Van még egy példa a helyes identitástudatra, illetve hiányára.
Az első generáció, akiket kihozott az Örökkévaló Egyiptomból, és be akart vinni az Ígéret Földjére, nem rendelkezett helyes identitástudattal.
Hiába vezette őket az Örökkévaló Atya kézen fogva a pusztában, sok jellel, csodával, Törvénnyel, napi ellátással, gondviseléssel, nem sikerült szívükben mindezt megérteniük.
Nem sikerült „felnőniük”, és vállalniuk a felnőttséggel járó felelősséget, önállóságot.
Amikor Egyiptomban voltak, és a VAGYOK meglátogatta őket, egyetlen parancsot kellett teljesíteniük, mégpedig a pászka áldozat megtartását.
Minden mást Isten végzett el, a 10 csapás, csoda által.
Kihozta őket felemelt kézzel, teljes győzelmet aratva az ellenség felett, bemutatva, hogy Ő az egyedüli, élő Isten, nincs más!
Aztán végig, végig az úton feltárulkozott előttük, bemutatkozott és biztosította őket szeretetéről, gondviseléséről, megbocsátásáról…
A „tanuló idő” végére azonban már közölte velük, hogy az Ígéret Földjének elfoglalásának érdekében már nekik is kell tenniük, de biztosította őket, hogy Ő mindenhol előttük fog menni és biztos a győzelem.
A honfoglalás előtti utolsó próba az volt, amikor Isten megengedte, hogy 12 főember bemenjen a Földre és megbizonyosodjon arról, hogy Isten mindenben igazat mondott, és visszajőve buzdítsák, bátorítsák a népet.
De sajnos nem ez történt!
Tízen elbuktak és bátorság helyett félelmet, hitetlenséget ültettek el az emberek szívében.
4Móz 13:26-34
Negyven nap múlva visszatértek a föld kikémleléséből.
Visszamentek, és eljutottak Mózeshez, Áronhoz és Izráel fiainak egész gyülekezetéhez a Párán-pusztába, Kádésba. Hírt vittek nekik és az egész gyülekezetnek, és megmutatták nekik a föld gyümölcsét.
Ezt beszélték el neki: Elmentünk arra a földre, amelyre küldtél minket.
Valóban tejjel és mézzel folyik, és ez a gyümölcse!
Csakhogy erős az a nép, amely lakja azt a földet, és a városok meg vannak erősítve, és igen nagyok.
Sőt még Anák fiait is láttuk ott.
Amálék lakik a dél felől való földön, és a hettiták, jebúsziak és emóriak laknak a hegyeken.
A tenger mellett és a Jordán partján pedig a kánaániak laknak.
Jóllehet Káléb csendesítette a Mózes ellen háborgó népet, és azt mondta, bátran fölmehetünk, és elfoglalhatjuk azt a földet, mert kétség nélkül megbírunk vele, de a férfiak, akik fölmentek vele, azt mondták: Nem mehetünk az ellen a nép ellen, mert erősebb nálunk.
És a kikémlelt földnek rossz hírét vitték Izráel fiaihoz.
Azt mondták: Az a föld, amelyen átmentünk, hogy kikémleljük, olyan föld, amely megemészti lakóit.
Az egész nép is, amelyet ott láttunk, szálas emberekből áll.
Láttunk ott óriásokat is, az óriások közül való Anák fiait, és olyanok voltunk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemükben is olyanok voltunk.
Szóval felemás módon hittek!
Isten szavának, ígéreteinek a földre vonatkozó részét, elhitték, és alátámasztották az onnan vitt gyümölcsökkel, de az emberekre vonatkozó részét, már nem hitték!
Azt, hogy Isten a kezükbe adja, azt, hogy előttük megy, és legyőzi őket.
Ezt beszélték el neki: Elmentünk arra a földre, amelyre küldtél minket.
Valóban tejjel és mézzel folyik, és ez a gyümölcse!
Csakhogy erős az a nép, amely lakja azt a földet, és a városok meg vannak erősítve, és igen nagyok.
Sőt még Anák fiait is láttuk ott.
A láthatókra néztek, és így a láthatatlant nem láthatták meg, azt, hogy mi van a „félelmetes” emberek szívében!
Isten ekkor nem engedte meg azt, hogy megtudják, mi is van azoknak az embereknek a szívében, akiktől így megijedtek, ahelyett, hogy Isten szavára hallgattak volna.
Nem engedte meg, hogy bemenjenek a Földre, a tejjel, mézzel folyóra a miatt, amiért a szemüknek hittek, és nem Istennek.
Amiért nem emlékeztek meg az útról, amelyen ideérkeztek.
Hogy mi volt az Ígéret Földjén lakók szívében, azt a második generáció honfoglalás előtti kémútján tapasztaltakból tudjuk meg:
Józs 2:1-11
Azután Józsué, Nún fia titkon elküldött Sittímből két férfit kémként, és ezt mondta nekik: Menjetek el, tekintsétek meg azt a földet és Jerikót.
Azok pedig elmentek, bementek egy parázna asszony házába, akinek Ráháb volt a neve, és ott megháltak.
De jelentették ezt Jerikó királyának e szavakkal: Íme, férfiak jöttek ide ma éjjel Izráel fiai közül az ország kikémlelésére.
Akkor Jerikó királya ezt üzente Ráhábnak: Hozd ki a férfiakat, akik bementek hozzád, akik a házadba mentek, mert azért jöttek, hogy kikémleljék az egész földet.
Az asszony pedig fogta a két férfit, elrejtette őket, és azt mondta: Úgy van!
Bejöttek hozzám a férfiak, de azt sem tudom, honnan valók voltak, és kimentek e férfiak kapuzáráskor a sötétben.
Nem tudom, hova mentek.
Siessetek gyorsan utánuk, mert utolérhetitek őket.
Pedig fölküldte őket a tetőre, és elbújtatta őket a száras len közé, amely ki volt rakva a háztetőn.
Az emberek utánuk siettek a Jordán gázlójához vivő úton.
A kaput pedig bezárták, amint kimentek az üldözők.
A kémek még le sem feküdtek, amikor fölment hozzájuk az asszony a tetőre.
Azt mondta a férfiaknak: Tudom, hogy az ÚR nektek adta ezt a földet.
Megszállt minket a félelem miattatok, és e föld minden lakosa megolvad előttetek.
Mert hallottuk, hogy kiszárította az ÚR a Vörös-tenger vizét előttetek, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy mit cselekedtetek a Jordánon túl az emóriak két királyával, Szíhónnal és Óggal, hogy megöltétek őket.
Amikor ezt hallottuk, megolvadt a szívünk, és elállt a lélegzete mindenkinek miattatok. Bizony, a ti Istenetek, az ÚR az Isten fönn az égben és lenn a földön![/b]
Erről akarta meggyőzni Káleb, és Józsué is a népet, de nem hallgattak akkor rájuk:
4Móz 13:31-32
Jóllehet Káléb csendesítette a Mózes ellen háborgó népet, és azt mondta, bátran fölmehetünk, és elfoglalhatjuk azt a földet, mert kétség nélkül megbírunk vele, de a férfiak, akik fölmentek vele, azt mondták: Nem mehetünk az ellen a nép ellen, mert erősebb nálunk.
Nekik helyes identitástudatuk volt, mert élő, személyes, napi kapcsolatban voltak az Örökkévalóval, és elhitték, hogy amit ígért, az meg lesz, meg van.
Teljesen mindegy, mit mondanak a körülmények, milyenek az útjukban álló emberek, vagy milyen kevesek, gyengék ők maguk, akkor is az lesz, amit Isten mondott.
Az ő hitük, bizodalmuk, engedelmességük Istenben nyugodott, abban, hogy Ő „megteheti azt” és meg is teszi, mert hű, és igaz.
Nem a saját eszükre, erejükre, lehetőségeikre, körülményeikre néztek, hanem felfelé, a hegyekre.