációnak. Ámen.

Hogyan oszthatom meg hitemet a következő generációval?


IMÁDKOZZUNK AZ ENNIVALÓT NÉLKÜLÖZŐ GYERMEKEKÉRT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1378 Dátum: 2017. Augusztus 14. - 15:41:22
2017. augusztus 14. hétfő

Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.
Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell fékezni szilajságát, másképpen nem közelít hozzád.
Sok fájdalom éri a bűnöst, de aki bízik az ÚRban, azt ő szeretettel veszi körül.
Örüljetek az ÚRnak, ujjongjatok, ti igazak! Vigadjatok mind, ti igaz szívűek!

Zsolt 32,8-11.

ISTEN GONDOSKODÁSÁBAN

Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem. (Zsolt 32,8)

2014-ben kaptam tanári diplomát. A végzés után összecsomagoltam, és elutaztam egy másik tartományba, hogy ott keressek állást. Azt terveztem, hogy ahol letelepszek, ott fogok dolgozni. Arra egyáltalán nem gondoltam, Istennek mi a terve az életemmel. Hátrahagytam a családom, és a gyülekezeti szolgálatot is. Miután megérkeztem az új helyre, odaköltöztem egy rokonomhoz, és nekiláttam az álláskeresésnek.
Két hónap eltelt, de semmilyen ajánlatot nem kaptam. Eközben nagyon hiányzott a családom és a gyülekezetem. A Csendes Percek olvasásával vigasztaltam magam, de nagy ürességet éreztem a szívemben. Kezdtem kutatni, vajon Isten elhagyott volna, de próbáltam bízni, hogy Isten szemmel tart, és törődik a jólétemmel. Az életemnek eme mély pontján telefonon kaptam egy állásajánlatot abból a tartományból, ahonnan eljöttem. Ezt a hívást Isten imáimra adott válaszaként értelmeztem. Minden gondolkodás nélkül csomagoltam, és visszatértem. A történtekből megértettem, hogy Isten tervei nem mindig egyeznek az enyéimmel. Isten mindig is figyelte az életemet. Ha folyamatosan imádkozunk és van hitünk, biztosak lehetünk, hogy Isten szemmel tart és irányít bennünket.

Imádság: Szerető Istenünk, segíts megértenünk, hogy te csak a legjobbat akarod nekünk, és hogy terveid sokkal jobbak a mi terveinknél. Ámen.

Istennek nagy tervei vannak számomra.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1379 Dátum: 2017. Augusztus 15. - 12:19:00

2017. augusztus 15. kedd

János ezt mondta neki: "Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űz ki ördögöket, és eltiltottuk, mert nem követett minket." Jézus azonban ezt mondta: "Ne tiltsátok el, mert nincsen senki, aki csodát tesz az én nevemben, és ugyanakkor gyalázni tudna engem, mert aki nincs ellenünk, az melletünk van. Aki inni ad nektek egy pohár vizet az én nevemben, mivel a Krisztuséi vagytok, bizony, mondom néktek, hogy el nem marad a jutalma."

Mk 9,38-41.

NINCSENEK HATÁROK

Mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van. (Mk 9,40)

Zenész barátommal nemrég egy modern istentiszteleti szolgálatot kezdtünk csupán két hangszerrel: dobbal és egy akusztikus gitárral. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, de a korlátozott számú zenei kíséret miatt akadozott a szolgálat. A következő napokban a gyülekezetből egy fiatal lány erősködött, hogy kérjem meg a bátyját, hogy játsszon velünk. Hihetetlenül tehetséges elektromos gitáros volt, de nem hitt Istenben. Én pedig nem akartam, hogy egy ateista játsszon a dicsőítő csoportban. Később kiderült, hogy az Istenben való hitem nem volt elegendő.
Szerencsére a húga kitartó volt. Végül beleegyeztem, hogy játsszon. Miközben együtt zenélt a dicsőítő csapattal, krisztusi hitre jutott. Micsoda fontos lecke volt ez számomra - Isten előtt nincsenek határok, amikor az emberekben munkálkodik!
A tanítványok hasonló leckét tanultak. János látott egy férfit, aki Jézus nevében démonokat űzött, de nem az ő körükből való volt. János próbálta leállítani. Azt gondolta, hogy Isten csak az általuk jóváhagyott módszerekkel dolgozik. De Jézus így válaszolt: "Ne akadályozzátok őt... mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van" (Mk 9,39-40).
Azért imádkozom, hogy szemünk megnyíljon, és lássuk, mit cselekszik Isten a világunkban, és a legváratlanabb helyeken különösen olyanok által, akikről nem is gondoljuk.

Imádság: Istenünk, segíts meglátnunk, hol munkálkodsz, és utána teljes szívvel részt venni a szolgálatodban. Ámen.

Isten munkájának nincsenek határai a világban.