Szerző Téma: Mondjuk el - de hogyan?  (Megtekintve 37082 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #45 Dátum: 2014. Július 20. - 13:28:39
O0

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #46 Dátum: 2014. Július 23. - 13:18:12
4. A beszélgetés elindítása

De hogyan indítsuk el a beszélgetést? Jézus ezt egy olyan rejtélyes kijelentéssel tette, amely a samáriai asszonyt kérdezésre késztette. Ez a kijelentés az asszony legalapvetőbb szükségleteire célzott, és ugyanakkor sejtette az Ő képességét és készségét e szükségletek kielégítésére:

Jézus így válaszolt: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! Te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.” Az asszony így szólt hozzá: „Uram, merítő edényed sincs, a kút mély: honnan vennéd az élő vizet? Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál...?” (Jn 4,10-11)

Tanúságtételünket mi is kezdhetjük egy kijelentéssel vagy egy rávezető kérdéssel. Jézus azzal kezdte, hogy említést tett „Isten ajándékairól”. Ő is előre számított az asszony válaszaira, így annak kérdései egyszer sem érték váratlanul. Az alkalmak teljes kihasználása érdekében nekünk is meg kell fontolnunk a várható kérdésekre a választ. A lehetséges helyzetek mérlegelése során gondoljuk át, hogyan indítsuk el a beszélgetést és hogyan reagáljunk a várható feleletekre.
Ha már a beszélgetésben történt valami halvány utalás a „vallásra”, a következő kérdéssorozatot alkalmazhatjuk a szunnyadó érdeklődés felébresztésére:
-Erről jut eszembe, érdekelnek a hitbeli kérdések?”
Sokan „igen”-nel fognak válaszolni. De még ha az illető „nem”-mel válaszol is, feltehetjük a második kérdést:
-Mit gondolsz, milyen egy igazi keresztyén?”
Annak mindig örül valaki, ha az ő véleményét akarjuk hallani. Válaszából mi is pontosabb – talán megrázó – betekintést nyerhetünk egy nem hívő ember gondolkodásába. Mivel pedig meghallgattuk ő is sokkal készségesebben meghallgat majd minket. A válaszok erre a kérdésre rendszerint valamilyen külső cselekvés körül mozognak: templombajárás, bibliaolvasás, imádkozás, tizedfizetés, keresztelkedés.
Egy ilyen felelet után egyetérthetünk abban, hogy az igazi keresztyének általában cselekszik ezeket, majd rámutathatunk, hogy pusztán ezektől nem lesz valaki igazi keresztyén. A keresztyén hit lényege élő kapcsolatban állni Jézus Krisztussal. Akinek ez valóság az életében, az akarja is cselekedni a fent említett dolgokat. Ha beszélgetőtársunk további érdeklődést mutat, rátérhetünk a harmadik kérdésre:
-Szeretnél igazi keresztyén lenni?”
Ma az emberek nagy tömege lelki homályban él, és vágyakozik olyan valaki után, aki belső bizonyosságra vezeti. A beszélgetés gyakran ráterelődik a templombajárás vagy az egyházi nevelés kérdésére. Ez alkalmat ad arra, hogy megjegyezzük: „Feltételezem, hogy egyházadban ugyanazt fedezted fel, amit én az én felekezetemben; az odajárók között van, aki személyesen ismeri Jézus Krisztust, mások viszont nem. Az egyháztagság önmagában egyik egyházban sem szavatolja Isten személyes ismeretét.” Így lehetőség adódik beszélgetni arról, hogy a vallásos háttér vagy akár a vallásosság nem azonos a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolattal.
Ha résen vagyunk, sok más lehetőséget is megragadhatunk, hogy irányt szabjunk a beszélgetésnek. Azonban a „megválaszolás művészetében” gyakran kudarcot vallunk, mivel a megfelelő gondolat csak egy órával később jut eszünkbe. Ezért jó, ha van a tarsolyunkban néhány olyan megjegyzés, amelyet bármikor bedobhatunk. A beszélgetés beindítására jó alkalom lehet hitbeli tapasztalataink megosztása. Amint egyre jobban összabarátkozunk a másikkal, lassan a bizalmába fog avatni, és megosztja velünk terheit, vágyait, törekvéseit, kudarcait és ürességét. Amikor ennyire megnyílik, mi is nyugodtan elmondhatjuk (ha mi is tapasztaltunk hasonlót): „Tudod, régen én is így éreztem, amíg olyan élményben nem volt részem, amely gyökeresen megváltoztatta életszemléletemet. Szeretnéd, hogy beszéljek róla?” Vagyis csupán célzást teszünk, és megtapasztalásunkat inkább felkínáljuk, mint ráerőltetjük a másikra. Ezzel megkíméljük attól az érzéstől, hogy valamilyen nemkívánt árut rakunk le a küszöbére. Ha szeretne hallani élményeinkről, beszéljünk röviden, hangsúlyozva Krisztus jelenlétét mindennapjainkban! Kerüljük az unalmas és talán nem odaillő részleteket! Egyszerűen mondjuk el, mit jelent számunkra Krisztus.
A keresztyén családban és gyülekezetben felnövekvő emberben gyakran kisebbrendűségi érzés alakul ki, mivel semmilyen drámai változásra nem tudnak rámutatni életükben. Nem mondhatják el:
„Valamikor a kábítószer rabja voltam, de lásd, mit tett értem Krisztus!” Ha gyermekkorunkban nyertük el az új életet Krisztusban, valószínűleg nem érzékeltünk nagy változásokat az életünkben.
Ezt azonban nem kell alsóbbrendűnek vagy sajnálatosnak éreznünk, mintha tapasztalatunk valahogy nem lenne olyan valódi, mint a látványosabbak. Pál drámai megtérésen ment keresztül, de ne feledjük, hogy Timóteusé ugyanolyan valóságos volt! Kora gyermekkorától hallotta Isten Igéjét nagyanyjától, Lóisztól és édesanyjától, Eunikétől (2Tim 1,5). A nagy kérdés mindig az, hogy Jézus Krisztus élő valóság-e ma az életünkben.
Az embernek élete bizonyos korszakaiban felébred az érdeklődése a vallás iránt, és ez számos lehetőséget kínál a tanúságtételre. Diákok esetében a tanulmányi kudarcok, a szerelmi csalódás vagy a jövendő karrier megválasztása megnyithatja a kaput. Egy ifjú pár az első gyermek születésekor fontolóra veheti a vallási nevelés lehetőségét. A gyermekek növekedésével a kamaszkor problémái kétségbe ejthetik a szülőket. A testi bajok, a lelki megrázkódtatások vagy az anyagi helyzet romlása különböző félelmeket ébreszt. A válások különösen megrázóak. E helyzetek bármelyike jó lehetőség arra, hogy elmondjuk, milyen nagy szükségünk van Istenre. Amikor a szomszédunk felhívott, és elmondta, hogy férje szívinfarktust kapott, együtt imádkoztam vele a telefonban. Feleségem vacsorát vitt a családnak. Később adtam neki egy könyvet.
Egyszer egy asszony felhívott bennünket, mert nem tudta eldönteni, hogy belevágjon-e egy építkezésbe, vagy maradjon a régi otthonában. Feleségem elmondta neki, hogy élete egyik nehéz szakaszában Jézus Krisztus békességet és bölcsességet adott neki. Az asszony, akiben a Szentlélek bizonyára már régóta munkálkodott, így válaszolt: „Én is erre vágyom, én is erre vágyom.” Másnap együtt ültünk a nappaliban, hogy segítsünk neki Jézus Krisztus kezébe tenni az életét. Nem mindenki ilyen buzgó és elszánt, de ő meghatódott, és elkötelezte magát az Úr mellett, bízva abban, hogy Ő élete minden döntésében vezetni fogja. Még mindig emlékszem, milyen öröm töltött el minket, amikor ezt olvastuk: „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki (Jézus) életét adja barátaiért.” (Jn 15,13)
Beszélhetünk továbbá az egyházzal, vagy valamilyen egyházi tevékenységgel kapcsolatos kérdésről. Ha megfelelően megválogatjuk szavainkat, felkelthetjük az érdeklődést az evangélium iránt. Utazásaim során gyakran felteszik nekem a kérdést: „Miféle munkát végez?” Régebben tárgyilagosan válaszoltam: „Az Egyetemi Keresztyén Szövetség munkatársa vagyok.” Ezzel a válasszal persze csupán azt értem el, hogy zátonyra futott a beszélgetés.
Később valaki azt tanácsolta, inkább magyarázzam el, mit csinálok, hisz az mindig többet árul el, mint a megfelelő nevek és címek hosszas felsorolása. Ezért ma már így szoktam válaszolni: „Diákokkal beszélgetek Jézus Krisztus és a mindennapi élet kapcsolatáról.” Így gyakrabban kapok ilyen választ: „Ez érdekesen hangzik.” „Valóban az – mondom. - Éppen az este beszéltem egy diákkal, aki azt mondta...” - és röviden összefoglalom egy beszélgetés lényegét. Azután megkérdezem: „Önt érdeklik a hitbeli kérdések?” És máris elkezdődött egy másik beszélgetés.
A napi hírekről, a legújabb válságról vagy más időszerű eseményről folytatott beszélgetésben helyénvaló lehet az alábbi puhatolózó kérdés: „Mit gondol, mi a baj a világgal?” Miután meghallgattuk, miféle külső okokkal magyarázza beszélgetőpartnerünk az emberiség problémáit, megkérdezhetjük: „Soha nem gondolt arra, amit Jézus Krisztus mondott erről?” Ha az illető további érdeklődést mutat, elmondom neki, milyen diagnózist adott Jézus az (Istentől elszakadt) ember természetéről (Mk 7,21-23). Lelki beállítottsága miatt a probléma gyökere magában az emberben rejlik. G. K. Chesterton találóan fogalmazza meg: „Mi a világ baja? Én magam vagyok!” Az „én” probléma egyetlen megoldása pedig Jézus Krisztus, aki megígérte, hogy új életet és új életcélt ad nekünk.
Vitatott kérdéseket tárgyaló könyvek és kiadványok szintén elindíthatnak egy-egy érdekfeszítő beszélgetést. A közelünkben élő egyik családnak három civakodó kisfia volt, három, négy és öt évesek. Másról sem beszéltek, mint a három gyermek nevelésében jelentkező nehézségekről. Egy nap kölcsönadtam nekik egy keresztyén szemléletű könyvet a gyermeknevelésről. Többé nem okozott gondot Jézus Krisztusról beszélnem nekik.
Több érdekes beszélgetés úgy indult, hogy barátaink végigpásztázták a nappaliban sorakozó könyveket. Mindenféle „világi” könyv található nálunk, de van néhány kimondottan keresztyén szellemű is. Örömmel vesszük, ha ismerőseink kölcsönkérik őket. Ez alkalmat ad rá, hogy megjegyezzük: „Érdekelne a véleménye erről a könyvről.” Általában utazásaimra is szoktam magammal vinni néhány evangélizációra alkalmas könyvet. Egy-egy beszélgetés után esetleg felajánlom valamelyiket, mondván: „Ez a könyv sokat segített nekem. Szeretné elolvasni?” Így még ha csak egyszer találkoztunk is, legalább hátrahagyok valami információt, amit az illető átgondolhat.
Néha úgy is kezdeményezhetünk egy beszélgetést, hogy egy bibliatanulmányozás keretében meghívunk embereket az otthonunkba vagy a templomba. Ha a légkör kellemes, nem fenyegető, akkor általában kedvezően reagálnak azok, akik gondolatban már foglalkoztak Istennel, vagy olyan magányos emberek, akik bármilyen bensőséges csoport létrejöttét szívesen fogadják. Ez kitűnő alkalom lehet arra, hogy pontosítsuk a Jézus Krisztusra vonatkozó ismereteket.
Két alapvető dolog szükséges egy ilyen csoport eredményességéhez. Olyan légkör, amelyben a kezdők nem érzik céltáblának, vagy mit sem tudó gyermeknek magukat. Gyakran segít, ha csoportunk vitacsoport, mert így az emberek szabadon kifejezhetik a kétségeiket és a kérdéseiket. A másik feltétel, hogy pontosan határozzuk meg a tanulmányozandó témakört, valamint a foglalkozások időtartamát. A kezdők jobban kedvelik a rövidebb, hathetes foglalkozást, vagy Márk evangéliumának tizenhat hétre terjedő elemzését. Az ilyen csoportos összejövetelek folyamán gyakran tanúja voltam, amint megrögzött szabadgondolkodók olyannyira megváltoztak, hogy végül maguk is vallották Jézus kijelentéseinek igazságát. Később egy kávézás alkalmával beszélgethetünk a személyes elkötelezettség fontosságáról is.
Más közös programok, például koncertek vagy filmek segítségével az érdeklődők betekintést nyerhetnek a keresztyének csoportos együttlétébe. Felszabadult keresztyének életteli csoportja a leghidegebb szíveket is megnyitja. És természetesen ha barátaink elkötelezték magukat az Úr mellett, szeretnénk, ha előbb-utóbb más hívőkhöz csatlakoznának. Nem csupán a döntéshozatal fontos számunkra; olyan emberekért imádkozunk, akik teljes szívvel elszánják magukat Jézus Krisztus követésére, és idővel érett keresztyénné válnak.
Segít leküzdeni idegességünket, ha ilyen és hasonló helyzetekben egy-két dolgot előre átgondolunk. Ha mi feszengünk, másokban is feszültséget keltünk. Ha felszabadultak vagyunk, beszélgetőtársunk hasonlóan viszonyul hozzánk. A másik könnyen észreveszi, ha hajlunk rá, hogy mentegetőzzünk a hitünk miatt. Ha a másikban az érdeklődés hiányát feltételezzük, eleve kudarcra ítéltük magunkat. Viszont ha érdeklődésre számítunk, alighanem lesz is érdeklődés. Belső bizalmunk növekedésével a Szentlélek érdeklődő emberekhez fog vezetni. S a nem hívőkkel történt valamennyi sikeres  találkozásból nagyobb hitet és bizodalmat nyerünk a következőhöz. (folyt. köv. )

Paul Little



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #47 Dátum: 2014. Július 23. - 15:51:56
O0

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #48 Dátum: 2014. Július 26. - 16:10:38
5. Ne menjünk túl messzire!


Urunk beszélgetésének következő szakasza feltárja a negyedik és ötödik alapelvet: csak annyit adjunk át az embereknek az üzenetből, amennyit készek befogadni, és - ne ítéljük el őket!

"Felele Jézus és monda néki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik: Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne. Monda néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide meríteni! Monda néki Jézus: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj ide! Felele az asszony és monda: Nincs férjem. Monda néki Jézus: Jól mondád, hogy: Nincs férjem; Mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed: ezt igazán mondtad. Monda néki az asszony: Uram, látom, hogy Te próféta vagy." (Jn 4,13-19)

Az asszony nyilvánvaló érdeklődése és kíváncsisága ellenére Jézus nem zúdított rá egyszerre mindent. Fokozatosan, ahogy az asszony egyre jobban megnyílt, Ő is egyre többet árult el magáról. Amikor kíváncsisága a tetőpontra ért (26. vers), Jézus felfedte önmagát mint a régóta várt Messiást.
Mihelyt egy nem keresztyénben felcsillan az érdeklődés halvány sugara, sokan egyenesen a közepébe akarnak vágni, és eldarálni az egész evangéliumot, anélkül, hogy lélegzetet vennének, vagy megvárnák hallgatóságuk reakcióját. (Végül is nem tudhatjuk, lesz-e még egy alkalmunk, gondoljuk.) Ha azonban bízunk a Szentlélek hatalmában és jelenlétében, lecsillapodunk. A nem hívőhöz, amikor éppen csak kezd érdeklődést mutatni, finoman kell közeledni; ez az érdeklődés az elején rendszerint még igen törékeny. Különben - mint a hirtelen mozdulattal elriasztott madár - visszakozni fog heves közeledésünk miatt. Ha viszont barátságos a magatartásunk és oldott a modorunk, ő maga sürget majd egyre jobban, hogy megosszuk vele tapasztalatainkat.
A keresztyén hit bemutatását érdemes azzal kezdeni, hogy megkeressük, milyen alapvető dolgokban egyezik a gondolkodásunk. Valóban hisz Istenben? Mit gondol, milyen Isten? Az a célja, hogy hálójába csalja az embereket? Mit gondol Jézus kilétéről? Melyik a kedvenc része a Bibliából? Ne feltételezzük, hogy a másik teljesen tájékozatlan! Keressük meg az alapot, melyre építhetünk, s ahol lehet, ezt határozottan erősítsük meg! Ifjú koromban már a beszélgetés kezdetén közbevágtam a helyesbítés szándékával. Azon nyomban helyre akartam tenni társam teológiai tévedését. "Hadd fejtsem ki, hol téved az univerzalizmus!" De mindentudó hozzáállásom beléfojtotta a szót. Senki sem hallgat egy nagyokosra.
Függetlenül attól, hány emberrel találkozunk, általában két csoportba sorolhatók. Az első csoportba azok tartoznak, akiknek nincs elég ismeretük Jézus Krisztusról. Még ha akarnák sem tudják, hogyan lehetnek keresztyének. A második csoportba tartozók minden szükséges információ birtokában vannak, s mindössze személyes választ kell adniuk a felhalmozott tudásra. Az ő esetükben nem segít, ha minden egyes találkozásnál fejbe vágjuk őket az evangéliummal. Ha egyszer meggyőződtünk róla, hogy értik a keresztyén hit lényegét, jobb nem erőltetni ezt a témát, amíg ők maguk szóba nem hozzák. Időközben semmilyen módon nem szabad elhatárolnunk magunkat tőlük; továbbra is biztosítanunk kell őket a szeretetünkről, és őszintén imádkoznunk kell, hogy belépjenek Isten országába.
Egy fiatal barátom egy ideig eljárt a bibliatanulmányozásra és elolvasott néhány keresztyén könyvet. Egész jól megértette a keresztyén üzenetet. Egyik este elmentünk megnézni egy keresztyén filmet, azután beültünk egy kávézóba. Isten Szentlelke egyértelműen megérintette, de éreztem, hogy a régi ellenállás még mindig megvan benne. Ezegyszer elhatároztam, hogy nem beszélek Jézus Krisztusról, hacsak ő maga szóba nem hozza. Végül szenvedélyesen kitört: "Tudd meg, hogy nem leszek keresztyén!" Egyetlen válasz ötlött fel bennem: "Ez a te választásod" - mondtam. Az összes szükséges információ a rendelkezésére állt; a döntés lehetősége az ő kezében volt. Világosan éreztem, hogy hasztalan erőltettem volna.
Sohase felejtsük el, hogy a hitigazságok megragadása nem kis dolog! Már Isten emberré válásának gondolatát felfogni is komoly erőfeszítés az emberi értelem számára. Engedjük, hogy az isteni igazság mélyen átitassa barátaink értelmét és szívét! Ez sok időbe telhet. Gyülekezetünkbe jár egy érett asszony, aki viszonylag fiatal keresztyén, de villámgyorsan fejlődött, és már bibliaórákat tart. Gyakran elmondja, hogy a hitre jutását követő első hat hónapban nem igazán fogta fel bűnössége mértékét. Lassan haladjunk, és engedjük, hogy a Szentlélek irányítson! (folyt. köv.)

Paul Little
« Utoljára szerkesztve: 2014. Július 26. - 16:14:02 írta Kálmán »



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #49 Dátum: 2014. Július 30. - 09:46:21
6. Ne ítélkezzünk!


A beszélgetésből kiderül, hogy Jézus nem ítélte el az asszonyt. Amikor ez a férjéről beszélt az Úrnak, saját bűne ítélte el őt. Jézus nem lépett könnyedén túl a férjekre vonatkozó kérdésen, de nem is rázta az ujját, és nem csóválta a fejét ítélkezve. Egy másik hasonló esetben, amikor a házasságtörésen kapott asszonyt elé hozták, nyomatékosan kijelentette: „Én sem ítéllek el... Menj, és többé ne vétkezzél!” (Jn 8,11) A legtöbben egy ilyen helyzetben elhamarkodtuk volna az ítélkezést. Bizonyára azon a tévhiten vagyunk, hogy ha egy bizonyos magatartást vagy tettet nem kárhoztatunk, akkor ezzel jóváhagyjuk. Urunk azonban nem így járt el.
A keresztyének nem bírják közömbösen nézni a bűnt, lévén önpusztító, és egyértelműen elválaszt Istentől. Jézus Krisztust a bűn késztette arra, hogy a földre jöjjön, és életét adja! Nem palástolhatjuk a bűn miatt érzett szomorúságunkat. Semmi esetre sem örvendezhetünk, ha pusztító bűnnel találjuk szembe magunkat. Akkor ütközünk nehézségbe, ha a bűn mocska felháborít, de elkövetőjét magát továbbra is szeretni akarjuk. Fájdalmunkat és az illető iránt érzett gyöngédségünket ugyan kifejezhetjük, a szigorúság és a gyöngédség viszont nem fér meg együtt. Lenyűgözve idézem magam elé Isten szent Fiát, aki egy végtelenül bűnös asszonyhoz szeretettel és megbocsátással közeledik. „Nem ítéllek el; van bocsánat. Jobb útra térhetsz!” Örömteli és biztató dolog hátat fordítani a bűnnek és megmerítkezni a megbocsátásban. („Menj, és többé ne vétkezzél!”)
Lehet hogy még soha nem értek tetten ilyen nyilvánvaló bűnön, mint ezt a két asszonyt, mégsem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nekünk is szükségünk van bűnbocsánatra. Üzenetünk nem abból áll, hogy mi jók és erkölcsösek vagyunk, és azt akarjuk, hogy mindenki más olyan legyen, mint mi. Szót sem ejthetünk más bűnéről anélkül, hogy ne hangsúlyoznánk, mi magunk is segítségre és bűnbocsánatra szorulunk. Azt pedig végképp nem engedhetjük meg, hogy saját kevésbé égbekiáltó bűneink már föl se háborítsanak, miközben nyíltan megbotránkozunk mások nyilvánvalóbb vétke miatt. Maga Pál apostol is gyakran állította, hogy ő a legnagyobb bűnös.
Kapcsolatainkra nézve megfogadhatjuk ezt az egyszerű mondást: „Az ember több legyet foghat mézzel, mint ecettel.” Nemcsak kerülnünk kell a mások feletti ítélkezést, hanem meg kell tanulnunk a jogos elismerés művészetét is. Sokakat mélyen megérint egy őszinte elismerés. A bírálgatás sokkal természetesebb módon jön a nyelvünkre, mint a dicséret, ez utóbbi azonban lehetővé teszi, hogy mások megnyíljanak az evangélium előtt.
Taking Man Alive című művében Charles Trumbull hangsúlyozza, hogy mindenkiben felfedezhetünk legalább egy olyan dolgot, ami őszinte elismerésre ad lehetőséget. Állításának bizonyítására leírja egyik vonaton történt esetét. Egy káromkodó részeg ember tántorgott a kocsijába. Miután lezuttyant a Trumbull melletti ülésre, megkínálta egy korty itallal a kulacsából. De ő, ahelyett, hogy korholta volna állapota miatt, ezt válaszolta: „Köszönöm nem kérek, de látom, hogy ön igen nagylelkű.” Az ember szeme részeg kábulata ellenére tágra nyílt, és a két férfi beszélgetni kezdett. Azon a napon ez az ember hallott Krisztusról. Mélyen megrendült, és később maga is a Megváltó követője lett. (folyt. köv.)

Paul Little



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #50 Dátum: 2014. Augusztus 02. - 17:37:37
7. Ne térjünk el a tárgytól!


Az Úr és a samáriai asszony között lefolyt beszélgetésből még két alapelvet szűrhetünk le saját bizonyságtételünkre nézve:

"A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell." Jézus így válaszolt: "Higgy nekem asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk." Az asszony így felelt: "Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent." Jézus ezt mondta neki: "Én vagyok az, aki veled beszélek." (Jn 4, 20-26)

Urunk nem hagyta, hogy bármely másodrendű kérdés eltérítse a lényegtől. Az asszony megkérdezte, hol kell imádnia Istent, a Garizim hegyen, vagy Jeruzsálemben. Ám azzal, hogy a hangsúlyt a "hol imádni?" kérdésről a "hogyan imádni?" kérdésre tette, Jézus újra önmagára irányította a beszélgetést.
Bár az asszony kérdése bizonyára helyénvaló volt, Urunk nem tért el a tárgytól. A kérdés hasonlított a manapság oly gyakori, őszinte kérdésekhez: "Melyik gyülekezethez csatlakozzam?" Elképzelhető, hogy barátaink az egyházban uralkodó képmutatásra, a Bibliában található tévedésekre terelik a szót, vagy arra, hogy miért van olyan sok felekezet, és még ezer más dologra. Bármilyen jogos kérdés érintőleges lehet, ha eltérít a tárgytól. Jézus semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy beszéde elsődleges tárgya nem más, mint önmaga. (folyt. köv.)

Paul Little



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #51 Dátum: 2014. Augusztus 04. - 16:03:39
8. Közvetlenül szembesítsünk másokat az igazsággal!


Végül, amikor Urunk kijelentette a samáriai asszonynak, hogy Ő a Messiás, elérkezett az evangélium kritikus pontjához: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Hasonlóképp, akár egy, akár több együttlétet szentelünk a barátság hídjának kiépítésére, alkalomadtán át kell kelnünk ezen a hídon, és nem hívő barátunkat közvetlenül szembesítenünk kell Jézus Krisztussal, hogy felismerje személyes felelősségét abban, hogy az Úr mellett, vagy Őellene hoz döntést.
Az eredményes követnek tudnia kell, hogyan késztesse döntésre beszélgetőtársát. Sokán tudják, hogyan építsék ki a barátságot, magukhoz tudják ragadni a kezdeményezést egy beszélgetésben, és képesek átadni az üzenetet, de teljesen zavarba jönnek, ha valakit át kell segíteniük a választóvizen. Hogyan tudhatjuk meg, hogy az illető kész a döntésre, anélkül hogy túl tolakodóak lennénk? A válasz: egyszerűen meg kell kérdeznünk tőle! De hogyan?
Egy időben ezzel a kérdéssel fordultam beszélgetőtársamhoz: „Keresztyén vagy?” De rájöttem, hogy több okból nem ez a legjobb megoldás. Először is sokan „igen”-nel válaszoltak, anélkül hogy tudták volna, mit jelent keresztyénnek lenni. Ám az Újszövetség fényében hamrosan meggyőződtem róla, hogy nem jutottak hitre. De ha egyszer „igen” választ kapunk erre a kérdésre, akkor zsákutcába jutottunk. Nem mondhatjuk ugyanis, hogy: „Sajnálom, barátom, de a következő okok miatt tévedsz.” Az emberek nem veszik szívesen az ilyesmit. Joguk van azt hinni, amit akarnak, ahhoz viszont nincs joguk, hogy újraértelmezzék a keresztyénséget. Egyedül Jézus Krisztus jogosult arra, hogy meghatározza a keresztyénség mibenlétét.
Évekkel ezelőtt az angliai Southamptonból származó Leith Samueltől tanultam egy kérdéssorozatot, mely aranyat érő kincsnek bizonyult a számomra. Íme, a kérdések:
-Személyesen ráhagyatkoztál-e Jézus Krisztusra, vagy még mindig keresel?”
A kérdés azonnal tisztázza, mit jelent keresztyénnek lenni, és ezen kívül a másik értésére adja, hogy fel vagyunk készülve a nemleges válaszra, anélkül hogy megütköznénk. Gyakran előfordul, hogy ismerősünk így válaszol: „Pontosan úgy vagyok vele, ahogy leírtad. Még mindig keresek.
-Ez érdekes. Milyen messzire jutottál a keresésben?”
A második kérdés az elsőre épül; mélyebb megnyilatkozásra készteti barátunkat. Megdöbbentő, hogy az emberek milyen gyakran a legkisebb habozás vagy zavar nélkül elmagyarázzák, meddig jutottak lelki zarándoklásuk során. Ez pedig rendkívül fontos információ. Mihelyt beszámolnak róla, hol tartanak, kiegészíthetjük hiányosságaikat. Természetesen az a célunk, hogy megtudjuk, meddig jutottak el, és onnan egy kicsivel tovább segítsük őket.
-Szeretnél igazi keresztyén lenni, és megbizonyosodni efelől?”
A harmadik kérdésre akkor térek rá, ha esélyét látom annak, hogy beszélgetőtársam igennel fog válaszolni. Hadd hangsúlyozzam ismét, milyen sokan vannak azok, akik mindössze arra várnak, hogy feltegyék nekik ezt a kérdést, mert belső bizonyosságra vágynak, de soha senki nem mondta el nekik, hogyan juthatnak hozzá! Ezért úgy gondolom, hogy azoktól az ismerőseinktől, akiknek bizonyságot tettünk és akikkel többször elbeszélgettünk, megkérdezhetjük: „Rábíztad-e már magad Jézus Krisztusra, vagy még mindig bizonytalankodsz? Milyen messzire jutottál az úton? Szeretnél igazi keresztyénné válni és bizonyosságot nyerni efelől?”
Ezzel tehát a legfőbb alapelvek: személyesen ismerkedjünk meg nem hívőkkel; a beszélgetések során keressünk közös témákat; életmódunkkal és szavainkkal keltsük fel mások érdeklődését, mondandónkat tegyük függővé az illető befogadó képességétől és hajlandóságától, ítélkezés helyett fogadjuk el a másikat, sőt, fejezzük ki elismerésünket; ne térjünk el a tárgytól és tartsunk ki a célig!
Ha kezdjük megérteni és hittel alkalmazni ezeket az elveket, életünk minden egyes napja örömteli és izgalmas lesz. Várakozva fogunk tekinteni a következő Isten adta lehetőség elé, amikor Jézus Krisztus követeiként tanúságot tehetünk, és nyomon követhetjük, hogyan munkálkodik rajtunk keresztül mások életében.

Kérdések

1.Miképpen fejezhetjük ki tiszteletünket és elismerésünket nem hívő emberek iránt?
2.Ebben a fejezetben olvashattunk a szerző unokaöccséről, akinek a családjában uralkodó jó légkör felhívta nem hívő szomszédaik figyelmét. Ha van olyan az olvasók között, aki ugyan hűséges keresztyén, mégsem történt vele soha ilyen, hogyan küzd a csalódottság érzése ellen?
3.Emlékezzünk vissza olyan esetekre, amikor sikeresen rátereltük a beszélgetést Krisztusra és az evangéliumra! Hogyan tettük ezt?
4.A szerző szerint gyakran előfordul, hogy érdeklődő barátainknak többet mondunk, mint amennyit azok készek meghallani. Hogyan kerülhetjük el ezt a hibát?
5.Ez a fejezet figyelmeztetéssel zárul: mások ítélgetése és önmagunk különbnek tartása rendkívül romboló lehet. Viszont segítenünk kell másoknak abban, hogy a valósághoz hűen lássák önmagukat Isten előtt: hogyan tehetjük ezt ítélgetés nélkül? (folyt. köv.)

Paul Little



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #52 Dátum: 2014. Augusztus 14. - 19:34:10
4. A társadalmi válaszfalak leküzdése


Mindaz, aki biztonsági övezetéből kimozdulva elvegyül a valós világban, feltétlenül kerül nehéz helyzetekbe. Előre fontolóra kell vennünk, hogyan birkózhatunk meg az ilyen helyzetekkel, kidolgozva a különböző körülmények között alkalmazható élveket.

Ne legyünk túl szigorúak!

Hogyan reagáljunk például a káromkodásra vagy a trágárságra? Sokan szent ábrázatot öltve csípős megjegyzéseket tesznek, vagy fagyos hallgatásba burkolóznak. Ha így reagálunk munkatársaink vagy szobatársaink viselkedésére, ezzel csak még jobban eltávolodunk tőlük. Ők csupán azt teszik, ami számukra természetes, mi pedig kritikus magatartásunkkal megnehezítjük a kapcsolatteremtést. Ha a káromkodás ingerültséget vált ki belőlünk, az illető elő fogja adni mindazt, amit az utóbbi két évben hallott, csak hogy bosszantson. Ezzel mindössze súlyosbítottuk a problémát, amelyet meg akartunk oldani.
Dr. Martyn Lloyd-Jones a Hegyi beszédről írt tanulmányában megjegyzi: „Elvárni egy embertől, aki még nem született újjá, hogy a keresztyén normáknak megfelelően viselkedjen, eretnekség. Az evangélium viselkedésbeli, etikai és erkölcsi felszólításai azon a feltevésen alapulnak, hogy mindazok, akikhez e parancsok szólnak, keresztyének.”
Krisztus követe mindenekelőtt egy békéltetést szerző Istenről tesz tanúságot. Következésképp fel kell tennünk magunknak a kérdést: Vajon azzal közvetítem ezt az üzenetet, ha mindenkit rendre utasítok, mint egy szigorú iskolai tanár? Nem lehet, hogy így rossz oldalról közelítem meg Isten igazságát? Mindig tartsuk észben, hogy nem mi, hanem Isten formálja át az emberek szívét és viselkedését! És Ő az ember bensejével kezdi.
Ismerek két – az én ízlésemnek legalábbis – igencsak közönséges beszédű férfit. Az egyikük, túl azon, hogy rondán káromkodik, állandóan beleköt másokba. Valamilyen oknál fogva szemmel láthatóan gyönyörűségét leli abban, hogy a lehető legközönségesebb módon viselkedik, valahányszor együtt vagyunk. Gyakran úgy érzem, minden tőle telhetőt megtesz, hogy elkeserítsen. Ha közvetlenül hozzám szól, számíthatok rá, hogy nyers és durva lesz. Eltökéltem, hogy nem megyek bele a játszmába és nem engedem, hogy felbosszantson. (Biztos vagyok benne, hogy ezt szeretné elérni.) Azt is tudom, hogy a szíve mélyén egy csomó feldolgozatlan fájdalmat hordoz, és makacsul tiltakozik a gondolat ellen, hogy átadja az életét Jézus Krisztusnak.
Az ilyen helyzetekben a keresztyének azzal őrzik meg önbecsülésüket, hogy nem vágnak vissza. Ez azt jelenti, hogy megfékezik ösztöneiket, és nem érzelmi alapon reagálnak a másik viselkedésére.
Ismerek egy másik, az előbbinél fiatalabb férfit, aki első találkozásunkkor ugyanolyan közönséges nyelvet használt, mint a másik. Eljött egy bibliatanulmányozó körbe, ahol őszinte érdeklődést tanúsított. Senki sem tett megjegyzést a beszédmodorára, főképp azért nem, mert láttuk, mennyire elmerül a bibliatanulmányozásban. Beszélgetés közben olykor azért elkáromkodta magát, de ez nem számított. Mindent magába szívott, amit hallott. Fokozatosan láthattuk, amint az Úr Jézus csodálatos módon átformálja ezt az embert. Valódi tanúságtevővé, vezető személyiséggé érett, és őszinte, tiszta jelleméhez igazította a szókincsét. Mi pedig valamennyien megtanultuk, hogy a külsőségeken túllátva a tiszta szándékot értékeljük a másikban. Ettől kezdve sokkal több megértést tanúsítottunk az emberek iránt.
Magától értetődő, hogy akár keresztyén a másik, akár nem, nem tudjuk megváltoztatni a viselkedését. Ha tehát valakit Jézus Krisztushoz akarunk vezetni, többre megyünk vele, ha fesztelenül érintkezünk vele. Ne bunkózzuk le az embereket! Ezzel csak azt érjük el, hogy eltompul a hallásuk. (folyt. köv.)

Paul Little



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #53 Dátum: 2014. Augusztus 14. - 19:40:53
O0

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #54 Dátum: 2014. Augusztus 15. - 11:32:36
A követ célja


A társadalmi válaszfalak leküzdését megkönnyíti, ha egy pillanatra sem feledkezünk meg arról, mi is a követ célja: elég közel kerülni másokhoz, hogy a Jézus Krisztus által való megbékélés üzenete meghallgatást nyerjen.
Az Úr Jézus életében újra meg újra ezt a céltudatosságot látjuk. Figyeljük meg, mennyire kézben tartotta a Nikódémussal való beszélgetés fonalát, amíg alkalma nem nyílt arra, hogy megmagyarázza neki az újjászületést (Jn 3,1-5). Amikor meggyógyította a béna embert, nem hagyta, hogy a bámészkodó tömeg megfélemlítse. Pontosan arra terelte a vitát, amire akarta: "Azért pedig, hogy megtudjátok: van hatalma az Emberfiának bűnöket megbocsátani a földön." (Lk 5,24) Ezt feltétlenül meg kellett tudniuk, és Jézus nem engedte magát eltéríteni céljától. Máskor a hitetlen zsidók ellenállását tökéletes hidegvérrel fogadta, mint aki teljesen ura önmagának és a helyzetnek. Ezek a hitbuzgó zsidók nagysokára megértették, hogy Jézus állítása szerint a mennyből szállott alá, és szinte megszállott igyekezettel próbálták megcáfolni. Jézus megvárta, amíg elmondták a magukét, majd egyenesen a lényegre tért: "Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere." (Jn 6,47-48) Több tucat példát hozhatnánk fel erre. Jézus következetesen a célt tartotta szem előtt.
Könnyen mellékvágányra jutunk például, ha egy bizonyos viselkedésformát a keresztyén mivolt elválaszthatatlan részének tekintünk. Tegyük fel, hogy a szeszesital-fogyasztást teljességgel elfogadhatatlannak tartjuk! Mi aztán tudjuk, kik vagyunk és kiért járunk követségben! Amikor megkínálnak egy itallal, ez gyakran váratlanul ér, és szinte önkéntelenül így vágunk vissza: "Köszönöm, nem iszom. Keresztyén vagyok." A vaskapu véglegesen bezárul köztünk és a másik ember között. Az illető úgy húzódik el tőlünk, mintha fertőzöttek lennénk, és egyértelműen minden esélyünket elveszítettük, hogy bármilyen barátságot kössünk vele. Vajon tanúságtétel ez? Valójában burkoltan bár, de ítélkeztünk fölötte, mintegy sejtetve: "Ön nem keresztyén, mivel iszik!" Nem csoda hát, hogy a másik menekülni fog előlünk.
De még ennél is tragikusabb, hogy a tiltásokat a keresztyénség elválaszthatatlan részévé tettük, holott hitünk kétségtelenül nem abból áll, amit "nem" csinálunk, hanem abból, hogy "kiben" bízunk. A fent idézett válasz semmiképpen nem segít üzenetünk értelmes közvetítésében.
Kultúránkban több ezer nem keresztyén szigorú erkölcsi értékrend szerint él, és valamennyi keresztyén viselkedésmintával egyetértene. Nyilvánvaló, hogy ettől még nem keresztyének. Ugyanakkor más kultúrákban a keresztyének isznak és semmi kivetnivalót nem látnak ebben. Ettől még ugyanúgy keresztyének. E szokások némelyikét a helyi értékrend és a személyes meggyőződés határozza meg. Ha egy barátunk azt javasolná: "Nosza, raboljunk ki egy bankot!", és mi így felelnénk: "Köszönöm nem, keresztyén vagyok", világosan látná az összefüggést. A nyolcadik parancsolat egyértelműen tiltja a lopást. A "Ne lopj!" felszólítást semmilyen más módon nem lehet értelmezni.
Én a következő bevált irányelvet szoktam követni az ilyen helyzetekben: Ne ítéljük el a másik személyt, és ne engedjünk a saját meggyőződésünkből! E cél megvalósításához íme néhány személyes tapasztalatból eredő jótanács: (folyt. köv.)

Paul Little



Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #55 Dátum: 2014. Augusztus 18. - 16:46:23
Legyünk leleményesek!


Ha meghívást kapunk emberektől, akik szokásaikban és meggyőződésükben különböznek tőlünk, akkor mindenekelőtt ismerjük fel a javaslatban vagy a meghívásban rejlő megtiszteltetést és nagylelkűséget, majd személyes preferencia alapján utasítsuk vissza azt! Így a másik nem érzi úgy, hogy elítéljük vagy személyében visszautasítjuk. Úgyis kitérhetünk egy meghívás elől, hogy egy másik programot ajánlunk. Ha olyan helyre hívnak meg, ahová nem szívesen megyünk, akkor azt válaszolhatjuk: "Köszönöm, ez nem érdekel, de szóljatok, ha közös játékra (koncertre, klubtalálkozóra stb.) mentek, és csatlakozom hozzátok." Ha egy másik javaslattal állunk elő, társunk nem fogja úgy érezni, hogy őt magát utasítjuk el.
Ha egy nem hívőt nem érdekli a sakk, nem pirul el, nem hebeg-habog, és nem motyogja bocsánatkérően: "Köszönöm, nem sakkozom. Nem vagyok keresztyén." Persze hogy nem! Fesztelenül válaszol: "Köszönöm, nem igazán szeretem a sakkot. De szólj, ha teniszezni szeretnél!" Mint Jézus Krisztus tanúi ugyanilyen könnyedén és zavartalanul mondhatunk, és kell is mondanunk nemet.
Leighton Ford fia, Sandy életrajzában leírja, hogyan szembesült Sandy a különböző életstílus dilemmával. Amikor egy társával a többi diákkal való találkozásért imádkoztak, meghívták őket egy PJ bulira (PJ a pizsama rövidítése). Az okozott gondot, hogy a PJ egyben egy puncsból és likörből készített italkeverék, és a buli egyetlen célja az volt, hogy a lehető legrövidebb időn belül a lehető legtöbbet igyanak. Képzeljük el a keresztyéneket ebben a helyzetben! Nos, ők valóban követek szerettek volna lenni a diáktársaik között, és úgy érezték, Isten akarata, hogy elmenjenek. Rávették a pizsamájukat a farmernadrágra, és a többiekhez hasonlóan, akik sörrel vagy PJ-vel felszerelkezve jelentek meg, ők is elvitték a maguk hat doboz Pepsi Coláját. Mivel mindezt fesztelenül tették, a tömeg teljes mértékben elfogadta őket.
Egy ismerősöm, aki az üzleti életben dolgozik, mindössze ennyit mond, ha megkínálják itallal: "Köszönöm, nem iszom alkoholt." Vagy ezt is mondhatjuk: "Köszönöm, de nem kaphatnék inkább egy kis narancslevet?" Ha közvetlen a stílusunk és magabiztosan viselkedünk, akkor a többiek mind ezt, mind bennünket el fognak fogadni. Bármit is teszünk, egy fejlődő barátságot mindig jellemezze az öröm és a jó humor! (folyt. köv.)

Paul Little





Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #56 Dátum: 2014. Augusztus 22. - 19:20:56
Tartsunk kéznél egy jó viccet!


Ha már a humorról van szó, elő szokott fordulni, hogy egy eldurvuló beszélgetés közepén találjuk magunkat, amely egyre közönségesebbé válik, miközben mi egyre kényelmetlenebbül érezzük magunkat. Ha tehetnénk, legszívesebben távoznánk, de nincs mivel kimenteni magunkat. Az ilyen helyzetekben a legjobb a pozitív előkészület. Figyeljünk, mikor hagy alább a beszélgetés, és ugorjunk be egy jó, tisztességes történettel! Legyen annyira vicces, hogy az emberek ne tudják megállni nevetés nélkül! Sokan azt hiszik, hogy tréfálok, amikor ezt mondom, pedig nem. Meggyőződésem, hogy minden keresztyénnek készenlétben kell tartania öt bombabiztos viccet. A jól választott, jól időzített humor helyreállíthatja a beszélgetés egész hangnemét, és lehetetlennek látszó akadályokon segíthet át.
A viccek megjegyzése hasonlóan történik, mint a neveké. Mihelyt hallunk egyet, rögtön mondjuk tovább! Ha szükséges, írjuk le, aztán mondjuk el, mihelyt alkalom kínálkozik rá!
Az általánosan elterjedt elképzeléssel szemben a megtéréssel egyáltalán nem kell feladni a humorérzéket. Egyeseknek sztereotip elképzelésük van a keresztyénekről: szerintük ahhoz a karikatúrán ábrázolt gyülekezethez hasonlítanak, akik kimentek a vasútállomásra az új lelkész fogadására. Odaléptek egy férfihoz, aki épp leszállt a vonatról, és akiben a lelkészt vélték felismerni, de az így szólt: "Nem én vagyok az új lelkipásztor. Csak fáj a gyomrom." De ne csüggedjünk! Megváltoztathatjuk a kialakult képet. Lehet hogy nem engedhetjük meg magunknak ugyanazt a fajta humort, mint mások, de élhetünk természetesen, és mindennapjainkat átjárhatja a vidámság és az öröm. (folyt. köv.)

Paul Little



Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #57 Dátum: 2014. Augusztus 22. - 20:07:17
O0

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kálmán

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 13596
  • Nem: Férfi
Válasz #58 Dátum: 2014. Szeptember 01. - 17:23:46
Kezdjük el most - ott, ahol vagyunk!


Valaki esetleg menten azt gondolja: "Hát igen, jól hangzik, de ehhez mindent újra kellene kezdenem; olyan helyre kellene mennem, ahol senki sem ismer. Akkor újra megpróbálhatnám. De már nem tudom rendbehozni azt a zűrzavart, amit csináltam. Ki tud újra tojást csinálni a rántottából?" Ha így érzünk, akkor se adjuk fel! Nincsen elveszett helyzet. A dolgok - részünkről - megváltoztathatóak.
Ismerek egy fiatalasszonyt, aki Isten előtt elhatározta, hogy munkahelyén mindent újrakezd. Nyolc és fél éve ugyanabban az irodában dolgozott. Minden délben, amikor az iroda többi dolgozója együtt ebédelt, ő egyedül étkezett a hátsó szobában. Nem tudott bekapcsolódni munkatársai némely történetébe és vicceibe, és nem tudta, hogyan viselkedjen pozitívan egy ilyen légkörben. Végül azonban elhatározta, hogy legalább egy-két munkatársával megbarátkozik. Munkatársnői iránti szeretete arra indította, hogy maga is felidézzen egy pár vidám történetet, és ebédidőben hozzájuk szegődött. Hat hónappal az első félénk kísérlet után, melynek során előállt a saját vicceivel, elmondta, hogy a többiek szemmel láthatóan őszintén örültek, hogy csatlakozott hozzájuk. Kettőjüknek még bizonyságot is tett. Mindez igaz! Változások ott is bekövetkezhetnek, ahol éppen vagyunk. (folyt. köv.)

Paul Little




Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #59 Dátum: 2014. Szeptember 01. - 19:51:49
O0

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13