Szerző Téma: "Vajjon érted-é, amit olvasol?"  (Megtekintve 14923 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #45 Dátum: 2018. Július 01. - 17:29:44
"Az Úr kijelentette, hogy a tanítás
Sionból jön. Mégis, de sokan hátat
fordítanak Sionnak, mesékre
hallgatva és bálványoknak hódolva!
„Jeruzsálemből az Úr beszéde” –
mégis, sokaknak közömbös Isten
városa. Pedig az Úr hegyéhez fognak
özönleni majd a pogányok.
Az igazi tanítás Sionból származik.
Tévelygések és eretnekségek már
korán, az apostolok életében
megjelentek az egyházban, de akkor
kaptak „hivatalosan” nagyobb teret,
amikor az utolsó izraelita
egyházatyát is – így vagy úgy –
kiiktatták a gyülekezetek
vezetéséből.
Sionból, Jeruzsálemből jön az Úr
beszéde. Nem Rómából, nem a niceai
zsinattól és nem a nemzetektől,
hanem Istennel való megbékélésünk
városából. Ezért, ne vonakodjunk
hallgatni, olvasni és kutatni ezt a
tanítást, mert csak az Igazság
Beszéde, a testté lett Ige, és vele
együtt a Szentlélek által a szívünkbe
írt Törvény az, ami a helyes úton
megtart."

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #46 Dátum: 2018. Július 01. - 17:42:08
Most mit mondjak erre?!

Aki nem ismer fel egy próféciát az ezer éves krisztusi királyságról, annak valóban a tanítás és Isten beszéde pillanatnyilag is Sionból, Jeruzsálemből érkezik.
Valójában onnét ma a zsidókodáson kívűl nem jő egyéb. Isten beszéde sem árad onnét, a népek sem kovácsoltak szerszámokat a fegyvereikből, s a legfontosabb Jézus sem tért vissza még oda.
S ezer bocs, de így a tanítás továbbra is a keresztyénségből érkezik.
Aki pedig szeret zsidóskodni, az mondjon hallelujákat a fenti és hasonló ige-''értésekért''...

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #47 Dátum: 2018. Július 15. - 15:16:59
Mt.18:  7. Jaj a világnak a botránkozások
miatt! Mert szükség, hogy
botránkozások essenek; de jaj annak az
embernek, a ki által a botránkozás esik.
  8. Ha pedig a te kezed vagy a te lábad
megbotránkoztat téged, vágd le azokat
és vesd el magadtól; jobb néked az
életre sántán vagy csonkán bemenned,
hogynem két kézzel vagy két lábbal
vettetned az örök tűzre.
  9. És ha a te szemed botránkoztat meg
téged, vájd ki azt és vesd el magadtól;
jobb néked félszemmel bemenned az
életre, hogynem két szemmel
vettetned a gyehenna tüzére.

Jézus talán öncsonkításra sarkall a fenti igehelyen?!
Esetleg túlzásokba esik?!
Nem és Nem!
Egyszerűen tényeket közöl és figyelmeztet!
No, de mire figyelmeztet és a többség miért nem érti, hogy miről van szó?!
« Utoljára szerkesztve: 2018. Július 15. - 15:41:38 írta Csaba »

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Virág

  • Technikai adminisztrátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4598
  • Nem: Nő
Válasz #48 Dátum: 2018. Július 15. - 20:26:45
Talán arra figyelmeztet, hogyha felfedezünk magunkban egy bűnt, akkor azzal teljes erőből, kompromisszumok nélkül szálljunk szembe.

Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Zsolt 121:1


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #49 Dátum: 2018. Július 15. - 20:49:46
[valasz author=Virág link=topic=959.msg86933#msg86933 date=1531679205]

[/valasz]

Vagy újra be kell vezetnünk azt a fura szokást, hogy egy-egy igevers üzenetét az igeszakasszal együtt értelmezzük...
:szelid:
:2smitten:

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Virág

  • Technikai adminisztrátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 4598
  • Nem: Nő
Válasz #50 Dátum: 2018. Július 15. - 20:53:35
Ja, igen. Ezt most elmulasztottam.

Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Zsolt 121:1


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #51 Dátum: 2018. Július 15. - 21:13:42
[valasz author=Virág link=topic=959.msg86936#msg86936 date=1531680815]

[/valasz]

A többség folyamatosan elmulasztja.
:szelid:
Ez az egyik oka a Biblia számtalan értelmezésének. :)
szivetadja
« Utoljára szerkesztve: 2018. Július 15. - 21:15:30 írta Csaba »

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #52 Dátum: 2018. Július 15. - 22:01:26
Hogy kell érteni?

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #53 Dátum: 2018. Július 15. - 22:55:23
[valasz author=Zoltan link=topic=959.msg86938#msg86938 date=1531684886]

[/valasz]

Szia Zoli!
Bármennyire is megszoktuk a 7-9. verseknek nincs önálló értelme.
Jézus a teljes mondandóját a benne hívő gyermekek köré összpontosítja, kezdve a 2. verstől.
A 6. versben pedig el kezdi kidomborítani, hogy mi vár azokra, akik az Őbenne hívő kisgyermeket megbotránkoztatják.
Majd a 10. verstől a 14.-ig folytatja ezt a gondolatot.
Összegezve, bizony jobb lett volna azoknak, ha kezűket, lábukat levágják, saját szeműket kívájják, minthogy a Krisztusban hívő gyermekeknek ártsanak, vagy hitük miatt útálják őket.
Jajj a pedofil papoknak, gyermek gyilkosoknak, s mindenkinek, aki egy Jézusban hívő gyermeket bármilyen módon megront.

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Kamilla

  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 5877
  • Nem: Nő
Válasz #54 Dátum: 2018. Július 16. - 09:58:57
Mt.18:  7. Jaj a világnak a botránkozások
miatt! Mert szükség, hogy
botránkozások essenek; de jaj annak az
embernek, a ki által a botránkozás esik.
  8. Ha pedig a te kezed vagy a te lábad
megbotránkoztat téged, vágd le azokat
és vesd el magadtól; jobb néked az
életre sántán vagy csonkán bemenned,
hogynem két kézzel vagy két lábbal
vettetned az örök tűzre.
  9. És ha a te szemed botránkoztat meg
téged, vájd ki azt és vesd el magadtól;
jobb néked félszemmel bemenned az
életre, hogynem két szemmel
vettetned a gyehenna tüzére.


Mit jelent, hogy a keze, vagy a lába, vagy a szeme botránkoztatja meg az illetőt?
Mit jelent a "megbotránkoztat" szó?
« Utoljára szerkesztve: 2018. Július 16. - 09:59:45 írta Kamilla »

Az igazi Krisztus Jézus mindig az Atyára mutat, Őt emeli fel, és dicsőíti. Felé továbbítja a hódolatot, imádatot.


Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #55 Dátum: 2018. Július 16. - 15:42:10
[valasz author=Csaba link=topic=959.msg86939#msg86939 date=1531688123]

[/valasz]

Elfogadható magyarázat, így van kapcsolódik az előző versekhez.
Úgy gondolom, hogy a másik értelmezés azért van mert a 8-7 a "...megbotránkoztat téged ..." kifejezés van, így úgy érthető, hogy az ember, vagyis a keresztény saját megbotránkozásáról szól, vagyis mikor olyan tesz ami a saját bukását eredményezi.
Viszont a másik megbotránkoztatása (vagyis a másik elesése) okozója a saját elesését okozza.
Így úgy gondolom, hogy az elsődleges értelmezés a tied, de a másik értelmezés is helyén való lehet.

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.


Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #56 Dátum: 2018. Július 16. - 15:48:13
Még valamit.
Az előző értelmezés azért van, mert a "gyermekek"-ken - a hitben gyermekeket értik az ige magyarázók. S ezért van az, hogy nem a szó szerinti gyermekekre értik a megbotránkoztatást, így érthető, hogy miért magyarázzák úgy ezt  az igét.
Minden azon múlik, hogyan értelmezzük a "gyermekeken" kifejezést.

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #57 Dátum: 2018. Július 16. - 23:24:40
Sziasztok!
Kamilla először neked válaszolnék.
Nagyon jó kérdéseket tettél fel!
Károli Gáspár a görög
"σκανδαλίσῃ "-szót következetesen mindenhol a ''megbotránkoztat'' - szavunkkal adja vissza. Nem tudom, hogy az ő idejében mi volt a jelentéstartalma ennek a szavunknak, ma eléggé homályos.
Viszont az eredeti görög szónak olyan tartalmi jelentései voltak, mint a ''bűnre csábít'', akadályoz a hitében.
Aki tud picit angolul, annak ajánlom összevetésre a GNB-fordítást.
Viszont a Békés-Dalos újszövetségi fordítás is magáért beszél.
Ugye sokkal érthetőbb Jézus mondandója, a ''ha a te szemed csábít bűnre...'' kifejezés?
Főként, ha pl Mt.5:28-29-ben is ezt a jelentéstartalmat használjuk...
« Utoljára szerkesztve: 2018. Július 16. - 23:37:37 írta Csaba »

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Csaba

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 12673
  • Nem: Férfi
Válasz #58 Dátum: 2018. Július 16. - 23:32:05
Zoli teljesen egyet értek abban, hogy létfontosságú, hogy mit értünk a szavak alatt!
Az írásmagyarázók is beégtek már párszor.
Én szeretném azt gondolni Jézusról, hogy nem beszélt feleslegesen rébuszokban, s ha azt mondja, hogy ha ''olyanok nem lesztek, mint ezek a gyermekek...'' utánna nem beszél felnőtt emberek megrontásáról.
:szelid:

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...'
1Kor. 13


Nem elérhető Zoltan

  • Moderátor
  • Fórumlakó
  • *
  • Hozzászólások: 3291
  • Nem: Férfi
Válasz #59 Dátum: 2018. Július 16. - 23:38:33
A megbotránkozás nem feltétlenűl bűnre csábitást jelent, hanem jelenthet megütközést, érdekes ebben a két versben megfigyelni

Mrk 14:27
És monda nékik Jézus: Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok bennem; mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok.

Róm 9:33
A mint meg van írva: Ímé beleütközés kövét és megbotránkozás szikláját teszem Sionba; és a ki hisz benne, nem szégyenül meg.


Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké.