Szenczy Sándor official
A Roma Bibliaiskolában történt...
„Már mindenki visszaindult a szállásra. Nem is tudom, Kennel miért maradtunk még az étteremben. Hallgattunk, jóllakottan néztünk magunk elé, és jól esett hallgatni annak a pár ott maradt roma testvérnek a dicsőítését, akik a szintetizátor köré gyűlve énekeltek. Szerettem ezt a részét az estéknek, amikor az étteremben felhangzott a dicsőítés. A tulaj megengedte, és a vendégekben sem keltett rossz érzést. Ültem, hallgattam és arra lettem figyelmes, hogy egy öregebb rocker már harmadszor ment el az étterem előtt. Benézett, meg-megállt, de mindig továbbment. Egy idő után aztán csak bejött és leült a mellettünk lévő asztalhoz. Oldalról láttam csak. Fekete bőrdzseki, fekete hosszú haj, fülbevaló. Italt kért. Azon gondolkoztam, mikor fog belekötni a romákba, hogy maradjanak már csöndben, és mi ez a sok istenes ének… Aznap este nem volt más vendég rajta kívül az étteremben. Vártam, hogy beszóljon és a válaszom is megvolt, amivel leszerelem majd. De nem kötött bele senkibe, csak hallgatott és csendben iszogatott. Közben szóltak a dicsőítő dalok: „Érted folyt a drága vér, Köszönöm neked a keresztet, Beteget gyógyít, szíveket hódít…”
Egyszer csak azt láttam, hogy rockerünk egy könnycseppet töröl le az arcáról.Kétkedkedve néztem, jól látom-e, de újra megismételte a mozdulatot. Ken kérdőn biccentett a fejével, hogy én is láttam-e mi történik. „Láttam, láttam, de eszedbe ne jusson, hogy oda menjünk hozzá, mert én nem tudok evangelizálni. Ez a térítés dolog nekem nem megy.” Ken azt válaszolta, hogy neki megy, csak nem beszél magyarul. „Amúgy sem mi térítjük meg, hanem a Szent Lélek, mi csak elmondjuk neki, hogy van erre lehetőség.” Közben azzal a szelíd tekintettel nézett rám, amit tuti Jézustól tanult, mert éreztem, hogy menni kell. Leültünk a rocker mellé, akit Tibornak hívtak. Elmondta, hogy ma szabadnapja van, és ahogy elment az étterem előtt hallotta ezeket a dalokat. Többször is visszajött, hogy jól hallotta-e, Jézusról énekelnek itt bent. Megérintette őt és szerette volna tovább hallgatni, ezért beült, bár egyáltalán nem így tervezte. Zaklatott napja volt, de a dalokat hallgatva megnyugodott. Csak ült, és nagyon jó érzés volt neki ott ülni. Valamit nagyon mélyen megmozgattak benne ezek a dallamok, és el is érzékenyült.
tt átadtam Kennek a terepet, aki nem tétlenkedett. Belevágott a közepébe: „Tibor, ha ma meghalnál mit mondanál Istennek, miért engedjen be a mennyországba?” „Talán azért, mert nem voltam rossz ember, és voltak jó cselekedeteim és szerettem olyanokat is, akik nem érdemelték meg.” „Ez mind nagyon jó, de tudtad-e, hogy a cselekedeteink nem visznek minket a mennybe? Az visz minket Isten országába, ha hisszük, hogy Jézus az ő egyszülött fia, akit elküldött értünk, és akit elfogadunk a mi Megváltónknak.” „Szerintem én már elfogadtam.”- válaszolta Tibor. „Nem vagy biztos benne? Ha Jézus a szívünkben lakik, abban biztosak vagyunk. Van bármi akadálya annak, hogy ma este befogadd őt a szívedbe?”- kérdezte Ken. „Nincs, csak előbb elmegyek a mosdóba.”Azzal a lendülettel el is ment. Mondtam Kennek, hogy szerintem most mászik ki az ablakon, tuti nem jön vissza. De visszajött.
„Kezet is mostam” – mondta, ezzel jelezve, hogy felkészült. Majd imádkoztunk. Halkan, átszellemülten mondta utánam a mondatokat. Szépen, tisztán, szelíden megkértük Jézust, hogy bocsássa meg bűneit, költözzön a szívébe és legyen az élete ura. Könnycseppek gördültek az arcán ahogy felnézett rám, és vagy négyszer megismételte: ámen, ámen! Hát úgy legyen, kedves Tibor, Isten gyermeke!
Balatonföldvár, bibliaiskola. Néhány dicsőítő roma, egy amerikai tanár és egy igére éhes lélek. Nagy találkozás volt.
Ezt szeretem leginkább a missziós munkában, hogy olyan területeken használ az Úr, amerre magamtól soha nem tévednék. Taníthatok, bár nem vagyok vallástanár, igét hirdethetek, bár nem vagyok lelkész, evangelizálhatok, bár nincsenek hozzá szavaim.”
II. Kor. 12. 9. „Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.”
Fellegi Kat
