Szerző Téma: Mindennapi kenyerünk  (Megtekintve 355530 alkalommal)

0 Felhasználó és 14 vendég van a témában

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1320 Dátum: 2017. Június 17. - 10:08:49

2017. június 17. szombat

Azután Jézus így folytatta: "Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki." "Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt."

Lk 15,11-20.

ÚJRA TELJES ÉLET

Amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. (Lk 15,20)

HIV/AIDS klinikánkon van egy rózsakert a pácienseink tiszteletére. Vörös rózsákat ültetünk a szeretet és a szolidaritás jeleként, fehéreket pedig azok emlékére, akik áldozatul estek ennek a szörnyű betegségnek.
Egy napon, legnagyobb megdöbbenésemre, valaki átgyalogolt a kerten, és letaposott két rózsabokrot. Ahogy a helyet néztem, láttam egy szörnyen sérült fehér rózsát néhány bimbóval a sárban heverni. Felvettem, egy üveget megtöltöttem vízzel, és beletettem az élettelen rózsát. Meglepetésemre ez a kis erőfeszítés elég volt. Néhány óra múlva a rózsa levelei kisimultak, a bimbók kinyíltak, és a virág teljes szépségében pompázott.
A tanulság ebből az volt számomra, hogy nem számít, Isten milyen állapotban talál minket, biztosak lehetünk benne, hogy átölel és szeretettel gondoskodik rólunk. A könyörület apró cselekedetei által újra értelmet nyer az életünk, és visszatükrözhetjük Isten szeretetének szépségét.

Imádság: Kegyelmes Istenünk, köszönjük, hogy újjáteremtesz minket. Segíts, hogy szeretetedet sugározzuk ebbe a világba, melynek olyan nagy szüksége van rá. Ámen.

Egy élet sem olyan összetört, hogy Isten ne segíthetne.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1321 Dátum: 2017. Június 18. - 13:08:12
2017. június 18. vasárnap

Fülöp így szólt hozzá: "Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!" Jézus erre ezt mondta: "Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek."
"Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek, és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem."

Jn 14,8-14.

ÉPPEN OLYAN, MINT AZ APÁM

Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Mt 5,16)

Mióta az eszemet tudom, olyan akartam lenni, mint az apám. Ő volt a hősöm és a legjobb barátom. Mindent szerettem, amit apa szeretett. Szerettem horgászni és kirakatokat nézni (különösen a sportboltokét és a vaskereskedésekét), célba lőni íjammal és nyilammal, vagy puskámmal. Szerettem a lovakat, a Stetson kalapokat, a hazámat. Tengerész akartam lenni, ha felnövök, mint apám.
Ahogy gyerekként apámra akartam hasonlítani, felnőttként Mennyei Atyámra szeretnék. Szeretni akarok másokat, ahogy Isten teszi, feltétel nélkül, önfeláldozóan, és megbocsátani másoknak, ahogy ő is mindig kegyelmesen megbocsát nekem. Fényt akarok vinni a sötét helyekre, a szomorúságba örömet, s a fájdalomba gyógyulást.
A Szentlélek segítségével olyanok lehetünk, mint az Atya, és a Fiú. Megváltoztathatjuk a világot, ha Krisztust követjük.

Imádság: Drága Istenünk, hadd legyünk minden nappal hozzád hasonlóbbakká, hogy mások is megismerhessék szeretetedet és kegyelmedet. Krisztus nevében. Ámen.

Igyekezhetek Mennyei Atyámra hasonlítani, és így változást hozni a világban.


IMÁDKOZZUNK AZ APÁKÉRT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1322 Dátum: 2017. Június 19. - 10:31:50
2017. június 19. hétfő

Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére. Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.

2Kor 4,14-18.

MÉGSEM EGYEDÜL

Maga az Úr vonul majd előtted, ő maga lesz veled. (5Móz 31,8)

1993-ban tértem meg, amikor elfogadtam Jézus Krisztus értem hozott áldozatát, s még abban az évben meg is keresztelkedtem. Fiatalként, 18 éves koromban élhettem át ezt az élményt. Elkezdtem gyülekezetbe járni, tagja lettem egy ifjúsági csoportnak, énekkarra jártam, rendszeresen látogattam a bibliaórákat, a nyári csendes heteken évről évre részt vettem. Sokat imádkoztam Jézushoz, hogy vezessen azon az úton, amelyen mennem kell. Ennek ellenére - egyéniségemből is adódóan - sokat bukdácsoltam. Könnyen kibillentem lelki egyensúlyomból, hangulatváltozásokkal, olykor depresszióval küszködtem.
Isten végig megőrzött. Még 2003-ban is, amikor olyasmit engedett meg, amit sokáig nem értettem. Egy baleset következtében mindkét lábamat elvesztettem. Hiszem, hogy amellett, hogy egészséges életet éltem, sportoltam, és így erős volt a szervezetem, Jézus őrzött meg a baleset során. Az 5Móz 31,8 vigasztal, bátorít, erősít. Ez őrzött meg attól, hogy hitemet és életkedvemet elveszítsem. Másfél évig nem tudtam templomba járni, mégsem voltam egyedül. Isten mindig velem volt.
Protézist kaptam, s visszatértem a munka és a hétköznapok világába. Persze minden megváltozott. Én is. Rájöttem, hogy egész életem Isten kezében van. Amit ígért, azt megtartja örökre: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged." (Zsid 13,5)

Imádság: Köszönjük Urunk, hogy nem vagy személyválogató. Segíts, meglátnunk akaratodat minden helyzetben. Ámen.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1323 Dátum: 2017. Június 20. - 11:02:20

2017. június 20. kedd

"Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked." "Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle."

Mt 6,5-8.

A SIVATAGBAN VESZTEGELVE

Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom. (Ézs 65,24)

Két évig tartó világ körüli utam során egy Volkswagen lakóautóval több napra lerobbantam a Szaharában. A nyomvonal, melyet követve Algérián keresztül átutaztam a Szaharán, elég hepehupás volt. Olyan volt vezetni rajta, mintha síneken mennék. Két lengéscsillapítóm is tönkrement egyszerre, összetörve a karosszériát. Miután három napig ültem ott, utolért egy kis teherautó. A tetőn ott volt egy komplett hegesztő-felszerelés. Sajnos egyikünk sem tudta, hogyan kell hegeszteni. És hegesztőpálcánk sem volt. Imádkoztam, majd eszembe jutott, hogy van két acél fogasom. Zseblámpával és fogassal a kezemben a jármű alá másztam, és sikerült valahogy visszahegesztenem a letört darabot a járműre.
Rájöttem, hogy a férfi a hegesztővel már jóval azelőtt útra kelt, mint én bajba kerültem. Ez juttatta eszembe a fenti idézetet.
Sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő, milyen krízisek, nehézségek állnak előttünk. De hit által tudjuk, hogy Isten mindig jelen van. Valójában már azelőtt úton van a válasza, mielőtt kérnénk.

Imádság: Drága Urunk, lehet, hogy nem értjük, mi történik velünk, vagy mivel kell a jövőben szembesülnünk, de segíts, hogy hozzád forduljunk válaszért! Ámen.

Nem számít, mivel nézek szembe, Isten velem van.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1324 Dátum: 2017. Június 21. - 09:49:28

2017. június 21. szerda

"Ugyan ki az közöttetek, aki ha kenyeret kér a fia, követ ad neki, vagy ha halat kér, kígyót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?"
"Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták."

Mt 7,9-12.

CSAK SEGÍTS!

Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fogtok megítéltetni; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek majd. (Mt 7,1-2)

Éppen feleségemmel bicikliztünk, amit nagyon élveztünk, amikor egy táblát tartó ember mellett haladtunk el. "Ételért munkát vállalok!" Később láttuk, ahogyan beszáll egy autóba. Gúnyosan megjegyeztem, hogy kíváncsi vagyok, mire költi majd a pénzt. Feleségem azonban arra kért, hogy menjünk utána, és adjunk neki egy kis pénzt.
Egy benzinkúthoz hajtott, majd tankolt, csak két dollárért. Feleségemmel megegyeztünk, hogy beszélünk vele. Elmondta, hogy elveszítette állását, és már fél éve nem talál munkát, de szeretne a családjáról gondoskodni. Erre mondtam, hogy szeretnénk segíteni nekik az Úr Jézus nevében.
Teletankoltam a kocsiját, feleségem pedig elkísérte, hogy élelmet vásároljanak a családnak. Amikor elváltunk, adtunk még neki pénzt és egy példányt a Csendes Percekből, majd elmondtunk érte egy imádságot.
Feleségem segítségével Isten egy leckét tanított nekem. Azóta kevesebbet ítélkezem, és sokkal elfogadóbbá váltam. Hogy mit kezdett ez az ember a tőlünk kapott ajándékkal, csak Istenre és rá tartozik. Megtanultam, hogy az én dolgom nem az, hogy ítéletet mondjak, hanem hogy segítsek.

Imádság: Drága Istenünk, köszönjük, hogy gondoskodásra tanítasz minket az ítélkezés helyett. Ámen.

Keresztényként előítéletek nélkül segíthetek.


IMÁDKOZZUNK A MUNKANÉLKÜLIEKÉRT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1325 Dátum: 2017. Június 22. - 10:16:35
017. június 22. csütörtök

Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,
hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.
Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.
Nem így járnak a bűnösök, hanem úgy, mint a polyva, amelyet szétszór a szél.
Ezért nem állhatnak meg a bűnösök az ítélet idején és a vétkesek az igazak közösségében.
Mert ismeri az ÚR az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész.

Zsolt 1.

MÉLY GYÖKEREK

Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint... Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz. (Zsolt 1,1.3)

Egy időben a panamai Boquete hegységben laktunk. Az éghajlatot itt "örök tavasznak" nevezik, mert nincsenek évszakok. A hőmérséklet egész évben változatlan. Száraz és csapadékos évszakok váltakoznak. Csupán néhány fa és növény nem éli túl Panamában a száraz évszakot. Legtöbbjük újra zöldbe borul a csapadékos évszakban. Másoknak mély gyökerük van, ezért szinte soha nem változnak, ellenben virágaik az elképzelhető valamennyi színben pompáznak egész évben.
Ugyanez igaz lelki életünkre is. Száraz időszakok jöhetnek, amikor nem tapasztaljuk az Úr szeretetét, és távol érezzük magunkat tőle. De hitünk megerősödik, amikor jobban elmélyülünk a bibliatanulmányozásban és az imádkozásban. Békességet adhat a reménység, hogy a száraz időket hamarosan Isten túláradó gazdagságának időszaka követi majd.

Imádság: Drága Istenünk, köszönjük a te igédet, amely elmélyíti hitünket Jézus Krisztusban, a te fiadban. Ámen.

Hitünk erősödik, amikor a Bibliát olvassuk.


IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK "SZÁRAZ IDŐSZAKOT" ÉLNEK ÁT!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1326 Dátum: 2017. Június 23. - 11:33:24
2017. június 23. péntek

"Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket. Aki arcul üt, annak tartsd oda a másik arcodat is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza. És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük."

Lk 6,27-31.

A SZERETET VÁLASZA

Áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket. (Lk 6,28)

Évekkel ezelőtt olyan agysérült személyekkel dolgoztam, akik valamilyen balesetet szenvedtek, általában motor- vagy autóbalesetet. A legtöbben közülük képesek voltak kapcsolatot teremteni a személyzettel vagy más hasonló sérültekkel. A többiek saját testük börtönében éltek.
Az én munkám független élettanácsadóként az volt, hogy segítsem őket önállóvá válni, amennyire csak lehet. Segítettem őket az étkezésben, könnyebb munkák elvégzésében és társasjátékot játszani. Sérüléseik hatására legtöbbjük hajlamossá vált a hirtelen dühkitörésekre és olykor az erőszakra is. A személyzet valamennyi tagját kiképeztük arra, hogy azt ne személyes sérelemként éljék meg, mivel csupán az agysérülés egyik tünete. Arra oktattuk őket, hogy maradjanak nyugodtak, és hagyják figyelmen kívül a történteket. Azon tűnődtem, hogy miként tudnám alkalmazni ezt a tudást életem többi területén is.
Mai olvasmányunkban Jézus arra tanít, hogy tartsuk oda a másik orcánkat is, ha mások bántanak. Lehet, hogy ezt azért teszik, mert valamilyen esemény vagy élethelyzet sérülést okozott számukra. Ha ezeket a kitöréseiket nem vesszük magunkra, követhetjük Jézus tanácsát és szeretettel reagálhatunk.

Imádság: Istenünk, segíts, hogy szereteteddel válaszoljunk, ha mások fájdalmaik miatt rosszat tesznek nekünk. Ámen.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1327 Dátum: 2017. Június 24. - 11:03:26
2017. június 24. szombat

"Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?" "Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja."

Mt 6,25-34.

BETÖLTI SZÜKSÉGEINKET

Aki magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét. (2Kor 9,10)

Az 1990-es években, szolgálatunk elején, egyházam fiatal lelkipásztoraival együtt anyagi problémákkal néztünk szembe. Hónapokig nem kaptunk fizetést. Azt mondták, hogy ellenőrök vizsgálják a számlákat néhány szabálytalanság miatt.
Mivel a legtöbb szolgáló házaspár a csekély gyülekezeti bevételektől függött, nem kis nehézséget jelentett a család napi szükségleteiről gondoskodni. Hálát adok Istennek, hogy azokban a napokban egyikünk sem hagyta ott szolgálati helyét, sőt szolgálatunk még hatékonyabbá vált azon a területen.
A térségünkben élő üzletemberek élelmiszerrel láttak el bennünket. Valamennyien megbizonyosodtunk Mt 6,33-nak szavairól: "Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek."
Nagy kihívás volt számunkra, hogy egyszerre lássuk el a lelkészi munkát és gondoskodjunk a családunkról. De Jézus megnyugvást ígért: "Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek." (Mt 11,29). És mi bízhatunk Krisztusban, hogy megtartja ígéretét.

Imádság: Szerető Megváltónk, köszönjük, hogy betöltöd szükségeinket, és megnyugvást adsz nekünk. Ámen.

Amikor Isten akaratát keresem, célt és megnyugvást találok.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1328 Dátum: 2017. Június 25. - 10:28:02
2017. június 25. vasárnap

Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen,
az ezt mondhatja az ÚRnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!
Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől.
Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége.

Zsolt 91,1-4.

BIZTOS MENEDÉK

Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban. (Fil 4,7)

Fiatal lánykoromban otthonunkat rémisztő helynek láttam anyám alkoholizmusa miatt. Gyakran a ház mögötti orgonabokrokban találtam menedéket. Sűrű levelekből álló ágai magasra nyúltak, mielőtt a talaj felé hajoltak volna. A bokrok alján a törzsük és ágaik között volt egy kis szabad hely, ahol elrejtőzhettem. A rejtekhelyem sötét volt, de az ágakon keresztül láttam a napfényt. Engem viszont senki sem láthatott. Az orgonabokor alatt volt az én biztonságos helyem, ahol oltalomra leltem.
Felnőttként néha a világot rémisztő helynek találom. A hírek tele vannak szörnyű tragédiákkal: földrengés, árvíz, tűzvész, járványok, terrortámadások, értelmetlen gyilkolás, pénzügyi összeomlás. De többé nincs szükségem arra, hogy fizikai rejtekhelyet keressek, ahol távol lehetek a világtól. Jézus Krisztus "Isten békességével" áldott meg, amely minden értelmet meghalad.
Jézus biztosít bennünket arról, hogy ő velünk van, függetlenül attól, hogy hol vagyunk, vagy mit tapasztalunk. Krisztus szeret minket. Ő a mi biztos menedékünk.

Imádság: Urunk, segíts bíznunk benned, amikor a világ bajai és próbatételei ránk nehezednek. Ámen.

Az igazi békesség Istentől jön.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1329 Dátum: 2017. Június 26. - 09:07:52
2017. június 26. hétfő

Így készült el a menny és a föld és minden seregük. A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. Azután megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után.

1Móz 2,1-3.

FEJEZD BE!

Zerubbábel keze rakta le ennek a templomnak az alapját, és az ő keze fogja bevégezni. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzátok. (Zak 4,9)

Nemrég kaptam új munkát egy mezőgazdasági kutatóintézetnél. Eleinte nagy kihívást jelentett, de nem lelkesített túlságosan a dolog. Az új munkaterület és az előrelépéshez kötelező szakmai publikáció egyáltalán nem motivált.
Számos alkalommal belekezdtem egy-egy kutatási projektbe, csak hogy aztán félbehagyjam. Miután folyamatosan félbehagytam a munkáimat, elgondolkodtam, hogy képes leszek-e valaha előléptetést szerezni.
Egy vasárnap, az istentisztelet alatt, ahogy ültem a padban, és a lelkész felolvasta az aznapra szóló igét, úgy éreztem, valami lángra gyúl bennem. Megújult szenvedélyem olyan hatalmas volt, hogy kitartott a kutatási projekt végéig, amin akkoriban dolgoztam.
Sokunknak vannak félbehagyott projektjeink, álmaink, melyeket feladtunk, és törekvéseink, melyeket nem teljesítettünk.
De Zakariás szavai ma is igaznak hangzanak. Isten segítségével be tudjuk fejezni a munkát, amelyet megkezdtünk.

Imádság: Drága Atyánk, segíts, hogy befejezzük munkánkat a te kegyelmed által! Soha ne hagyhassuk elvégzetlenül a munkát, amit nekünk adtál! Ámen.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1330 Dátum: 2017. Június 27. - 12:03:04

2017. június 27. kedd

Rájöttem tehát, hogy az a jó és szép, ha az ember eszik, iszik, és élvezi a jót minden fáradozása nyomán, amivel fárad a nap alatt egész életén keresztül, amelyet Isten adott neki, mert ez jutott neki. Ha pedig Isten valakinek gazdagságot és kincseket is adott, és megengedte neki, hogy azt élvezze, kivegye belőle a részét, és örüljön fáradozása eredményének: ez Isten ajándéka. Az ilyen nem sokat gondol élete múlásával, mert Isten megengedi, hogy szívből örvendezzen.

Préd 5,17-19.

ISTEN AJÁNDÉKA

De az igazak örülnek, vigadnak, Isten színe előtt vígan örvendeznek. (Zsolt 68,4)

Amikor fiatalabb voltam, figyeltem a gazdag barátaimat, akik olyan boldognak tűntek. Nehezemre esett megérteni, miért nem vagyok olyan kiváltságos, mint ők. Egy barátom egyszer azt mondta: "Nem tudom, hogy az emberek miért olyan boldogtalanok, amikor minden nap egy ajándék." A barátomnak igaza volt. Minden nap egy ajándék.
Ahogy érettebbé váltam, a Bibliából tanultam az öröm ajándékáról, és az egyszerű értékekről, melyek boldogságot hoznak. Miért aggódom azért, amim nincs, amikor az élet egy lehetőség, hogy kihozzam a legtöbbet abból, amit Isten ad? Gyönyörködni abban, amire Isten hív bennünket, igazi örömet hoz. A reggeli ébredés ajándéka, hogy új napot látunk új lehetőségekkel, és a tudat, hogy a sok áldásunk mindegyike Isten kegyelméből és irgalmából fakad, mély boldogságot tud hozni.
Most, amikor felébredek, arra gondolok, mi minden jó dolog van előttem, és nem arra, amim nincs. Minden óra, perc és másodperc lehetőséget ad a változásra. Megtanultam, hogyha irányítani próbálom az életem, annak gyakran csalódás az eredménye, de ha megengedem, hogy Isten legyen a vezetőm, az áldásos lelki élmény.

Imádság: Drága Istenünk, nyisd fel szemeinket, hogy lássuk és értékeljük mindazt, amit nekünk adtál! Ámen.

Ma hálás leszek, és ünneplem Isten ajándékát az életemben.


IMÁDKOZZUNK, HOGY A LEGTÖBBET HOZHASSUK KI ISTEN AJÁNDÉKAIBÓL!



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1331 Dátum: 2017. Június 28. - 09:36:27
2017. június 28. szerda

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.

Mt 11,28-30.

ELENGEDNI

Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. (Fil 4,6)

A part menti Louisianában a kék rák kifogásának egyik népszerű módja, hogy hozzákötünk egy darab húst - gyakran csirkenyakat - egy hosszú madzaghoz, és bedobjuk a vízbe. Amikor a rák rángatja a csalit, lassan elkezdjük magunk felé húzni a madzagot, a parttól úgy 4-6 méterre. A rákok makacsul ragaszkodnak a csalihoz, amíg egy háló be nem keríti őket a sekély vízben, és kifogják őket. Ez a módszer következetesen beválik, mert a rákok nem tudják, mikor áll érdekükben engedni.
Ilyenek tudnak lenni az emberek is. Valamibe, különösen egy nagy teherbe kapaszkodni óriási erőfeszítést igényel. Mi, emberek, néha úgy kapaszkodunk a problémáinkba, hogy magunk próbáljuk megoldani őket. Nem látjuk a teljes képet, és megfeledkezünk az elengedés bölcsességéről. A Szentírás arra tanít, hogy elismerjük erőtlenségünket, és teljesen Isten felé forduljunk a problémáinkkal, de ugyanakkor hajlandóak legyünk el is engedni őket. Ezt követően Isten elküldi nekünk az ő békéjét, amely minden értelmet meghalad, és átvezet minket minden válságunkon.

Imádság: Urunk, segíts bíznunk, hogy jobb a te kezedbe helyezni problémáinkat, mint magunknál tartani őket. Ámen.

Milyen problémával tudok ma Istenhez fordulni?


IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK TANULJÁK AZ ELENGEDÉST



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1332 Dátum: 2017. Június 29. - 09:58:50
2017. június 29. csütörtök

Te hallgatod meg az imádságot, hozzád fordul minden ember.
Erőt vettek rajtunk a bűnök, de te megbocsátod vétkeinket.
Boldog, akit kiválasztasz, és közeledbe engedsz, hogy udvaraidban lakozzék. Hadd teljünk be házad javaival, templomod szentségével!
Félelmet keltve, de igazságosan válaszolsz nekünk, szabadító Istenünk! Benned bízik mindenki a föld széléig és a messzi tengereken,
aki hegyeket hoztál létre erőddel, és hatalmat öltöttél magadra,
lecsillapítottad a tengerek zúgását, hullámaik zúgását, a nemzetek háborgását.
Ezért félnek jeleidtől még a föld határain lakók is. Kelet és nyugat tájait ujjongásra indítod.

Zsolt 65,3-9.

EGY CSALÁD

Te hallgatod meg az imádságot, hozzád fordul minden ember. (Zsolt 65,3)

Spanyoltanárként lehetőségem volt az évek során sok különféle nemzetiségű, kultúrájú és vallású emberrel találkozni. Isten megáldott engem ezekben a találkozásokban.
Az egyik legkedvesebb élményem Puerto Ricóhoz kötődik, és egy fiatal keresztény nőhöz, aki Indonéziából jött. Ez a fiatal nő távol volt a családjától, és eléggé egyedül érezte magát Puerto Ricóban. Senki a környezetünkből nem beszélte az ő anyanyelvét. Azonban ő is, én is beszéltünk angolul, így tudtunk kommunikálni, amíg ő spanyolul tanult.
Amikor imádkoztunk, megfogtuk egymás kezét; ő a saját nyelvén imádkozott, én pedig az enyémen. Együtt megnyitottuk szívünket - imádkozva és kiáltva Istenhez. Összekötött bennünket a vágy, hogy odafigyeljünk a Szentlélek jelenlétére. Továbbra is hálásak vagyunk, hogy Isten nemcsak meghallgatja imáinkat, de közös szükségeinket is megérti.

Imádság: Istenünk, köszönjük a kiváltságot, hogy imádkozhatunk egymásért és egymással. "Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól... Ámen." (Mt 6,9-13)

A Szentlélek egyesít bennünket, mint egy családot.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1333 Dátum: 2017. Június 30. - 09:02:10
2017. június 30. péntek

Ha pedig Krisztus bennetek van, bár a test a bűn miatt halott, a Lélek életet ad az igazság által. Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által. Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: "Abbá, Atya!" Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

Róm 8,10-17.

"MOST MÁR HIVATALOS!"

Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. (Róm 8,14)

Aznap, amikor az örökbefogadási kérelmünket engedélyezték, a bírói terem zsúfolásig megtelt családtagjainkkal és barátainkkal. Gyönyörű kislányunk figyelmesen hallgatta az adoptálásról szóló jogerős határozatot, amelyet a bíró felolvasott. Amikor a bíró aláírta, lepecsételte és átadta a papírt, a hároméves kislányunk felkiáltott: "Most már hivatalos!" A szobában kitört a taps. Három hónappal később új születési anyakönyvi kivonatot kaptunk, melyben a férjemmel szülőkként szerepeltünk, jogerősen, visszavonhatatlanul, pontosan ugyanúgy, mintha a gyermeket mi hoztuk volna világra.
Szerettük és imádtuk a lányunkat, amióta megláttuk, de egészen addig nem volt törvényes gyermekünk, amíg az adoptálási folyamat nem fejeződött be. Ugyanígy, Isten szeretett minket, mielőtt még megszülettünk volna, és utat készített, hogy a gyermekeivé válhassunk a Jézusba vetett hit által.
A mi örökbefogadásunk Isten gyermekeiként abban a pillanatban vált lehetővé, amikor Jézus felkiáltott a kereszten: "Elvégeztetett!" Az Atya mindenkit örökbe fogad, aki elfogadja Krisztus megmentő szeretetének ajándékát, és készségesen követi őt. Minden szempontból úgy bánik vele, mint saját gyermekével. Az örökbefogadás révén Krisztusban testvérekké válunk, és megkapjuk Isten szeretetét és békéjét.

Imádság: Köszönjük, Atyánk, hogy igazi, saját gyermekeiddé tettél minket fiad, Jézus áldozatán keresztül. Ámen.

Isten gyermekei vagyunk örökre.



Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4262
  • Nem: Nő
Válasz #1334 Dátum: 2017. Július 01. - 11:12:49
2017. július 1. szombat

Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. Ha ezt mondaná a láb: "Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része", vajon azért nem a test része-e? És ha ezt mondaná a fül: "Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része", vajon azért nem a test része-e? Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás? Márpedig az Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így bár sok a tag, mégis egy a test. Nem mondhatja a szem a kéznek: "Nincs rád szükségem", vagy a fej a lábaknak: "Nincs rátok szükségem!" Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó részei nagyon is szükségesek, és amelyeket a test tisztességtelen részeinek tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélkül valók, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek: az ékeseknek azonban nincs erre szükségük. Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok.

1Kor 12,12-25.

KICSINY RÉSZ?

Így bár sok tagja van, mégis egy a test. Nem mondhatja a szem a kéznek: "Nincs rád szükségem", vagy a fej a lábaknak: "Nincs rátok szükségem!" Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó tagjai nagyon is szükségesek. (1Kor 12,20-22)

Visszapillantó tükröket gyártó összeszerelő üzemben dolgozom. Miközben a helyemen állva beépítem a számomra kijelölt alkatrészt, gyakran elkedvetlenít, hogy mennyire jelentéktelen a szerepem. De aztán emlékeztetem magam, ha nem végzem jól a munkámat, és nem dolgozom szinkronban a két oldalamon serénykedő munkatársammal, az egész sor leállhat. És a tükrök is fontos célt szolgálnak az autóvezetők számára.
Keresztény szolgálatunkban talán mi is sokszor leértékeljük a szerepünket. De amikor segítünk az embereknek, hogy otthon érezzék magukat a gyülekezetben, közelebb kerülhetnek Istenhez. Isten ezerféleképpen ki tudja mutatni szeretetét és gondviselését, de mi vagyunk az ő "keze és lába" ebben a világban. Krisztus testének tagjaiként az egyik kiváltságunk, hogy szolgálhatunk egymásnak. Ha nem is látjuk a magunk kis feladatának végeredményét, Isten látja, hogy a mi kis részünk a Krisztus testében, hogyan viszi előre az evangélium ügyét a körülöttünk élő emberekben és a világban.

Imádság: Istenünk, köszönjük, hogy részei lehetünk ennek a sokrétű testnek, és képessé teszel a szolgálatra. Ámen.

Isten segít, hogy képességeimmel szolgálhassak másoknak.