Szerző Téma: A tékozló Isten és két elveszett fia  (Megtekintve 17806 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Dátum: 2014. Január 01. - 21:35:29
Bevezetés


E rövid könyv a keresztyénség alapüzenetéről, az evangéliumról szól. Ezért akár bevezetőként is szolgálhat a hitbe azoknak, akik még nem ismerkedtek meg a keresztyén tanítással - és újra bevezetheti azokat, akik egy ideje elvesztették a kapcsolatot a keresztyénséggel.
De a könyvet nem csak "keresőknek" szánom. Sokan vannak olyanok, akik egész életükben hívőként éltek, akik úgy érzik, pontosan értik a keresztyénség alapvető mondandóját, s akik azt gondolják, már nincs szükségük szamárvezetőre. Ám ideje felkapnunk a fejünket, ugyanis pontosan abból lehet tudni, hogy nem ragadtuk még meg az evangélium egyediségét, radikalitását, hogy azt hisszük, nagyon is jól megragadtuk. Olykor az évtizedek óta templomba járó embereket is annyira magával ragadja és kimozdítja egy-egy keresztyén üzenet friss, újszerű értelmezése, hogy azt érzik: újra megtértek. Ezért könyvemet éppen úgy szánom annak, aki kíváncsi kívülállóként közelít hozzá, mint annak, aki már régóta belülről szemléli a vallást. Jézus ezt a két embertípust "ifjabb" és "idősebb testvérnek" nevezte a tékozló fiú híres példázatában.
Ezt a jól ismert történetet tárgyalom tehát, amely Lukács evangéliumának 15. fejezetében szerepel, és belőle igyekszem eljutni a keresztyén hit szívéig. A történet igen egyszerű. Volt egy apa, és annak volt két fia. A kisebbik fiú elkérte az örökség rá eső részét, s miután megkapta, egyből elment egy messzi országba, ahol az egészet mindenféle hedonista, testi örömökre költötte. Aztán bűnbánóan hazament, és meglepetésére az apja tárt karokkal fogadta. Ez viszont felbőszítette az idősebbik fiút. Az a történet vége, hogy az apa kérleli elsőszülöttjét, hogy vegyen részt az öccse üdvözlésében, és ő is bocsásson meg neki.
A felszínen talán nem annyira megragadó ez a történet. Ám ha Jézus tanítását egy hatalmas tóhoz hasonlítjuk, akkor ez a példázat az egyik legtisztább öböl, ahol leláthatunk a fenékig. Sokat írtak már róla, és az elmúlt években is megjelent néhány kitűnő értelmezése. Ami engem illet, én egy igemagyarázat segítségével értettem meg. Ez volt az első, amelyet dr. Edmund P. Clowneytől hallottam - vagy harminc éve. És ez az igehirdetés megváltoztatta a keresztyénségről való addigi gondolkodásomat. Úgy éreztem, hirtelen a keresztyénség lényegére tapintottam rá, ahogy soha azelőtt.
A tékozló fiú történetéhez azóta is vissza-visszatérek, hogy tanuljak belőle. Egyetlen más textus magyarázatával sem bátorítottam, segítettem annyi embert, mint ezzel. Egyszer külföldön, tolmácsolással prédikáltam. Később írt nekem a tolmács, és elmondta, hogy amint erről a paraboláról beszélt, rájött, hogy az olyan, mint a szívének irányított nyílvessző. Nem kevés töprengés és vívódás után ez az ember hitre jutott. És még sokan mondták nekem ugyanezt: e történet megértése megmentette a hitüket, a házasságukat és némelyeknek szó szerint az életét is.
Az első öt fejezetben magát a példázatot értelmezem, a hatodikban arra térek rá, hogyan világítja meg ez a történet a teljes Biblia mondanivalóját, a hetedik fejezetben pedig azzal foglalkozom, hogy a történet üzenete miképpen valósulhat meg az életünkben, mindennapjainkban.
Nem a közkeletű nevén emlegetem a példázatot, mert az nem csupán "a tékozló fiú története" - helytelen volna ugyanis csak az egyik testvérre összpontosítani. Jézus sem azt mondja, hogy itt csak egy fiúról van szó. "Egy embernek volt két fia", így kezdi a történetet. A parabolának az idősebb testvér épp olyan fontos szereplője, mint a fiatalabb; s az apa nem kevésbé fontos, mint a fiai. S amit Jézus itt a bátyról, a nagyobbik fiúról mond, az a Biblia egyik legfontosabb üzenete számunkra. "A két elveszett fiú története" - ez lenne a pontos elnevezés.
A "tékozló" nem azt jelenti, hogy valaki önfejű vagy szeszélyes - az értelmező kéziszótár ezt a szinonimát használja: "pazarló". A tékozló ember addig költ, míg mindenét el nem pazarolja. Ezért az apára is használhatjuk a kifejezést. Tékozló bőkezűséggel köszöntötte bűnbánó fiát, egyáltalán nem törődött vele, hogy az mit követett el ellene, nem olvasta a fejére a tetteit, és nem kért kártérítést az eltékozolt vagyonért. Ez a viszonyulásmód bőszítette fel a nagyobbik testvért - és valószínűleg az egész közösséget is.
A történetben az apa a Mennyei Atyát jelöli, akit Jézus mindenkinél jobban ismert. Pál apostol ezt írja: "Isten ... Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgy, hogy nem tulajdonította nekik vétkeiket" (2Kor 5,19). Jézus a minden vagyonát ránk áldozó Istent mutatja meg a példázatban, aki pazarlón, tékozlón szeret minket, gyermekeit. Ez a megfontolások nélkül áradó szeretet a mi reménységünk, amely megváltoztatja életünket - és egyben ez ennek a könyvnek a témája.

Timothy Keller



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #1 Dátum: 2014. Január 02. - 13:31:43
A példázat

Lukács 15,1-3.11-32

      

A vámszedők és a bűnösök mindnyájan igyekeztek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: "Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük." Ő erre ezt a példázatot mondta nekik...

Azután így folytatta: "Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára!Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek. Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történik itt. Mire a szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte. Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott."



Nem elérhető Jazmin

  • Aktív fórumozó
  • *
  • Hozzászólások: 875
  • Nem: Nő
Válasz #2 Dátum: 2014. Január 02. - 13:51:37
Amen! Aldott igek! Megteresemkor ebbol volt tanitas.Isten ravilagitott arra,hogy bar gyulekezetbe nottem fel,nem vagyok cseppel sem kulonb a tekozlo fiunal.Elveszett bunos vagyok!HALA NEKI,HOGY ELFOGADOTT ES MEGBOCSATOTT! 

Az Isten szeretet.  1 Jan 4:16


Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #3 Dátum: 2014. Január 02. - 14:14:45
1. Jézus hallgatósága

"...mindnyájan igyekeztek Jézushoz, hogy hallgassák őt."

Kétféle ember

A példázat legtöbb értelmezése arra összpontosít, mi történt a fiatalabb testvérrel, a "tékozló fiúval", hogyan hagyta el otthonát és hogyan tért vissza. Ám így elsikkad a történet valódi üzenete, hisz nemcsak egyetlen testvér szerepel benne, hanem kettő, s a maga módján mindegyikük megtestesíti egy-egy útját az Istentől való eltávolodásnak. Ugyanígy, mindkettő a maga sajátos módján keresi az Isten országát, az abba való befogadtatást.
Fontos észrevennünk a történeti kontextust, amelybe a szerző Jézus tanítását beágyazza. Az első két versben Lukács elmondja, hogy kétféle csoport gyűlt össze Jézust hallgatni. Egyfelől eljöttek a "vámszedők és a bűnösök". Őket a történetben a fiatalabb fiú testesíti meg. Ezek az emberek fittyet hánytak a Biblia erkölcsi parancsaira és a vallásos zsidók tisztasági előírásaira. "Kicsapongó életet" éltek. Mint az ifjabb testvér, ők is "elköltöztek egy távoli vidékre", amikor hátrahagyták családjuk és társadalmuk hagyományos erkölcseit.
A hallgatóság másik csoportját a "farizeusok és az írástudók" alkották, őket képviseli a példázatban az idősebb fiú. Neveltetésüktől fogva betartották a hagyományos tanítást. Tanulmányozták és tisztelték az Írást. Hűségesen jártak istentiszteletre, folyton imádkoztak.
Lukács kevés eszközzel, visszafogottan, de pontosan bemutatja, mennyire más a két csoport válasza Jézus mondandójára. Az "igyekeztek" ige görög eredetijének folyamatos igeideje arra utal, hogy Jézus nyilvános szolgálata során mindvégig mintegy mágnesként vonzotta a fiatalabb testvéreket. Folyton körülötte rajzottak. Ez pedig zavarta és dühítette az erkölcsös életvitelű egyházfiakat. Lukács így foglalja össze zúgolódásukat: "Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük." Leülni és együtt enni valakivel az ókori Közel-Keleten az elfogadás jele volt. "Hogy merészelhet Jézus ilyen bűnösökhöz közeledni? - mondogatták. - Ezek az emberek sosem jönnek el a mi istentiszteletünkre! Vajon miért tetszik nekik Jézus tanítása? Az igazságot mi tanítjuk, nem pedig Jézus. Nyilván ő csak azt mondja nekik, amit hallani szeretnének."
Akkor tehát kinek szól Jézus tanítása e példázatban? A második csoportnak, az írástudóknak és a farizeusoknak. Jézus az ő hozzáállásukra válaszol ezzel a történettel. A két testvér története feltárja az idősebb fiú lelkét, és szívhez szóló kéréssel zárul: változzon meg!
Évszázadokon át úgy tanították e szöveget a templomokban és a hitéleti képzéseken, hogy szinte minden más értelmezést kizárva a bűnbánó kisebbik fiát irgalommal visszafogadó apa állt a középpontban. Amikor először hallottam ezt a történetet, elképzeltem Jézus közönségét, amint könnybe lábadt szemmel hallgatja, hogy Isten mindig szeretni fogja és mindig visszafogadja őket, nem számít, mit tettek. Ha így tálaljuk, akkor szentimentális szósszal öntjük le a példázatot. Ennek a történetnek célpontja nem a megrögzött bűnös, hanem a vallásos ember, aki mindig a Biblia szerint cselekszik. Jézus nem az erkölcstelen kívülállókhoz, hanem a jó erkölcsű belülvalókhoz szól itt. Meg akarja mutatni nekik, hogy vakok, kicsinyesek, önelégültek, és hogy mindez tönkreteszi saját lelküket és a körülöttük élőkét is. Nagy tévedés tehát azt gondolni, hogy Jézus elsődleges célja ezzel a történettel az, hogy a fiatalabb testvéreket biztosítsa feltétel nélküli szeretetéről.
Nos, az egykori hallgatóság nem fakadt sírva a történettől - sőt, felháborodott, megsértődött, feldühödött. Jézus nem a szívünket akarja megmelengetni, hanem össze kívánja zavarni a kategóriáinkat. Provokálja a közkeletű istenképet, bűn- és üdvösségfelfogást. A történet feltárja a kisebbik fiú destruktív önközpontúságát, de erősen elítéli a báty moralizáló életfelfogását is. A vallásos és a vallástalan ember egyaránt spirituálisan elveszett, mondja Jézus: mindkét életút zsákutcába vezet - az Isten megközelítésére vonatkozó minden emberi elképzelés téves. (folytatjuk)

Timothy Keller



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #4 Dátum: 2014. Január 02. - 14:18:32
Amen! Aldott igek! Megteresemkor ebbol volt tanitas.Isten ravilagitott arra,hogy bar gyulekezetbe nottem fel,nem vagyok cseppel sem kulonb a tekozlo fiunal.Elveszett bunos vagyok!HALA NEKI,HOGY ELFOGADOTT ES MEGBOCSATOTT!

Isten engem is ezáltal a példázat által mentett meg. Nekem is megmutatta, hogy elveszett bűnös vagyok. Hála neki, hogy elfogadott és megbocsátott!

 vszeretet4



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #5 Dátum: 2014. Január 02. - 16:38:07
Miért szeretik az emberek Jézust, és miért nem szeretik az egyházat


A fiatalabb és az idősebb testvérek ma is körülvesznek bennünket, a családban éppúgy, mint a társadalomban. A családban többnyire az elsőszülött szokott lenni a szülők támasza, a felelősségteljes utód, aki igyekszik megfelelni az elődök normáinak. A kisebb gyerek pedig többnyire a lázadó, a szabad szellem, aki kortársai elismerésére és közösségére vágyik. A nagyobbik testvér felnő, állásba megy, anyu és apu közelében telepszik le - a fiatalabb testvér meg inkább a nagyvárosok trendi és pezsgő negyedeit választja.
Ezekről a természetes vérmérsékleti különbségekről csak nemrég kezdtünk el többet gondolkodni. A 19. század első felében az iparosodás nyomán új középosztály jött létre, a polgárság, amely szigorú munkamorállal és szigorú erkölcsiséggel vetette meg identitásának alapjait. A polgáriasult rétegnek tulajdonított képmutatásra és merevségre válaszul létrejöttek a művészközösségek, ilyen volt Henri Mulger köre az 1840-es évek Párizsában vagy a Bloomsbury-csoport Londonban, majd a Greenwich Village beatköltői, illetve ilyenek a mai indie-rock irányzatok. A bohémek a konvenciókkal szemben a szabadságot, a személyes autonómiát hangsúlyozzák.
A modern társadalom kulturális csatározásaiban újra és újra ez a temperamentumbeli különbségből fakadó feszültség kerül a felszínre. Egyre több ember tartja magát manapság vallástalannak vagy éppen vallásellenesnek. Úgy gondolják, hogy a morális kérdések általában rendkívül összetettek, és gyanakvással szemlélik azokat a személyeket és intézményeket, amelyek magukhoz kívánják ragadni mások életének erkölcsi irányítását. E szekularizált szellemiség ellenére (vagy éppen pontosan emiatt) a konzervatív vallási mozgalmak is megerősödtek. Riadót fújnak az "erkölcsi relativizmus előretörése" miatt, és készülnek "a kultúra visszahódítására" - eközben pedig épp olyan sötét alaknak látják a fiatalabb testvért, mint maguk az egykori farizeusok.
És kinek az oldalán áll Jézus? A Gyűrűk Urában, mikor a hobbitok megkérdezik a vén Szilszakállt, kinek az oldalán áll, azt mondja, nem tud oldalakról. Jézus válasza - e történet alapján - hasonló ehhez. Ő nem áll sem a vallástalanok, sem a vallásosak oldalán; de rámutat, hogy a vallásos moralizálás különösen pusztító lelki állapot.
Ma ez szinte elképzelhetetlen, de a keresztyénséget kezdeti megjelenésekor nem tekintették vallásnak. Maga volt a nem vallás. Képzeljük csak el, amint a korai keresztyéneket a hitükről faggatják a szomszédaik! Például azt kérdezik tőlük: "Hol a templomotok?" Erre a keresztyének azt válaszolják, hogy nekik olyan nincs. "De ez hogyan lehetséges? És akkor hol végzik a szolgálatot a papjaitok?" Erre azt mondják a keresztyének, hogy papjaik sincsenek. "De...- kapkodják a levegőt a szomszédok - hát hol végzitek az áldozatot, amivel isteneiteknek kedveskedtek?" Erre a keresztyének azt felelik, hgoy már nem mutatnak be áldozatot. Jézus a szentély, akiben beteljesednek a szentélyek, a pap, akiben beteljesedik a papság, és az áldozat, aki beteljesíti az áldozatot.
Ilyesmiről akkoriban senki se hallott. Ezért aztán a rómaiak ateistáknak hívták a keresztyéneket, mert a spiritualitás keresztyén felfogása olyan egyedi volt, hogy semmilyen más vallással nem lehetett összefüggésbe hozni. Ez a példázat pedig arról szól, miért volt igazuk, amikor ateistáknak nevezték őket. Kulturális csatározásaink közepette vegyük már észre ennek a meglátásnak a nekünk címzett üzenetét, élét! Társadalmunkban a többség számára a keresztyénség éppenhogy a vallást jelenti és a morális előírásokat. Mai alternatívája - más világvallások mellett - a szekuláris pluralizmus. De kezdetben ez nem így volt. A keresztyénség akkor "harmadik útnak" számított, valami egészen másnak.
A fontos mozzanat itt tehát az, hogy Jézus vérig sértette a vallásosokat, de akiket elriasztott a vallásos és erkölcsi buzgólkodás, azokat vonzotta és kíváncsivá tette. Ezt a Jézus életéről szóló újszövetségi beszámolókban mindvégig nyomon követhetjük. Akárhányszor Jézus egy vallásos és egy szexualitása miatt kitaszított emberrel találkozik (mint Lukács 7-ben), vagy egy vallásos és egy származása miatt kitaszított emberrel (mint János 3-4-ben), vagy pedig egy vallásos és egy politikai álláspontja miatt kitaszított emberrel (mint Lukács 19-ben), mindig az utóbbi kerül vele szoros kapcsolatba, nem pedig az előbbi, az "idősebb testvér". Jézus a tiszteletreméltó vallási vezetőknek azt mondja: "A vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában" (Máté 21,31).
A vallástalanokat mindig vonzotta Jézus tanítása, és a kor bibliás-vallásos embereit pedig sértette. Mai egyházainknak általában nincs ilyen hatása. Nem vonzzák magukhoz azokat a kívülállókat, akiket Jézus saját közelébe tudott vonni - még a leghaladóbb gyülekezeteink sem. A konzervatív, moralizáló, karót nyelt emberek számára vonzó az egyház. A szabadosak és a szabadszelleműek, a társadalom peremére szorultak és a megtörtek messziről elkerülik templomainkat. Ez csak egyet jelenthet. Ha lelkészeink prédikálása és egyháztagjaink jelenléte nincs olyan hatással az emberekre, mint valaha Jézus maga, akkor nem is állíthatjuk magunkról, hogy a jézusi üzenet hirdetői vagyunk. Ha egyházainkat nem kedvelik a fiatalabb testvérek, az azt jelenti, hogy sokkal több idősebb fiú tölti meg őket, mint gondolnánk. (folytatjuk)

Timothy Keller



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #6 Dátum: 2014. Január 11. - 16:35:11
2. Két elveszett fiú

"Egy embernek volt két fia."


Az elveszett ifjabb testvér


Jézus történetét leginkább "A két elveszett fiú" címmel kellene illetnünk. Kétfelvonásos dráma ez, ahol az első felvonás "Az elveszett ifjabb testvér", a második pedig "Az elveszett idősebb testvér".
Az első felvonás egy rövid, ám mellbevágó kéréssel veszi kezdetét. A fiatalabb fiú odamegy az apához, és azt mondja: "Add ki nekem a vagyon rám eső részt!" A korabeli hallgatókat bizonyára elképesztette ez az igény. Nem mintha bármi kirívó lett volna abban, hogy egy fiúgyermek igényt tart a családi vagyon egy részére. Akkoriban az apa halálakor az idősebb fiú kétszer annyit örökölt, mint a többi utód. Ha egy apának két örököse volt, az idősebb a vagyon kétharmadát kapta, a fiatalabb pedig egyharmadot. De ez az osztozkodás csak akkor ment végbe, ha apjuk már meghalt. A történetben viszont a fiatalabb fiú azonnal kéri ki az örökséget, ami óriási tiszteletlenség - mintha azt kérné, haljon meg az apja, miközben az még él. Lényegében azt mondja a fiú, hogy szüksége van az apai örökségre, de nincs szüksége az apára. Az apja mellett élve kiélvezte a családi vagyont, de most már szabadulni szeretne ebből a kapcsolatból. El akar menni. Azonnal. "Add ide, ami az enyém", mondja.
Az apa válasza még megdöbbentőbb, mint a kérés. A kor erősen patriarchális társadalmában a hódolat és tisztelet kifejezése a vének, és különösen a szülők iránt kiemelt jelentőséggel bírt. Egy hagyományos közel-keleti családban a felelet egy ilyen kérésre az lett volna, hogy a fiú azonnal hagyja el a családját, és öröksége csak némi ütlegelés lett volna. De a példázatban az apa semmi ilyet nem tesz. Egyszerűen "megosztotta köztük a vagyont". E gesztus jelentőségét az eredeti görög szó mutatja igazán: a vagyonnak fordított kifejezés görögül bios, ami azt jelenti, "élet". Állhatna itt egy jóval konkrétabb, az anyagi javakra utaló szó - de nem ezt látjuk. Vajon miért?
Az apa vagyonát alapvetően a birtok jelentette, és ahhoz, hogy a földje egyharmadát pénzben kifizethesse, jelentős részét el kellett adnia. A mi mobilis, városias kultúránkban alig értjük már az előző generációk földhöz való viszonyát. Van egy sor az Oklahoma! című híres musicalben, amely körülbelül így szól: "Tudjuk, hogy a földhöz tartozunk; a föld, melyhez tartozunk, hatalmas!" Vegyük észre, nem úgy szól a szöveg, hogy "hozzánk tartozik a föld", hanem hogy mi tartozunk hozzá! Ez remekül összefoglalja, hogy régen az emberek identitását milyen nagy mértékben meghatározta a földjük, a lakhelyük. A föld egy részét elveszíteni azt jelentette, hogy önmaguk egy részét, és ezzel együtt a közösségben betöltött szerepüket vesztették el. Ismerünk történeteket nagy hatalmú, sikeres cégvezetőkről, akik karrierjüket hátrahagyva segítségre szoruló, sérült gyermeküknek szentelték idejüket. Ez persze nem ugyanaz, mint amit az apa tesz, mégis arra hasonlít.
Úgyhogy a fiatalabb fiú valójában azt kéri az apjától, hogy a saját életét szakítsa részekre. Az apa pedig megteszi ezt, mivel szereti gyermekét. Jézus hallgatóinak többsége sose hallott olyan közel-keleti családfőről, aki ilyet tett volna. Az apa türelemmel elviseli, hogy veszít megbecsültségéből, és hogy a fia visszautasítja a szeretetét. Mi általában dühvel válaszolunk a visszautasításra, bosszút állunk, és bármit megteszünk, csak hogy kevésbé szeressük a tőlünk elfordulót - hogy ne fájjon annyira az elutasítás. De az apa nem szűnik meg szeretni a fiát, elviseli a fájdalmat. (folytatjuk)

Timothy Keller



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #7 Dátum: 2014. Január 20. - 22:02:59
A fiatalabb fiú terve


Az első felvonás második jelenetéhez érkeztünk. A fiatalabb fiú „távoli vidékre” megy, és mindenét elherdálja rendezetlen életvitele miatt. És mikor szó szerint lezuhan a sárba, a disznókhoz, akkor „magába száll”, és kigondol egy tervet. Azt ötli ki, hogy első lépésként visszamegy az apjához, és elismeri: hibázott és elvesztegette a jogot, hogy a fiának nevezze magát. Másodjára pedig ezt fogja mondani az apjának: „Tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy!”
Érdekes ez az utóbbi kérés. A szolgák a birtokon dolgoztak és ott is éltek. Ám a béresek olyan kézművesek, iparosok voltak, akik a környező falvakban éltek, és fizetséget kaptak. Sok értelmező szerint ez volt a fiú stratégiája: szégyent hozott a családjára, és így az egész közösségre; halott lett a szemükben, ahogy az apa is mondta. A rabbik tanítása szerint a bocsánatkérés nem elég, ha valaki a közösségi normák ellen vétett – teljes helyreállításra volt szükség. A fiú azt készült elmondani: „Apám, tudom, hogy nincs jogom visszatérni a családba. De ha egy béresednek lehetek az inasa, akkor kitanulom nála a mesterséget, kereshetek, és elkezdhetem visszafizetni az adósságomat.” Ez volt a terv. Ott, az ólban el is gyakorolja, amit mondani készül. Amikor késznek érzi magát a találkozásra, elindul hazafelé.
Elérkeztünk az első felvonás harmadik, egyben utolsó jelenetéhez, amely igen drámai. A visszatérő kisebbik fiú a szülői ház közelébe ér. Az apja meglátja és odafut – odafut hozzá! A tiszteletreméltó közel-keleti patriarchák sohasem szaladtak. Az asszonyok, a gyerekek, a fiatalemberek futkoshattak, a családfő, a közösség oszlopa, a birtok ura nem! Nem kaphatta fel a köntösét, nem mutogathatta csupász lábait, mint egy kisfiú. Ez az apa mégis így cselekszik. Odafut a fiához, habozás nélkül kimutatja érzéseit, nyakába borul és megcsókolja.
Ez mélységesen meglephette a fiút. Zavartan próbálja előadni saját kis üzleti tervét a dolgok helyrehozataláról. De az apja közbevág, és nemcsak hogy figyelmen kívül hagyja a begyakorolt beszédet, hanem ellentmond neki: „Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá”, utasítja a szolgáit. De mit is mond ezzel valójában? A legszebb ruha az apa saját köntöse volt. Ez pedig eltéveszthetetlen jele annak, hogy a fiú visszakapta helyét a családban. Valójában ezt mondja az apa: „Nem fogom megvárni, míg visszafizeted az adósságod, nem fogom kivárni, míg megfelelőképp megalázkodsz. Nem kell megdolgoznod azért, hogy visszakerülj a családba, mert én egyszerűen visszafogadlak. Eltakarom meztelenségedet, szegénységedet, rongyaidat az én tisztességem és dicsőségem köntösével.”
Az apa utasítja a szolgáit, hogy ünnepi lakomát készítsenek, s a „hízott borjú” legyen a fő fogás. Az akkori társadalomban az étkezések többnyire nem tartalmaztak húst, mert az igen drága csemege volt. A húst a különleges alkalmakra, ünnepségekre tartogatták. De a húsfélék közül is a legdrágább a hízott borjú volt. Úgyhogy efféle lakomára a lehető legritkábban került sor, és általában az egész falut meghívták rá. Gyorsan terjedtek a hírek, és hamarosan igazi lakomával, zenével és tánccal ünnepelték a kisebbik fiú visszafogadtatását az életbe, a családba és a közösségbe.
Micsoda jelenet! De az apának a második felvonásban még foglalkoznia kell az idősebb fiú sokkal bonyolultabb és mérgezőbb lelkiállapotával is. Már az első felvonás kihívást intéz az idősebb fiú gondolkodásmódja ellen zavarba ejtő üzenetével: Isten szeretete és megbocsátása minden bűnt képes eltörölni, helyreállítani. Nem számít, ki vagy és mit tettél. Nem számít, hogy szándékosan nyomtál el embereket, vagy öltél. Nem számít, hogy mennyit kínoztad önmagad. A kisebbik fiú tudta, hogy az apja háza „bővelkedik kenyérben” - aztán pedig megértette, hogy kegyelemben is bővelkedik. Nincs olyan rossz, amit az apa szeretete meg ne bocsátana és be ne takarna – nincs bűn, amelyen kegyelme ne kerekedne felül.
Az első felvonás tehát azt mutatja meg, milyen tékozlóan árad Isten kegyelme. Jézus történetében a szerető apa még azelőtt borul fia nyakába, hogy az rendbe hozhatná az életét és bebizonyíthatná, hogy a szíve megváltozott – sőt,  még azelőtt, hogy elmondhatná a bűnbánati beszédét. Semmi sem érdemesít az Isten jóakaratára, a szánom-bánom töredelem sem. Az Atya szeretete és elfogadása teljességgel ingyenes.
Minden szépsége mellett az első felvonás nem állhat önmagában. Sok magyarázó jut arra, csupán az elejére összpontosítva, hogy a példázat ellentmond a hagyományos keresztyén tanításnak. „Nézzétek – mondják -, itt szó sincs jóvátételről, a bűnért való engesztelésről. Nincs szükség megfeszített üdvözítőre, aki megfizet a bűnért. Isten az univerzális szeretet Istene, aki feltétel nélkül fogad el mindenkit.” De ha ez volna az üzenet, Jézus itt meg is állna a történetben. De nem tett így, mert nem erről van itt szó. Míg az első felvonás Isten feltétlen kegyelméről szól, addig a második ennek a kegyelemnek az árát mutatja meg, és elvezet a történet valódi csúcspontjához. (folytatjuk)



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #8 Dátum: 2014. Január 28. - 22:29:20
Az elveszett idősebb fiú


Amikor az idősebb testvér meghallja a szolgáktól, hogy az öccse visszatért és az apjuktól újra helyet kapott a család kebelében, éktelen haragra gerjed. Most ő készül megszégyeníteni az apját. Nem akar részt venni a közös lakomán, amely minden valószínűség szerint a legnagyobb, amelyet az apja valaha is rendezett. A báty kint áll, ezzel pedig mindenki előtt kinyilvánítja, hogy nem bízik apja döntéseiben. Rákényszeríti az apát, hogy az maga menjen ki érte, a fiáért - ez pedig meglehetősen lealacsonyító a birtok ura és a hatalmas ünnep szervezője számára. Az apa érvekkel próbálja rávenni idősebb fiát, hogy menjen be, de az nem enged.
Miért annyira haragos a báty? Különösen bosszantja az egész esemény költségessége. Azt mondja: "Te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal - neki pedig egy borjút adsz?" A hízott borjú persze csak egy szimbólum, hisz amit az apa tesz, összehasonlíthatatlanul többe kerül, mint egy borjú. A családba való visszafogadással a kisebbik fiút újra örökössé teszi, aki megint igényt tarthat az immár megcsappant vagyon egyharmadára. Ez pedig felfoghatatlan a bátyja számára. Oszt és szoroz. "Halálra dolgoztam magam, megküzdöttem mindenért, amim van, de az öcsém semmit sem tett, hogy vagyona legyen, csak azt érdemelte ki, hogy elkergessék - te pedig elpazarolod rá a vagyonod! Hol itt az igazság?!" Ezért hivatkozik az idősebb fiú szerzett érdemeire. "Én sose voltam engedetlen! Nekem jogaim vannak - mondja. -Megérdemelném, hogy tanácskozz velem, mielőtt cselekszel! Nincs jogod egyoldalúan dönteni!" S így az idősebb fiú haragja oda vezet, hogy még jobban megbántja az apját. Nem azzal a tisztelettel fordul hozzá, ami abban a kultúrában az alárendeltek részéről megillette a feljebbvalókat, különösen a nyilvánosság előtt. Nem mondja azt, hogy "Nagyrabecsült apám", hanem csak ennyit: "Látod...!" Ami körülbelül azzal egyenértékű, hogy "na, ide figyelj!". Egy olyan kultúrában, ahol az idősebbek iránti tisztelet, hódolat alapvető követelmény volt, ez a viselkedés égbekiáltó. Ennek a mai megfelelője mondjuk egy olyan memoár lenne, amelyben egy fiú mindenféle megalázó dolgot ír az apjáról, és ezzel tönkreteszi annak hírnevét és karrierjét.
És elérünk a végkifejlethez. Hogyan válaszol az apa az idősebbik fiú nyílt lázadására? Mit fog tenni? Mások az ő helyében egyből kitagadták volna a fiút. Ehelyett az apa lenyűgöző gyöngédséggel felel. "Fiam - így kezdi -, noha nyilvánosan megsértettél, mégis azt akarom, legyél együtt velünk az ünnepen. Nem tagadom ki az öcsédet, és téged sem foglak. Nyeld le büszkeséged, és lépj be! Te döntesz, jössz-e vagy sem." Ez meglepően nagylelkű és igen drámai megszólalás.
Jézus hallgatósága izgatott - egyesül-e a család, visszaáll-e a szeretet, az egyetértés? Kibékülnek-e a testvérek? Meglágyítja-e az idősebbik fiú szívét az apja nagyvonalúsága, és megbékül-e vele?
Amint ezek a gondolatok átcikáznak rajtunk, a történet véget is ér. Miért nem mondja meg Jézus, hogy mi lett a vége? Azért, mert a célközönsége a farizeusok voltak, vagyis az idősebb testvérek. Jézus az ellenfeleit szólítja meg. De mivel? Erre majd a következő fejezetekben kapunk választ, amikor áttekintjük Jézus mondandójának főbb pontjait. Röviden összefoglalva: mindazt, amit az emberek Isten megközelítéséről gondolni szoktak, Jézus ebben a példázatban felülírja. Újradefiniálja a bűnt - azt, hogy mit jelent elveszettnek lenni, és mit jelent megtaláltatni. (folytatjuk)

Timothy Keller
« Utoljára szerkesztve: 2014. Január 28. - 22:32:15 írta Kálmán »



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #9 Dátum: 2014. Február 24. - 16:08:23
3. A bűn újraértelmezése

„... hány esztendeje szolgálok neked...”

A boldogság megtalálásának két útja

Jézus a két testvéren keresztül mutatja be azt a két alapvető utat, ahogyan az emberek a boldogságot és a beteljesedést keresik: a morális konformizmus útját és az önfelfedezés útját. Mindkettő általános, átfogó magyarázó elvet jelent – prizmát, amelyen át a világot szemléljük. És mindkettő segít meggyőződni önmagunk fontosságáról, értékességéről, segít eligazodni a világban, különválasztani azt, ami számunkra jónak és rossznak tűnik.
A példázatban természetesen az idősebb fiú a morális idomulás, a konformizmus jelképe. A farizeusok Jézus korában abban hittek, hogy népük csak akkor őrizheti meg Isten által való kiválasztottságát, és csak akkor nyerheti el a végső üdvösséget, ha szigorúan engedelmeskedik a Bibliának. Számtalan variációja van ennek a viszonyulásmódnak, de közös bennük az, hogy Isten akaratát és a közösségi normákat az egyéni beteljesedés elé helyezik. E megközelítés szerint csak erkölcsi feddhetetlenség által jön el a boldogság és egy igazabb világ. Néha ugyan meg lehet botlani, de majd aszerint ítéltetünk meg, hogy a bűnbánatunk mennyire erős, és mennyire alázkodtunk meg. Vagyis hibázni is csak egy bizonyos mérce szerint lehet.
A történetben szereplő ifjabb testvér az önfelfedezés útját járja. Az ősi patriarchális kultúrákban csak néhányan merészkedtek erre az útra – ma ezt sokkal többen választják. E szemlélet szerint az egyénnek szabadon kell megvalósítania önmagát és a saját céljait, nem törődve a szokásokkal, konvenciókkal. Sokkal jobb lenne a világ, gondolják azok, akik ezt az utat járják, ha a tradíció, az előítélet, a hierarchiára alapuló tekintély és a személyes szabadság többi korlátja meggyengülne vagy szertefoszlana.
E kétféle életmódot és elkerülhetetlen összeütközésüket mutatja be A kis szemtanú című híres amerikai krimi. A történet szerint Rachel, az amish szektába tartozó fiatal özvegy beleszeret a tudatosan nem amishként élő rendőrbe, John Bookba. Apósa, Eli figyelmezteti, hogy ez tilos, és hogy a szekta vénei ezért megbüntethetik. Hozzáteszi, hogy Rachel gyerekesen viselkedik. - Ezt én ítélem meg – feleli a nő. - Nem, ők fogják megítélni. És én is, ha szégyent hozol rám – mondja Eli prófétai hevülettel. - Magadra hozol szégyent – válaszolja Rachel megrendülten, de büszkén, és elfordul.
A kétféle életút pontos ábrázolása ez. A morális konformizmus embere így szól: „Nem azt teszem, amit én akarok, hanem azt cselekszem, amit a hagyomány és a közösség megkövetel.” Az önfelfedezés útján járó pedig így szól: „Csak én dönthetem el, mi jó és mi rossz nekem. Úgy fogok élni, ahogyan én akarok, és így megtalálhatom valódi önmagamat és a boldogságomat.” A nyugati társadalom e két megközelítés mentén hasadt ketté, és olyan mély közöttünk a hasadás, hogy nem is vagyunk képesek belegondolni abba, hogy másként is lehet élni, mint ahogyan tesszük. Ha megítéljük az egyik viszonyulásmódot, vagy eltávolodunk tőle, mindenki azt hiszi, a másikat választottuk – olybá tűnik, mintha választani kellene, mintha két ellentétes oldalon álló csoport létezne a világon. Az erkölcsi konformisták azt mondják: „Az erkölcstelen emberek – akik a maguk útját járják – teszik tönkre a világot, és az erkölcs embereinél van a megoldás.” Az önfelfedezés propagálói azt mondják: „A bigottak – akik azt hajtogatják, „nálunk van az igazság” - teszik tönkre a világot, és a haladás embereinél van a megoldás.” Mindkét oldal így szól: „A mi szemléletünk fogja helyrehozni a világot, és aki nincs velünk, az ellenünk van.”
De vajon az következik-e ebből, hogy mindenkit be lehet sorolni vagy az egyik vagy a másik kategóriába? Igen is, meg nem is. Sokakat a temperamentumuk eleve hajlamossá tesz az erkölcsi konformizmusra vagy az önfelfedezésre. Néhányan ide-oda ingadoznak a két oldal közt, kipróbálják mindkét stratégiát életük egy-egy szakaszában. Sokan az erkölcsi konformizmus útján indultak el, aztán úgy érezték, hogy az összetörte őket, és drámai fordulattal az önfelfedezés útjára léptek. Mások épp az ellentétes irányban tesznek lépéseket. Vannak olyan emberek, akik egyetlen személyiségen belül keverik mindkét megközelítést. Konzervatívnak tűnő idősebb testvérek, akik úgy szelepelnek, hogy van egy titkos fiatalabb fiú életük. Amikor a rendőrség lecsap az internetes világ szexuális ragadozóira, akkor rendszeresen a hálójukba akad számos vallásos ember, egyházi tisztviselő. És persze sokan vannak olyanok, akik vallástalanok, szabadelvűek, viszont a konzervatív hívőket egy igazi, keményvonalas farizeus meggyőződésével és lekezelésével utasítják el. Vannak tehát variációk, de alapvetően mégis kétféle út létezik. Jézus példázata arról szól, hogy mindkét megközelítés rossz. És Jézus egy radikális alternatívát mutat fel. (folyt. köv.) 



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #10 Dátum: 2014. Február 25. - 12:05:48
Két elveszett fiú

Az első felvonásban a fiatalabb testvéren keresztül Jézus a közkeletű módon írja le a bűnösség állapotát. A kisebbik fiú megalázza a családját. Feslett, tékozló életet él. Elveszít minden mértéket. Elidegenedik az apjától, aki az Atyát képviseli a történetben. A korabeli hallgatóság bizonyosan egyetértett abban, hogy aki így él, az eltávolodik Istentől. A második felvonásban viszont az idősebb fiú kerül a középpontba, aki kényesen vigyáz arra, hogy mindvégig engedelmes legyen az apjának – és Istennek, ha továbbvisszük a párhuzamot. Uralkodik magán, megfontolt. Tehát van két testvér, a konvenciók szerint az egyikük „rossz”, a másikuk „jó”, mégis mindkettő eltávolodik az apától. Annak mindkettejük elé ki kell mennie, és be kell invitálnia őket szeretete ünnepére. Nemcsak egy fiú veszett el a történet szerint, hanem kettő.
Ám a második felvonás meglepő fordulattal zárul. Jézus, a mesélő tudatosan meghagyja az idősebbik testvért az elidegenedettség állapotában. A rossz fiú bemegy az apja lakomájára, a jó fiú nem. Aki prostikhoz járt, megmenekül, a feddhetetlen erkölcs embere a történet végén még az elveszettség állapotában van. Szinte halljuk, ahogy a farizeusok levegő után kapkodtak, mikor véget ért a történet. Mert minden fenekestül felfordult benne, amit valaha is tanítottak nekik.
És Jézus nem hagyja ennyiben a dolgot – jön még egy sokkoló fordulat. Miért nem megy be a nagyobbik testvér? Önmaga adja meg a választ: „soha nem szegtem meg parancsodat”. Az idősebb fiú nem saját jósága ellenére veszti el apja szeretetét, hanem éppenséggel a jósága miatt. Nem a bűne képez akadályt közte és az apa közt, hanem erkölcsössége felett érzett büszkesége. Nem a ballépéseinek sora, hanem törvénytisztelete tartja vissza attól, hogy részt vegyen az apa lakomáján.
Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a két fiú szíve és az általuk képviselt kétféle út sokkal jobban hasonlít egymásra, mint ahogy az elsőre látszik. Mit akart a fiatalabb fiú az élettől? Elege lett abból, hogy az apja fennhatósága alatt gyarapítsa a családi vagyont. Saját maga akart dönteni és szabadon rendelkezni az örökség rá eső részével. Hogyan érte el ezt? Merész erőjátszmával, a közösségi normáknak való botrányos szembeszegüléssel, a teljes függetlenség kinyilvánításával.
Mit akart a nagyobbik fiú? Azt látjuk, hogy tulajdonképpen ugyanazt, mint az öccse. Éppúgy elutasította az apát, mint a fiatalabb testvér. Ő is inkább az apai vagyonra vágyott, nem az apára. De míg az öccse elment messzi vidékre, addig a nagyobbik fiú az apa mellett maradt, és „soha nem szegte meg parancsát”. Ő így kívánta megragadni az irányítást. Kimondatlan követelése: „Mindig engedelmeskedtem neked, most pedig neked kell úgy cselekedned, ahogyan én akarom!”
A két fiú szíve hasonlít. Mindketten megtagadták az apai hatalmat, és keresték, miképpen bújhatnának ki alóla. Olyan pozíciót akartak maguknak, amelyből ők diktálhattak az apjuknak. A maga módján fellázadt mindkettő – az egyik úgy, hogy rossz fiúvá, a másik pedig úgy, hogy túlságosan jó fiúvá vált. Mindketten eltávolodtak apjuktól – elveszett fiúk lettek.
És most már világos – Jézus arról beszél, hogy az apát egyik fiú sen önmagáért szerette. Csak használták őt saját önös érdekeik kielégítésére, ahelyett hogy önmagáért szerették volna, szolgálták volna, és élvezték volna a vele töltött időt. Vagyis lehet Isten ellen lázadni és eltávolodni tőle úgy is, hogy megszegjük a szabályokat, és úgy is, hogy gondosan betartjuk őket. Sokkoló ez az üzenet – Isten törvényeinek figyelmes betartása éppenséggel az Isten elleni lázadás stratégiája is lehet.(folyt. köv.)



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #11 Dátum: 2014. Február 27. - 20:10:23
O0

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #12 Dátum: 2014. Február 28. - 18:12:48
A bűn mélyebb megértése

Jézus példázata elmélyíti a bűnről alkotott elképzelésünket. A legtöbb ember azt gondolja, hogy az a bűn, ha megszegjük Istennek a jó magaviseletre vonatkozó törvényeit. Ám Jézus definíciója ennél jóval sokrétűbb.
Flannery O'Connor amerikai regényíró Csalhatatlan vér című kisregényében így jellemzi a Hazel Motes nevű szereplőt: „a lelke mélyén réges-rég ott volt szavak nélkül is a meggyőződés, hogy Jézustól csak akkor szabadulhat, ha a bűnt is messzire elkerüli”. Ez egy nagyon izgalmas meglátás. El lehet kerülni Jézust, a megváltót úgy, hogy betartjuk az összes erkölcsi előírást. És aki ezt teszi, az „jogokra” tart számot. Annak Isten köteles felelni az imádságaira, jó életet biztosítani neki, valamint belépőjegyet a mennybe. Nincs szükség megváltóra, aki ingyen kegyelemből bocsát meg, mert az ilyen ember önmaga megváltója. Ez a hozzáállás egyértelműen az idősebb fiúé. Miért haragszik ennyire az apára? Úgy érzi, joga van rendelkezni a családi vagyon, a köntösök, a gyűrűk, a vágóállatok felett. Hasonlóképpen, a vallásos emberek annak jegyében élnek erkölcsösen, hogy ők maguk befolyásolhassák és irányíthassák Istent, hogy adóssá, önmaguk elkötelezettjévé tegyék. Így – minden kegyességük és morális igényességük ellenére – mégiscsak Isten fennhatósága ellen lázadnak. Aki tehát azt hiszi – mint a nagyobbik fiú -, hogy Istennek meg kell őt áldania, mert olyan keményen megdolgozott érte és olyan jó ember, annak Jézus lehet a példaképe, ihletője, de nem a megváltója. Az ilyen ember megváltója nem más, mint saját maga.
A testvérek homlokegyenest különböző viselkedésmódja mögött ugyanaz a motiváció és cél húzódik meg. Különböző módokon, de mindketten használni akarják az apjukat, hogy megszerezzék azt, amire vágyik a szívük. A vagyont, és nem az apjuk szeretetét kívánják, attól várják a boldogságot és kielégülést.
A történet legvégén az idősebb fiúnak módja van rá, hogy igazán megörvendeztesse az apját azzal, hogy bemegy a lakomára. Csakhogy neheztelő vonakodása azt mutatja, soha nem volt célja boldoggá tenni az apját. Amikor az visszafogadja kisebbik fiát, és ezzel csökken a nagyobbik fiú részesedése a családi vagyonból, kiderül, mi rejtőzött a báty szívében. Mindent megtesz, hogy megbántsa és visszautasítsa apját.
Aki engedelmességével irányítani akarja Istent, mint az idősebb fiú, annak az erkölcsössége csupán eszköz, amivel rá akarja bírni Istent arra, hogy megadja neki, amire vágyik. Ennek kitűnő példája az ifjú Salieri alkuja Istennel Peter Schaffer Amadeus című híres drámájában:

„Józan tizenhat esztendős gyerek voltam, eltelve a jóra való elszántsággal. Letérdepeltem az Alkuk Istene elé, egész lelkemet beleadva imádkoztam a potyogó vakolat alatt: 'Signore, hadd legyen belőlem komponista! Adj nékem annyi hírnevet, hogy élvezni tudjam! Viszonzásul erényben fogok élni. Tisztaságot fogadok. Igyekszem majd javítani felebarátaim sorsán. És életem minden napján sok-sok muzsikával foglak dicsérni!”

Salieri tehát fiatalon fogadalmat tesz Istennek. Távol tartja magát a nőktől, zenét szerez fáradhatatlanul, ingyen tanít, támogatja a szegényeket. És ekkor megjelenik Mozart, akinek zenei tehetsége messze meghaladja az övét. Mozart zsenialitása isteni adomány. Középső neve, az Amadeus azt jelenti: Istentől szeretett. Mindazonáltal Mozart közönséges alak, egy hedonista, igazi „kisebbik fiú”. A tehetség, amelyet Isten oly bőkezűen Mozartra tékozolt, a hit krízisét indítja el Salieri, a „nagyobbik testvér” szívében. És Salieri monológja nagyon hasonlít ahhoz, amit a báty mond a jézusi parabolában: „Miért?... Mit vétettem én?... Mind e mai napig elszántan szolgáltam az erényt. Sok-sok órát fáradoztam embertársaim megsegítésére... Te tudod, milyen keményen dolgoztam!” De felbukkant Mozart. „Rosszindulatú, gyűlölködő, beképzelt Mozart! Ki soha, egyetlen percet nem dolgozott azért, hogy másokon segítsen!... Őt választottad egyedüli letéteményesedül!” Végül pedig így szól Istenhez Salieri: „Mostantól fogva ellenségek leszünk, Te meg én!” - és ezután azon igyekszik, hogy tönkretegye Mozartot. Schaffer drámájában ugyanakkor Isten néma marad, nem úgy, mint Jézus történetében, ahol az apa megpróbálja megmenteni nagyobbik fiát, mikor azt kezdi elnyelni saját keserűsége, gyűlölete, kétségbeesése – mindaz, amibe Salieri belefullad.
Salieri erőlködéséről, hogy tiszta és jóságos legyen, végül kiderül, hogy valójában merő önzőség. Isten és a szegények csak eszközül szolgáltak neki. Azzal hitegette magát, hogy idejét, pénzét őértük áldozta, de ez valójában nem volt áldozat. Önmagáért tette, hírnévért, vagyonért, önbecsülésért. „Én jó ember voltam, abban az értelemben, ahogy a világ használja ezt a szót. És mire jutottam vele?” Amikor Salieri észreveszi, hogy szolgálata nem hozza meg a hőn óhajtott dicsőséget, gyilkos indulat támad benne. A feddhetetlen és tiszteletre méltó Salieri nagyobb bűnre képes, mint a feslett erkölcsű, trágárkodó Mozart. S míg a színmű Amadeusa vallástalan, addig az istenfélő Salieri lesz az, aki Istentől mégis a legtávolabbra kerül, éppúgy, mint a nagyobbik testvér a példázatban.
Az idősebb testvér lelkülete nem mindig mutatkozik meg ennyire leplezetlenül. Ismertem egy nőt, aki évekig egy keresztyén misszió munkatársa volt. Amikor középkorú éveiben megtámadta egy krónikus betegség, kétségbeesett. Szíve mélyén azt érezte, a sok munkáért cserébe Isten tartozik neki egy jobb élettel. És e feltételezés miatt rettentő nehéz volt kimásznia a gödörből – de megtette. Sikerének kulcsa az volt, hogy észrevette magában az idősebbik testvér lelkületét.
Az idősebb testvérek azért engedelmeskednek Istennek, hogy elnyerjék, amire vágynak. Nem Istenre vágynak, arra, hogy rá hasonlítsanak, hogy szeressék, megismerjék őt, hogy örömöt okozzanak neki. Így kerülhetik el a vallásos és erkölcsös emberek Jézust mint megváltót és Urat – pontosan úgy, ahogy a fiatalabb fiúk vallástalanságukkal és azzal a meggyőződéssel tartják magukat távol tőle, hogy a jó és a rossz mércéje saját kezükben van.
Jézus radikálisan újradefiniálja, hogy mi is a baj velünk. Szinte mindenki úgy gondolja, hogy a bűn egy listányi törvény megszegését jelenti. Erre Jézus mutat nekünk valakit, aki minden szabályt betartott, és mégis épp olyan elveszett, mint egy zülött életű ember. Miért van ez így? Mert a bűn nemcsak szabályszegést jelent, hanem azt, amikor megváltóként, úrként, bíróként állítjuk Isten helyébe magunkat – ahogy a példázat mindkét főszereplője megpróbálta kiiktatni az apai fennhatóságot az életéből.
A fiatal Salieri erősen tiltakozott volna, ha valaki szembesíti viszonyulásával. Visszautasította volna a feltételezést, hogy nem az Isten tetszését, hanem a magáét szolgálta feddhetetlen életvitelével – hát nem hozott elég dicsőséget Istennek, nem hajolt meg előtte? Valójában pedig csupán adósává igyekezett tenni Istent, uralkodni akart fölötte, önmaga megváltója kívánt lenni, és nem a puszta kegyelemre hagyatkozott. És amikor megkeseredett és meggyűlölte Mozartot, s közben úgy érezte, Isten igazságtalan hozzá, az egyetlen Bíró helyébe állt.
Két módon lehet az ember önmaga megváltója. Az egyik: ha megszegi az erkölcsi törvényeket és a saját útját járja. A másik: ha megtartja az erkölcsi törvényeket és igyekszik nagyon, de nagyon jó lenni. (folyt. köv.)



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #13 Dátum: 2014. Március 01. - 07:13:50
O0

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #14 Dátum: 2014. Március 04. - 20:29:47
Mindketten vétkeztek, mindketten szeretetet nyertek


Jézus nem választja szét a világot az erkölcsös „jó fiúkra” és az erkölcstelen „rossz fiúkra”. Arra mutat rá, hogy mindenkinek van önmegváltó terve, és mindenki Istent és a többieket használja arra, hogy hatalomra, irányításra tegyen szert. Ki így, ki meg úgy teszi. Mindkét fiú vétkezett, és az apa mégis gondoskodik mindkettőjükről, visszahívja őket szeretetének ünnepére.
Ez azt jelenti, hogy Jézus üzenete, az evangélium maga, egy egészen újfajta lelkiséget közvetít. A jézusi evangélium nem választás a vallásosság és a vallástalanság, a feddhetetlenség és a züllöttség, az erkölcsiség és az erkölcsi relativizmus, a konzervativizmus és a liberalizmus között. És nem is lehet elhelyezni valahol a két pólus között félúton – az evangélium valami egészen más. Az evangélium szerint ugyanis mindenki eltévedt, és mindenki szeretetet nyer. A megszólítás mindenkinek szól, hogy ismerje fel ezt, és változzon. Ezzel szemben az idősebb testvérek két csoportra osztják az embereket: „a jóknak, mint amilyenek mi vagyunk, van helyük a világban, a rosszaknak pedig, akikkel csak gond van, nincs helyük itt.” Az ifjabb testvérek, még ha nem is hisznek Istenben, hasonlóképpen vélekednek: „a nyitott és toleráns embereknek van helyük a világban – ki innen a bigott, beszűkült emberekkel, akikkel csak gond van!” Jézus viszont így szól: „aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik” (Lk 18,14). Azok az emberek, akik bevallják, hogy híjával vannak a jóságnak és a nyitottságnak, közelebb tudnak lépni Istenhez, hiszen a kegyelem elnyerését az előzi meg, hogy megérzed, szükséged van rá. Akik köszönik, remekül vannak, azok eltávolodnak tőle. Ő „meglátja a megalázottat, és messziről megismeri a fennhéjázót” (Zsolt 138,6).
Egyszer egy napilap feltette a kérdést: „Mi a gond a világgal?” G. K. Chesterton, a híres angol katolikus író és gondolkodó állítólag ezt a kis levelet küldte a szerkesztőségnek: „Tisztelt Uraim! Én vagyok a gond. Tisztelettel, G. K. Chesterton.” Ez annak az embernek a felelete, aki megértette Jézus mondanivalóját.
Noha mindkét fivér vétkezett, és mindkettő szeretetet nyert, a történet különbözőképpen végződik a számukra. Miért alakítja Jézus úgy az elbeszélést, hogy egyikük megmenekül, az apa visszafogadja, a másik pedig nem (legalábbis amíg tart a történet)? Lehet, hogy Jézus azt mondja, bár az önmegváltás mindkét formája rossz, az egyik mégis veszélyesebb a másiknál. Ez rejtve marad a példázatban. A fiatalabb testvér nyilvánvaló módon fordított hátat apjának. Szó szerint, valóságosan és morális értelemben is otthagyta. És noha a báty otthon maradt, mégis távolabbra került az apjától, jobban elidegenedett tőle, mint az öccse, mert teljességgel vak volt saját állapotára. És nagyon megsértette volna az a feltételezés, hogy ő így lázad apja fennhatósága ellen. Pedig ezt tette. Mindezek miatt idősebb fiúnak, farizeusnak lenni spirituálisan sokkal emésztőbb állapot, mint fiatalabb testvérnek. Ha azt sugalljuk a vallásos embereknek, hogy nem helyes az Istenhez való viszonyuk, felháborodnak: „Hogy merészeled ezt mondani? Hisz mindig ott vagyok a templomban, amikor csak lehet!” Erre Jézus azt feleli: „Ez lényegtelen.” És ilyet őelőtte még senki sem tanított.
(folyt. köv.)