Kedves Testvérek!
Próbálok rövid lenni, nem fog sikerülni...
A régebbi témára, a
dicsôítésre pár gondolat: nem csak énekkel, zenével, hanem egész lényünkkel, életünkkel, gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel kell megdicsôitenünk Istent.
Nekem erre egy Ászáf nevû kurzus adta meg a választ, ami (bármilyen megbotránkoztató is) a katolikus karizmatikus megújulás Szent András iskolájának egyik kurzusa. Csiszér Laci volt a kurzusigazgató, ôt talán ismeritek. Nagyon áldott volt az egész, amellett, hogy megdöbbentô is minden formában. Az idézett karizmatikus tanítást nem tudtam teljesen végigolvasni, de én nem láttam akkora eretnekségnek, mit Ti, csak nagyon egyoldalúan kihegyezettnek és kicsit "bemagyarázósnak". A fenti kurzus nem ilyen volt, hanem nagyon összetetten és sokrétûen tanított a dicsôítésrôl, jóllehet az 5 nap alatt sok dalt énekeltünk és még táncoltunk is az Úr színe elôtt, de nem "csak" ez volt a lényeg.
Mindazonáltal a reppzenés vagy rockzenés vagy nyálzenés dicsôítést ki nem állhatom én sem. És azokat sem, amikor egy sláger szövegét átírják keresztényesre, de a dallam marad. Ha a dallam ihletése nem Istentôl való (no vajon akkor kitôl) és azzal akarjuk az Urat dicsôíteni, hát nem is tudom... Úgy gondolom, hogy meg kell adni a méltóságát, ha Istent akatjuk dicsérni. És ezt lehet egy gitárral is, csak nem mindegy mit és hogyan játszunk...
Az
Istentisztelet témájában:
Engem is nagyon aggaszt, hogy protestáns testvéreknél ilyen ritka az Úrvacsorai közösség...
A "bálványimádó" katolikus egyházban (normális helyeken) viszont mindennap megünneplik...
Pár éve találkoztam elôször egy "maszek" keresztyén hölggyel, aki eredetileg református, de más történelmi egyházban is megfordult már (pl. az említett Ászáf kurzuson is találkoztunk), és több helyen kapott kegyelmet az Úrtól. Ennek ellenére egyikhez sem tartozik, mert sok mindennel (tanítás, gyakorlat) nem ért egyet. Viszont ô vallja, hogy a szereztetés igéi által a kenyér Krisztus Testévé és a bor Krisztus Vérévé változik.
Ezt vallják a katolikusok és ortodoxok is, de teológiájuk szerint csak felszentelt pap és püspök által történik meg. Az evangélikusok pedig, ha jól tudom azt vallják, hogy az Úr kimondott igéi által átváltozik, de csak addig, amíg a hívôk magukhoz veszik. A református és más felekeztekben ezt nem vallják, hanem helyette a Szentlélek által van jelen az Úr a cselekményben és a közösségben.
Ezt el tudom fogadni katolikusként (illetve már nem tudom mi vagyok felekezet szerint, az biztos, hogy Krisztusé
), sôt tovább megyek, én azt mondom, hogy ez a kettô együtt igaz és úgy lenne teljes. Tehát a kat. és ref. felfogás az Úr vacsorájáról.
De sajnos önmagában egyik sem teljes (persze én látom ill. élem meg így, ez nem az Úr kinyilatkoztatása, tehát a tévedés lehetôsége részemrôl fenntartva). Mert a kat. egyházban az "egyszerûség kedvéért" általában "egy szín alatt" szolgáltatják ki (csak az ostyát-kovásztalan kenyeret) és elfelejtôdik az a tartalma, hogy ez maga az Új és Örök Szövetség megkötése Isten és ember között az Úr Jézus által. Csak az van kihangsúlyozva, hogy Krisztus Testét, mint misztériumot és lelki táplálákot veszik magukhoz a hívek. A református és más protestáns felekezetek pedig nem hiszik, hogy az Úr Testét és Vérét veszik magukhoz, és igen ritkán élnek az Úr e parancsának teljesítésével, ill. szebben fogalmazva: az Úr e Szent Titkának közösségben való megélésével.
Mert mit mondott Jézus? "Vegyétek, egyétek, ez az én testem!" "Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára." (Mt.-protestáns új fordításból)
Nem azt mondta, hogy egyétek úgy, hogy ez jelképezi az én megtört testemet és kiontott véremet, hanem azt mondta, hogy EZ AZ ÉN TESTEM... és EZ AZ ÉN VÉREM... Ha Jézus, az Igaz ezt mondta, akkor az AZ ÚGY VAN! Nincs jogunk megkérdôjelezni.
De szerintem nincs értelme teologizálni sem és okoskodni róla (és bálvánnyá tenni), mint a kat. egyház teszi, sokkal egészségesebbnek látom az evangélikus hozzáálást: ez misztérium, nem próbáljuk megmagyarázni, hanem elfogadjuk, mert az Úr ezt mondta.
Nem kötekedésként, hanem ôszintén kíváncsi lennék, hogy a református és más protestáns testvérek hogyan értelmezik ezt az igei részt:
"Jézus így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom néktek:
ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek.
Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.
Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne. Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké."" (Jn. 6. 53-58.)
Tisztelettel várom véleményeteket, meglátásotokat.
Magamról annyit, hogy katolikus lelkigyakorlatokon (protestáns nyelven: csendes napok), ahol a mindennapi misén az Úr Testét és Vérét is magunkhoz vehettük (szinte úgy, ahogy az Utolsó vacsorán) és olyan közösségben voltunk együtt, akik szívbôl szeretik az Urat, nagyon mélységesen megtapasztalható volt az Ô jelentléte és áldott, bensôséges kapcsolatot tudtam az Úrral megélni (és gondolom a többiek is, mert az arcukra ez volt ráírva). Ez a falusi, népénekes miséken még nem igazán sikerült. Párszor voltam Úrvacsorás evangélikus Istentiszteleten, ahol nyitottak voltak és megengedték az Úrvacsorai részvételt más felekeztûnek is (evangélikus általában meg szokták), ott az Úrvacsora vételének teljessége miatt és talán a (katolikusnál) sokkal tisztább tanítás miatt tudtam az Úrral és a testvérekkel való lelki-szellemi közösséget teljesebben megélni.
Sajnos ismerem a katolikus egyház szentmiseáldozat-teológiáját ("A liturgia változásai" cikk kifejti, amit Virág tett fel vmelyik témában), amellyel nem tudok teljes azonosulni. Viszont én azt tapasztaltam, hogy az Úr jelen tud lenni akkor is, ha esetleg a fejünkben levô teológia hibás, de a szívünkkel szeretjük Ôt és vágyódunk az Ô jelenlétére, Teljességére. Magyarul: sok esetben találkoztam már (és mások is) a protestánsok által bálványimádásnak nevezett "Szentmisén" a feltámadott Úr Jézus Krisztussal. Ô mindenek fölött való. Minden emberi gyarlóság, minden hamis tanítás és teológia, sôt minden bûn és gyengeség fölött való.
Minket a bûn elválaszt Istentôl, de Istent nem választja el tôlünk.Legyetek áldottak!
Üdv:
Logosz
U.i. A többi hozzászólásotokkal a biblikus Istentisztelettel kapcsolatban egyetértek.