Szerző Téma: Mindennapi kenyerünk  (Megtekintve 214944 alkalommal)

plus minus reset

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 3677
  • Nem: Nő
  • Last Login:2019. Január 16. - 11:04:17
Re:Mindennapi kenyerünk
« Válasz #1815 Dátum: 2018. December 31. - 12:39:39 »
2018. december 31. hétfő

Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

ApCsel 2,41-47.

ISTEN DICSŐÍTÉSE

Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben. (ApCsel 2,46)

A mi kultúránkban az a szokás, hogy az év végét egy szilveszteri buliban ünnepeljük a barátainkkal. Mindig sok ételt készítünk, élvezzük a zenét, táncolunk és beszélgetünk.
Körülbelül három évvel ezelőtt csatlakoztam egy keresztény gyülekezethez. Most már másképp ünnepeljük az év végét. Változatlanul élvezzük a finom étkeket, de időt szentelünk az ünneplésre, és dicsérjük Istent énekekkel. A vendégség legjobb része az, amikor meghallgatjuk egymás beszámolóit Isten támogatásáról - a csodás dolgokról, amelyeket Isten véghezvitt az életünkben az elmúlt évben -, hálát adva mindenekért. A Szentlélek késztet bennünket, hogy megvalljuk, mit jelent a hit számunka, és milyen tartós reménnyel nézünk az újév elé. Ezért továbbra is tanulni akarunk, hogy jobban megismerhessük Istent. Hittel és bizonyossággal tekintünk a jövő elé, készen arra, hogy másokkal is megismertessük Isten szeretetét és védelmét.

Imádság: Reménység Istene, kérjük a te szerető vezetésedet és áldásodat azokra, akik - bárhol a világon - tanulmányozzák igédet, dicsőítenek és imádkoznak hozzád. Ámen.

Ma elmondom másoknak, milyen maradandó reménységem van Istenben.

IMÁDKOZZUNK A KIS IMAKÖZÖSSÉGEKÉRT!

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 3677
  • Nem: Nő
  • Last Login:2019. Január 16. - 11:04:17
Re:Mindennapi kenyerünk
« Válasz #1816 Dátum: 2019. Január 02. - 14:36:18 »
2019. január 2. szerda

Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.

2Kor 5,16-21.

HOL VAN AZ ÚJ?

Ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű..., azt vegyétek figyelembe! (Fil 4,8)

December 31-én a hároméves Julu boldog és izgatott volt. Játék közben folyton énekelgette: "Holnap újév! Minden új lesz!" Vacsora után nagy várakozással eltelve aludni tért.
Másnap korán reggel, amikor felkelt, Julu kiszaladt a házból, majd visszajött a nappaliba. Csalódottan kérdezte: "Hol van az új? Semmi új nincs odakint, de itt bent sincs semmi új! Hol van az új év?"
Elgondolkodtam, mert néha én sem látom az új dolgokat az életemben. Hirtelen eszembe jutottak az új dolgokról szóló igeversek. A 2Kor 5,17 arra emlékeztet: "ha valaki Krisztusban van, új teremtés az". Megkérdeztem magamtól: Krisztusban vagyok-e ma? Hol vannak annak a jelei, hogy új teremtés vagyok? A Fil 4,8 azután megadja a megoldást: "...ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe". Egy másik válasz a Gal 5,22-23-ban van: Ha új teremtés vagyok, a lélek gyümölcse - szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás - nyilvánvaló lesz az életemben. Hála legyen Istennek a lehetőségért, hogy új teremtés lehetek a Krisztusban!

Imádság: Urunk, adj bölcsességet, ami eligazít az élet útján, és kérünk, vezess minket az örök életre! Ámen.

Hogyan élhetek Krisztus-központú életet?

IMÁDKOZZUNK HŰSÉGES ÉLETÉRT AZ ÚJ ÉVBEN!

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 3677
  • Nem: Nő
  • Last Login:2019. Január 16. - 11:04:17
Re:Mindennapi kenyerünk
« Válasz #1817 Dátum: 2019. Január 03. - 19:02:15 »
2019. január 3. csütörtök

Jézus ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: "Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom." Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: "Bűnös embernél szállt meg." Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: "Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki." Jézus így felelt neki: "Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet."

Lk 19,1-10.

KOCKÁZATOS FÁRA MÁSZÁS

Jézus így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. (Lk 19,5)

Zákeus gazdag vámszedő volt, és alacsony termettel volt megáldva. Gazdagságával sok mindent megvásárolhatott, de azt nem, hogy egy helyet szerezzen magának az első sorban, ahonnan Jézust jól láthatja. Ehelyett, ahhoz kellett folyamodnia, hogy felmásszon egy fára, ha egy pillantást akart vetni Jézusra.
Nekem még a fára mászás gondolata is borzalmas. Zákeus azonban kész volt kockáztatni akár egy hiábavaló mászást és a személyét érő szégyent, csak hogy láthassa Jézust.
Jézus azt kéri, hogy egy kisgyermek ártatlanságával menjünk hozzá (Mt 18,3). Nem csoda hát, hogy amikor meglátta Zákeust egy fán, azonnal felajánlotta, hogy betér a házába. Ennek az eredménye pedig az lett, hogy Zákeus élete megváltozott. Adakozott a szegényeknek, kárpótlást adott azoknak, akiket becsapott, és ami a legfontosabb, üdvösséget nyert.
Jézus azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszetteket. Mindegy, hogy egy fa tetején ülünk, vagy erdőben bolyongunk; vigaszunk lehet abban, hogy Jézus meg akar menteni. Ha bizonytalan vagyok, és nem látom a következő lépést, amelyre Isten hív, eszembe jut Zákeus. Ha ő kész volt kockázatot vállalni, hogy lássa Jézust, mennyivel inkább késznek kell lennem felvállalni a Mester követésének kockázatát.

Imádság: Atyánk, adj bátorságot és alázatot, hogy Fiadat keressük, akkor is, ha kockázatosnak tűnik. Ámen.

Jézushoz tartozni kockázatos, de a jutalom örökkévaló.

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 3677
  • Nem: Nő
  • Last Login:2019. Január 16. - 11:04:17
Re:Mindennapi kenyerünk
« Válasz #1818 Dátum: 2019. Január 04. - 09:57:32 »
2019. január 4. péntek

Megjönnek majd, és ujjonganak Sion magaslatán, élvezik az ÚRtól kapott javakat: a gabonát, a mustot és az olajat, a juhokat és a marhákat. Olyan lesz a lelkük, mint az öntözött kert, és nem hervadoznak többé.
Akkor táncolva örül majd a szűz, örülnek az ifjak a vénekkel együtt. Gyászukat örömre fordítom, megvigasztalom őket, örömet szerzek nekik a kiállott szenvedés után.
A papokat bőséggel árasztom el, népem pedig jóllakik javaimmal - így szól az ÚR.

Jer 31,12-14.

VIGASZ A VESZTESÉG UTÁN

Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. (Mt 5,4)

Mindig szerettem volna gyermekeket. Házasságunk első éve után tudtuk meg, hogy első gyermekünket várjuk. Két héttel később azonban elveszítettük a kicsit, és a bánat felhője vett körül minket. Szinte hihetetlen, mennyire szorosan kapcsolódtunk már ehhez a bennem fejlődő kis élethez abban a rövid tizenhárom napban. Örvendezve megosztottuk a jó hírt barátainkkal és családtagjainkkal. Most pedig gyászolnunk kellett a gyermeket, akit soha nem lesz lehetőségünk megismerni.
Sok könnyet hullattam az elveszített baba és a vele elvesztett álmok miatt, hogy magunkhoz szoríthatjuk, hallhatjuk majd első szavait, láthatjuk, ahogy felcseperedik, és önálló személyiséggé fejlődik. Fogalmunk sem volt, vajon lesz-e még egészséges terhességem, és ez nyomasztó és ijesztő volt. Leszünk-e még valaha szülők egyáltalán?
Szomorúságunk és szenvedésünk mellett azonban áldásokban is volt részünk. A gyülekezet, családunk és barátaink együtt érző szeretettel vettek körül és vigasztaltak. A megosztott fájdalomban jobban megismertük egymást a férjemmel, jobban bíztunk egymásban, és elmélyült a kapcsolatunk Istennel. Krisztusban erőt nyertünk a továbblépéshez. Végül két egészséges gyermekünk született, de Isten jelenléte a szomorúság idején bizonyossá tette, hogy bármi történik, ő mindig jó.

Imádság: Urunk, köszönjük, hogy megvigasztalsz gyászunkban, és közelebb kerülhetünk hozzád. Ámen.

Isten megvigasztal, mikor szomorúak vagyunk.

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 3677
  • Nem: Nő
  • Last Login:2019. Január 16. - 11:04:17
Re:Mindennapi kenyerünk
« Válasz #1819 Dátum: 2019. Január 04. - 10:01:30 »
2019. január 4. péntek

Megjönnek majd, és ujjonganak Sion magaslatán, élvezik az ÚRtól kapott javakat: a gabonát, a mustot és az olajat, a juhokat és a marhákat. Olyan lesz a lelkük, mint az öntözött kert, és nem hervadoznak többé.
Akkor táncolva örül majd a szűz, örülnek az ifjak a vénekkel együtt. Gyászukat örömre fordítom, megvigasztalom őket, örömet szerzek nekik a kiállott szenvedés után.
A papokat bőséggel árasztom el, népem pedig jóllakik javaimmal - így szól az ÚR.

Jer 31,12-14.

VIGASZ A VESZTESÉG UTÁN

Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. (Mt 5,4)

Mindig szerettem volna gyermekeket. Házasságunk első éve után tudtuk meg, hogy első gyermekünket várjuk. Két héttel később azonban elveszítettük a kicsit, és a bánat felhője vett körül minket. Szinte hihetetlen, mennyire szorosan kapcsolódtunk már ehhez a bennem fejlődő kis élethez abban a rövid tizenhárom napban. Örvendezve megosztottuk a jó hírt barátainkkal és családtagjainkkal. Most pedig gyászolnunk kellett a gyermeket, akit soha nem lesz lehetőségünk megismerni.
Sok könnyet hullattam az elveszített baba és a vele elvesztett álmok miatt, hogy magunkhoz szoríthatjuk, hallhatjuk majd első szavait, láthatjuk, ahogy felcseperedik, és önálló személyiséggé fejlődik. Fogalmunk sem volt, vajon lesz-e még egészséges terhességem, és ez nyomasztó és ijesztő volt. Leszünk-e még valaha szülők egyáltalán?
Szomorúságunk és szenvedésünk mellett azonban áldásokban is volt részünk. A gyülekezet, családunk és barátaink együtt érző szeretettel vettek körül és vigasztaltak. A megosztott fájdalomban jobban megismertük egymást a férjemmel, jobban bíztunk egymásban, és elmélyült a kapcsolatunk Istennel. Krisztusban erőt nyertünk a továbblépéshez. Végül két egészséges gyermekünk született, de Isten jelenléte a szomorúság idején bizonyossá tette, hogy bármi történik, ő mindig jó.

Imádság: Urunk, köszönjük, hogy megvigasztalsz gyászunkban, és közelebb kerülhetünk hozzád. Ámen.

Isten megvigasztal, mikor szomorúak vagyunk.

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 3677
  • Nem: Nő
  • Last Login:2019. Január 16. - 11:04:17
Re:Mindennapi kenyerünk
« Válasz #1820 Dátum: 2019. Január 05. - 10:10:35 »
2019. január 5. szombat

Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja; amint meg van írva: "Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül."
De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Így van megírva: "Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!" Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: "Uram, ki hitt a mi beszédünknek?" A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által. Kérdem: talán nem hallották? Sőt nagyon is! "Az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük."

Róm 10,12-18.

A JÓ HÍR HORDOZÓI

Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Amint meg van írva: "Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!" (Róm 10,14-15)

Fiatal koromban újságkihordóként dolgoztam. Délutánonként a hűséges fekete-fehér biciklimmel óraműpontossággal a körzetem utcáit jártam. Rendületlenül kitartottam időjárástól függetlenül, csak hogy az emberek olvashassák az otthonaikon kívül történt események részleteit. Megtisztelve éreztem magam, hogy olyan sokan megbíznak bennem, és biztosíthatom ezt a szolgáltatást számukra. Komolyan vettem ezt a felelősséget.
Az apostolok a maguk idején egy sokkal jelentősebb hír terjesztését vállalták, a Jézus életéről és tanításáról szóló üzenet továbbadását. Szertejárva az országban terjesztették az örömírt Isten szeretetéről és Jézus Krisztus áldozatáról, hogy a bűnök bocsánatot nyerhessenek. Micsoda hír volt ez! Jézus eljött erre a földre minden emberért, férfiakért és nőkért, gazdagokért és szegényekért, vezetőkért és beosztottakért egyaránt.
Az apostolok az időjárás viszontagságain túl sokféle megpróbáltatással néztek szembe. Elutasítás, börtön, sőt halál leselkedett az evangélium terjesztőire, ők azonban kitartottak. Mi is követhetjük példájukat, megragadva a lehetőségeket naponta az örömhír továbbadására.

Imádság: Urunk, add, hogy készek legyünk igéd megosztására, amikor csak lehetőség adódik rá. Ámen.

Minden nap keresem a lehetőséget az evangélium átadására.

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 3677
  • Nem: Nő
  • Last Login:2019. Január 16. - 11:04:17
Re:Mindennapi kenyerünk
« Válasz #1821 Dátum: 2019. Január 07. - 09:36:11 »

2019. január 7. hétfő

Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek!
Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.
Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és a struccok is, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak választott népemnek,
a népnek, amelyet magamnak formáltam, hogy hirdesse dicséretemet.

Ézs 43,18-21.

ÚJ JÖTT LÉTRE!

Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. (2Kor 5,17)

Minden új esztendő új esély annak elérésére, ami eddig nem sikerült. Ebben az évben szorgalmas diák és jó sportoló szeretnék lenni. Néha azonban aggódom, hogy a múltbeli hibáim befolyásolják majd a jövőmet. A 2Kor 5 azt mondja, hogy Isten nem tartja számon bűneinket és vétkeinket, amíg Krisztusban élünk. Ha attól félünk, hogy a múlt miatt nem tudjuk megvalósítani álmainkat, az befolyásolja a jövőbeni sikereinket is.
A Szentírás azt mondja, ne aggodalmaskodjunk, hiszen Krisztusban új teremtés vagyunk. Az Isten szavára hagyatkozva igyekszem a tanulmányaimat folyamatos ismétléssel és a tanáraim útmutatására való odafigyeléssel folytatni. Ugyanígy a futást is gyakorlással és nagy fegyelemmel végzem.
Nem tudom azonban megvalósítani ezeket a célokat, ha nem Isten áll a figyelmem középpontjában. A legfontosabb azt tenni, amit Isten akar; az ő iránta való szeretet motivál, hogy keményen dolgozzunk céljaink elérésében. Mindenben, amit teszünk, az a szándékunk, hogy Istent dicsőítsük. Mindig hagyatkozhatunk Istenre, bármi történik is az új évben.

Imádság: Istenünk, légy velünk ebben az új esztendőben is! Töröld el múltbeli kudarcainkat! Segíts örvendeznünk minden új napnak a te jelenlétedben! Ámen.

Nem engedem, hogy a múlt elvonja figyelmemet Isten tervéről.

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEM TUDJÁK ELENGEDNI A MÚLT HIBÁIT!

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 3677
  • Nem: Nő
  • Last Login:2019. Január 16. - 11:04:17
Re:Mindennapi kenyerünk
« Válasz #1822 Dátum: 2019. Január 08. - 10:20:28 »

2019. január 8. kedd

"Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved,
jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is;
mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma,
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen."
"Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket."

Mt 6,9-15.

A MEGBOCSÁTÁS ÍGÉRETE

Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. (Mt 6,14)

Évekkel ezelőtt valaki összetörte a szívem. Könnyek között és haragtól eltelve mélyen eltemettem ezt a negatív tapasztalatot magamban, és azt gondoltam: Ezt majd visszaadom egyszer! Bárcsak azt mondtam volna inkább: Megbocsátok neked! Hosszú ideig tartott, amíg megtanultam, hogyha haragot tartok, és nem akarok megbocsátani, az nem veszi el a fájdalmat, csak meghosszabbítja.
A Szentírás arra emlékeztet, hogy nekünk is meg kell bocsátani, hogy bocsánatot nyerjünk. Nem ismerek olyan embert, aki ne akarná ezt, vagy ne lenne szüksége időnként bocsánatra. Néha mégis megtartjuk magunkban a keserűséget, és közben éppen azt veszítjük el, ami szabaddá tehetne - a megbocsátást.
Amikor a megbocsátást választjuk, ez nem jelenti azt, hogy a másik ember megszabadul cselekedete következményeitől. Azt jelenti, hogy lemondunk arról a jogunkról, hogy saját kezünkbe vegyük a dolgokat; helyette rábízzuk Istenre, hogy tegye azt, amit csak ő tehet. Ha bűnbánó szívvel kérjük, Isten kész megbocsátani. Isten gyermekeként mi is választhatjuk a másoknak való megbocsátás készségét.

Imádság: Urunk, segíts megbocsátanunk azoknak, akik rosszat tettek nekünk, úgy, ahogy te megbocsátottál. Ámen.

Hálából Isten bocsánatáért én is meg akarok bocsátani másoknak.

IMÁDKOZZUNK SEGÍTSÉGÉRT, HOGY MEG TUDJUNK BOCSÁTANI!

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 3677
  • Nem: Nő
  • Last Login:2019. Január 16. - 11:04:17
Re:Mindennapi kenyerünk
« Válasz #1823 Dátum: 2019. Január 09. - 09:26:05 »

2019. január 9. szerda

Halljátok az ÚR igéjét, Jákób háza és Izráel házának minden nemzetsége!
Ezt mondja az ÚR: Mi rosszat találtak bennem őseitek, hogy eltávolodtak tőlem? Hitványságok után jártak, és maguk is hitványakká váltak.
Nem kérdezték: Hol van az ÚR, aki kihozott bennünket Egyiptom földjéről, és vezetett bennünket a pusztaságban, a sivár és szakadékos földön, a szikkadt és veszélyes földön, ahol nem járt senki, és ember nem lakott?
Dúsan termő országba hoztalak benneteket, hogy élvezzétek gyümölcsét és javait. De amikor bejöttetek, országomat tisztátalanná, örökségemet utálatossá tettétek.
A papok nem kérdezték: Hol van az ÚR? A törvény magyarázói nem ismertek engem, a vezetők hűtlenül elhagytak engem, a próféták Baal nevében prófétáltak, és haszontalanságok után jártak.

Jer 2,4-8.

NÉZZ KÖRÜL!

Mi rosszat találtak bennem őseitek, hogy eltávolodtak tőlem? Hitványságok után jártak, és hitványakká váltak. (Jer 2,5)

Van egy páros babakocsink az ikerlányaink számára. A masszív teteje alaphelyzetben ernyőként magasodik a fejük fölé, de előre is lehet húzni, hogy védje az arcukat. A múltkor, amikor elvittük őket az állatkertbe, valamilyen okból - ezt csak a négyévesek tudják - elhatározták, hogy az ernyőt a látogatás ideje alatt a szemük elé húzzák. Felhúztam nekik, és izgatottan magyaráztam: "Nézzétek csak, milyen nagyok azok a zsiráfok!". De a négy kicsi kéz azonnal kinyúlt, és lehúzta az ernyőt. Csodálatos dolgok vették körül őket, de ők mindent elmulasztottak. Nagyon bosszantó volt az ott eltöltött három óra.
De ki vagyok én, hogy panaszkodjak? Hányszor szólt hozzám így Isten: "Nézd csak az ígéreteimben lévő vigasztalást!" De visszautasítottam, mert nem olvastam a Bibliát. Vagy azt mondta: "Olyan sok mindent adhatok neked", én pedig ábrándoztam helyette. Isten azt mondja: "Tehetsz olyan dolgokat, melyek nem csak most lesznek áldásodra, de kincseket gyűjtenek a mennybe is", én pedig más dolgokra tékozlom az időmet. Hányszor húztam le én is a szemellenzőt magam elé!
Isten annyi sok bizonyossággal és áldással vett körül minket! Ha hittel megragadjuk őket, mi is hirdethetjük: "Nézzétek csak az áldásoknak a nagyságát!"

Imádság: Drága Urunk, add, hogy szívünk legyen nyitott temérdek áldásod felé! Ámen.

Szeretném észrevenni minden nap Isten sok áldását.

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 3677
  • Nem: Nő
  • Last Login:2019. Január 16. - 11:04:17
Re:Mindennapi kenyerünk
« Válasz #1824 Dátum: 2019. Január 10. - 09:52:46 »

2019. január 10. csütörtök

Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.

Kol 3,12-14.

HELYREIGAZÍTÁS SZERETETTEL

Éljetek... teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel (Ef 4,2)

Nemrégiben olvastam egy cikket a dél-afrikai északi Natal tartományban élő törzsről. A törzsi szokás szerint, ha valaki rosszat vagy sérelmes dolgot tett másoknak, a törzs lakói a falu közepére viszik az elkövetőt, és ott körbeveszik. Két napon keresztül sorolják azután a vétkesnek mindazokat a jó dolgokat, amelyeket eddig tett. Ennek a rituálénak a célja, hogy helyreigazítsák, és azt bizonyítsák, hogy ő valójában egy jó ember.
Azt gondolom, nagyon gyakran hajlunk arra, hogy szívtelenül bánjunk másokkal, különösen, ha hibáztak. Gondoskodunk arról, hogy folyton emlékeztessük őket hibáikra. Még a gyermeknevelésben is bizony sokszor inkább a negatív dolgokat hangsúlyozzuk, mint a pozitívokat.
A Biblia azonban a szeretetről tanít. A Mt 22,39-ben Jézus azt mondja: "Szeresd felebarátodat, mint magadat." A Gal 6,1 arra int: "...ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel". Bánjunk úgy másokkal, ahogyan szeretnénk, hogy velünk bánjanak! Amikor így teszünk, Jézus példáját követjük, aki érdemtelenül is szeret minket.

Imádság: Istenünk, megvalljuk, hogy nem vagyunk tökéletesek. Taníts követnünk könyörületességed példáját! Ámen.

Ha szeretettel vesszük körbe az embereket, ez gyógyulást hoz a közösségnek

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 3677
  • Nem: Nő
  • Last Login:2019. Január 16. - 11:04:17
Re:Mindennapi kenyerünk
« Válasz #1825 Dátum: 2019. Január 11. - 10:45:35 »
2019. január 11. péntek

De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között: ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre? Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztus által.

2Kor 2,14-17.

KRISZTUS ILLATA

De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. (2Kor 2,14)

Ahogy az észak-utahi ösvényeken sétálok, mélységes hálát érzek Isten fensége iránt. Szemem gyönyörködik a hófedte Wasatch csúcsok szépségében, és abban, ahogy a Salt Lake-en csillog a nap. A tehénbőgés és a szarkák cserregése felébreszti érzékeimet. Ahogy a friss levegő az arcomba csap, lelkem nem tud mást tenni, mint az Alkotót dicsérni.
Bármilyen gyönyörűséges is a környezet, gyakran napokig érződik a borz szaga is, mely kedvenc útvonalam mentén él. Ahogy nemrégiben elhagytam a "bűzös" szakaszt, elgondolkodtam, én milyen illatot hagyok magam után. Pál emlékeztet, hogy Isten jó illata vagyunk, és általunk árasztja illatát mindenhová.
Ahogy orromat facsarja a bűzös borz szaga, azokra az időkre gondolok, amikor az "illatom" inkább bűz volt, mert ragaszkodtam haragomhoz és keserűségemhez, vagy gondolkodásom túlságosan én-központú volt. Ez nem az a fajta bizonyságtétel, amire vágyom! De amikor időt szánok Isten jelenlétének keresésére a Bibliában és az imádságban, akkor az ő ereje megtisztít engem. Ilyenkor valóban Krisztus szeretetének, kegyelmének és igazságának illatát osztom meg.

Imádság: Urunk, hálát adunk, hogy formálsz, és biztosítod, hogy az élet és szeretet illatát vigyük a világba. Ámen.

Mindennap Krisztus illatát akarom terjeszteni.

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 3677
  • Nem: Nő
  • Last Login:2019. Január 16. - 11:04:17
Re:Mindennapi kenyerünk
« Válasz #1826 Dátum: 2019. Január 12. - 10:53:05 »
2019. január 12. szombat

"Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. Ugyan ki az közöttetek, aki ha kenyeret kér a fia, követ ad neki, vagy ha halat kér, kígyót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?"

Mt 7,7-11.

KIÁLTÁSUNKAT MEGHALLGATJA

Az Úr szeme látja az igazakat, füle meghallja kiáltásukat. (Zsolt 34,16)

A hét folyamán a feleségem vigyáz két unokánkra. Colton, a fiatalabbik, 2 éves, még nem nagyon tud beszélni, így ha meg is találja a megfelelő szót, egyúttal sírni is kezd. Nagyon szereti játékvonatát, és sír, ha nem találja. Bármi is legyen a könyörgés tárgya, válaszolunk rá, mert szeretjük.
Ebben a tekintetben Isten sem különbözik. Isten gondoskodik rólunk, és válaszol segélykiáltásunkra. Isten képes meghallgatni kiáltásomat sokmillió más emberével egy időben. Időnként Colton nyűgösebb, mint általában, és kifárasztja nagymamáját. Isten azonban erősebb a feleségemnél. A mi segélykiáltásunk sohasem fárasztja ki Istent.
Néhány könyörgésem jelentéktelennek tűnhet, de Istent nem csak az abszolút krízisben vagy vészhelyzetben érhetjük el. Bármikor fordulhatunk hozzá, ahogyan egy kisgyerek tenné, és én is ezt teszem. Ahogy a szülők, Isten egyaránt meghallgatja kis aggodalmainkat és súlyos problémáinkat. Isten könyörgéseimre adott válaszában mindig a javamat szolgálja, akár egyetértek vele, akár nem. Mint minden szülő, Isten is szeret jó ajándékokat adni nekünk.

Imádság: Drága Atyánk, hálát adunk, hogy meghallgatod segélykiáltásunkat, és válaszolsz is rá. Ámen.

Isten minden szükségemben meghallgat.

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 3677
  • Nem: Nő
  • Last Login:2019. Január 16. - 11:04:17
Re:Mindennapi kenyerünk
« Válasz #1827 Dátum: 2019. Január 13. - 11:11:13 »

2019. január 13. vasárnap

Testvéreim, amikor dicsőséges Urunkba, a Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók. Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában, és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt mondjátok neki: "Te ülj ide kényelmesen", a szegényhez pedig így szóltok: "Te állj oda", vagy "Ülj le ide a zsámolyomhoz", nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká? Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért. De ti megszégyenítettétek a szegényt. Vajon nem a gazdagok hatalmaskodnak-e rajtatok, nem ők hurcolnak-e titeket törvény elé? Nem ők káromolják-e azt a szép nevet, amelyről titeket elneveztek? Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: "Szeresd felebarátodat, mint magadat!" - helyesen cselekesztek. De ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, és a törvény mint törvényszegőket marasztal el titeket.

Jak 2,1-9.

MINDENKIT ÜDVÖZÖLNI

Akit "Nincs irgalom"-nak hívnak, ahhoz irgalmas leszek, a "Nem népem"-nek ezt mondom: Népem vagy, ő pedig ezt mondja: Én Istenem! (Hós 2,25)

Van egy férfi a gyülekezetünkben, aki minden vasárnapi istentisztelet előtt az utolsó padba ül, és üdvözöl mindenkit, aki bejön, függetlenül attól, hogy idegen, új látogató, vagy hajléktalan. Ha nem ismeri a látogatót, akkor bemutatkozik, és megkérdezi a látogató nevét. Amikor a béke jelének megosztására kerül sor, odamegy hozzájuk, és kezet fog velük.
Tetszik ennek az embernek a lelkülete. Ez Jézus lelkülete, mert Jézus kész mindnyájunkat elfogadni, körülményeinktől függetlenül. Urunk nevünkön szólít és kézen fog bennünket. Jézus mindenkit szeretett és szívesen fogadott, aki a tanítását és az örök élet ígéretét hallani akarta. Azért imádkozom, hogy az ő példáját kövessem, nemcsak vasárnaponként, hanem a hét minden napján.

Imádság: Irgalmas Istenünk, hálát adunk, hogy elküldted nekünk Fiadat, Jézus Krisztust, hogy általa megmutasd az élet útját. Segíts az ő példáját követnünk, és kedveseknek lennünk mindenkivel! Ámen.

Isten szeret engem és név szerint ismer.

IMÁDKOZZUNK A KIREKESZTETTEKÉRT!

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 3677
  • Nem: Nő
  • Last Login:2019. Január 16. - 11:04:17
Re:Mindennapi kenyerünk
« Válasz #1828 Dátum: 2019. Január 14. - 10:18:35 »
2019. január 14. hétfő

Amikor Jézus beszállt a hajóba, követték őt a tanítványai. És íme, nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a hajót elborították a hullámok. Ő pedig aludt. Tanítványai odamentek hozzá, felébresztették, és ezt mondták: "Uram, ments meg minket, elveszünk!" De ő így szólt hozzájuk: "Mit féltek, ti kicsinyhitűek?" Majd felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és nagy csend lett. Az emberek pedig elcsodálkoztak, és ezt mondták: "Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?"

Mt 8,23-27.

UGYANABBAN A HAJÓBAN

Jézus így szólt hozzájuk: Mit féltek, ti kicsinyhitűek? Ekkor felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és minden elcsendesült. (Mt 8,26)

Isten kegyelméből éppen befejeztem az általános iskolát, és a régió legjobbja lettem. Mindenki örült, és emlékszem, hogy a barátaim hányszor mondták, hogy Isten jó hozzám, de én gondterhelt voltam. Elmém nem hagyott nyugodni, és az álom messze elkerült. Bár sikerrel befejeztem a tanulmányaimat, és továbbtanulhattam egy nemzeti iskolában, féltem, hogy a családom nem tudja kifizetni a költségeim. Megnyugvást adott, hogy Isten velem van, de a családom anyagi krízisben volt.
Amikor Jézus és a tanítványok átkeltek a tó másik oldalára, a tanítványok tudták ugyan, hogy Jézus velük van a hajóban, mégis aggódtak. Mi is hasonlóan viselkedünk. Jézus "velünk van a hajóban", de amikor gondjaink vannak, akkor elfelejtjük, hogy az ő jelenléte fontosabb, mint a probléma. Jézus aludt egész idő alatt, mert tudta, hogy nincs ok az aggodalomra. Amikor felébresztették, azt mondta: "Mit féltek, ti kicsinyhitűek?" Azután megszelídítette a szelet, és nyugalom lett.
Végül is ösztöndíjat kaptam, ami kitartott a 4 éves képzésem alatt. Ha arra gondolunk, hogy "Jézus is a hajóban van", akkor bízhatunk benne, hogy lecsillapítja a viharokat.

Imádság: Atyánk, segíts, hogy emlékezzünk, ki vagy te, és hogy mindig velünk vagy, még a nehéz időkben is. Ámen.

Jézus ma is velem van a "hajóban"

Nem elérhető Irma

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 3677
  • Nem: Nő
  • Last Login:2019. Január 16. - 11:04:17
Re:Mindennapi kenyerünk
« Válasz #1829 Dátum: 2019. Január 15. - 08:29:56 »
019. január 15. kedd

A karmesternek: Dávid zsoltára. URam, te megvizsgálsz, és ismersz engem.
Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat.
Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra.
Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, URam.
Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.
Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.
Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak?
Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy.

Zsolt 139,1-18.

EGY ÚJABB ÉV AJÁNDÉKA

Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! (Zsolt 90,12)

Az idősek otthonában, ahol élek, én rendezem a születésnapi vacsorákat. Minden hónapban megosztom a vendégekkel a fent idézett igeverset. A szülinapozás alkalom lehet az élettel való számvetésre. Hogyan növekedtünk Isten kegyelmében? Megtanultuk-e szeretni felebarátainkat, ahogy Isten szeretett bennünket? Képesek vagyunk-e megvallani hiányosságainkat, és Isten vezetését keresni életünkben, amellyel nagyobb örömet okozunk az Úrnak?
Néha a 139. zsoltárt is felolvasom a születésnapi ünnepségen. Ez nagyon személyes felismerése annak, hogy mi Isten helye az életünkben. A zsoltáros mélyen ismerte Istent, és érezte Alkotója megváltó jelenlétét, függetlenül attól, hogy mit tett, hová ment, vagy éppen menekülni próbált Isten elől.
Idősen vagy fiatalon is kereshetjük Isten jelenlétét, és időnket odaszentelhetjük Isten és embertársaink szolgálatára.

Imádság: Irgalmas Istenünk, segíts, hogy igent mondjunk lelked vezetésére, és hűségesen kövessünk téged az előttünk álló napokban és években. "Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma..." Ámen.

Életünknek minden egyes éve lehetőség az Isten kegyelmében való növekedésre.