Szerző Téma: És amiről színte semmit sem tudunk...  (Megtekintve 1533 alkalommal)

plus minus reset

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 11612
  • Nem: Férfi
  • Last Login:Ma - 11:08:53
És amiről színte semmit sem tudunk...
« Dátum: 2015. Szeptember 01. - 21:01:34 »
Aszad elnök beismerte, hogy megroppant az állami hatalom, és kénytelen visszavonulni néhány területről. Fegyverszünetet akar, de az Öböl-országok által támogatott iszlamisták és az Iszlám Állam is vérszagot fogott. A Nyugat viszont csak bombázgat, pedig ha valahol, Szíriában a gyökerénél kéne kezelni a menekültproblémát.
Ha elindulunk a Török Riviéra nagy üdülővárosaitól a tengerparton kelet felé, akkor a tájkép ötszáz kilométer után sem sokat változik: a kopár hegyvidékekről a síkságokra érkező folyók szőlő- és narancsligeteket öntöznek, tíz kilométerenként rácsodálkozhatunk, hogy a hettitáktól a rómaiakon át a kereszteseken ki mindenki hagyta a vidéken a keze és kardja nyomát. Ha nem állnának páncélosok és drótakadályok a határ előtt, fel sem tűnne, hogy átléptünk egy másik országba.
De hát ez már Szíria, pontosabban Latakia tartomány, ahol a Szír Cote d'Azur ötcsillagos all-inclusive szállodái ürességtől konganak, és a parton turisták helyett legfeljebb szovjet légvédelmi rakéták merednek az ég felé kíváncsi török drónokra vadászva. A szomszédos Tartússzal együtt Libanon és Törökország közé ékelődő turistaövezetnek eddig csak a peremét csipkedték az Aszad-ellenes felkelők, de az elnök szülőhazájában mindenki arra készül, hogy a Dzsabal an-Nuszairija hegygerincén, a tavasszal véres városharcokban elesett Dzsisr al-Shugur városa felől hamarosan feltűnnek az ellenség fekete zászlós járőrei.
Szíriában ugyanis a kormányerők megroppanásával vége szakadt a 2013 óta tartó patthelyzetnek, és a Latakiához hasonló csendes régiók bármelyik pillanatban véráztatta frontvonallá válhatnak.
Aszad elnök azt üzente, elfogyott a regimentje
Az Aszad-rezsim megroppanása nem volt egészen váratlan , de az sokkolta az ország lakosságát, amikor július végén a
tévé kamerája előtt jelentette be (idei első nyilvános szereplésén!), hogy a kormány karcsúsítást hajt végre, feladja a távoli oázisokat és az ország nyugati részének megvédésére összpontosít majd - mondjuk ez a stratégia már a távoli Palmüránál körvonalazódott, ahol az Iszlám Államnak szinte egy mudzsahidet sem kellett felrobbantania a történelmi oázis bevételéhez.
Az Iszlám Állam elfoglalta Palmürát
Az biztos: Szíriában nem lesz jobb az élet
Aszad azt is beismerte, hogy a szír rezsim nem vereséget szenvedett, hanem kivérzett. A rendszer fő bázisát jelentő, de az összlakosságnak alig 12 százalékát kitevő alavita kisebbségből az elmúlt négy év alatt a férfiak harmada odaveszett, harmaduk dezertált.
A kormány mégis abban reménykedik, hogy tartani tudja majd az ország tengelyét, az északon Aleppónál kezdődő és Homszon meg Damaszkuszon át délen Daraa-ig tartó részt. Ez nem csak földrajzi értelemben tengely, hanem a legvárosiasabb, legfejlettebb rész is.
De miért probléma a visszavonulás? Nem azért, mert sajnálni kéne a tömeggyilkos Gázos Aszad bukásának első jelét, hanem azért, mert ha átpillantunk a túloldalra, akkor ott sem az Arab Tavasz demokratáit találjuk, hanem fanatikus iszlamistákat.
Az amerikaiak által támogatott, mérsékelt erőkből verbuválódott Szabad Szír Hadsereg (FSA) ugyanis az elmúlt másfél év során a másodhegedűs szerepébe kényszerült a katari-szaúdi-török támogatással tető alá hozott koalíció, a Hódító Hadsereg (Dzsaish al-Fatah) mögött, melynek olyan pillérei vannak, mint az al-Kaida helyi szervezete, az an-Núszra Front vagy az an-Núszránál csak egy árnyalatnyit mérsékeltebb Ahrar as-Sham. Nem a háború egyetlen paradoxona, de azért vicces belegondolni,
az amerikaiak emberei manapság olyan parancsnokok alatt harcolnak, akiknek főhadiszállását rendszeresen homokká bombázzák az amerikaiak
Ezek a milíciák és terrorszervezetek már bebizonyították, hogy ugyanolyan intoleránsak a kisebbségekkel szemben, mint az Iszlám Állam (mellyel egyébként szintén élethalál-harcot vívnak, őrület van ott, de tényleg). Ezért akármennyit kínozhat, kazettásbombázhat meg gázgránátozhat Aszad, sok kisebbségi inkább támogatja őt, mint a sáriával házaló iszlamistákat. És nemcsak a lakosság alig 13 százalékát kitevő síitákra, a másfél milliónyi kereszténye, meg a többi történelmi kisebbségre gondolok, hanem azokra a világias életet élő szunnitákra – ők Latakiában az alavita dominancia ellenére is számszerű többségben vannak - , akik nem akarják bebugyolálni a feleségüket és nem akarják kidobni az LCD-tévét.
Ezért nem csoda, ha a szír kormányszervek és hadsereg visszavonulását százezernyi menekülő fogja kísérni
Hogy az efféle népmozgások milyen szenvedésekkel járnak, azt tudjuk, ezért borítékolható, hogy az elkövetkező hetekben újabb pofont kap majd amúgy is katasztrofális humanitárius helyzet.
A szír kormány visszavonulása inkább taktikai jellegű; a hadsereg jobban védhető állásokból akar olyan vereséget mérni ellenfeleire, melyek után újból elkezdheti egyesíteni az országot. A presztízsszempontból amúgy nehezen vállalható deklarációt Aszad valószínűleg Irán hatására szülhette meg, patrónusának az észak-déli tengely is elegendő a Hezbollah libanoni bázisaival való kapcsolattartáshoz.
Az utolsó emberig
Az viszont biztos, hogy a több frontos vallásháborút vívó síita nagyhatalom a megmaradt területeket az utolsó emberig fogja védelmezni. Erre utal az, hogy a Közel-Kelet legjobb katonai vezetője, Kasszem Szulejmani (a jelzőt ön se fogja túlzásnak érezni, ha megismerkedik lenyűgöző pályafutásával ), az iráni Forradalmi Gárda tábornoka Tikrit ostroma után Latakia védelmi munkálatait is személyesen felügyelte; és az is, hogy júniusban tömegével érkeztek az országba az iraki milicisták és az Iráni Forradalmi Gárda elit alakulatai.
A fogyatkozó szír hadsereget és kormányhű milíciákat tavasszal 7000 külföldi katonával töltötték fel, és nemrég Szulejmani a vezérkarnak újabb 3000 veterán érkezését harangozta be. Aszadék ráadásul diplomáciai fronton is igyekeznek időt nyerni. Iránnal és a rezsimet 2011 óta támogató Oroszországgal a múlt héten elkezdtek
tárgyalni arról , hogyan lehet „politikai megoldást” (lefordítva: a sorok rendezéséhez és fegyverszállítmányokhoz szükséges fegyvernyugvást) tető alá hozni. Hasonló tárgyalások kezdődtek meg az egyetlen Iránnal barátságos Öböl-országgal,
Ománnal is. Aszad Oroszországra egyébként az ENSZ BT határozatainak leszavazásában is bizton számíthat, hiszen Putyin értékeli azt, hogy Szíria biztosítja flottája számára az egyetlen földközi-tengeri kikötőt Tartuszban (Latakiától délre).
Egy esetleges fegyverszünetre azonban semmi esély, hiszen a felkelőknek eszük ágában sincs megállni, amikor épp győzelmi szériában vannak. És ami ugyanilyen fontos, síita-szunnita nagypályán játszó szponzorok is úgy gondolják, hogy öltek már bele annyi pénzt és energiát Aszad megbuktatásába, hogy most nem állhatnak meg. Ráadásul hiába küldi Irán saját elitalakulatait és világ legjobb gerillaszervezetének tartott Hezbollahot Aszad megsegítésére, ha a túloldalon a szaúdi és katari pénz pereg.
Meg akarják törni a tengelyt
A harcokban tehát a kormányerők területszűkítése után sem lesz, szünet, sőt. De mire számíthatunk?
Idlib elfogalását követően az an-Núszra vezetésével megindult a frontális támadás Latakia ellen, de ezt a felkészült kormányerők visszaverték, ezért az ellenzéki erők koordinált erőfeszítései inkább arra irányulnak, hogy elvágják az Aszadék által mindenképpen tartani kívánt, de átlagosan alig 60 kilométer széles észak-déli tengelyt.
A hétvégén ezért a Hódító Hadsereg
megkezdte a Homsz és Aleppó közti Hamá városának körülzárását. Ez igen okos választásnak tűnik, hiszen az ország negyedik legnagyobb városa évtizedek óta ellenzéki tűzfészeknek számít, és az kormányzó Ba'ath Párt elleni gyűlöletet a felkelések és megtorlások 1964 óta tartó hullámai (legutóbb 2012-ben) is folyamatosan erősítik.
Két végén égetik a rendszert
Az ellenzék a tengely megtörésén kívül az északi és a déli végeket is el akarja foglalni. Északon Szíria második legnagyobb városában, Aleppóban 2012 óta folynak harcok - ez az első igazi nagyváros, ahol a küzdelembe az Iszlám Állam, sőt, a kurd YPG milícia is aktívan beavatkozik. A 2006-os év Iszlám Kulturális Fővárosának megosztottságát tényleg csak budapesti analógiákkal tudom szemléletesen leírni. Képzeljék el, hogy
A csigavonalban tekeredő kormányerők utánpótlási vonala is vékony, egyetlen kerülőútra támaszkodik. Azaz a város védőinek veszteségeit a szír kormányerők légifölénye ellenére is nehéz lesz kompenzálni.
De persze ahogy más régiókban, itt is nagyon nehéz kiokoskodni a jövőt, hiszen mindenki mindenki ellen harcol, de ha úgy hozza a helyzet, mindenki mindenkinek hajlandó apró szívességeket tenni, ha ezzel egy aktuálisan veszedelmesebb ellenfélnek keresztbe lehet tenni. Aleppónál most épp az Iszlám Állam meg a Győzelem Koalíciója próbálja a másikat kiszorítani. És mivel az IS – egyelőre – nem számít komoly játékosnak a tengely-fronton, ezért a szír légierő néhány bombázással
besegített neki.
Aleppó ostroma a sokszereplős egyensúly miatt még akár hónapokig, évekig elhúzódhat, de a tengely déli vége, az ellenzéki gyűrűben álló Daraa sebezhetőbbnek tűnik. Ennek ellenére egyelőre itt sem söpörték el a hadsereget. A jordán határnál lévő százezres város ellen június végén indult egy ellenzéki támadás - itt nem a Győzelem Koalíciójának, hanem a Szabad Szír Hadsereg 52 frakciót (!) egyesítő Déli Frontjának koordinálásával –, de az offenzíva becsődölt. Méghozzá a hírek szerint azért, mert az FSA vezetése ki akarta zárni a soraiból az an-Núszra harcosait, és ez a viszály nem tett jót a morálnak.
Újabb front borult lángba Szíriában
Aszad unokaöccse az anyósülésről kapja fel a Kalasnyikovot
Az ellenzék egyelőre nem aratott látványos villámsikereket, de a tavaszi Dzsisr al-Shugur-i offenzíva alapján úgy tűnik, hogy megvan a türelmük - és támogatóik türelme - ahhoz, hogy a kifárasztásra, felmorzsolásra törekedjenek; minden várost készek mini-Sztálingrádként házról házra megvívni. Ami ugye dicséretes katonaerényeket mutat, de az anyagháború nem tartozik épp a helyi lakosok vágyálmai közé.
Ebben a több fronton, házról-házra vívott háborúban a rezsim katonái is partnerek, főleg, hogy a szír hadsereg veszteségeit évek óta külföldiekkel pótolják. A kormánycsapatok derékhadát most már igazi fanatikusok adják: a líbiai Hezbollah, az iráni Kuds és az iraki milíciák.
De mivel diktatúráról van szó, ezért a rezsim nem csak alattvalóival, hanem saját katonáival is ostobán bánik.
A hét végén Aszad saját törzsével, az alavitákkal is összeakasztotta a bajszát , méghozzá egy egészen pitiáner, csakis önkényuralmakra jellemző incidens miatt.
Az elnök legidősebb unokaöccse, Szulejmán al-Aszad egy rendszámtábla nélküli fekete Hummerrel száguldozott Latakia útjain, amikor egy kereszteződésnél elébe vágott egy kevésbé tekintélyesnek tűnő autó. Szulejmán al-Aszad gondolkodás nélkül fogta az anyósülésen heverő Kalasnyikovját, és hét töltény eresztett a sofőr mellkasába. Az áldozatról, Hasszan al-Seikről kiderült, hogy a szír hadsereg tisztje, de az elnök rokona ellen még vádat sem emeltek. Latakia városában zavargások indultak meg, és úgy tűnik, az Aszadért vérüket áldozó alaviták törzsük becsületét immáron a rezsimmel szemben is készek védekezni. Az egyik tiltakozó szerint:
Egyelőre nem tudni, mekkora hatása lesz a családi botránynak a hátországra, de a szunnita sajtó több ezres tüntetésről számolt be Latakiában.
Frissítés: kedden a szír hatóságok szűkszavú közleményben tudatták, hogy őrizetbe vették Szulejmán al-Aszadot.
Ki nyerheti a legnagyobbat? Az Iszlám Állam
Az Öböl-országok nagyon tartanak az IS-től, de még jobban az embargó alatt is kiválóan manőverező Irántól. Az IS az elmúlt hónapokban - ne dőljenek be a Palmüra-féle presztízsgyőzelmeknek - Szíriában egyértelműen lejtőre került. Elsősorban a kurdok szorongatták meg, az Szabad Szír Hadsereg (FSA) és a szövetséges légierő támogatásával szépen araszolgatott a főváros, Rakka felé. De az IS elvesztette Tel-Abjadot, Sarrint, és elvágták az utolsó török határvárostól, Jarabulustól is.
És ekkor jött Erdogan, aki hátbatámadta a kurdokat - és az Egyesült Államokat.
Ahogy azt részletesen kielemeztem, a török elnök bosszút akart állni az őt a választási győzelemtől elütő kurdbarát Népi Demokratikus Párton - mely ha nem ugrotta volna meg a 10 százalékos küszöböt, az AKP kényelmes többséget szerzett volna - , és meg akarta rendszabályozni a túlságosan sikeres szíriai kurdokat. Ezért az évtized legcinikusabb politikai húzásával egy kurdok elleni terrortámadásra hivatkozva
odacsapott a szíriai kurdok hátországának (sőt, egyszer-kétszer a szíriai kurdoknak is). Azaz
a NATO második legnagyobb tagállama elütötte az Iszlám Állam legyőzésétől az USA egyetlen valamirevaló szövetségesét.
Cserébe gyorsan kölcsönadott néhány támaszpontot az USA légierejének, amivel a szövetségesek nincsnenek nagyon kisegítve, hiszen egyértelmű, hogy szárazföldi erők nélkül ezt a háborút nem lehet a Nyugat érdekeinek megfelelően lezárni. Törökország pedig Rakka elfoglalása helyett "IS-mentes zóná"-ban gondolkodik, ami azt jelenti, hogy esze ágában sincs komolyan hadat viselni az Iszlám Állam ellen.
Az IS-nek kedvez az is, hogy Aszad főleg keleti maradványterületekről vonja vissza erőit, ezek valószínűleg - a negyedmilliós Dajr ez-Zaur biztosan – az Iszlám Állam ölébe pottyannak. Az IS nyugati súlypontáthelyezésével még jobban belekavarodik a szíriai polgárháború küzdelmeibe, ami szintén nincs a rezsim ellenére. Hiszen a tapasztalatok azt mutatják, a szunnita terrorszervezetek nem csak az összes többi felekezet híveit, de hitsorsosaikat is ádáz dühvel gyilkolják.
Senki nem akar egy újabb Irakot, pedig nagyon ráfázhat a Nyugat a polgárháborúra
Na de hol van ilyenkor a Nyugat?
Egy szóval: sehol.
Kicsit bővebben: a levegőben
Még egy kicsit bővebben: az USA igazságosan megosztja légicsapásait az iszlamista ellenzék (még egyszer: melyet az USA legfontosabb közel-keleti szövetségesei pénzelnek), illetve az Iszlám Állam között. Szárazföldi erő bevetésére azonban 2017-ig, az új elnök beiktatásáig nincs esély, viszont a Washingtonban nagyon hisznek abban, hogy az év végiéig kiképzett 3000, és a jövő júniusra készenlétbe álló 2400 ellenzéki katona majd a mérsékeltebb erők javára fogja fordítani a hadiszerencsét.
Egyelőre azonban az első amerikai kiképzésű fecskék inkább púp a Pentagon hátán, mintsem komoly katonai erő. A 30. Hadosztály (ami nevével ellentétben néhány tucatnyi embert jelent) katonái például kerek-perec első bevetésükön megtagadták az an-Núszra elleni harcot, mondván, ők csak az Iszlám Állam ellen fognak fegyvert. Sőt, állítólag - bár ezt lehet, hogy kényszer alatt tették (ebben a háborúban a médiaviszonyok sem egyszerűek) - közleményben szúrták le a Pentagont, hogy „eltorzította” a haditervet. Az amerikai kormányzat el is kezdett magyarázkodni, mely során kiderült,
hogy eddig a 3000 ígért katonából összesen 60-at sikerült kiképezni.
Persze sok ember felteszi a kérdést, hogy miért is kéne beavatkozni egy ország belügyébe, majd ők lerendezik egymás között. Nos azért, amiért ugyanezek az emberek NATO-kompatibilis drótkerítéssel vakargatják a fejüket: valahogy rendezni kéne a konfliktust, ami miatt százezrek jelennek meg az EU határain.
Mert ha Szíria nem is egyenlő a menekültproblémával, de az EU ajtaján kopogtató a szírek többen vannak, mint az utánuk következő három ország állampolgárai összesen. És számtalan uniós fórumon elhangzott, hogy a menekültproblémát helyben kell rendezni - miközben a Ciprusról felszálló brit Tornadóknak a brit parlament még arra sem adott engedélyt, hogy Szíriában hajtsanak végre bevetést.
60 millióan vannak, és mind ide tartanak?
Az országot több mint négymillióan hagyták el, és hétmillióan épp menekülőfélben vannak (azaz otthonukat már elvesztették/elhagyták). A migránsok többsége a szomszédos országokban próbálja átvészelni a polgárháborút, de a síita-szunnita és a kurd-török konfliktusok eszkalálódása - Libanonban, illetve Törökországban - is pont a menekülttáborokkal teleszórt övezeteket fenyegeti a legjobban.
Európa 2011-ben csúnyán lecsúszott arról, hogy a szabadság és a demokrácia értékeit támogathassa, Szíriában most már nem ezek a magasztos értékek vannak veszélyben, hanem milliók élete és személyes biztonsága.
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 11612
  • Nem: Férfi
  • Last Login:Ma - 11:08:53
Re:És amiről színte semmit sem tudunk...
« Válasz #1 Dátum: 2015. Szeptember 02. - 22:11:56 »
Az önérdek is régóta azt követelné, hogy az Iszlám Államot fel kell számolni. De nem merik megcsinálni, mert a pszichopaták rettenetesen ijesztők.
A szíriai-iraki háború tovagyűrűző rezgései elérték Európát és benne Magyarországot. Ami Szíriában és Irakban történik, már nem távoli, egzotikus országok számunkra közömbös konfliktusa, hanem olyan globális léptékű krízis, ami az egész Európai Uniót destabilizálhatja.
A menekültáradatnak sokféle oka van, de a legfőbb ok Szíriától Líbiáig, Afganisztántól Irakig mégiscsak az Iszlám Állam. Már nemcsak arról van szó, hogy morális kötelesség megállítani a népirtást, vagy szabad-e eltűrni az emberiség közös kulturális örökségének
elpusztítását – ezekre a szempontokra Amerika és Európa hűvösen azt mondta az elmúlt években, hogy nem foglalkozik velük. És nemcsak arról van szó, hogy az Iszlám Állam puszta létezése alapvető civilizációs kihívás, mivel ideológiája totális tagadása mindazoknak a normáknak, amelyekre a világunk épül – ez sem aggasztotta a nyugati döntéshozó elitet az elmúlt években.
A közel-keleti helyzet azonban egyre romlik, és Európának nyilvánvalóan ötlete sincs, hogy állíthatná meg a menekültáradatot. Ha az Iszlám Államot nem számolják fel, újabb országok dőlhetnek össze, újabb milliók kelhetnek útra, és egy idő után a német politikai elit is hiába
ismételgeti majd, hogy a befogadásnak nem szabható felső határ. Az intervenciótól nem lehet csodát várni – ezt Irak, Afganisztán, Líbia esete világosan megmutatta –, de a helyzetet az Iszlám Állam föld alá szorítása némiképp enyhíthetné.
A beavatkozás melletti racionális és érzelmi érveket meggyőzően összegzi tegnapi
írásában Boris Johnson londoni konzervatív főpolgármester. Nyilvánvaló, hogy Amerika katonai értelemben képes lenne a terrorkalifátust felszámolni. Békét teremteni, normális társadalmakat építeni, az iszlamizmus ideológiáját kiirtani, a terrorizmust felszámolni nem lehet semmilyen intervencióval – de a primer káoszt, a teljes katasztrófát lehetséges lenne katonai eszközökkel elhárítani; legalább azért, hogy a törökországi, libanoni és jordániai táborokban élő menekültek milliói ne induljanak el Európa felé.
Mégis ódzkodnak ettől Washingtonban, Párizsban, Londonban és Berlinben egyaránt. Sokkal jobban ódzkodnak, mint Szaddám Huszein vagy Moammer Kadhafi megtámadásától – sajnos, tehetjük hozzá a történtek fényében. Bárcsak ódzkodtak volna korábban egy kissé jobban. De miért ódzkodnak a beavatkozástól most, amikor tényleg lenne rá ok?
Tegnapelőtt a magyar sajtóban még kishírként sem szerepelt, hogy az Iszlám Állam Irakban
újra elégetett élve négy iraki hadifoglyot. A videó azonban végigment a közösségi média bejáratott csatornáin, aki akarja, megtalálhatja. A foglyoknak a szokásos módon be kellett mutatkozniuk, aztán kezüknél-lábuknál fogva, fejjel lefelé felakasztották őket egy vasállványzatra, és narancssárga kezeslábasukat meglocsolták petróleummal. Az utolsó percek annyira borzasztóak, hogy nem lehet őket végignézni, egyszerűen irtózatos.
persze ezek a foglyok „csak” iraki katonák, nem amerikai tengerészgyalogosok. Az Iszlám Állam vezetői nyilvánvalóan pszichopaták, de nagyon racionálisan működnek. Rájöttek, hogy a szélsőséges erőszakosság, a minden határon túlmenő kegyetlenség igenis hatásos eszköz az erősebb ellenfelekkel vívott háborúban.
Ha katonákat kell a terepre küldeni, akkor még egy győztes háborúban is lehetnek hadifoglyok. Általában szoktak lenni. Azoknak a hadifoglyoknak a sorsa az Iszlám Állam esetében elviselhetetlenül szörnyű lenne – és gondoskodnának róla, hogy lássuk is.
Nem véletlen, hogy az Iszlám Állam ellen a nyugatiak, de még a jordánok is csak légicsapásokat intéznek. A fogságba esés veszélye a légi háború esetében minimális, habár egy jordán pilóta esetében megtörtént, és őt el is égették – viszont a levegőből az Iszlám Államot nem lehet legyőzni. Szárazföldi háborút viszont csak azok vívnak a terrorkalifátussal, akiknek nincs más választásuk: az iraki és a szír hadsereg, valamint a kurdok. Ők közvetlenül ott vannak a fronton, mindenképpen harcolniuk kell.
Az Iszlám Állam irtózatos kegyetlensége nagyon erős fegyver. Nem véletlen, hogy az iraki hadsereg rendszeresen megfutamodik számbeli fölénye és jobb felszereltsége ellenére. Ők pontosan tudják, micsoda vadállatokkal harcolnak, és félnek tőlük. Aki nem fél, az maga is pszichopata, mint az iraki síiták hőse, Abu Azrael , a
„halál angyala”, aki szintén élve elégetett egy elfogott ISIS-harcost, aztán szeleteket vágott a húsából, mintha shwarmát (döner kebabot) készítene. Videón.
Ez megy a Közel-Keleten, és nem lehet csodálkozni rajta, hogy a szír hadsereget már nem tudják feltölteni fiatalokkal, akik a sorozás elől tömegesen menekülnek külföldre. Azért félnek az iszlamistáktól, mert egy csapat bármire képes, vérszomjas pszichopata igenis félelmetes. Ebbe azoknak a magyar kommentelőknek is érdemes belegondolniuk, akik azt kérdezgetik, ezek az életerős férfiak miért nem védik meg fegyverrel a hazájukat.
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 11612
  • Nem: Férfi
  • Last Login:Ma - 11:08:53
Re:És amiről színte semmit sem tudunk...
« Válasz #2 Dátum: 2015. Szeptember 03. - 09:34:14 »
(+18) Elrabolva, megalázva, eladva
2015.09.02. 15:43 tudosito
Elrabolták, megverték, megerőszakolták, majd ezek után el is adták – és kezdődött szinte minden elölről. A hölgy esete sajnos nem egyedi, az ISIS nemzetközi emberkereskedelmi piacot működtet iraki központtal, ahol jellemzően keresztény és jazidi nőket tartanak fogva, és adnak el szinte fillérekért, nem meglepő módon nyugati kuncsaftoknak is . Innen szökött meg csodával határos módon egy 18 éves jazidi lány – megrázó beszámolója könyv formában jelenik meg.
Jinan-t 2014 elején fogták el, három hónapos kálváriája különös módon szökéssel ért véget. Párizsban az AFP-nek mondta el, miken ment keresztül, a borzalmakról elmondottak alapján Thierry Oberle újságíró segítségével született könyv megjelenése alkalmából tett látogatása során. Több helyszínen hurcolták végig az északi régió városai között, míg meg nem vásárolta két férfi, egy volt rendőr és egy imám .
Kifejezetten szexuális célokra „tartott” nőket megverték, ha ellenálltak, különféle módokon megkínozták őket – volt hogy kikötötték a szabadban, a forró napon leláncolva egy vödörvízzel, amiben döglött egér volt. Volt, hogy elektrosokkal fenyegették őket. „Ezek nem emberek. Őket semmi sem érdekli, az élet sem, csak a gyilkolás és a halál. Egyfolytában drogot fogyasztanak, emiatt erőszakosan mindenkivel. Egyfolytában azt szajkózzák, hogy egy nap majd az Iszlám Állam uralja az egész világot.” – meséli megrendülve Jinan.
Azt is leírta a könyv, hogy egyszer egy hatalmas oszlopcsarnokba vezették be őket, ahol több tucat nő volt összegyűjtve. „A harcosok sürögtek körülöttünk, rekedten röhögtek rajtunk, csipkedték a nők fenekét és megjegyzéseket tettek ránk. Egyszer az egyik így panaszkodott: „Ennek nagy mellei vannak, de én kék szemű jazidit akarok, amelyiknek sápadt a bőre. Azok néznek ki a legjobban. Megfizetem az árát.” Ami még megdöbbentő ezen felül, hogy ezeken
az „emberpiacokon” nem csak szíreket meg irakiakat látott, hanem számos nyugatról érkezett vevőt is , akiknek azonban nem tudta megállapítani a hovatartozását. A legszebb nők a vezéreknek, meg a pénzes nyugati vevőknek vannak fent tartva. Miután eladták, a napjai így teltek egy házban, ahol több nővel volt összezárva.
A rabszolgatartók és a főként emír vevők között közvetítők működnek, úgy kezelve ezeket a nőket, int „állományt”. Jinan jól emlékszik egy elejtett mondatra az egyik alkuból: „Oda adom a kis barnát a Berettádért. Ha inkább kápéban rendeznéd, akkor 150 dollár, de lehet euró vagy dínár is.” A gazdái úgy értesültek, hogy nem beszél arabul, így szabadon beszéltek előtte – Janin hallotta, hogy egy bizonyos Abu Omar azt mondja, „Egy férfi nem tud három nőnél többet venni, hacsaknem Szíriából, Irakból vagy valamilyen nyugati országból jött”. A másik erre azt felelte, hogy „ez jót tesz az üzletnek, hiszen egy Szaúdi országból jött vevőnek utazási-, és egyéb költségei vannak, vagyis nagyobb megtérülési rátát kell elérnie”. Az Iszlám Állam többek közt ebből fedezi a költségeit , a nagy tételben történő eladások miatt.
Miután egy lopott kulccsal sikerült megszöknie, Jinan visszament férjéhez és most egy menekülttáborban él Iraki Kurdisztánban. „Ha visszatérünk, ismét áldozattá válunk”. Szerinte az egyetlen megoldás az lenne, ha egy nemzetközi védelem alatt levő térségben élhetnének – érdekes, hogy egy ilyen borzalmakon átment ember valamiért nem Németországba vágyik, vagy valamelyik Nyugati országba.
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • *
  • Hozzászólások: 11612
  • Nem: Férfi
  • Last Login:Ma - 11:08:53
Re:És amiről színte semmit sem tudunk...
« Válasz #3 Dátum: 2015. Szeptember 27. - 12:55:19 »
A nyugati világ több mint négy éve nem tud mit kezdeni a szíriai polgárháborúval, az oroszok viszont mintha elszánták volna magukat valami komoly dologra. Egyre több fegyvert – és valószínűleg katonát – szállítanak az országba, amivel nem csak Aszad elnök rendszerét menthetik meg, hanem az egész térség stratégiai helyzetét átírhatják.
Két éve, 2013. szeptember 12-én Vlagyimir Putyin orosz elnök cikket írt a New York Timesnak, amiben óva intette az amerikaiakat attól, hogy beavatkozzanak Szíriában. „Fel kell hagynunk az erőszak nyelvének használatával, és vissza kell térnünk a civilizált diplomácia és a politikai rendezés útjára” – írta Putyin. A figyelmeztetés hatott, nem indultak meg az amerikai harci gépek Szíria felé, pedig addigra egyértelművé vált, hogy ott vegyi fegyvereket vetettek be.
Azóta viszont nagyot fordult a világ: orosz hadihajók és szállítógépek tartanak Szíria felé, hogy fegyverrel, repülőgépekkel, hírszerzéssel és kiképzéssel, sőt, közvetlenül az Iszlám Állam terrorszervezet állásai ellen indított légitámadásokkal mentsék meg Bassár el-Aszad szíriai elnök megingott hatalmát. Putyin ezt nem is titkolja, a CBS 60 Minutes című műsorának adott interjúban, most csütörtökön azt mondta: csak a hatékony kormányzati rendszerek megerősítésével lehet felvenni a harcot a terrorizmus ellen, ellenpéldaként pedig Líbia és Irak példáját hozta fel, egyértelművé téve, hogy hibásnak tartja a korábbi amerikai beavatkozásokat.
Ezzel Putyinék nem csak Szíriában vették át a kezdeményezést a bizonytalankodó nyugatiaktól, hanem új frontot nyitottak abban a konfliktusban is, amit egyre többen – mind orosz, mind nyugati oldalról – második hidegháborúnak hívnak. Ennek vannak ugyan előzményei, de a legtöbben 2014 elejére datálják a kezdetét: Kijevben az utcáról döntötték meg az oroszbarát elnök hatalmát, Moszkva viszont egy jól megszervezett akcióval elszakította Ukrajnától a Krím félszigetet, a keleti régiókban pedig ma is tart a harc az oroszpárti felkelők és a nyugatbarát kormányerők közt. Ez a front viszont egy ideje kikerült az érdeklődés középpontjából, az európai menekültkrízis miatt a szíriai konfliktus kap több figyelmet.
NYUGATI BÉNÁZÁS, OROSZ KEZDEMÉNYEZÉS
Az egykori francia mandátumterületen fekvő Szíriában 2011 tavaszán kezdődtek előbb tüntetések, majd harcok, amelyek mára egy teljesen átláthatatlan polgárháborúvá szélesedtek. Az áldozatok száma egyes becslések szerint már több mint 300 ezer, és négymillió ember kényszerült elhagyni az országot – ez az egyik fő forrása az Európát elérő menekülthullámnak is. A helyzet pedig nem csak az országon belül átláthatatlan, az új hidegháborúban a nemzetközi viszonyok is bonyolultak, hiszen nincs két, jól elkülöníthető tábor.
Az Egyesült Államok és szövetségesei Aszad távozását szabták meg ugyan a rendezés alapvető feltételeként, de közvetlen beavatkozásra mostanáig nem szánták el magukat. Az amerikaiak eddig beérték a Szíria és Irak jelentős részét uraló Iszlám Állam ellen intézett légicsapásokkal, ezzel még segítve is a kormányerőket. És noha beküldtek néhány tucat, amerikaiak által kiképzett fegyverest az országba, de ez leginkább csak jelképes tettnek értékelhető, és már 1961-ben, Kubában sem vált be. Putyin egyelőre megelégszik azzal, hogy párbeszédet és reformokat javasol Aszadnak, de szerinte csak a szíriai népnek van joga eldönteni, ki kormányozza az országot.
A közvetlen amerikai vagy európai katonai beavatkozásnak jelenleg kicsi az esélye, Oroszországnak viszont nincsenek olyan, a nyugatiakhoz hasonló aggályai, hogy „mit szól majd a közvélemény”, „mi lesz, ha veszteségeket szenvedünk”. Vannak viszont geopolitikai érdekei: Szíria már a szovjet időkben fontos szövetséges volt, Tartusz kikötője régóta az orosz flotta egyetlen Földközi-tengeri bázisa, most pedig olyan légibázisokat is létrehozott, amivel nem csak Aszadot segíti ki, hanem saját stratégiai helyzetén is sokat javít.
Jelenleg az Egyesült Államok és szövetségesei veszik körbe minden oldalról Oroszországot. Moszkva legmarkánsabb geopolitikai célja jelenleg, hogy kitörjön ebből a bekerítettségből. A NATO ráadásul az elmúlt másfél évtizedben benyomult az egykori szovjet érdekszférába, melynek utolsó lépése volt Ukrajna átállítása. Ha sikerül Szíriát stabilizálniuk az oroszoknak, az ottani, előretolt helyőrségekkel már kilépnének a bekerítésből is. Sőt, jelenleg úgy néz ki, hogy az ország nemzetközi tekintélyét is sikerült jelentősen javítani.
IRÁN ÉS IZRAEL EGY PLATFORMON?
Az elmúlt egy hónapban igazi diplomáciai nagyüzem indult be, Moszkva mostanra majdnem minden, a szíriai konfliktusban érdekelt ország vezetőjével egyeztetett: néhány hete Oroszországba látogatott Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter, II. Abdullah jordániai király és Abdel Fattah el-Szíszi egyiptomi elnök, hétfőn pedig Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök volt a Kreml vendége. Szerdán Moszkvában járt Mahmúd Abbasz palesztin és Recep Tayyip Erdogan török elnök is. Putyin jövő héten hétfőn, az ENSZ közgyűlése miatt New Yorkba látogat, ahol találkozik Barack Obama amerikai elnökkel is.
Az orosz külügyminiszter-helyettes, Mihail Bogdanov tárgyal Aszad elnökkel, tavaly decemberben
Izrael helyzete a legkényesebb: 1967 óta megszállva tartja Szíria egy részét, a Golán-fennsíkot, és erről stratégiai okokból nem is fog lemondani; állandóan fenyegetve érzi magát arab szomszédaitól, vagyis érdekelt lehet egy olyan rendezésben, ami kizárja az iszlamista szélsőségesek hatalomra kerülését, viszont abban nem, hogy modern fegyvereket adjanak arabok kezébe. Tel-Aviv ugyanakkor elvileg szoros szövetségese az Egyesült Államoknak, vagyis nem kellene örülnie az orosz jelenlétnek, de ez lehet, hogy most megváltozott.
Az izraeli–amerikai kapcsolatok ugyanis mélyponton vannak, mióta a washingtoni vezetés kiegyezett az atomprogramja miatt korábban elszigetelt Iránnal, amit az izraeli vezetés hátba szúrásként értékelt. Netanjahu és Putyin tárgyalásain állítólag egyeztették a lépéseiket, például azért, hogy a szíriai légtérben nehogy véletlenül összetűzzenek az orosz és az izraeli harci gépek. Valószínű az is, hogy Izrael biztonsági garanciákat kért és kapott, például azzal kapcsolatban, hogy kik kezébe kerülhetnek az orosz fegyverek vagy meddig terjedhet Irán mozgástere az országban.
A nemzetközi szankciók alól frissen felszabaduló Irán hagyományosan jó viszonyt ápol az oroszokkal és a szíriai rezsimmel is (az Aszad család alavita, vagyis az iszlám síita ágának egyik szektájához tartozik), régóta támogatója a libanoni Hezbollah síita milíciának. Síita országként Irán esküdt ellensége a szélsőséges szunnita Iszlám Államnak és más, hasonló dzsihádista csoportoknak. Hivatalosan a mai napig célja Izrael megsemmisítése, de lehet, hogy orosz közvetítéssel sikerül megtalálni a hallgatólagos együttműködés kereteit.
MIT SZÓLNAK A TÖRÖKÖK ÉS A SZAÚDIAK?
Van még két szereplő, aki sokat számíthat a szíriai konfliktusban: Törökország nem csupán NATO-tag, de hagyományosan oroszellenes is, viszont az is érdeke, hogy Szíriában ne kerüljenek hatalomra se a szélsőséges dzsihádisták, és ne jöjjön létre önálló kurd állam se. Más kérdés, hogy ez utóbbi nem teljesen sikerült, hiszen Irak északi részén már gyakorlatilag létezik ilyen.
Az ankarai kormány az utóbbi időben szabályos háborút visel a saját területén a kurd szeparatisták ellen, és Szíriában is azt az elvet követik, hogy egy bombát dobnak a dzsihádistákra, egyet a kurdokra.
A legnagyobb bizonytalanságot az okozza, hogyan reagál majd az orosz beavatkozásra Szaúd-Arábia. A térség leggazdagabb szunnita állama az USA szövetségese és Irán hagyományos riválisa. Hivatalosan tagadják, de a nyugati hírszerzések szerint gazdag szaúdiak a fő támogatói az Aszad ellen lázadó egyes szunnita csoportoknak is.
A szíriai konfliktusnak ennek megfelelően elvileg létezhetne egy olyan feloldása is, hogy az arab országok vonulnak be és tesznek rendet. Az orosz beavatkozás ezt most nehezebbé tette, de a főpróba már zajlik: Szaúd-Arábia és az Öböl-menti monarchiák jelenleg Jemenben harcolnak a megbuktatott elnök csapatai mellett, az Irán által támogatott síita lázadókkal szemben.
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13