Dr-Kováts György
35 perce ·
SZERELMESÉNEK ÁLMÁBAN AD ELEGET...
Vetünk... vetünk... hit által. (Zsolt 126,5-6.)
Sokszor "könyhullatással" - mert nem mindig egyszerű... és egyszer csak JÖN az aratás: "Szerelmesének álmában ad eleget." (Zsolt 127,2.) S ez gyönyörű.
Ez az "aratás" nem "összefüggéstelen" a vetéssel.
Van vetés. Volt vetés. "Vetőmagunkat sírva emelve vittük tova." Mert nem adtuk fel. Mert tettük, amit a mi Urunk ránk bízott. Szóval, imádsággal, böjttel, adakozással, idővel, türelemmel, szeretettel: vetettünk - mert ez mind, mind magvetés.
Néha heteken át, néha hónapokon át. És jöttek, akik mondták: "miért teszed", és: "mikor veszed már észre, hogy 'hiábavaló', nem látod"? És mi néha nem tudtunk mit mondani rá, néha azt, hogy "az Úr is teszi", vagy "az Úr mondta", vagy azt, hogy "az Úr még nem mondta, hogy hagyjam abba"... és Joás nyilai (2Kir 13.) jutottak eszünkbe. És tettük, és tesszük most is, ami ránk van bízva.
"Könnyhullatással is", amikor "nem látszik" az eredménye, vagy mások kritikája nagyon fáj, vagy amikor nem tudunk mit mondani... de TESSZÜK. Vetjük. Vetjük a magot. Az Igét. A hit által. És a tiszta életet. A mennyhez kapcsolódót. Az anyagiakat, amikhez a forrásokat is mindig kérnünk kell. Nagyon. Tudatosan. Akkor is, amikor nem is látjuk, hogyan lesz, de tesszük, tesszük, tesszük. A hit által. Vetünk.
És akkor, egyszer csak...
Egyszer csak, amikor nem várjuk...
Egyszer csak, váratlanul, teljesen csöndesen, egy pillanat alatt... meglátjuk, hogy az ÚR OTT VAN, és cselekszik. Ő ad valamit, amit akkor talán nem is vártunk volna. Valamit, ami meglep, amivel meglep bennünket, és csak sírunk, de ezek már más könnyek, sírunk, mert SZERET, mert meglátjuk (ismét), hogy Ő OTT MARADT, Ő hűséges, és állja szavát. És benne vagyunk, az Ő KÖZVETLEN CSODÁJÁBAN. Benne, és Ő is ott van, és ... nem tudunk mit mondani. Csak egyet: "szerelmesének álmában ad eleget".
"Szerelmesének álmában ad eleget..." (Zsolt 127,2.)
Persze, hogy nem lustaságról szól.
Persze, hogy nem hárítod át Rá azt a felelősséget, amit rád bízott Ő, a mennyből.
Persze, hogy nem engeded ki a gyeplőt a kezedből, és nem veted a lovak közé.
Persze, hogy ami rajtad áll, megtetted, megteszed... mindig megteszed, mert szereted az Urat, és ez a szeretet hat át a "könnyű" és a "nehéz" napokon is. És Vele vagy, és boldog, hogy ott lehetsz, a "nehéz" napokban is, Vele, mert Ő van ott veled.
Mint József (az Ószövetségben).
Hűséges volt.
A gúnyolódás idején, amikor testvérei kiközösítették. Az elvettetés idején, amikor bezárták a "kútba", és amikor nem volt "kilátás", nem volt "kiút", mert eladták, üzleteltek rajta, felette... és apjának gonoszt mondtak. Amikor EGY SZÓT SEM tudott szólni ellene, csak a szíve fájt, hogy édesének, édes apukájának most mennyire fog ez fájni, és mit fog gondolni, és el van szakítva, nem ölelheti meg, nem segítheti... semmit.
De amikor ott volt a rabszolgák között, amikor eladták, amikor új helyén első éjszakáját töltötte, és a többit, hosszú, hosszú éveken át: VETETT... Mindig vetett. Ha kellett, könnyhullatással, de vetett. Adta, amije volt. A kicsi korától benne levő képességeket, jó adottságokat, adta, adta, nem méricskélve, hogy most a "rabszolgatartó urát segíti", őt "gazdagítja", őt "védi meg a kártól". Nem törődött azzal, hogy az emberek mit mondtak, gondoltak, ő ez volt, egy MAGVETŐ ember, aki tudatosan adott, adott és adott. "Magáról megfeledkezve", mert ebben a helyzetben CSAK ezt lehetett tenni. Mert szerette az Urat, és szerette azokat, akik ott voltak körülötte.
És hűséges volt akkor is, amikor mindezért nem "jutalmat" kapott, hanem méltánytalan megvetést és elvetést. Megint. Lent a börtönben is ezt tette.
Vetett. Vetett. Vetett. Könnyhullatással is.
Egészen addig, míg egy nap, HIRTELEN érte küldtek: "készülj, a fáraó elé fogsz állni". Eljött a pillanat, teljesen váratlanul... de ŐT NEM ÉRTE VÁRATLANUL, mert az Úrral járt addig is. A vetés élete az Úrhoz kapcsol. Amikor adod, amid van, és nem magaddal foglalkozol, hanem teszed, ami rád van bízva, és rábízod magad az Úrra, akkor ODA VAGY KAPCSOLVA Hozzá. És amikor eljön az "álmában ad eleget" ideje, amikor eljön az élet új fordulata, amit emberileg elképzelni sem lehetne, KÉSZEN TALÁL téged. Mert a magvetés élete FELKÉSZÍTETT TÉGED.
Uram, gyönyörű, ahogy végzed munkádat. Csak Te tudod az időket. Csak Te tudod a fordulatokat. Csak Te vagy, Aki a megfelelő időben hozol elő mindent, mindent, mindent. Te adod meg a megoldásokat, Te adod meg mindazt, amire mi nem is számítunk, nem is számíthatunk, nem méricskélhetjük... sok mindent várunk, de amikor TE BEJÖSSZ, akkor hirtelen minden elgondolást meghalad, amit Te teszel. Szerelmesednek álmában adsz eleget... gyönyörű. Köszönöm, köszönjük, Urunk. Köszönjük, és bízunk Benned. Ámen. Ámen. Ámen.
Zsolt 126,5-6. "Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd. Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve."
Zsolt 127,2. "Hiába nektek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ad eleget."
Persze, hogy nem a lustaságról szól. És persze, hogy nem arról, hogy "hiábavaló volt a vetés". Persze, hogy nem arról, hogy sodortass a körülményekkel... nem. Amit te tehetsz, tedd meg - ami az Úré, bízd rá, és rejtsd el magadat az Ő közelségében, elrejtő védelme alatt. És bízd magad Őreá, mert ebből jó származik néked.
Uram, milyen bölcs, amikor TE szólsz, és mondod, mit kell megtenni, és mikor van itt az ideje a "szerelmesek várakozásának". Mikor kell azt mondani: "hiába nektek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek... szerelmesének álmában ad eleget." Amikor elengedjük az emberi erőlködést. Amikor letesszük, amit mások amúgy elvárnának, vagy amin megbotránkoznak, ha mi nem tesszük meg... Egyszerűen adjuk magunkat arra, hogy TE CSELEKEDJ.
Uram, drága Úr Jézus, milyen csodálatos az az élet, amit Veled élhetünk. Hogy vezetsz. Igen, Uram, sokszor elhibázom, de Te szólsz, és akarom meghallani, és köszönöm, hogy tanítasz, hogy meg is halljam, hogy mikor kell elengedni, mikor kell megtenni, mikor kell rajta lenni, és semmit, egy jottányit sem engedni belőle, mikor kell akár éjjel is, vagy bármikor erőfeszítést tenni, és mikor kell beletenni mindent a TE kezedbe, elengedve mindent, és Rád bízva magamat, magunkat, a rám bízottakat, a jövőt, a Te munkádat... köszönöm, hogy Te vagy az első, az utolsó, a kezdet és a vég... Te vagy az Alfa és az Ómega, Benned indul el minden, és érkezik végcéljához. Köszönöm, hogy szólsz, és Veled élhetek. Ámen