Ha Isten jó, miért engedi létezni a gonoszságot?
Az egyik leggyakoribb kérdés a gonoszság problémájára vonatkozik. Miért van a világban gonoszság, ha van Isten? Miért nem tesz valamit ellene Isten? Sokak szerint a gonosz létezése azt bizonyítja, hogy nincs Isten.
A keresztyének néha összetettebb kérdés formájában szembesülnek ezzel a problémával: „Ha Isten jó, akkor nincs elég hatalma ahhoz, hogy gátat szabjon a sok gonoszságnak és az igazságtalanságnak, hiszen még mindig ez uralkodik a világban. Ha Isten elég hatalmas ahhoz, hogy véget vessen ennek, akkor ő gonosz, mert nem tesz semmit ellene, noha meg tudná akadályozni. Tehát melyik igaz a kettő közül? Isten gonosz, vagy nem mindenható?” Még a Biblia írói is panaszkodtak a szenvedés és a gonoszság miatt: „annyi baj vett engem körül, hogy megszámlálni sem lehet” (Zsoltárok 40:13). „Miért tart fájdalmam szüntelen, miért nincs gyógyulás súlyos sebemre?” (Jeremiás 15:18) „Az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.” (Róma 8:22). Ezért készségesen elismerjük, hogy a gonoszság problémát jelent, és azt is elismerjük, hogy ha Isten olyannak teremtette volna a világot, amilyennek ma ismerjük, akkor ő nem a szeretet Istene, hanem gonosz Isten lenne.
A Szentírás azonban világosan kijelenti, hogy Isten nem a mai formájában teremtette meg a világot, hanem a gonoszság az ember önzésének következtében került a világba. A Biblia azt tanítja, hogy Isten a szeretet Istene, s olyan személyt és végsó soron fajt akart teremteni, amely szeretni fogja őt. Igazi szeretet viszont csak úgy létezhet, ha szabad akaratból, ingyen ajándékként, kényszerítés nélkül jön. Ezért az ember választhatott, hogy elfogadja-e Isten szeretetét, vagy visszautasítja azt. Amikor Ádám és Éva engedetlen volt Istennel szemben, nem egy Isten által teremtett dolgot választott, hanem döntésével behozta a világba a gonoszt. Isten nem gonosz, és nem is teremtett gonoszt. Az ember hozta magára a gonoszságot, amikor önzően a saját útját választotta Isten útja helyett.
A bűnbeesés miatt a világ ma rendellenes. Semmi sincs úgy, ahogy lennie kellene. A bűnbeesés miatt az ember elszakadt Istentől. A természet nem mindig jóindulatú az emberhez, s az állatvilág az ellenségévé is válhat. Viszály van ember és ember között. A bűnbeesés előtt mindez nem így volt. Az emberiség problémáinak megoldásánál számításba kell vennünk, hogy jelenleg a világ nem olyan, amilyennek lennie kellene.
Bár a gonoszság jelen van a világban, és számolnunk kell vele, nem tart örökké. A rossz végül megsemmisül. Ez a hívő reménysége. Olyan új világ jön, amelyben nem lesz többé fájdalom és könny, mert minden újjá lesz (Jelenések 21:5). Az elveszett paradicsomból visszakapott paradicsom lesz. Isten helyreállít majd mindent, és örökre véget vet a gonoszságnak, amikor elérkezettnek látja az időt.
A keresztyének joggal harcolnak a gonoszság, az erkölcstelenség és a romlottság ellen. Isten nem úgy teremtette a világot, hogy az gonosz legyen, és a hívőnek igazi alapja van ahhoz, hogy harcoljon a társadalmi igazságtalanság ellen. Nem azt a hitet követi, hogy minden, ami van, jó. Nem nézi el a gonoszságot azzal a jelszóval, hogy ez Isten világa, és azt sem állítja, hogy Isten mindennel egyetért, ami történik. Isten nem vágyik a gonoszságra, és nem és nézi el sohasem. Gyűlöli a gonoszságot, ezért a keresztyénnek is nemcsak gyűlölnie kell a gonoszt, hanem az is kötelessége, hogy tegyen ellene valamit. Bár a bűn valóság, a hívő nem fogadhatja el természetesnek. Ha a hívő Jézussal azonosul, kötelessége rossznak nevezni a rosszat, és szót emelni, ha a gonosz legyőzi a jót. A keresztyén ember nem Isten ellen harcol, ha a társadalmi problémákat akarja megoldani. A természeti katasztrófákat, a bűnözést és az értelmi fogyatékosságot ne tekintsük a dolgok természetes rendjének, mert Isten nem tervezte létüket, és az ő eljövendő országában nem is fognak létezni.
Azonban vannak, akiket elsősorban az aggaszt, hogy Isten egyáltalán megengedi a gonoszságot. Megkérdőjelezik, hogy Isten bölcsen tette-e, amikor az embernek döntési lehetőséget adott ebben a kérdésben. Dorothy Sayers helyes megvilágításba helyezte a gonoszság problémáját: „Bármiért is teremtette Isten olyannak az embert, amilyennek teremtette – korlátok közé szorított, szenvedő, szomorúságnak és halálnak kitett lénynek -, volt olyan becsületes és bátor, hogy saját orvosságát alkalmazza. Bármilyen játékot is űz teremtményeivel, megtartotta saját szabályait, és tisztességesen játszott. Semmit sem követelhet az embertől, amit magától meg ne követelt volna. Végigélt minden emberi élményt, a családi élet apró bosszankodásaitól és a kemény munka görcsös erőfeszítéseitől meg a pénzhiánytól a kín és megaláztatás, vereség, kétségbeesés és halál legmélyebb borzalmáig. Amikor ember volt, vállalta az ember szerepét. Szegénységben született, és halálakor gyalázatban volt része, mégis azt gondolta, hogy nagyon is megérte.”
A Biblia azt tanítja, hogy Isten céljai néha túllépik az emberi felfogóképesség határát. „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabb az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézsaiás 55.8-9). Pál hasonló szellemben ír a római gyülekezetnek: „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai!” (Róma 11:33)
Bár a Biblia elmondja, hogy a gonoszság hogyan és miért lett, azt nem mondja el, hogy Isten miért engedte meg. Tudjuk viszont, hogy Isten mindenható és végtelenül bölcs, s ha valamit megenged, oka van rá, még akkor is, ha nem értjük.
Josh McDowell