https://www.youtube.com/watch?v=LTk-vBcB-YQEz a videó kedves emléket idézett fel bennem, azon túl, hogy édesanyám kedves énekét játszották - Én jól tudom, hogy Megváltóm él -. Annak idején az "átkos"-ban nem volt szabad missziózni kültereken. De a temetésbe nem szóltak bele, azt minden egyház úgy szervezte, ahogy ő liturgiájuk előírta. A baptista gyülekezetekben mindenhol volt fúvós zenekar és azt gondolták ki, hogy úgy kisérjék utolsó útjára a meghaltakat, hogy végig mennek a temetőig gyalog és elől megy a fúvós zenekar aztán a gyülekezet. Ez sokszor több kilométer volt,a temetési Istentiszteletekre úgy tekintettek, mint missziós lehetőségre, és igy mindig hangzott az evangélium, és mindig az Istenben vetett hitet közvetitették az összegyültek számára, az énekkar is mindig az élő Reménységről énekelt, hogy odafenn a mennyben találkozunk. Jó volt most ezt a videót végighallgatni, örömet adott nekem.