Ma van a fiam születésnapja,és mint már olyan sokszor csak így a neten köszönthettem. De úgy gondoltam, hogy ennek az apropóján megosztom veletek azt a örömöt, amit a fiam szeretetéből kaptam.
junius1-től nyugdíjasként élhetem az életem /64 vagyok /. Úgy értem tényleges nyugdíjasként, mert ugyan le voltam százalékolva, de a megélhetésem miatt kénytelen voltam folyamatosan dolgozni. Ami egyre nagyobb erőfeszítést kivánt tőlem. Egyre többször lettem beteg, és ez a földi porsátor egyre többször hagyott cserbe.Mi nagyon sokat beszélgetünk a fiammal - nagyon hálás vagyok Istennek a skype lehetőségért - igy hiába próbáltam nem megosztani ezeket a dolgokat vele, csak rájött, hogy az anyja bizony már nem 20 éves. Még a télen felvetette, hogy jó lenne ha abba hagynám a munkát és hogy ezt megtehessem ő szívesen kifizeti a számláimat, meg a gyógyszer költséget, de nekem idő kellett, hogy elfogadjam: már nem én vagyok aki támogat, hanem én szorulok támogatásra. Sok könnyes beszélgetésünk volt, már mint én sírtam és a fiam bátorított, míg végül elfogadtam ezt az új helyzetet. Számomra rémisztő volt belegondolni, hogy ezután nem leszek teljesen független. De nagyon boldog anya vagyok, mert a fiam megértette, hogy nem könnyű ezt meglépni és nagy-nagy szeretettel és kedvességgel győzködött. Aztán történt egy baleset. Munkába menet elestem és a féloldalamat összetörtem. Nem is tudtam volna menni munkába, még ha akartam volna akkor sem. Akkor láttam be, hogy egy korszak véget ért. Hálás vagyok Istennek, hogy olyan fiam van, aki szeretettel törődik velem, akinek természetes, hogy nem hagy magamra. Nagyon jó itthon lenni. Életemben most először van az, hogy csak magamért vagyok felelős. Amíg gyermeket neveltem, addig mindenben, mindig ő volt az első. miután egyedül neveltem nagyon is nagy volt ez a felelősség. Hiszen nekem kellett mindenben gondoskodni róla, testi, lelki és szellemi fejlődéséért. Jó volt András fiam édesanyjának lenni mindig. nagyon kedves, szeretetre méltó gyermek volt, majd komoly, felelősség teljes férfivá érett. Isten különleges kegyelme kísérte őt. Akik ismerték őt, mindig elmondták ezt. Aztán amikor a szüleimet kellett gondozni abból is kivette a részét. Isten jóra fordította azt a rossz dolgot, hogy egy szülős családban nevelkedett, mert így teljesen egymásra utalva, megtanulta, hogy milyen csodálatos dolog kapni, amitől csak egy jobb dolog van : adni. És most felvállalta, hogy támogat csak élvezzem a nyugdíjas lét örömeit. Biztat, hogy keressek egy alapítványt, ahol segíthetek bajba jutottakon. Tudja, hogy mindig ez volt a szívem vágya, és én kértem is az Urat, hogy mutassa meg hol szeretne látni.
Mikor megszületett nem gondoltam, hogy mit is jelent a gyermek nevelés. Egy dolog volt nagyon fontos, hogy megismertessem vele Isten Igéjét, a családi minta ott volt előtte szüleim példájában, gyülekezetben nőtt fel és tudom, hogy amit gyermek korban megtanulunk még mikor megöregszünk sem felejtjük el. Most még nem hitvalló keresztény de tudom - mert Isten megigérte - hogy eljön az a nap amikor elfogadja Jézus Krisztust Megváltójának.
Az Ároni áldással köszöntöm őt :
"....Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!
Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!
Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!
Így szóljanak nevemben Izráel fiaihoz, és én megáldom őket......"
Légy áldott Fiam a Mindenható Isten által!
Jó emlékezni arra a boldog napra, amikor Isten beküldte őt az életembe. Köszönöm, hogy mindeddig megtartotta, megáldottad Uram Istenem, és hogy engem is hordoztál az elmúlt évtizedekben. Ámen!