Ézs 53:5
És õ megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az õ sebeivel gyógyulánk meg.
Újjabban megint – és egyre gyakrabban - felbukkan ez az ige, a testi betegsègekből valò gyógyulásra alkalmazva, s a testi gyógyulás biztosítéka ként.
Viszont ha elolvassuk és tanulmányozzuk az egész 53 részt és az Ézsaiás könyvét, akkor megfigyelhetjük, hogy Ezsaiás a bűn betegségéről beszél. Szellemi betegségről. A nép belemerűlt a bálvány imádásba és egyéb bűnökbe. Engedetlen lett Isten felé. Ézsaiás úgy látja a népet mint ami telve van fékéjekkel és halálosan beteg. S kihívta maga ellen Isten haragját és büntetését.
Ézs 1:5-6
Miért ostorozzalak tovább, holott a bűnt növelitek? Minden fej beteg, és minden szív erõtelen.
Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény, a melyeket ki sem nyomtak, be sem kötöztek, olajjal sem lágyítottak.
Péter az Ő levelében ugyancsak ezt az igét a bűnnel hozza kapcsolatba, és a bűntől való szabadulásra vonatkoztatja: 1Pt.2.20-25
Tehát az az ige, Messiási prófécia arról, hogy a Messiás szellemi gyógyulást hoz. A bűneinktől és a bűn okozta szellemi betegségtől( ből ) gyógyit ki. A legnagyobb betegség az amit e világban is látunk, az Istentől való elidegenülés, a bűn, aminek borzasztó következményei vannak.
A Messiás a szellemi betegséget a bűnt hivatott elvenni, és a szellemi betegségből, a bűnből való gyógyulást hozza el. Ő a bűnre hoz megoldást, a bűnt veszi el, s annak büntetését hordozta el.
A Messiás bűneinket hordozta, azt vette magarára és annak büntetését hordozta el.
Természetesen, a szellemi betegség testi betegséget is okoz, s a mi Urunk Jézus Krisztus amikor itt járt a földön nagyon sok betegséget meggyógyított, és embereket tett szabaddá a démoni megkötözötségekből. De láthatjuk, hogy mindenkor a bűn kérdése volt a legfontosabb számára, s az attól való szabadítás.
Nem akarom azt mondani, hogy nem kell reménységünk legyen abban, hogy az Úr ma is tud gyógyulást adni. De, és mindenkor lehet, sőt kell az Úrhoz jönni imádságban gyógyulásért. De vigyáznunk kell, hogy ne alkalmazzunk olyan igét a testi gyógyulásra ami nem arról beszél.
Jakabb el mondja mit kell tenni, ha beteg valaki:
Jak.5.
13 Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet!
14 Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében.
15 És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer.
16 Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.
Tehát mit mond az Ige?
Az ige nagyon érthetően beszél, s a középpontban Isten hatalma van, vagyis imádkozás, a közös ima, a bűn meg vallása.
Sehol nem olvasom, hogy nekünk kéne parancsolgatni, a betegségnek, vagy akár gonosz szellemeknek. Isten az aki megszabadít, az Úré a szabadítás, az ővé a Dicsőség.
Ugyanakkor komoly félreértéshez vezet, ha azt tanítjuk, hogy Jézus ugyanúgy hordozta el a betegségeinket, mint a bűneinket - „az ő sebei által gyógyultunk meg” (1Pt 2,24) -, a gyógyulást bármikor hit által elvehetjük Istentől, ugyanúgy, ahogy a bűneink bocsánatát is. Eszerint mivel Jézus elhordozta a bűneinket, és elhordozta a betegségeinket, bocsánatot is és gyógyulást is nyerünk, ha hittel megunkévá tesszük Krisztus munkáját. Csak meg kell vallanunk, hogy már meggyógyultunk, és a betegség tünetei is el fognak tünni.
. Ha a betegséghez ugyanaz a hozzáállásunk, mint a bűnhöz, súlyos következményekkel kell számolnunk. Ne csodálkozzunk például, ha egy idő után a betegeken nem könyörülni fogunk a gyülekezetben, hanem vádolni fogjuk őket hitetlenségük miatt.
„Azért nem gyógyultál még meg, mert nincs elég hited! Pedig Jézus már meggyógyított, csak a hitetlenséged miatt nem lett a gyógyulás még a tiéd!”
Ez a teológia elhordozhatatlan terheket rak az amúgy is súlyos terheket cipelő szerencsétlen testvéreinkre.
A gyülekezetben könnyen olyan légkör alakulhat ki, ahol nem egymás terheit hordozzuk, hanem terheinket egymás elől rejtegetjük, nehogy fény derüljön „hitetlenségünkre”. Olyan légkört teremthetünk, melyben mindig pozitívan kell beszélnünk, nehogy megtudják rólunk, hogy problémákkal küszködünk, hiszen az hitetlenségünket tenné nyilvánvalóvá mindenki előtt. A testvérek másik fele, akik valahogy – Isten kegyelméből – gyógyuláson mentek át, azok meg felfuvalkodna: „ – Bizony nekünk nagyobb, és jobb hitünk van „ –
De van még ennél is súlyosabb következmény. Ha azt tanítják nekünk, hogy Jézus ugyanúgy hordozta el a bűneinket, mint a betegségeinket, de azt tapasztaljuk, hogy hitünk ellenére még mindig betegek vagyunk, egy idő után meg fogjuk kérdőjelezni bűneink elvételének a tényét is. Nehéz hosszútávon a valóság ellenére hinni! Ha nem tapasztalunk testi gyógyulást, jogosan merül fel bennünk a kérdés: vajon a bűneink bocsánata is ennyire „valóságos”?
Végül egy kérdés: ha igaz lenne az a teológia, mely szerint a gyógyulást bármikor hittel elvehetjük Istentől, miért nem olvasunk egyetlen utalást sem a Bibliában arról, hogy az apostolok (vagy mások) ezzel bátorították volna a betegeket? Vajon miért azt tanácsolta Pál is Timóteusnak, hogy gyakori gyengélkedésére való tekintettel éljen egy kis borral? Miért nem azt mondta neki, hogy hittel vegye el gyógyulását Istentől, hiszen Jézus sebei által már meggyógyult? Remélem, a fentiek fényében a válasz egyértelmű.