Örömhír Portál

Tanácsok kezdő hívőknek


Én a következőket tanácsolnám azoknak, akiknek szíve nemrég hajlott Istenhez:

Kedves testvérek, akik frissen keresitek az Urat!
Néhány jó tanács a kezdetekhez, hogy örömötök ne üröm legyen a kereszténységben, s hogy mi hamarabb beteljesedhessetek az Úrnak ismeretével, szeretetével:

1.) Kerüljétek azokat a gyülekezeteket, amelyek azt hirdetik magukról, hogy ők Isten igaz és egyetlen egyháza, vagy őnáluk van a színtiszta üdvözítő igazság! Vagy bármilyen irodalmat, személyt  a Biblia fölé helyeznek!

VIGYÁZAT,  EZEK  A  SZEKTÁK!!!

2.) Amíg nem rendelkeztek kellő bibliai ismerettel, kerüljétek azokat a személyeket, akik prófétának mondják magukat!

3.) Naponta tanulmányozzátok Isten igéjét, imádkozva a megértésért!


Tanácsok az Ige tanulmányozásához:

Az  IGÉT NEM ELÉG OLVASNI, ÉRTELMEZNI KELL!

A.)  Sose ragadjunk ki igét a szövegkörnyezetéből, mindig a teljes szövegkörnyezettel együtt vizsgálva keressük az igehely  értelmét.

B.) Az értelmezésnél mindig vegyük figyelembe, hogy: 
              - ki mondta
              - kinek mondta
              - mikor mondta
              - miért mondta

C.) Igét mindig Igével összevetve értelmezzünk.

D.) Egyetlen kijelentésből ne állítsunk fel szükségszerű törvényeket.

E.) Csak ott próbáljunk következtetésekkel élni, ahol nincs közvetlen igei kinyilatkoztatás.

F.) A nehezebben értelmezhető igéket, mindig próbáljuk könnyebben értelmezhető igéken keresztül megérteni.
 

4.) Soha se fuvalkodjunk fel a megszerzett ismerettől, mert nem rendelkezhetünk az ismeret teljességével.

5.) Mindig legyünk nyítottak arra, hogy tanácsot kérjünk és tanácsot adjunk!

6.) Keressük Istentől rendelt helyünket az egyházban, ahol épülhetünk és építhetünk!

Az Úr áldjon mindnyájunkat!

Szeretettel:
Tarró Csaba


 

Hiszek! Hogyan tovább?

Ha hiszel Jézus Krisztusban, egy egészen új és személyes kapcsolat veszi kezdetét számodra Istennel. Isten gyermeke vagy. „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által” Galata 3, 26
Ez az új kapcsolat Istennel állandó és örök. Örökre magad mögött hagytad a „rabszolgapiacot”. Isten nem változtatja meg ígéreteit. A válaszfal véglegesen el lett távolítva, semmi nem választhat el újból Istentől, és az örökélettől. „Mert, aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, íme újjá lett minden.” 2 Korintus 5, 17

Isten gyermeke lettél. De ez nem jelenti azt, hogy most már tökéletes vagy. Még mindig megvan bűnös, megromlott természeted, emiatt még előfordul, hogy időnként rosszat teszel. Azonban, még ha követsz is el bűnt, Isten kegyelme már készített egy utat, amely újra visszavisz Téged az Ő ösvényére, és lehetővé teszi, hogy az életedre vonatkozó terv megvalósuljon. Ez ilyen egyszerűen történik:
„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (János 1. levele 1, 9)
Vagyis Istennel való beszélgetésünk során nevezzük meg és bánjuk meg azokat a cselekedeteket, amelyek helytelenek, bűnösek, és Isten eltörli azokat is és megbocsátja.

Ne felejtsük el, hogy a szoros kaput éppen átlépő hívő, a keskeny út elején topogó hívő is hívő. Istennek szeretett gyermeke. Az Úr időnként felemeli és leporolja, majd tovább nevelgeti, vezetgeti őket. Nagyon lényeges, hogy a hívő sem bűntelen. Tökéletes hívők csak a Mennyben lesznek, itt a Földön nincsenek. Az Úrtól csupán az az ígéretünk van, hogy nevel, fegyelmez, int és formál bennünket.

Nagyon lényeges, hogy tudjuk, hogy a kezdő hívőnek – ha nem sikerül valami – a Sátán azonnal bekiabál (embereken keresztül, vagy a saját gondolatainkon, elkeseredésünkön keresztül).
Mindig lesznek csúfolódók, gúnyolódók. Az Ördög szereti a fülünkbe súgni: „Hagyd abba, látod, hogy nem megy ez Neked. Kár volt elkezdeni ezt a hívőséget, bele fogsz fulladni az egészbe! Látod, semmi se sikerül, állandóan csak bukdácsolsz!” Vigyázzunk, mert ez az ellenség hangja.

A keskeny út első leckéje az, hogy tanuljunk meg járni! Ez azt jelenti, hogy Jézus megy előttem, én pedig követem őt, a nyomában járok. Milyen a Jézus lábnyoma? A Bibliában van előttünk, ezt kell jól megismerni. Az Igében (Bibliában) minden benne van.

Hívő életedben, az első pillanattól kezdve, minden a rendelkezésedre áll, amire szükséged van.
Megtanulhatod megérteni Isten életedre vonatkozó tervét úgy, hogy Krisztus értelmét, Isten gondolkodásmódját megtanulod, egy igehirdetőtől. A Biblia, Krisztus értelme (1 Korintus 2, 16), Isten tankönyve – az új életre. Ahogy megtanulod Isten gondolatait, alkalmazni is tudod majd a saját életedben, a döntéseidben, cselekedeteidben. Ennek természetes következménye pedig a lelki növekedés, a haladás.

 

A nyitott ajtó

Most már mindenki szabadon mehet, Jézus megnyitotta a rabszolgaság bilincseit. Szabad az Isten felé vezető út. Hogyan hagyhatod el hát a láncoknak és a fogságnak ezt a helyét?

Nincs szükség semmilyen cselekedetre a részedről! Közülünk még a legjobbak sem „szolgálhatnak rá” soha cselekedetekkel vagy személyes értékekkel az Istennel való kapcsolatra. A bejárat nyitva áll. Hit által kaphatod meg Tőle azt az ajándékot, amelyet kínál Neked. Ha hiszel Krisztusnak a kereszten elvégzett váltságában, akkor a megváltás valóssággá lesz számodra. Ez egy döntés.

Tehát a megváltás kulcsa a hit. Jézus Krisztus szabadságra hívott el, hogy saját akaratodból válassz! Jogod van dönteni Krisztus mellett, vagy ellene. De … „aki hisz a Fiúban, örök élete van, aki pedig nem hisz a Fiúban, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” János 3, 36
A döntést senki nem teheti meg helyetted, és nem is kényszeríthet rá. Egyedül Te dönthetsz.

Három lehetőséged van:

1. Tovább vétkezel.
2. Megnyugtatod a lelkiismereted.
3. Befogadod Jézus Krisztust az életedbe.

 

Mikor kell dönteni?

Minél hamarabb, mert nem tudhatjuk, hogy meddig élünk, és dönteni, csak itt, a Földön lehet Isten mellett. A legjobb tehát ma dönteni! Azt mondja Isten: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” 2 Korinthus 6, 2

Ha hiszel Krisztusban, és a kereszten elvégzett váltságában, ha szeretnéd az Istennel való kapcsolatodat rendbe hozni, egészen egyszerűen járulj Istenhez egy rövid imádságban, pl. így (vagy más imádság szerint, vagy a saját szavaiddal).

„Jézus Krisztus, itt vagyok. Tudom, hogy vétkeztem gondolatban, szóban és tettben. Nagyon sok jót elmulasztottam megtenni, és sok rosszat cselekedtem. Fájnak a bűneim. A gyerekkoromat, az ifjúságomat, az egész múltamat hozom Hozzád. Jézus, kérlek, bocsáss meg nekem! Bánom bűneimet, és elfordulok mindattól, amiről tudom, hogy rossz.
Úr Jézus, a Bibliában az áll, hogy aki Téged befogad, az Isten gyermeke lesz. Én ezt most elhiszem. Ma döntök, Melletted. Befogadlak most, mint Üdvözítőmet és Megváltómat.

Tudom, hogy életed értem adtad a kereszten, megfizettél minden bűnömért, ezért most hálásan odaadom Neked az én életemet, kérlek, gyere most be a szívembe, az életembe, mostantól kezdve Hozzád akarok tartozni. Veled akarom járni az utamat, Neked akarom alárendelni magam, hallgatni akarok arra, amit mondani akarsz nekem. A Te tanítványod akarok lenni. Szolgálni foglak életem hátralevő éveiben teljes engedelmességgel. Köszönöm, hogy meghallgattad az imádságomat. Ámen.”


Most, hogy elmondtad az imádságot, talán nem érzel semmi változást. De ne támaszkodj az érzéseidre. Bízzál Jézus ígéretében, miszerint „ha valaki meghallja az én hangomat, és kinyitja az ajtót (a szívét), bemegyek ahhoz.” (Jelenések 3, 20)

Ha megnyitottad szívedet az Úr előtt, akkor ez az a pillanat, amikor a megváltás számodra valósággá vált. Isten megfeledkezett a bűneidről, eltörölte őket, mintha soha nem léteztek volna. Megszabadultál az örök haláltól, helyette örökéletet kaptál. Újonnan születtél.

 

Miért halt meg Jézus?

Isten jellemének, mint egy érmének, két oldala van: igazságosság és szeretet.
Igazságosságában el kell, hogy ítélje az embert, mert a bűnért büntetés jár. Szeretete folytán azonban minden vágya az, hogy az emberrel újra baráti viszonyban legyen.

Azért, hogy megszabadítson bennünket a bűnhöz való kötöttség fogságából, Isten olyan tervet készített, amely megfelel az Ő tökéletes mércéjének.
Jézus Krisztus egyedülálló, mert Ő tökéletesen Isten és tökéletesen ember is. Ő olyan, mint az Atya: „Én pedig, és az Atya egy vagyunk.” (János 10, 30)
Jézus emberként tökéletes volt, Ő a „rabszolgapiacon” kívülre született! Egyedülálló születése lehetővé tette, hogy az örökletes bűnös természet nélkül szülessen. Életében egyetlen bűnt sem követett el. Ezért egyedül Ő felelhetett meg Isten tökéletes mércéjének, Ő vásárolhatta meg nekünk a szabadságot, mert szabad volt a bűntől, és a rabszolgapiacon kívül álló volt. Isten, mint legfelsőbb Bíró, elismerte, elfogadta Krisztust, mint helyettest. Jézus volt az egyetlen tökéletes ember az emberiség történelmében, Ő pedig vállalta helyettünk a halálbüntetés elhordozását, a keresztet.

A kereszten Istennek mind igazságossága, mind szeretete tökéletes kielégítést nyert. A bűnt meg kellett büntetnie, így Isten szeretetében elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy meghaljon helyettünk és elhordozza a bűneinkért járó halálos ítéletet.
Ezért kiáltott fel a kereszten Krisztus: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Máté 27, 46
Jézus Krisztus teljesen magára vette bűnünk büntetését. Azt a rettenetes kínszenvedést állta ki értünk, hogy megszakadt az Atyával való kapcsolata, ott a kereszten. (Ahogy az emberiség is elszakadt Istentől, de mi a saját bűneink miatt.)
Az Úr Jézus keresztáldozata két részből tevődött össze. Volt egy olyan része, amit mi emberek nem láthattunk. Az pedig a szenvedés, ami az Ő szívében zajlott, ami Őbenne ment végbe, amikor átélte a kárhozatot a pokol minden kínjával együtt. Ezt egyedül az Atya láthatta. A keresztnek azonban volt egy látható, külső része, mégpedig a kereszt gyalázata: a kereszten a megkorbácsolt Jézus, az odafeszített Megváltó. Látható volt egy összevert ember, akit szinte vérbe fagyva feszítettek a keresztre. Mint látványról mondja a próféta, hogy „nem volt arca kívánatos”. A keresztre feszített Jézus látványa nem volt kívánatos látvány, de aki odanézett, láthatta.

Közvetlen halála előtt Jézus ezt mondta: „Elvégeztetett!” Ami azt jelenti: megtettem, az ember bűnadósságát lefizettem!
Befejezte azt a munkát, amelynek során megszabadított a pokoltól és az örök pusztulásból. Megnyitotta az Istenhez vezető utat. A bűn válaszfalát elsöpörte az útból.