Szerző Téma: Hosszú építő írások  (Megtekintve 49379 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #60 Dátum: 2016. Március 25. - 17:54:58
Semmit sem érek


Az általunk végzett felmérések szerint a nők több mint 42 százaléka jelezte, hogy elhiszi ezt a hazugságot. Erőteljes hazugság ez, amint az alábbi bizonyságtételekből is kiderül:

Egész életemben alsóbbrendűnek éreztem magam, s ez számtalanszor arra késztetett, hogy visszahúzódjak a kapcsolatoktól, bár alapjában véve szeretek emberek között, társaságban lenni.

                                               -------------------------------------------

Folyamatosan szükségét érzem, hogy a körülöttem lévők biztosítsanak az értékemről, mert annyira értéktelennek érzem magam! Ha az emberek igazán ismernének, egyetértenének velem.

                                               --------------------------------------------

A házasságomban érzett fájdalmam miatt úgy gondoltam, hogy semmirekellő vagyok, és senki, még Isten sem képes szeretni. Mivel mindig is úgy éreztem, hogy tökéletesnek kell lennem ahhoz, hogy szeressenek, és soha nem értem fel másokhoz, nyilvánvaló, hogy Isten sem szerethetett.

Számos esetben a teljes értéktelenség érzete annak eredménye, hogy elhittük, amit másoktól hallottunk, különösen gyermekkorunkban:

Gyerekkoromban folyton azt hallottam, hogy annyit érek, mint döglött lovon a patkó. Nem kellett hozzá sok idő, hogy magam is így gondoljam. Néha még mindig gondot okoz ez az érzés az életemben.

                                                 -------------------------------------------

Elhittem, hogy soha nem viszem semmire ebben a világban, hiszen gyerekkoromban folyton ezt hallottam. Az emberek úgy tekintettek rám, mintha visszamaradott lennék, aki semmihez sem ért. Akkoriban ezt el is hittem. Bezárkóztam, és nem akartam semmit sem csinálni senkivel. Egész életemben azt hittem, hogy soha nem lesz egyetlen barátom se, vagy családom, s hogy a végén abban a szenvedésben és fájdalomban fogok elrohadni, amit életem nagy részében éreztem.

A probléma az, hogy gyakran mások véleménye határozza meg, hogyan tekintünk önmagunkra, s mennyire érezzük magunkat értékesnek. Van úgy, hogy mások véleménye pontos, és a segítségünkre van. De ez nem mindig van így. Ha az az ember, akire leginkább hallgatunk, hibás „lencsén” keresztül szemlél minket, látása eltorzul. Néhányan egész életünket érzelmi börtönben töltjük, mert elhittük, amit egy hamis, „törött” tükör mondott rólunk.
Még ha a vélemény önmagában nézve igaz is, a Megtévesztő felhasználhatja ezt az információt arra, hogy rabságba vessen minket. Például lehet, hogy egy hatéves kislány játszótársa pontos megfigyelés fejez ki, amikor azt mondja: „Kövér vagy”, ám ez a kislány egy nap, felnőve, rabságban találja majd magát, ha hamis következtetéseket von le erre a kijelentésre alapozva. „Kövér vagyok. Ebből következik, hogy:

-mindig is kövér leszek;
-soha senki nem fog szeretni, és nem akar majd barátkozni velem;
-értéktelen vagyok;
-a buli középpontjának kell lennem ahhoz, hogy kedveljenek vagy elfogadjanak.”

Néha egyetlen gyermekkorban hallott mondat éveken át üldözhet és sújthat valakit. Ez történt Mindy-vel is.

Emlékszem, hatéves lehettem, amikor azt mondták, hogy nincs jogom élni, és soha nem lett volna szabad megszületnem. Nem emlékszem, ki is mondta, de arra igen, hogy anyám csak állt, és nem tett semmit. Nagyon visszahúzódó lettem, és hihetetlenül nehezemre esett emberekkel beszélgetni.
Mire hetedikes lettem, eldöntötték, hogy speciális oktatásban kell részesülnöm. Bár felvettek, az osztályba betelt a létszám, és normál iskolába kellett járnom, bár magam sem hittem, hogy oda tartozom.
Egészen az elmúlt hétvégéig azt hittem magamról, hogy ostoba vagyok, nem normális, és be kellene zárni valahova. Felsős koromban nem voltak barátaim, és néhányan direkt vették a fáradtságot, hogy fájdalmat okozzanak nekem. Ennek eredményeképp még inkább visszavonultam, mély depresszióba estem, és egyszerűen csak örökre el akartam aludni.
A fenti történet kiválóan illusztrálja a rabsághoz vezető folyamatot. Először is, gyermekkorában borzalmas, pusztító hazugságot mondtak ennek a nőnek. Meghallgatta a hazugságot, majd ahelyett, hogy az Igazsággal állította volna szembe, a hazugságon elmélkedett, azt fontolgatta, egészen addig, amíg el nem hitte, hogy az valójában igaz. Végezetül, a hazugságra alapozva cselekedett („visszahúzódtam...”), míg a hazugság kötelékében találta magát („mély depresszióba estem, és egyszerűen csak örökre el akartam aludni”).
Az dönti el, hogyan élünk, hogy mit hiszünk el magunkról. Ha hazugságokat hiszünk és azok szerint cselekszünk, rabságban végezzük, ahogyan az alábbi két bizonyságtétel is szemlélteti:

Sokáig úgy gondoltam, hogy semmit sem érek. Még a megtérésem után is úgy gondoltam, nem vagyok több a tavi nyálkánál. Ettől depressziós lettem, egyre inkább elszigeteltem magam, és nem éltem azzal az örömmel, amit Isten szánt nekem.

                                                         ---------------------------------------------

„Semmit sem érek.” Elhittem ezt a hazugságot. Világéletemben küzdöttem ezzel a hazugsággal, és folyton mások elismerésére volt „szükségem”. Odáig jutottam, hogy őrületbe kergetett a dolog – mindenkinek a kedvében akartam járni, és megpróbáltam úgy kinézni, amilyennek szerintem lennem kellett volna.

Ezek nem kivételes bizonyságtételek. A mai világban számtalan olyan nő akad, akik elkeseredetten vágynak a megerősítésre, megszállottan várnak mások elismerésére. Úgy tűnik, hogy ezzel a másoktól elszenvedett negatív kritikát próbálják meg kiegyensúlyozni. A legtöbb esetben azonban nem létezik annyi pozitív megerősítés, amely elég lenne, hogy ellensúlyozza a negatív, fájdalmas élményeket, melyekből azt a következtetést vonták le, hogy értéktelenek. Még a végtelen mennyiségű megerősítés sem segít. Kaphatnak akár száz bókot is a kinézetükkel vagy az eredményeikkel kapcsolatban, elég egy családtag egyetlen kritikája, és teljesen összeomlanak. Miért? Mert hagyják, hogy mások határozzák meg az értéküket.
Az 1Péter-ben találunk egy csodálatos verset, mely elárulja, hogy Jézus értékét nem az határozta meg, hogy mások mit gondoltak róla, legyen az jó vagy rossz, hanem a mennyei Atya által kijelentett Igazság: „amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt kiválasztott és drága” (2:4). Az emberek elutasították Jézust – azok, akiket önmagának teremtett, akiket szeretett, és akikért az életét adta. De nem ez határozta meg az értékét. Őt Isten választotta ki, ezért volt becses, értékes, ez határozta meg az értékét.
Elképzelhető, hogy valaki, aki nem ért a szépművészethez, vagy nem értékeli azt, a kukába dob egy mesterművet. Ettől vajon a kép kevésbé értékes? Egyáltalán nem. A darab igazi értékét akkor értenénk meg, amikor egy műgyűjtő meglátja a festményt, és így szól: „Milyen felbecsülhetetlen darab! Hajlandó vagyok bármit megadni azért, hogy az enyém lehessen!”
Amikor Isten elküldte az egyetlen Fiát erre a földre, hogy a bűneinket hordozza a kereszten, árcédulát helyezett ránk. Lelkünk értékét többre becsülte az egész világ értékénél. Kinek a véleményét fogadod el? Ha a hazugságnak hiszel, rabságban végzed. Ha az Igazságnak, szabad leszel.

Nancy Leigh DeMoss



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #61 Dátum: 2016. Március 28. - 08:18:28
Meg kell tanulnom szeretnem magam


Korunk, egyik leggyakoribb „diagnózisa” a sekélyes önbecsülés. Pszichológusok ezt diagnosztizálják a betegeikben, tanárok a diákjaikban, lelkipásztorok azokban, akiknek tanácsot adnak, szülők a gyermekeikben, számtalan ember pedig önmagában.
A világ receptje azok számára, akiket az értéktelenség érzete sújt, ennyi: „Meg kell tanulnod szeretni magadat!” Ez lett a pop-pszichológia népszerű mantrája csakúgy, mint kultúránké, melyben az emberek sokasága kutatja megszállottan, hogyan érezhetnék magukat jobban a bőrükben.
Egy vallásos katalógus szép szőnyeget reklámoz, melyen a szőnyegbe szövött vers sorainak kezdőbetűi angolul a „Love Yourself” (Szeresd magad) mondatot alkotják:

Szabadulj meg a kellektől és muszájoktól!
Nyílj meg önmagad csodája előtt!
Értékeld egyediségedet!
Fedezd fel álmaidat és szenvedélyeidet!
Engedd át magad az életnek – hadd vigyen az ár!
Engedelmeskedj lelked hangjának!
Engedd el magad – meghitten, kényelemben!
Újítsd meg testedet és lelkedet!
Vedd körül magad gondoskodó emberekkel!
Fejezd ki magad, légy hű önmagadhoz!
Tölts több időt azzal, amit élvezel!
Érezd Isten különleges szeretetét irántad!

Egy másik katalógus „varázslatos hálóinget” kínál, melyre fordítottan – hogy a ruházat viselője is el tudja olvasni, amikor a tükör előtt áll – a következőket írták:„Drága, csodálatos, különleges, egyedi, odaadó, ritka, értékes, teljes, szent, tökéletes, méltó és érdemes ember vagyok.” A hálóing „arra hivatott emlékeztetni, hogy milyen drága és különleges ember vagy”.
Csakúgy, mint a legtöbb megtévesztés esetén, ezekben a reklámokban rejlő hazugságok sem az Igazság sarkított ellentétei, sokkal inkább az Igazság torzításai. Isten Igéje szerint az Igazság az, hogy Isten képére lettünk teremtve, Isten szeret minket, és drágák vagyunk számára. Ám nem mi vagyunk azok, akik ezt az értéket önmagunkra ruházzuk. S nem úgy éljük át Isten szeretetének teljességét, ha azt mondogatjuk magunknak, hogy milyen szeretetreméltóak vagyunk. Épp ellenkezőleg! Jézus azt tanította, hogy akkor találjuk meg az életünket, ha elveszítjük azt. Az önszeretet üzenete magányos, nyomorba vezető zsákutcába tereli az embereket.
Milyen gyakran halljuk a következőt: „Soha nem szerettem magam!” vagy ezt: „Ez az ember képtelen szeretni önmagát!” Az írás szerint az Igazság az, hogy mérhetetlenül szeretjük önmagunkat. Amikor Jézus arra tanít, hogy szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat, akkor mondanivalójának lényege nem az, hogy először meg kell tanulnunk önmagunkat szeretni, hogy utána másokat is szeretni tudjunk. Jézus azt mondja, hogy másokra is ugyanannyi figyelmet és törődést kell szentelnünk, mint amennyit önmagunkra magától értetődően szentelünk.
Ha fáj a fogam, azonnal megpróbálom kitalálni a probléma okát és megszabadulni a fájdalomtól. Ha nem „szeretném magam”, egyszerűen nem vennék tudomást a fájdalomról. Amikor azonban másnak fáj a foga, könnyű közömbösnek lenni vele szemben, hiszen ez az ő problémája. Magunkat természetesen, magától értetődően szeretjük, ám másokat nem.
Az Efézus 5-ben Pál is erről beszél: „... a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket (ösztönösen). Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. Mert a maga testét soha senki nem győlölte, hanem táplálja és gondozza.” (28-29. vers)
Mindig magunkkal törődünk, nagyon érzékenyek vagyunk a saját érzéseinkkel és szükségeinkkel szemben, folyamatosan tudatában vagyunk annak, hogy a különböző dolgok és emberek milyen hatással vannak ránk. Néhányan nem azért bántódunk meg olyan könnyen, mert nem szeretjük magunkat, hanem azért, mert igenis szeretjük magunkat. Azt akarjuk, hogy elfogadjanak, becsben tartsanak és jól bánjanak velünk. Ha nem törődnénk olyan sokat magunkkal, akkor nem érdekelne annyira, hogy elutasítanak, elhanyagolnak, vagy nem bánnak jól velünk.
A tény az, hogy nem gyűlöljük magunkat, és nem is kell megtanulnunk, hogyan szeressük magunkat. Azt kell megtanulnunk, hogyan tagadjuk meg magunkat, hogy azt tehessük, ami nem olyan természetes számunkra: igazán szeretni Istent és másokat. Igazi betegségünk nem az „alacsony önbecsülés”, nem is az, ahogyan magunkat látjuk, hanem sokkal inkább az Istenről alkotott alacsony képünk. Nem a „szegényes önkép” a problémánk, inkább a „szegényes istenkép”. Nem arra van szükségünk, hogy önmagunkat jobban szeressük, hanem hogy elfogadjuk Isten mérhetetlen szeretetét irántunk, és az életünkre alkotott tervét és célját.
Ha elfogadjuk az ő szeretetét, nem kell önmagunkat másokhoz hasonlítgatnunk, nem is fogunk az „énre” összpontosítani, hanem az ő szeretetének csatornájává válunk mások felé.

Nancy Leigh DeMoss



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #62 Dátum: 2016. Március 28. - 09:19:05
Nem tehetek arról, hogy olyan vagyok, amilyen



Egy másik olyan hazugság, amely életfogytig tartó rabságban tartja az embereket. Valamikor az életünk során mindannyian elhisszük ezt a hazugságot. Talán ismerős lesz ezeknek a nőknek a története:

Én azt a hazugságot hittem el, hogy „ugyanolyan leszel, mint a szüleid, hiszen ez örökletes dolog, nem tehetsz ellene semmit”. Gyermekkoromban az apám lelkipásztor volt, de később anyámmal együtt elfordultak Istentől és a gyülekezettől. Hittem, hogy senki nem lehet Istenhez örökre hűséges, s mivel a szüleim sem voltak azok, én sem leszek az.

                                                      -------------------------------------

Kifogásokat találtam a lustaságomra és az önfegyelem hiányára, mert elhittem, hogy nem tehetek ellene semmit.

                                                      --------------------------------------

Elhittem, hogy örökletes súlyproblémám van, hiszen apai ágon mindenki kövér a családunkban. Nekem is hasonló a testfelépítésem az övékéhez, így elhittem, hogy mindig is küzdeni fogok ezzel. Hiába is próbálkozok, úgyis újra felszedek mindent. Ezért hát őket vádoltam az ételhez fűződő rabságom miatt.

Látunk önmagunkban dolgokat, melyek felől azt kívánjuk, bárcsak mások lennének, vagy tudjuk, hogy nem tetszőek az Úrnak. Ám ahelyett, hogy döntéseinkért, hozzáállásunkért és viselkedésünkért személyes felelősséget vállalnánk, ezer és egy okot felsorakoztatunk, hogy miért is vagyunk olyanok, amilyenek:

*Olyan apró a lakásunk, minden az agyamra megy.
*A munkám olyan megerőltető, nem csoda, ha ingerlékeny vagyok a gyerekeimmel, amikor hazamegyek.
*A hónapnak pont abban az időszakában vagyok.
*A hormonjaim megőrültek.
*Olyan kimerült vagyok, képtelen vagyok bármit is tenni.
*A családom soha nem nézett szembe a problémákkal. Mindent magunkban tartottunk, és úgy tettünk, mintha minden rendben lenne. A mai napig képtelen vagyok szembenézni bizonyos dolgokkal.
*A szüleimtől soha nem kaptam elismerést, s ezért soha nem éreztem, hogy milyen, amikor szeretnek.
*Anyám és az ő anyja is mániákus depresszióban szenvedtek – szerintem ez nálunk családi vonás.
*Anyám soha nem volt igazi anya számomra – így soha nem láttam jó példát arra, hogyan kellene felnevelnem a gyerekeimet.
*Gyermekkoromban bántalmaztak, azóta képtelen vagyok bízni az emberekben.
*A volt férjem folyton leszólt. Tönkretette az önbecsülésemet.

A fenti kijelentések vonzata az, hogy mások felelősek azért, amilyenek vagyunk. Mi pusztán áldozatok vagyunk, és csak a mások által okozott sebeinkre reagálunk.
De amikor Éva történetén elmélkedünk, látjuk, hogy az első nő nyomoráról nem a szülei, a társa vagy a gyerekei tehettek. Nem egy férfi tette tönkre az életét – a modern feminizmus állításai ellenére, amik azt terjesztik, hogy a nők problémáiért nagyban a férfiak a felelősek. Éva a körülményeit sem okolhotta. Igazából az ottani környezet a boldoguláshoz és a boldogsághoz is egyaránt tökéletes volt. Évának és a férjének nem volt anyagi vagy munkahelyi gondja, nem volt gondja a légszennyezettséggel, a szomszédokkal, vagy a kigyomlálandó gazzal – még a rokonokkal sem! Éva senkit és semmit nem okolhatott önmagán kívül azokért a gondokért, amelyek a házasságában, családjában és környezetében jelentkeztek. Problémái önmagával kezdődtek. Éva egyszerű, személyes döntést hozott – senkit nem okolhatott, csak önmagát. Döntése rabságba juttatta és kimondhatatlan nyomorúságot hozott az életébe, a családjára, és az őt követő minden nemzedékre.
Ez a hazugság - „Nem tehetek arról, amilyen vagyok” - tehetetlen áldozatokká tesz minket, akik másoktól és a külső körülményektől függnek. Azt sugallja, hogy valaki vagy valami más felelős azért, akik vagyunk, és annyi irányításunk van afelett, hogy kik vagyunk és mit teszünk az életben, mint egy marionett bábunak. Azt gondoljuk, arra vagyunk ítélve, hogy aki vagy ami a madzagot rángatja, irányítja a sorsunkat.
Ez a hazugság reményt sem hagy, hogy valaha mások lehetünk. A Sátán tudja, hogy ha elhiteti velünk, hogy nem tehetünk semmit az ellen, amilyenek vagyunk, akkor soha nem változunk meg. Továbbra is rabságban élünk majd. Ha azt hisszük, hogy kudarcra, bűnre és nyomorúságra vagyunk ítélve, akkor kudarcot is fogunk vallani, továbbra is vétkezünk, és mindig is boldogtalan, frusztrált nők maradunk.
Az Igazság azonban az, hogy van választási lehetőségünk. Felelősek vagyunk a saját döntéseinkért. Isten Szentlelke képes minket megváltoztatni. Ha megismerjük és magunkévá tesszük az Igazságot, akkor megszabadulhatunk a múltunk, a körülményeink és a mélyen belénk vésődött szokások láncaitól is.

Nancy Leigh DeMoss



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #63 Dátum: 2016. Március 29. - 13:57:20
Nekem is vannak jogaim!


„Bizonyos elidegeníthetetlen jogok”... „Legyen úgy, ahogy te akarod!”... „Jogod van hozzá – jogod van a jól elkészített csirkéhez!” A Függetlenségi Nyilatkozattól a gyorséttermi csirkéig. A „jogom van hozzá” kijelentés a nyugati civilizáció csatakiáltása lett. A mi nemzedékünkben különösen igaz ez a nőkre.
A modernkori feminista mozgalom születésének és fennmaradásának kulcsa az volt, hogy meggyőzzék a nőket, tüntessenek a „jogaikért” és követeljék ki azokat: a szavazati jogot, a házimunka rabigájától való szabadság jogát, az egyenlő munkavállalási lehetőségek jogát, az egyenlő fizetések jogát, a saját testünk irányításának jogát, a szókimondáshoz való jogot, a jogot ahhoz, hogy azt tegyük amit akarunk és azok legyünk amik csak akarunk, a jogot arra, hogy szabadok legyünk a férjünk nevétől, és mindenféle „férfiuralomtól.”
Elhitették a nőkkel, hogy a boldogsághoz és szabadsághoz vezető út a jogaik követelése. Hiszen „ha te nem állsz ki a saját jogaidért, senki más nem fog kiállni értük”! Ennek ellenére meggyőződésem, hogy a nők mai boldogtalanságának egyik jelentős, ha nem fő oka pont a nők jogaiért való harc. Nap mint nap hallom nőktől, hogy a „jogaikért való kiállás” nem mindig váltotta be a hozzájuk fűzött ígéreteket:

A „megvannak a saját jogaim” hozzáállás sok felesleges vitát okozott, ami boldogtalansághoz vezetett.

                                                 --------------------------------------------------------

Amikor kiállok a jogaimért, és követelem, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogyan én akarom, átmeneti boldogságot érzek, ám ezt hamarosan követi az elkeseredés.

Tény, hogy a sikeres kapcsolatok és az egészséges kultúrák nem a jogok követelésére, hanem pont a jogok feladására épülnek. Még a közlekedési szabályok is ezt az elvet tükrözik. Olyan jelzőtáblát még nem láttunk, ami azt jelentette, hogy „Önnek elsőbbsége van”, de olyat igen, ami azt jelenti, hogy „Elsőbbségadás kötelező”. A forgalom így megy a legjobban, s az életünk is így működik a legjobban.
Ennek ellenére a jogok követelésének elvét szinte a levegővel szívjuk be. A hatvanas évek zűrzavara és lázadása is olyan filozófiából eredt, mely a jogokat népszerűsítette. Ez a filozófia a keresztyén kultúrát is áthatotta. Belopódzik beszélgetéseinkbe. Átformálta az életről alkotott szemléletünket. Ma azt feltételezzük, hogy

*jogunk van a boldogsághoz;
*jogunk van ahhoz, hogy megértsenek;
*jogunk van ahhoz, hogy szeressenek;
*jogunk van egy bizonyos életszínvonalhoz, méltányos fizetéshez, tisztességes juttatásokhoz;
*jogunk van egy jó házassághoz;
*jogunk van egy társhoz és a romantikához;
*jogunk van ahhoz, hogy a munkahelyünkön tisztelettel bánjanak velünk;
*jogunk van ahhoz, hogy a férjünk értékeljen, és a gyermekeink megbecsüljenek;
*jogunk van a szabadidőhöz, és bizonyos számú szabadnaphoz;
*jogunk van egy jóízű alváshoz;
*jogunk van ahhoz, hogy a férjünk is beszálljon a házimunkába.

S ami a legfontosabb, ha valamely jogodon csorba esne, jogod van tiltakozni! Jogod van dühösnek lenni. Jogod van a depresszióhoz. Jogod van lépni egy helyzetben. Jogod van ragaszkodni a jogaidhoz!
Az ószövetségi próféta, Jónás, remekül illusztrálja, milyen az, ha ragaszkodunk a jogainkhoz, majd feldühödünk, amikor megtépázzák őket. Jónás úgy érezte, jogában áll nem kedvelni a pogány ninivebelieket, jogában áll ott szolgálni, ahol csak akar, jogában áll végignézni, ahogyan Isten elítéli a ninivebelieket.
Amikor Isten nem úgy cselekedett, ahogyan Jónás azt elvárta, „nagyon rosszul esett ez Jónásnak, és megharagudott” (Jónás 4:1). Olyan dühös lett, hogy könyörgött Istennek, vegye el az életét. Öngyilkos gondolatai egy érzelmi dühroham eredményei voltak.
Amikor az Úr válaszolt Jónásnak, nem érzett együtt Jónás megsebzett érzéseivel, nem próbálta legyezgetni Jónás egóját. Helyette a duzzogó prófétát a méltányosság kérdésével állította szembe: „Igazad van-e, hogy haragszol?” (4.vers)
Jónás nem válaszolt a kérdésre.
Inkább kiment Ninive határába, átmeneti szállást épített, leült és várta, hogy meggondolja-e magát Isten, és elpusztítja-e végre a várost. Isten, szerető kedvessége és irgalma miatt, „úgy intézte, hogy egy bokor nőjön Jónás fölé, árnyékot tartva a feje fölött, és megvédje a rosszulléttől. Jónás nagyon örült a bokornak.” (6.vers)
Látod, Jónás érzelmeit egyértelműen az befolyásolta, hogy a jogai érvényesültek-e vagy sem. Jónásnak egyáltalán nem tetszett, mi több, haragos volt, amikor Isten irgalmas volt a pogányokhoz, akiket ő megvetett. Viszont amikor Isten a forró, keleti nap elől védelemről gondoskodott, Jónás örült.
Öröme azonban csak rövid ideig tartott, mert másnap Isten egy férget küldött, ami megrágta a bokrot, és az elfonnyadt. Aztán forró szelet és égető napot küldött Isten, míg Jónás el nem ájult. A depressziós próféta ismét a halálért könyörgött. Isten ekkor ismét kihívást intézett Jónás jogai ellen: „Igazad van-e, amikor haragszol emiatt a bokor miatt? Ő így felelt: Igazam van! Haragszom mindhalálig!” (9.vers)
Jónás úgy érezte, joga van ahhoz, hogy a saját életét és a környezetét is irányítsa, hogy úgy menjenek a dolgok, ahogy neki tetszik, és joga van ahhoz is, hogy feldühödjön, amikor mindez meghiúsul. A jogaihoz való ragaszkodás miatt instabillá, elszigeteltté vált, és elidegenedett Istentől.
Szomorú, de Jónás története gyakran saját magamra emlékeztet. Túl gyakran kapom azon magam, hogy bosszankodom és ingerült vagyok, amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan én akarom. Ha valaki hoz egy döntést az irodában, ha udvariatlan sofőrrel akadok össze az autópályán, ha hosszú a sor a pénztárnál, ha egy családtag meggondolatlanul mond valamit, ha egy barát kicsit megsért (valósan vagy vélten), ha valaki nem teljesíti, amit megígért, ha felébreszt egy telefonhívás pont akkor, amikor végre sikerült elaludnom – ha ragaszkodom a jogaimhoz, akkor a legcsekélyebb jogsértéstől is kedvetlennek, feszültnek, és dühösnek érzem magam.
A kizárólagos módja annak, hogy leszálljunk erről az érzelmi hullámvasútról az, ha átadom a jogaimat Annak, akié végső soron minden jog. Ez az Igazság, és az Igazság szabaddá tesz.

Nancy Leigh DeMoss



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #64 Dátum: 2016. Április 11. - 13:00:23
KIT NEVEZÜNK EVANGÉLIUMI KERESZTYÉNNEK?


A lakosság nagy részének valaha jóformán ismeretlen volt az ’evangéliumi’ szó, viszont manapság szinte naponta olvashatunk róluk az újságokban. Néhány hónappal ezelőtt, David Blunkett, az akkori brit belügyminiszter így nyilatkozott: „El kell fogadnunk azokat a szélsőséges csoportokat, akik ha kell, az életünkre is törnének, csupán azért, mert nem értenek egyet a mi vallásunkkal. E rétegbe tartoznak a szélső jobboldali evangéliumi keresztyének és az extrém iszlám hívek is.”

Sőt nemrégiben a brit sajtó, az evangéliumiakat azokkal az egyesült államokbeli csoportokkal azonosította, akik abortusz klinikákon bombákat robbantgatnak és műtéteken részt vett egészségügyi dolgozókat gyilkolnak le. Több újság író aggodalmát fejezte, ki mikor azt írták, hogy a „Keresztyén Szó” nevezetű szervezet mostani megnyilvánulásai egy harcias, társadalmat is bosszantó evangéliumi megmozdulás felemelkedéséhez vezethetnek. E szervezet ugyanis abortusz klinikák, és istenkáromló színdarabokat műsorukra tűző színházak körül, barikádokat állít fel, tiltakozása jeléül. A média hasonlóképpen elítélte azokat az evangéliumiakat, akik felemelték szavukat az Anglikán Egyház álláspontja, a Biblia által elítélt homoszexualitás ellen, ami egyben az Anglikán Közösség szakadásához is vezetett. Korábban ugyanez a média az „evangéliumiakat” „karizmatikusoknak” nevezte. Nos, tulajdonképpen kiket is hívunk mi evangéliumi, hitvalló keresztyéneknek?

Evangéliumi hitelvek

Az evangéliumi keresztyének magukat a Biblia alapján jellemzik. Hisszük, hogy a Szentírás Isten tévedhetetlen és végső szava, melyben kijelentette Magát a világnak. A Biblia a kizárólagos tekintélyünk. Ez határozza meg, hogy miben hiszünk, hogyan élünk, és mindenek felett a Teremtőnkkel való kapcsolatunkat. Ebből következik, hogy nem fogadunk el új kijelentést, jöjjön az, magukat prófétáknak kikiáltó személyek, hatalmukat fitogtató egyházak vagy akár mai modern szekták újításai által. A bibliai kijelentés lezárult.
Továbbá, evangéliumiakként hisszük az evangéliumot, az Isten kegyelméről szóló tanítást a bűnös ember felé. A Szentírás, nem csak a szent Isten előtti egyetemes megromlásról beszél, hanem a Krisztus érdeme, áldozata és feltámadása által nyert megbocsátásról, és Istennel való megbékélésről is. Ezért, az evangéliumi keresztyének hiszik, hogy egyedül csakis Krisztus által mehetnek az Atyához, kegyelemből megváltva, egyedül a Krisztusba vetett hitük által, és az üdvösség nincs „cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék”. Továbbá, értik Krisztus üzenetét, mely szerint: „Senki sem jöhet én hozzám, hanem ha az Atya vonja azt.” (Jn 6,44) Tudják, hogy „az Úré a szabadítás.” (Jón 2,10)

Biblikus magatartás

A Biblia a mi útmutatónk, lámpásunk és vezérünk egész életünkben. Egyedül az Ige diktálhatja életvitelünket és szabályozhatja magatartásunkat. Bár tiszteljük a hitvallásokat, a lelki vezetőket és egyházi zsinatokat, mégis ezek közül egy sem kötözheti meg lelkiismeretünk vagy késztethet minket arra, hogy Biblián kívüli igazságban higgyünk. Az evangéliumiak meg vannak győződve arról, hogy a Bibliában és azon keresztül Isten Szentlelke
szól hozzájuk, és hogy az Ige nem tartalmaz ellentmondásokat. Személyes lelki megtapasztalások sosem rombolhatják le a Szentírás tekintélyét, és sem egyházak, sem magán személyek nem rendelkezhetnek azzal a tévedhetetlenséggel, amellyel az Ige bír. Ezért, a keresztyének mindig a Biblia mércéjéhez szabják viselkedésüket. Mivel mi is bűnösök vagyunk – ugyan kegyelem által megváltottak –, az Ige mérlegén gyakran híjával találtatunk, kudarcot vallunk, bár Krisztushoz hasonlók szeretnénk lenni. Mégis, tudjuk, hogy mi a mérce, és küzdünk annak elérésében.

Isten kegyelme

Evangéliumiakként hisszük, hogy Isten kegyelme által megmenekültünk az ítélettől és a pokoltól. Így e kegyelem arra kell, hogy indítson minket, hogy mi is irgalmasak legyünk másokkal cselekedeteinkben és viselkedésünkben. A kegyelem meg nem érdemelt jutalmat és nagylelkűséget jelent. Tehát, legyünk nagylelkűek lélekben, buzgók a megbocsátásban és késedelmesek a haragban, mint ahogy arra Jakab apostol hív: „Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.” (Jak 1,19)
Mindezek ellenére biblikus dolog merésznek, bátornak is lenni. A korai gyülekezet így imádkozott: „És adjad a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te beszédedet.” (ApCsel 4,29)
Kötelességünk felszólalni az Ördög mesterkedései, az eltévelyedések és istenkáromlások ellen, de csak úgy, ha Isten megváltó üzenetét is közvetítjük. A mi bátorságunk Isten Krisztus általi kegyelmének hirdetését kellene, hogy jelentse, ami kárhozatra ítéli az Ördög munkáját a körülöttünk levő világban. Az evangéliumiaknak bátran kell szólniuk, de semmiképp nem hágva át ezzel Isten törvényét. Nem járunk el biblikusan akkor, ha olyan fenyegető magatartást engedünk meg magunknak, amelyek mások megbántását vagy megfélemlítését célozzák meg. Olvassuk csak el a Róm 12,18-21 verseket. „Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek. Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.”

Krisztus áldozata

Az evangéliumi keresztyének hiszik, hogy Isten miután elveszi a bűnös ember vétkét és azokat Krisztusra veti, cserébe Krisztus igazságát tulajdonítja nekik. Ezt nevezzük megigazulásnak. Jézus Krisztus kereszten történt halálával, Isten haragja kiengesztelődött, és így Isten szeretete megmentette a választottakat az örök kárhozattól. Krisztus példáját nézve az evangéliumiak áldozathozó életet szeretnének élni. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy az idejüket, energiájukat, tehetségüket, vagyonukat úgy használják, hogy „ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámadott.”(2Kor 5,15)
Ez azt is jelenti, hogy másokat magunk elé kell helyeznünk. „Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtlenek erőtlenségét hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk.”(Róm 15,1)
A Lélek gyümölcsei pedig a béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség és mértékletesség.(Gal 5,22-23)

Isteni megbocsátás

Evangéliumi keresztyén vagy, ha hiszed, hogy az evangélium hirdetése által, Isten ingyen kegyelméből, hit által, Krisztus megváltó munkájának gyümölcseiből és áldásaiból részesülsz. Ebben találod meg a bűntől való szabadulás örömét, és az Istennel való békesség áldását.
Ha tehát ilyen megbocsátásban részesültünk, gyakoroljuk mi is a megbocsátást másokkal szemben. „Öltözzétek föl azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést, elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valaki ellen panasza volna, miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is. Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele.” (Kol 3,12-14)

Isten nagy szeretete

Evangéliumiként tudod, hogy soha nem szabad természetesnek venned Isten kegyelmét, ezért mindennap hálásan menj az Úr elé, hogy újítsa meg az Ő kegyelmét rajtad. Óh, milyen jó megtapasztalni Isten megújító irgalmát, és azt, hogy az Ő hűsége soha el nem fogy, még akkor sem, ha mi eltántorodunk. Tudjuk, hogy Krisztusban való kitartásunk nem a mi ügyességünk eredménye, hanem egyedül Krisztus hosszútűrő szeretetének köszönhető. Ezért szeretik az evangéliumi keresztyének Istent, mert Ő hamarabb szerette őket. Hálából szolgálnak Neki, és szeretetből engedelmeskednek. Ők az Ő juhai, akik hallják Mesterük szavát és követik Őt. Öröm számukra megcselekedni Megváltójuk akaratát, aki megmenti és megtartja őket kegyelme által.



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #65 Dátum: 2016. Április 12. - 12:39:57
Győztes vagy áldozat?


"Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, felnövekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztessenek.” (Zsid 12,14-15)



MIT KEZDJEK A MEGKESEREDÉSEMMEL?

Mindenki tudja, hogy a gyomok sokkal könnyebben megnőnek, mint a virágok vagy a gyümölcsök. Ádám és Éva bűnbeesése óta átkozott a föld, tüskét és bogáncsot hajt. Ugyanígy van a hívő szívének kertjében is. Isten azt kívánja, hogy a Szentlélek, ne pedig a bűn és az önzés gyümölcseit teremjük, amint azt oly gyakran tesszük.

A keserűség felismerése

A kertésznek fel kell ismernie a gyomokat ahhoz, hogy gyökerestől kitéphesse őket. Amerikában van egy kutatóközpont, amely helyet ad egy évente megrendezésre kerülő, gyomnövényekkel kapcsolatos kiállításnak, hogy a gyomok kipusztításában ezáltal is közreműködhessen.
A Bibliában pedig Isten mutatja be, és tárja fel számunkra mindazokat a haszontalan és káros gyomokat, amelyek a szívünkben felnövekednek, hogy az Ő segítségével azonosíthassuk azokat, és hatékonyan leszámolhassunk velük. Az egyik legártalmasabb gyom, amely gyökeret verhet az ember szívében, a keserűség. A Zsidókhoz írt levél fenti versei arról beszélnek, hogy ez a gyom milyen széles körben okoz problémákat.
Mindannyian hajlamosak vagyunk a keserűségre. Nagyon könnyű átengedni magunkat különböző sérelmeinknek, hogy azok gyökeret verjenek bennünk, majd haraggá és nehezteléssé váljanak. Bárcsak az Úr, a fő kertészmester lenne segítségünkre, hogy felismerjük e gyomokat, és megállítsuk növekedésüket, életünkre gyakorolt hatásukat kiküszöböljük.
Mi a keserűség? A gyomok mindaddig hasonlónak tűnnek kerti növényeinkhez, ameddig nem vizsgáljuk meg őket közelebbről. A keresztyéneknél is előfordulnak olyan jónak és helyesnek tűnő gondolatok és cselekedetek, amelyek valójában kárára vannak a lelki növekedésnek, és rombolják az Isten gyermekei közötti harmóniát.

Lelkiállapotunk

A keserűség csalódások esetén a körülményeket vádolja vagy más embereket. Ez a fajta gondolkodásmód akkor alakul ki, amikor az életkörülményeinken merengve arra a megállapításra jutunk, hogy velünk méltatlanul bánnak.
Lelkünk ebben az állapotában, illetve hangulatában kétségbe vonja az igazságosságot. Az embert ez a fajta hozzáállás nyerssé, ítélkezővé, pesszimistává és örömtelenné teszi másokkal való kapcsolatában. A keserűség alapvetően egyfajta elégedetlenség ott legbelül, bennünk, az
életünkben előforduló csalódásokkal és kudarcokkal való küszködés miatt.
De nem kell áldozatoknak lennünk: a Szentlélek erejével győzelmet arathatunk a keserűség felett! Hogyan fedezhetjük fel a keserűség mérgező gyökerét? A Zsidókhoz írt levél írója ezekben a versekben arra biztat bennünket, hogy szorgalmasan vizsgálgassuk magunkat. Az a kertész, aki gyümölcsök és virágok termesztésével foglalkozik, azonnal észreveszi, amint egy gyom felüti a fejét. Meg tudja különböztetni a jót a rossztól, az igazat a hamistól, a virágot a gaztól.

Egyszerű útmutatások

Ezekben a versekben két egyszerű útmutatást találunk, amelyek segítenek bennünket az önvizsgálatban. Elsőként azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy vajon képesek vagyunk-e mindenki iránt a békességre törekedni? Ha keserűséget táplálunk a szívünkben, közben nem tudjuk a békességet gyakorolni. Mózes első könyvének 37. fejezetében azt olvashatjuk, hogy Jákob egy tarka ruhát készíttetett Józsefnek. Testvérei azonban
nagyon zokon vették ezt a különleges ragaszkodást, amelyet Jákob József iránt tanúsított, és gyűlölték ezért az ő testvérüket. Azt olvassuk az említett fejezet 4. versében, hogy „egy jó szót sem bírtak hozzá szólni.” Gonoszságuk folytán József jelenlétében mindig feszültség és viszálykodás uralkodott közöttük.
Ha a keserűség gyökere már ott van a szívünkben, szinte lehetetlen számunkra, hogy másokkal békességben beszélgessünk. Ez a békétlenség zsémbességben és panaszkodásban fog megnyilvánulni. Ha megengedjük, hogy a keserűség magával ragadjon bennünket, akkor beszédünk gyanakvó, rosszindulatú, ítélkező és elutasító lesz.
Ebben a helyzetben majd jelentéktelen ügyek miatt is nagy csatákat vívunk. Tiszteletlenek leszünk felebarátainkkal szemben, lenézzük őket, és igazságtalanul bíráljuk majd, bármit is mondanak.

Békesség és szentség

Pál apostol arra buzdítja a római keresztyéneket: „Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek.” (Róm 12,18) Ezzel Pál a probléma lényegére tapint. Találkozhatunk olyan szituációval, amelyet nem tudunk megoldani, és van olyan helyzet, amelyen nem tudunk úrrá lenni. De a mi felelősségünk Isten előtt az, hogy amennyire csak lehetséges, éljünk békességben minden emberrel! Azon kell munkálkodnunk, hogy kapcsolataink szeretetteljesek és harmonikusak legyenek.
Az idézett igeversünk nem csupán azt mondja, hogy kövessük mindenki irányában a békességet, hanem egyben szentségre is buzdít bennünket. A keserűség táplálásával egyidőben nem követhetjük a szentséget is, hiszen ezek kölcsönösen kizárják egymást. Ha a keserűségnek adunk helyet a szívünkben, akkor lekorlátozzuk az Istennel való bizalmas kapcsolatunkat. A keresztyén életben a keserűség minden jónak akadálya. A keserűség
meggátolja, hogy áldást nyerjünk a bibliaolvasás, az imádság (ha egyáltalán tudunk ilyen állapotban imádkozni) és az Isten dicsőítése által. Talán a gyülekezetbe is olyan állapotban érkezünk, hogy már nem vagyunk képesek az Istennel való közösség és az igaz testvériség gyakorlására.
Az Úr asztala színjáték helyszínévé válik, és a keserűséghez képmutatás kapcsolódik. Amennyiben ilyen helyzetben találjuk magunkat, lehet, hogy csak színlelés és képmutatás részünkről a közösségbe járás, csupán a magunk megnyugtatására teszünk meg vallásos dolgokat, szokásból, de valójában nem haladunk előre a megszentelődés útján.
Ez igaz volt Isten gyermekeire Malakiás idejében is, amikor mechanikusan betartották a külső vallási ceremóniákat anélkül, hogy a szívükben igaz hit lett volna. Amikor a keserűség gyökeret ver, akkor a hit formálissá, üres cselekedetté, névleges keresztyénséggé válik.

Jób felesége

Ez az igeszakasz továbbá arra tanít bennünket, ha buzgón és lelkesen követjük a szentséget, akkor kiűzhetjük a szívünkből a keserűséget. Ez mindenképpen igaz, hiszen ha keserűség uralja a lelkünket, akkor az megakadályozza a szentséget.
Néhányan túl érzékenyek, és (ok nélkül) azt képzelik, hogy őket semmibe sem nézik mások. Azt gondolják, hogy az ő érzéseiket és az ő álláspontjukat
nem veszik figyelembe. Ezeken a kitalált dolgokon rágódnak és közben felnövekedik szívükben a keserűség. A kellemetlen körülmények csak a képzelet szülöttei, ám a keserűség valódi.
Másrészt sokaknak nagy sérelmei vannak, amelyeket engednek elgennyesedni. Ezek a sérülések, ha nem vigyázunk, egyre nagyobb panasszá fejlődnek és keserűséget okoznak. Például nagyon nehéz szenvedni látni szeretteinket és ha nem vagyunk elég elővigyázatosak, akár ez is keserűséghez vezethet.
Emlékeztek Jób feleségére? Látta a férjét, amint nyomorult körülmények közepette a hamuban ülve az őt tetőtől talpig beborító fekélyektől szenvedett.
Mérgében és bosszúságában arra biztatta a férjét, hogy átkozza meg Istent és haljon meg. Ez azonban aligha nyújtott vigasztalást az elgyötört férjnek.
Jób feleségének viselkedése nyilvánvaló jele volt a keserűségnek. Természetesen Jób nem követte a felesége tanácsát. Ahelyett, hogy elfogadta volna az áldozat szerepét, győzött és úrrá lett a problémáin.

Mint a kovász

Talán előfordult már, hogy bevontak egy félresikerült munkába vagy feladatba. A meghiúsult remények és a szomorú csalódások keserűségben hagynak bennünket. Így a szívünkben felnövekvő keserűség megakadályoz bennünket abban, hogy megértsük és megérezzük Isten jóindulatát, és ebben megnyugvást találjunk.
Egy gyülekezet vagy keresztyén szervezet sem tökéletes. Váratlan kellemetlenségek mindenütt felbukkanhatnak, még tovább növelve ez által a keserűséget. A keresztyén vezetők is tévedhetnek, előfordul manipuláció, túlzottan erős kontroll, gyér kommunikáció, érzékeny kérdések ügyetlen és kétbalkezes kezelése.
De a keserűséget mindezek nem igazolják, nem támasztják alá. Ilyenfajta problémák nagyon veszélyesek keresztyén körökben, mivel a keserűséget nehéz feltartóztatni. Akárcsak a kovász, átjárja az egész kenyeret és „sokan megfertőztetnek”. A keserűség meggátolja az összhangot, míg enélkül szépen fejlődhet az Isten által megkívánt egység.

Spurgeon és a torma

Hogyan nyerhetjük meg a csatát a keserűséggel szemben? Az Ige azt mondja: „Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon.” Spurgeon az egyik prédikációjában a következőket mondta: „A pázsitom kellős közepén egy torma nő. A legkisebb zápor után annyira megnő, hogy magasabb lesz, mint a fű s így kinyilvánítja életerejét. Amikor a kertész levágja, akkor is újra kinő. Hogyha a kertész nem távolítja el teljes mértékben
a földből, akkor ezzel azt éri el, hogy mindig újra és újra vissza kell vágnia a tormát.”
A keserűség gyökere nem a pitypanghoz hasonlít, amelyet gyökerestől ki lehet húzni. A lelkészi szolgálatom alatt rendszeresen látogattam csütörtökönként egy idős nénit (aki azóta már reménység szerint a megdicsőült szentek között ül). Az egyik csütörtöki napon megkérdeztem, hogyan telt a napja. Elmesélte, hogy az ablakából nézte néhány férfi küzdelmét, ahogy egy korábban kidőlt fatörzset próbáltak gyökerestől kivenni a földből.
Ám több órás erőfeszítés után sem sikerült nekik megbirkózni a rönkkel. Végül hoztak egy elektromos gépet, hogy befejezhessék a munkát. A hatalmas törzset felhúzták egy teherautóra és elszállították. Ez a látvány órákig elszórakoztatta kedves öreg testvéremet.

Az igazi erő

Ez az eset is jól illusztrálja, hogy van néhány gyökér, amely olyan állhatatosan és szívósan ragaszkodik az őt éltető és tápláló talajhoz, hogy csak óriási erőfeszítés árán lehet őket megmozgatni. A keserűségnek is ilyen erős a gyökere. Az emberi akaraterőnél sokkal nagyobb erő szükséges ahhoz, hogy szívünkből eltávolítsuk.
De létezik egy olyan erő, amely képes ezt elvégezni. Pál így könyörög ezért az erőért Istenhez: „Adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben; hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben, hogy a szeretetben meggyökerezzetek és alapot vegyetek.” (Ef 3,16-17)
Íme ez az az erő, Isten Lelkének munkája, amely elűz minden keserűséget és elvezet bennünket oda, hogy megismerjük „Krisztus minden ismeretet felülhaladó szeretetét” (Ef 3,19). Imádkozzunk ezért, ahogyan Pál is tette!

Kieran Beville



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #66 Dátum: 2016. Április 13. - 19:25:35
A megzabolázott nyelv


A keresztyén életben a megszentelődés útján előrehaladni azt jelenti, hogy megtanuljuk kontrollálni a nyelvünket. Ez kétségkívül kihat az élet más területeire is. Ezért bölcs dolog egy keresztyén embernek a nyelvére összpontosítani, mert ha ott sikerrel jár, akkor mindenhol máshol is sikerrel jár. Fegyelmezd a nyelved, s ezáltal fegyelmezni tudod önmagad. Isten ezt üzeni számunkra ebben a témában :

„Mert mindnyájan sokképpen vétkezünk. Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni” (Jak 3,2).

Fel sem tudjuk mérni, milyen fejlődést és támogatást jelenthetne minden családnak, barátságnak és gyülekezetnek, közösségnek, ha ezekben a körökben több figyelmet fordítanánk a nyelv megszelídítésére. Aligha van földünkön olyan család, aligha van olyan barátság, és aligha van olyan
gyülekezet, amely ne szenvedett volna komolyan tagjainak megzabolázatlan nyelve miatt. Szinte minden gyülekezet történelmi múltja azt mutatja, hogy az üldöztetés éles kardja ezreket pusztított el, viszont az éles nyelv tízezreket. Kisebb vitákból a nyelv képes akár egy holokausztot kirobbantani, képes volt számtalan lelkipásztor hírnevét csorbítani, bemocskolni a pátriárkák, próféták és apostolok nevét. A nyelv bűne elősegítette az egyházi és államok közötti háborúkat, és ellenségeskedést támasztott azok között, akiknek barátsága korábban szilárd volt.
Különös – a fentiek figyelembevételével –, hogy az emberiség eddig még, annyi évszázad után, nem létesített néhány olyan intézményt, amelyek a nyelv megszelídítésével foglalkoznának. Isten ihletett embere így írja ezt le : „Mert minden természet, vadállatoké, madaraké, csúszómászóké és vízieké megszelídíthető és megszelídíttetett az emberi természet által : De a nyelvet az emberek közül senki sem szelídítheti meg ; fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel teljes.” (Jak 3,7-8)
Ez a tanúságtétel igaz. Vannak a földön mind oroszlánidomárok, mind kígyóbűvölők. De olyan ember, legyen az férfi vagy nő, akit nyelvidomárnak vagy nyelvszelídítőnek nevezhetünk, meglehetősen ritka.
A Bibliának igen sok mondanivalója van a nyelvvel kapcsolatban. Az a keresztyén, aki szeretne növekedni a szentségben, annak sokkal nagyobb figyelmet kell szentelnie az Úr eme tanítására : „A nyelv is tűz,. . . ” (Jak 3,6) Csupán egy gyufára van szükség, hogy egy fél erdő leégjen, és elég
egyetlen csípős megjegyzés, hogy egy fél királyságot vagy egyházat lángba borítson.
A Római Birodalom idejében az egyház harcra szállt egyetlen i betű miatt. Az eretnek vonal képviselte azt a nézetet, hogy Krisztus az Atyával hasonló lényegű (homoiousios). Az igazhitűek méltán utasították vissza az i betűt és ragaszkodtak ahhoz, hogy Krisztus egylényegű az Atyával (homoousios). A kis eretnek i betű jelentette a különbséget az igazság és a tévedés között.
Egyetlen gonosz szó pusztulást hozott mindenhová. Mérgező hatása következtében Athanasiust ötször is száműzetésbe küldték és a fenti vita ezrek hitét rázta meg. Micsoda nagy ereje van egyetlen szónak – sőt, egyetlen betűnek – lángba borítja az egész földet ! Nem csoda, hogy Isten azt tanította nekünk a nyelvről : „. . . halálos méreggel teljes.” (Jak 3,8)
Egy embert, amikor megszelídíti nyelvét, akár még önsanyargató keresztyénnek is titulálnak. Az a keresztyén, aki képes tartani a száját, az igaz tanítványa Mesterének, akiről megíratott : „Aki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött ; hanem hagyta az igazságosan ítélőre.” (1Pt 2,23) Amikor Megváltónkat igazságtalanul arcul ütötték, akkor szelíden ennyit mondott : „Ha gonoszul szóltam, tégy bizonyságot a gonoszságról ; ha pedig jól, miért versz engem?” (Jn 18,23)
Krisztus a szelídség példája. Senki nem szenvedett el annyi gyalázatot, ily türelemmel. Ilyen provokációk közepette senki nem tartotta hozzá hasonlóan féken a nyelvét. Ha Isten Bárányának követői vagyunk, akkor jól tesszük, ha gyakoroljuk, amit Ő mondott. „Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is.” (Mt 5,39)
És újból, Mesterünk azt mondja: „Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” (Mt 5,44-45) Micsoda nyelvet megzabolázó tanítás ez !
A figyelmetlen ember talán azt gondolja, hogy Krisztus szelídsége gyengeség. De nem az ! Hiszen van helye az erős beszédnek, és van helye a vádnak és a kritikának. A keresztyéneknek alázatosaknak kell lenniük, de nem félénkeknek vagy szégyellőseknek. Jézus kész volt türelemmel szenvedni a személyes sértéseket, de nem szenvedte el tétlenül az Isten ügye elleni támadásokat és sértéseket. Ugyanaz a Jézus, aki finoman válaszolt, amikor arcul ütötték, felemelte hangját és erőteljesen tiltakozott azok ellen, akik az evangélium és az emberek lelkének ellenségei voltak.
A nyelv megszelídítése nem gyáva hallgatásra tanít. Amikor Krisztus evangéliuma fenyegettetik, engedjük, hogy az Ő minden igazszívű követője vészjelzést adjon. Figyeljünk Üdvözítőnk hangjára, amikor szembeszáll a romlott vallásossággal, amely átokkal fenyegeti mindazokat, akik beleesnek
csapdájába : „De jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt ; mivelhogy ti nem mentek be, akik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be.” (Mt 23,13)
Ebben a fejezetben Krisztus nyolcszor is leleplezi az akkori korrupt vallási vezetőket, mondván : „Jaj nektek !” Hétszer is nyilvánosan leleplezi képmutatásukat. Kétszer is bírálja őket, mint vak vezetőket, máshol kétszer is úgy említi őket, mint „bolondok és vakok”, és egyszer, mint kígyók
és viperák nemzetsége.
Ha Krisztus igaz követői vagyunk, akkor őszintén beszélnünk kell, amikor látjuk az igaz vallással szembeni tiszteletlenséget, akár a hamis tanítások által, akár a hamis gyakorlat által. István is, akinek arca úgy ragyogott, mint egy angyalé, a Szanhedrin előtt állván bátran használta nyelvét, hogy a vallásosságot hamisan színlelők ellen felszólaljon : „Kemény nyakú és körülmetéletlen szívű és fülű emberek, ti mindenkor a Szent Léleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképpen. A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? És megölték azokat, akik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét : kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek.” (ApCsel 7,51-52)
Ez a felszólalás nem az önkontroll elvesztéséből fakadt. Temperamentuma nem ragadta el nyelvét. Nem ! Az úgynevezett vallási vezetők világiassága és testisége miatt háborgott István lelke.
Oh, bárcsak Isten megtanítaná nekünk, hogy „Ideje van a hallgatásnak és ideje a szólásnak.” (Préd 3,7) A szívünkben lapuló bűn haragos szavakra nyitja meg szánkat olyan esetekben, amikor pedig jobban tennénk, ha hallgatnánk. A bűn sokkal inkább kiáltásra nyitja ajkainkat, mint amikor fel
kellene emelni szavunkat Isten ügyéért és igazságáért.
Nem sok dolog van, ami úgy bántja az ember lelkiismeretét, mint a nyelv emlékezetes bűnei. „Az az ember pedig, Mózes, igen szelíd vala, minden embernél inkább, akik e föld színén vannak.” (4Móz 12,3) Mégis, még őróla is azt írja az Ige, hogy egy alkalommal meggondolatlanul szólt : „Mert megkeseríték az ő szívét, és gondatlanul szólt ajkaival.” (Zsolt 106,33) De annak az egy nem helyénvaló cselekedetnek az emléke a sírig kísérte. Halálának előestéjén Mózes bevallotta : „De én reám megharaguvék az Úr timiattatok.” (5Móz 4,21) Egyetlen meggondolatlan beszéddel eljátszotta az Ígéret földjére való bejutását. Milyen gyakran kívánhatta, hogy bárcsak ne mondta volna ki azokat az elhamarkodott szavakat ! És milyen sok ember van ezzel ugyanígy.
Ez az, ami miatt a zsoltáros így kiált : „Tégy Uram závárt az én szájamra; őriztessed az én ajkaim nyílását !” (Zsolt 141,3) Ehhez hasonlóan Jakab, az Úr testvére ezt írja : „Azért, szeretett atyámfiai, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.” (Jak 1,19) Hogy megerősítse, mily nagy szükségünk van az óvatosságra és a körültekintésre a beszéd terén még ezt is mondja : „Ha valaki istentisztelőnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg nyelvét, sőt megcsalja a maga szívét, annak az istentisztelete hiábavaló.” (Jak 1,26) Boldog az az ember,
akinek nyelve nem szól álnokságot, hanem határozott kontroll alatt van.
Biztosak lehetünk abban, hogy minden keresztyénnek, különösen Krisztus evangéliuma szolgáinak lesznek ellenségei, számítanunk kell hát rájuk. Megszentelődésünk akkor tétetik próbára, amikor igazságtalanul kritizálnak bennünket, és alapelveinket becsmérelik. A kísértés, hogy „vágjunk
vissza”, gyakran ellenállhatatlanul erős. Akár egy kicsi dolog is felmérgesít bennünket, például az ellenség gúnyos mosolya.
De minden erőnkkel el kell hárítanunk azt a kísértést, hogy „úgy adjunk, ahogy mi is kapunk”. Az ilyen órában az igaz keresztyénnek két kézzel kell megragadnia a türelmet. Legyen ez akár egy magánjellegű esemény, egy gyülekezeti alkalom vagy bármilyen más helyzet, a keresztyénnek
alkalmaznia kell a vészfékeket, amelyek megakadályozzák abban, hogy bűnös természete szerint
ellenségeskedésre ellenségeskedéssel válaszoljon és meggyújtsa a puskaporos hordó kanócát.
Emlékezzünk arra, hogy mindig lesznek olyan próbára tevő okok,  amelyek csábítják bosszúvágyó nyelvünket. Az egyik ilyen ok a büszkeség. A másik az emberektől való félelem. Még egy másik a vonakodásunk, hogy hibáinkat bevalljuk. És minden más oknak a gyökere pedig a hitetlenség. Mert ha valóban hinnénk, amit vallunk és tanítunk, hogy hiszünk, akkor mindig emlékeznünk kellene ezekre a szavakra : „Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.” (Róm 12,19) Haragra haraggal felelni rossz és szükségtelen is. Isten, előbb vagy utóbb, megbosszul minden rosszat és
minden sértést, amik az ő drága gyermekeit érték.
Egy óriási lépés a szentség felé, amikor egy hívő Isten parancsa szerint elkezdi azt gyakorolni, hogy : „Az engedelmes felelet elfordítja a harag felgerjedését ; a megbántó beszéd pedig támaszt haragot.” (Péld 15,1) Dávidra ez a mennyei lelkület a jellemző, amikor süket fülekkel fordul Séruja hangos káromlása felé : „Hadd szidalmazzon, mert az Úr mondotta néki : Szidalmazzad Dávidot.” (2Sám 16,10) Ez nem gyengeség volt, hanem hit. Várta azt a napot, amikor Isten megjutalmazza az ellenség átkozódása közepette tanúsított türelmét : „Netalán reá tekint az Úr az én nyomorságomra, és jóval fizet még ma nékem az Úr az ő átka helyett.” (2Sám 16,12) ˝
Egy hívőnek küzdenie kell a megszelídített nyelvért, amely a kedvesség törvénye és a szeretet hangja alapján működik. Jót kíván mindazoknak, akik szeretik őt. És jót kíván mindazoknak, akik gyulölik őt.
Az ilyen keresztyének a Mester igaz követői. Az ő hangjuk végül az angyalok hangjával fog elvegyülni.

Maurice J. Roberts



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #67 Dátum: 2016. Április 14. - 11:22:44
Gyógyír a homályos látásra


„És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeiről” (ApCsel 9,18)


A bűn fő ereje különféle emberek természetében különbözőképpen mutatkozik meg. Sokak esetében a bűn a szemükben a legnyilvánvalóbb. Azaz dolgozik a tudatlanságon, tévelygéseken és előítéleteken keresztül, amelyek megrontják a mentális látást.                                                               Sokan vannak, akik hallják az evangéliumot, de nem értik meg, mert vakok. Ebben az állapotban volt Saul is. Megtéretlen emberként is hűen ragaszkodott téves meggyőződéséhez. Azt követte, amiben teljes lényével és minden képességével hitt ; a langymelegség idegen volt személyiségétől. Minden erejével a kereszt tanítása ellen harcolt, mert azt gondolta, hogy az hazugság. A szemei miatt volt tévedésben, így amikor szemei rendbe jöttek, Saul maga is helyreállt. Amikor a vakságot okozó fátyol lehullott Saul szemeiről, fény tört lelkének addigi sötétségébe.                               Elsőként a hályog azon fajtáit vizsgáljuk meg, amelyeket az emberek azért nem képesek észrevenni, mert azok a szemen belül találhatók. Bár Saul szemein hályog volt, amikor a damaszkuszi úton ment, ha megnéztük volna az arcát, ugyanolyan fényes szemeket láttunk volna, mint bárki másnál. Hályog Saul szemén? Ez meg hogy lehet, hiszen ő egy éleslátású filozófus volt, egy farizeus, a nép tanítója. Nem hitte volna, ha valaki ezt mondta volna neki : „Saul, te vak vagy.” És mégis vak volt, mivel a szemei belülről voltak elfedve – a legrosszabbal.                                                           Szemét az önteltség sötétítette el belülről. Felettébb nagyra tartotta a tarzuszi Sault. Ha saját magát kellett volna bemutatnia, így kezdte volna : „zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus”, és folytatta volna a számtalan jócselekedet, böjtölés és imádság felsorolásával. Túl nagy volt az önbecsülése ahhoz, hogy Jézus Krisztus tanítványa legyen. Hogyan is válhatna egy rabbi, aki Gamáliél lábainál ült, a megvetett galileai követojévé? A szegény parasztok követhették a názáreti embert, de valószínűtlen volt, hogy a zsidó irodalomban és görög filozófiában oly képzett tarzuszi Doktor Saul a názáretiért rajongó halászok és földművesek közé vegyüljön.

Önbecsülés

Ez az az ok, ami miatt nagyon sokan nem képesek meglátni Krisztust, és eljönni Hozzá, hogy elnyerjék az életet, mert annyira sokra értékelik magukat. Ahhoz, hogy meglássuk a Nagy Megváltót, a nagy Énnek előbb le kell dőlnie. Az ego hatásosan sötétíti el a lélek ablakait. Hogyan tudnának az emberek az evangéliumra tekinteni, amíg magukat olyan nagyra tartják?                                                                                                        Saul szemeit belülről a tudatlanság, sőt, a tanult tudatlanság is elfedte, amely szintén a legrosszabbak közül való. Saul mindenféléket tudott, kivéve, amit valóban tudnia kellett volna. Sosem kutatta az Úr személyét és akaratát, csupán csak teljes igazságként elfogadta a közkedvelt híreszteléseket. Ha tudta volna, hogy a názáreti Jézus valóban a Krisztus, sosem hurcoltatott volna férfiakat és nőket börtönbe, de a tudatlanság ködje elfedte a szemét.
A tudatlansággal együtt jár egy másik hályog, mégpedig az előítélet. Aki semmit sem tud az Igazságról, általában az becsüli le, veti meg azt leginkább. Nem ismerte az Igazságot, és nem is akarta megismerni. Mivel meg volt győződve a saját elképzeléseiről, részéről legfeljebb egy gúnyos mosoly jutott annak, aki az Igazságról beszélt neki.                                                                                                                                             Ó, előítélet, előítélet, milyen sokakat tönkretettél ! Hányan döntötték el magukban, hogy az evangéliumnak minek kell lennie, miközben nem tudakozódtak afelől, hogy mi az valójában. Nem nyitottak az Igazság tiszta erejére, ennek következtében az nem is menti meg őket. Ó, bárcsak minden szemről lehullana ez a hályog, amelyet most elfed !                                                                                                                               Saul lelkét elsötétítette még a hitetlenség ködje is. Látta István halálát. Ha látta a mártír ég felé emelt arcát, akkor észre kellett volna vennie azon a csodálatos békét, amikor a kőzápor közepette eltávozott ebből a világból ; de Saul nem hitt. Talán a Megváltóról még többet is hallott, mint amennyire hajlandó volt emlékezni, de nem hitt. Ezeket a dolgokat holmi meséknek tekintette, és lábbal tiporta azokat. Sokan hisznek az eszükkel, de nem hisznek a szívükkel, mert bizalmukat nem Jézus Krisztusba vetik. Ki láthat, aki elutasítja a fényt? Ki találhatja meg az üdvösséget, aki nem hisz az Üdvözítoben? ˝                                                                                                                                                                                          Ezenkívül a szokások pikkelye is ott volt Saul szemén azáltal, ami ő maga volt régóta. Avagy a leopárd meg tudja- e változtatni a foltjait? Emberek olyan megszokott módon utasítják el az evangéliumot, és hajszolják a világ örömeit és bűneit, ezért képteleneknek arra, hogy Krisztust kövessék. A titkos bűnök szokásai különösen elvakítják a lelket.

Világiasság

Saul szemében a világiasság is egy hályog volt, mivel szerette az emberek dicséretét. Hírnevét fenn kellett tartania, hogy kortársainál magasabban szállhasson, és Izráel felemelkedő tanítójának tekintsék. Valószínűtlen volt, hogy Saul higgyen Jézus Krisztusban, mert akkor elvesztette volna honfitársai tiszteletét.                                                                                                                                                                                        Az emberektől való félelem és az emberek dicséretének szeretete megakadályozza az Igazság meglátását Jézusról, és azt, hogy az ember elismerje Őt Isten Fiának. „Mi módon hihettek ti, akik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?”  Hogyan alázkodnának meg az emberek Krisztus előtt, amikor szüntelenül a többi bűnösnek való hízelgésben tetszelegnek? A tömjénezés szerelme, amely a világiasság egyik formája, elvakítja a szemet ; és ez mindenféle múlandó dolgok után való vágyat is eredményez. Ha hagyjuk, hogy a szív a vak világ felé vágyakozzon, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten dolgait meg sem látja majd.                                                                                               Saul szemét belülről ezek a dolgok zárták el, amikor az úton Damaszkusz felé tartott, de mi most a felszínre hozva megláthattuk ezeket, s ekképpen ő is megláthatta ezek létezését. Vajon mi volt az, ami a felszínre hozta ezeket a bűnöket, és ráébresztette Pált arra, hogy addig vak volt?

A nagy megvilágosodás

Először is Krisztus hatalmas dicsősége. Ahogy mondta : „Lőn pedig, hogy amint menék és közelgeték Damaszkuszhoz, déltájban nagy hirtelenséggel az égből nagy világosság sugárzott körül engem.”. S hozzáteszi : „nem láték annak a világosságnak dicsősége miatt”. De bizonyságot tesz az Úr Jézus Krisztus magáról az embereknek, hogy ráébredjenek saját vakságukra, és ezt mondják : „Mennyire vak voltam, hogy nem szerettem ezt a szépséget, hogy ellenálltam ekkora kegyelemnek, hogy nem bíztam magam erre a tökéletes Megváltóra.”                                                                      Másodszor, ami levette Pál szeméről a homályt, ez a megválaszolhatatlan kérdés : „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Ez tette helyre benne a bűntudatot. Ez volt az a „miért”, amire a tarzuszi Saul nem tudott „mert”-et találni. Amint megértette, hogy a názáreti ember a dicsőséges Krisztus, valóban rögtön „átkozottá” vált. Nem tudott válaszolni.                                                                                                                    Hasonlóképpen, amikor az Úr Szentlelke által a szívünkbe helyezi ezt a megválaszolandó kérdést, elkezdünk gondolkodni. Kérdőre von bennünket : „Miért kell a bűnben élned? Miért választod a gonoszság bérét? Miért keményíted meg szívedet az evangélium ellen, és miért gúnyolod ki? Miért gyűlölöd Isten szolgáit?”                                                                                                                                                                                   Ha azonban a Szentlélek a helyükre teszi a szívünkben ezeket a miérteket, ezt mondjuk : „Milyen vak bolond vagyok, hogy így cselekedtem, kapálóztam a lelkiismeret ellen, hadakoztam a legjobb Barátom ellen, és megvetettem azokat, akiket leginkább is csodálnom kellene.” Krisztus szájából a „Miért?” megmutatja nekünk saját vakságunkat. A hályogok Saul szemén immáron láthatóvá váltak, miután lelkében rettenetes zavarodottság kerekedett. Azt olvassuk, hogy mikor kinyitotta a szemét, senkit sem látott, remegve és ámulva azt kérdezte, hogy mit kell tennie. Számosan tudjuk, hogy mit jelent ez. Isten keze alá kerültünk, míg csak nem remegtünk teljesen, hogy kell maradjon valami remény számunkra, és reszkettünk, hogy oly' sokáig elutasítottuk ezt a reményt. És ebbe az ámulatba vegyült a remegés, nehogy végül mégis ezt mondja az Úr : „Mivel olyan sokáig rugdalóztál, a kegyelem kapui bezárattattak előtted.”                                                                                                                    Nem kétséges, hogy önnön vaksága még nyilvánvalóbbá vált Pál számára, amikor három nap és éjszaka imádkozott, térden állva kiáltott kegyelemért, amelynek szükségességét a saját bőrén tapasztalta meg. Ha a megkönnyebbülés nem érkezik azonnal, akkor a bűnét megbánó egyre hangosabban kiált, a szíve egyre égetőbben fáj, és meglátja, hogy mennyire vak volt, hogy ilyen helyzetbe hozta magát.                                                                                                                    Néha jó az, ha az Úr engedi a keresőt egyre csak kegyelemért esedezni, amíg csak meg nem érti, hogy valóban mennyire szüksége van erre a kegyelemre. S amikor igazán meglátta lelke sötétségét, később sokkal bátrabb lesz majd a fényt megmutatni másoknak.                                                       És most egy kis gyakorlati vizsgálódásra szeretném indítani Isten népét. Saul most már tudja, hogy vak, habár már sokkal jobban látja a kegyelmet, mint látta korábban, amikor azt gondolta, hogy lát. De még mindig arra vágyunk, hogy a homály távozzék el a szemeirol. ˝ Mit vagy kit használ fel az Úr, hogy eltávolítsa azt?

Isten eszköze

Nem egy angyal, nem is egy apostol, hanem egy Anániás nevű egyszerű ember volt az, akit Isten felhasznált abban, hogy a vak Saul lásson. A nevén kívül nem sokat tudunk erről a kedves testvérről, mégis Anániás volt az egyetlen ember, akit Isten azért küldött, hogy eloszlassa a ködöt apostolának szemeiről.
Kedves testvérek, bárcsak Isten minél többeket áldana meg közületek hasonló munkában. Talán éppen ma, habár egyszerű keresztyén ember vagy, Ő mégis felhasználhat téged áldott eszközeként abban, hogy segítesz valakin, hogy megnyíljon a szeme, aki azután Isten kiemelkedően hasznos emberévé válik.                                                                                                                                                                                           Anániás is egyszerű, de igaz ember volt. Ismerte Urát, és meghallotta a hangját, amikor szólította : „Anániás !” Isten ismerte őt, és a nevén szólította. Isten nem fog küldetésre elhívni, hacsak nem vagy igaz, őszinte, és nem jársz az Úrban. De ha ez illik rád, akármennyire is alkalmatlannak érezheted magadat, keresd, és kutasd a vak lelkeket, akiknek „szeme” lehetsz.

Egy készséges ember

Figyeljük meg, hogy ez az Anániás készséges ember volt, így amikor az Úr szólította, ezt mondta : „Ímhol vagyok Uram !” Sok professzort ismerek, akik ezt válaszolták volna : „Íme, valahol máshol vagyok, Uram, de biztos, hogy nem itt.” A szívük valamerre másfelé néz. Jó ezt mondani : „Íme, itt vagyok, Uram, készen elmenni az ébredező rászorulóhoz. ˝ Ha vigasztaló szóra van szüksége, kész vagyok elmondani neki. Ha útbaigazítás kell neki, itt vagyok, Uram, segíts meg segíteni neki.” Légy te is olyan készséges, mint Anániás volt.                                                                         Ugyanígy, Anániás értelmes ember is volt, mivel amikor az Úr azt mondta neki, hogy „íme, imádkozik”, megértette, hogy ez mit jelent. Pontosan felismerte a kegyelem munkájának első jeleit Saul lelkében.                                                                                                                       Ugyanakkor figyelmes ember, érdeklődő és jó ítélőképességű is volt, ezért így szólt : „Uram, sok embertől hallottam e férfiú felől.” Szeretett volna többet megtudni Saulról, ezért érdeklődött a jelleme felől, és arról, hogy valóban a kegyelem munkálkodik-e a lelkében.                                          Az nem működik, hogy mindenki vállát megveregetjük, és igyekszünk megvigasztalni anélkül, hogy előbb megismernénk az illető helyzetét. A meggondolatlan beszéd többet árt, mint használ. Némely keresőnek nem vigasztalásra, hanem feddésre van szüksége. Nekik először sebeket kell  szerezniük, mielőtt gyógyulást kapnának ; jó tehát megismerni az adott személyt és ezáltal tudni a kezelés módját, mielőtt odamegyünk hozzá. Törekedjünk gondosan megvizsgálni az illető esetét, ahogyan Anániás is tette.                                                                                                               Érdeklődő hozzáállása mellett Anániás engedelmes ember volt. Egy olyan házba kellett elmennie, ahol azelőtt sosem járt, mégsem állt meg az úton ilyen vagy olyan mondvacsinált okokból. Azonnal elment Júdás házába, és megkereste a tarzuszi Sault. Istentől parancsot kapott ; az Úr adott neki felhatalmazást, amellyel belépett a házba.
                                                                                                                                                                                                              „Szaladt az Úrtól küldött megbízott, nem pedig otthon hevert,                                                                                                                               S a Mindenható kegyelme feltartóztatta azt az embert.”
                                                                                                                                                                                                                Anániás volt az, aki az Úr nevében feltartóztatta Sault. Vegyük észre azt is, hogy Anániás közvetlen és kedves ember volt, hiszen nem messziről beszélt Saulhoz, hanem odament hozzá, rátette a kezét, és ezt mondta : „Atyámfia, Saul.” Így helyes beszélni az Urat keresőkhöz, nem 10 km-re állni, és beszélni messziről, vagy leereszkedően prédikálni a lent búsongó szegény bűnöshöz. Nem, hanem menjünk oda hozzá, és beszéljünk neki igaz módon, szeretetteljesen úgy, ahogyan Anániás is tette, mivel ő egy testvéri szeretetet tanúsító ember volt.                                                                     Anániás Krisztus szolgája volt. Amikor egy bűnösnek beszélsz, az Úr Jézus legyen az első, amit mondasz. Bármiről is beszélsz utána, kezdd az Úr Jézussal. Beszélj Jézus Krisztusról, de beszélj személyesen és konkrétan, s ne a 700 évvel ezelőtt Ausztráliában élt emberekre utalj.

Az egyszerű beszéd ereje

Keresztyén körökben sok ügyes vadász törekszik elérni lelkeket, de kívánom, hogy százszor inkább igyekezzenek valóban törődni a lelkekkel. Egyházakban vannak olyan tagok, akik sohasem beszélnek másoknak lelki dolgokról. Ezek elfoglalják a helyüket a gyülekezetben, mintha csak az I. osztályon utaznának a vonaton. A helyüket és a kiszolgálást várják csak, és semmi mondanivalójuk nincs, mindegy nekik, hogy kit ér el az evangélium és kit nem.                                                                                                                                                                                              Gyakran egy egyszerű szó egy egyszerű keresztyéntől elég ahhoz, hogy egy embert lelkében megérintsen, és végül megszabaduljon a bűn rabságából. Lehet, hogy még olyan alapos vagy akadékoskodó embereknek is, mint amilyen Tamás volt sok kétségével és kérdésével, csak egy helyénvaló szóra van szükségük, hogy beléphessenek a békesség és szabadság honába.

C. H. Spurgeon
« Utoljára szerkesztve: 2016. Április 14. - 11:39:08 írta Kálmán »



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #68 Dátum: 2016. Április 20. - 08:11:00
Hogyan ültessük gyakorlatba a hirdetett Igét?



A westminsteri atyák azt mondták, hogy „azoknak, akik hallgatják az Igét, szorgalommal, felkészülten és imádsággal kell azt tenniük, megvizsgálva az Írások alapján, amit hallanak ; hittel, szeretettel, szelíden és teljes készséggel kell fogadniuk az igazságot, mint az Isten beszédét ; elmélkedniük kell azon és meg kell beszélniük azt ; szívükbe kell zárniuk és meg kell teremniük annak gyümölcsét az életükben.” (Westmisteri Nagykáté, 160. kérdés) Vagyis a hallott Igét alkalmazni is kell. Íme néhány mód erre.
1.Igyekezz megőrizni és imába foglalni a hallottakat !                                                                                                                                            A Zsid 2,1 szerint „annál is inkább szükséges nékünk a hallottakra figyelmeznünk, hogy valaha el ne sodortassunk.” Thomas Watson szerint nem szabad engedni, hogy az igehirdetés úgy folyjon át az elménken, mint a víz a szitán. A következőket írja : „a mi emlékezetünk olyan kell legyen, mint a frigyláda belseje, ahová a törvényt helyezték.” Joseph Allaine azt mondta, hogy a hirdetett Igére való emlékezés egyik módja az, hogy „a térdünkről fölkelve menjünk az igehirdetésre, az igehirdetésről pedig a térdünkre térjünk vissza.”
Sok ember hasznosnak találja a jegyzetelést abban, hogy emlékezzen a prédikálás során elhangzott tanításokra. Egy idős hölgy a következőket mondta nekem : „Alaposan jegyzetelek az igehirdetés alatt. Amikor vasárnap este letérdelek imádkozni, a jegyzeteimet magam elé rakom, aláhúzom azokat a dolgokat, amelyeket gyakorlatba szeretnék ültetni, és imádkozom értük egyenként.” Sok embernek a jegyzetkészítés segít emlékezni arra, hogy Isten milyen módon érintette meg a szívüket. Ugyanakkor fontos észben tartani, hogy a jegyzetelés nem kötelező mindenki számára.  Némelyeknél ugyanis a jegyzetelés az aktív figyelés helyére kerül, mert így nem tudják a gondolatmenetet követni. Ebben az esetben a jegyzetelés több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz. Tedd azt, ami leginkább segít Téged az emlékezésben, és imádságaidba foglald bele az igehirdetésben elhangzottakat.
2.Elmélkedj a hallott igazságokon.                                                                                                                                                                            A nyilvános istentiszteletről szóló Westminsteri Kalauz  azt tanácsolja a szülőknek, hogy „ismételjék át a prédikációkat, különösen úgy, hogy számon kérik a családtól, hogy mit hallottak (aznap).” Amikor hazaérsz a templomból, beszélj a szeretteidnek az igehirdetésről tanítólag, gyakorlatiasan. Beszélj olyan szavakkal, hogy a legkisebb gyermeked is megértse.
Biztasd gyermekeidet, hogy jegyzeteljenek a prédikáció alatt. Vasárnap esténként pedig, az utolsó szolgálat után olvasd át ezeket a jegyzeteket, és beszéljétek át azokat. Sokszor a beszélgetések többet segítenek gyerekeidnek, mint maguk az igehirdetések. Még akkor is folytasd a vasárnapi igehirdetések átismétlését, ha a beszélgetés nem hozza meg a kívánt eredményt. Jobb a kevesebb annál, mintha egyáltalán meg sem próbálnád.
Továbbá beszélgess a testvérekkel a prédikációkról. Isten áldása nyugszik az ilyen közösségen. A Malakiás 3,16- ban ezt olvassuk : „Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv íraték Őelőtte azoknak, akik félik az Urat és becsülik az Ő nevét.”
Oszd meg másokkal az Igéből tanultakat. Ez segíti őket is abban, hogy egyre jobban megismerjék a gondolkodásod. A Példabeszédek 27,17 ezt mondja, „miképpen egyik vassal a másikat élesítik, aképpen az ember élesíti az ő barátjának orcáját.”
Ne bonyolódj céltalan, világi beszélgetésekbe a prédikáció után. A politikáról, emberekről, sportról vagy különféle hírekről való komolytalan beszélgetéseket a Sátán felhasználja arra, hogy kikapkodja az igemagvakat. Ehelyett beszélj – az igehirdetéshez kapcsolódóan – a Bibliáról, Krisztusról, a lélekről és lelki dolgokról. És amikor a prédikációról beszélsz, kerüld a kritikus hozzállást (lelkületet). Ne bíráld durván a hallottakat. Az ilyen hozzállás visszaveti a lelki életet. Ne arról beszélj, amit nem mondtak el, hanem inkább arra összpontosíts, ami elhangzott. Hallgasd szerető lelkülettel, amely a prédikációval kapcsolatos elégedetlenséget kéréssé, nem pedig kritikává formálja.
A legfontosabb, hogy elmélkedj a prédikációról úgy, hogy magadban gondolkozol arról, amit nyilvánosan hallottál. Pál ezt írta a korintusiaknak : „Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangéliumot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is, amely által üdvözültök is, ha megtartjátok, a minémű beszéddel hirdettem néktek” (1Kor 15,1-2). Az elmélkedés segít, hogy megemésszük az igazságot, és személyes életünkre alkalmazzuk. Egy olyan prédikáció, amelyen a Szentlélek segítségével megfelelően elmélkedtünk, többet használ, mint a gyakorlatba nem ültetett prédikációk sokasága. Úgy elmélkedj minden egyes igehirdetésen, mintha azt hallanád utoljára, mert megtörténhet, hogy így lesz. Ha az elmélkedésben segít a külön végzett tanulmányozás, akkor mindenképpen szánj időt arra. Olvasd el a szakaszhoz írt kommentárokat, pl. Matthew Henry, Kálvin, Matthew Pole és olyan kortárs szerzők írásait, akik alaposan és hozzáértően magyarázzák a Szentírást. Végül pedig, foglald imába az üzenetet, és alkalmazd az életedben.
3.Ültesd gyakorlatba az igehirdetést !
A prédikáció még nem ért véget azzal, hogy a lelkipásztor azt mondta : „Ámen.” Sőt, valójában itt kezdődik az igazi igehirdetés. Egy régi skót történet szerint egy feleség megkérdezte a férjétől, hogy befejeződött-e már a prédikáció. „Nem”, válaszolta, „ugyan elmondták, de még be kell fejezni.” Mindig keresd, hogy miként élheted meg a hallott igehirdetést, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy meg kell tagadnod magad, hordoznod kell keresztedet vagy szenvedned az igazság ügyéért. Egy olyan igehirdetést hallgatni, ami nem változtatja meg az életed, nem sokat használ.
A Jakab 1,22-25 a következőket mondja : „Az ígének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat. Mert ha valaki hallgatója az ígének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát : Mert megnézte magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt. De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad amellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében.” Túl sokan hallgatják úgy az Igét, hogy bár meglátják magukat az Ige tükrében és meggyőződve mennek el a gyülekezetből, mégis hétfő reggel elhagyják a hallott igazságokat. Mennyit ér az az elme, amely tudással van tele, ha nem párosul hozzá gyümölcsöző élet?
A helyes hallgatás Isten Igéjének alkalmazását jelenti. Ha nem ülteted gyakorlatba Isten szavát, miután hallottad, nem figyeltél igazán oda Isten üzenetére. Mint a mag, amely jó földbe esik, gyümölcsöt terem, úgy annak az embernek az élete is, aki igazán megérti az Igét, gyümölcsöt hoz.
Sok ember nem éli meg azokat az igazságokat, amelyeket Isten szavából hall. Íme néhány ok, amiért ez megtörténhet.

–Nincs üdvözítő hitük. Amint azt a 2Thessz 3,2-ben olvassuk : „nem mindenkié a hit.” Sokan hitetlenségből és lázadásból szegülnek ellen az evangéliumnak, míg mások se nem hidegek, se nem melegek. Megint mások, akik lelkileg túl lusták, hogy törődjenek vele „nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre.” Meg kell kérdeznünk magunktól : Valóban keresztyén vagyok? Lehetséges, hogy azért nem haladok előre Isten Igéjének gyakorlásában, mert még sohasem születtem újjá?

–Túlságosan szeretik a bűnt. A Zsidókhoz írt levél szerzője beszél a bűnben lelt örömről. Gyakran halljuk azt : „tudom, hogy ez nem helyes, de hát én így szoktam csinálni.” Vagy mentegetik magukat azt mondván ; „egyszerűen nem tudom feladni” vagy „sokkal rosszabbul is csinálhatnám.”

–Elnyomják magukban, amit hallottak. Elfojtják az Isten által adott meggyőződést úgy, hogy hallják és elhallgattatják lelkiismeretük szavát elfoglaltsággal és világi dolgokban való elmerüléssel.

–Jobban figyelnek az igehirdetőre, mint az igehirdetés alkalmazására. Ezek az emberek gyakran többet „ugrabugrálnak” a gyülekezetben, mint amennyiszer bizonyságot tesznek. John Newton tanácsa különösen alkalmas az ilyen embereknek.

Amit sokaknál megfigyeltem, az nagyon emlékeztet engem a Péld 27,8-ra : »Mint a madárka, ki elbujdosott fészkétől, olyan az ember, a ki elbujdosott az ő lakóhelyétől.« Ezek a nyugtalan hallgatók ritkán fejlődnek : általában csak a saját önhittségükben növekednek, megjegyzésekkel lesz tele a fejük, száraz, kritikus és bíráló lélekre tesznek szert, és sokkal inkább törekszenek arra, hogy azt vitassák, ki a legjobb igehirdető, mintsem, hogy maguk számára nyernének hasznot abból, amit hallanak. Ha találnál egy olyan embert, akinek valóban önmagában van ereje arra, hogy áldást hozzon lelkedre, akkor követheted, amerre megy, de mivel az áldás az Úr kezében van, jóval valószínűbb, hogy elnyered, ha ott vársz, ahová a gondviselés helyezett, és ahol már korábban is részed volt benne.

-Nem engedelmeskednek Isten szavának. A keresztyén embert az első szeretet buzgóságra indítja. De amikor ez az első szeretet elmúlik, néhány hívő is elkezd visszacsúszni. Sokan botladoznak, mert még sohasem mondták meg nekik, hogyan engedelmeskedjenek az Igének. Soha nem tanulták, hogyan legyenek szerető és megbocsátó lelkületűek, hogyan legyenek szentek és hogy miként mutassák meg a Lélek gyümölcseit (Gal 5,22-23). A Biblia sokat beszél az Istennek való engedelmeskedésről, a jó cselekvéséről, de nem beszél a jócselekedetekbe való belefáradásról. A Római levél 12. fejezetében Pál a gyülekezetet a keresztyén magaviseletre tanítja. Jakab leveléből pedig bölcs gondolatokat nyerhetünk, hogy hogyan használjuk a nyelvünket, hogyan cselekedjünk jót és hogyan kövessük Isten akaratát.

De hogyan ültethetjük gyakorlatba azt, amit Isten Igéje kér tőlünk? Íme néhány irányelv a keresztyén élet gyakorlati alkalmazásához.
1.Hallgasd figyelmesen az igehirdetéseket, amelyek megtanítják hogy hogyan élj !
Mint a béreabeliek, kutasd az írásokat, hogy amit hallasz, az igazság-e. Hallgasd tisztánlátással ! Ha meggyőződtél arról, hogy az üzenet biblikus, kérdezd meg magadtól : hogyan ültethetem gyakorlatba ezt a prédikációt? Talán épp az imént hallottál egy igehirdetést arról, hogy miként lehet menekülni bizonyos bűnökből. Kérdezd magadtól, hogyan kerülhetem el azokat a bűnöket, amelyekre éppen rámutattak? Milyen lépéseket kell tennem ennek érdekében? Vagy talán most hallottál egy igehirdetést arról, hogy a keresztyéneknek miért kell beszélniük másoknak is Krisztusról. Talán nemrégiben tértél meg, és még sohasem beszéltél édesapádnak vagy édesanyádnak Krisztusról. Kérd el az Úrtól, hogy mit mondjál, gondolkodj, miként mondjad, és imádkozz, hogy legyen alkalmad beszélni !
2.Kérj tanácsot idősebb, tapasztaltabb keresztyénektől !
Beszélj lelkileg érett emberekkel arról, hogyan éld meg a keresztyén életet. Például kérdezd meg egy ilyen bölcs embertől, hogy mit jelent szeretni az ellenségeidet. Hagyd, hogy elmagyarázza, ez mit jelent számára.
Ha pedig – miután tanulmányoztad az Igét, beszélgettél érett keresztyénekkel, és megvizsgáltad saját lelkiismeretedet és indítékaidat – még mindig nem tudod, hogy Isten merre vezet, lépj egyet hátra. Kérdezd meg magadtól : mi Isten mindent átívelő parancsa minden cselekedetem kapcsán? Nem az, hogy szeressem Istent mindenek felett és az én felebarátomat, mint önmagamat (Mt 22,37-39)? Ha tudatában vagy ennek, akkor ez olyan szeretet felé vezet majd, amely Istenre fókuszál és távol tart az olyan szeretettől, amely az ördögtől és saját magadtól származik. Az Isten és felebarátaink iránt való szeretet szolgáló életre kényszerít. Azok, akik igazán szeretik Istent, Neki és felebarátainak szolgálnak, mert Krisztus is így élt ezen a földön. Krisztus félretette dicsőségét úgy, hogy megüresítette önmagát és szolgája lett Atyjának és a bűnösöknek (Fil 2,6-8). A hallott igazságok gyakorlása egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá formál bennünket.
3.Köszönd meg Istennek mindazt, amit a prédikációból nyertél.
Add Istennek a dicsőséget azért, hogy képes vagy Isten rendeléseit gyakorlatba ültetni. Attól félek, hogy túl gyakran azért nyerünk keveset, mert nem vagyunk hálásak azért, amit kaptunk. A Heidelbergi Káté szerint „az Ő kegyelmét és Szent Lelkét csak azokkal közli az Isten, akik azt szívszerinti fohászkodással szüntelenül kérik és neki azért hálát adnak” (116. kérdés-felelet).
4.Bízd a Szentlélekre magad.
Könyörögj Istenhez, hogy Igéjét a Szentlélek hatékony munkája kísérje (ApCsel 10,44). A hirdetett Ige a Szentlélek áldása következtében átalakító erővel bír az életünkben. Ha ezeket a tanácsokat figyelmen kívül hagyjuk, akkor a hirdetett Ige ítéletünkre lesz. Ahogy Thomas Watson írja : „Az Ige így vagy úgy hatékony lesz, ha nem teszi szívedet jobbá, akkor láncaidat teszi nehezebbé.”
Jézus így figyelmeztet minket a Lukács 8,18-ban „ Meglássátok azért, mimódon hallgatjátok : mert akinek van, annak adatik ; és akinek nincs, még amijét gondolja is hogy van, elvétetik tőle.” Minden kegyelmi eszköz elvétetik a figyelmetlen hallgatótól az ítélet napján. Akkor már túl késő lesz, hogy még egy prédikációt meghallgassanak.
Másrészt viszont, ha megtanultunk Isten Igéjének hallgatói és cselekvői lenni, sokat nyerünk ez életben. Egyetlen helyesen fogadott és gyakorlatba ültetett igazság előkészíti az utat a többi keresztyén igazság számára. Végtére is ezen igazságok gyakorlása juttatja el a keresztyéneket Krisztus teljességére. Így fognak növekedni a kegyelemben és Krisztus megismerésében mindaddig, amíg megjelennek a Sionon, Isten teljességével betöltekezve.
Hogyan tudhatjuk, hogy Isten Lelke alkalmazza az Igét bennünk? Tudhatjuk azokról a dolgokról, amelyek mindezt megelőzik, kísérik és követik. A Lélek munkálkodása előtt, Ő helyet készít a lelkünkben az Ige számára. Gondviselő módon felkészít minket. A Lélek munkálkodásával együtt jár az igazság és erő tudata, legyen ez az evangélium halk, szelíd hangja (1Kir 19,12), vagy a Sínai-hegy mennydörgése (2Móz 19,16). Ez meggyőz minket, hogy pontosan azt kapjuk, amire a mi lelkünknek szüksége van. Még fontosabb, hogy amikor Isten alkalmazza Igéjét a mi életünkben, akkor „az igazságnak gyümölcsei, melyet Jézus Krisztus teremt az Isten dicsőségére és magasztalására” (Fil 1,11) ˝ nyilvánalók lesznek bennünk. Megöldököljük óemberi természetünket és önmagunk bűnös tisztelete elmúlik, új természetünk pedig megélénkül és nyilvánvalóbb lesz Krisztus jelenléte az életünkben. Ha a Lélek munkájának ilyen bizonyságtétele hiányzik belőlünk, akkor tudhatjuk, hogy nem használtuk az Igét hasznosan. „Gyümölcséről ismerik meg a fát”, mondja a Máté 12,33. Ezek a gyümölcsök magukban foglalják az igazi megtérést (Zsolt 19,8a), bölcsességet (Zsolt 19,8b), örömöt (Zsolt 19,9a), békességet (Zsolt 85,9), az Ige édes voltát (Zsolt 119,103), a szabadságot (Jn 8,31-32), dicséretet (Zsolt 119,171) és a világosságot (Zsolt 19,9b).
És Te az Ige aktív hallgatója vagy? Megcselekszed ezt az Igét? Vagy csak félszívvel figyelsz a prédikációkra? Ha így van, bánd meg bűnödet, és kezdj tevékeny módon figyelni az Igére. Nem elegendő, ha eljársz a templomba. Az Ige tevékeny hallgatójának és megcselekvőjének is kell lenned. Thomas Watson így figyelmezteti a közömbös hallgatókat : „Rettenetes azoknak a helyzete, akik prédikációkkal megrakodva mennek a pokolba.”
Ha az egész életedet félszívű hallgatóként töltötted, emlékezz Jézusnak arról a két fiúról szóló példázatára, akiket az apjuk megkért, hogy az ő szőlőjében dolgozzanak. Az első fiú azt mondta, hogy el fog menni, de amikor eljött az idő, nem ment. A másik fiú elutasította az apja kérését, de utána megbánta azt. És később elment a szőlőbe, dolgozni az apjának. Ha nem figyeltél volna az Atya tanítására, térj hozzá bűnbánattal és alázattal. Keresd az Ő kegyelmét, hogy meghalld Isten Igéjét, engedelmeskedj annak és tudd gyakorlatba ültetni azt. Hát nem jutalmazza meg Ő azokat, ˝ akik Őt szorgalmasan keresik? (Zsid 11,6)

„Meglássátok azért, mimódon hallgatjátok.”

Dr. Joel R. Beeke



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #69 Dátum: 2016. Április 23. - 19:11:57
A KÜLSŐ SZÉPSÉG TÖBBET JELENT A BELSŐNÉL



Kultúránk már kora gyermekkortól teljes erőbedobással hirdeti ezt az üzenetet a lányok és asszonyok részére. Gyakorlatilag mindenhol ezt halljuk: a tévében, a filmekben, a zenében, a magazinokban, a könyvekben és a reklámokban. Ezek, majdnem tökéletes összhangban, egy képet festenek nekünk arról, hogy mi az, ami igazán számít. És ami igazán számít állítják ezek, az a szépség – leginkább a fizikai, külső szépség. A szülők, testvérek, tanárok, barátok néha akaratukon kívül is ezt erősítik, hiszen „cuki” gyerekek megkülönböztető figyelmet kapnak, elájulnak tőlük, míg a kevésbé vonzó, túlsúlyos vagy langaléta gyerekek epés megjegyzések, közöny, sőt nyílt elutasítás áldozatai.
Hiszem, hogy a külsőnkkel való túlzott foglalkozás az első asszonyhoz vezethető vissza. Emlékszel, mit talált Éva oly vonzónak a tiltott gyümölcsben?

Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.
1Mózes 3:6

A gyümölcs gyakorlati vonzalommal bírt („jó volna enni arról a fáról”), s Éva bölcsesség iránti vágyára is hatott. Ám ugyanilyen fontossággal bírt az a tény, hogy „csábítja a szemet”, vagyis fizikailag is vonzó volt. Az Ellenség sikeresen rávette az asszonyt arra, hogy a külső megjelenést többre tartsa a kevésbé látható jellemzőknél, mint például a bizalom és az engedelmesség. Nem az volt a baj, hogy a gyümölcs „szép” volt, hiszen Isten teremtette olyannak. Az sem volt helytelen, hogy Éva élvezte és nagyra értékelte Isten teremtését. A gond az volt, hogy Éva túlzott hangsúlyt  fektetett a külső megjelenésre. Azzal, hogy ezt tette, egy hazugságot hitt el, és aszerint cselekedett.
A fizikai vonzalomra helyezett elsődleges hangsúly minden emberi lény elfogadott normájává vált. Attól a perctől kezdve Éva és férje más megvilágításban látták magukat és fizikai valójukat. Öntudatosakká váltak, és szégyellték a testüket – azt a testet, melyet a szerető Teremtő mesteri kézzel alkotott. Azonnal el akarták fedni a testüket, féltek egymás előtt felfedni önmagukat.
A megtévesztés miatt, mely szerint a fizikai szépséget a szív, a lélek és az élet szépségei fölé kell emelni, rengeteg nő és férfi nem érzi magát vonzónak, szégyenkeznek, zavarban vannak, és kilátástalanul tökéletlennek érzik magukat. Ironikus módon, a fizikai szépség hajszolása elérhetetlen, megfoghatatlan cél.
Még a legragyogóbb, csodált nők is elismerik, hogy nem érzik magukat gyönyörűnek. Meg Ryan, Hollywood egyik üdvöskéje így beszél önmagáról: „Szerintem furcsán nézek ki. Ha változtathatnék a kinézetemen, akkor hosszabb combokat, kisebb lábat és kisebb orrot szeretnék.”
Feltehetnénk a kérdést: mennyi kárt okozhat, ha valaki az ésszerűség határait meghaladó figyelmet fordít a külső, fizikai szépségre? Térjünk vissza a kiindulóponthoz: Életmódunkat az határozza meg, amit hiszünk. Ha valami olyasmit hiszünk el, ami nem igaz, előbb-utóbb a szerint a hazugság szerint cselekszünk, s ha hazugságokban hiszünk, és azok szerint cselekszünk, fogságba kerülünk.
A következő sorokban olyan nőktől hallunk, akik elhittek valamilyen hazugságot a szépséggel kapcsolatban. Amit hittek, hatással volt arra ahogyan érezték magukat, és olyan döntésekre késztette őket, melyek rabságba vezették őket.

Elhittem, hogy a szépség külső és fizikai, ezért soha nem éreztem magam szépnek. Szégyelltem a hátamon és a lábamon lévő sebeket. A lábaim hátoldalán és a hátamon egy-egy vonalban hegek vannak a gerincferdülésem miatt. Egyenes lett a hátam, de mindig is úgy éreztem, hogy ez némi szépségembe került. Mivel elhittem, hogy nem vagyok szép, nagyon szégyenlőssé váltam.


Elhittem, hogy a külső szépség (a testem) az egyetlen dolog, ami igazán értékes bennem, különösen a férfiak számára. Úgy döntöttem, hogy ezt ki is használom, hogy megszerezzem azt a figyelmet, melyre oly elkeseredetten vágytam. Szexuálisan függővé váltam.


Van egy gyönyörű testvérem, akit csodálok, én azonban egyszerűen nézek ki. Mindig is úgy hittem, hogy alsóbbrendű vagyok, és eredményeket kell felmutatnom, hogy elfogadjanak az emberek. Látom magam körül, hogy a szép emberek válnak sikeressé az életben. Én egyszerűen elfogadom, hogy én nem fogok közéjük tartozni, és a megjelenésemről alkotott felfogásom rabja vagyok.


Egész életemben azt hittem, hogy az önértékelésem a megjelenésemre alapul, és persze soha nem néztem úgy ki, amilyennek a világ szerint ki kellene néznem, így mindig alacsony önbecsüléssel bírtam. Étkezési rendellenességem alakult ki, ételfüggőségben szenvedek, és a házasságomban azzal a szemlélettel küzdök, hogy nem vagyok vonzó, s hogy a férjem mindig más, igazán vonzó nőket nézeget.

Hasonlítgatás, féltékenység, versengés, szabadosság, szexuális függőség, étkezési rendellenesség, kihívó öltözködés, flörtölő viselkedés – a szépség hamis szemléletében rejlő viselkedés és hozzáállás listája hosszú. Mi az ami képes megszabadítani a nőket ebből a rabságból? Egyedül az Igazság képes legyőzni az általunk elhitt hazugságokat. Isten Igéje az Igazságot mondja a fizikai szépség átmeneti természetéről, és a tartós, belső szépség elérésének fontosságáról.

Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az Urat félő asszony dicséretre méltó. (Példabeszédek 31:30)

Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt. (1Péter 3:3-5)

Néhány tévhittel ellentétben ezek a versek nem azt tanítják, hogy a fizikai szépség bűnös dolog, vagy hogy hiba lenne figyelmet fordítanunk külső megjelenésünkre. Ez ugyanolyan megtévesztés, mint az a hazugság, mely túlzott hangsúlyt fektet a külső szépségre.
Az írás egy helyen sem kárhoztatja a fizikai szépséget, s azt sem sugallja, hogy a külső megjelenés nem számít. Ám kárhoztatja azt, ha valaki Istentől kapott szépségével kérkedik, ha túlzott figyelmet fordít a fizikai szépségre, vagy fizikai dolgokkal törődik, és a szív emberét elhanyagolja.
A Sátán egyik stratégiája az, hogy egyik szélsőségtől a másikig rángasson minket. Kultúránkban van egy fokozódó ellenszenv az ápolt, rendes, vonzó öltözködéssel és külső megjelenéssel szemben. Néha azon kapom magam, hogy legszívesebben így szólnék egyes keresztyén nőkhöz: „Tudod te, hogy ki vagy? Isten nőnek teremtett. Fogadd el az ajándékát! Ne félj a nőiességtől és attól, hogy fizikailag és lelkileg kellemes benyomást tégy a környezetedre, melybe Isten helyezett! Isten gyermeke vagy. Krisztus menyasszonyának része. A Királyhoz tartozol – nemes vagy. Öltözködj és viselkedj úgy, hogy az mennyei elhívásodat tükrözze vissza! Isten kihívott ebből a világrendszerből – ne hagyd, hogy a világ rád erőltesse a saját sablonját. Ne úgy gondolkodj, öltözz és cselekedj, mint a világ! Hadd lássák mások is, milyen változást hozott az életedbe Isten – kívül és belül!”
Keresztyén nőként külső és belső lényünkben egyaránt Isten szépségét, rendjét, kiválóságát és kegyelmét kell tükröznünk.
A keresztyén feleségnek még több oka van megtalálni a megfelelő egyensúlyt ezen a téren. A Példabeszédek 31 „derék asszonya” fizikailag fitt és jól öltözött (17,22 versek). Férje dicsőségére válik.
Ha egy feleség rendetlenül, slamposan öltözködik, ha nem törődik fizikai megjelenésével, nem vet jó fényt férjére (és mennyei Vőlegényére). Továbbá, ha nem tesz erőfeszítéseket azért, hogy fizikailag vonzó legyen férje számára, szinte biztos, hogy egy másik nő valahol már sorban áll azért, hogy férje figyelmét felkeltse.
Amikor Pál apostol a gyülekezet rendjéről ír Timóteusnak, időt szentelt arra, hogy megemlítse a nők öltözködésének témáját. Útmutatásai megmutatják a nő belső, szívbeli hozzáállása és a külső ruházata és viselkedése között fennálló egyensúlyt. Pál inti a nőket, hogy

Ugyanígy az asszonyok is, tisztességes öltözetben, szemérmesen és mértékletesen ékesítsék magokat, ne hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával, hanem azzal, ami az istenfélelmet valló asszonyokhoz illik: jó cselekedetekkel. (1Timóteus 2:9-10)

Az „ékesíteni” és a „tisztességes” szavak eredeti jelentése „rendes, rendezett, illedelmes”, „harmonikus elrendezésről” szül. A keresztyén nő külső megjelenése egyszerű, tiszta, rendben lévő szívet kell, hogy tükrözzön, ruházkodása és hajviselete ne legyen extravagáns, szélsőséges vagy illetlen, ne vonja el, és ne is hívja fel magára a figyelmet. Ily módon szívének és az Úrral való kapcsolatának valós állapotát tükrözi, és vonzóvá teszi az evangéliumot a világ számára.

Nancy Leigh DeMoss



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #70 Dátum: 2016. Április 25. - 19:34:53
Jézus címei


A názáreti Jézusnak több címe volt, mint bárki másnak a történelemben. Ezekből itt csak rövid ízelítőt adunk:

Krisztus; Úr; Emberfia; Megváltó; Dávid fia; Nagy főpap; Isten Fia; Alfa és Omega; Mester; Tanító; Igazság; Próféta; Sáron rózsája; A völgy lilioma; Szószóló; Júda oroszlánja; Isten Báránya; Második Ádám.

Jézus fő címei a következők:                                                                                                                                                                               (1)Krisztus. A Krisztus címet olyan gyakran társítják a Jézus név mellé, hogy az emberek nem egyszer családnevének tartják. Pedig tulajdonképpen nem név, hanem olyan cím, amely Messiás voltára és művére utal. A Krisztus szó a görög Krisztosz megfelelője, amelyet a héber Messiás szó fordításaként használtak. Mind a Krisztus, mind a Messiás szó „felkentet” jelent.
A megígért Messiásról alkotott felfogás, akit egyedül a Szentlélek fog felkenni, az Ószövetségben sokrétű, összetett fogalom. A zsidók nem gondolkoztak mindnyájan egyformán a Messiásról.
A Messiásról alkotott egyik nézet szerint királyt láttak benne. Ő lesz Dávid felkent fia, Júda oroszlánja, aki Dávid széthullott királyságát helyreállítja. (Ez a gondolat nagyon izgatta a zsidókat és szította reménységüket, hogy olyan politikai vezető lesz, aki megszabadítja népét Róma igájából.)
A Messiást azonban Isten szolgájának is nevezték, sőt a szenvedő szolgának, akiről Ézsaiás próféciája szólt. Úgy tűnt, hogy ezt a két vonalat gyakorlatilag lehetetlen egy személyben egyesíteni, de Jézusban nyilvánvalóan egyesültek.
A Messiás mennyei lény is lesz (Emberfia), és olyan kapcsolatban áll majd az Atya Istennel, mint senki más (Isten Fia). Egy személyben lesz próféta és király. Minél jobban látjuk, mennyire összetett volt a Messiás fogalma, annál inkább meglep, hogy ezek a szálak milyen apró részletekbe menően fonódtak össze Jézus személyében és művében.
(2)Úr. Az Újszövetségben Jézus második leggyakrabban használt címe az Úr. Ez a cím rendkívül fontos Jézus újszövetségi arcképének megértéséhez. Az Újszövetség három különböző módon használja az úr szót. Az első, hasonlóan a magyar „uram” megszólításhoz, az udvarias megszólítás szokásos formája. Második használata egy rabszolgatartóra vagy „gazdára” vonatkozik. Itt a Szentírás jelképesen alkalmazza Jézusra. Ő a mi mesterünk. A harmadik uralkodói alkalmazása, és egyeduralkodóra utal.
Az I. században a római császárok olyan hűségesküt követeltek alattvalóiktól, amelyben azt kellett vallaniuk, hogy „a császár az Úr”. A keresztyének vértanúságot szenvedtek, mert nem voltak hajlandók letenni ezt az esküt. Sőt, ehelyett az első keresztyén hitvallást hirdették: „Jézus az Úr”. Amikor Jézust Úrnak nevezték, nemcsak a római felfogás szerint követtek el égbekiáltó bűnt, hanem a zsidók fülét is különösen sértette, mert az Ószövetség ezt a címet magának Istennek adja.
Az Úr címmel az Atya Isten ruházta fel Jézust. Ez az a név, amely „minden névnél nagyobb” - írja Pál a Filippi 2:9-ben.
(3)Emberfia. Ez a cím Jézus kedvelt címeinek egyike, és talán éppen az, amelyet leggyakrabban félreértenek. Mivel az egyház Jézus kettős természetét vallja, vagyis valóságos ember és valóságos Isten, és mivel a Biblia Jézusról, mint Emberfiáról és Isten Fiáról beszél, ez arra az elgondolásra késztethet, hogy az Emberfia elnevezés Jézus ember voltára, az Isten Fia pedig istenségére utal. Ám ez nem egészen így van. Bár az Emberfia címben megtalálható az emberi lét egy eleme, elsődlegesen Jézus isteni természetére vonatkozik. Az Isten Fia cím is magában foglalja az istenségre való utalást, elsődlegesen azonban Jézus fiúi engedelmességét emeli ki.
Az Emberfia cím még nagyobb jelentőséget kap, amikor megértjük, hogy bár a harmadik helyen áll a rangsorban (meglehetősen hátul), használatának újszövetségi előfordulása szerint (a Krisztus és az Úr mögött) magasan vezet azonban azon a listán, ahogy Jézus címeit használja. Az Emberfiát messze a legkedveltebb elnevezésként alkalmazta önmagára.
Ez a címe jelentőségét abból a kapcsolatból kapja, amely az Ószövetségben Dániel szóhasználatából adódik (Dániel 7). Itt az Emberfia világosan olyan mennyei lényre vonatkozik, aki a kozmikus bíró szerepét tölti be. Jézus ajkán a cím használata nem hamis alázat jele, hanem merész hivatkozás isteni hatalmára. Kijelentette például, hogy az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani (Márk 2:10), amellyel isteni előjogot követelt magának, és a szombat Ura volt (Márk 2:28).
(4)Logosz. Az első három században Jézusnak egyetlen címe sem váltott ki élénkebb filozófiai és teológiai érdeklődést, mint a Logosz. Az őskeresztyén egyház krisztológiájának kialakulásában a Logosz központi helyet foglalt el. János evangéliumának bevezetése rendkívül fontos a Logosz krisztológiai értelmezéséhez. „Kezdetben volt az Ige (Logosz), és az Ige (Logosz) Istennél volt, és Isten volt az Ige (Logosz)” - írja az apostol (János 1:1). Ez a fontos igeszakasz a Logoszt meg is különbözteti Istentől („Istennél volt”) és azonosítja is vele („Isten volt”). Ez a látszólagos ellentmondás nagy hatást gyakorolt a szentháromság tanának kialakulására, hiszen a Logosz a Szentháromság második személyének láttatja. Személyében különbözik az Atyától, de lényegében egy vele.
Könnyen érthető, hogy a keresztyén filozófusok rokonszenveztek a logosz fogalmával Jézus címei között. Bár a logosz egyszerűen „szó”-nak is fordítható, filozófiában használatos fogalomként azonban hosszú múltra tekinthet vissza, ami gazdag jelentéstartalmat biztosít a kifejezésnek. A régi görögök mindenáron meg akarták érteni a világegyetemet, ezért sokat kutatták „a végső valóságot” (metafizika). Filozófusaik azt az egyesítő tényezőt vagy erőt keresték, amely rendet és harmóniát hozott a teremtett világ nagy változatosságába (kozmológia). Egy olyan nusz (értelem) után kutattak, aminek (vagy akinek) minden dolgok rendjét tulajdoníthatják. A görögök ennek az egyesítő, végső valóságnak adták a logosz nevet. Ez biztosította a valóság következetességét vagy „logikáját”. A fogalmat Hérakleitosz, majd később sztoikus filozófusok használták kozmikus, elvont törvényként.
Bár így a fogalom keresztyénség előtti, görög filozófiai jelentéstartalommal terhes, a logosz bibliai használata messze túlnyúlik görög szóhasználatán. Az 1Mózes 1:3-ban és az azt követő versekben így olvashatjuk: „mondta Isten... és lett”. A teremtett világ tehát Isten szavára állt elő. A logosz fogalmát azonban leginkább az különbözteti meg a görög filozófiától, hogy az újszövetségi „logosz” személyes – az Ige emberré lett, aki világunkban élt és halt meg.

Ajánlott bibliai olvasmányok: 1Móz 1:1-2:3; Mt 9:1-8; Mt 16:13-21; Jn 1:1-18; Jel 19:11-16

Összefoglalás:

1.A Messiás „felkent”-et jelent, és Jézus címeként használatos, amely kiemeli mind királyi, mind szenvedő szolga szerepét. Jézusra leggyakrabban a Messiás címet használja a Szentírás.
2.Jézus második leggyakrabban alkalmazott címe az Úr, amely legfőbb hatalmára, a világmindenség urára utal.
3.Az Emberfia Jézusnak az a címe, amellyel leggyakrabban hivatkozott önmagára. Ez a cím elsődlegesen Jézis bírói szerepére vonatkozik, hiszen az Úr Jézus a világmindenség bírája.
4.A Logosz cím gazdag örökségre tekint vissza mind a héber, mind a görög kultúrában. Jézus a Logosz – a világmindenség Teremtője, a világmindenség mögötti végső valóság és a világmindenség fenntartója.

R. C. Sproul
« Utoljára szerkesztve: 2016. Április 25. - 19:35:58 írta Kálmán »



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #71 Dátum: 2016. Április 26. - 13:27:49
MILYEN IS AZ IGAZI ÉBREDÉS?



Személy szerint én már sok-sok éve tanulmányozom az ébredések történetét, és írok arról.
Mindezek fényében biztos vagyok benne, kedves Olvasó, hogy meg tudod érteni, miért is
szomorított el engem olyan sokszor az ‘ébredés’ fogalmának a teljes degradálódása ahhoz
képest, amit igazából jelent. Ez a könyv az "Igazi és hamis ébredés"-ről szól, így azt
gondolom, legfőbb ideje megnéznünk az IGAZI ébredés jellemzőit, amelyek az évszázadok
során mindvégig megfigyelhetőek voltak.

Korunkban láthatóan kevés keresztény van tudatában annak, hogy mi is történik, amikor Isten
jelenléte kiárad ránk (ugyanis ez az igazi ébredés: az, hogy ISTEN LEJÖN HOZZÁNK,
MEGLÁTOGAT MINKET). Amikor Mózes lejött a hegyről, Isten szent jelenlétét és
dicsőségét hozta magával. Az emberek, ezt látva, elfutni és elrejtőzni akartak! És az igazi
ébredés is mindig ilyen. Isten dicsőséges, szent és félelmetes jelenléte árad ki hatalmas módon
– és ez az oka annak, hogy az ébredések lezajlási módjai sokszor mintegy megismétlődnek.
Az emberi szív alapjában véve minden generációban ugyanolyan – így Isten szent jelenléte
mindig ugyanolyan hatást vált ki. Vannak, akik hatalmas módon meggyőzetnek a bűneikről,
mások el akarnak futni és el akarnak rejtőzni, és vannak sokan olyanok, akik hangosan
zokogva térnek meg Istenhez. Újra és újra – egészen az Apostolok Cselekedetei könyvétől
kezdve – ugyanazokat a dolgokat láthatjuk. És ez sok tekintetben megkönnyíti számunkra azt,
hogy meg tudjuk különböztetni a hamisat a valóditól.

És én itt most az ébredések évezredeiről beszélek – évek hosszú soráról, melyek során Isten
hasonló módon hívott rengeteg embert a bűnbánatra és megtérésre. Néhányan azt mondják
nekem, hogy ‘Ó, ez alkalommal ez most biztosan más jellegű lesz!’ Igen, az egyes
ébredéseknek mindig lesz olyan aspektusa, amely ‘új’ lesz, ám alapjában véve Isten az
emberek szívével minden ébredés során hasonló módon foglalkozik. Én annyira ki nem
állhatom, amikor a hívők a legújabb, az Egyházon végigsöprő ‘sok-hűhó-semmiért’ típusú
hóbortokat ‘ébredésnek’ titulálják. Ez nagyon irritál engem – nagyon! Az egész ébredés
lényege ugyanis az, hogy az emberek a szívük legmélyéig meg lesznek érintve, és a
‘szívükben megkeserednek’, amint az Pünkösd napján is történt. A Finney-, Wesley-, vagy
Keresztelő János-féle átható és szívekbe hatoló prédikálásra van szükségünk! És leginkább a
‘langyos’ Egyháznak kellene ez!

Azok, akik az ébredésről mint pusztán csak az ünneplés, egybegyülekezés és öröm
időszakáról beszélnek, nem ismerik fel, hogy ezek a dolgok olyan ‘gyümölcsök’, amelyek az
igazi ébredés UTÁN KÖVETKEZNEK. Magának az igazi ébredésnek a célja ugyanis nem
más, mint Isten embereinek a megtisztítása, alapos „mélytisztítása”, majd az Isten erejével és
hatalmával való felruházása. Ha Isten emberei egy szellemi hanyatlás vagy langyosság
időszakába estek bele, akkor az igazi ébredés először egy nagyon mély MEGTÉRÉST fog
hozni. Az egész ébredés lényege az, hogy ezek a keresztények a bűneiket felismerve
megtérjenek és megtisztuljanak, hogy így újra tiszta csatornái lehessenek Istennek, hogy
rajtuk keresztül ki tudjon áradni Isten áldása és üdvössége a haldokló világ felé – és hogy így
a keresztények újra be tudják mutatni Isten dicsőségét itt, a földön. Az igazi ébredés Isten
gyermekeit a térdeikre kényszeríti!

Mint ahogy egy keresztény író megjegyezte, az ébredés "nem az, amikor a dolgok teteje
elszáll, hanem az, amikor az alsó (értsd: lehúzó) rész leszakad". Ahogy azt az ‘Azusa utcai’
ébredésben részt vevő Frank Bartleman is írta: "1905 elején megkaptam az Úrtól, hogy mi is
az ébredés alapja: ‘Az ébredés mélységét A MEGTÉRÉS SZELLEMÉNEK A MÉLYSÉGE
határozza meg.’ És ez az alapelv vonatkozik mindenkire és minden időben." Mindenki, aki
már tanulmányozta az ébredések történetét, csak egy nagy ‘Áment’ tud erre mondani!

Az igazi ébredések során az is gyakran előfordul, hogy az embereket a Szent Szellem annyira
meggyőzi a bűneikről, hogy szó szerint képtelenek mást tenni, mint arccal a földre borulni, ott
feküdni, és Istenhez kiáltani kegyelemért a nagy lelki szorongattatásukban, amíg az Úr meg
nem győzi őket arról, hogy megkapták a bűnbocsánatot. (Gyakran, különösen az ébredés korai
szakaszaiban, olyan KERESZTÉNYEK élik át ezt, akik az életükben bizonyos bűnöket
toleráltak.) Előfordulhat az is, hogy arra éreznek késztetést, hogy nyilvánosan megvallják a
bűneiket, mielőtt még átélik a megbocsátást és a bűneikből való megtisztulást. Soha nem
szabad azt elfelejtenünk, hogy az ébredés elsősorban a keresztényeket célozza meg. Ahogy
azt a történelem világosan megmutatja, az ébredés nem más, mint a mély megtisztulásnak és
megtérésnek az áradata, majd egy szellemi felhatalmazás, amelynek célja Isten embereinek az
‘újjáélesztése és megújítása’, hogy ők aztán hatalmas aratást tudjanak majd végezni az Úrért.

A következő leírás elénk tárja, hogy milyenek is voltak az ébredési ima-összejövetelek az
1858–59-es walesi ébredés során (s az itt leírtak igen sok ébredés esetében hasonlóképpen
fordultak elő): "Az örökkévalóságnak – amikor az igazán valóság lett a számukra – először a
félelmét élték át. Úgy tűnt, hogy az Isten szerint való megszomorodás mélységeibe
zuhantak… Néhány hétig mást nem lehetett hallani az alkalmakon, csak a zokogás hangját, és
a bűnök feletti szomorúság és gyász hangjait. A ház sokszor annyira megtelt az isteni dicsőség
jelenlétével, hogy az istentelen emberek reszkettek a félelemtől; és az alkalom befejeztével
úgy rohantak ki, mintha valamilyen közelgő veszedelem elől menekültek volna…"

A híres, 1904-es walesi ébredés egyik szemtanúja azt mondta, hogy egyáltalán nem Evan
Roberts szónoki kifejezőkészsége volt az, ami megérintette az emberek szívét, hanem a
könnyei. "Volt, hogy összeroskadt, és zokogásban tört ki, sírva kérve Istent arra, hogy törje
össze a büszkeséget, és alázza meg őket; szinte agóniában, nagy szívbeli fájdalommal
imádkozott, a könnyei csak úgy csorogtak lefelé az arcán, és az egész valója szinte
fájdalmasan vonaglott. S erre az erős, kemény emberek zokogásban törtek ki, és úgy sírtak,
mint a kisgyermekek… a sírás és jajgatás hangja töltötte be az egész helyiséget."

Hadd jöjjön most egy jellemző kivonat a híres ébredési prédikátor, Charles Finney
önéletrajzából, az egyik olyan szolgálatával kapcsolatban, amelyet egy különösen istentelen
helyen tartott: "Alig negyedórája szóltam nagy igyekezettel az emberekhez, amikor hirtelen
egy félelmetes, ünnepélyes csend lett rajtuk úrrá. Az összegyülekezett emberek elkezdtek
mindenfelé leesni a székeikről, és kegyelemért kiáltoztak. Ha egy kard lett volna a kezemben,
még azzal sem tudtam volna olyan gyorsan ‘lekaszabolni’ őket a székeikről, mint amilyen
gyorsasággal zuhantak a földre. Ahogy ez az isteni érintés rájuk zuhant, két percen belül
majd’ az egész közösség vagy a térdein volt, vagy a földön feküdt. Azok, akik még meg
tudtak szólalni, magukban imádkoztak… Nekem természetesen abba kellett hagynom a
prédikálást, mivel már senki sem figyelt rám. Majd észrevettem azt az idős testvért, aki
meghívott engem oda, hogy ott prédikáljak: nagyjából a helyiség közepén volt, ott ült, és
teljes döbbenettel tekintgetett körül. Hangosan, majdhogynem kiabálva – hogy meghalljon
engem a hangos zokogások zaja közepette – odaszóltam neki, rámutattam, és azt mondtam,
hogy ‘Nem tudsz imádkozni?’…"

A Szent Szellem e valódi kitöltetése, és Isten érezhető, szinte kézzelfogható jelenléte nagyon
is valóságos. Frank Bartleman így írta le az 1906-os Azusa utcai ébredés egyik alkalmát:
"Isten olyan csodálatos módon közel jött hozzánk, hogy úgy tűnt: magának a mennynek az
atmoszférája vett minket körül. Olyan súlyos isteni dicsőség szállt ránk, hogy nem tudtunk
mást tenni, mint arccal a földre borulni. Nagyon sokáig még leülni is alig tudtunk. Mindenki a
földön feküdt, leborulva, néha az egész szolgálat ideje alatt. Én is alig tudtam sokszor
elkerülni azt, hogy a teljes testemmel arccal a földre ne zuhanjak."

Ez a szinte ijesztően lenyűgöző ráébredés – hogy magának a szent Istennek a jelenlétében
vagyunk, az Ő "shekinah dicsőségében" – azokban az emberekben, akiknek a szíve nincs
rendben az Úrral, a bűneik miatti mély megkeseredést és gyötrődést váltja ki. Ám azok
szívébe, akik felismerik, hogy Isten tisztára mosta őket a bűneikből, igen nagy örvendezést és
valódi örömöt hoz. A megnyilvánulások e két, extrém pólusa miatt – egyfelől a bűnök miatt
igen nagy szomorúság, másfelől a bűnbocsánat okozta kitörő, ‘kimondhatatlan öröm’ átélése
miatt – az ébredés ellenzői gyakran az érzelmi túltengés és hisztéria vádjait fogalmazzák meg
az ébredésekkel kapcsolatban. A tapasztalat azonban az, hogy ezek az Isten szerinti mély és
valódi történések mindig ugyanúgy fordultak elő: az emberek először egy mély bűnbánatot
élnek át, majd kitörő örömöt. S ezek mindig egészséges és tartós gyümölcsöket teremtek,
bárhol is fordultak elő.

Sok ébredés eredményezett olyan mértékű túláradó örömöt, Isten-dicsőítést és ünneplést
azokban, akik friss módon élték át a bűneik megbocsátását, hogy a szemlélődőket gyakran
megdöbbentette az, ahogy ezek az emberek hangosan, örömmel kiáltozva adtak hálát
Istennek, és hogy felszabadultan, énekekkel dicsérték Istent. Azonban fontos azt is észben
tartanunk, hogy ez az "igazság, békesség és öröm a Szent Szellemben" megtapasztalás csak
azok között lehetséges, akik az Isten előtti megtörtség és mély megtérés útján át kerültek ebbe
az állapotba. A feltámadást mindig meg kell, hogy előzze a ‘halál’.

Ahogyan azt Evan Roberts (az 1904-es walesi ébredés egyik vezetője) mondta: "Először is,
vannak-e olyan bűneid a múltadban, amelyekkel még nem foglalkoztál őszintén, s amelyeket
még nem vallottál meg Istennek? Ereszkedj akkor azonnal a térdeidre! A múltadat le kell
rendezned, és meg kell tisztulnod. Másodszor, van-e olyan dolog az életedben, amely
kétséges, s mellyel kapcsolatban nem tudod eldönteni, hogy az igazából jó-e vagy nem?
Akkor szabadulj meg attól is! Isten és közötted nem szabad, hogy akár csak egy felhő árnyéka
is legyen. Megbocsátottál-e már mindenkinek – MINDENKINEK? Ha nem, akkor ne várj
megbocsátást a bűneidre!…" Kétség sem fér hozzá, hogy a mély, őszinte megtérés és az
imádság valóban a valódi ébredés kulcsai. Minden egyes, korábbi kitöltetés során ez így volt
– és minden bizonnyal ez a jövőbeli ébredéseknél is így lesz!


Andrew Strom



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #72 Dátum: 2016. Április 29. - 16:48:21
Negyven felett


Alig lettem negyvenéves, s máris olyan katalógusokkal kezdtek el bombázni, melyek termékei az öregedés hatásaival hivatottak szembeszállni. Fiatalabb, tisztább bőrt, kevesebb ráncot, eltűnő sötét karikákat, több energiát, szebb körmöket és hajat, jobb látást és hallást ígértek. Ezzel nyilván azt akarják mondani, hogy amint öregszem, a legfontosabb az, hogy fiatalabbnak nézzek ki, és fiatalabbnak is érezzem magam.
A tény azonban az marad, hogy igenis öregszem, s ebben a bukott világban ez annyit tesz, hogy a testem lassan elhasználódik. Belenézek a tükörbe, és olyan ráncokat látok, amik nem voltak ott tíz évvel ezelőtt, határozottan őszülök, lassan el kell kezdenem a Biblia nagybetűs kiadását használnom, és annak ellenére, hogy rendszeresen mozgok és odafigyelek arra, hogy mit eszek, az állóképességem már nem olyan, mint húszéves koromban.
Ám elutasítom azt a hazugságot, hogy ezek a dolgok abszolút tragédiák, vagy hogy a biológiai órámat valahogyan vissza lehet forgatni. Természetesen nem próbálom siettetni fizikai hanyatlásomat, de nem is fogok felemésztődni az elkerülhetetlen elleni harcban. Az idő haladtával inkább azokra a dolgokra próbálok összpontosítani, melyek Isten szerint a legfontosabbak – például, hogy Szentlelke irgalmas, bölcs, kedves, szeretetteljes szívet teremthessen bennem.
Tudom, hogy függetlenül attól, milyen bájitalt, tablettát vagy módszert vásárolok meg, vannak olyan folyamatok a fizikai testemben, melyek az örökkévalóság ezen oldalán már visszafordíthatatlanok. Ha mást hinnék, az ámítás lenne. Ám azt is tudom, hogy „az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig”. (Példabeszédek 4:18) Ezek szerint az életnek van egy olyan dimenziója, mely teljesebbé és gazdagabbá válik annak ellenére, hogy a testünk egyre inkább pusztulásnak indul.
Tény, hogy ha időt és energiát szánunk arra, hogy fittek, vékonyak, lenyűgözőek és fiatalosak legyünk, ideig-óráig elérjük a célunkat. De egy idő után elérkezik az a nap, amelyen megbánjuk, hogy elhanyagoltuk belső szépségünk, jellemünk és ragyogásunk fejlesztését, melyek örökké megmaradnak, s amelyekben az Úr gyönyörködik.

Nancy Leigh DeMoss



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #73 Dátum: 2016. Május 01. - 20:55:14
NEM SZABADNA BETÖLTETLEN VÁGYAKKAL ÉLNEM



Ez is olyan hazugság, mely mélyen beleivódott gondolkodásunkba és életmódunkba. Társadalmunk vevő arra a filozófiára, mely szerint létezik (vagy kellene, hogy létezzen) megoldás (lehetőleg gyors és egyszerű) minden egyes betöltetlen vágyra.
Arra bátorítanak minket, hogy beazonosítsuk vágyainkat, és minden tőlünk telhetőt megtegyünk, hogy ezeket a „szükségeket” kielégítsük. Ezért... ha éhes vagy, egyél. Ha olyasvalamit szeretnél, amit nem kaphatsz meg, terheld a hitelkártyádra. Ha romantika után sóvárogsz, öltözködj és viselkedj úgy, hogy észrevegyenek a férfiak. Ha magányos vagy, öntsd ki a szíved annak a nős férfinak a munkahelyeden.
Legközelebb, amikor vásárolni mész, vess egy gyors pillantást a pénztáraknál elhelyezett női magazinokra. A címlapok tele vannak olyan ígéretekkel, melyek a vágyaidat hivatottak megelégíteni:

*99 mód arra, hogy jobban érezd magad, jobban nézz ki, jobban élvezd az életet!
*Add le a kilóidat nassolással!
*38 fokban is légy ellenállhatatlan!
*A fiatalság megőrzésének 25 titka
*Élvezd az életet: azonnali hosszú haj, bombabiztos önbarnulás
*Apró Egészség Titkok, melyektől karcsú, szebb bőrű és energiával telt leszel
*A Könnyű Élet: Vidám munka, menő cuccok, vad fantáziák, és okos megoldások

Valahol, valamilyen formában van mód arra, hogy betöltsd a vágyaidat. Talán egy

*”hogyan...” könyvvel;
*egy romantikus regénnyel;
*a bevásárlóközpontban;
*egy hajókörúton;
*új frizurával, ruhatárral, házzal, parfümmel, munkával vagy férjjel;
*vastag tésztájú pizzával, melyről majd lefolyik a sajt.

Legjobb esetben az ilyen gondolkodásmódtól a legtöbb nő még mindig betöltetlen marad, még mindig tapogatózik és kutat valami után, mely betöltené belső ürességét.
A rosszabb verzió szerint ez az ámítás hihetetlen szívfájdalmat és rabságot eredményez. Ez áll az aggódás, a keserűség és a depresszió hátterében. Ez a hazugság számtalan nőt vezetett arra, hogy szüzességüket egy férfi közelségére és egy társ ígéretére cseréljék. Férjezett nőket arra indított, hogy a munkahelyükön egy olyan férfi karjaiban keressenek beteljesülést, aki azt állította, hogy törődik az érzelmeikkel. Sok fiatalt vitt az oltár elé, akik a nem megfelelő okból kötöttek házasságot. S ugyanezen párok nagy részét vitte válóperes bíróság elé azon erőfeszítésükben, hogy mély, betöltetlen benső vágyaikat megelégítsék.
Carmen elmondja, hová vezette őt ez a hazugság:

Elhittem, hogy nem szabadna betöltetlen vágyakkal élnem, ezért mindent megszereztem, amit csak akartam, és akkor, amikor akartam. Ruhákat, európai utakat, hétvégi utazásokat – mindezt hitelkártyákkal, vagy más módon fedezve, így mire 22 éves lettem, körülbelül 7-10 ezer dollár tartozást halmoztam fel. Ezek után úgy éreztem, szükségem van egy férfira. Ebből kifolyólag olyanokkal randíztam, akik nem is érdekeltek, vagy olyanokkal, akikről tudtam, hogy csak le akarnak fektetni. Néha azért, hogy férfiakkal lehessek, egyszerűen lefeküdtem velük, hogy úgy érezzem, elfogadnak engem.

Eileen története megmutatja, milyen mély érzelmi és személyes pusztulást eredményezhet, ha elhisszük ezt a hazugságot:

A házasságomban nem találtam szexuális beteljesülést, s hittem, hogy ez a férjem hibája. Őt okoltam, és egy másik férfit kerestem, hogy megkapjam, amire vágytam. Szerelemnek neveztem a kapcsolatot, bár tudtam, hogy csak testi vágy, de hittem, hogy jogom van hozzá, és a férjem tartozott nekem azzal, hogy szexuálisan beteljesülhessek. Egy darabig nagyszerű volt, de amikor fény derült rá, bűntudat, szégyen és pusztulás követte, s olyan hatalmas, fájdalmas űrt hagyott bennem, mely messze nem érte meg a pillanatnyi gyönyört.

Mely Igazság szabadíthat meg ennek az álnok hazugságnak a fogságából?

Először is, fel kell ismernünk, hogy a menny földi oldalán mindig is lesznek betöltetlen vágyaink (Róma 8:23). Ha az összes vágyunk beteljesülésre találna a földön, könnyedén megelégednénk a földi élettel, s a szívünk soha nem vágyakozna egy jobb hely után.
Fontos azt is megértenünk, hogy belső vágyaink önmagukban nem feltétlenül bűnösek. Az azonban helytelen, ha azt követeljük, hogy ezek a vágyak itt és most teljesedjenek be, vagy ha ragaszkodunk ahhoz, hogy törvénytelen módon elégítsük ki ezeket a vágyakat.
Isten teremtette a szexuális vágyat. Nem helytelen betölteni ezt a vágyat, amennyiben arra Isten idejében és Isten szerint való módon kerül sor: a házasság kötelékén belül. Ennek ellenére a világ azt súlykolja belénk, hogy ha szexuális intimitásra vágyunk, minden jogunk megvan ahhoz, hogy betöltsük azt, függetlenül attól, hogyan, mikor, hol, vagy kivel.
Hasonlóképpen, nem helytelen dolog fizikailag éhesnek lenni, vagy enni. Az azonban helytelen, ha érzelmi vagy lelki vágyainkat megelégítendő tömjük magunkban az ételt.
Meg kell tanulnunk elégedettnek lenni betöltetlen vágyainkkal együtt, amíg Isten nem biztosítja számunkra a törvényes lehetőséget vágyaink beteljesüléséhez.
A kettes számú Igazság az, hogy szívünk legmélyebb vágyait semmilyen teremtett dolog vagy lény nem képes betölteni. Saját vándorutam során ezt találtam az egyik legfelszabadítóbb Igazságnak. Éveken keresztül emberektől és körülményektől vártam a boldogságomat. Amikor egyre-másra kudarcot vallottak, elégedetlen és csalódott voltam. Az Igazság az, hogy minden teremtett dolog garantáltan csalódást fog okozni nekünk. A dolgok eltörnek, elégnek, ellopják őket vagy elvesznek. Az emberek elköltöznek, megváltoznak, elbuknak vagy meghalnak. Pár évvel ezelőtt néhány legkedvesebb szerettem elvesztésébe került, hogy ráébredjek az Igazságra: ha a lényem legmélyén emberektől várom a megelégedést, akkor folyamatos csalódásnak teszem mi magam.
Sok egyedülálló, fiatal nővel beszélgettem – közülük néhányan elkötelezett, istenfélő hívők, akik megosztották velem a magányossággal folytatott vívódásukat. Mindig emlékeztetem őket arra, hogy a házasság nem feltétlen gyógyír a magányra, hiszen számos férjezett nőt ismerek, akik mély magányt és elszigeteltséget éreznek. Tény, hogy nem létezik olyan férfi a föld színén, aki képes lenne megelégíteni egy nő szívének legmélyebb vágyakozásait. Isten úgy alkotott minket, hogy soha nem lehetünk igazán megelégedve semmivel és senkivel Aki nála kevesebb (Zsoltárok 16,11; 34,8-10).
Akár házasok vagyunk, akár egyedülállók, rá kell ébrednünk, hogy nem helytelen, ha beteljesületlen vágyaink vannak – attól még nem leszünk kevésbé lelkiek. Meg kell tanulnunk elfogadni ezeket a vágyakat, alávetnünk őket Istennek, és tőle kell várnunk szívünk legmélyebb szükségeinek betöltését.
Láttuk, hogy az Istenről alkotott helytelen képünk az önmagunkról alkotott helytelen képhez vezet, s a csalárdság mindkét életbevágó területen hatással van az életmódunkra. Elkerülhetetlen tehát, hogy az Istenről és magunkról elhitt hazugságok ne vezessenek a bűnről szóló tévképzetekhez.

Nancy Leigh DeMoss



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #74 Dátum: 2016. Május 03. - 19:12:58
Mit tehetsz, ha a depresszió hatalmába kerít?



Lehet, hogy nem is tartod érdemesnek elolvasni ezt a cikket. Ha most depressziós vagy, nem érzed ennek szükségét. „Mi haszna bármit is megpróbálni?” – kérdezheted – „Semmi sem segített!” Rendben. Mielõtt azonban letennéd, hadd mondjak valami olyat, ami remélem arra késztet, hogy késõbb újra kézbe vedd ezt az írást, akkor is ha most mégis letennéd. Van valódi remény számodra! A depresszió legyõzhetõ, nemcsak rövid hanem hosszútávon is. Ebben a cikkben elmondom, hogyan jöhetsz ki abból, és hogy tarthatod magad távol a depressziótól. Ha végigolvasod ezt a bekezdést, rájössz, (akárcsak mások) hogy ez igenis lehetséges. Ha folytatod a cikk elolvasását, akkor megérted, hogy amit olvasol, az nem egy bonyolult dolog. Nem igényel túl sok idõt a megvalósítása, és nem vezet kudarchoz. Azért vannak ilyen határozott állításaim, mert az út, amelyen ez elérhetõ, nem az én utam, és nem is valamely más emberi lényé, hanem Istené. Ezért van remény! Van remény, mert végre rájöttél, hogy semmi más nem mûködik. Egyetértek. Eddig nem gondoltál Isten útjára, csak emberi megoldásokat kerestél. Nem gondolod, hogy itt az ideje, hogy komolyan vedd azt, amit Õ akar mondani neked? „Mi ebben a trükk?” – kérdezheted. Ha a trükk alatt azt érted, hogy melyek a feltételei a depresszióból való kilábalásnak, akkor hadd mondjam el neked, hogy ez három dolgot jelent: 1) Személyesen ismerned kell az Urat ahhoz, hogy elvárhasd, segítsen rajtad! 2) Ne az legyen az elsõdleges célod, hogy mérsékeld depressziódat, hanem inkább Istennek akarj kedves lenni az által, hogy azt teszed, amit Õ mond! 3) Tedd pontosan azt, amit Isten mond, függetlenül attól, hogy érzed magad! Ezek a feltételek. A depresszió legyõzhetõ Isten utasításai által, és az által az erõ által, amit Isten Lelke ad azoknak, akik ismerik Õt, és követik szavát. „Rendben” – válaszolsz némi fenntartással és óvatossággal – „Beszélj erről a
dologról. Érdekel ez a dolog, de nem fûzök túl nagy reményeket ahhoz, amit mondasz. Meghallgatom, de nem engedem reményeimet túl magasan szárnyalni, hogy majd ismét lezuhanjanak, mint két héttel ezelõtt. Túl fájdalmas az ilyen csalódás. Kezdjük tehát azokkal a trükkökkel, vagy ahogy te nevezted feltételekkel, amelyekrõl már beszéltél. Mit értesz az alatt, hogy ismernem kell Istent? Ezt nem egészen értem.” Örülök neki, hogy már az elején felvetetted ezt a kérdést, mert ez egy alapvetõ dolog. Minden ettõl függ. Soha nem használhatod úgy Istent, mint egy gépet, hogy azt hozza létre, amit szeretnél. A Biblia szavát sem használhatod úgy, mint valami eszközt vagy mágikus erõt, amely céljaidat megvalósítja. Isten kijelent alapelveket vagy módszereket az Õ Igéjében, amelyek megváltoztatják életünket, de azok nem mûködnek automatikusan, az Õ áldása nélkül. Ez azt jelenti, hogy rendelkezned kell Isten áldásával már kezdettõl fogva, és beszélõ viszonyban kell lenned ezzel az Istennel. „Attól tartok, hogy még mindig nem értem.” Rendben. Akkor el fogom magyarázni. Én és te, akárcsak minden más emberi lény (kivéve Jézus Krisztust) bûnösként születtünk erre a világra. Szüleink bûnösök voltak, ezért csak bûnös gyermekük születhetett. A te gyermekeid is bûnösek. A Biblia azt tanítja, hogy: „Mert mindnyájan vétkeztek és szûkölködnek az Isten dicsõsége nélkül…” (Róm 3,23) Láthatod, hogy minden errõl tesz bizonyságot körülötted. Még soha nem találkoztál egyetlen tökéletes emberrel sem. Pontosan itt van a probléma. Isten egy szent Isten. Õnála tökéletes igazságosság van. Mivel mi bûnösök vagyunk, méltatlanokká váltunk arra, hogy közelségét tapasztaljuk. Elidegenedtünk Tõle, és ellenségei lettünk azáltal, hogy megtagadtuk az Õ parancsolatai iránt való engedelmességet. Isten azt mondta, hogy „ne hazudj!”, de mi mindnyájan hazudunk, vagy hogy „ne lopj!”, de senki sincs közöttünk, aki ne lopott volna, kezdve attól, hogy gyermekként süteményt loptunk édesanyánk süteményes dobozából. Az engedetlenség azt is jelenti, hogy veszélyben vagyunk, mivel Isten nem csak szent, hanem igaz is. Igaz bírója minden teremtményének. Isten igazságos döntése az, hogy bûneink büntetését el kell szenvednünk. De ugyanakkor Isten kegyelmes is. Krisztusban gondoskodott a bûnök bocsánatáról. Ha bûneidre nem nyertél bocsánatot, akkor Krisztushoz kell jönnöd, mert különben semmi közöd nem lehet Istenhez, és nem ismerheted meg Õt! „De hogyan ismerheti meg valaki Istent?” – kérdezheted. Az Õ Fiába, Jézus Krisztusba vetett hit által. Ezalatt pedig ezt értem: mivel mi nem tudtuk volna megszabadítani magunkat bûneinktõl, Isten az õ kegyelmébõl, elküldte Fiát, hogy helyettünk, bûnösök helyett, meghaljon. Õ magára vállalta azt a büntetést, amit mi érdemeltünk bûneinkért. A halált. Amikor valaki elismeri, hogy veszélyben van bûnei miatt Isten elõtt, és igazán bánkódik lázadó élete miatt, és Jézus kereszthalála által élni akar, akkor életét Isten kezébe teszi, és azt mondja: „Istenem bár megérdemelném igazságos ítéleted, Jézus érdeméért könyörülj meg rajtam.” Isten az ilyen embernek megbocsát, vétkeit eltörli, felmenti az ítélet alól és barátként tekint rá. Isten ezentúl már nem csupán ítélõ bírája, hanem szeretõ mennyei Atyja is. Akik így ismerik Istent, azoknak Isten ígéreteket ad, amelyeket Õ a Bibliában jelent ki. De ezek az ígéretek nem tartoznak senki másra. Ezekrõl a dolgokról még többet is megtudhatsz, ha elolvasod a következõ igeverseket: Ef 2,8-9; Jn 3,16; Róm 4,4-5. Ha még ezután sem világos, mit jelent ismerni Istent, beszélj azzal a személlyel, aki átadta neked ezt az újságot, vagy érdeklõdj a megadott címen! De tegyük fel, hogy Krisztusba vetetted hitedet, és úgy ismered Istent, mint személyes Megváltódat és Uradat, és ennek ellenére még mindig gyötör a depresszió. Emlékezz, azt mondtam, hogy a depresszió feletti gyõzelem feltétele, hogy ismerd Istent. Persze azt nem mondtam, hogy ha ismered az Urat, akkor automatikusan meg is oldódott ez a problémád. A depresszió egy elerõtelenítõ probléma, amely széles körben elterjedt úgy a keresztyének, mint a nem keresztyének között. De mégsem olyan nehezen megoldható a kezelése, mint amilyennek az elõször látszik. Amit már az elején meg kell tanulnod, az, hogy a depresszió az önfegyelem és az önkontroll elhanyagolásának eredménye. Isten Szentlelke egyfajta fegyelmet munkál azokban, akik hûségesen engedelmeskednek az Õ Igéjének. Kedvesek akarnak lenni Istennek azáltal, hogy azt teszik, amit Isten mond, ahelyett, hogy azt tennék, amit éreznek (Gal 5,23). Ez a dolgok lényege. „Nem igazán értem, amit mondasz. Ha szeretnéd, hogy elfogadjam azt, amit mondasz, kérlek, magyarázd el kicsit világosabban.” Természetesen. Csak általánosítottam, mielõtt rátérnék a konkrétumokra. Azt szeretném, ha tisztában lennél az alapokkal, mielõtt tovább mennénk. Nos, akkor konkretizáljuk a dolgokat. Azok az emberek (például lelkészek, háziasszonyok), akik tervet készítenek, és ez alapján dolgoznak, különösen sebezhetõk a depressziótól. Azok az emberek, akinek munkájuk megszokott, megszervezett (pl. reggel nyolctól délután ötig dolgoznak egy munkahelyen), ritkábban szenvednek a depressziótól. Ez azért van, mert munkájuk nem függ az önkontroltól és az önfegyelemtõl. Mások fegyelmezik és kontrolállják õket és teljesítményüket. Következésképpen, ritkán maradnak el munkájukkal. Másfelõl, ahhoz, hogy valaki megtanulja fegyelmezni és kontrollálni magát egy olyan korban, amely kevés figyelmet szentel a fegyelemnek, sok esetben elég egy csalódás, egy negatív tapasztalat, és máris beleeshet a csüggedésbe, a depresszióba. Ez pedig azzal kísérti õt, hogy foglalkozzon kudarcával és felejtse el kötelességeit. Napi programja összeomlik, megszokott munkájával lemarad, amely így elkezd felgyûlni, és így elindul azon az úton, amely egyenesen vezeti õt a depresszióba. Ehhez még hozzájön egy betegség, elégedetlenség vagy bûntudat egy meg nem vallott bûn miatt, amihez nem Isten szerinti módon viszonyul, és máris csak érzelmeit követi, és egyre mélyebbre süllyed a depresszió örvényében. Isten úgy tervezett meg bennünket, hogy amikor elmulasztjuk kötelezettségeink gyakorolását, lelkiismeretünk rossz érzéseket vált ki bennünk. Ha ezekre nem figyelünk oda már az elején, mindez végül depressziót eredményez. Dávid úgy nézett a depresszióra, mint Isten kegyelmes figyelmeztetõ jelére, amely bûnbánatra és viselkedésének megváltoztatására ösztökélte õt. Amikor bûnbe esett ezt mondta: „… éjjel-nappal rám nehezedék kezed…” (Zsolt 32,4) A vétek a depresszió alapja. Ez pedig abból ered, hogy nem kezeltük a problémát Isten szerint. Ha nem figyelünk erre a veszélyre, vagy megpróbáljuk elhallgattatni ezt antidepresszánsokkal vagy netán sokkterápiával, csak növeljük hanyagságunkat, még összetettebbé tesszük vétkünket, és növeljük a rossz érzéseket, amelyek ebbõl származnak. Az eredmény: ideigtartó eredmények ellenére is, depressziónk súlyosbodni fog. Vedd komolyan Pál apostol szavait: „Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe…” (2Kor 4,8)! Sokszor elõfordult, hogy Pál apostol erõs ellentétekbe és nehézségekbe ütközött. Voltak olyan körülmények is életében, amikor egy ideig nem tudta mit cselekedjen ezután. Mindenütt nyomorgatták, de mégsem szorították össze. Nem lett depressziós. Ezekben az embert próbáló idõkben Isten elég erõt adott számára ahhoz, hogy minden nehézséget kezelni tudjon, kétségbeesés nélkül. Voltak kudarcai, de mégsem engedte, hogy ezek a kudarcok visszatartsák azoktól a dolgoktól, amiket tennie kellett. Nem esett kétségbe, és nem adott fel olyan feladatokat, amelyekrõl tudta, hogy az Úr azt akarja, hogy folytassa azokat. Volt mélyen is, de nem adta fel. A depressziós ember olyan valaki, aki mikor lelkileg mélyen van, feladja. Életbevágóan fontos megértenünk, hogy lényeges különbség van a tanácstalanság, elégedetlenség, lehangoltság, fizikai gyengeség vagy bûntudat, és a depresszió között. Mindannyiunknak (beleértve Pál apostolt is) vannak nehéz pillanatai. Mindenkinek lehet rossz kedve és elbátortalanodhat, de ez még nem depresszió. Depresszióvá ez akkor válik, amikor nem kezeljük Isten szerint rossz érzéseinket, elégedetlenségünket, bûneinket, tanácstalanságunkat, vagy fizikai gyengeségünket. Akkor leszünk depressziósak, amikor megengedjük, hogy rossz érzéseink társulva problémáinkkal visszatartsanak bennünket attól, hogy elvégezzük kötelességeinket. Amikor érzéseinket követjük ahelyett, hogy kötelességeinkre figyelnénk Isten és felebarátaink iránt, vétkessé leszünk. Így pedig nem csoda, ha még rosszabbul érezzük magunkat. Amikor a bûntudat hozzáadódik rossz érzéseinkhez, még rosszabbul érezzük magunkat, így még kevésbé leszünk képesek arra, hogy elvégezzük saját feladatainkat. Következmény: egyre mélyebbre és mélyebbre jutunk a depresszióban. Most már láthatod, mit értek az alatt, hogy a depresszió körkörös. „Igazad van. Így csak egyre mélyebbre és mélyebbre lehet jutni.” Mindaddig, míg érzéseidet – amelyek azt suggalják, hogy „nem tudod megtenni” – követed, egyre mélyebbre és mélyebbre zuhansz a depresszió vermébe. Egyre kevésbé teszed azt, ami a feladatod, míg végül nem teszel már mást, csak leheveredsz a kanapéra és nézed a tévét. „Mégis, mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Egy dolog meghatározni egy problémát, és más dolog megoldani azt.” Egyetértek. De mégis van megoldás, ami jól mûködik. Amint már az elején is elmondtam, a depresszió abból fakad, hogy egy szituációt – melyben rosszul érzed magad –, helytelenül kezelsz. Rossz érzéseid lehet, hogy saját bûneid miatt gyötörnek. Lehet, hogy azért érzed rosszul magad, mert nem olyan régen influenzád volt, és amikor visszakerültél a munkahelyre, úgy gondoltad, túl sok a munkád, és te túl gyenge vagy hozzá. Szeretnél vasalni, és azt mondod: „Oh, túl sok a ruha.” Talán halomban vannak íróasztalodon a dolgozatok, és azt mondod: „Addig nem tudom kijavítani ezt a rengeteg dolgozatot, míg nem érzem magam jobban.” Bármilyen problémáról is legyen szó, egy valami mindig biztos: ahelyett, hogy azt tennéd, amit kell, inkább nem teszel semmit. Úgy gondolod, majd ha jobban érzed magad, elvégzed feladatodat. Ezekkel a lépésekkel azonban a depresszió mélységébe vezetõ ösvényre tértél. A kulcs tehát a depresszióból való szabaduláshoz az, hogy ne kövesd érzéseidet, ha tudod, hogy vannak kötelességeid, amit el kell végezned! Mondj ellent érzéseidnek és tedd, amit tenned kell! Amikor ezt teszed, még ha mechanikusan cselekszel is, pusztán azért, hogy kedves légy Istennek (tudod, hogy Õ ezt akarja tõled), idõvel érzéseid is megváltoznak. Isten ad számodra egyfajta megelégedést és beteljesedést, és végül lelkesedést is, amely azelõtt hiányzott. Ne várj addig, amíg úgy érzed, hogy megtennéd azt a dolgot, mert lehet, hogy soha sem fogod úgy érezni, hogy el kell végezned feladataidat! Ne próbáld azonnal megváltoztatni érzéseidet, erre nem vagy képes! Tedd azt, amirõl tudod, hogy tenned kell, bárhogy is érzed magad! Érzelmeid változása is bekövetkezik idõ múltával. Így fordíthatod viszsza a depresszió lavináját, amely egykor maga alá temetett. Nincs más út. „Azt mondod tehát, ha azt teszem, amirõl tudom, hogy Isten akarata szerint való, és egyedül az Õ kedvéért teszem meg, akkor Õ megáld és megerõsít engem feladataim elvégzésében, és még érzéseim is megváltoznak?” Igen. Azt hiszem, megértetted. Tegyük egyszerûbbé a dolgot: 1) Készíts egy teljes listát azokról a dolgokról, amelyeket elhanyagoltál, mert nem érezted úgy, hogy meg tudnád tenni! 2) Kezdd el végrehajtani ezeket a feladatokat olyan sorrendben, ahogy ez kedves Istennek és másoknak, akik tõled függnek (hitvesed, családod, szobatársad, fõnököd)! 3) Folytasd mindezt addig, míg be nem fejezed azt, amit tenned kell, függetlenül attól, hogy érzed magad! A depresszió lavinája elmúlt. Háziasszonyok, takarítsátok ki a házat, készítsétek el újra azt az ételt és így várjátok haza férjeteket a munkából! Bármi is legyen, amit tenned kell, tedd meg! Ne várj addig, míg jobban érzed magad. Ne tedd át feladatodat egy alkalmasabb idõre! Amit most megtehetsz, tedd meg! Ne várj egy órát sem! Most, hogy kievickéltél a rosszkedvûség szélcsendjébõl, gondolkozhatsz a jövõrõl. A jövõben is úgy szabadulhatsz meg a depressziótól, mint most. Azt teszed, amit Isten kér tõled. Akár úgy érzed, hogy szeretnéd ezt megtenni, akár nem. Továbbá tervezd meg idõdet, és ragaszkodj terveidhez, bárhogy is érzed magad. Kérj segítséget egy keresztyén lelkésztõl, vagy keresztyén lelkigondozótól, ha nem tudod, hogyan készíts tervet! Ez a lelkigondozó szintén tud segíteni abban is, miként tartsd be programodat. Addig tud segíteni, ameddig ez szokássá nem válik életedben. Isten is tervet készített. Te, aki az Õ képére teremtettél, nem tehetsz semmit rend nélkül! A rend a tervezés eredménye. Ha jól tervezel, nincs idõd az önsajnálatra, nincs idõd arra, hogy egy kávé felett arról panaszkodj, hogy milyen rosszul mennek otthoni munkáid, és hogyan kellene menniük. Az ilyen kávézgatás inkább a házimunka befejezése után következzen, soha ne helyettesítse azt. Most már tudod, hogyan szabadulhatsz meg a depressziótól, és mit tegyél annak érdekében, hogy távol is maradj tõle. Foglaljuk ezt most össze más szavakkal: 1) Valld meg bûneidet, valld meg azt, hogy elhanyagoltad kötelességeidet, mindazokkal a bûnökkel együtt, amelyekkel eddig nem tetted meg! 2) Kezdd el megcselekedni azt – bármi legyen is –, amit Isten kíván, hogy cselekedd! Tedd úgy, ahogyan ez Istennek kedves, függetlenül attól, mit érzel! 3) Számolj le biblikusan bármilyen bûnnel (vagyis bánd meg és hagyd el), ami eredetileg a rossz érzéseket okozta! 4) Kerüld az önsajnálatot, és azokat a társaságokat is, ahol önmagadat sírathatod! Tervezd meg a munkádat, kövesd a terveidet, és ne legyen meghatározó az, amit érzel!

Dr. Jay Adams