Életváltoztató vízJn 4,1–14
Ne azt etesd, ki úgysem lakhat jól! Keresd a megoldást!
Amikor pedig megtudta Jézus, hogy a farizeusok meghallották, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János - bár maga Jézus nem keresztelt, hanem a tanítványai -, elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába. Samárián kellett pedig átmennie, és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákób forrása. Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt. Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. A samáriai asszony ezt mondta: „Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?” Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. Jézus így válaszolt: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom!, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.” Az asszony így szólt hozzá: „Uram, merítő edényed sincs, a kút is mély: honnan vennéd az élő vizet? Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?” Jézus így válaszolt neki: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”
Meddig bírod nélküle? Étel nélkül két hétig. Víz nélkül két napig. Levegő nélkül két percig.
Emberi sorsunk percenként szükséghelyzetbe kerül, ismétlődő megoldásokért kiált. Mindig kell valami, ami az előbb még nem volt a miénk, ami most mindennél fontosabb. Aztán a következő percre értéktelen, elhasznált, pótlást vagy valami újat követel. Ennek az űzöttségében éljük le életünket biológiai szempontból, de ez kihathat viselkedésünkre, jellemünkre, kapcsolatainkra, lelki-szellemi életünkre is. Bölcsesség kérdése, ki mennyire merül bele ebbe a zűrzavaros rohanásba. Lehet önmérséklet és megfontolás, mely azt mondatja velünk, hogy ami sok, az sok, nem minden a miénk. Mi maximum addig juthatunk, hogy több-kevesebb sikerrel korlátozzuk vágyainkat. Isten megoldása azonban az, hogy egy új, fel nem ismert vágyra mutat rá lelkünkben. Vágyra önmaga iránt, mély szellemi szükségletre, mely az egész lényünket befolyásolja. Ez azonban különbözik a többi földi kívánságtól, mivel megelégíthető. Ha találkozunk vele, megértjük és megérezzük, hogy hazaérkeztünk.
Mikre vágysz most, mi vár rád a következő napokban? Ne feledd, hogy Isten kínálja fel azt a nem biológiai, hanem annál sokkal igazibb, örök, szellemi megoldást, ami tulajdonképpen ő maga, akire a legnagyobb szükséged van.