Szerző Téma: A férfi, akit Isten formál  (Megtekintve 26148 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Flóra

  • Törzstag
  • *
  • Hozzászólások: 1463
  • Nem: Nő
Válasz #45 Dátum: 2014. Szeptember 22. - 11:54:35
Tanulságos és igazán megható, szép történet. 


Ήμουν τυφλός, τώρα βλέπω


Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #46 Dátum: 2014. Október 06. - 17:35:35
Barátság a Szentírásban



Bár a Biblia nem beszél sokat a barátságról, mégis találunk néhány szakaszt a Példabeszédekben, a Prédikátor könyvében, és olvashatunk példákat Dávid és Jonatán, Ruth és Naomi, Jézus és tanítványai életéből.[További példák: Dávid és három bátor embere (2Sám 23,15-17), Illés és Elizeus (2Kir 2,1-12) illetve Elizeus és a súnémi asszony (2Kir 4,8-37). Pálnak is lehettek barátai, hiszen közel harminc római hívőt köszönt név szerint, külön kiemelve a felsoroltak közül Epainetoszt, Ampliátuszt, Sztakhüszt és Rufusz anyját (Rm 16,3-16; vö. 1Kor 16,15-17; Kol 4,9-15). Jézus az összes tanítványa közül csupán tizenkettőt választott "barátaiul" (Jn 15,13-15), és azok közül is csupán háromnak volt része abban a kiváltságban, hogy tanúi lehettek Jézus megdicsőülésének és gyötrődésének a Gecsemáné-kertben.] Sajnálatos módon a barátságról szóló legtöbb beszélgetés végigszalad a Példabeszédekben található néhány igeversen, és azok alapján készít egy nagyon kivonatos listát, amely "Milyen a jó barát?" címmel az emberi erények legjavát sorolja föl. A formátum kicsit törvénykezés jellegű: "A jó barát hűséges, igazságos, szerető szívű, kész az áldozatra és a feddésre. Ha szeretnéd Istent is és a barátaidat is megelégíteni, keressed ezeket a jellemvonásokat emberi kapcsolataidban".
Ezzel persze máris visszatértünk a "mindent bele" keresztyénséghez. Teljesen ellene mond az evangélium gondolatmenetének, ha egymás után kiragadunk különálló igéket a Példabeszédekből, és ezt mondjuk: "Tedd ezt vagy azt! Légy ilyen vagy olyan!" A Példabeszédek könyve megmutatja a bölcsesség útját. A baj csak az, hogy saját erőnkből soha nem tudjuk azt az utat követni, ahogyan azt a Példabeszédek szerzői mondják (3,7-12). A barátságot a kötelességtudatnál mélyebb talajba kell ágyaznunk. Ez a mélyebb talaj Istennek, minden barát példaképének a természete. Ő nemcsak azt mutatja meg, hogyan legyünk barátok, hanem ennél többet tesz: saját képére formál bennünket (Róm 8,29; Ef 4,22-24). Miközben ezt végzi, képessé tesz minket arra, hogy véghezvigyük, amit a Példabeszédek mond. Akkor már mi is tudunk másokért cselekedni, ahogyan Ő is értünk.
A hívők ösztönösen értik, hogy Isten az ő barátjuk. A Biblia csupán ötször nevezi Istent barátnak, mégis nyilvánvaló, hogy Istennek mint barátnak a központi tulajdonságai a kitárulkozás és a segítőkész jelenlét. Ezeket a jellemzőket először Istennek az Ábrahámhoz, "Isten barátjához" való viszonyulásában követhetjük nyomon (Jak 2,23; vö. 2Krón 20,7).
Az 1Mózes 18-ban az Úr angyala meglátogatta a kilencvenkilenc éves Ábrahámot és a nyolcvankilenc éves Sárát. Azért jött, hogy megsegítse őket, és
Sára világra hozhassa azt a gyermeket, akit Isten huszonkilenc évvel korábban megígért nekik. Az angyal velük együtt evett, és szembesült a két ember kétségeivel. Majd, amikor indulni akart, megkérdezte: "Eltitkoljam-e Ábrahám elől, amit tenni akarok?" Isten arra választotta ki Ábrahámot, hogy Izráel atyja legyen, most felfedte előtte tervét, miszerint megítéli Sodomát és Gomorát (18,17-21). Isten tehát kitárulkozott Ábrahám előtt. Mivel Isten igazságos, nem nézhette tovább a két város gonoszságát. Ábrahámot gondolkodóba ejtette a dolog, és amikor az Úr Sodoma felé fordult, a pátriárka megkérdezte Istentől, hogy elpusztítja-e Sodomát, ha talál benne először 50 majd végül 10 igaz embert. Miközben Ábrahám aggódott Sodomáért, Isten jellemét is próbára tette. "Vajon elpusztítod-e az igazat is a bűnössel együtt? … Távol legyen tőled … hogy megöld az igazat a bűnössel együtt. … Vajon az egész föld bírája nem tenne-e igaz ítéletet?" (23-25. v.). Vajon Isten igazságos az Ő ítéleteiben? Vajon könyörülő? Igen, mert 10 igaz kedvéért hajlandó lenne életben hagyni Sodomát (32.v.). Így jelentette ki Isten az Ő igazságát és könyörületességét Ábrahámnak, az
Ő barátjának.
A Biblia Mózest is Isten barátjának hívja a 2Mózes 33,7-11-ben. Isten barátként segített neki kivezetni Izráelt Egyiptomból. Mégis – akárcsak az
1Mózes 18-ban – a 2Mózes 33 legerőteljesebb eleme is Isten kitárulkozása. Röviddel azután, hogy Izráel elhagyta Egyiptomot, az Úr a táboron kívül elhelyezkedő "kijelentés sátorában" biztosította Izráelt az Ő jelenlétéről. Sokan jártak a sátorhoz, de amikor Mózes ment be, felhőoszlop ereszkedett a sátorra. Az Úr "színről színre beszélt Mózessel, ahogyan egyik ember beszél a másikkal" (11. v.). Később az Úr még teljesebben felfedte magát, mert megengedte Mózesnek, hogy meglássa az Ő dicsőségét "hátulról", ahogy elhaladt előtte egy hegyen (18-23. v.). Megismertette az Ő természetével: "Az ÚR, az ÚR irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Megtartja szeretetét ezerízig, megbocsátja a bûnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül" (34,6-7).
Amikor harmadszor nevezi a Biblia Istent barátnak, Ézsaiás az Ő segítőkész jelenlétét hangsúlyozza. Bár Izráel semmilyen alapon nem tarthatott igényt Isten barátságára, az Úr elhívta Izráelt, és a barátja lett. Ézsaiás ezt mondja:

“De te, szolgám, Izráel, Jákób, akit kiválasztottam, barátomnak, Ábrahámnak utóda! A föld végén ragadtalak meg, annak széléről hívtalak el. Ezt mondtam neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek meg! Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” – 41,8-10

Jézust baráti kapcsolataiban ugyanez jellemzi: kitárulkozás és segítőkész jelenlét. Akárcsak Atyja, Ő is az érdemtelenekkel barátkozik. Ellenségei vádolják: "Íme … vámszedők és bűnösök barátja!" (Mt 11,19; Lk 7,34). Jézus is úgy beszél magáról, mint tanítványainak a barátja, és ugyanazt a két vonást mutatja. A János 15,13-15-ben ezt mondja: "Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért (segítőkész jelenlét). Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. … Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek (kitárulkozás)."
Magától értetődik, hogy Istennek az Izráellel való barátsága nem lehet egy az egyben valamilyen emberi barátság mintája. Mindenekelőtt egyetlen emberi barátság sem tud ilyen egyoldalú lenni. Isten tökéletesen ismer bennünket, nekünk tehát nem kell magunkat kitárnunk Őelőtte, miközben Ő úgy dönt, hogy felfedi magát előttünk. Másrészről pedig minden hűtlenségünk ellenére is segít minket, amiért mi semmit nem adhatunk neki cserébe. A kitárulkozás és a segítőkész jelenlét tehát más formában jelenik meg az emberi viszonylatokban.
A segítségen és kitárulkozáson kívül a mélyebb emberi barátságoknak van egy harmadik jellemzője: egy korábbi titok, azonos látásmód, vagy közös
érzelem. Két gyerek barátságát megalapozhatja egy jelentéktelen esemény is. Talán mindketten Oklahomából érkeztek, vagy mindketten fura kis zsenipalánták, akik teljesen elhidegültek az apjuktól. Általában azonban többről szól az ügy. C.S. Lewis így fogalmaz:

"A barátság egyszerű társasági kapcsolatból alakul ki, amikor ketten vagy többen a haverok közül rájönnek arra, hogy van valami közös látásmódjuk,érdeklődési körük, akár ízlésük, mely a többiekre nem jellemző, és amelyről azt gondolták, hogy eddig a pillanatig egyedül állnak ezzel a bizonyos kinccsel (vagy teherrel). A barátság tipikus kezdőmondata valahogy így hangzik: ‘Tényleg? Te is? Azt hittem, ebben egyedül vagyok’."

Az emberi barátság tehát több, mint "egymást segélyező és egymásnak kölcsönösen szívességeket tevő emberek társulása". A barátok segítik egymást, de ami ennél sokkal mélyebb, van közös titkuk, közös lángolásuk, közös ügyük, amely nem csupán egy feladat. Hasonlóképpen látják a világot, és hasonló álmokat szövögetnek arról, miként lehetne a világot megjobbítani. A közöttük lévő kötelék több annál az egységnél, amely egy munkatársi csoport tagjait vagy atlétákat fűz össze, akik valamit együtt szeretnének elérni, mert a barátságot körülöleli egy azonos életelv, illetve életmód iránti közös rajongás. A barátok hasonlóképpen gondolkoznak a munkavégzésről és a szórakozásról is, és mindenkit szívesen látnak, aki osztja az eszményképeiket.
Miután megismertük a barátság alapképletét, csökkent a veszélye annak, hogy a Példabeszédeket olvasva "legalizmusba", vagyis felesleges és káros törvényeskedésbe essünk. A Példabeszédek ugyanis nem egy kipipálható kötelezettséglistát ad elénk. A barátságot magát írja le, és a hangsúlyt a segítőkész jelenlétre teszi. Istenhez hasonlóan az emberi barátok is hűségesen segítenek a szükség órájában.
– "Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik" (17,7).
– "Az ember, akinek sok barátja van, széttöretik; de van barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél" (18,24 – Károli).
– "Barátodat és apád barátját ne hagyd cserben! Ne menj testvéred házába, amikor bajban vagy! Többet ér a közeli szomszéd a távoli testvérnél"
(27,10).
Két fő szempont körvonalazódik. Az első az, hogy mindenkinek szüksége van társaságra. A második pedig, hogy Isten barátsága segítőkész jelenlétet és kitárulkozást jelent. Ezek alkotják az igaz barátság magját. Ezek után szót kell ejtenünk azokról az erőkről is, amelyek elválasztják a férfiakat a számukra oly fontos barátságoktól. (folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #47 Dátum: 2014. November 26. - 18:09:56
A barátság értéke napjainkban


Sajnálatos módon társadalmunk nem a Biblia szerint szemléli a barátságokat. Ahhoz, hogy a Szentírás elveit alkalmazhassuk, meg kell értenünk saját kultúránkat.

Férfiak és nők

A férfiakkal ellentétben az asszonyok pártolják a barátságot. Jó adottságaik vannak arra, hogy mély kapcsolatokat létesítsenek (egy férfi azt mondaná erre: "élnek halnak azért, hogy kötődhessenek valakihez"). Igyekeznek barátságokat kötni, és ápolják is azokat. Ha valaki nem hiszi, járjon utána: nézzen be egy képeslapboltba, és keresse meg a "Barátság" elnevezésű részleget. Egy átlagos férfi azt sem tudja, hogy létezik ilyen képeslap, hiszen csak akkor küld valakinek lapot, ha nagyon muszáj. Amennyiben mód van rá, akkor is inkább a felesége képeslap-paksamétájából
húz elő egyet találomra. Egy férfi soha nem küld ilyesféle barátság-lapokat. Az asszonyok még akkor is küldenek egymásnak, ha a másiknak nincs is születésnapja, vagy egyéb különleges alkalma. A barátság-lapok valahogy így hangzanak: "Miközben a reggeli kávémat kortyolgattam, eszembe jutottál", vagy "Úgy örülök, hogy te vagy a barátom". (Férfiaknak nem is gyártanak barátság-lapokat. Még nem volt rá példa, hogy valaki "Képeslapok haveroknak" részleg megnyitását kezdeményezte volna. Márpedig a marketingosztályok tudják a legjobban, mire van szükség!)
A kislányok olyanok, mint anyukáik. Kéz a kézben járnak. A telefonba mindig úgy mondják, hogy "mi". Kis cetliket írogatnak egymásnak, ilyen szöveggel: "Te vagy a legjobb barátnőm. Szeretlek. Te is szeretsz?" Ha kisfiúk küldözgetnének effajta levélkéket, a barátaik a legjobb esetben is hátba vágnák őket, és megkérdeznék: "Mi van veled? Akarsz egy jót verekedni, vagy építőzzünk inkább?
Nem gondolom, hogy a nők minden tekintetben túltesznek a férfiakon. Minden jó ajándékkal vissza lehet élni, és a női barátságok sem kivételek ez alól. Ahogyan a férfiak erő utáni vágya autonómiává és zsarnoksággá korcsosulhat, úgy a nők közösség utáni vágya bonyolult helyzeteket és egymástól való túlzott függőséget eredményezhet. Az asszonyok nem egyszer klikkekbe tömörülnek, féltékenykednek és pletykálkodnak. Teljesen foglyul ejtheti őket egy barátság. Ha az egyik nyomorultul érzi magát, a másik valósággal együtt érez vele, és szintén nyomorultul kezdi magát érezni. Mindent összevetve azonban a női barátságok mégis építőbb jellegűek, mint a férfi barátságok, mert az asszonyok ápolják baráti kapcsolataikat.
Ezzel szemben a férfiaknak a barátság nem számít túl sokat, hiszen majdhogynem véletlenszerűen barátkoznak. Mikor munkáról vagy sportról van szó, addig, amíg a többiek tisztességesen viselkednek, és a közös célért munkálkodnak, a férfiak nem igazán törődnek azzal, hogy kikkel vannak egy csapatban. Lássunk egy példát! Tegyük fel, hogy egy férfinak (akit az egyszerűség kedvéért hívjuk Jánosnak) kosarazni szottyan kedve, és elugrik egy közeli pályára. Természetesen reménykedik, hogy jó csapat áll össze olyan játékosokkal, akik tudnak adogatni, védekezni, és értékelik a csapatmunkát. A játék már néhány perce megy, és János máris talált egy csapattagot (Miklóst), akivel egyetlen szemvillanásból, egyetlen fejbiccentésből vagy odavetett "Középre!"-, "Szélre!"- félszavakból kiválóan megértik egymást. A következő héten persze János örül, hogy megint Miklóssal kerül egy csapatba. A harmadik héten János már reménykedik, hogy egy csapatban lesznek. A negyedik héten Miklós és János tudatosan
úgy rendezik a dolgokat, hogy egy csapatba kerüljenek. Három hónap múlva János és Miklós jókat beszélgetnek egy-egy meccs után. Hét hónap múlva Miklósnak a munkája miatt másik városba kell költöznie. A következő héten János megint kosarazik, immár Miklós nélkül. Váratlanul rátör egy gondolat: "Miklós nagyon hiányzik. Hiszen a barátom volt."(Természetesen, nők között is szövődhetnek spontán barátságok.)
Így megy ez a férfiaknál. Egy ideig együtt dolgoznak vagy sportolnak valakivel, azután egy nap, hónapokkal a megismerkedésük után rádöbbennek,
hogy hiszen ők most már barátok. Sokszor akkor ismerik fel a barátságot, amikor vége szakad. Ezért mondom, hogy a férfiak szinte véletlenül kötnek barátságokat!
Éppen ezért kapcsolataik tipikusan egydimenziósak. A munkahelyen a férfiak a munkájukról beszélgetnek. Ha szomszédok, fő témájuk a kert, az autó és a grillpartik. A gyülekezetben a hitről és talán még sportról vagy vadászatról beszélgetnek. Sportrendezvényeken a csapatokról és a meccsről esik szó. A fenti körökben a férfiak csak ritkán említik a házasságot és a karriert.
Semmiképpen nem akarom lebecsülni az egydimenziós kapcsolatokat. A legtöbben annyi embert ismerünk, hogy elkerülhetetlen a sekélyesség. Hiszen
mit is várhatnánk egy postástól, eladótól és attól a sok-sok embertől, akikkel rendszeresen, de rutinszerűen találkozunk? Akkor van baj, ha egy férfinak csak efféle egydimenziós kapcsolatai vannak, ha szigorúan csak aszerint bánik mindenkivel, hogy a másik milyen funkciót vagy szerepet játszik az ő életében.
Jobban érthetővé válik a sekélyes kapcsolatok problémája, ha megvizsgáljuk a férfi barátságok négy típusát, és az isteni mércéhez hasonlítjuk azokat (vagyis a kitárulkozás és segítőkész jelenlét mércéjéhez). Három közülük csak halvány próbálkozás, de a negyedik magán hordozza az Isten szerint való barátság ismertetőjegyeit. (folyt. köv.)

Dan Doriani




Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #48 Dátum: 2015. Január 05. - 18:34:00
Hogyan barátkoznak a férfiak?



Jó haverok: jelenlét kitárulkozás nélkül. A jó haverok elsörözgetnek és jókat beszélgetnek a sarki kiskocsmában, a keresztyén szubkultúrában pedig vidám történeteket mesélnek egymásnak a kávézóban. Nem ritka, hogy együtt nőttek fel, és ezért tűzön-vízen keresztül kitartanak egymás mellett. A jó haverokra mindig lehet számítani. Szép lassan egész gyűjteményük lesz a sztorikból, és azokból a csak általuk értett tréfákból, amelyeken mindig jót tudnak nevetni. Az érzelmeket azonban gondosan kerülik, mert "attól a pillanattól kezdve, hogy kimondod, már el is veszti a jelentőségét". Érzésekről beszélni az olyan "nőies" – kényes terület.
Érdekbarátok: korlátozott jelenlét, korlátozott kitárulkozás. Az érdekbarátok azért működnek együtt, mert közös céljuk van a munkahelyen, a sportban vagy a harcban. Ezeket a férfiakat közös dolog köti össze, és ebben nagyjából ki is merül a kapcsolat. Azért az egyetlen dologért tesznek erőfeszítéseket, arról beszélgetnek, másról szinte soha. Megtörténik, hogy érzelmileg igen felkavarja őket, ha megvalósítják a közös célt. Ha megnyernek egy nagy játszmát, vagy egy nagyszerű kalandot élnek át együtt, minden gond nélkül akár el is sírják magukat, megölelik egymást, vagy szavakba öntik egymást iránt érzett szeretetüket. Máskülönben azonban mindig két lépés távolságban maradnak egymástól.
Vezető-követő viszony: az egyik szükséget szenved, a másik segítséget nyújt. Ha két férfi közül az egyiknek nagyobb rátermettsége vagy tapasztalata van valamiben, amit mindketten nagyra értékelnek, övé lesz a vezető szerepe. Ha nagyjából azonos korúak, a vezető lesz "a főnök", a követő pedig a másodhegedűs. Korkülönbség esetén kialakulhat egy mentor-tanítványi viszony. Az idősebbik férfié lesz a tanácsadó, vezér, tanító, támogató szerepe, ő egyben példát is ad a fiatalabbik elé, aki egy nap talán felnő pártfogója szintjéhez.
Igaz barátság: segítőkész jelenlét és kitárulkozás. Az igaz barátságok indulhatnak egy-dimenziós barátságokként. Idő múltával azonban történik valami, és új távlatok nyílnak. Talán a feleségek megkedvelik egymást. Talán kiderül, hogy mindketten ugyanarról álmodoznak, ugyanarra éreznek elhívást vagy ugyanabban gyötrődnek. Eltűnődnek: nincs-e itt több annál, mint amit én gondoltam? Azok a férfiak, akiknek fontos a barátság, érzékenyen reagálnak minden jelzésre, ami arra utal, hogy kibontakozóban lehet egy mély barátság. Lehetünk érdekbarátok, amelyből egy nap kialakulhat egy mindkettőnket gazdagító kapcsolat. A kölcsönös, őszinte kitárulkozás azonban nem könnyű, és nem megy egyik napról a másikra. Időre és erőfeszítésre van hozzá szükség. Ha az egyik fél megnyílik, a másik viszont továbbra sem mond magáról semmit, a kapcsolat egyre kínosabbá
válik. A kitárulkozás kockázattal jár, de megéri.
Ha szeretnél igazi barátságot kialakítani valakivel, hagyj időt rá. Mivel az idő drága, és a férfiak általában valami közösen végzett tevékenység során kerülnek egyre közelebb egymáshoz, találjatok ki valamit, amit közösen csinálhatnátok. Legyetek egy csapat! Miközben segítitek egymást, kis lépésekben próbálkozzatok megnyílni egymás előtt! Ahogyan elindul a barátságotok, nagyon fogjátok értékelni társatok erejét. Az új barátság azonban akkor szilárdul meg, amikor meglátjuk barátunk hibáit, és mégis kapcsolatban maradunk vele. (folyt. köv)

Dan Doriani



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #49 Dátum: 2015. Január 05. - 19:57:59
Férfiak és nők közötti barátság


Amikor a barátság kockázatairól esik szó, az emberek gyakran felteszik a kérdést, vajon létezhet-e barátság férfi és nő között. Sokan azonnal a kísértések és félreértések veszélyeire gondolnak. Ha azonban teljesen lehetetlennek tartjuk a másik nemmel való barátkozást, elzárkózunk az emberiség felének kimagasló tulajdonságai, adottságai és egyéni gondolatai elől. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Jézus folytatott beszélgetéseket asszonyokkal, engedte, hogy azok megkenjék és sirassák Őt, támogassák szolgálatát és üljenek a lábainál (Mt 26,7; Lk 7,37-38; 8,1-3; 10,39; Jn 4,1k). Azzal, hogy legalább két asszonyt – Mártát és Máriát – barátjaként kezelt, teljes mértékben felrúgta korának íratlan szabályait.
Jézus korában a rabbik úgy rendelkeztek, hogy a nemeket el kell különíteni egymástól. Úgy vélték, férfi és nő között a szabad érintkezés igen veszedelmes, mert a nőkben csak üresfejű kísértőket láttak, akiknek már a puszta jelenléte is kísértést jelentett. Jézus azonban a buja vágyak felgerjedését nem az asszonyok jelenlétéhez kötötte; helytelen reakció az, ami egy asszonynak csak bujasággal tud válaszolni. Ezért állt szóba Jézus asszonyokkal – még rosszhírű nőkkel is. Nehogy azt gondolja most valaki: "Jézusnak könnyű volt, hiszen bűntelen volt." Igen, Jézus bűntelen volt (és ma is az), de hús-vér férfi is volt, aki hozzánk hasonlóan mindenben megkísértetett (Zsid 4,15). Azt akarta, hogy élete példa legyen számunkra. Azzal, hogy nőkkel érintkezett, egy fontos dolgot akart mondani: minden akadály és kísértés ellenére megéri a másik nemmel barátkozni.
Egy egyedülálló férfi és egy egyedülálló nő közötti barátságban megvan annak a kockázata, hogy az egyik félben romantikus érzelmek ébrednek, amíg a másikban nem. Ennek ellenére egyedülálló férfiak és egyedülálló nők is köthetnek biztonsággal barátságot. Az a fő, hogy a kommunikáció mindig nyílt és őszinte maradjon, továbbá gondosan kerüljék a kétértelmű megjegyzéseket. Ha valaki azt mondja, hogy szigorúan csak "testvéri" barátságra vágyik, akkor úgy is kell viselkednie. Egy ilyen kapcsolatba nem fér bele egy késő esti, gyertyafényes vacsora. Ugyanakkor bármennyi időt tölthetnek együtt másokkal nyilvános helyeken. Egy hot dogos vagy sóspereces állatkerti séta nem egyenlő egy vacsorával vagy koncerttel. Ha a romantikus érzelmek csak az egyik szívben lángolnak fel, megjelenik a kapcsolatban a fájdalom. Ha viszont mindkét szív lángra lobban, annak csak örülhetünk! (Bölcs dolognak tartom, ha a közös barátok átsegítik a párt azon a kicsit nehézkes időszakon, amikor felfedezik, hogy a viszonyuk kezd elmélyülni.) Igen egészséges, ha egy romantikus kapcsolat barátságként indul, mert a felek tudják, mire számíthatnak, és kevesebb illúziót kergetnek majd.
Házas férfiak és asszonyok is lehetnek barátok, természetesen korlátok között. A kapcsolat kezdődhet véletlenszerűen, a férjek vagy a feleségek barátságán keresztül. Egyszer csak a két házaspár összejön, és remek négyest alakít. A barátunk felesége a barátunk és beszélgetőpartnerünk lesz. Amikor a feleségemmel, Debbie-vel elugrunk a barátainkhoz, Steve-hez és Sue-hoz, akkor a két zenész, Steve és Debbie, csakhamar lecövekel a zongoránál, én meg Sue-val, aki szintén tanár, pár méterrel arrébb, egy csésze kávé mellett vitatjuk meg az iskolai munkát.
Ezek a kapcsolatok több szinten is gazdagítanak bennünket. Megismerhetünk más életfelfogásokat és különböző szempontokat. A feleségemet is jobban megértem, ha a barátnője szemével nézem őt. Nem utolsósorban pedig egyszerűen örömet okoz, ha egy érdekes emberrel beszélhetek. Természetesen résen kell lenni, mert bármikor felébredhet a vonzalom, és sérülést okozhat. Egy házas férfi tehát ne maradjon kettesben egy férjes asszonnyal (ez a barátságukban a "jelenlét" korlátait jelenti). Ugyanígy kerülniük kell a túl bensőséges témákat is (ami a kitárulkozást módosítja), és inkább ragaszkodjanak ahhoz, hogy négyesben barátkozzanak. (Ha az egyik barát képes arra, hogy mederben tartsa a beszélgetést, lehet személyes témákról beszélgetni. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy elsősorban a két férfinak és a két nőnek kellene barátkoznia egymással, bár lehetnek kivételek. Mindenkit szeretnék azonban óvatosságra inteni ezen a téren anélkül, hogy törvényeskedő szabályokat állítanék föl.)
Eredményezhet-e egy férfi és nő közötti barátság fájdalmat és bűnt? Igen, mint ahogy minden jó dologgal – legyen az étel, ital, alvás, munka, szex, a technika csodái vagy a barátság – vissza lehet élni. A visszaélés lehetősége azonban nem zárhatja ki a barátság helyes formáit. Egyszerűen csak körültekintően kell barátkoznunk. (folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #50 Dátum: 2015. Január 06. - 21:44:46
A barátság akadályai



Kultúránkban a férfiak azért kapnak társadalmi elismerést, ha jól dolgoznak, eltartják a családjukat, jó férjek, apák, de azért nem, mert jó barátok. Persze ahhoz, hogy egy férfi jól végezhesse a munkáját, barátságosnak kell lennie. A szívélyes, illedelmes férfiak egydimenziós barátságokat kötnek, mert biztosítani szeretnék, hogy a telefonüzenetek ne maradjanak visszahívás nélkül, hogy a kedves gesztusok és apró szívességek ide-oda áramlását semmi se akadályozza.
Kultúránkban több millió barátságos férfi él, akinek még sincs barátja. Akár ezer emberrel lehetnénk kapcsolatban, akik közül ötven még a barátunk is
lehetne, de valahogyan egyik sem lesz azzá. Én ezeket a kapcsolatokat mindig az öntapadós jegyzettömböcskékhez szoktam hasonlítani (ún. post-it-notekapcsolatok): nagyon gyenge ragasztóval vannak összeerősítve, és könnyen elválnak egymástól. Társadalmunk a mélyebb emberi viszonyokat háromféleképpen is aláássa: 1.) a férfiasságról alkotott téves gondolatokkal, 2.) a rendkívüli mobilitással és 3.) az élvhajhász kultúrával. Talán a férfiasságról alkotott téves fogalmak a legelterjedtebbek és a legkártékonyabbak.
A 2. fejezetben már kifejtettük a két uralkodó téveszmét, a férfiasság keményfiú és gondos családfenntartó modelljét. Mivel a keményfiú egyedül küzd
meg a fájdalommal, és csendben szenved, csak önmagára támaszkodik és megelégszik önmagával, ami eleve lehetetlenné teszi a kitárulkozást. A gondos családfenntartó a hangsúlyt a kenyérkeresetre teszi, ami miatt hosszú órákat dolgozik, ezért nincs ideje az emberi kapcsolatokra. Nemegyszer megtörténik, hogy a gondos családfenntartó csak a család szükségleteinek a kielégítésére koncentrál, hogy képes a feleségét szinte lakat alatt tartani, korlátozva ezzel őt kapcsolatok kialakításában. Ami még ennél is alattomosabb: a "gondos családfenntartó" kifejleszti magában a képességet arra, hogy egy jobb állás érdekében bármikor bárhová elköltözzön. Ezzel pedig a mobilitás negatív oldalát erősíti.
A mobilitás annak a szabadságra épülő kultúrának a része, amelyet az amerikaiak oly nagyra értékelnek, pedig nagy kárára van a barátságnak, mert a
barátkozáshoz elengedhetetlen rendszerességet rendkívül megnehezíti. Véget vet annak az örömteli időszaknak, amikor a barátok újra meg újra felidézhetik a közösen átélt győzelmeket és bukásokat – a nagy játszmáról, a kiállhatatlan főnökről, a lehetetlennek tűnő feladatok elvégzéséről szóló történeteket. A mobilitás elválasztja egymástól a barátokat, és a férfiak nehezen állnak talpra. Igazából nem sok kísérletet tesznek a talpra álláshoz, így ez csak erősíti a gyökértelenséget. Amikor felszedjük a horgonyt, és magunk mögött hagyunk családot, történelmet, hagyományokat, megjelenik annak a kényszere, hogy új személyiséget találjunk ki magunknak. Már nincsenek körülöttünk a barátok és a családtagok, akik mindig emlékeztethetnének bennünket énünk legjobb és legrosszabb oldalaira…
A mobilitás még nem velejéig erkölcstelen, de a bölcs férfiak tudják, miként állhatnak ellen, amikor a karrier és az anyagiasság arra csábít, hogy minden kínálkozó alkalmat ragadjanak meg egy felkínált jobb pozícióért vagy fizetésért. Leleplezik magukban az egoistát, aki bedőlne az idegenek bókoló esküdözéseinek, hogy "Éppen ilyen emberre van szükségünk". Megszabadultak attól a naiv gondolattól is, hogy létezik ideális állás. Ugyanakkor szüntelenül emlékeztetik magukat arra, milyen értékesek és fontosak a barátok, és hogy milyen ritkán éli túl egy barátság a több száz kilométeres, kontinensnyi távolságot.                                                                                                                                                                       Gyűjtögető, "kaparj, kurta, neked is jut"-kultúránk szintén gyengíti a barátságot, különösen ami az autókat és a zöldövezeti külvárosokat illeti. Régen az emberek többnyire a közvetlen szomszédságban találtak barátokra. A helyi kisboltban egymásba botlottak, azután a hazafelé vezető, fák szegélyezte kis utcán megálltak egy jót beszélgetni. Ma már hatalmas bevásárlóközpontokban bóklászunk, ahol ismeretlen arcok suhannak el mellettünk, miközben csupa felesleges dolgot vásárolunk. Ezeket később igyekszünk túlzsúfolt szekrényeinkbe tömni. A nyári estéket pedig kényelmes, minden szórakozásra alkalmassá alakított, légkondicionált erődítményeinkben múlatjuk. A szomszédokkal való kötetlen kapcsolattartás ideje letűnt. A rendelkezésre álló szabad időt felemésztik a végtelennek tűnő ingázások és a "megfelelő" társadalmi tevékenységek.                           A kultúránkban eluralkodott szerzési vágy nem merül ki pusztán dolgok felhalmozásában. Élményeket is gyűjtünk a magunk és gyermekeink részére. Az élményszerzésnek szentelt idő viszont még a barátságokat is elmoshatja. Nem egy férfi az ifjúsági focicsapatban talált jó barátra, a gyermekek iránt táplált majomszeretet viszont téves elképzeléseket szül arra nézve, hogy a gyermek fejlődése érdekében mi mindent kell megtenni. Sok szülő gondolkodik úgy, hogy fontos gyermekük minden adottságát fejleszteni és minden szeszélyének engedni, biztosítva ezekhez a lehetőségeket. Így aztán szabadidejük jó részét azzal töltik, hogy különórákra és sportfoglalkozásokra járnak. Pedig a gyerekek úgy is szert tehetnek életre szóló tapasztalatokra, ha kis időre beülnek egy szobába, és bölcs felnőtteket hallgatnak. (folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #51 Dátum: 2015. Január 07. - 20:39:01
A barátság keresése


Láthatjuk tehát, miért nem tudott a barátság betörni a keresztyén közösségekbe. Akadály szép számmal van, kezdve a karrierizmustól egészen a férfiasságról alkotott téveszmékig. A barátság szenved az isteni szeretettel való összehasonlítástól, de az önzés növekedésének lehetőségétől is. Mindezek ellenére Isten elrendelte, megáldotta a barátságot, és példának adta, a jó élet részeként. A barátságon keresztül tanuljuk meg elkötelezni magunkat és ragaszkodni döntéseinkhez. Megtanulunk hallgatni, együttérezni, feltárni álmainkat és félelmeinket egy szeretetből fakadó aprólékos, fürkésző vizsgálódásnak. A barátság kigyógyítja az egyedülállókat a magányosságból, a házasokat a "nemek magányosságából". Dávid és Jonatán, Ruth és Naomi megmutatják, hogyan tanítják és ösztönzik egymást a jóra a barátok.
Bizonyos lelki leckéket csak a barátok tudnak nekünk megtanítani. Ők figyelmeztetnek rejtett gyengeségeinkre, de ők bátorítják rejtett erősségeinket is. Bizalmuk késztet arra, hogy a királyságért merjünk kockáztatni, és kiássuk eltemetett tálentumainkat. A barátság biztosítja a társas viszony egy másik formáját, ezáltal csökkenti a házasságra nehezedő nyomást. Bölcs tanácsaikkal, istenfélő életükkel a barátok továbbsegítenek bennünket az úton, amelyet Istennel járunk. A barátság nyugalmat ad a háborúságok idején, társaságot jelent az ellenségeskedés közepette és örömet hoz a társas viszonyba. A barátok együtt építik a harmonikus életet. Férfiak, ha ti mindezt el is hiszitek, keresnetek kell a barátságot.

KÉRDÉSEK

1. Hány igazán mély barátságot tartasz számon a magad életében? Mit adnak neked ezek a kapcsolatok? Hogyan tudnátok még többet kihozni ezekből a barátságokból?
2. Ha nincsenek barátaid, ennek vajon mi az oka? Mit kellene tenned ahhoz, hogy legyenek barátaid?
3. Mit tanulhatsz az asszonyoktól a barátság kérdésében? És ismerőseidtől?
4. Hogyan jellemeznéd az Istennel való barátságodat? Mit tanulhatsz azokból a bibliai példákból, ahol Istennek az Övéivel való barátságáról van szó?

Dan Doriani



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #52 Dátum: 2015. Január 08. - 18:08:25
7. A férfi a munkahelyén



Sok ember úgy gondolkodik a munkáról, mint tisztán világi tevékenységről, aminek aligha lehet köze az ember hitéhez. Azzal tisztában vannak, hogy a
munkahelyen nem szabad csalni vagy hazudni, talán még bizonyságot is tesznek; ezen túlmenően azonban a hit a magánügyük marad. Szinte soha nem teszik föl a munkával kapcsolatos alapvető kérdéseket: hogyan hat a meggyőződésünk például azokra az árukra, amelyeket gyártunk? Valamint arra, ahogyan azokat forgalmazzuk? A profit fontossága hogyan befolyásolja hitbeli látásunkat?
Az egyházban nem igazán esik szó ilyen dolgokról. A lelkészek arra biztatnak minket, hogy gondoskodjunk a családunkról, tartsuk meg a Tízparancsolatot – sokkal többet azonban ők sem mondanak. Annyira belemerülünk az egyházról és feladatairól szóló eszmefuttatásokba, hogy a munkát szinte figyelmen kívül hagyjuk.
Elfelejtjük, hogy Jézus első felhívása ez volt: "elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban (Mk 1,15). Nem azt mondta, hogy "Térjetek meg, mert az egyház már itt van". Jézus azért jött, hogy a királyságot hirdesse, nem pedig az egyházat. Az egyház mintegy előőrsként a királyság gyújtópontjában helyezkedik el, de a királyság sokkal tágabb fogalom, mint az egyház. Isten királysága az Úr királyi hatalomgyakorlása mindenek fölött. Mivel Isten mindenek fölött uralkodik, neki kellene alárendelnünk az élet minden területét, beleértve a munkát is. (folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #53 Dátum: 2015. Január 08. - 18:42:28
A munka mint kötelesség



A keresztyén férfi dolgozik. Pál azt mondta, hogy "ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék" (2Thessz 3,10), meg azt is: "ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az … rosszabb a hitetlennél" (1Tim 5,8). Arról is beszél, hogyan kell dolgozni: "Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint azt Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek" (Kol 3,23). Korábban már Salamon is ezt mondta: "Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van" (Préd 9,10).
Isten még a munka módját és a korlátait is meghatározza: "Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon" (2Móz 20, 9-10). Ez a parancsolat rendelkezik a munkáról és a pihenésről is. Tiltja mind a vég nélküli fáradozást, mind pedig a tunyaságot. Így írja le a Példabeszédek könyve a rest embert: "Vágyakozik a lusta lelke, de hiába, a szorgalmas lelke pedig bővelkedik" (13,4). Sőt ki is csúfolja: "Meddig fekszel, te rest, mikor hagyod abba az alvást? Még egy kis alvás, egy kis szunnyadás, összetett kézzel fekvés: így tör rád a szegénység, mint útonálló, és a szűkölködés, mint egy fegyveres ember" (6,9-11). (folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #54 Dátum: 2015. Január 08. - 18:53:33
A munka mint isteni tevékenység



Mivel a Biblia Istene maga is munkálkodik, a munka isteni tevékenység. Isten eltervezte, megteremtette és alakította a valóságot. Színekkel és madarakkal díszítette az eget a földi állatok, növények és ásványok fölött. Világokat hívott életre, majd úgy formálta azokat, hogy az Ő dicsőségét hirdessék (Zsolt 8,2; 19,2). Amikor munkáját bevégezte, megpihent, meghatározva ezzel a munka és a pihenés ritmusát. Ma is gonddal ápolja és felügyeli a teremtett mindenséget (Zsolt 104,10-22). A Szentírásban Isten gyakran kertészhez, fazekashoz, pásztorhoz, magvetőhöz, építőmesterhez, takácshoz, sátorkészítőhöz és királyhoz hasonlítja magát.
Jézus is örömét leli a munkában, hiszen ezt mondja: "Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját" (Jn 4,34). Addig munkálkodik, amíg világosság van; márpedig az idő sürgette (Jn 9,4). Az Atya gyönyörködött a teremtésben, és mindent "igen jónak" ítélt. A Fiú is elégedett volt, hogy elvégezte a rábízott feladatot, a megváltást. Amikor teljesítette a küldetését, ezt mondta: "Elvégeztetett" (Jn 19,30).
A munka tehát Istentől kapott és általa elrendelt tevékenység. Egy kegyes férfi ugyanolyan pozitívan viszonyul a munkához, mint az Úr. Örülünk, ha
végezhetjük az Ő munkáját, miközben elfogadjuk a tőle kapott megbízatást, hogy az Ő nevében uralkodjunk a teremtett világon. Mi vagyunk a király alkormányzói, az elnök helyettesei.
Ideális esetben a munka és a játék közötti határ elmosódik, mert a munkában megjelent örömünk Istennek a bennünk való örömét tükrözi vissza. A munka, a játék összpontosított figyelmet követel, ugyanakkor, miközben a megfelelő dolgot a megfelelő módon és időben végezzük, mi is épülünk általa. Amikor azt végezzük, amit Isten ránk szabott, nem merülünk ki, hanem megerősödünk. Az Istentől kapott feladatokra koncentrálunk, és közben a Tőle kapott adottságainkat használjuk, így nagyon közel kerülünk hozzá. Áldást hozunk önmagunkra és az emberiségre is. Az órák hamar elröpülnek, a munka pedig az Istennel való együttműködéssé változik. Nehémiás csodálatosan írta ezt le, amikor elbeszélte, hogyan építették újjá a zsidók Jeruzsálem kőfalait. Először azt mondta, hogy a fal felemelkedett, mert "a nép nagy kedvvel dolgozott" (Neh 3,38). Később azt írta, hogy felépült a fal, mert "Istenünk segítségével lehetett véghezvinni ezt a munkát" (6,16). Ennek az összmunkának a láttán az az imádság van a szívünkben, hogy "kezeinknek munkáját tedd maradandóvá" (Zsolt 90,17). "Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők" (Zsolt 127,1). (folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #55 Dátum: 2015. Január 08. - 19:15:10
A munka mint kényszer



A munka azonban nem mindig ilyen nemes dolog. Gyakran kudarcokkal, kínkeserves fáradsággal jár. Ezért sokszor kétségbe vonjuk a Biblia munkával
kapcsolatos, fennkölt ideáljait. Gondoljunk csak a portások, pénztárosok, futószalag mellett dolgozó munkások fásult arckifejezésére. A legegyhangúbb
munkák nagy részét mára ugyan gépek vették át, az embernek mégis felügyelnie kell azokat. Egy dolgozó így fogalmazott:

“Tedd rá, vedd le! Tedd rá, vedd le! Közben meg se próbálok gondolkozni. Ha odaállítanálak egy raktárépület ajtajába, és eléd tolnék egy targoncát
ötven darab ötvenkilós krumpliszsákkal, és ötven ilyen targonca lenne, és azokat kéne egész nap rakodnod, szerinted milyen gondolataid lennének a
krumplival kapcsolatban? … Sokszor egy öszvérnek, egy kiöregedett öszvérnek érzem magamat.”


Bármennyire szörnyen hangzik, a fent leírt munkát össze sem lehet hasonlítani az elmaradott országok kétkezi munkásainak helyzetével. Indiában láttam például egy csoport embert, akik ásókkal tisztították meg a terepet egy négyszintes épület számára: a törmeléket szalmakosarakba lapátolták, azokat pedig a fejükön egyensúlyozva áthordták egy 450 méterrel arrébb lévő mélyedéshez, ott kiborították, és visszasétáltak. Munkagépekre természetesen nem volt pénzük, de azt azért megkérdeztem, hogy miért nem szereznek be legalább egy talicskát. Vendéglátóm elmagyarázta, hogy ha vennének néhány taligát, azoknak azonnal lába kelne, rosszakra pedig nem érdemes pénzt költeni. Indiában különben sem szempont a hatékonyság. Nem lehet munkát adni mindenkinek. Ezért jobb, ha mindenki csinál valamit, akármi legyen is az.
Kezdetben ez nem volt így. Isten még a bűneset előtt másként rendelkezett a munkáról. Amikor azonban a bűn belépett a világba, a munka küszködéssé vált, és attól kezdve az arc verejtékével, valamint a tövisek és bogáncsok okozta kilátástalanság-érzéssel jár együtt. Mára a bűn átjárja a munka valamennyi területét. A hétfőn reggel összeszerelt autók lehet, hogy megsínylik a másnaposságot. A péntek délután elkészülő tervek könnyen válnak a sietség és kapkodás áldozataivá. A bűn jelenléte azt eredményezi, hogy az emberek gyakran a könnyebb utakat és megoldásokat választják, miközben kifogásolható termékeket állítanak elő, és ezzel becsapják a vevőket. Ebből következik, hogy a nagyvállalatok igyekeznek tönkretenni a kisvállalatokat, mert azoknak jobb minőségű áruik vannak. A tudatlanság és rosszindulat ilyen elegyéből sok fájdalom származik.
Talán mindannyian szembesültünk már a munkát sújtó átokkal. Iskoláskoromban vállalt nyári munkáim mind-mind arra ösztönöztek, hogy később majd valamilyen diplomás – legalábbis koszmentes – foglalkozást űzzek. Szedtem krumplit kézzel a tűző napon. Mosogattam olyan hőségben és piszokban, hogy arról álmodoztam, bárcsak kineveznének pincértanulónak. Házakat festettem, teherautókról rakodtam le, tetőt cserepeztem, gépeket tisztítottam, és lyukakat vágtam falakba, csakhogy egyetlen dollárt keressek. Az apró részletek talán eltérnek egymástól, azt azonban mindenki tudja, hogy a munka lehet izzasztó, veszélyes, kimerítő, megalázó és – ami a legrosszabb – unalmas. A diplomás munkahelyek ennek ellenére semmilyen enyhülést nem hoztak. A frusztrációnak csak a formája változik, a valóság azonban nem.
A bűneset a ház körüli munkát is bemocskolja. Az építés vezetők lekapirgálják a talaj felső, termő rétegét, és eladják vagy pedig egyszerűen kidobják azt; ezért kell minden növényt cserepekben nevelnünk. Ha jó a talaj, a kertünket letarolják a bogarak és a rágcsálók. Munkánk többnyire abból áll, hogy megkíséreljük enyhíteni a bűneset következményeit.
A bukottság állapota több annál, hogy a dolgok elromlanak. Azt sem látjuk világosan, hogy munkánkkal kapcsolatosan mik is a helyes célok. Rosszul
ítéljük meg adottságainkat és elhívásunkat, s néha megszállottan kutatjuk a számunkra megfelelő munkát, hogy használni tudjuk képességeinket, és elkerüljük az összes elképzelhető kudarcot. Még ha meg is találjuk a megfelelő hivatást, akkor is előfordulhat, hogy rosszul bánunk az energiáinkkal. Ismerek egy keresztyén ügyvédet, aki sikeres kalandregényíró lett. Első műve, amelyet a mai napig nem adtak ki, egy második világháborús berepülő pilótáról szóló regény volt. Amikor a regényt az összes, számba jöhető kiadó elutasította, elkezdett a könyv folytatásán dolgozni! Feltehetnénk a kérdést, hogy miért írja meg valaki annak a regénynek a folytatását, amelyet valószínűleg soha senki nem fog elolvasni. A mi rendkívül tehetséges emberünknek mégis hat hónapjába telt, míg ezt a kérdést feltette magának, és új könyvbe kezdett, ami végül óriási példányszámban kelt el.
A bűn miatt még elért sikereinket is hajlamosak vagyunk félremagyarázni. Büszkék leszünk magunkra, irigyeljük riválisainkat, és egyre mohóbban vágyjuk a nyereséget. Salamon ezt mondta:

“Aki szereti a pénzt, nem elégszik meg a pénzzel; sem a jövedelemmel az, aki szereti a vagyont. Ez is hiábavalóság! Ha szaporodnak a javak, szaporodnak a fogyasztói is; mi haszna van hát belőlük a gazdának? Legfeljebb, hogy szemlélheti. Édesen alszik, aki dolgozik, akár keveset, akár sokat eszik; a gazdagot ellenben nem hagyja nyugodni a jóllakottság.” – Préd 5,9-11 (folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #56 Dátum: 2015. Január 19. - 19:47:41
Múltbéli felfogások a munkáról


Ha a munkánkat szeretnénk Istennek ajánlani, először is meg kell tanulnunk helyesen gondolkodni róla; nem szabad engednünk, hogy a legújabb
menedzsment-elméletek vagy a főnökünk rendeletei rángassanak kötélen bennünket. Mivel munkánkban az élet emelkedett volta, ugyanakkor haszontalansága összeütközésbe kerülnek, sürgős pásztori vezetésre van szükségünk. Sajnálatos módon azonban a munkával kapcsolatos gondolatok története nem sok segítséget nyújt.
Az életről, Istenről, munkáról feltett legalapvetőbb kérdésekre a válaszok mindig összefüggenek. Ilyen kérdéseket teszünk fel: Ki vagyok én? Miért vagyok itt? Mi a baj ezzel a világgal, és hogyan lehet megjavítani? Mi az én dolgom? Mi a jelentősége az emberi történelemnek? Van egyáltalán Isten? Ha igen, milyen a természete? Istenről való látásunk alakítja a véleményünket a munkáról, a munkáról alkotott képünk pedig befolyásolja elképzelésünket Istenről. Azok, akik megvetik a munkát, hajlamosak azt gondolni, hogy Isten is így érez. Ha viszont az élő Isten munkálkodik és úgy
álmodta meg az emberiséget, hogy az dolgozzon, akkor nekünk a munkát becsülnünk kell. (folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #57 Dátum: 2015. Január 19. - 19:53:47
A munka görög értelmezése



A görögök és néhány római is úgy látták, hogy "a munka átok és semmi egyéb", tagadhatatlan rossz, amit minden áron el kell kerülni. A legtöbb görög
számára a kézművesek, kereskedők, földművesek munkája minden emelkedettséget nélkülözött. A munka elrabolta az embertől azt az időt, amit baráti kapcsolatok ápolására és a polgárok jogainak gyakorlására kellett volna fordítania. Hésziodosz szerint a munka Érisztől, a viszály istennőjétől származik, és Pandora szelencéjéből szabadult ki Zeusz büntetéseként. Cicero a munkát méltatlannak és hitványnak minősítette. A görögök szemében a munka a vadembereknek és a rabszolgáknak kijáró teher volt. Szerintük a dolgozók olyanok voltak, mint a vadállatok: világra jöttek, szaporodtak, dolgoztak és meghaltak, semmi jelet nem hagyva maguk után. A görög értékrendben az elmélkedő, szemlélődő életmód és a szabadság nem volt egyenlő szinten a testi szükségletekkel. A fizikai életet a legtöbben nagyon kevésre tartották, azonban az embernek teste van, s a testet táplálni, ruházni és ápolni kell, amíg a földi lét tart. A test kényszeríti az embert a munka végeláthatatlan monotóniájába. Ezért a szerencsésebbek
rabszolgákat tarthatnak, hogy azok gondoskodjanak róluk, munkájukkal szabadságot adva a nemesebb lelkeknek.
A görögök munkával szemben érzett ellenszenvét az isteneik világa tükrözi és támogatja. A mitológia istenei tunya láblógatók voltak, a legkülönfélébb
örömöknek hódoltak, és előszeretettel avatkoztak be az emberek életébe, ügyeibe. Arisztotelész istene a mozdulatlan mozgatórugó, az "elsődleges ok" volt. A görögök tehát mélységesen megvetették a munkát. (folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #58 Dátum: 2015. Január 19. - 20:04:10
A munka középkori értelmezése



Az ókor és a középkor teológusai szintén kevésre tartották a munkát. A legtöbben prédikátorok, szerzetesek voltak, akik legfőbb életcélul az Istenről való elmélkedést tűzték ki. Mivel a munkás élet akadályozza az elmélyülést, a lelki férfiak kivonultak a világból, és kolostorokban éltek, hogy imádságban és elmélkedésben tudjanak Istenre összpontosítani. A szerzetesek csak azért dolgoztak, hogy testüket életben tartsák, kerüljék az ellustulást, és önfegyelmet tanuljanak. A munka lelki értékét abban látták, hogy a munkával járó fájdalom és megaláztatás összetöri a büszkeséget, élesztgeti a bűnbánatot. Azt gondolták, hogy a szegények részére végzett jótékonykodás erényes cselekedet volt. Az ilyesfajta áldozatok megelégítik Istent, mondták, az embernek pedig érdemeket szereznek, amelyek által könnyebben üdvösségre jut.
A középkori keresztyének úgy vélték, hogy a munka az ember javára, céllal adatott. Táplálta a testet, alázatban tartotta a lelket, és megelégítette Istent. A munkának azonban nem volt számukra semmilyen belső értéke, mert közvetlen módon nem tanított semmire. A munka alábecsülése két forrásból táplálkozott.
Abból, ahogyan a görögök viszonyultak a testi élethez, sok mindent átvettek, és az üdvösségről is elég zavaros elméleteket gyártottak. Hitték, hogy Isten kegyelmes, de azt is gondolták, hogy ezt az isteni kegyelmet saját jócselekedeteikkel és vallásos hitbuzgalmukkal ki kell egészíteni.
Talán ennyi idő távlatából könnyen bírálgatjuk ezeket a nézeteket, pedig mi is megtaláltuk a módját annak, hogyan válasszuk szét a hitet és a munkát. Nagyon sokan nem is gondolkoznak el azon, hogy milyen kapcsolat van a munkájuk és a hitük között. A keresztyének elhatározzák, hogy mindig igazat mondanak, betartják az ígéreteiket, és nem dolgoznak vasárnap. Hitüknek azonban sokszor már nincs hatása az általuk gyártott termékekkel kapcsolatos üzleti döntéseikre, vagy arra, hogy milyen úton adják el azokat. Keresztyének ezrei állítanak elő, forgalmaznak és árulnak dohányárut, alkoholt, lottószelvényeket, sőt még pornográf termékeket is anélkül, hogy feltennék maguknak a kérdést: vajon tényleg ez a legmegfelelőbb módja annak, hogy pénzt keressenek?
Túl sokan vagyunk, akik akkor gyakoroljuk a hitünket, amikor elmegyünk vasárnap templomba, miközben elfelejtjük, hogy mi vagyunk a templom, mindennap. Isten képviselői vagyunk, az Ő királyságának élharcosai. Munkavégzés közben is a királyság hű állampolgáraiként kell viselkednünk. Ha valaki nem tudja, miként élje meg a hitét munkavégzés közben, az legalább kezdjen el imádkozni, és keressen hasonló gondolkodású hívőket, hogy buzdítani tudják egymást. (folyt. köv.)

Dan Doriani



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #59 Dátum: 2015. Január 19. - 20:20:59
A munka értelmezése a reneszánsz és a reformáció korában


A reneszánsz korában élő keresztyéneknek világosabb látásuk volt Istenről, következésképpen a munkáról is másként vélekedtek. Isten az ő szemükben egy kozmikus kézművesmester volt, és nem egyfajta passzív, távolba vesző értelem. Leginkább azzal mutatta meg bölcsességét és hatalmát, hogy megteremtette a világmindenséget. A reneszánsz gondolkodók Istent "az isteni kézművesnek", "a legfőbb teremtőnek", "a leghatalmasabb építésznek" nevezték. Ennek eredményeképpen az elmélkedésen kívül nagyra becsülték a kézművességet, az ipart, a profitszerzést és a munkát is. Giordano Bruno szerint a munka azért jó dolog, mert segít az embernek fejleszteni kreatív képességeit, ami végül oda vezet, hogy hatalma alá hajthatja a földet, és ezzel teljesíti Ádám küldetését, amelyet a teremtéskor Istentől kapott. A reneszánsz világ tagadta, hogy a munka
állatiasítja az embert, hiszen az állatok gondolkodás és változatosság nélkül tevékenykednek, ösztönös magatartásukat szigorú szabályok irányítják. Ezzel szemben az ember használja a képzeletét. Tervez és kivitelez. Teljesen újszerűen használja, állítja össze és módosítja a természetben rendelkezésére álló anyagokat. Világos tehát, hogy a mi munkánk egyrészt állati, másrészt viszont isteni.
A reformáció egy lépéssel tovább mozdult, és még jobban megszilárdította a munka pozícióját. Luther Márton kijelentette, hogy a trágyát lapátoló földművesben és a tehenet fejő szolgálólányban – ha azok hűséggel végzik a munkájukat – Isten éppen úgy a kedvét leli, mint az Igét hirdető vagy imádkozó lelkészben. Isten rendeli el a különböző hivatásokat vagy "állásokat", amelyeket életük során a férfiak és nők elfoglalnak. Ezekben válunk Isten szerető és előrelátó gondoskodásának a hirdetőivé. Munkában buzgólkodó emberi kezek által hallgatja meg Isten az Ő gyermekeinek az imádságait. Este "a mi mindennapi kenyerünk"-ért könyörgünk, hajnalban pedig felserkennek a pékek, hogy megsüssék azt. Biztonságos utazásért imádkozunk, a szerelők meg rendben tartják az autókat és a repülőgépeket. Ha hűségesen helytállunk hivatásunkban, a mezítelenek ruhához, az éhezők ételhez jutnak, a betegek kezelést, a tudatlanok képzést kapnak. A munka Isten jó tetszésére van, minket pedig megerősít, de nem arra adatott, hogy rajta keresztül szolgáljunk rá Isten áldásaira vagy hogy azzal tanítsuk lelkünket alázatra. Ehelyett a munka segítségével tudjuk úgy szeretni felebarátunkat, mint magunkat.
Kálvin és a puritánok egyetértettek abban, hogy Isten gyönyörködik a becsületes világi hivatásokban dolgozó emberekben. Tulajdonképpen minden feladat, legyen az bármilyen alantas is, értékes Isten szemében, ha arra hívattunk el. Természetesen vannak tisztességtelen munkák is. Egy keresztyén ne legyen kocsmáros, ne űzzön szerencsejátékot, és ne válasszon olyan foglalkozást, ami bűnnel jár. Kálvin mégis úgy gondolta, hogy azzal tiszteljük Istent, ha tervezünk, előállítunk, forgalmazunk és eladunk. Kálvin hitte, hogy Isten aktív és hatékony, nem egy olyan isten, aki bástyákkal körülzártan, önelégültségben lakozik. Ezért vallotta, hogy Istent az aktív munkával tiszteljük, amikor dolgokat készítünk.
Kálvin vállalkozó volt. Genf kormányzótestületében tevékenyen vett részt. Adó- és ingatlankedvezményeket javasolt, hogy a kelmegyártókat a városba csalogassák, így oldva meg a várost elözönlő, francia protestáns menekültek munkavállalási gondjait.
Kálvin és Luther gondolatai ma is központi helyet kapnak a munkáról alkotott keresztyén felfogásban. Mindketten óvakodtak attól, hogy az életet szent és világi területekre osszák. Kiemelték azt, hogy az ember a leghétköznapibb feladatok elvégzésével is tudja Istent dicsőíteni. Kálvin szerint a Sátán sugallja azt a hamis gondolatot az embernek, miszerint Isten nem szentel különösebb figyelmet olyan dolgokra, mint a hivatásunk vagy pedig a házimunka. Ebben a földi életben még a rutinmunkának is helye van, Istent még ezekben is tudjuk szolgálni. Munkánkkal nemcsak családunkról gondoskodunk, hanem áldást hozunk az emberiségre.
Kálvin és a többi reformátorok nem voltak mindenben egy véleményen. Luther és a puritánok úgy vélték, a társadalmi felépítmények többé-kevésbé változtathatatlanok. Arra biztatták az embereket, hogy a társadalmi gyakorlat szerinti helyükön vagy osztályukban végezzék szolgálatukat. Kálvin azonban meg volt arról győződve, hogy a társadalom egészét meg lehet reformálni. Arra kell kísérletet tennünk, hogy a jog előmozdításával újjá formáljuk a társadalmi struktúrákat, mert nemcsak az egyén, hanem a társadalom is elbukott.
A rossz társadalmi struktúrákban nehezebb igazul élni. Legyen bármilyen melegszívű is egy rabszolgatartó, az örök rabszolgaság rendszere jogtalan ellenőrző hatalmat biztosít a tulajdonosnak. Ehhez hasonlóan a kasztrendszerek is kitermelik az előítéleteket és a társadalmi súlypontokat. A mai Amerikában az iskolai körzetek közötti szélsőséges egyenlőtlenségek miatt a szegény szülők képtelenek megfelelő képzésben részesíteni gyermekeiket. Számos szakértő vallja, hogy a jelenlegi közlekedési rendszerek a virágzó elővárosokat részesítik előnyben a belvárosok és a vidék rovására.
A reformátorok két sarkalatos megállapítást tettek. Az első: nincs olyan munkahely, amely teljesen világi lenne. Lehet egy hely nagyon sötét, lepusztult, Isten mégis igényt tarthat rá. Másodszor: Isten a munkán keresztül formál bennünket. Ezeknek az elveknek az alapján lehetünk a munkahelyünkön Isten gyermekei, és ezért gyakorolhatjuk ott is az Ő hatalmát. (folyt. köv.)

Dan Doriani