Akkor és most...
Nem régiben olvastam egy írást arról, hogy bibliai értelemben mi tekinthető gyülekezetnek és mi nem.
Sok tekintetben igaza volt a szerzőnek abban, hogy miként működött az őskeresztyén egyház, viszont néhány tárgyi tévedésbe is beleesett.
Úgy vettem észre a szavaiból, hogy az intézményesített egyház okozza a bibliai minta felborúlását, az
-evangelizáció
- a dicsőités
- a szolgálat
-az Úrvacsora és a közösségi élet terűletein.
Nem mondom, hogy teljesen alaptalan, amit állít, de megpróbálok picit a dolgok mélyére tekinteni.
Be kell látnunk, hogy a XXI. sz. emberének életvite összehasonlítathatatlanul más, mint az I-II. század- béli embereké.
Ne is rugaszkodjunk el kezdettben ekkora távolságot, mert ez a különbség megmutatkozik az I-II. század és a III-IV. század történései között is.
A mi korunkat megelőző társadalmi átalakulások, ipari és tudományos forradalmak a különböző korokban élő emberek életvitele közötti különbségeket csak tovább növelték.
Tetszik nekünk keresztyéneknek, vagy sem ezek a változások a mi életvitelünkre is reá nyomták a bélyegűket.
Az őskeresztyén egyház gyakorlatából van amit célszerű lenne átvenni és gyakorolni, s van amit egyszerűen lehetetlen.
Bármennyire is szörnyű kimondani, de a mai kor keresztyén emberének időnként legalább olyan szűksége van a magánszférára, az elvonulás lehetőségére, mint a világiaknak.
Miért? Mert egyszerűen agyon nyom benűnnket a technikai forradalom vívmányainak kényszerű zaklatása.
200 évvel ezelőtt, a mezőn, vagy egy gyárban dolgozó embert hol értek olyan kommunikációs, információs terhelések, mint manapság?
Egy megváltozott társadalomban bizonyos mértékben az egyház és a gyülekezeti élet is kénytelen alkalmazkodni a körűlményekhez.
Gondoljatok csak bele például, amikor az apostolok megkezdték a szolgálatukat a pogányok felé, abban a korban szokás volt a piactereken kikiáltott "információra", hírekre figyelmet fordítani. A hallgatóság többségének semmilyen előzetes véleménye nem volt Krisztusról, más volt az érdeklődés atmoszférája, mint ma. Ma is meglehet ezt próbálni, a keresztyénnek mondott EU-ban, csak nem kell meglepődni a reakciókon...
Az evangelizáció gyakorlata szűkségszerűen változott meg, viszont ezt nem mondhatjuk el a tartalmáról...
A dicsőités:
Az általam olvasott írás szerzője, itt enyhén félreértelmezi a következő igehelyet: " A Bibliában megvan a dicsőítés definíciója:
Általa vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.
Zsidók 13:15
Tudjátok, mi ragadott meg ebben a versben nemrég? Az, hogy eszerint a leírás szerint a dicsőítés nem zenéről szól, hanem evangelizációról és bizonyságtevésről! Nevéről vallást tévő ajkak gyümölcséről."
Már az Ó szövetségből is kiderül, hogy a dicsőités nem csupán prózában történt. A Zsoltárokat pedig gyakran énekelték, valószínűsíthetően az Újban is. A hangszerelés megváltozása nem feltétlenül jelent egy mínőség-, vagy tartalom-béli romlást. A dicsőitő zenére szerveződött üzlet és "sztárság" azonban valóban helytelen írányba mozdította el a dicsőités alanyának személyét...
A szolgálat:
Talán ez az egyetlen pont, aminek átalakitását a társadalmi változások nem indokolják. A bevett liturgiák , az igei szolgálat gyakorlata, az Istentisztelet kötöttsége mind-mind megkérdőjelezhető...
Az Úrvacsora:
Ez a téma szintén egy tárgyi tévedés következménye a szerzőnél: "A közösség központi eleme az úrvacsora volt, szó szerint vacsora, nem egy kis pohárka és egy morzsa, hanem rendes vacsora (vendéglátással), ahol lehetett beszélgetni, emlékeztetni egymást közösen az Úr haláláról, feltámadásáról, sőt: visszajöveteléről."
1Kor.11:22. Hát nincsenek-é házaitok az evésre és ivásra? Avagy az Isten gyülekezetét vetitek-é meg, és azokat szégyenítitek-é meg, a kiknek nincsen? Mit mondjak néktek? Dícsérjelek-é titeket ebben? Nem dícsérlek.
Nem célszerű összemosni az Úrvacsora és a szeretet vendégség fogalmát akkor sem, ha Jézus "az utolsó vacsorája" ( Páskha) alkalmával, annak folyamadványaként szerezte az Úrvacsora liturgiáját.
A közösségi élet:
Őszínte leszek! Nehezen tudnám a mai korban elképzelni a Jeruzsálemi gyülekezet mintáját: "Mindenük köz vala..." "Minden nap egyakarattal ott voltak a templomban..."
A mai korunk civilizációs betegsége, hogy nem bírjuk elviselni, hogy valaki az év 365 napján, napi 24 órában a hátsónkban legyen. Egyáltalán nem vágynék egy olyan gyülekezetre ( lásd pl. Jehova Tanúinak szektája), amely a hét minden napjára megakarja szervezni az életem.
Az ilyen túlfűtött lelkesedéssel lángoló ember egy idő után maga is kiég. Vajon miért tűnt el nyomtalanul a Jeruzsálemi gyülekezet és a mintája?!
Biztosan szörnyen hangzik tőlem, de én még attól is megrettenek, amikor a mennyeknek országát így írják le...
Vígasztal a tudat, hogy Isten Ádámnak és Évának is hagyott magánszférát a paradicsomban...
Az intézményesített egyház:
Tetszik az írás szerzőjének vagy sem, az intézményesített egyház jelentette a letűnt történelmi korokban a keresztyénség fentmaradását, s nem a "no name" házicsoportok. Nem az intézményesített egyház jelenti a keresztyénség legnagyobb problémáját. Egy ilyen egyházformában is virágozhat az igei keresztyén életvitel! Számomra inkább adnak kétségre okot az üzleti vállalkozásként, világi előnyökért működő gyülekezetnek álcázott közösségek. Visszataszítóak számomra a "mi vagyunk Isten igazi népe"- csoportulások.