Szerző Téma: Gondolataim/ Miért Őbenne gyönyörködik?  (Megtekintve 924 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Kamilla

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Dátum: 2014. Július 04. - 13:02:32
Mózes Istent képviselte az emberek előtt, és az embereket Isten előtt.
„Bejáratos” volt Istenhez, jelenlétébe, szemtől-szembe beszélt vele a Mindenható Isten és felruházta őt hatalommal.
Ennek a hatalomnak a jelképe volt a botja.
Most nem akarom részletesen leírni, hanem egy momentumot csak.
Amikor megszomjazott a nép, nem volt víz se közel, se távol, akkor az Úr egy kősziklát mutatott Mózesnek:
2Móz 17:1-7 
„Ezután Izráel fiainak egész gyülekezete Szín pusztájából elindulva táborhelyről táborhelyre haladt, az ÚR rendelkezése szerint, majd tábort ütöttek Refídímben.
De a népnek nem volt ivóvize.
Ezért a nép perelni kezdett Mózessel, és azt mondták: Adjatok nekünk vizet, hogy ihassunk! Mózes azt felelte nekik: Miért pereltek velem? Miért kísértitek az URat?
De a nép szomjazott, és így zúgolódott Mózes ellen: Miért hoztál ki minket Egyiptomból? Hogy szomjúsággal ölj meg minket, gyermekeinket és jószágainkat?
Mózes pedig így kiáltott az ÚRhoz: Mit cselekedjem ezzel a néppel?
Kevés híja, hogy meg nem köveznek.

Az ÚR azt mondta Mózesnek: Menj végig a nép előtt, és vegyél magad mellé néhányat Izráel vénei közül.
A botodat is vedd a kezedbe, amellyel a folyóra sújtottál, és indulj el.
Íme, én odaállok eléd a sziklára a Hóreben.
Sújts a sziklára, és víz jön ki belőle, hogy ihasson a nép.
Mózes úgy cselekedett Izráel véneinek szeme láttára.

Azt a helyet Masszának és Meríbának nevezte Izráel fiainak perlekedése miatt, és mert kísértették az URat, és azt mondták: Vajon közöttünk van-e az ÚR, vagy sem?”

Az emberek mindent láttak, és felismerték, hogy Mózes botja, bár egy közönséges bot volt csak, mégis eszköz volt Isten kezében, és az Istentől Mózesra ruházott hatalmat jelképezte, ezt látjuk közvetlen ez után is, az Amálekkel vívott csatában.
Visszatérve: az élettelen kősziklából élő víz fakadt, miután Mózes ráütött a botjával, de fontos, hogy oda van írva: „Íme, én odaállok eléd a sziklára a Hóreben.”
Tehát az Úr odaállt az élettelen kőszikla és Mózes botja közé!
Ez az esemény emlékezetes volt a nép előtt, és megismétlődött Kádesban is, némi módosítással.
Ez az esemény közvetlen az Ígéret földjére való bemenetel előtt történt.
Ekkor sok minden eldőlt, életbevágó volt, ki hogyan hallgat Istenre, mit cselekszik.
Nagy volt a tét: bemehet-e a tejjel, mézzel folyó földre?
Mózes végig, az egész út során igyekezett háttérbe húzódni, és az Örökkévaló Istent felemelni, Neki adni dicsőséget, Őhozzá vezetni az emberek szívét.
Itt megpróbáltatott, vajon teljes önátadásban van-e, és nem tulajdonít magának semmit abból, ami egyedül az Egyetlen, igaz Istent illeti meg, az Atyát?
Így szólt az isteni parancs:
4Móz 20:8 
„Vedd a botodat, és gyűjtsd össze a gyülekezetet te és Áron, a testvéred, és mondjátok ennek a kősziklának a szemük láttára, hogy adjon vizet.
Fakassz nekik vizet e kősziklából, és adj inni a gyülekezetnek és állataiknak.
Más fordításban: „Szóljatok..”
!
Sajnos Mózes eltévesztette, mert indulatos volt, elfáradt, és a refidimi cselekedetét ismételte meg, nem figyelt eléggé az Úrra, és nem sikerült teljesen háttérbe vonulnia, mintegy láthatatlanná válnia, hogy csakis a Mindenható Isten látsszon!

4Móz 20:9-11 
Mózes tehát elvette a botját az ÚR színe elől, ahogy parancsolta neki.
Mózes és Áron összegyűjtötte a gyülekezetet a kőszikla elé, és azt mondta nekik: Hallgassatok ide, ti lázadók!
Hát e kősziklából fakasszunk nektek vizet?
Ekkor fölemelte Mózes a kezét, és ráütött a botjával a sziklára két ízben, és sok víz fakadt, és ivott a gyülekezet meg a jószáguk is.”


Isten többes számban szólt: „Szóljatok te és Áron ennek a kősziklának!
Nekik, a prófétának és a főpapnak le kellett volna borulniuk, és imádkozniuk, kérve az Örökkévalót, adjon vizet!
Azért, hogy teljesen tisztán látsszon, nem ők, hanem Isten az, Aki szól, parancsol, Aki cselekszik, Aki a Gondviselő, a Gyógyító, a Szabadító, ahogyan egész útjuk során bemutatkozott övéinek.
4Móz 20:12-13 
„Ezután azt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak: Mivel nem hittetek nekem, hogy szentségemet megmutassátok Izráel fiai előtt, nem viszitek be e gyülekezetet arra a földre, amelyet nekik adok.
Ezek Meríbá – azaz a versengés – vizei, ahol perbe szálltak Izráel fiai az ÚRral, de ő megmutatta nekik, hogy szent.”

Isten szent és dicsőségét nem adja senkinek sem!

Jézus tevékenységeiben, gyógyításában, szabadításában, tanításában is van egy ilyen felfelé ívelés.
Megfigyelhetjük, hogy sokszor alkalmazott kézrátevést, és szólt, de a vége felé már neki is meg kellett mutatnia, hogy nem ő, hanem az Atya az, Aki cselekszik, Akié a dicsőség!
Amikor magáról beszélt, elmondta, hogy:
Ján 5:30 
„Én semmit sem tehetek magamtól; amint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem.”
Ezt sokszor elmondta, de mivel ismerte az embert, és mi is tudjuk, hogy milyenek vagyunk, a láthatókra nézünk könnyebben, ezért szükséges volt, hogy látványosan mutassa be azt, hogy Ő alárendelte magát teljesen az Atya Istennek.

A halottak feltámasztásánál lehet ezt elég szemléletesen látni, legalábbis számomra itt lett ez világos.
A naini ifjú és a zsinagógafő leánya esetében megfigyelhetjük, hogy Jézus kézrátételt alkalmazott, és szólt:
Luk 7:11-17 
Nem sokkal ezután egy Nain nevű városba ment tanítványaival, és nagy sokaság követte.
Amikor pedig a város kapujához közeledett, egy halottat hoztak ki, egyetlen fiát az anyjának, aki özvegyasszony volt, és a városból nagy sokaság kísérte.
Amikor az Úr meglátta, megszánta, és azt mondta neki: Ne sírj!
Odament, megérintette a koporsót, az azt hordozók pedig megálltak.
Ő pedig így szólt: Ifjú, neked mondom, kelj fel!

Ekkor a halott felült, és beszélni kezdett.
Jézus pedig átadta őt az anyjának.
Félelem fogott el mindenkit, és dicsőítették Istent.
Ezt mondták: Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét.
És elterjedt felőle ez a hír egész Júdeában és mindenütt a környéken.”


Látjuk mi történt: elterjedt felőle a hír, hogy nagy próféta Istentől, és ez jó, de láthatjuk, hogy inkább Jézus személye volt emiatt előtérben, mert Őt látták, mint az Atya Isten, Akit nem láttak, pedig az Atya Isten szót és cselekedett Jézuson, a fián keresztül.

Márk 5:35-43 
„Még beszélt, amikor megérkeztek a zsinagóga elöljárójának házától ezzel az üzenettel: Leányod meghalt, miért fárasztanád tovább a Mestert?
Jézus pedig, ahogy hallotta azt, amit mondtak, így szólt a zsinagóga elöljárójához: Ne félj, csak higgy!
És senkinek sem engedte, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének.

Amikor megérkeztek a zsinagóga elöljárójának házához, és látta a zűrzavart, a sok siránkozót és jajgatót, bement, és így szólt hozzájuk: Miért zajongtok és sírtok?
A gyermek nem halt meg, hanem csak alszik.
De azok kinevették.

Ő pedig mindenkit kiküldött, maga mellé vette a gyermek apját és anyját és a vele levőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt.
Majd megfogva a gyermek kezét, azt mondta neki: „Tálitá, kúmi!”, amely azt jelenti: „Leányka, neked mondom, kelj föl!”

A leányka azonnal fölkelt és járt, mert tizenkét éves volt már.
Azok pedig szinte magukon kívül voltak a csodálkozástól.
De ő szigorúan megparancsolta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja, majd azt mondta, hogy adjanak a leánykának enni.”

Rájuk parancsolt, ne híreszteljék mi történt.
Az okok hasonlóak, mint fentebb.

A Kádesben történtek, szerintem, a János 11-ben történtekkel hasonlóak, amikor is Lázár támadt fel.
Itt Jézus teljesen a háttérbe állt, és megdicsőítette az Atyát.
Előtte, az Atya akaratának megfelelően kinyilatkoztatta magát Mártának és Máriának, hogy Ő a feltámadás és az élet, de mindezt úgy, hogy tudta, és ki is fejezte, hogy az Atya Istentől kapta a hatalmat mindenre!
Mint a Mózes botja esetében.
Jézus Isten Fia volt, az eljövendő, a megígért Megváltó, Messiás Király, de itt még emberi alakban volt, mint Emberfia.
Ján 11:38-44 
„Jézus pedig még mindig mélyen felindulva odament a sírhoz.
Az pedig egy barlang volt, és egy kő feküdt rajta.
Azt mondta Jézus: Vegyétek el a követ!
Az elhunyt nővére, Márta pedig azt mondta: Uram, már szaga van, hiszen negyednapos!
Mire Jézus így válaszolt: Nemde megmondtam neked, hogy ha hiszel, meglátod majd Isten dicsőségét?

Akkor elmozdították a követ.
Jézus pedig felemelte a szemét az égre, és azt mondta: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál engem.
Tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz engem, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.

Miután ezeket mondta, hangosan kiáltott: Lázár, jöjj ki!
És kijött a halott, keze-lába pólyába csavarva és az arca kendővel körülkötve.
Akkor így szólt hozzájuk Jézus: Vegyétek le róla, hadd menjen!”


Látjuk, Jézus semmit nem tett, csak szólt, ahogyan Mózesnek és Áronnak is csak szólnia kellett volna!!
Megdicsőült az Atya Isten!
Jézus Próféta és Főpap is egy személyben.
Imádkozott és szólt, ahogyan az Atya Isten elvárta tőle.

A teljes önátadás, és a Mindenható, Örökkévaló, Teremtő Atya Isten megdicsőítése azonban Jézus kereszthalálával történt.
Amikor teljesen rábízta magát, tökéletes engedelmességben, és e miatt megkapta mindazt a hatalmat, címet, amit megígért neki az Atya Isten.
Fil 2:5-11 
Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is volt, aki, amikor Isten formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, és hasonló lett az emberekhez.
És amikor emberi formában volt, megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthaláláig.

Ezért Isten is felmagasztalta őt, és olyan nevet ajándékozott neki, amely minden név fölött való, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és a föld alattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

Egyedül Ő tudta tökéletesen megtenni azt, amit az Atya Isten kért, várt.
Egyedül Ő tudta tökéletesen, maradék nélkül szolgálni Őt, felmagasztalni, megdicsőíteni, és engesztelést szerezni, betölteni minden szót, Igét, ami Isten száját elhagyta.
Máté 26:39 
„Egy kissé előrement, arcra borult, és e szavakkal könyörgött: Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár, mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.

Jézus bemehetett az Ígéret Földjére és bevezetheti Isten Népét is! 

ámen   


Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.